ARCHIVÁLT HÍREINK
vissza a Hírekhez: Programok, információk / Hírek
2024.09.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv abban ad segítséget, hogy megtanulhassuk használni a klasszikus meséket arra, hogy a gyerekeknek megtanítsuk mi is az a boldogság.
Ana Delgado (szerk.): Tanulságos mesék a boldogságról gyerekeknek
Mától indul az Országos Könyvtári Napok elnevezésű program, amelynek keretén belül 2024. szeptember 30. és október 5. között elengedjük a késedelmi díjat a lejárt kölcsönzések esetében, és ingyenes beiratkozást biztosítunk a környező települések lakóinak. (Természetesen a biatorbágyi lakosok számára egész évben ingyenes a beiratkozás!)
A héten továbbá lehetőség van zsákbamacska kölcsönzésre is, minden korosztály számára! Akik nem tudják mit olvasnának éppen, de szeretnének olvasni valami jót, azoknak tökéletes választás lesz egy-egy papírba csomagolt könyv.
Várunk mindenkit szeretettel!
2024.09.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
A szerzőpáros második könyvét ajánljuk mára azoknak, akik rövid meséket keresnek az elalvást megelőző esti mese olvasáshoz.
A könyvet négy éves kortól ajánljuk
Anna Taube – Barbara Rose: Megnyugtató esti mesék (A kis Álomkapitány 2.)
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, a könyvtár október 7. és 12. között (hétfőtől szombatig) zárva tart.
Nyitás: 2024. október 14-én, hétfőn 14 órakor.
Megértésüket köszönjük!
2024.09.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismét a Star Wars-ot kedvelő fiatalabb Olvasóink figyelmébe ajánljuk a következő könyveket!
Kevin Shinick: Star Wars: Csubi és a porgok
Drew Daywalt: Star Wars: BB-8 a sivatagban
LEGO Star Wars – Yoda titkos küldetései
Új könyvek mára!
2024.09.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Dupin felügyelő szereti a kávét, a croissant-t és úgy általában a jó reggeliket, ezért sem tölti el lelkesedéssel, amikor egy gyilkosság miatt ott kell hagynia a reggeliző asztalt. Azonban a város elegáns szállodájának tulajdonosának halála nem csak az idilli kisvárost ébreszti fel álmos hétköznapjaiból, de a felügyelő elé is igazi kihívást állít, amiért még a croissant-ról is hajlandó lesz lemondani.
Jean-Luc Bannalec: Halál Bretagne-ban (Georges Dupin 1.)
Néhány új gyerekkönyv, ami nem régen érkezett hozzánk!
2024.09.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Christopher és felesége, Hannah évek óta élnek boldog és harmonikus házasságban, csak a várva-várt gyermek nem akar megérkezni az életükbe. Egy nap azonban behoznak egy sebekkel borított kislányt abba a kórházba, ahol mindketten dolgoznak és úgy tűnik végre meghallgatásra kerültek az imák, a kislányt magukhoz vehetik. A traumatizált kislány viselkedése azonban hamarosan elkezdi eltávolítani egymástól a házaspárt és a kezdeti idill hamar rémálommá változik..
Lucinda Berry: A tökéletes gyermek
Új könyveinkből:
2024.09.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nina Guerrera tizenhat évesen sikeresen kiszabadult egy sorozatgyilkos karmai közül. A fiatal lány mára sikeres FBI ügynök lett, a képességeiről pedig egy, az internetre felkerülő videó miatt az egész világ tudomást szerez. Nina azonban nem csak a társadalom, hanem egykori elrablójának is felkelti az érdeklődését, aki elhatározza, hogy visszaszerzi a lányt és ehhez egy szörnyű gyilkosságot követ el első lépésként..
Isabella Maldonado: A titkos kód (Nina Guerrera 1.)
Várunk mindenkit szeretettel holnap az Olvasóklubba!
2024.09.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hercule Poirot újra nyomoz. Ezúttal egy olyan férfi ártatlanságát kell bebizonyítania, akit szinte mindenki bűnösnek hisz. Elinor Carlislet azzal vádolják, hogy megölte gazdag nagynénje felolvasónőjét, mert a néni helyette a lányra akarta hagyni a vagyonát. Látszólag minden a férfi ellen szól, de Poirot és a kis szürke sejtek elől az igazság nem tud sokáig bujkálni.
Agatha Christie: Cipruskoporsó (Hercule Poirot 21.)
Jövő héten újra Olvasóklub! Várunk mindenkit szeretettel!
2024.09.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
A mesterséges intelligencia megjelenése folyamatosan átírja az emberiség mindennapjait. Nincs ez másképp Kat Frank főfelügyelő esetében sem, aki sikeres karrierjének köszönhetően egy kísérleti program részese lesz. Egy eltűnt ember nyomába kell erednie új partnerével, Lockkal, a mesterséges intelligenciával. Rögtön feszültség támad kettejük között, hiszen a nő az ösztöneire hagyatkozik, Frank pedig a hideg logikát használja, de végül a furcsa páros megtalálja a közös hangot, amit talán az egyetlen módja annak, hogy a nyomozás sikeres legyen.
Jo Callaghan: Egy szempillantás alatt
Lina Nordquist “Ahova mész, megyek én is” c. regényébe olvashatunk bele, a következő oldalon.
2024.09.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jessica Fletcher ezúttal nyaralni megy, de hiába a gyönyörű táj, a csodás hotel, a homokos tengerpart, ha ott megtalálja a hotel tulajdonosának holttestét. A nyaralásból gyorsan nyomozás lesz, amikor a helyi rendőr egy elbocsátott alkalmazottat gyanúsít, mert Jessica ösztöne azt súgja, közelebb kell keresni az elkövetőt, mint azt a rendőrség gondolná.
Jessica Fletcher – Donald Bain: Rum és borotva (Gyilkos sorok 3.)
Hét könyv a világirodalmi “polcról”, amire érdemes várni!
2024.09.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Stephen King közreműködésével született meg “A varázsdoboz” c. sorozat első kötete. Castle Rock unalmas kisváros lenne, ha az ott élő Gwendy egy nap nem találkozna egy idegennel, aki egy varázslatos dobozt bíz rá. A doboz határtalan lehetőségeket és pusztítást is rejt, és csak a lányon múlik, mit tesz vele, Gwendy pedig igyekszik mindent megtenni, hogy ne éljen vissza a rábízott hatalommal.
A második kötetben immár a felnőtt Gwendyről olvashatunk, aki a tinédzserkorának azt a bizonyos nyarát nem tudta azóta sem elfelejteni, mindig félt egy kicsit, hogy a varázsdoboz újra felbukkan az életében. De amikor ez megtörténik Castle Rockban két lány is eltűnik, Gwendy pedig hazatér, mert nem tudja leküzdeni azt az érzést, hogy a történésekben neki is ismét szerepe lesz..
Stephen King – Richard Chizmar: Gwendy és a varázsdoboz (A varázsdoboz 1.)
Richard Chizmar: Gwendy és a bűvös toll (A varázsdoboz 2.)
A “Fehérvári Irodalmi Napok Írók a nyomdában” c. sorozat részeként jelenik meg hamarosan Németh Gábor Esterházy Péterről szóló válogatáskötete.
2024.09.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Pulitzer-díjat kapott Art Spiegelman azért a könyvért, ami az emberiséget ért egyik legnagyobb tragédiának állít emléket. A holokausztról sem beszélni, sem írni nem könnyű, szembenézni vele pedig sokszor szinte lehetetlen. Ebben a könyvben a főszereplők nem “emberek”, hanem antropomorf állatok: egérfejű zsidók, macskafejű németek és kutyafejű amerikaiak, de ettől, ami történik, nem lesz kevésbé emberibb.
Art Spiegelman: A teljes Maus (Maus 1-2.)
Várunk mindenkit szeretettel az Olvasóklubba! Az idő hirtelen fordult ősziesre, de ez pont remek alkalmat ad arra, hogy egy kicsit könyvekről beszélgessünk.
2024.09.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Személyes történetet mesél el Göran Rosenberg, hiszen édesapja útját meséli el, aki a pokolból indul hazáig. David Rosenberg ugyanis az auschwitzi haláltáborból a nagy teherautógyárnak otthont adó svéd kisvárosban lelt újra otthonra, de az újrakezdés a múlt nyomasztó emlékeivel együtt nem volt könnyű.
Göran Rosenberg: Rövid megálló az úton Auschwitzból
Várunk mindenkit ebben a hónapban is az Olvasóklubba!
2024.09.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
A második világháború utáni időszakban indul Linda Winterberg családregénye. Hiába van Heninek két másik lánytestvére, az ő kezében van a családi vállalkozás újraindításának kulcsa. Mint legidősebb testvérnek, neki kell szembenéznie a vállalkozást sújtó gondokkal, pedig a magánélete sem felhőtlen. Férje a háború alatt eltűnt Oroszországban, édesapjuk pedig meghalt. Testvérével, Lisbeth-tel, akinek múltja súlyos teherként nehezül a kapcsolatukra, nem találja meg könnyen a hangot. A legkisebb húga a fronton szolgált, mint ápolónő, az ő váratlan hazatérése adja meg a két másik testvérnek azt az esélyt, hogy személyes gondjaikat félretéve együtt tudjanak dolgozni.
Linda Winterberg: A Herzberg-pincészet újjászületése (A pezsgőgyár 1.)
Irodalom, zene és színház találkozik majd John Malkovich novemberi fellépésén.
2024.09.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nyolcszáz évet ölel át a könyvbeli történet, melynek két család és kezdetben két város a főszereplője. A könyv különlegességét adja, hogy tizenhat történelmiregény-író írta meg, oly módon, hogy a történet egységessé áll össze, de ezt teszi anélkül, hogy az egyedi stílusok elvesznének, ezzel is tükrözve azt a gyönyörű összetettséget, amit a fővárosunk képvisel.
Buda & Pest - egy város zivataros századaiból
Hayley Campbell újságíró a társadalomnak a halállal való viszonyáról készített interjúiból állt össze a “Minden élők és holtak” c. regény.
2024.09.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bíró Szabolcs nagysikerű regényfolyamának immár nyolcadik kötetéhez érkeztünk. A XIV. századi Magyarország történelmének ismét fontos állomásaihoz érkezünk meg Bátor Szilárd történetén keresztül, akinek számos meglepetést tartogat a sors. Zára ostromát, a crécyi csatát, a királyi udvart és a nemességet is megismerhetjük az Anjouk-korát feldolgozó regényben.
Bíró Szabolcs: Dél pörölye (Anjouk 8.)
A könyvtárban is népszerű Hunyadi könyvsorozatból tévés verzió is készül, erről olvashatnak a következő cikkben.
2024.09.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy tízéves kisfiú történetén keresztül élhetjük át újra azt a köztes állapotot, amin mindenki átmegy, amikor elindulunk a gyerekkorból a felnőttkor felé. A kisfiút izgalmas külföldi nyaralás várja, ahol képzeletbeli barátokkal és a nagyapjával tölti el remekül az időt, míg a szeretett nagyszülő váratlan halála mindent meg nem változtat.
Jón Kalman Stefánsson: Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről
“A töltőm ott maradt” címmel ír egy éven keresztül tárcasorozatot a Margó-díjra jelölt Bánhidi Lilla. A már a hetedik résznél tartó sorozat első részét itt olvashatják.
2024.09.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A Kecske ünnepe” fájdalomról, dühről, kegyetlenségről és egy zsarnoki önkényuralomról szól, amit csak azoknak ajánlunk, akik a nehezebb témákat is szívesen fogadják. A könyv főszereplője Urania Cabral, sikeres jogásznő, aki a Dominkai Köztársaságba hazatérve végre megpróbálja szembesíteni haldokló apját a kislánykorában őt ért trauma miatt. Uriana történetén keresztül pedig feltárul előttünk az egyik leghírhedtebb latin-amerikai tábornok, Rafael Leonidas Trujillo, azaz a Kecske története is.
Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe
Holnap várunk minden muglit és varázslót szeretettel a HARRY POTTER KLUBBA!
2024.09.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Elif Shafak a legolvasottabb női író Törökországban. Történeteiben a hagyománynak, hiedelmeknek és kötelességnek mindig nagy szerep jut. Nincs ez másképp a mára ajánlott két könyvben sem. A “Becsület” két ikerlány történetét meséli el, aminek egyik tagja maga mögött próbálja hagyni azt az életet, ami csupa korlátokaat állít elé, amikor török fiúhoz megy feleségül és Londonba költözik. A másik könyvben viszont egy amerikai nőt ismerhetünk meg, akinek házassága kiüresedett, élete céltalan és nem is érzi, hogy változtatnia kellene. Egészen addig, amíg a lányával folytatott beszélgetése rá nem döbbenti arra, hogy az életben még várhatnak rá jó dolgok, ha van bátorsága kilépni a megszokottból és nyitni egy számára teljesen ismeretlen világ felé.
Elif Shafak: Becsület
Elif Shafak: A szerelem 40 szabálya
Holnap reggel 10 órától MESEDÉLELŐTT a könyvtárban!
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.09.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
A barátságról, újrakezdésről és az élet kiélvezésének fontosságáról is szól mai könyvajánlónk. Három idegen sorszerűen véletlen találkozása után megszületik a The Boardwalk Books, ami nem csak egy könyvesbolt, hanem pékség és ajándékbolt is egyben. Miközben a három nő sikerre viszi a vállalkozást, egyre közelebb kerül egymáshoz és immár barátokként segítik át egymást a múltjukból hozott problémák feldolgozásában.
Susan Mallery: Könyvesbolt a sétányon
Ebben a hónapban is lesz OLVASÓKLUB, amire várunk mindenkit szeretettel!
2024.09.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Vera és Bálint kapcsolata szinte meseszerűen indul, de a boldog befejezés elkerüli őket, amikor egy tragédia miatt minden felborul Vera életében. Amikor tizenöt év múlva újra találkozik Bálinttal, az életük már teljesen más mederben folyik, de a korábbi érzéseik újra fellángolnak, a férfi pedig talán abban is tud neki segíteni, hogy együtt szembenézzenek a múlt árnyaival.
Hidasi Judit: Április út (Kovács Vera 1.)
Most SZOMBATON várunk mindenkit az újrainduló Harry Potter Klubba!
2024.09.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Váltott szemszögből ismerhetjük meg mai könyvajánlónk történetét, aminek központi témája a párkapcsolaton belüli erőszak. Sloan és Asa mindketten azt hiszik, a másiknak rájuk van szüksége, hogy a másiknak ők jelentik a megoldást mindenre. Egészen addig, amíg Carter be nem kerül a képbe és a dolgok gyökerestől fel nem fordulnak..
Colleen Hoover: Too Late – Túl késő
Szeretettel várunk mindenkit, most PÉNTEKEN!
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.08.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Római vakáció újragondolása jelenik meg a “Ha Rómában jársz” c. könyv lapjain. Bár ez a Róma, nem az a Róma (hiszen Amerikában van), de Amelia Rose ugyan olyan szerethető karakter lesz, mint annak idején az Audrey Hepburn által megformált Anna hercegnő volt.
Sarah Adams: Ha Rómában jársz (Ha Rómában jársz 1.)
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, hétfőtől újra a megszokott nyitvatartással várjuk Önöket!
Nyitvatartás
2024.08.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv főszereplő házaspárja is olyan helyzetben találja magát, amiben sajnos sokan, Szamira, a feleség, azonban nem úgy reagál, ahogy általában mindenki tenné, amikor férje Gábor tabletjén másik nőtől érkező üzeneteket talál. A perzsa származású nő elhatározza, hogy azzal szemben, amit a mai társadalom elvár, inkább megpróbálja megmenteni azt, ami az egyik legértékesebb dolog az életében. A házasságát.
Spira Eszter Mirjam: Találkozzunk a Csillagok völgyében!
Új könyvek:
2024.08.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Annie a tökéletes partnert keresi, de próbálkozásai kudarcba fulladnak. Talán azért, mert kisvárosban él, ahol a lehetőségek szűkösek, talán azért, mert nem is igazán azt keresi, amire vágyik. A megoldást abban a Willben látja, aki tetovált, testőr és csak ideiglenesen tartózkodik a városban, hiszen egy ilyen pasi segítségével biztosan megtalálja Annie a szerelmet, nem igaz?
Sarah Adams: Gyakorlat teszi a mestert (Ha Rómában jársz 2.)
Legújabb könyveinkből néhány:
2024.08.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A Térség” c. igen népszerű tudományos-fantasztikus sorozat negyedik részében James Holden kapitánynak és legénységének egy olyan háborús konfliktusban kell a békéltető szerepét játszaniuk, ahol független telepesek kis csoportja száll szembe egy engedélyekkel rendelkező gyarmatosító nagyvállalattal. Ahogy a dolgok előrehaladnak, Holden egyre inkább úgy érzi, hogy a békére semmi esély. Vajon téved?
James S. A. Corey: Cibola meghódítása (A Térség 4.)
Új könyvek a könyvtárban!
2024.08.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
“Agnes Nutter boszorka szép és pontos próféciái”-t ismerhetjük meg a mai napig egyik legnépszerűbb Terry Pratchett könyvben, amiből sikeres (és szerencsére jó) sorozatot is készítettek. Egy angyal és egy démon barátságát, az Armaggedon beteljesítéséért dolgozó embereket és magát az Antikrisztust is megtaláljuk a könyv oldalait felütve.
Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák
Már csak ezen a héten tart a könyvtár a nyári nyitvatartás szerint nyitva, hétfőtől újra a megszokott időben várjuk Önöket!
Nyitvatartás
2024.08.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az ember legjobb barátjának a viselkedéséről, “gondolatairól” és az emberiséghez fűződő viszonyáról is olvashatunk ebben a kutyákkal foglalkozó könyvben.
Alexandra Horowitz: A kutya szerint a világ
Hasfelmetsző Jack rejtélye a mai napig izgalomban tartja az embereket, most egy lépéssel közelebb kerülhetünk a megoldáshoz a nemrégiben közzétett nyomozati anyagokon keresztül.
2024.08.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lehet, hogy nem értünk egyet vele, de ha megismerjük a háttérben húzódó algoritmusok viselkedési mintáját, jobban megértjük, hogy miért fordul az elő, hogy egy sokszor “értéktelen” “hír”, például egy influenszer bejegyzése a reggelijéről, miért kap nagyobb figyelmet az online térben, mint egy olyan felfedezésről hírt adó bejegyzés, amely az egész emberiség érdekeit szolgálhatná.
Janosov Milán: Data
Janice Hallett, a krimirajongók körében népszerű író legújabb könyvéből “A Twyford-kód”-ból olvashatunk részletet a következő oldalon.
2024.08.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Giorgio Parisi több, mint ötven éve kutatja a tudományak azt a szegletét, amely a komplex rendszerekkel foglalkozik. Ebben a könyvben lehetőségünk lesz bepillantást nyerni ennek a zseniális fizikusnak az elméjébe és talán kicsit meg is érteni a csodálatot, amit a tudós érez a seregélyek röpte iránt.
Giorgio Parisi: A seregélyek röpte
Lana Bastašić hamarosan megjelenésre kerülő “Tejfogak” című novelláskötetéről olvashatunk a következő cikkben.
2024.08.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lackfi János nem csak kedvelt verseket oszt meg fiatal és idősebb Olvasóival, hanem azok elkészítésének módját is. A következő kötetben olyan kreatív gyakorlatokat találunk, aminek segítségével mi is nekiállhatunk rímeket faragni.
Lackfi János: Hogyan írjunk verset?
Ma este 18 órától kezdődik a városi ünnepség:
2024.08.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lana és Harrison nem csak testvérek, de a mesék nagy kedvelői is. Ahogy azonban Lana bátyja egyre idősebb lesz, kezdi elveszíteni az érdeklődését a mesék iránt. Amikor azonban Lana talál egy portált, amely a mesék világába vezet, szüksége lesz a testvére segítségére, hogy megmentse azt. Vajon Harrison képes lesz újra hinni a mesékben?
Ben Miller: Hogyan lettem mesehős?
Kedves Olvasóink!
A könyvtár szerdáig zárva tart, de csütörtökön reggel 10 órától várunk mindenkit szeretettel, a hónap végéig még a nyári nyitvatartással!
2024.08.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Veszélybe kerülhet a Csacska Macska kávézó, mert a szomszédban építkezés kezdődik. Elli és Blake elhatározzák, hogy kiderítik, mi is folyik pontosan a szomszédban, közben pedig találkoznak egy igen beszédes kakaduval, aki egyre csak valamilyen titokzatos “nyaminyam”-ot emleget.
Stella Tarakson: Shazza, a beszédes kakadu (Állati kávézó 2.)
A könyvtár NYÁRI NYITVATARTÁSA érinti a szombatokat is, ezen a héten a könyvtár NYITVA LESZ SZOMBATON, de a megszokottal ellentétben csak 10 órától 13 óráig.
Nyitvatartás
2024.08.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
BB-8 ez alkalommal nem csak, hogy kalandokba keveredik, de az egész galaxis sorsa a kis droidon múlik. A könyvet kifejezetten kezdő könyvforgatóknak szánták, így aki most kezd csak elmerülni a betűk világában igazán, annak is élmény lesz ennek a könyvnek az elolvasása.
David Fentiman: BB-8 kalandjai
Új könyve:
2024.08.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Marék Veronika ezúttal a jövőbe kalauzolja el kis olvasóit, egész pontosan 2503-ba, ahol a Föld felszíne már teljesen másmilyen, mint ahogy a gyerekek most ismerik, de természetesen ez csak érdekesebbé teszi a könyvet.
A könyv a korábban megjelent “Vakáció 2500-ban” c. könyv folytatása, de a két könyv önállóan is olvasható.
Marék Veronika: Landolás a jövőben
Várunk szeretettel mindenkit egy jó kis családi versenyre ebben az évben is!
Részletek itt: Programok, információk / Rendezvények
2024.08.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kis Olvasóink megismerhetik országunk állat- és növényvilágát, az itt élő embereket, megtudhatják melyik ösvény a tanösvény Magyarországon, és sok más érdekességet is felfedezhetnek a könyvet lapozgatva.
Rozgonyi Sarolta: Magyarország
Legújabb könyveinkből:
2024.08.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy szökevény kanári és egy csibész veréb indulnak kalandokra Magyarország egyik legszebb városában, Szegeden. A város felfedezéséhez természetesen csatlakozhatnak fiatal Olvasóink is.
Trogmayer Éva – Egervölgyi Lilla: Frida és Gubanc Szegeden (Frida és Gubanc)
A torták mindig jól mentek az olvasáshoz, ez alkalommal Magyarország Tortáját nézhetjük meg a következő cikkben.
2024.08.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Trikó és Nyamm, a két kis dínó, a zsírkréta korban éltek, míg el nem indultak Budapest felé, ahol Matyi a dínószakértő kisfiú sietett a segítségükre, hogy együtt fedezzék fel a főváros nevezetességeit.
Berg Judit: Két kis dinó Budapesten (Trikó és Nyamm 2.)
Néhány program azoknak, akik augusztusban nem tudnak nyaralni menni, de szeretnének kikapcsolódni.
2024.08.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az “Ebadta Banda” ismét kalandokra indul! A négy kutya és négy gazdája először Hui kisasszony kutyaiskolájában kell, hogy megoldja a felmerülő problémákat, majd Lotte szorul a segítségükre, akinek az új barátja nincs túl jó hatással a kutyusra.
Usch Luhn: Mr. Szuperszimat (Ebadta Banda 5.)
Usch Luhn: Lotta új barátja (Ebadta Banda 6.)
NYÁRI NYITVATARTÁS:
Érvényes: 2024. július 8-tól - augusztus 31-ig.
HÉTFŐ: 14.00-17.00
KEDD: 10.00-19.00
SZERDA: SZÜNNAP
CSÜTÖRTÖK: 10.00-19.00
PÉNTEK: 10.00-17.00
SZOMBATON*: 10.00-13.00
Szombaton nyitva: július 6., 20., augusztus 3., 17., 31.
Kellemes, olvasásélményekkel teli nyarat kívánunk!
2024.08.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tea Stilton népszerű író a könyvtár fiatalabb Olvasói körében, a mai napra az egyik sikeres sorozatának ajánljuk egy-egy kötetét. Az első csak kapcsolódik a “Tea angyalai” c. sorozathoz, hiszen az “angyalok” naplóját vehetjük vele kézbe. A második pedig a sok kötetes sorozat, a “Cinnfordi kalandok” egyik része, ahol főhőseink egy elveszett kiskutyát igyekeznek megkeresni.
Tea Stilton: Egy csodás tanév Tea Angyalaival
Tea Stilton: Az elveszett kiskutya (Cinnfordi kalandok 57.)
Új könyvek!
2024.08.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy szörny, egy szellem és egy boszi próbálja megijeszteni ennek a könyvnek a főhősét, de vajon sikerül-e nekik? Vagy a kislány ellen tud állni a hármas gonoszságának? A könyvet elolvasva megkapjuk a válaszokat.
Julia Donaldson: A három goni
Múlt héten néhány lelkes Olvasónkkal sétát tettünk az Iharosban, a Sétáló Olvasóklub alkalmából. Íme néhány kép, kedvcsinálónak a következőhöz!
2024.08.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kihúzható lapokkal teszi még érdekesebbé a szerző a kicsik szókincsének fejlesztésére szolgáló könyvecskét, amiből az erdővel kapcsolatos szavakat fedezhetik fel legfiatalabb Olvasóink.
Cornelia Frank: Első szavaim – Az erdő világa
Mai új könyveink között is biztosan sok új kedvenc található, várunk mindenkit szeretettel!
2024.08.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
II. Erzsébet királynőről sok könyv született és minden bizonnyal születni is fog még, hiszen meghatározó személyisége ő nem csak az Egyesült-királyság, de Európa történelmének is. Ebben a könyvben a fiatal, még csak a trónralépésére készülő Erzsébetet ismerhetjük meg kicsit jobban.
Eva-Maria Bast: A királynő
Ma is vannak új könyveink, lehet válogatni!
2024.07.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
Alice élete nem indul könnyen, bántalmazó apja mellett évekig szenved. Anyja halálakor az addig számára ismeretlen ausztrál nagymama veszi pártfogásába, aki nem csak virágokkal foglalkozik, de olyan nőknek is segít, akik hasonló dolgokon mentek keresztül, mint a kislány. Alice a virágok nyelvét megtanulva végre képes lesz elmesélni mi is történt vele, bár a gyógyuláshoz vezető úton ez csak az első lépés lesz.
Holly Ringland: Szirmokba zárt szavak
Új könyvek a könyvtárban!
2024.07.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Két idősíkon fut a történet, melyben megismerhetjük Bethiát, aki az 1830-as évekbeli Bristolban él és Livet, akinek a cselekményszála a jelenben indul. Bethia mélyszegénységből küzdötte fel magát anyjával együtt, mára a bristoli elit tagjaként jótékonysággal tölti ki napjait. Ennek apropóján találkozik Louisával, akit hamar a pártfogásába vesz. Azonban hiába ér el sikereket vele, a nő emlékezteti valakire, akit Bethia nem akar megtalálni. Liv eközben pedig eltűnt édesapjának a hiányát szeretné feldolgozni azzal, hogy beköltözik annak lakásába. Azonban furcsa dolgok kezdenek el megtörténni, a szálak pedig szép lassan összefutnak.
Katherine Webb: A látogatók
A márciusi Internet Fiesta országos rendezvénysorozaton nem csak remek programokkal készültünk idén, de elismerésben is részesült a könyvtár a rendezvényért, mint az egyik leginnovatívabb, legszebb programokat nyújtó könyvtár.
Köszönjük minden kedves Olvasónknak, aki részt vett a hét során elérhető feladatok megoldásában, hogy hozzájárult a programsorozat sikeréhez!
2024.07.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ava Fisher sosem ápolt túl jó viszonyt anyjával, Ilsevel, aki végigélte a második világháború borzalmait. Az anyja hamvaival együtt azonban kap egy csomag levelet is, amelyek Ilse gyerekkori barátnőjének, Renaténak szólnak. A felbontatlan levelekből Ava végre megismerheti nem csak anyja, de a saját múltját is.
Jennifer Cody Epstein: Az el nem küldött levelek
Várunk mindenkit szeretettel holnap az OLVASÓKLUBBA! Gyülekező 17:00-kor a Viadukt lábánál, a padoknál!
2024.07.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Biztos sokan elgondolkoztak már azon, milyen is az, ha egy pszichoterapeuta elemzi a saját életét. Vajon képes objektív maradni és kikapcsolni a szakembert, ha nem arra van szüksége? Irvin D. Yalom a pácienseinek problémáin keresztül néz szembe saját múltjának problémáival.
Irvin D. Yalom: Úton önmagamhoz
Várunk mindenkit szeretettel jövő héten a SÉTÁLÓ OLVASÓKLUBBA!
2024.07.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben Magyarország elmúlt négy évtizedéről olvashatunk, annak irányítójának életén keresztül, kezdve az 1989-es eseményekkel.
Stefano Bottoni: A hatalom megszállottja
Már lehet jelentkezni a CSALÁDI VETÉLKEDŐRE!
2024.07.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Főszereplőnk, Sam, Amerikán keresztül utazva fedezi fel nem csak a művészvilágot, de a saját múltját, a magyar és amerikai életbeli különbségeket, hiszen nagyon más az élet Nógrád megyében felnőve, mint egy amerikai városban. Vagy talán mégsem?
Hatala Csenge: Úton
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, hogy egészen augusztus végéig, a könyvtár NYÁRI NYITVATARTÁS szerint látogatható!
Nyitvatartás
2024.07.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Másodszorra esélyt adni valakinek nem könnyű, különösen, ha az illető az ember szívén ejtett sebet. Emely azonban kezd ráébredni, hogy többet veszíthet azzal, ha kizárja az életéből Elyas iránti érzéseit, mintha enged a szerelem iránti vágyának. Csakhogy eldönteni ezt és meg is tenni, két különböző dolog.
Carina Bartsch: Napsárga tavasz (Cseresznyepiros nyár 3.)
Idén is várja a családokat a könyvtár egyik legrégebbi és legkedveltebb eseménye, a "Családi vetélkedő - családok vetélkedője".
A jelentkezési feltételeket és a jelentkezési lapot megtalálják itt:
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2024.07.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Eilidh életében minden zátonyra fut, hiába próbálkoznak férjével gyerekük sosem születik, de aztán a férje meg is csalja, így a nő úgy dönt, hogy visszatér gyermekkora helyszínére, hátha ott végre vigaszra lel. Itt találkozik gyerekkori barátjával, Jamie-vel, aki egyedül neveli a kislányát. A történet innentől kezdve nem tipikus, de megmutatja, hogy az életben soha nem tudjuk honnan érkezhet segítség, így nem szabad feladni.
Daniela Sacerdoti: Vigyázz rám (Glen Avich 1.)
Jövő héten, remélhetőleg nem a nagy melegben, kora este sétára invitálnak mindenkit a könyvtár OLVASÓKLUBJÁNAK tagjai.
2024.07.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Naomi és Nicholas az esküvőre készülnek. Ez jelenthetné azt, hogy olyan boldogságban élnek, amit mindenki irigyel, de mire a könyv története elindul, Naomi már rájött, hogy Nicholas nem, hogy nem élete szerelme, de totálisan elege van a férfiból. Csak hogy, ha ő bontja fel az eljegyzést, akkor neki kell állnia az esküvő árát, mert azt bizony nem kapják vissza. A helyzetet fokozza, hogy a lány megtudja, hogy a férfi sem szeretné már az esküvőt, így megindul kettejük titkos kis csatája, aminek köszönhetően végre önmaguk lehetnek, és ami miatt kezdenek egymásra újra más szemmel nézni.
Sarah Hogle: Megérdemlitek egymást
Már nem kell sokat várni különleges nyári OLVASÓKLUBBUNKRA!
Várunk mindenkit szeretettel a Viadukt lábánál, július 30-án.
2024.07.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Adott egy férfi, Aidan Thomas, akit a társadalom, a családja és úgy általában mindenki rendes embernek tart. Kivéve Rachelt, akit a férfi öt éve tart bezárva egy fészerbe, hogy ott kénye-kedve szerint bánjon vele. Amikor azonban a férfi felesége meghal, Aidan költözni kényszerül. Rachel a fészerből egy szobába kerül, ahol fogvatartójának lánya miatt bérlőként éli az életét, de vajon ez a megváltozott helyzet elég lesz-e arra, hogy végre sikerüljön kiszabadulnia?
Clémence Michallon: A csendes bérlő
Mára is vannak új könyveink!
2024.07.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
“Az ötödik merénylő” elolvasását mindenképpen a sorozat első része, a “Belső kör” elolvasása után ajánljuk, mert ennek a könyvnek a története szervesen ráépül az előző könyvére. Beecher White nemcsak, hogy rájön, hogy valaki másolja az amerikai elnökök ellen korábban elkövetett merényleteket, de ahhoz, hogy megakadályozzon egy újabb sikeresen végrehajtott tervet, találkoznia kell a legújabb merénylővel. Igazi politikai krimi, a Dan Brown könyvek rajongóinak!
Brad Meltzer: Az ötödik merénylő (Culper-kör 2.)
Új könyvek a könyvtárban!
2024.07.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy új sorozat első részét ajánljuk mára, a könyvtárban is népszerű Baldaccitól. Ez a történet is megfelelő példája annak, hogy vigyázni kell, mit kíván valaki. Mert hiába néz ki a gazdagok és hatalmasok világa csillogónak a reggeli vonat ablakából, ha valaki hirtelen rákényszerül, hogy részt vegyen a játszmákban, amik ezeket az embereket a magasba emelik, rögtön ráébred, hogy nem minden arany, ami fénylik..
David Baldacci: Férfi a 6:20-asról (Férfi a 6:20-asról 1.)
Legújabb könyveinkből:
2024.07.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mostanában sok könyvet ajánlottunk külföldi szerzőtől, ma viszont igazi magyar klasszikusról írunk. Nemere István története egyszerre vezet minket el a jövőbe és a múltba, egy olyan hajó fedélzetén, amelynek egyik útja katasztrófába torkollik. Az utasok többsége odavész, de a megmaradottak élete sem folyik a megszokott mederben, hiszen az út olyan világok felfedezését hozza magával, amely megváltoztatja az ő életüket is.
Nemere István: Időhajó
Ki gondolta volna, hogy könyvekről úgy is lehet beszélgetni, hogy közben sétálunk? Biztosan sokan, de akiknek eddig nem volt lehetősége ezt az élményt itt helyben átélni, de szeretnék, azokat is várjuk szeretettel a hónap végén!
2024.07.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebbe a kötetbe a világhírű író Tolkien fia, Christopher Tolkien gyűjtött össze olyan történeteket, amelyeket bár édesapja nem fejezett be, de ennek ellenére az elolvasásuk a Középfölde lankás tájain képzeletben barangoló olvasóknak biztosan igazi élmény lesz.
J. R. R. Tolkien: Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, a könyvtár jelenleg a nyári nyitvatartás szerint látogatható!
Nyitvatartás
2024.07.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hét zarándok indul útnak a huszonkilencedik században, amikor az emberiség már nem csak megvetette a lábát a galaxisok között, de uralma alá is hajtott többet közülük. Az élet persze nem csupa boldogság és béke, a birodalom nyugalmát számkivetettek, mesterséges intelligenciák veszélyeztetik, a zarándokok pedig saját életüket teszik kockára, hogy egyikük kívánsága talán teljesüljön..
Dan Simmons: Hyperion (Hyperioni énekek 1.)
Dan Simmons: Hyperion bukása (Hyperioni énekek 2.)
Nem csak fociban rendeznek EB döntőt, a könyvek között is keresik a legjobbat!
2024.07.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Agatha Christie méltán népszerű a Karikó János Könyvtár olvasói körében is, hiszen a krimi nagyasszonya mára igazi klasszikussá vált. Ez alkalommal olyan könyveket ajánlunk, amik Agatha Christie életéről szólnak, hogy egy kicsit jobban megismerhessük ezt a briliáns elmét a kedvenc történeteink mögött, és beleolvashassunk egy másik szerzői névvel ellátott világába is, “A rózsa és a tiszafa” lapjain.
Lucy Worsley: Agatha Christie
Mary Westmacott: A rózsa és a tiszafa
Nina de Gramont: Agatha Christie-affér
A Könyves Magazin minden hétre választ egy-egy könyvet, a következő cikkben öt idézetet olvashatunk “A Nagy Svájci” c. regényből.
2024.07.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Star Wars rajongók figyelem! A könyvtárban sok könyv megtalálható, ami a csillagok közé invitálja az olvasót, ahol a jó és a rossz közötti harc már régóta dúl. Ma kifejezetten a fiatalabb Olvasóink számára válogattunk össze ezekből.
Kevin Shinick: Star Wars: Csubi és a porgok
Kristin Lund – Simon Beecroft – Kerrie Dougherty – James Luceno – Jason Fry: Star Wars – Bolygók és helyszínek
Drew Daywalt: Star Wars: BB-8 a sivatagban
Michael Siglain: Star Wars – Használd az Erőt!
Ebben a hónapban sétára indulnak a könyvtár OLVASÓKLUBJÁNAK tagjai, amihez bárki csatlakozhat!
2024.07.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sok nevezetes emberről érdemes már fiatalkorban is mesélni a gyerekeknek, hiszen ezeknek az embereknek a példái motiválhatják a fiatalabb korosztályt. Ebben jelent segítséget a “Kicsikből NAGYOK” c. sorozat, aminek rögtön három kötetét is elhoztuk mára.
María Isabel Sánchez Vegara: Pablo Picasso
María Isabel Sánchez Vegara: Maria Montessori
María Isabel Sánchez Vegara: II. Erzsébet királynő
Várjuk legkisebb Olvasóinkat az e havi MESEDÉLELŐTTRE, amire ezen a héten, pénteken kerül sor.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.07.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünket a Jóbarátok és a karácsony kedvelőinek ajánljuk. Főszereplője négy olyan jó barát, akik minden évben együtt ünneplik a karácsonyt, mert egymásban találták meg mit is jelent a család igazán. Amikor azonban egyikük költözni készül, hirtelen felmerül annak a veszélye, hogy a szoros kötelékek felbomlanak és minden megváltozik.
Becca Freeman: A karácsonyi árvák klubja
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, jövő héttől a könyvtár már a nyári nyitvatartás szerint látogatható!
Nyitvatartás
2024.07.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Két spirituális vezető osztja meg tapasztalatait és tanácsait azzal kapcsolatban, hogy ebben a modern, de nagyon magányos világban hogyan őrizhetjük meg az örömöt és a boldogságot.
Őszentsége, a XIV. Dalai Láma – Desmond Tutu – Douglas Carlton Abrams: Az öröm könyve
Jövő héten lesz a MESEDÉLELŐTT, amire várunk mindenkit szeretettel!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.07.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kepler nevét halva sokaknak nem egy olyan férfi képe jelenik meg a lelki szemei előtt, aki hat éven keresztül védte az édesanyját, akit boszorkánysággal vádoltak meg, pedig ez ugyanúgy hozzátartozik a csillagász életéhez, mint az, hogy a saját tudományának területén óriási eredményeket ért el. Ebben a könyvben ezt a pert és Kepler gondolatait ismerhetjük meg, aki annak ellenére, hogy cáfolni tudta a vádak alapjául szolgáló feltételezéseket, maga nagyon is hitt a mágia és a boszorkányok létezésében.
Ulinka Rublack: A csillagász és a boszorkány
Keressük BATMANT (plüss alakban)! Az előző Mesedélelőtt alkalmával (2024.06.14.) láttuk utoljára, ha valaki esetleg megtalálta, kérjük jutassa vissza a könyvtárba
2024.07.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Charlotte Link népszerű német származású krimiírónő két könyvét ajánljuk mára. Az elsőben egy sorozat negyedik részében kapcsolódhatunk bele Kate Linville nyomozónő eseteibe, akinek egy havas téli reggelen induló ügye nem csak egy magányos nő gyilkosának megtalálását, de a rendőri pályát éppen elhagyni készülő Caleb Hale egyik megoldatlan esetét is magával hozza. “A másik gyermek”-ben pedig egy család sötét titkai jelentik a megoldást két feltáratlan, de összefüggő gyilkossághoz.
Charlotte Link: Magányos éjszaka (Kate Linville 4.)
Charlotte Link: A másik gyermek
Ebben a hónapban is lesz MESEDÉLELŐTT, amire várunk szeretettel mindenkit. A program népszerűsége miatt érdemes minél hamarabb regisztrálni!
2024.07.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben az új sorozatban a Downton Abbey korabeli Anglia hangulata ötvöződik az Agatha Christie fémjelezte krimik világával. Főszereplői, két fiatal lány, olyan gyilkosságok nyomozásába keveredik, amit sem koruk, sem társadalmi helyzetük nem indokol. Louisa és Nancy története valóságos elemekre épül és az elmúlt évek egyik legnépszerűbb krimije.
Jessica Fellowes: Gyilkosság a vonaton (Mitfordi rejtélyek 1.)
Jessica Fellowes: Gyilkosság a bálon (Mitfordi rejtélyek 2.)
Ebben a hónapban különleges OLVASÓKLUBBA invitáljuk minden kedves olvasni és sétálni szerető Olvasónkat. Július 30-án délután sétára indulunk, hogy úgy beszélgessünk könyvekről, hogy közben a tájban is tudunk gyönyörködni.
Várunk mindenkit szeretettel!
2024.06.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Tehetségek Tanodájában tanuló Alva lassan kezdi megszokni az iskolát és a többi gyereket, végre úgy érzi megtalálta a neki való helyet. De amikor a tanulók a tengerparton kövületek gyűjtése közben óriási lábnyomra akadnak, egycsapásra veszélybe kerülhet minden, mert mi történik akkor, ha a szigeten szörnyek vannak?
Silke Schellhammer: Harmadik óra: Szörnyek a láthatáron! (Tehetségek Tanodája 3.)
Ki ne szeretné a Gyűrűk Urát? Ki ne szeretne enni? Szerencsére ez alkalommal nem kell választani a két téma között, hiszen a következő cikk a hobbitokról és kedvenc ételeikről szól.
2024.06.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
A nagy sikerű Apollón próbái-sorozat befejező részét ajánljuk mára, ha valaki még nem olvasta a sorozatot, akkor az inkább ne olvasson tovább. Azok, akik viszont már ismerik és szeretik a Lester és Apollón különös kapcsolatával fémjelzett történetet, azoknak jó hír, hogy ebben a részben sem alakul semmi könnyen, de végre választ kaphatunk az első könyvek kezdete óta minket foglalkoztató kérdésekre. Megtudhatjuk, hogy Meg végre szembenéz-e az apjával, hogy Lester vajon kiállja-e az utolsó próbatételt, ami New Yorkban várja.
Rick Riordan: Néró tornya (Apollón próbái 5.)
Ha valaki szereti a matematikát, akkor annak itt van öt könyv, amit biztosan élvezni fog!
2024.06.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tea Stilton könyvei remek kikapcsolódást ígérnek a nyári szünetre. Ha valaki még nem ismeri Tea angyalait, vagy a Félelem és Gáncs Nélküli Lovagot, annak itt a lehetőség, hogy felfedezze a kis egerek világát.
Tea Stilton: A barátság hajója (Cinnfordi kalandok)
Tea Stilton: Rejtély az Orient expresszen
Geronimo Stilton: Sárkányok szigete (A Fantázia Birodalma 11.)
Nemrégiben halt meg Donald Sutherland, aki sokak egyik kedvenc színésze volt. A következő cikkben öt olyan filmjével emlékezünk rá, amihez könyv szolgált alapul.
2024.06.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Andrea Weller-Essers kifejezetten azokat a problémákat igyekszik megoldani a könyvei segítségével, amit a gyerekek felcseperedve átélnek. A könyvek szépen illusztrált lapjain a mindennapi életben előforduló helyzetekről olvashatunk, olyan stílusban, amit a kicsik is szívesen hallgatnak.
Andrea Weller-Essers: De jó az oviban!
Andrea Weller-Essers: Minek örülök, miért haragszom?
Andrea Weller-Essers: Pisilnem kell!
Andrea Weller-Essers: Mit rejt az éjszaka?
A Harry Potter könyvsorozat a könyvtárban is népszerű, de vajon megérne 21 millió forintot valakinek az első kiadás?
2024.06.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
“Az auschwitzi tetováló” és a “Cilka utazása” szerzőjének új regénye, a trilógia befejező kötete a mára ajánlott könyvünk. Három testvérről és az egymásnak tett fogadalmukról olvashatunk a könyvben. A három lányt ez a fogadalom segíti túlélni a náci haláltáborok borzalmait és segít nekik később továbblépni az életben.
Heather Morris: A három nővér
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, mától indul a könyvtáros tábor így a gyorsabb kölcsönzés érdekében érdemes lehet igénybe venni a könyvkölcsönző szolgáltatásunkat.
2024.06.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Titkos küldetés” c. sorozat minden könyvében más-más páros indul küldetésre. Ezek a gyerekek sokféle témában jártasak, mint például az őslények, az esőerdők, vagy a piramisok. A regények végén nem csak fogalomtár segíti a kis Olvasók játékos tanulását, de akik szeretnék, még egy-egy kvízzel is kipróbálhatják az olvasás közben megszerzett tudásukat.
S. J. King: Titkos küldetés a jégkorszakban (Titkos küldetés 1.)
S. J. King: Titkos küldetés a füstölgő vulkánon (Titkos küldetés 2.)
S. J. King: Titkos küldetés a kísértetkastélyban (Titkos küldetés 3.)
S. J. King: Titkos küldetés az Északi-sarkon (Titkos küldetés 4.)
Jövő héten lesz a könyvtárban az idei tábor, amit mi már nagyon várunk, de emiatt esetleg érdemes lesz élni a könyvcsomag-összeállítási szolgáltatásunkkal, hogy minél hamarabb hozzájuthasson mindenki, a nyári olvasnivalóhoz!
2024.06.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Igazi varázslatos kalandban lehet része minden fiatal Olvasónknak, aki kölcsönözni ezt a könyvet. Főszereplőnk Nor kényszer vakációra megy a nagyszüleihez, ahol videójátékozás helyett a családi hivatást kénytelen gyakorolni. Hamarosan ráébred azonban, hogy felhőket terelni nem is olyan rossz dolog, miközben barátokat is szerez, akikkel együtt még az ellopott Napot is megpróbálja visszaszerezni.
Iléana Surducan – Maria Surducan: Nor vakációja
Végre itt a jó idő, ki lehet ülni a kertbe olvasni, ehhez egy kis segítség az új könyvekről szóló posztunkkal!
2024.06.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Borinak újra lehetősége nyílik időt töltenie az egyik legkedvesebb helyén, egy igazi tanyán. Barátnőjével, Annikával nem csak remekül szórakoznak, de sokat segítenek is a tanyán élő állatok körül is. A barátok pedig a fárasztó nap végén igazi szénán hajthatják álomra a fejüket.
Julia Boehme: Bori és a szemtelen szárnyasok
Új könyvek a könyvtárban!
2024.06.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem sok gyerek szeret rendet rakni és bizony sokan álmodoznak arról, hogy takarítás helyett inkább új szobába költöznek. Pontosan ez a terve a könyvben szereplő állatoknak is, de hamar rájönnek, hogy egy régit megtartani sokszor jobb, mint azt újra cserélni.
Stefanie Dahle: Abrakadabra és máris kész! (Nincs mitől félni! 3.)
Várunk szeretettel ma délután mindenkit az OLVASÓKLUBBA, ahol kortárs magyar szerzők műveiről beszélgetünk majd.
2024.06.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jakupcsek Gabriella arra kérdésre keresi a választ ebben a könyvben, ami sokunk fejében megfordult 2020 óta. A járvánnyal együtt járó lezárások mindenki életét átalakították, megváltoztak a prioritások és az is, ahogy egymásra tekintünk, ahogyan viszonyulunk a többi emberhez. De a karantén feloldásával újabb kérdés került előtérbe, vajon hogyan kell folytatnunk az életet?
Jakupcsek Gabriella: Alul semmi?
KÖNYVAJÁNLÓ
Különleges könyvet ajánlunk ma délutánra. Sokakat érdekel a családjuk, a családfájuk, de nem tudják, hogyan is állhatnának neki a kutatáshoz. Ehhez kíván segítséget nyújtani Berkes József és Szerényi Ildikó, akik a hatályos magyar jogszabályok útmutatása mentén mutatják be a családtörténet-kutatás fortélyait.
Berkes József – Szerényi Ildikó: Keresem őseimet
2024.06.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
“Az utazó” a náci zsidóüldözés legkorábbi irodalmi dokumentuma, amelyet sokan sokáig próbáltak meg sikertelenül kiadatni, míg végre 2018-ban a nagyközönség elé is megérkezett Otto Silbermann története.
Ulrich Alexander Boschwitz: Az utazó
Holnap Harry Potter Klub! Várunk mindenkit szeretettel!
2024.06.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Fiatalabb Olvasóink ismerhetik meg az erdőket a “MI micsoda” c. sorozat könyvei által.
Karin Bischoff: Erdők
Annette Hackbarth: Az erdő
Alexandra Werdes: Esőerdők
Jövő héten vár mindenkit szeretettel az OLVASÓKLUB!
2024.06.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Igaz történeten alapszik “A legbátrabb nő”. Margot az életét teszi kockára újra és újra azzal, hogy nem hajlandó lemondani élete szerelméről, akinek történetesen csak annyi a bűne, hogy zsidónak született egy olyan országban, ahol felnőtt korára a nácik veszik át az uralmat.
Ellie Midwood: A legbátrabb nő
Újabb könyvek érkeztek hozzánk, amik várnak minden Olvasónkat szeretettel!
2024.06.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Négy fiatal nő sorsát ismerhetjük meg a könyvtárban is népszerű Palotás Petra “Hamburgi regények” c. sorozatának első kötetében. Különböző társadalmi helyzetből érkezik a négy lány, de ennek ellenére, vagy éppen pontosan ezért, találják meg az összhangot a 19. századi Hanza-város forgalmas életében.
Palotás Petra: Dacszövetség (Hamburgi regények 1.)
Várunk mindenkit szeretettel a HARRY POTTER KLUBBA!
2024.06.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Amikor Leonie Beaumarchais felajánlja a szomszédasszonyának, hogy vigyáz annak macskájára addig, amíg az özvezasszony nyaralni megy, nem gondolja, hogy addigi nyugodt kis élete fenekestül felfordul. De a cicus hiába aranyos, pokollá teszi az életét, így a lány egyre több időt kezd el barátnőjének macskabarát kávézójában tölteni, ahol addig tökéletesnek tűnt élete még egy kicsivel jobb lesz.
Charlie Jonas: Mimi kávézója
Új könyvek a könyvtárban!
2024.06.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Akik élvezték Downton Abbey világát, azoknak “A villa” c. sorozat is kedvenc lehet. A történet főhőse a Melzer család, akire ebben a kötetben, az 1930-as években, komoly nehézségek várnak, hiszen hiába a szerető kapcsolat Marie és férje, Paul között, ha a világban uralkodó helyzet nem nézi jó szemmel egy zsidó nő és egy sikeres textilgyáros kapcsolatát.
Anne Jacobs: Viharfelhők a villa fölött (A villa 5.)
Jövő héten lesz a MESEDÉLELŐTT, amire várunk mindenkit szeretettel!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.06.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Három olyan nő történetét ismerhetjük meg a könyv lapjain keresztül, akik mind a párkapcsolatuktól remélték a boldogságot, de akik mind ráébredtek, hogy ha a boldogságot magukon kívül keresik, akkor talán soha nem találják meg.
Susan Mallery: A három nővér (Szeder-sziget 2.)
Várunk mindenkit szeretettel a júniusi OLVASÓKLUBBA, ahol kortárs magyar írók műveiről beszélgetünk majd.
2024.06.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hiába alapította meg Luiz Schwarcz Sao Paolo egyik legnagyobb könyvkiadóját, a sikeres élet nem garantálta számára a boldogságot. Ebben a könyvben egy olyan ember tárja az életét és az őt ért traumákat az olvasó elé, akit a külvilág boldog emberként ismert.
Luiz Schwarcz: Légszomj
Harry Potter Klub is lesz ebben a hónapban, ahol kipróbálhatjátok magatokat a HPK kviddics-pályáján!
2024.06.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Leiner Laura ebben a könyvben a huszonévesek világába kalauzolja el olvasóit. A könyv főszereplője nem áll az élete magaslatán, egyszerre túl sok minden történik, ami megköveteli a figyelmét és az érzéseit. Új feladat a könyvkiadónál, ahol dolgozik, a legjobb barátjának kapcsolata, aggódó szülők és mindennek a tetejébe az albérletével is gondjai akadnak. De Iza nem hagyja magát, bár a történet kezdetén még csak sodródik az árral, a könyv végére belerázódik a helyzetbe, annak ellenére, hogy semmi sem egyszerű.
Leiner Laura: Nem egyszerű
Várunk mindenkit szeretettel ebben a hónapban is a MESEDÉLELŐTTRE!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.05.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hiába egy öngyilkosságnak beállított gyilkosság, ha Jack Reacher éppen a városban tartózkodik. Ebben az esetben ugyanis az igazság mindig kiderül, akár akarják azt a helyi “rosszfiúk”, akár nem.
Lee Child – Andrew Child: Az egyetlen lehetőség (Jack Reacher 27.)
Újra gyermekverseket olvashatunk Szabó T. Anna tollából, akik tíz év után jelentkezik verseskötettel.
2024.05.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Nobel-díjas Herbert Thompsonnak állítólag megoldása van a világot sújtó gazdasági válságra, de mielőtt a férfi az emberek elé tárhatná a képletét, egy autóbalesetben életét veszti. Azonban a balesetnek akad egy szemtanúja, Jan Wutte, aki rövidesen az események közepén találja magát, és a saját túlélése érdekében kénytelen nekivágni az igazság kiderítsének veszélyes útjának.
Marc Elsberg: Sosem elég
Bizony van, amikor nem megy az írás és ez alól még az olyan világhírű alkotók sem kivételek, mint Stephen King.
2024.05.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sokan irigylik a híresek és gazdagok életét. Bármit megkaphatnak, bármilyen ajtó nyitva áll előttük. Így van ez a most nyíló exkluzív szálloda esetében is, amely nem csak mérhetetlen luxust, de diszkréciót is ígér. A megnyitó előtt azonban egy világhírű színész, egy menő filmrendező, egy neves képzőművész és egy befutott műsorvezető külön vacsorán vehetnek részt, ahol azonban nem az előbb említett dolgok, hanem apró ajándékok várják őket. Ezek az ajándékok pedig veszélyesebbek, mint azt gondolnák..
Ellery Lloyd: A klub
Nem könnyű a kisgyermekes szülők élete, de íme itt van három könyv, ami kikapcsolódást ígér.
2024.05.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ki akarná ellopni az amerikai Függetlenségi nyilatkozatot? Ebben a történetben éppenséggel két férfi. Az egyik gazdag ügyfelei számára old meg megoldhatatlannak tűnő problémákat, a másik pedig Szaddám Huszein képviselője. Vajon sikerrel jár ez a furcsa páros, vagy az amerikaiak időben észreveszik, hogy mi készül?
Jeffrey Archer: Tolvajbecsület
Várunk mindenkit szeretettel a ma délutáni OLVASÓKLUBBAN!
2024.05.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Adott egy anya, Amelia-Rose, és a lánya, Sophie, akik új élet reményének érdekében Londonba költöznek. Rövidesen megismerkednek a karizmatikus Mattyvel, aki hamar az életük fontos része lesz. Azonban Amelia-Rose és a férfi kapcsolata nem tart örökké, a szakítást követően pedig sorozatgyilkos kezdi el szedni az áldozatait, akik túlságosan is hasonlítanak Matty egykori szerelmére. A férfit elítélik, de a kétség ott marad. Vajon tényleg ő tette? Így amikor húsz évvel később Sophie levelet kap a börtönből, elmegy, hogy válaszokat kapjon..
Victoria Selman: Mélyen őrzött titkok
Várunk mindenkit szeretettel holnap!
2024.05.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben, amely Hemingway harmadik és egyben utolsó novelláskötete volt, tizennégy eltérő hosszúságú, változatos helyszíneken játszódó történet olvashatunk, az eredeti kötetek megjelenési sorrendjét követve.
Ernest Hemingway: A győztes nem nyer semmit
Várunk mindenkit szeretettel jövő héten, amikor a családi kapcsolatokkal kapcsolatos könyvekről (is) fogunk beszélgetni!
2024.05.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
David és Cheryl álomszerű életét tragédia töri ketté. Kisfiúk Matthew meghal, a haláláért pedig úgy tűnik David a felelős. A történet az események után öt évvel indul, amikor a férfit meglátogatja volt sógornője egy fényképpel. A fényképen a halottnak hitt fiú látható, David pedig elhatározza, hogy megszökik a börtönből és kideríti az igazságot.
Harlan Coben: Úgyis megtalállak
Az évek óta népszerű könyvcsomag-összeállítási programunk továbbra is elérhető! Ha tudja mit szeretne kölcsönözni, csak küldje el a listát e-mailben a könyvtárnak, hogy meggyorsítsa a kölcsönzési folyamatot.
E-mail címünk megtalálható a könyvtár honlapján, a kapcsolatok menüpont alatt.
2024.05.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
M.C. Beaton nagy népszerűségnek örvend a könyvtár olvasói körében, köszönhetően Agatha Raisinnek. Ebben az új sorozatban nem egy vidéki nyomozóvá avanzsált PR-os szakember kalandjait ismerhetjük meg, hanem egy elszegényedett arisztokrata, Lady Fortescue világába csöppenünk bele, aki megélhetésként átalakítattja londoni otthonát szállodává. Hozzá csapódik több elszegényedett előkelőség, akik szintén anyagi helyzetük javulásában reménykednek, és ezért sok mindent képesek megtenni. Humoros, szórakoztató, igazi M.C. Beaton stílusban megírt sorozat, Agatha Raisin rajongóknak kötelező!
M. C. Beaton: Ha egy üzlet beindul (Deklassz' Szálloda 1.)
M. C. Beaton: Egy kis lopás nem akadály? (Deklassz' Szálloda 2.)
Jövő héten lesz a májusi OLVASÓKLUB, ahová várunk mindenkit szeretettel!
2024.05.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Hatvany család érdekes és sokszor viharos történetét ismerhetjük meg ebből a könyvből, méghozzá az egyik családtag elbeszélése nyomán. Egy aradi vegyesboltból nőtte ki magát a családi vállalkozás az Osztrák-Magyar Monarchiában cukoripari nagyvállalkozássá, ami természetesen nem ment zökkenőmentesen. Igazi kapcsolatokról, valós döntésekről és ezeknek a következményeiről olvashatunk a “Viharos idők”-ben.
Hatvany Helga: Viharos idők
Várunk mindenkit szeretettel pénteken!
2024.05.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Boldognak lenni nem könnyű, de nem lehetetlen. Ez a könyv abban igyekszik segíteni, hatvan rövid kis történeten keresztül, hogy megtaláljuk a belső boldogság forrását, így ha a körülmények nem a legkönnyebbek, akkor is boldogok tudunk majd maradni.
Holly Matthews: Boldog leszek, és kész!
2024.05.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben a fákat és az őket körülvevő növények és állatok világát ismerhetjük meg. Megtudhatjuk hogyan kommunikálnak egymással ezek a hallgatag élőlények, hogyan adják át a megszerzett információkat és örökítik át a tudást, amit hosszú életük alatt megszereznek.
Suzanne Simard: A bölcs erdő titkai
Várunk mindenkit szeretettel holnap a Harry Potter Klubba!
2024.05.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A világ legnagyobb könyvesháza” c. sorozat előzménykötetét ajánljuk mára. Főszereplőnk, Billy Pyke bár még csak tizenkét éves, de máris nagyon jó abban, hogy rendbe tegyen dolgokat. Ennek a képességének nagy hasznát veszi, hiszen a csodabogár Mr. Cole könyvkereskedő segédjeként folyamatosan könyveket kell pakolnia. Az élete tele van érdekességgel, de egy napon az idillt megzavarja egy Obskurátor nevű gonosz mágus feltűnése, aki rettenetes alkuk megkötésével zavarja meg az addig békés piac életét.
Amelia Mellor: A mágikus könyvárus (A világ legnagyobb könyvesháza 0,5)
Vajon mi történik a három kismalaccal? Major Zita bábos meseelőadás megtudhatják a kicsik!
Várunk mindenkit szeretettel!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.05.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár lassan (végre) beköszönt a nyári idő, attól még nem baj, ha kicsit ünnepibb mesét olvasunk a gyerekeknek, hiszen sok kicsi várja már most is nagyon a karácsonyt.
Kiss Judit Ágnes: Babaróka karácsonya (Babaróka 6.)
Várunk mindenkit szeretettel a hónap végén az OLVASÓKLUBBA, ahol olyan könyvek lesznek terítéken, amelyek a családi kapcsolatokkal foglalkoznak.
2024.05.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Több, mint húsz kreatív módszert ismerhetnek meg a gyerekek ebben a könyvben, amivel megmenthetik a világot. Sok gyerek van, akit érdekelne, hogyan hasznosítson valamit újra, de talán nem is tudja, hogy ez lehetséges. Ebből a könyvből ötleteket meríthetnek ahhoz, hogy környezettudatosabb felnőtt váljon belőlük.
Isabel Thomas: Legyél te is ökohős!
Vár mindenkit szeretettel ebben a hónapban is a MESEDÉLELŐTT és Major Zita.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.05.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb naplószerűen megírt sorozat érkezett a könyvtárba. A főszereplője Harper, aki a családjáról oszt meg vicces történeteket, dokumentálva mi is történt valójában, hiszen csak ő látja a dolgokat a helyes szemszögből. Vagy mégsem?
Kathy Weeks: Mizu, Harper Drew? (Harper Drew? 1.)
Már nem kell sokat várni, és előkerül a mozsár! Vár mindenkit szeretettel a HARRY POTTER KLUB szombaton, 10 órakor!
2023.05.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy új sorozat első két részét ajánljuk mára, amiben egy olyan különleges iskola mindennapjaiba nyerhetünk betekintést, ahol a gyerekek beszélnek az állatok nyelvén vagy más, csodálatos képességgel rendelkeznek. Az első könyvben egy titokzatos vers kelti fel főszereplőnk, Alva figyelmét, a másodikban pedig a tanulók egy közös Filmestre készülnek, azonban furcsa áramkimaradások majdnem megakadályozzák az esemény létrejöttét.
Silke Schellhammer: Első óra: Állati hangos! (Tehetségek Tanodája 1.)
Silke Schellhammer: Második óra: Áramszünet! (Tehetségek Tanodája 2.)
Várjuk a regisztrációkat az ehavi MESEDÉLELŐTTRE!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.05.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “kicsikből NAGYOK” c. sorozatnak ebben a részében a gyerekek megismerhetik Jane Goodallt, akinek az első plüsscsimpánza elindította az akkor még kislányt az állatok védelmének szentelt életúton.
María Isabel Sánchez Vegara: Jane Goodall
A könyvtárban is megtalálható “Tükörvilág” c. sorozatról olvashatunk a következő cikkben.
2024.05.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
A nagysikerű “Óramágusok” ötödik részében Vasilisa Ognev nem csak a születésnapjára készül, hanem rövid időn belül a szerettei megmentéséért küzd, miközben megpróbálja megismerni a berni, a londoni és a moszkvai óratornyok titkait.
Natalia Sherba: Az Órakép (Óramágusok 5.)
Ebben a hónapban is lesz OLVASÓKLUB, ahol a téma a családi kapcsolatokkal foglalkozó könyvek lesznek.
2024.05.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Szívcsapás” c. sorozat lezáró kötetében Will szemszögéből ismerhetjük meg a főszereplő páros megismerkedésének történetét, miközben Will és Layken a kapcsolatuk elmélyülését próbálják meg elérni, a fiú múltjának megismerése révén.
Colleen Hoover: This Girl – Ez a lány (Szívcsapás 3.)
Ebben a hónapban az egyik legnépszerűbb mágikus tevékenységgel várjuk a gyerekeket a HARRY POTTER KLUBBA, ugyanis újra varázsfőzetek alapjául szolgáló keverékeket kavarhatnak ki a mozsárban, akik ellátogattak hozzánk.
2024.05.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
A dackorszakhoz kíván segítséget nyújtani ez a könyv azzal, hogy Hanka történetén keresztül beszélgetés indulhasson el szülő és gyermeke között az új dolgok kipróbálásáról.
Csapody Kinga: Szuper napom lett!
Ebben a hónapban is lesz MESEDÉLELŐTT, de a megszokottal ellentétben nem a hónap elején, hanem a hónap végén, így több idő lesz megtervezni a kicsik könyvtáros napját!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.05.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Shakespeare életművének utolsó darabját olvashatjuk “A vihar” c. könyv lapjain megelevenedve. A különleges helyszínen, egy szigeten játszódó történet ebben a kiadásban Nádasdy Ádám fordításában kerül az Olvasó elé.
William Shakespeare: A vihar
A kínai programozóból íróvá avanzsált Cixin Liu regénysorozatának első részéről (és a belőle készült igen népszerű sorozatról) olvashatunk a következő cikkben.
2024.05.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az 1917 és 2022 közötti időszak magyarországi óvóhelyeinek történetébe olvashatunk bele mai könyvajánlónk segítségével. A bemutatott objektumok túlnyomó többsége légoltalmi célokból készült a föld felszíne alatt. Ezeknek az elhelyezkedését, felépítését és történetét ismerhetjük meg a könyvet olvasva.
Mihályi Balázs – Szabó Balázs: Titkos bunkerek
Villamoson utazni, különösképpen a régi modelleken, igazi kaland a gyerekeknek. Erre lesz megint lehetőség, ha Budapesten járunk.
2024.05.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Húsz gyönyörűen illusztrált történet segítségével ismerkedhetünk meg az ókori Egyiptom mesés világával. Fáraókat, ártó szellemeket és sokalakú isteneket rejt a könyv, akikkel elsősorban általános iskolás korú Olvasóinknak szeretnék kedveskedni, bár a felnőttek is élvezettel lapozhatják a meseszép oldalakat.
Jean Menzies: Egyiptomi mítoszok
A kertet és a természetet ismertethetjük meg a gyerekekkel a következő cikkben bemutatott könyvek segítségével.
2024.04.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismeretterjesztő könyvet ajánlunk kisebb Olvasóink részére, amit már önállóan is olvashatnak. A könyvben Zsivány, a cápa mutatja be a cápák változatos faját, kicsitől elkezdve egészen a legnagyobbakig.
Christina Braun: Cápák
Nemsokára kezdődik az áprilisi OLVASÓKLUB! Várunk mindenkit szeretettel!
2024.04.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Legfiatalabb Olvasóink könnyedén megtanulják majd a pontos időt leolvasni az óráról és a hét napjai sem fognak gondot okozni nekik, miután felfedezik az időt a könyv segítségével.
Andrea Weller-Essers: Az óra és az idő
Várunk mindenkit szeretettel holnap az OLVASÓKLUBBAN!
2024.04.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Violet egész élete rabságban telt volna, ha nem ismerkedik meg Ashsel és nem szeret bele a királyi hölgyek kísérőjébe. Így azonban menekülniük kell és végül egy titkos társaság segítségével lelnek menedékre egy erdei tanyán, a fehér rózsában, ahol Sil él, aki nem csak pártfogásába veszi a fiatalokat, de rá is veszi Violetet, hogy vezesse a szabadságot kereső lázadókat.
Amy Ewing: A fehér rózsa (Az Ékkő-trilógia 2.)
Várunk mindenkit szeretettel jövő héten az OLVASÓKLUBBA!
2024.04.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ha az ember lánya december 24-én szakít valakivel, akkor a szilveszter nem éppen hozza lázba. Így van vele Lia is, akinek a barátai azonban nem hagyják önsajnálatba esni a lányt, így az év utolsó napja izgalmas kalanddá változik.
A könyvet 14 éves kortól ajánljuk.
Leiner Laura: Akkor szakítsunk
Az “Így döntöttek ők” c. sorozatban Nyáry Krisztián egy-egy olyan döntésről mesél, amely híres írók és költők életét változtatta meg. Ez alkalommal Adyról olvashatunk a következő rövid kis írásban.
2024.04.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Leiner Laura a Karikó János Könyvtár olvasói között is igen nagy népszerűségnek örvend, így nem meglepő, ha mára az ő könyvei közül választottunk egyet. Zoé negyven napot tölt az állatparkban nyári munkaként. A zárkózott lány életét megváltoztatja az állatokkal és gondozóikkal töltött idő, sőt, még a felnőtté válás rögös útjára is könnyebben lép a meleg nyári napokon átélt élményeinek hatására.
Leiner Laura: 40 nyári nap
A “Csengetett, Mylord?” egy generáció egyik legkedveltebb sorozata volt és talán még most is az. A sorozatról nemrégiben két könyv is készült, a következő cikkben “A Csengetett, Mylord? - Univerzum - Interaktív enciklopédia“ c. kötetről tudhatunk meg többet.
2024.04.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ryland Grace egyedül ébred fel egy űrhajó fedélzetén, két holttest társaságában. Ha ez nem lenne elég kétségbeejtő, akkor ott van az a tény, hogy nem emlékszik rá kicsoda és mit keres a hajó fedélzetén. Apránként szedi össze az információt, aminek következtében rövidesen rájön, hogy nem csak a saját túlélése múlik azon, hogy teljesítse a küldetését, de az egész emberiség sorsa is.
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Byron halálának 200. évfordulóját ünnepeljük idén. Ennek apropóján olvashatunk a romantikus költőről talán olyat is, amit eddig nem ismertünk.
2024.04.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlóinkat a legfiatalabb Star Wars rajongóknak ajánljuk, akik még csak most ismerkednek az olvasás mesés világával. A könyvekben különböző nehézségi szinteken megírt történeteket olvashatnak a gyerekek, így gyakorolva az egyik leghasznosabb tevékenységet, az olvasást.
Michael Siglain: Star Wars – Szökés Jabba palotájából
Michael Siglain: Star Wars – Használd az Erőt!
Saját magunk megismerésének egyik módja az, ha olvasunk mások életéről és tapasztalatairól, majd összevetjük azt a mieinkkel. Ezzel kapcsolatban olvastunk ebben a hónapban az OLVASÓKLUBBRA készülve. Várunk mindenkit aki szeretne beszélgetni az általa olvasott könyvekről jövő héten!
2024.04.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
A romantikus regények szerelmeseinek ajánljuk mai könyvajánlónkat. Anna Kate csak annyi időt akar eltölteni Wicklowban, amíg eladja nagymamája kávézóját és eltemeti a szeretett rokont. Apja családjával sem akar közelebbi viszonyt kialakítani, de a helyiek barátságos invitálását egyre nehezebben utasítja vissza, míg végül az is megfordul a fejében, hogy itt marad.
Heather Webber: Éjfélkor a Fekete Rigó kávézóban
Várunk minden HP rajongót szeretettel holnap!
2024.04.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Cassie egy bárban dolgozik és énekes-dalszövegírói álmokat szövöget, míg egy napon a cukorbetegség diagnózisa meg nem változtatja az életét. A betegség ugyanis rengeteg költséggel jár, amire a lány nincs felkészülve. Megoldásként házasságot ajánl régi barátjának, aki azonban nemet mond a házasoknak járó pluszjuttatások felére. A fiú barátja azonban, aki nem ismeri Cassiet, elvállalja a férj szerepét, a lánynak viszont fogalma sincs mi áll Luke ajánlatának a hátterében, de nem mondhat nemet az ajánlatra.
Tess Wakefield: Bíbor szívek
Már csak 2 napig lehet nevezni az idei LEGÓVERSENYRE!
2024.04.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk előzménytörténet az író ötrészes “Édesvízi mediterrán” c. sorozatának. Három fiatal barátságáról szól a történet, melynek helyszíne az a balatoni nyaraló, ahol a hármas a gyermekkorát tölti, majd felnő. Ahol szembe kell nézniük a háború után megváltozott élettel és ahonnan útjaik szétválnak ‘56 után, hogy aztán évekkel később ismét egymásra találjanak és megpróbálják megérteni a velük történteket.
Tóth Gábor Ákos: Balatoni örökségEbben a hónapban is lesz Olvasóklub, aminek a témája az önismerettel foglalkozó történetek és könyvek lesznek. Várunk mindenkit szeretettel!
2024.04.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Adott egy furcsa család Isztambulban, melynek férfi tagjai korán elhaláloznak és egy örmény család Amerikában, akik 1915-ben kénytelenek elhagyni Törökországot és ennek az élmények a mai napig magukon viselik a nyomát. A két családot összekötő szálakról a történet kezdetekor még senki sem tud, de amikor az amerikai Armanoush elindul, hogy felkutassa múltját és a gyökereit, megismerkedik Aysával, aki mindenben az ellentéte, de mégis rengeteg közös van bennük és a családjaikban.
Elif Shafak: Az isztambuli fattyú
Hétvégén várunk mindenkit aki szeretné elképzelni milyen is lenne a szobája a Roxfortban!
2024.04.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
A legsötétebb időben és körülmények között mutat nekünk reményt Henry Oster története, aki egyike volt annak a 23 embernek, aki túlélte a koncentrációs tábor borzalmait. A fiatal fiú az auschwitzi táborban végzett munkája révén reméli túlélni az ottaniakra váró sorsot, majd ezt nekünk, az Olvasóknak is átadja, hogy mi is erőt meríthessünk a történetéből.
Henry Oster – Dexter Ford: Az auschwitzi lovászfiú
Még a héten lehet beküldeni a pályaműveket az idei LEGÓVERSENYRE!
2024.04.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb történetet olvashatunk Dávidról és Vivienről. Ebben a részben a páros mellé új szereplő is érkezik Máté személyében, aki Vivien új társaként nyomoz egy sorozatgyilkos után. Ahhoz, hogy az ügyet megoldják szembe kell nézniük a múlt árnyaival is és minél többet tudnak meg, annál nehezebb lesz eldönteni kit is gyanúsítanak, hiszen mindenkinek oka van a gyilkosságok elkövetésére, és mindenki titkol valamit..
Farkas Anett: A 33-as áldozat (Dávid és Vivien 3.)
Jelentkeztetek már az idei LEGÓVERSENYRE? Ha nem, még van idő!
Részletek a honlapunkon!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2024.04.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismét magyar szerzőtől ajánlunk könyvet. Németh Márton regénye olyan kérdéseket boncolgat, ami talán sokunk fejében megfordul. Mit tennénk, ha visszamennénk az időben? Vajon megpróbálnánk változtatni a jövőn, akkor is, ha nem tudnánk, hogy pontosan milyen hatással is lesznek a cselekedeteink az alakuló jövőre; vagy leélnénk a nekünk kijutó időt úgy, hogy megpróbálunk minél kevesebb változást előidézni. Ezekre a kérdésekre keresi a regény a válaszokat most egy magyarországi történetben.
Németh Márton: Újgazdag lettem
Legújabb könyveinkből néhány, várunk mindenkit szeretettel!
2024.04.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Személyes történeteken keresztül ismerhetjük megy az ötvenes évekbeli Magyarországot ebben a határokon átívelő családregényben, melyet Nádasdy Ádámtól megszokott stílusban olvashatunk.
Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat
Nemrégiben József Attila-díjat kapott Bálint Tamás költő. Vele olvashatnak egy interjút a következő cikkben.
2024.04.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Cathy Benson szülei autóbalesete után egy álmos kisvárosban kezd új életet apai nagyanyja házában. Meglepő módon a lány a helyi focicsapat két sztárjátékosával köt barátságot és rövid időn belül elválaszthatatlanok lesznek. A lány orvosi pályára készül, a fiúk profi sportkarrierről álmodnak, míg egy éjjel végzetes események véget nem vetnek a jövőről szövögetett álmoknak. A lány pincérnő lesz a helyi bárban, a két fiú egyike lesz csak profi focista, másikuk belép a jezsuita rendbe és több, mint húsz év telik el, mire szembe tudnak nézni azzal, ami velük történt.
Leila Meacham: Ördögszekerek
Új könyvek a könyvtárban!
2024.04.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar írónő thrillerét ajánljuk mára. A műfaj minden szükséges elemét megtaláljuk a könyvben: eltűnt férj, aggódó feleség és rengeteg szorongással átjárt gyanús mozzanat. Vajon Dóra férje tényleg eltűnt vagy csak egyszerűen nem akart hazamenni? A rendőrök nem nagyon akarnak foglalkozni az üggyel, a nő apja magánnyomozót fogadna, Dóra pedig lassan azt sem tudja, hogy mit gondoljon az eddig nyugodtnak tűnő életéről.
Maksai Kinga: Most már biztosan hazaér
Egészen április 20-ig várjuk a pályaműveket az idei LEGÓVERSENYRE!
2024.04.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Adott egy odaadó apa, egy tökéletesnek tűnő vőlegény és egy szerelmes lány. Minden elem rendelkezésre áll a közelgő esküvő tökéletességéhez, egészen addig, amíg egy elkapott tekintet fel nem kelti Ed gyanúját. A férfi már megtanulta, hogy hallgatnia kell a megérzéseire, ha a lánya udvarlóiról van szó, így most is nekiáll, hogy kiderítse ki is valójában Ryan és mit is akar..
T. M. Logan: A gyanú
Ha valakit érdekel az Olvasóklub, de nem tudja pontosan mire is számítson, annak itt egy rövid kis videó, ami bemutatja az egyik legrégebben működő könyvtári programot.
2024.04.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy sorozat negyedik részét ajánljuk mára, mely az 1930-as évek elején játszódik Németországban. Miután holttestet találnak egy mulató teherliftjében az ügyet kelletlenül elvállaló Rath felügyelő hamarosan a Lengyel határ közelében kezd nyomozni a valószínűleg sorozatgyilkos után, ahol olyan titokra derül fény, amely a felügyelőt egy teljesen idegen világba vezeti el.
Volker Kutscher: Halál a mulatóban (Gereon Rath 4.)
Az idei legóversenynek több szakértő zsűritagja is lesz, a pályaművek elbírálásában segítségünkre lesz Lampert Benedek hivatalos LEGO fotográfus, a Kockaország LEGO bolt és Rigó MArcell, a Biatorbágyi Társasjáték Klub játékmestere.
Izgatottan várjuk a pályaműveket, amiket egészen április 20-ig lehet beküldeni a honlapunkon megadott feltételek szerint!
2024.04.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
A donbaszi háborúról olvashatunk, ha kézbe vesszük a következő regényt. A 2014 óta tartó fegyveres konfliktusról Ukrajna leghíresebb írójának tollából értesülhetünk, méghozzá egy méhész történetén keresztül. Szergej egyedül marad a háborús övezetben található faluban a méheivel és gyermekkori ellenségével, Páskával. A helyzet különös szövetségre kényszeríti őket, majd Szergej úgy dönt, hogy kimenekíti a méheit a háborús zónából és útra kel, hogy szabadon engedje a rovarokat.
Andrej Kurkov: Szürke méhek
Ebben a hónapban az OLVASÓKLUB témája az ÖNISMERET lesz. Várunk mindenkit szeretettel, akár ebben a témában olvasott könyvet, akár csak szeretne ötleteket hozzá, a hónap utolsó kedd délutánján.
2024.04.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Már kilenc éves kortól ajánljuk a mára kiválasztott könyvet. Szofi izgatottan néz elébe a balatoni nyaralásnak, amelyet a nagyszülei által gyakran látogatott nyaralóban fog eltölteni. Új barátok, köztük egy Jókai nevű író, és egy bál teszi majd izgalmassá a nyarat a fiatal lánynak, amit azonban különleges események zavarnak meg..
Király Anikó: A balatoni sellőTovábbra is várjuk a pályaműveket az idei Legóversenyre!
2024.04.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mi lenne ha egy átlagos csütörtök nem is lenne annyira átlagos? Mi lenne, ha minden napunk ugyanaz a nap lenne és még csak nem is tudnánk róla? Gemma pontosan ebben a helyzetben találja magát, és még csak fogalma sincs róla. Jack viszont, aki úgy gondolja az időhurok megtörhető, ha a lány a nap végére beleszeret, nagyon is tisztában van azzal, hogy a lány miért is érzi őt olyan ismerősnek és mindent elkövet, hogy megmutassa a bizalmatlan Gemmának, hogy neki érdemes esélyt adnia.
Holly James: Szeretném, ha szeretnél
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Karikó János Könyvtár az összes jelenlegi és leendő Olvasójának!
2024.03.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hat évet ölel fel a következő könyv története. Főszereplői együtt töltötték fiatalkoruk nyarait és barátokból szép lassan több is született, amíg hirtelen minden el nem romlott. A lány elköltözött, de hiába új élete a nagyvárosban, a szívét azóta gondosan őrzi. A fiú pedig nem képes szembenézni a múltban elkövetett hibákkal, ami miatt azóta is bünteti önmagát. Persephone és Sam azonban kapnak egy új esélyt a szerelemre, amikor a lány hazalátogat Sam édesanyjának temetésére. De vajon tudnak élni ezzel a lehetőséggel?
Carley Fortune: Minden elmúlt nyár
Már csak ma érhetőek el a kérdések a könyvtár előtt, akinek eddig nem volt ideje eljönni hozzánk, tegye meg ma délután!
2024.03.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sokunk gyerekkorához tartozott hozzá a lúd hátán utazó Nils Holgersson története. Ez a könyv Nils megalkotójának életéről szól, aki 1909-ben a nők közül elsőként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Selma élete minden volt, csak szokványos nem, szembe ment minden olyan társadalmi elvárással, amivel a nők többsége mai napig szembesül és olyan életet tudott magának teremteni, amire büszke lehet.
Charlotte von Feyerabend: Selma Lagerlöf
Várjuk az építményeket az idei LEGÓVERSENYRE!
Részletek és nevezési feltételek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2024.03.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
A csütörtöki nyomozóklub négyesének legújabb esete elrabolt gyémántokról, holtestetkről, a helyi tinédzser bandáról, egy drogdílerről és természetesen az öregedéssel dacoló négyesfogat elszántságáról szól. Semmi nem állhat Elizabeth, Joyce, Ron és Ibrahim útjába, hogy megtalálják a gyilkosságok elkövetőjét, még az sem, ha ők maguk is veszélybe kerülnek.
Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg (A csütörtöki nyomozóklub 2.)
Ebben a hónapban a szabadság a témája az Olvasóklubnak. Mit jelent a szabadság? Ki és mit áldozna fel érte? A válaszokat az elolvasott könyvekben keressük ebben a hónapban.
Várunk mindenkit szeretettel!
2024.03.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
A magyar írónő újabb sorozatát ajánljuk mára. Ebben a kötetben, mely a sorozat második része, Dávid és Vivien párosa egy gyerekrablót igyekszik elkapni, aki úgy tűnik, mintha mindig két lépéssel a páros előtt járna. Amikor előkerül egy napló és benne egy kislány vallomása, az ügy megoldhatónak tűnik, de vajon lehet-e hinni a papírra vetett soroknak?
Farkas Anett: A 33-as ügy (Dávid és Vivien 2.)
Még mindig tart az INTERNET FIESTA a könyvtárban! Várunk mindenkit szeretettel a könyvtár épülete elé, ahol az olvasással, az online világgal és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre várjuk a válaszokat.
2024.03.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Adott egy népszerű sümeg ügyvéd, egy gyilkossággal vádlott nő, egy százados és egy három éve eltűnt kislány. Hogy mi a közös bennük? Ezt kell kiderítenie a szálak összefonódása után a szereplőknek, akik nem könnyű feladattal találják szemben magukat. Csakúgy, mint az olvasó, hiszen a könyv, annak ellenére, hogy remekül van megírva, olyan súlyos témákkal foglalkozik, mint a gyerekek ellen elkövetett erőszak vagy a gyilkosság.
Farkas Anett: Kettős játszma (Ádám és Lili 1.)
Jelentkeztél már az idei LEGÓVERSENYRE? Itt a lehetőség!
Részletek és nevezési feltételek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2024.03.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Fábián Janka legújabb sorozatának második kötetében folytatódik Györöky Ilka és családja története. Az immár anyaként élő, az 1840-es évekbeli színes és pezsgő társadalmi életben a gyermekeit terelgető Ilka szemén keresztül nyerhetünk bepillantást a korabeli balatonfüredi életbe.
Fábián Janka: A szabadság szerelmesei (Az Anna-bál szerelmesei 2.)
Mától ismét INTERNET FIESTA A KÖNYVTÁRBAN!
Szeretettel várunk mindenkit érdekes kérdésekkel a könyvtár épülete előtt, Legóversennyel és a mai Mesterséges Intelligencia előadással!
2024.03.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Cynthia Bonsant újságírónő legújabb sztorija egy olyan gyilkosság, amit egy tizennyolc éves fiú ellen követnek el. Az eset érdekessége, hogy az áldozat az okosszemüvege segítségével eredt egy körözött bűnöző nyomába. A nyomozás elvezeti Cynthiát egy olyan közösségi oldalhoz, ami azt ígéri a felhasználóknak, hogy az életük általa sokkal jobb lesz. Az egyetlen, aki ennek ellenkezőjéről van meggyőződve Zero, a világ legismertebb internetes aktivistája. Ahogy a nő egyre mélyebbre ássa magát, úgy kerül az élete egyre nagyobb veszélybe, hiszen egy kamerákkal és okos eszközökkel teli világban lehetetlen elbújni..
Marc Elsberg: Zero
Izgalmas programokkal várunk mindenkit, holnaptól! Újra meghirdetjük tavalyi sikeres programunkat, a Legóversenyt, valamint egy érdekes előadást tartunk a Mesterséges intelligencia hétköznapi használatáról, és kipróbálhatják tudásukat a Tudás fája kvízkérdésein a könyvtár előtti fák mellett sétálgatva.
Holnaptól újra INTERNET FIESTA A KÖNYVTÁRBAN!
Érdemes követni minket a közösségi felületeken vagy a honlapunkat szemmel tartani!
2024.03.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk az otthon fogalmát keresi a nyolcvanas évekbeli szlovákiai magyarság közegében. A történetben feltűnő, változatos háttérrel rendelkező karakterek mind-mind egyedi körülmények között keresik a szerelmet és ezek a próbálkozások összehozzák őket egy olyan útra, ahol a múlt feldolgozatlan öröksége is előkerül.
Durica Katarina: Szlovákul szeretni
Szeretettel várunk mindenkit egy igazán érdekes és aktuális előadással CSÜTÖRTÖKÖN!
2024.03.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy Cornwalli nyaraló napsütötte medence partján találkozik három főszereplőnk. Bár lehet, hogy észre sem veszik egymást, hiszen mindannyian saját problémáikkal vannak elfoglalva. Em az új pasijával, George-dzsal készül első közös nyaralásukra, ahová nem csak tinédzser gyerekei, de a férfi hatéves kisfia is elkíséri őt. Maggie a lányával tervezi a napos időt eltölteni, de váratlanul beállít az exe, Olivia pedig a múltjával nézhet szembe, ha képes rá.
Vajon hogy jönnek ki Em gyerekei George kisfiával? Vajon Maggie meg tud bocsátani annak, aki egyszer már összetörte a szívét? A könyvből kiderül!
Lucy Diamond: Egy majdnem tökéletes nyaralás
Szombaton várunk mindenkit szeretettel a Harry Potter Klubba!
2024.03.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Három egymástól teljesen különböző nő történetét olvashatjuk ebben a könyvben. Helen hiába él a sokak által paradicsominak titulált Key Westen, alig várja, hogy elszabaduljon onnan. Mirta érdekházasságot köt, hogy megmentse a kubai forradalom után nehéz helyzetbe került családját, majd újdonsült férjével nászútra érkezik a szigetre. Elizabeth pedig az első világháborút megjárt testvérét keresi ott, ahol mások csak szórakozást. A sziget felé vihar közeleg, a három nő helyzete pedig előre nem látott változásokon megy keresztül.
Chanel Cleeton: Az utolsó vonat Key Westre
2024.03.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
993-ban járunk, Norvégiában. Thorstein még túl fiatal, hogy megakadályozza családja legyilkolását. Miután rabszolgaként tölti a következő éveket, esélye sincs sem a bosszúra, sem a normális életre. Amikor végül megszabadul, békére lel egy kis halászfaluban, azonban ez az időszak sem tart túl sokáig, a felnőtt Thorstein hamar újabb konfliktus közepén találja magát. Megismerkedik a jomsvikingekkel, akik egy különleges elit alakulat a harcosok között, és a világukba belépve nem csak brutális kiképzésen megy keresztül, de esélye nyílik, hogy végre szembenézzen családja gyilkosával is.
Bjørn Andreas Bull-Hansen: A viking (Jomsviking 1.)
Új könyvek a könyvtárban!
2024.03.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ellen és családja teljesen átlagosak, míg egy napon a kislány apja meg nem hal. A Ellen erre némasággal reagál, a bátyja pedig beszögezi a szobájának ajtaját, hogy ne kelljen kimozdulnia onnan. Csak anyjuk próbálja meg újra összehozni a családot, de nem is sejti, hogy Ellen szótlansága mögött a bűntudattól átitatott trauma áll, hiszen a kislány úgy gondolja ő a felelős apja halálért, hiszen ő volt az, aki imádkozott érte. A megrázó történetben megismerhetjük a tizenegy éves kislány küzdelmét egy mindenki számára tragikus élménnyel.
Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában
Várunk mindenkit szeretettel ebben a hónapban is az OLVASÓKLUBBA, ahol a szabadság lesz a téma.
2024.03.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
II. Erzsébet királynő elképzelt személye újabb réteggel gazdagodik azon a színpompás palettán, amivel az írók felruházták az egykori uralkodót. Ebben a sorozatban ugyanis az uralkodónő nem hátrál meg, ha a személyzet egyik tagjának halála ügyében kell nyomozni még akkor sem, amikor hűséges asszisztense Rozie egy névtelen fenyegető levelet kap.
S. J. Bennett: A három kutya problémája (Őfelsége II. Erzsébet nyomoz 2.)
Legújabb könyveinkből:
2024.03.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
A mára klasszikusnak számító “Alapítvány” c. sorozatba kóstolhatunk bele mai könyvajánlónkkal. Bár talán ez nem is megfelelő leírás, hiszen hiába beszélünk előzménykötetről, a történetet a sorozat 5. kötete után érdemes elolvasni. De ha valaki szeretne megismerkedni Asimov fantasztikus világával, ne habozzon, vegye kézbe akár ezt a kötetet is, a többi úgyis jön majd magától!
Isaac Asimov: Előjáték az Alapítványhoz (Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum)
Ebben a hónapban a Harry Potter Klubban mágikus növényeket ismerhetnek meg vagy akár találhatnak ki azok, akik ellátogatnak hozzánk MÁRCIUS 23-án, SZOMBATON!
Várunk mindenkit szeretettel!
2024.03.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Rosie Graham sajátos módon áll neki új karrierjének építéséhez. Amikor megakad a romantikus regénnyel, amelynek megírása miatt otthagyta korábbi munkahelyét, majd a lakása is lakhatatlanná válik, egy barátnője otthonában keres ideiglenes menedéket. Azonban meglepetésére a hely nem üres, de az ott lakó Lucas nem csak megengedi, hogy a lány is maradjon, hanem a segítségére is siet, hogy a romantikus regény megszülethessen..
Elena Armas: Az amerikai szobatárskísérlet (Spanyol szerelmi átverés 2.)
Várunk mindenkit szeretettel a könyvtárban, új könyveinkkel!
2024.03.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben egy korábbi, a putyini-rendszer táborához tartozó, de mára emigrációba kényszerített, börtönbe küldött és vagyonától megfosztott olajmágnás ad bepillantást abba, hogyan indult el az országa abba az irányba, amerre jelenleg tart.
Mihail Hodorkovszkij: Az Oroszország-feladvány
Legújabb könyveinkből néhány:
2024.03.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sarah J. Maas korunk egyik legismertebb és legkedveltebb ifjúsági regényeket író alkotója, akinek új sorozatát ajánljuk mára. A “Föld és vér háza” c. könyvben Bryce Quinlant és Hunt Athalart ismerhetjük meg. Bryce élete szokványos mederben folydogál egészen addig, amíg egy démon meg nem gyilkolta a barátait. Hiába kerül a tettes börtönbe, a gyilkosságok folytatódnak így Bryce kénytelen saját kezébe venni a nyomozást, ha meg akarja találni a tettest. Hunt, a bukott angyal lehetőséget kap, hogy elnyerje szabadságát azzal, hogy segíti Bryce nyomozását, ami olyan útra tereli kettejüket, ami nem csak a szeretteiket sodorja veszélybe, de egymás iránti érzéseiket is beindítja...
Sarah J. Maas: Föld és vér háza (Crescent City 1.)
Ebben a hónapban a Harry Potter Klub alkalmával elmerülhetünk a mágikus növények világában. Várunk szeretettel minden HP rajongót!
2024.03.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Minden Sissi rajongóknak kötelező ez a sorozat, amelynek második részében már nem fiatal és naiv hercegnőként olvashatunk Sissiről, hanem már az anyósával folyamatosan konfliktusban élő, magányos császárnéként, akinek az életébe belép a szerelem Andrássy Gyula gróf személyében.
Gaby Schuster: A korona szolgálatában (Sissi 2.)
Legújabb könyveinkből:
2024.03.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Darren Shan “Rémségek cirkusza” c. sorozatából megismert Larten Crepsley történetét ismerhetjük meg a főszereplő nevét viselő sorozatból. Az első részben Larten még csak tíz éves, de már felnőtteket megszégyenítő óraszámban dolgozik, ahogy sok más gyerek is a tizenkilencedik század elejei Angliában, egy selyemgyárban. A sok testvérrel rendelkező kisfiú előtt nem áll egy fényes és boldog élet reménye, de amikor találkozik Seba Nile-lal, hirtelen kitárul előtte a világ. A kérdés csak az, hogy ehhez hátat tud-e fordítani az embereknek.
Darren Shan: Gyilkos születik (Larten Crepsley regényes története 1.)
Ebben a hónapban is lesz Olvasóklub! A hónap témája a szabadság, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak azokat az Olvasóinkat várjuk, akik éppen ezzel a témával kapcsolatban olvasnak!
2024.03.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Franciaországban él és rendel Sauveur Saint-Yves, klinikai szakpszichológus, akinek neve “Megváltót” jelent. Bár ő nem tartja magát annak, de a hozzá járó pácienseinek sokszor ő adja a kezébe azt a tudást, amivel jobbá tehetik az életüket. A doktor és pácienseinek története tele van érzelmekkel és válaszokkal olyan kérdésekre, amik a mai fiatalokat is gyakran foglalkoztatják. Na és persze hörcsögökkel, hiszen ki ne szeretne olvasni hörcsögökről?
Marie-Aude Murail: A lélekdoki – 3. évad (A megváltó 3. évad)
Márciusban a könyvtár két hétvégén is zárva tart.
2024.02.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Louise le Blanc saját mágiáját és boszorkánytársait megtagadva elmenekül, hogy biztonságban tudjon élni, hiszen az Egyház vadászik a fajtájára és ha elkapják, máglyahalál várja. Az események láncolata miatt azonban a lány egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy kényszerházasságot kötött Reid Diggoryval, az Egyház vadászával. Amikor pedig a kényszer lassan igazi érzelemmé válik, a lánynak döntenie kell, felfedi-e a titkát a férje elől, ezzel kockáztatva mindkettejük életét, vagy továbbra is reménykedik, hogy titka örökre titok marad.
Shelby Mahurin: Kígyó & Galamb (Kígyó & Galamb 1.)
Új könyvek a könyvtárban:
2024.02.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ki az, aki egy bezárt szanatóriumból újranyitott szállodában akarja eljegyezni a menyasszonyát? Hát nem más, mint főszereplőnk Elin Warner nyomozó öccse. Az örömtelinek induló eseményt rögtön beárnyékolja az óriási hóvihar, ami érkezésükkor fogadja a vendégeket, a reggel pedig újabb tragédiát hoz magával, Laure, a menyasszony, ugyanis eltűnik.
Sarah Pearse: A szanatórium (Elin Warner 1.)
Néhány a könyvtárban megtalálható új könyvekből:
A könyvtár Facebook oldalán még több könyvet megtalálhatnak kedves Olvasóink!
2024.02.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Balaton-parti Vadvirág Panzióban az élet nyugodt és csendes, míg egy nap a nem nagy népszerűségnek örvendő Berisha úr holtestét fedezik fel a festői nevű “Türkiz” szobában. A panzió tulajdonosa, Caroline Wood nekilát a nyomozásnak, a helyi hatóság tudtával, de mire rábukkanna a titok nyitjára újabb hullára bukkannak, ez pedig már a fővárosi szuperzsaru figyelmét is felkelti.
R. Kelényi Angelika: Veszélyes Vadvirág (Caroline Wood 7.)
Kedves Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. március 15-én és 16-án pénteken és szombaton, valamint 2024. március 29. - április 1. között (nagypéntektől húsvét hétfőig) a könyvtár zárva tart.
Húsvét után nyitás 2024. április 2-án (kedden) 10 órakor.
Megértésüket köszönjük!
2024.02.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az emberi magányosság a központi témája ennek a könyvnek. Klara, a Robotbarát, az őt árusító bolt kirakatából figyeli az előtte elhaladó embereket és a Napot, hogy amikor majd humanoid tulajdonságokkal rendelkező robotként új családhoz kerül, a lehető legnagyobb segítségére tudjon lenni az embereknek. Klarát végül egy beteg kislány, Josie szülei vásárolják meg, és a családra gyógyírként hat a gyermeki naivitással rendelkező robot jelenléte, aki hisz a Nap mindent felmelegítő áldásos jelenlétében.
Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap
Várunk mindenkit szeretettel holnap az OLVASÓKLUBBA!
2023.02.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tate Collins és Miles Archer megegyeznek, hogy a kettejük közötti kapcsolat csak egy dolgon fog alapulni, a testiségen. Egy ideig úgy tűnik mindkettejüket kielégíti a megállapodás, de ahogy telik az idő megváltoznak az érzések és Miles megszegi a nő szabályait, miszerint: ne kérdezz a múltról és ne várj semmit a jövőtől!, a következmények pedig nem lesznek szépek..
Colleen Hoover: Ugly Love – Csúf szerelem
Várunk mindenkit szeretettel jövő KEDDEN az Olvasóklubba, ahol olyan könyvekről beszélgetünk majd, amik a szeretethez vagy szerelemhez kapcsolódnak.
Új könyveinkből:
2024.02.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szerelemmel, izgalommal és mesés tájakkal megtöltött könyvet ajánlunk mára. Niki ebben a részben főszerkesztői állást kap, de hamarosan gyanakodni kezd új főnökére, amikor a hirdetésekre beérkező pénz forrására fény derül. Szintén a gyanú árnyéka lengi be egy fiatal pár szerelmét, hiszen a balettársulatban táncoló magyar lány nem tudja eldönteni, hogy a neki szerelmet ígérő albán srác tényleg őt akarja, vagy csak kémkedik a lány apja után. Tiszai helyzete sem könnyű, mert amikor influenszer barátnője néhány képet posztol ki a közösségi médiába, veszélybe kerül a férfi karrierje.
Ebben a könyvben senki sem az, aminek elsőre látszik, de pont ettől lesz izgalmas a kikapcsolódást ígérő történet.
Fejős Éva: Athén, végállomás (Ladányi Niki 5.)
Kazuo Ishiguro Nobel-díjas író nagy népszerűségnek örvend a könyvtár olvasóinak körében is. A következő oldalon “Vigasztalanok” c. regényéről olvashatunk.
2024.02.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a történetben a múlt és jövő kapcsolódik össze, méghozzá gyönyörű walesi tájakon járva. Miranda egy évre költözik Hay környékére, hogy gyászát fel tudja dolgozni. A múló idő enyhít a fájdalmán, de éjszakánként élénk rémálmok gyötrik. Az Álmaiban megjelenő Catrin évszázadokkal korábban élt ugyan ott, ahol Miranda tölti a napjait, de az ő története is fájdalommal teli, hiszen Catrint látomások gyötrik a kibontakozóban lévő walesi függetlenségi háborúval kapcsolatban. Catrin élete veszélybe kerül, hiszen látomásai megváltoztathatják a háború kimenetelét és csak egyetlen személy segíthet rajta, aki nem más, mint a teljesen másik korban élő Miranda.
Barbara Erskine: Az Alvókastély
A linkelt oldalon található videóban Lackfi Jánossal nézhetünk meg egy interjút, aki amellett, hogy József Attila- és Prima Primissima díjas költő, író, műfordító és egyetemi oktató, még az Aurevoir. névre hallgató együttesnek is írt dalszöveget.
2024.02.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismét egy sorozatból ajánlunk könyvet mára. Ez alkalommal Eflarus legendás várát kell megtalálniuk a kulcshordozóknak az Időszakadásban. Ebben a világban három időmágiát használó nép között dúl a konfliktus: az óramágusok, a tündérek és a Szellemek között, ami megnehezíti főhőseinknek (akik különleges óraszerkezeteket használnak, hogy navigáljanak ebben a mágiával átszőtt idővilágban) hogy beteljesítsék feladatukat.
Natalia Sherba: Az Óratorony (Óramágusok 3.)
Várunk mindenkit szeretettel újra, pénteken, a harmadik előadásra!
2024.02.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
A világhírű Stephen Hawking ebben a sorozatban a lányával, Lucyval vágott neki annak a feladatnak, hogy az űr végtelenjét kicsit közelebb hozza a gyerekekhez. A két főszereplő, George és Annie ebben a részben a egy jövőbeli Mars-expedícióra kap kiképzést, az űrtábor azonban több olyan meglepetést is tartogat, ami próbatétel elé állítja párosunkat.
A könyvet 10 éves kortól ajánljuk.
Stephen Hawking – Lucy Hawking: George és a kék hold (George, a Kozmosz és az univerzum 5.)
Jövő héten is várunk mindenkit szeretettel a havonta megrendezésre kerülő Olvasóklubba!
2024.02.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat nem csak a sütés örömének érzését adja át mesés formában a gyerekeknek, de a benne található receptek segítségével a kicsik belekóstolhatnak abba is, hogy milyen érzés, ha ők is tevékenyen részt vesznek valami finomság elkészítésében.
Szabadfi Szabolcs – Trogmayer Éva: Labi, az erdő pékje (Labi, az erdő pékje 1.)
Várunk mindenkit szeretettel holnap!
2024.02.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Már 7 éves kortól ajánlott a könyv, amiben olyan pszichológiai ismeretekre tehetnek szert a gyerekek, amik segítik őket az érzéseik megértésében és feldolgozásában. Természetesen nem száraz és tényszerű könyvről van szó, hanem a gyerekek figyelmét magával ragadó meséről.
Barcs Kriszta: Utazás a lelked körül
Ebben a hónapban is lesz Olvasóklub, várunk mindenkit szeretettel!
2024.02.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv azoknak a kicsiknek lesz jó olvasmány, akik félnek a sötéttől, hiszen, ha megismerik mi rejtőzik benne, már nem is lesz olyan félelmetes a sötétség.
Peter Vegas: Félsz a sötétben? A sötét jobban fél tőled!
Február 23-án várunk mindenkit szeretettel a következő “Ki vagyok én? Mi legyek?” c. előadásunkra.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.02.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár a könyv 1875-ben jelent meg először, népszerűsége azóta is töretlen. A történet főszereplői egy hajószerencsétlenséget követően kötnek ki egy lakatlan szigeten, ahol azonban nem csak a túlélésért kell megküzdeniük az természettel, hanem azt is ki kell deríteniük, hogy vajon mi rejtőzik a szigeten..
Jules Verne: A rejtelmes sziget (A nagy trilógia 3.)
Szombaton várunk mindenkit szeretettel a Harry Potter Klubba, ahol megismerkedünk a Teszlek Süveggel és közösen írunk egy új dalt is!
2024.02.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Leiner Laura talán az egyik legkedveltebb magyar írónő a könyvtár fiatalabb olvasói körében. Ez alkalommal a “Bexi” c. sorozat első kötetét ajánljuk. Főszereplője, Budai Rebeka, immár a második lemezén dolgozik, amit egy indulatból megosztott dalnak köszönhet. A lányt menedzsere beszervezi az országos Pop/Rock sztár leszek! döntőjébe, ahol Bexi a legjobb versenyző duettpartnere lesz, és ki tudja, talán több is..
Leiner Laura: Késtél (Bexi 1.)
A könyvtárba is megérkezett már a tavasz! Várunk mindenkit szeretettel és kertészkedéssel kapcsolatos könyvekkel is!
2024.02.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv nem csak elvarázsolja ifjú Olvasóit, de sok hasznos információval is ellátja őket, miközben Olina, a félszeg virágtündér kalandjait olvassák. A lány különleges feladatra választódik ki, ő lesz ugyanis az orbáncfű segítője és őrzője.
Mechler Anna: Olina és a varázsszirmok (A virágtündérek titkai 1.)
Ebben a hónapban is lesz Harry Potter Klub ahová várunk szeretettel minden muglit és varázslót is!
2024.02.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat második részében Vincét ismerhetjük meg jobban, aki egy teljesen átlagos városban egy teljesen átlagos utcában álló kísértetházban lakik és félig kísértet. A házban eddig csak szellem éltek, de Vince most egy igazi kísértetlámával találkozik.
Sonja Kaiblinger: Vince és a kísértetláma (Vince 2.)
Várunk mindenkit szeretettel pénteken a pályaválasztási tanácsadásra!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.02.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
A fiatalabb Olvasóink körében igen nagy népszerűségnek örvendő könyvsorozat (melyből tv sorozat is készült már) hatodik és egyben befejező kötetét ajánljuk mára. Bár úgy tűnt megvan az új király, azonban, amikor a koronára már ketten tartanak igényt, Excalibur visszakerül a kőbe, hiszen csak egy igaz királya lehet a “Jók és Rosszak Iskolájabeli” világnak.
Soman Chainani: Egy igaz király (Jók és Rosszak Iskolája 6.)
Az Olvasóklub is várja kedves jelenlegi és leendő tagjait, ebben a hónapban a szeretet témával. Várunk mindenkit szeretettel, aki szeretne a kedvenc szeretettel foglalkozó könyvéről beszélgetni!
2024.02.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Shona Innes pszichológus azért írta meg ezt a könyvet, hogy segítsen a gyerekeknek megbirkózni az élet “nagyobb” kérdéseivel, amikre néha bizony felnőttként is nehezebben megy a válaszadás.
Shona Innes: A játszótér olyan, mint a dzsungel
Ebben a hónapban kétszer is sor kerül a pályaválasztási tanácsadással foglalkozó eseményünkre, amire várunk mindenkit szeretettel!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.02.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem csak repülőgépekről és helikopterekről olvashatunk ebben a gazdagon illusztrált könyvben, hanem hőlégballonokról, sárkányrepülőkről és még drónokról is tanulhatnak a gyerekek, akik éppen a “repülős korszakukban” járnak.
A könyvet 4 éves kortól ajánljuk.
Mechler Anna: Repülős mesék nagykönyve
Várunk mindenkit szeretettel most PÉNTEKEN a februári MESEDÉLELŐTTRE!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-028) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2024.02.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismét visszatérhetünk a kuflik világába, ahol éppen ünneplésre készülnek a rét lakói. Nem csak Titusz születésnapját, de még a szilvesztert is ünneplik a kuflik, a varázsgombák és a lókutya is. Ja, hogy nyár van? Egy ilyen aprócska dolog nem állhat a mulatság útjába, hiszen kuflinak lenni a legjobb dolog a világon!
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli! (Kuflik 3.)
Áfra János “Omlás” c. verseskötetébe olvashatunk bele a következő oldalon.
2024.02.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bercit nem nyűgözte le az iskola annyira, mint várta, de egy nap egy koboldlány kelti fel álmából és arra kéri segítsen neki elérni az utolsó koboldvonatot, ami természetesen nem máshonnan, mint az iskolából indul.
M. Kácsor Zoltán: A varázsajtó (Berci és a koboldok 1.)
Íme néhány a könyvtárban megtalálható legújabb könyvekből:
2023.05.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk bár egy sorozat része, mégis olvasható önállóan is. Több szereplővel találkozunk a lapokat forgatva, akik között van Interpol ügynök, profi tolvaj, oknyomozó riporter, de még egy valaha pszichológusként dolgozó nő is. Őket köti össze a Daridov testvérpár, Anton és Alexander, az amerikai orosz maffia két vezetője, akik nem haboznak, ha úgy tűnik valaki az útjukba kerül és a történet előrehaladtával senki nem lehet biztos abban, hogy megéri a holnapot...
Juhász Gergely: Ütközés 2. - Nincs holnap (Ütközés 2.)
Harry Potter Klub - Bájitalok és főzetek
A mágikus világban sok varázslat létezik, de ebben a hónapban mi inkább a bájitalok és főzetek fortyogó világába ugrunk fejest, még ha rövid időre is. A klubban megismerkedhetünk a már létező varázsfőzetekkel és kitalálunk majd néhány újat is!
2023.05.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv címe egy régi Kispál és a Borz számból ered, ezzel is jelezve, hogy magyar szerzőtől érkezik mai könyvajánlónk. Budai Lotti több népszerű, mint például a “Rizsporos hétköznapok” c. sorozat szerzőjeként már ismerős lehet a könyvtár olvasóinak is. Ebben a könyvben, főszereplőnk Laura mellett olyan útra kelhetünk a könyvet olvasva, amelyre a lány sem magától szánja rá magát. A sorozatnak a második részben a földrajzi úticél Franciaország lesz, de természetesen a lélek és az érzelmek világa sem marad felfedezés nélkül.
Budai Lotti: Ahová a holdam is velem jön (Tök-életlen életek 2.)
Ebben a hónapban Brúnóról és a maci piros autójáról hallhatnak mesét a gyerekek a MESEDÉLELŐTT alatt, melyet Major Zita tart majd a kicsiknek.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.05.01.
Kedves Olvasóink!
A könyvtár a mai napon (május 1., hétfő) ZÁRVA TART.
Nyitás holnap (május 2., kedd) 10 órakor.
Megértésüket köszönjük!
2023.04.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
A mai könyvajánlónk elveszett kézirat, hiszen Fejős Éva ezt a könyvet 1989-ben saját magának és édesanyja titkos fiókjának írta, még táskaírógépen. A főszereplő újságírónő, aki bűnügyi rovatot vezet, felfigyel rá, hogy egy régi mexikói utazás résztvevői sorra meghalnak. Természetesen nyomozni kezd, és ebben jóképű segítsége is akad, a történet pedig az igazi, jól megszokott Fejős Éva stílusban tárul elénk.
Fejős Éva: Halál emlékül
Május 1-én vár mindenkit a majális Biatorbágyon, a Füzes-patak partján!
2023.04.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk igazi klasszikus. A “szép remények” hőse, a szegény gyerekből úriemberré vált Pip, aki sorsának váratlan jobbra fordulását hite szerint a szépreményű ifjú Havisham kisasszonynak tulajdonítja, nyomorúságos kezdeti éveit magam mögött hagyva boldogabb, jómódúbb életről álmodik. A regény azonban arra keresi a választ, hogy vajon egyetlen esemény befolyásolja-e az életünket, ha azt kivesszük a láncolatból, vajon változik a sorsunk is vagy a lánc keres magának egy új szemet és úgy építi be azt, hogy sorsunk az előre kiszabott ösvényen haladjon tovább?
Charles Dickens: Szép remények
2023. május 16-án rekordkísérletre készülnek Csömörön az olvasás népszerűsítése miatt. Akinek lehetősége van, érdemes lesz ellátogatni!
2023.04.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar Vanda magánnyomozói karrierje nem indul könnyen. Az eset, melyet ki kell nyomoznia egy szabadulószobában bekövetkező váratlan haláleset, amelyről nem tudni, hogy baleset vagy gyilkosság. Az áldozat allergén anyagot tartalmazó pohárba ivott bele, melytől anafilaxiás sokkot kapott. A nyomozás során egy régi, 1974-es eset is bekerül a képbe, de vajon mi köze lehet az öt aktivistának ahhoz az öt eltűnt nőhöz, akik oly sok évvel ezelőtt a nagykőrösi Nővédelmi Tanácsadóban várakoztak az abortuszbizottságra mielőtt nyomuk veszett volna. A K.É.Z. eseteinek második részéből kiderül!
Cserháti Éva: Szabadulószoba (A K.É.Z. esetei 2.)
Pályázat a Szépművészeti Múzeum jóvoltából:
A Szépművészeti Múzeum tematikus rajzpályázatot hirdet az általános és középiskolás korosztály számára kreatív rajzok, grafikák és illusztrációk, illetve festmények beküldésére.
2023.04.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jojo Moyes rajongói biztosan élvezettel olvassák majd a mai könyvajánlónknak választott regényt. Senki nem tudja jobban átérezni milyen rövid is az élet, mint a tizenhét éves Lenni, akik gyógyíthatatlan betegségben szenved. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy neki még van mit tennie az életében, akármennyire is rövid lesz az. Amikor barátságot köt a nyolcvanhárom éves, lázadó szellemű Margotval, aki életmentő szívműtétre vár, elhatározzák, hogy megörökítik életük egy-egy fontos állomását, festményekben. Ahogy haladnak a képekkel, barátságuk új folyamatosan új szintre emelkedik és olyan élményekben lesz együtt részük, amire álmukban sem gondoltak volna.
Marianne Cronin: Lenni és Margot száz éve
Idén is lesz tábor a könyvtárban! Várjuk a jelentkezéseket!
2023.04.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ivy Hart csak tizenöt éves, de egyedül kell gondoskodnia idős nagymamájáról, mentális problémákkal küzdő nővéréről, és annak kisfiáról. A lány helyzetét nehezíti, hogy ő maga is egészségügyi gondokkal küzd, Ivy ugyanis epilepsziás. Jane Forrester nemrégen házasodott, még hisz abban, hogy a dolgok mindenképp jóra fordulhatnak. Amikor szociális munkásként egy észak-karolinai dohányültetvényen kezd el dolgozni, találkozik Ivyval és családjával. A hatvanas években játszódó történet a két nő kapcsolatáról és az akkori szociális és társadalmi különbségek sokszor áthidalhatatlan különbségeiről és ellentétéről szól.
Diane Chamberlain: Kegyes hazugságok
Várunk mindenkit szeretettel holnap az áprilisi Olvasóklubba!
2023.04.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jason Dessen elrablását követően úgy ébred, hogy az élete már nem emlékezteti arra, amit elrablása előtt élt. Családja nincs, nem egy egyszerű egyetemi tanár, hanem egy olyan zseni, aki nem is emlékszik rá miért is ünnepli mindenki az eredményeit. A férfinak nem csak arra kell rájönnie, hogy korábbi élete létezik-e, de hogy ha igen, akkor hogyan juthatna vissza hozzá. A “Sötét anyag” minden thriller rajongónak izgalmas olvasmány lesz, aki szereti a tudományos-fantasztikus történeteket.
Blake Crouch: Sötét anyag
A tulipánok gyönyörűek, de nem mindenki kertjében nyílnak. Ha valaki szeretne, egészen április végéig több helyszínt is talál, ahol szedhet magának!
2023.04.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Baldacci az egyik legnépszerűbb írónak számít a könyvtár Olvasói között is, csak úgy, mint szerte a világban. Az “Atlee Pine” c. sorozat negyedik kötetében, a sorozat címével azonos FBI-ügynök történetének fonalát vehetjük ismét fel. Pine végre nyomára akadt elrabolt testvérének, sőt azt is sikerült kideríteni, hogy a nő túlélte az elrablását és meg is szökött később, de hogy merre járhat most, arról fogalma sincsen. Vagyis nem volt, eddig. A tudás pedig nem nem csak megoldást, de veszélyt is rejt magában..
David Baldacci: Végállomás (Atlee Pine 4.)
Családi program a Szépművészeti Múzeumban április 29-én, amikor a hangok világával ismerkedhetnek meg az odalátogatók.
2023.04.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A levegő népe” c. sorozat első részében megismerkedhetünk Jude-al, akinek élete kiskorában alaposan felborul, amikor biológiai apja egyszer csak megjelenik és testvéreivel együtt erőszakkal elviszi őket az otthonában. A férfi nem Jude világában éli az életét, a lányok Tündérföldre kerülnek, ahol mindenki örökké él, gyönyörű, de leginkább kegyetlen. A lányok, akiket lenéznek emberi származásuk miatt, nehezen illeszkednek be, de Jude hamarosan elég makacsságot, indulatot és dühöt talál magában, hogy bebizonyítsa ő nem kevesebb, csak azért mert ember.
Holly Black: The Cruel Prince – A kegyetlen herceg (A levegő népe 1.)
Holnap éjfélig lehet játszani Berta Ádám “Szöszmösz, a tündéregér” c. regényéért a Minimaté oldalán, ahol kérdésekre kell válaszolni, miközben megismerhetjük egy kicsit a könyvet is.
2023.04.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk egy olyan világba vezeti el a könyvet elolvasókat, mely talán nem is létezik. Főszereplője a tizenéves Mori a családja széthullásának tragédiáját igyekszik feldolgozni és teszi ezt egy bentlakásos középiskolában, ahová szülei beadták. A lányt nem csak ikertestvérének elvesztése terheli, de annak a problémának a megoldása is, amely szinte minden tini problémája lesz egyszer. Beilleszkedni egy új helyre. Ráadásul neki még boszorkányokkal és más varázslényekkel is szembesülnie kell, amíg a rátalál a megoldásra.
Jo Walton: Mások között
Ne feledjék, ezen a héten SZERDÁN előadás a kávé kultúrtörténetéről a könyvtárban!
Várunk mindenkit szeretettel!
2023.04.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Vannak, akiknek az iskolás évek bizonytalansága azt jelenti sikerül-e jó jegyet szerezniük vagy elég népszerűek lesznek-e az év végére. Callum Hunt Magisztérium-beli élete soha nem volt átlagos, beilleszkednie sem sikerült az ott töltött évek alatt. Az ifjúsági regényeket író, világszerte népszerűségnek örvendő páros, a sorozat utolsó részében olyan kalandokba keveri hősünket, amire nem csak, hogy nem számított senki, de amely megmutatja, hogy a mágia csak eszköz. Lehet használni jóra és rosszra is..
Holly Black – Cassandra Clare: Az aranytorony (Magisztérium 5.)
A KÁVÉ KULTÚRTÖRTÉNETÉRŐL hallhatunk ebben a hónapban Király Márta előadásában. Nem csak azért érdemes ellátogatni hozzánk, mert most megtudhatjuk mi a kapcsolat a kávéházak és az irodalom között, hanem azért is, mert az előadást kóstoló is követ majd!
Programok, információk / Rendezvények
2023.04.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Callum Hunt egykori élete, melyet oly nagy nehézségek árán épített fel, romokban hever. Nem elég, hogy a tikta kitudódott és a kém megszökött, de legjobb barátja is odaveszett. A többi varázslótól elzárva, egy börtönben tölti napjait, ahová azért jutott, ami válhat belőle. Amikor a szabadulás váratlanul elérhetővé válik, a fiúnak el kell döntenie, hogy hű marad korábbi életéhez, vagy egy olyan útra lép, amelyen elindulva elpusztít mindent, amit valaha szeretett.
Holly Black – Cassandra Clare: Az ezüstmaszk (Magisztérium 4.)
Nemsokára Harry Potter klub! Várunk mindenkit szeretettel egy virtuális sétára az Abszol úton, amiről még tudósítást is írunk majd!
2023.04.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk a nemrégiben ajánlott sorozat hatodik és egyben befejező kötete. Vándorsólyom kisasszony gyermekeinek különlegesek világát végső összeomlás fenyegeti, amikor az ősi ellenség, Caul hatalmas, pusztító lényként visszatér az összeomlott Lelkek Könyvtárából. Jacob ismét síkra száll, hogy megpróbálja megakadályozni Cault terve végrehajtásában, ehhez pedig nem kell mást tennie, mint eljuttatnia Noort a megjövendölt, a különlegesek világát felszabadítók találkozóhelyére. A gond csak az, hogy Jacobnak fogalma sincs hol van ez a hely..
Ransom Riggs: Az utolsó üresvadász (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 6.)
Ezen a héten is várunk mindenkit szeretettel a havonta megrendezésre kerülő MESEDÉLELŐTTRE.
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.04.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
A nagy sikerű “Hollóárnyék” c. sorozat szerzőjének újabb trilógiáját, pontosabban annak befejező részét ajánljuk mára. Ebben a részben a Vashajó Kereskedelmi Szindikátus létezését az fenyegeti, amely évtizedeken keresztül hatalmát biztosította. A vállalat hajóját ugyanis drákvér fűti, az erejét pedig a véráldottaknak köszönheti, akik egyedüliként képesek elfogyasztani a belőle készült terméket és szabadjára engedni a bennük lakozó félelmetes mágikus erőket. Amikor egy elképzelhetetlen erejű és mitikus sárkány felébredve bestiák seregét gyűjti maga köré, hogy leigázza a világot, az egész emberi civilizáció sorsa kerül veszélybe, amit csak a vállalat és ügynökei menthetnek meg.
Anthony Ryan: A hamu birodalma (Draconis Memoria 3.)
Várunk szeretettel mindenkit ma délután 4 órától az OLVASÓKLUBBA!
2023.04.07.
A Karikó János Könyvtár munkatársai nevében kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves jelenlegi és leendő Olvasónknak!
2023.04.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Pokoli előadást készít elő az a gyilkos, aki Angliában, élve égeti el az áldozatait. A kegyetlen elkövetőnek egy furcsa páros ered a nyomába, Washington Poe, a briliáns és cinikus nyomozó, aki néhány évvel korábban saját maga kérte felfüggesztését az állományból; és Tilly Bradshaw, aki kódfejtésben utolérhetetlen, de az emberekkel nem nagyon tud mit kezdeni. Kettejüknek kell felgöngyölíteni a gyilkosságokat, úgy, hogy menet közben még arra is rájönnek, a gyilkos az előadást kifejezetten nekik rendezte..
M. W. Craven: A bábuk tánca
Természetesen ebben a hónapban is lesz MESEDÉLELŐTT, amire várjuk a regisztrációkat!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.04.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Katherine Roberts egyetemi oktató, aki nem másra, mint Jane Austen regényeire szakosodott. Az írónő műveit tanulmányozva a fiatal nő hamarosan rájön, hogy az ideális férfi csak a könyvek lapjain létezik. Robyn Love, aki eddig nem volt túl szerencsés a szerelemben, kikapcsolódni vágyik a hétvégi Jane Austen konferencián, ahol azonban némi bonyodalom és talán szerelem is várja.
Victoria Connelly: Hétvége Mr. Darcyval (Austen-rajongók 1.)
Nemsokára Harry Potter klub! Várunk mindenkit szeretettel egy virtuális sétára az Abszol úton, amiről még tudósítást is írunk majd!
2023.04.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A madarak tanácskozása” a híres Vándorsólyom kisasszony-sorozat legújabb folytatása, melynek első részéből sikeres filmadaptáció is készült. Ebben a kötetben folytatódik Jacob Portman története, akinek el kell vinnie Noor Pradesht, a különlegest, aki képes a fényt összegyűjteni és szabadon engedni, V-hez, az utolsó, életben maradt üresvadászhoz. Megbízása nem egyszerű, a lányról szóló jóslat miatt sokak erednek a nyomukba, de szerencsére segítségére lesznek különleges barátai és maga Vándorsólyom kisasszony is.
Ransom Riggs: A madarak tanácskozása (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 5.)
A KÁVÉ KULTÚRTÖRTÉNETÉRŐL hallhatunk ebben a hónapban Király Márta előadásán, amit kóstoló is követ majd!
2023.04.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk a “Holdbéli krónikák” c. sorozat negyedik kötete. Marissa Meyer klasszikus meséket írt újra, úgy, hogy azok a mostani, fantasy és sci-fi stílust kedvelő ifjúságnak is érdekesek legyenek. Ebben a részben folytatódik a már korábbról megismert Cinder (vagyis Hamupipőke) és társai története, de belép a képbe Winter hercegnő, akit a régi mesék olvasói Hófehérke néven ismerhettek. Természetesen ebben a kötetben is lesznek űrhajók, intergalaktikus utazások és mostohák.
Marissa Meyer: Winter (Holdbéli krónikák 4.)
Ebben a hónapban is lesz OLVASÓKLUB, ez alkalommal kétszer is! Az elsőre jövő héten kerül sor, ahová a versek kedvelőit várjuk.
A rendezvény ingyenes!
2023.03.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat második kötetében Hannah már feladta minden próbálkozását arra, hogy Paul Waddell-lel rendbehozza a kapcsolatát. Hiába lett jegyese a férfi, a lány őt is és korábbi életét is hátrahagyja a szigorú amish közösségben, mikor Ohióba menekül, hogy ott a család által korábban kitagadott nagynénjénél kezdjen új életet. A lány lassan magára talál, nem tudva, hogy volt vőlegénye időközben bánja már, ahogyan vele viselkedett. Egyre közelebb kerül egy Martin Palmer nevű fiatalemberhez, de egy napon döntenie kell, véglegesen maga mögött hagyja a családját és a helyet, ahol felnőtt, vagy visszatér és szembenéz az őt kísértő emlékekkel.
Cindy Woodsmall: Ébredő remény (Az alázat nővérei 2.)
Nemsokára ismét MESEDÉLELŐTT a könyvtárban! Áprilisban is várja szeretettel a kicsiket Major Zita és a Bábos mesekuckó. Ezúttal Nyuszival indulhatnak el a gyerekek a tojásrejtély megoldásához vezető úton.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.03.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Főszereplőnk, a tizenhét éves Hannah, világéletében hagyománytisztelő ember volt, de hiába nőtt fel egy zárkózott amish közösségben, a szerelem máshol talált rá. Amikor Paul Waddell megkéri a kezét, a lány úgy mond igent, hogy tudja, hogy ez mindent meg fog változtatni. Hannah erre fel is van készülve, de arra nem, hogy amikor az eljegyzésük estéjén váratlan tragédia történik, nem csak a családjának változik meg róla a véleménye, de annak is, aki azt ígérte neki, egész életében feltétel nélkül szeretni fogja.
Cindy Woodsmall: Ha fáj a szív (Az alázat nővérei 1.)
Az INTERNETES FIESTA c. program hamarosan a végéhez ér, de ma még lehet játszani a kvízekkel és várjuk még mindig a legoból készült könyvtárakat is!
2023.03.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy kívülálló szemével megírt önéletrajzot olvashatunk, ha kezünkbe vesszük ezt a könyvet. A könyvből Vitray Tamás, az ismert televíziós személyiség, korai éveit ismerhetjük meg, annak fordulópontjain mehetünk keresztül az íróval együtt, humorral és kellő távolságtartással megírt oldalakon keresztül élhetjük át azt a “kiképzést”, aminek köszönhetően a felnőtt Vitray oly sok sikert tudott elérni az életben.
Vitray Tamás: Kiképzés
Az INTERNET FIESTA keretében létrehozott játékos kvízekkel már csak holnapig lehet játszani! Aki szereti Geronimo Stiltont, azokat is várjuk a honlapon és a Facebookos bejegyzésekben is megosztott linkeken keresztül!
Vajon ki lesz a nyertes? Hamarosan kiderül!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2023.03.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
1939-ben, a németek által megszállt Varsóban járunk. Konstanty Willemann, egy német arisztokrata és egy asszimilált sziléziai asszony gyermeke, akit nem érdekelnek a hazafias jelszavak, de még az sem igazán, hogy jó ember legyen, lesz történetünk főszereplője. Hűtlen férj és rossz apa, aki nem mellesleg morfium-függő. Véletlenül keveredik bele az eseményekbe, lesz ellenálló, de a könyvet olvasva mégis azon vesszük észre magunkat, hogy szurkolunk neki, hogy szeretnénk, ha sikerülne neki, mert annak ellenére, hogy sok jellemhibával bír (vagy éppen emiatt), sokan felfedezhetjük benne magunkat.
Szczepan Twardoch: Morfium
Saját könyvtárat vagy könyvtárszobát birtokolni sokak gyerekkori álma. Ha nem is a való életben, de a játékok között erre most lehetősége van mindenkinek, aki részt vesz LEGO VERSENYÜNKÖN és épít magának egyet!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2023.03.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A Viskó” c. sikerkönyv szerzőjének új írását ajánljuk mára. Ebben a könyvben nem mást, mint magát a teremtéstörténetet olvashatjuk újfajta feldolgozásban. Főszereplőnk, Lilly, egy konténerben talál utat egy különös helyen létező szigetre. Amikor az óceán hullámai partra sodorják a konténert, abban már csak Lilly-t találja életben John, a Begyűjtő, a lány mellett tizenkét holttest hever. Miközben a lányt a sziget Gyógyítói és Tudósai igyekeznek meggyógyítani, a megpróbáltatásait csodálatos módon túlélő lány nem mással, mint Évával, Minden Élők Anyjával találkozik lázálmai során. Lilly hall a bűnbeesésről, a teremtésről és a hallucinációi között feltárul előtte a régen elfeledett igazság, a lány pedig ráeszmél, hogy Ádám és Éva leszármazottainak sorsa az ő kezében (is) van.
Wm. Paul Young: Éva
Nem csak a Harry Potter sorozat rajongóinak készültünk játékos kvízzel az INTERNET FIESTA elnevezésű program keretében. Várjuk a Szent Johanna Gimi rajongóit is, hogy megmutassák ki is tud a legtöbbet a könyvekről!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2023.03.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem kevesebb, mint tizenhét novellát találunk ebben a kötetben, magyar szerzőktől, amely azt mutatja be, hogy a világban zajló nehézségek ellenére is lehetséges boldog pillanatokat átélni, ha találkozunk a megfelelő emberrel. Az elmúlt években lezajlott történések mindenki életét megváltoztatták, ebben a könyvben azonban a pozitívumokra fókuszálva ismerhetjük meg a történetekben megjelenő szereplők életének egy kis darabját.
Szerelem a Corona idején
A könyvtárban nagy kedvenc a Harry Potter (amit bizonyítanak a havi rendszerességgel megrendezett Harry Potter Klubok is), ezért egyértelmű volt, hogy a szemüveges varázsló valamilyen formában részese lesz az idei INTERNET FIESTA elnevezésű programunknak is!
Íme egy kis ízelítő a mágikus világba a Kahooton keresztül játszható kvízzel!
2023.03.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Medici családról szóló sorozat negyedik kötetét ajánljuk mára minden történelmet kedvelő Olvasónknak. A könyvben, mely önálló regényként is megállja a helyét, Medici Máriával ismerkedhetünk meg, aki a hanyatló dinasztia utolsó jelentős alakja volt. A férje halálát követően régensként uralkodó asszony megtestesített mindent, amit egy királynőtől elvárhatott a nép, de Medici Katalin uralkodását követően nem élvezhette annak támogatását.
Matteo Strukul: Egy dinasztia hanyatlása (Mediciek 4.)
INTERNET FIESTA
Végre hivatalosan is elindul az országosan megrendezett programsorozat!
Ebben az évben Kahooton keresztül játszható kvízzekkel próbálhatja ki tudását mindenki, aki úgy érzi eleget tud a Harry Potter, szent Johanna gimi vagy a Geronimo Stilton könyvekről!
Segítség az oldal használatához és linkek a különböző játékokhoz az oldalunkon!
Ha játszottál a játékkal, írd meg kommentben, hány helyes válaszod volt! És ha nem sikerült elsőre helyesen megválaszolni a kérdéseket, nyugodtan újra lehet próbálkozni!
Jó játékot és továbbra is várjuk a legó könyvtárakat is!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2023.03.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Nyughatatlanokban” és a “Gondolatolvasóban” már megismert Bárdy-család történetének befejező kötetét ajánljuk mára. Az Angliából hazatért és meglehetősen szókimondó jogásznő és egy filmforgatáson a szakértelemért felelős történésznő között zajló beszélgetésnek rengeteg háttérszereplője van, helyi sztárocskák, családtagok és szerelmek, a megkezdett gondolatok nem mindig fejeződnek be azonnal, csak úgy, mint egy valós beszélgetésben. De ennek az eszmecserének köszönhetően pillanthatunk bele széteső életekbe, azok minden hiányával együtt.
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok (Nyughatatlanok trilógia 3.)
Itt a tavasz, lehet építkezni, ebben az esetben legóból!
Várjuk szeretettel a könyvtárakat!
2023.03.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Medici Katalin élete nehézségekkel teli és küzdelmes volt. Hiába érte el, hogy a tehetős bankárcsalád tagjaként az udvar, nőként megszerezhető legmagasabb rangjához jusson hozzá házassága révén, a környezete soha nem fogadta el őt teljesen. A történelmi regény a királynő életét és kapcsolatait írja meg, a vallásháború közepette uralkodó II. Henrik francia király mellett élő nő és királynő viszontagságait és megpróbáltatásait élhetjük át a könyv lapjain keresztül.
Matteo Strukul: Egy dinasztia királynője (Mediciek 3.)
Várunk mindenkit szeretettel jövő héten az Olvasóklubba!
2023.03.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
A korábban már ajánlott “Menny és pokol-trilógia” harmadik, befejező kötetét ajánljuk mára. Az előző kötet szó szerinti viharossága után ez a könyv lelassul, szinte mozdulatlanságba dermednek benne a szereplők, akik immár a Községben töltik idejük nagy részét. A fiún és az őt körülvevő női karaktereken keresztül olyan témákat boncolgat a mű, mint az élet és a szerelem fontossága, a női emancipáció igénye és a hagyományos férfi szerepkör átalakulása. Az izlandi író az egyik legfontosabb kortárs íróvá nőtte ki magát, nem csak szülőhazájában, de a világ könyvpiacán is.
Jón Kalman Stefánsson: Az ember szíve (Menny és pokol-trilógia 3.)
Csütörtökön indul a könyvtárban az INTERNET FIESTA!
Íme egy kis kedvcsináló hozzá.
2023.03.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a trilógiában egy hóban, fagyban és szélviharban járó kisfiú történetét ismerhetjük meg, aki mindenét elvesztette és csak annyi hajtja előre, hogy visszajuttassa meghalt barátja verseskötetét annak eredeti tulajdonosához, mielőtt maga is átlép a holtak birodalmába. Azonban egy váratlan találkozás megakadályozza terve végrehajtásában, és innentől kezdve a sorozat arra keresi választ, hogy vajon visszajöhet-e valaki arról a helyről, ahol már semmije nincs?
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata (Menny és pokol-trilógia 2.)
Petőfi Sándor meghatározó alakja a magyar irodalomnak. Sok könyvet írtak már róla, de íme néhány újonnan kiadásra került mű, a mi felkeltheti a Petőfi írásait szerető, vagy az azokkal most még csak ismerkedő Olvasóink figyelmét.
2023.05.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Salman Rushdie, a könyvtár olvasói között is népszerű író legújabb könyvében leírt a világban káosz uralkodik. Dzsinnek szabadulnak a Földre miután a nagy vihar végigsöpör a felszínen. A misztikus lények hatalmuk alá akarják hajtani az emberiséget, azonban az embereknek, köztük Mr. Geronimónak, segítsége akad Dunjá, a dzsin hercegnő személyében, aki valaha volt szerelmét véli felfedezni a férfiban és ezért az emberiség oldalára áll.
Salman Rushdie: Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka
Ebben a hónapban is várunk mindenkit szeretettel az OLVASÓKLUBBA!
2023.03.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk kötelező Downton Abbey rajongóknak! Főszereplője egy hóbortos arisztokra család, akik történetünk kezdetére már elvesztették vagyonuk jelentős részét, de az omladozó kastélyt mai napig szeretet és nevetés tölti be. Kitto,az örökös és a felesége, Jane, három gyerekükkel, a kutyával és Tuffy nénikével éldegél, amikor feltűnik a színen Kitto húga Blaze, aki a lányát szeretné hosszabb távon elszállásolni a családi otthonban. A testvérek kénytelenek félretenni nézeteltéréseiket azért, hogy a lány beilleszkedését segíthessék, de ez természetesen nem lesz zökkenőmentes.
Hannah Rothschild: A Trelawney-ház
Ne feledjétek! Március 18-án, délelőtt 10 órától ismét HARRY POTTER KLUB!
Ez alkalommal a varázslócsaládokról beszélgetünk miközben elkészíthetitek a saját Edevis tükrötöket is.
Várunk minden Harry Potter rajongót szeretettel!
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.03.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Julian Jessop, hetvenes éveiben járó művész egy nap úgy dönt, hogy leírja valódi érzéseit egy zöld füzetbe. A füzetet azonban nem az asztala fiókjába rejti, hanem otthagyja egy kávézó asztalán. A történet itt akár véget is érhetne, de a füzetet megtaláló Monica saját gondolataival bővíti a leírtakat, majd útjára küldi az immár kettejük történetét tartalmazó kis füzetet egy borbély üzletben. A füzetecske szép lassan megtelik és a benne leírt sorsok különös módon összefonódnak.
Clare Pooley: Őszinte szavak
Családi programokat gyűjtöttek össze a következő cikkbe március 15-e alkalmából.
Idén Petőfi-év van, ennek köszönhetően olyan információkhoz juthatunk a költőről, amire talán soha nem gondoltunk volna. A következő cikkből kedvenc receptjeivel ismerkedhetünk meg!
2023.03.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Josh Pickerington, akit az előző részből már megismerhettünk, korábban kialakított életét hátrahagyva az Anglikán Misszió szervezésében Amerikába utazik, hogy tanítónőnek álljon. A lány angliai életét hátrahagyva egy új világban találja magát, de egy magányos vadnyugati seriff képében talán a szerelmet is megtalálja, nem csak új otthonát az idegen környezetben.
Judith Pollack: Újvilág (Utak és álmok 2.)
Bár az Internet Fiesta elnevezésű program majd csak a hónap végén zajlik le, már most lehet (és érdemes is) jelentkezni a LEGÓVERSENYRE amin értékes könyvjutalmat lehet nyerni!
Ehhez nem kell mást tenni, mint megépíteni egy könyvtárat vagy könyvtárszobát (legóból vagy hasonló elemes építőjátékból) és a plakáton feltüntetett módon elküldeni nekünk a képeket!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2023.03.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Annette Byrne ravasz csellel veszi rá marakodó családtagjait, hogy egyszerre legyenek egy helyen. Azonban a békítésre tett kísérlete nehezen indul, fiai megkeseredtek, egyik unokája éppen válni készül, míg a másik úgy ment férjhez, hogy szülei nem támogatták. Egy balesetnek köszönhetően azonban a dolgok megváltoznak és a család képes más szemmel nézni arra, ami elválasztja őket egymástól és jobban értékelni azt, ami összeköti őket.
Belva Plain: Hazatérés
Várjuk a legóból készült könyvtárakat az INTERNET FIESTA elnevezésű rendezvényünk keretében meghirdetett versenyre!
2023.03.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk a félreértésekről, az oda nem figyelésről, a szolidaritás hiányáról szól. Apropója két újságcikk, két öngyilkosság, amelyek egyszerre jelennek meg egy újságban. A könyv, mint fikciós újságírói oknyomozás, a két esetet igyekszik felderíteni, közben Magyarországról is írva.
Pető Péter: #halálka
Ebben a hónapban is lesz OLVASÓKLUB, ahová várjuk olyan kedves Olvasóinkat, akik szeretnek egy csésze finom tea mellett könyvekről beszélgetni.
2023.03.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Új kiadásban jelent meg a klasszikusnak számító, irodalmi Nobel-díjas Zsivago doktor. Főszereplője a világot, a jót és rosszat feketén és fehéren látja, képes a felszín mögé látni. Oroszország történetét ismerhetjük meg, 1903-tól kezde egészen a II. világháborúig. A leírások, képek, szenvedés mind-mind monumentális, mégis átélhető lesz Zsivago doktor jelképes személyiségén keresztül.
Borisz Paszternak: Zsivago doktor
Nemsokára Harry Potter klub! Ez alkalommal beszélgetni fogunk a varázslócsaládokról, megismerjük a leghíresebbeket és belepillantunk Edevis tükrébe, ahol Harry Potter a sajátját fedezte fel életében először. Várunk mindenkit szeretettel!
2023.03.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk szerelmi történet és látlelet is egyben. Főszereplője, a bozaárus Mevlut, éveken keresztül árult joghurtot, bozát és piláfot Isztambul utcáin, de emellett sok más munkája is akadt. A férfi tanúja volt a város és a benne élők változásának, miközben azon gondolkozik, ki is az, akit a sors számára tartogat, vagy egyáltalán létezik-e olyan, akit neki szánt a sors, vagy rajta múlik, hogy ki lesz végül a kedvese.
Orhan Pamuk: Furcsaság a fejemben
Minden író vágyik rá, hogy az általa megírt első regény sikeres legyen. De mi van akkor, ha olyan sikeres lesz, hogy képtelenség a sikert megismételni? Erről olvashatunk a következő cikkben.
2023.03.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Kárhozott” c. regény folytatásának főszereplője Madison Spencer, aki, miután megszökik a pokolból, a szüleit kísértve, egyfajta purgatóriumban kénytelen tölteni egy évet. Ebben a könyvben megismerhetjük Madison gyermekkorát és azt is megtudhatjuk miért jutott pokolra.
Chuck Palahniuk: Halálraítélt (Kárhozott 2.)
Nemsokára INTERNET FIESTA a könyvtárban!
Ez alkalommal legóversenyre hívunk mindenkit, aki szeret olvasni és építeni. A versenyre könyvtárak vagy könyvtárszobák megépítésével lehet jelentkezni, a pontos részleteket megtalálhatják a Facebookos esemény leírásában vagy a honlapunkon.
Izgatottan várjuk a fotókat!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2023.03.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Gormenghast, vagyis a Groan család vára, tökéletes menetrend alapján működik. Mindenki tudja mikor és hol kell lenni, mit és hogyan kell csinálnia, az ősi Rituálék gondoskodnak erről. A betartatásukért felelős Szertartásmester uralmát azonban egy feltörekvő kukta veszélyezteti, a kialakult rend felbomlását pedig gyorsítja, hogy a legújabb Earl sem akar megfelelni az elvárásoknak.
Mervyn Peake: A Gormenghast-trilógia (Gormenghast 1-3.)
Karl May, a vadnyugat írója színes életúttal rendelkezett, aminek palettája talán más árnyalatokból áll össze, mint sokan elsőre gondolták volna. A következő cikkből kicsit jobban megismerhetjük Winnetou megalkotójának életét.
2023.03.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
A dalai láma macskájának második könyve legalább olyan érdekes és felemelő, mint a cicáról szóló első mű. Ebben a részben a dalai láma egy amerikai út apropóján a boldogság forrását keresi, vagyis annak az okát, hogy miért is dorombol egy macska, DLM pedig ott van vele, hogy segítsen a válasz megtalálásában.
David Michie: A dorombolás művészete (A Dalai Láma macskája 2.)
Kultúra és jótékonyság ötvöződik Kiss Fruzsina, a 24 éves debreceni tanár szakos egyetemi hallgató könyvként is megjelentetett kiadványában.
2023.03.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A kalózkirály lánya” c. sorozat második kötetét hoztuk el mára. Főszereplőnk, Alosa, immár a kincshez vezető térképpel a birtokában kel útra, hajóján pedig korábbi fogvatartói raboskodnak. Riden, akit továbbra is vonzónak talál, folyamatosan eltereli a figyelmét, de legalább engedelmeskedik neki. A lány versenyre kényszerül a hitvány Vordannal a kincshez vezető úton, de biztos benne, hogy ő ér oda elsőkén, elvégre ő a kalózkirály lánya!
Tricia Levenseller: Daughter of the Siren Queen – A szirénkirálynő lánya (A kalózkirály lánya 2.)
Márciusban is lesz természetesen Harry Potter Klub! Ez alkalommal a varázslócsaládokról beszélgetünk miközben belenézünk Edevis tükrébe.
Várunk szeretettel mindenkit, aki szereti Harry Potter világát!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.02.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kalityin professzor egy szupertitkos orosz laboratóriumban dolgozott egészen a Szovjetunió felbomlásáig, ahol veszélyes és felfedezhetetlen mérgek előállításán dolgoznak az ott tevékenykedő tudósok. Amikor a professzor távozni kényszerül, magával viszi az egyik legsikeresebb kreálmányát, a Debutáns névre hallgató mérget. Sok évtizedig él rettegésben, hiába az új élet, új személyazonosság, érzi, hogy lassan utoléri a múltja, ami talán pont az ő találmányát használja fel, hogy végezzen vele.
A könyv éppen akkor került megjelenésre, amikor a jelenlegi orosz vezetés egyik legnagyobb ellenfelét méreggel próbálták meggyilkolni.
Szergej Lebegyev: A Debütáns
Lassan tényleg itt a jobb idő és végre lehet újra több időt eltölteni kint a szabadban. Sétálni jó és az éppen nyíló virágok között még jobb. Ahol pedig ezeket biztosan megtaláljuk, azok az arborétumok, melyekből tízet gyűjtött össze a következő cikk. Akinek pedig felkelti az érdeklődését a növényvilág, az természetesen talál könyvet hozzájuk kapcsolódóan a könyvtárban!
2023.02.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ha valaki szereti Sherlock Holmes történeteit, akkor az biztosan élvezni fogja francia megfelelőjét is, aki nem csak mesterien ért a szálak kibogozásához, de betörőnek sem utolsó. Lupin alakját a szerző egy valóságos alakról, egy Marius Jacob nevű anarchista betörőről mintázta, aki körülbelül 150 alkalommal tört be elegáns és gazdag palotákba.
Maurice Leblanc: Arsène Lupin kalandjai (Arsène Lupin)
Ezen a héten ismét ellátogat hozzánk Major Zita és a Bábos mesekuckó. A kicsik ez alkalommal a leggyorsabb állattal ismerkedhetnek meg.
Várunk mindenkit szeretettel!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.02.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kántor Alex hat év börtön után egy teljesen más alvilágban találja magát, mint amit elítélése előttről ismert. Koltai börtönben van, Sipost megölték, a bátyja pedig Angliába menekült. Az uralmat Keszthelyi vette át, főhősünk pedig menekülni kényszerül, Bicskén épít fel magának egy új életet, de hamarosan ismét a rácsok mögött találja magát, ezúttal Németországban..
Jurányi Zsolt: Az alvilág csapdájában (Az alvilág zsoldjában 2.)
Ez alkalommal nem csak olyan kiállításokat gyűjtöttek össze a következő cikkbe, ami gyerekeknek vagy gyerekes családoknak ígér szórakozást, hanem minden korosztály számára találtak néznivalót.
2023.02.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kepes András nem kisebb kérdésre keresi a választ ezzel a könyvével, mint arra, hogy lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? A szerző saját élettapasztalatát és a tudományt is segítségül hívja a válasz felkutatásában.
Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Fredrik Backmanről, akinek “Az ember, akit Ovénak hívnak” c. regényéből nemrégiben mozifilm készült Tom Hanks főszereplésével, olvashatunk a következő cikkben.
2023.02.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hazai Attila, fiatalon elhunyt novellista hatodik kötetét ajánljuk mára. A mű könyv formában eddig még nem publikált, nyersen őszinte írásokkal van megtöltve, melyet a hazai kortárs irodalom egyik talán legismertebb szerzője “követett el”.
Hazai Attila: A maximalista
Vannak olyanok, akiket az élet letéríti a könyvtárosi pályáról, de végül mégis a könyvek világában találnak maguknak hivatást.
2023.02.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Vegyünk példát a leghíresebb varázslóról! Harry Potterhez hasonlóan bátran nézzünk szembe a nehézségekkel, tanuljunk a hibáinkból, és – ami még ennél is fontosabb – ápoljuk a barátságainkat. Tanuljuk meg az ifjú roxforti varázslótanonccal és barátaival, Hermionéval, Ronnal és a többiekkel együtt, mit jelent a kitartás, az önuralom, a nagylelkűség és az érzéseink elfogadása.
Carla Schiappa-Burdet: Élj úgy, mint Harry Potter
Richard Osman világhírű sorozata újabb kötettel bővült nemrégiben, erről olvashatunk a következő cikkben.
2023.02.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
1342-ben járunk, a visegrádi udvar már Anjou Károly temetésére készül. Alig hogy lezajlik az esemény, és vele az új király megkoronázása, az ország máris háborúban találja magát. A tizenhat éves új uralkodó, Anjou Lajos ugyanis példaképei útját akarja követni uralkodásával. A történelmi regény lapjain feltűnik még a nápolyi udvar ellenszenvét kivívó András, Bátor Szilárd és még egy bivalyerős férfiú, aki a Budára vezető utat egy petrencés rúddal mutatja meg.
Bíró Szabolcs: A birodalom ura (Anjouk 7.)
Holnap délután várunk mindenkit szeretettel az OLVASÓKLUBBA!
2023.02.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk a 2015-ös esztendő legnagyobb orosz könyvsikere lett, elnyerte a Nagy Könyv- és a Jasznaja Poljana-díjat is. A könyv főszereplője 1930-ban a sors által neki kiosztott, nem könnyű élettel igyekszik megbirkózni. Mindenben engedelmeskedik idős és szigorú férjének, elviseli a kommunista rendszer minden borzalmát, egyszóval a túlélésre rendezkedett be. Egy nap azonban még ezt a keveset is elveszíti, amikor több száz magával együtt Szibériába küldik. Azonban az ottani zord körülmények között végre olyan dolgokat is megismerhet a fiatal nő, amire korábban esélye sem volt. A szerelmet, anyaságot és egyenlőséget a férfiakkal.
Guzel Jahina: Zulejka kinyitja a szemét
Holnap Harry Potter Klub!
2023.02.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bán Mór neve hosszú ideje ismerősen cseng a fantasy-t kedvelők körében, különösen, ha magyar íróról van szó. Ebben a kötetben, mely a sorozat második része, a Dunavai Királyságot újra veszély fenyegeti, keletről hatalmas sereg érkezik, hogy megsemmisítse a birodalmat. A védelemért felelős nádor, Thangar új pártfogoltja azonban nem engedelmeskedik a hívó szónak, inkább nyugat felé indul, hogy más megoldást találjon a veszély elhárítására. Zolta a döntésével nem csak az életét, de jó hírét is kockára teszi Kárpáthia népei érdekében.
Bán Mór: A Vérszemű Csillag (Kárpáthia: Nomádkirály-ciklus 2.)
Már csak egyet kell aludni, hogy mesehősökkel farsangolhassunk a könyvtárban!
2023.02.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlók főszereplője egy békalány, Olívia, aki izgatottan készül a nyári szünetre, de amikor a dolgok nem alakulnak a tervei szerint, igencsak elszomorodik. Vajon fel tud újra vidulni a kis békalány?
Ana Serna Vara: Ég veled, szomorúság! Szia, öröm! (Érzelmek erdeje 1.)
Moskát Anitával, “A hazugság tézisei” c. novelláskötet szerzőjével beszélgetett a Litera.
2023.02.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvtár egyik legtöbbet olvasott ifjúsági sorozata a Hűvösvölgyi suli. A második kötetben főszereplőink már a kamaszkor problémáival kezdenek szembesülni, a szerelem is bekopogtat az ikrek ajtaján, de a felmerülő problémák megoldásában természetesen segítenek a barátok, no és persze a Facebook is. Vagy mégsem?
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 2.(Hűvösvölgyi suli 2.)
Különleges irodalmi helyekről olvashatunk a következő cikkben. Ha esetleg a következő nyaraláskor meglátogatnánk valamelyik országot, érdemes felkeresni a szerző által bemutatott helyszíneket!
2023.02.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
George és legjobb barátja, Annie felvételt nyernek egy űrtanfolyamra, ahol junior űrhajósként nem másra, mint egy Marsra induló expedícióra képzik ki őket. Azonban, ami egyszerű kalandnak indul, nemsokára furcsa irányt vesz és a kis felfedezőknek és új barátaiknak egyre több és több izgalomban lesz részük, miközben felfedezik a világegyetem titkait.
Stephen Hawking – Lucy Hawking: George és a kék hold (George, a Kozmosz és az univerzum 5.)
A héten kétszer is várjuk kedves Olvasóinkat könyvtári rendezvénnyel. Pénteken beköszönt a farsangi szezon nálunk is, szombaton pedig látogatást tehetünk Harry Potter mágikus világába!
Várunk mindenkit szeretettel!
Programok, információk / Rendezvények
2023.02.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tuiavii, a polinéz törzsfőnök a fehér ember szakértője. Görbe tükröt tart elénk, a kőházakban élő, gyűjtögető, de sokszor boldogtalanul élő ember elé. A könyv szórakoztató formában ad esélyt az önkritika és a mások elfogadásának gyakorlására.
Erich Scheurmann: A Papalagi
Várjuk szeretettel azok az Olvasóinkat, akik nem csak olvasni szeretnek, de beszélgetni is, a februári Olvasóklubba, teával és süteménnyel!
A rendezvény ingyenes.
2023.02.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hivatalos kiadás, a varázslóvilágban gyakorta megrendezett esemény leírása, ötletekkel, receptekkel és kézműves-foglalkozáshoz felhasználható segítséggel. Születésnap, Halloween-i parti vagy karácsony? Mindent varázslatosabbá tehetünk ennek a könyvnek a segítségével!
Jennifer Carroll: Varázspartik és lakomák a Harry Potter-filmekből
Trend Kiadó néven indított új kiadót a Móra Kiadó, mely a felnőtteket célozza meg kiadásaival. A következő cikkben Pacskovszky Zsolt főszerkesztővel olvashatnak interjút az új kiadóról és annak céljairól.
2023.02.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
A kötet a nagysikerű “Ami a bögyünkben van” c. verses könyv folytatása, azonban madarak helyett, most macskák vallanak verses formában az életükről és problémáikról. A művet a szerző illusztrációi díszítik, macskarajongóknak kötelező!
Nagy Bandó András: Hetvenhét macskajaj
FARSANGRA várunk mindenkit következő héten! A februári MESEDÉLUTÁN alkalmával mesehősökkel játszhatnak együtt a gyerekek miközben álarcot is készíthetnek maguknak.
Várunk mindenkit szeretettel!
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.02.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hiába hajtott végre sikeres szökést Ander, és szerelme, Ingola hercegnő, nyugalmuk nem bizonyul tartósnak. Amikor a zúdulók üldözőbe veszik őket, egyetlen esélyük a menekülésre a “kinti világ”, ahol segítségükre siet Kismukk, Vince, Noémi, Virág, Helga, Gekkó, Rozi néni és Mihály bá.
Kertész Erzsi: Zúdulók (Panthera 5.)
2023.02.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat harmadik része Emilyt és barátait immár a Shrewsbury-i középiskola padjai között találja. Azonban új tanárai feleannyira sem szórakoztatóak, mint korábbi tanítója volt, ennek tetejében pedig van az iskolában egy másodikos lány, aki kifejezetten ellenszenves lesz Emilynek.
A könyv eredeti megjelenési ideje lassan száz évet is kitesz, de ez csak azt mutatja, hogy generációk olvassák szívesen a gyönyörű kanadai tájakon játszódó történetet.
L. M. Montgomery: Bagolykacaj (Emily 3.)
HARRY POTTER KLUB - ÉDESSÉGEK A VARÁZSVILÁGBAN
Csokibékák, Bagoly Berti-féle Mindenízű Drazsé, cukorpennák és még sok-sok nyalánkság, amiről szó lesz a következő Harry Potter Klubban. Gyere és készítsd el saját csokibéka kártyádat, miközben beszélgetünk a varázslóvilág édességeiről!
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2023.02.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tony Wolf meseszép rajzai díszítik ezt a kötetet, melyben a gyerekek kedvenc klasszikus meséit olvashatjuk rövidebb formában.
A könyvet 4 éves kortól ajánljuk.
Tony Wolf: Legszebb meséim
FARSANGRA várunk mindenkit ebben a hónapban a könyvtárba! A MESEDÉLUTÁN alkalmával mesehősökkel játszhatnak együtt a gyerekek miközben álarcot is készíthetnek maguknak.
Várunk mindenkit szeretettel!
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.02.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy új sorozat első kötetét hoztuk el mára. Róka és Egér az erdőben élték az életüket, míg egy napon minden megváltozott körülöttük, és a két állatka el kell, hogy induljon új otthont keresni.
Paulovkin Boglárka: Róka és Egér új otthont keres (Róka és Egér 1.)
Könyvet olvasni jó, de beszélgetni róla még jobb! Várunk mindenkit szeretettel a februári Olvasóklubba, teával és süteménnyel!
A rendezvény ingyenes.
Programok, információk / Rendezvények
2023.02.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismét a “Betűzgető könyvek” c. sorozatból ajánlunk olvasnivalót, melyet úgy alkottak meg, hogy a nagyobb betűméretnek köszönhetően azoknak a gyerekeknek is jó móka legyen az olvasás, akiknek esetleg a megszokott betűméret gondot okozhat. Főszereplője egy alpaka, akit egy barátságos tatucsalád és egy balettművész flamingó kísér el útjára a nagyvárosban.
Maksai Kinga: Alpaka eltéved
HARRY POTTER KLUB - ÉDESSÉGEK A VARÁZSVILÁGBAN
Mindenki tudja, hogy Ron imádja a csokibékát és azt is, hogy Harry és barátai számára egy csokibékás kártya jelentette a megoldást egyszer a Voldemorttal folytatott küzdelemben. Ha készülne rólad is kártya, mit olvashatnának rajta azok, akik kártyagyűjtésbe kezdenek? Gyere és készítsd el saját csokibéka kártyádat, miközben beszélgetünk a varázslóvilág édességeiről!
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.01.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A kicsikből NAGYOK” c. sorozat újabb kötetét ajánljuk mára. A gyerekek ebben a részben megismerkedhetnek Marie Curie-vel, aki nem csak két Nobel-díjat kapott, de sok fiatal lánynak lett példaképe a tudomány területén elért sikerei miatt.
María Isabel Sánchez Vegara: Marie Curie
MESEDÉLUTÁN - Farsang a könyvtárban
Mesehősök elevenednek meg, akik közös játékra hívnak benneteket, és mellettük farsangi álarcokat készíthettek.
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.01.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mazuval, Tiny-val, Billel és Rockyval kalandozhatnak a gyerekek ebben a játékos ismeretterjesztő könyvben, ahol a rajzolt dinók mellett valódiakat is felfedezhetnek a kis olvasók a könyv lapjait böngészve.
Gigantosaurus: Dínópédia
MESEDÉLELŐTT - Süni piros labdája
A regisztrálható helyek beteltek, már csak várólistára lehet felkerülni. Köszönjük szépen az érdeklődést! Természetesen jövő hónapban is lesz MESEDÉLELŐTT, de ebben a hónapban várja még a gyerekeket a MESEDÉLUTÁN és a HARRY POTTER KLUB is!
A Bábos mesekuckó előadása Major Zitával kicsiknek és óvodásoknak. A bábelőadást mesetorna követi.
2023.01.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
1902-ben, a frissen megalakított rendőrségen dolgozó Fábián Marcellnek rögtön munkája akad, amikor gyilkosságok sorozata indul be, az otthonául szolgáló vajdasági kisvárosban. Marcellt azonban nem kell félteni, az újnak számító technikával (az ujjlenyomat-azonosítással) lát neki az ügyek megoldásának, ami nem csak a gyilkoshoz, de saját múltjának titkaihoz is elvezeti a pandúrdetektívet.
Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja (Fábián Marcell 1.)
A mesterséges intelligenciának köszönhetően már beszélgethetünk Erzsébet királynővel, William Shakespeare-rel vagy akár Szókratésszel.
2023.01.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Minden Idők Legszebb Teremtménye, DLM, egy kiscica, aki a szerencsének köszönhetően egyszer csak a dalai láma udvarában találja magát. A cicán keresztül megismerhetjük a dalai láma hétköznapjait, megismerkedhetünk a buddhizmussal és tanácsokat kaphatunk az élet kis és nagy kérdéseivel kapcsolatban.
David Michie: A Dalai Láma macskája (A Dalai Láma macskája 1.)
Charles Dickens regényeinek eredeti illusztrációi váltak elérhetővé az interneten a nagyközönség számára. A galériában az összes regény eredeti illusztrációját megtekinthetjük, a cikkből pedig megtudjuk kinek a nevéhez kötődnek a rajzok.
2023.01.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk történelmi regény, mely az 1948-ban Liában, egy görög faluban lejátszódott eseményeket mutatja be, méghozzá igen személyes formában. Bár a történet főszereplője egy nyomozó, aki évekkel később érkezik a városkába, az író ezzel a könyvvel állított emléket édesanyjának és a másik tizenkét kivégzett fogolynak, akik a kommunista partizánok áldozataivá váltak egykor ebben a görög faluban.
Nicholas Gage: Eleni
Szeifert Natália az “Örökpanoráma” c regényével nyerte el idén a Mészöly Miklós-díjat.
2023.01.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az 1900-as években játszódik mai könyvajánlónk. Helyszín a Monarchia, főszereplője pedig az alföldi kisvárosban élő, emancipált Dávid Veronika. A már-már vénlány korba lépő Veronika egy nap holttestre bukkan a könyvesboltban (vagyis az a lába elé zuhan). A gyilkosságnak persze több gyanúsítottja is lesz és egy Ady-vers is szerepet kap az események megoldásában, de természetesen Veronikát nem kell félteni, nekiáll, hogy kiderítse ki az elkövető.
Baráth Katalin: A fekete zongora (Dávid Veron 1.)
200 éve született Madách Imre, a magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotásának, “Az ember tragédiájának” szerzője. A következő cikkben az író életéről olvashatunk.
2023.01.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nora szokás szerint a nővérét látogatja meg vidéken, de Rachel nem várja az állomáson, ahogy szokta. A házba érve Nora felfedezi, hogy a nő gyilkosság áldozata lett. Korábbi rossz tapasztalatai miatt a rendőrséggel, Nora maga indul a gyilkos keresésére és a folyamat nem csak a nővéréről tár fel sötét titkokat, de őt is megváltoztatja..
Flynn Berry: A nővérem nevében
Várunk mindenkit szeretettel holnap a januári Olvasóklubba!
2023.01.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Misi és Dórika, természetesen a szüleikkel együtt, egy igazi balatoni szüretre hivatalosak. A bográcsozás és játékok mellett a gyerekek, és velük együtt a könyvet olvasók, megismerkedhetnek az alkalomhoz kapcsolódó népszokásokkal is.
Takács Viktória: Szüreti mese
Várunk minden Harry Potter rajongót holnap 10 órától a könyvtárban!
2023.01.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kifejezetten az olvasás megkönnyítésének gondolatával született meg ez a könyv, hiszen a betűk sokkal nagyobb méretűek, mint egy átlagos könyvben. A gyönyörűen illusztrált könyvecske Kertész Erzsitől megszokott stílusban adhat pozitív élményt az olvasással még csak ismerkedő gyerekeknek.
Kertész Erzsi: Patkány a táskában
Jövő héten kedden várunk mindenkit szeretettel az e hónapi OLVASÓKLUBBA!
2023.01.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Igazán különleges kiadásban elevenedik meg egy klasszikus mese mai könyvajánlónkkal. Ez a könyv ugyanis felugró, úgy nevezett pop-up oldalakkal rendelkezik, így a mesét a kicsik több dimenzióban élvezhetik.
Eleven mesék – Bambi
Hogyan festenek “A Pál utcai fiúk” c. regény helyszínei manapság? Vajon felismerheti az épületeket az, aki olvasta a regényt és éppen Budapestnek abban a szegletében jár? A következő cikkből kiderül!
2023.01.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kornél, a kis rézvitéz fontos feladattal rendelkezik. Bár még igen fiatal, de már most tudja, hogy ő is csatlakozni fog azokhoz, akik az Országház tetején őrködnek, elhárítva a villámokat. Azonban a kis vitézünknek elsőre az épületbe sem sikerül bejutnia, nemhogy fel a tetőre. Hamar rádöbben, hogy bizony először meg kell ismernie az őrzésére bízott épületet, csak utána kezdhet hozzá feladatához. Vajon kitől tud tanulni, ezúttal kik kísérik majd el kalandozásra az épület belsejében? A sorozat második részéből kiderül!
Tóth Zita: Tettre kész rézvitéz (Országházi mesék 2.)
Ezen a héten szombaton lesz az első új Harry Potter Klub! Nem baj, ha az előző alkalmakkor nem tudtál jönni, de természetesen várunk mindenkit aki akkor is velünk volt!
2023.01.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az érzelmek navigálása bizony tanulást és tapasztalást igényel, már egészen kisgyerekkortól fogva. Mai könyvajánlónk pontosan ebben igyekszik segíteni, ez alkalommal az új kistestvér születését követő időszakban.
Ana Serna Vara: Ég veled, irigység! Szia, önbizalom! (Érzelmek erdeje 2.)
Ne feledjék! Ezen a héten a Magyar Kultúra Napi programsorozat keretében (2023. január 16. és 21. között) a környező települések lakóinak a késedelmi díjat elengedjük és ingyenes beiratkozást biztosítunk.
Várunk mindenkit szeretettel!
Programok, információk / Rendezvények
2023.01.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ennek a sorozatnak a főszereplője egy olyan unikornis, akinek a sörénye mindig az érzelmei alapján színeződik el. Ebben a könyvben Gaston szomorú, de szerencsére találhat valamit, amitől ismét jó kedve lehet. Vajon mi lehet az? Fedezzük fel együtt a könyv olvasásakor!
Aurélie Chien Chow Chine: Szomorú vagyok (Gaston érzelmei)
Ebben a cikkben összegyűjtötték azokat az érdekes helyeket, amik az elmúlt év során nyíltak. Ha családi programot keresünk, érdemes átböngészni a listát!
2023.01.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Emma úgy gondolja ő és Leon egy párt alkotnak, amíg a srác mással nem lesz “Facebook hivatalos”. A lány ezután rövid ideig a páros után nyomozgat online, míg ki nem találja, hogy talán jobb, ha egy új blog írásába fekteti az energiáját. Azonban az sem jár bonyodalmak nélkül, pláne, ha olyan dolgokat tud meg másokról, amiket nem akart, vagy olyan dolgokat árul el magáról, amiket nem soha nem gondolt volna…
Chloe Seager: Randikatasztrófák (Emma Nash 1.)
A kalandszobák mindig is jó szórakozásnak számítottak, a Pagony kiadó pedig most egy újabbal állt elő.
Ebben a cikkben megtudhatjuk, hogy mi vár ránk, ha ellátogatunk a Titkos Fiók elnevezésű szabadulószobába!
2023.01.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat második részében a korábban már megismert gimnazisták nyári munkát vállalnak a Balatonon, nem is sejtve, hogy hamarosan gyanús alakok és események között találják magukat. A bonyodalmakat tetézi, hogy még egy rejtélyes kincs is felbukkan, aminek kapcsán az olvasó megismerkedhet a 4. századi Pannónia világával is.
Berg Judit: A keresők (Az őrzők 2.)
Sok kisgyerekbarát hely létezik már a környékünkön, de ebben a cikkben most olyanokról lesz szó, ahol akár kamaszokkal együtt is élményekben gazdag időt tölthet el a család.
2023.01.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hercule Poirot, a világhírű belga nyomozó, ez alkalommal egy tizenhat évvel korábban elkövetett gyilkosság valódi elkövetőjét keresi meg, a gyanúsítottak köre pedig hiába igen változatos, természetesen ez nem foghat ki nyomozónk éles elméjén.
Agatha Christie: Öt kismalac (Hercule Poirot 24.)
Ne feledjék! A Magyar Kultúra Napi programsorozat keretében (2023. január 16. és 21. között) a környező települések lakóinak a késedelmi díjat elengedjük és ingyenes beiratkozást biztosítunk.
Várunk mindenkit szeretettel!
Programok, információk / Rendezvények
2023.01.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Alvin története egy olyan XVIII. századi, alternatív Amerikában játszódik, ahol a folklór valóság: a ráolvasás, bűbáj, hexák és igézések a telepesek mindennapi életének részei. Nem meglepő, hogy a hetedik fiú hetedik gyermekének lenni is különleges sorsot jelent. Alvint kiskorától fogva segítő és ártó energiák veszik körbe, de vajon melyik oldal szerzi meg magának a fiút végül?
Orson Scott Card: A hetedik fiú (Teremtő Alvin 1.)
Ismét Harry Potter Klub a Karikó János könyvtárban! Várunk mindenkit szeretettel, aki szereti Harry, Ron és Hermione kalandjait olvasni (vagy éppen most tervezi, hogy megismerkedik ezzel a mágikus trióval) és szeretne beszélgetni a könyvekről és a varázslók világáról.
Az első alkalommal beszélgetünk majd arról, hogyan indult Harry kapcsolata a mágia világával, kik is azok a muglik és még saját varázsló nevet is választhattok magatoknak!
Gyertek el! Minden hónap harmadik szombatján!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2023.01.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A tükörjáró” c. sorozat harmadik részét ajánljuk mára. A sorozat főszereplője Ophélie, hosszú időt töltött el magányosan, miután kényszerűségből visszatért Animára. Az igazság utáni vágya azonban tovább hajtja és hamis személyiséggel eljut Bábelre, ahol azonban nem sikerül annyira beilleszkednie, mint szeretne. Vajon sikerül közelebb kerülnie az igazsághoz és Thorn nyomára bukkania a lánynak? A könyvből kiderül!
Christelle Dabos: Bábel emlékezete (A tükörjáró 3.)
Természetesen 20233-ban is lesz Olvasóklub! Könyvet olvasni jó, de beszélgetni róla még jobb!
Várunk mindenkit szeretettel, teával és süteménnyel!
A rendezvény ingyenes.
Programok, információk / Rendezvények
2023.01.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvtárban is igen népszerű Berg Judit új sorozatának első részét ajánljuk mára. A könyvben megismerkedhetünk Renard felügyelővel, a francia nyomozóval, aki Budapestre érkezve a nemzetközi hírnévnek örvendő Hiénát akarja elkapni. Nyomozása során találkozik Borával, a gimis lánnyal, aki viszont eltűnt édesanyját igyekszik megtalálni. A szálak összefonódnak, a kibogozáshoz pedig váratlan megoldásokra lesz szüksége nem csak a nyomozónak és Borának, de egy csapa gimnazistának is.
Berg Judit: Az őrzők (Az őrzők 1.)
Ismét vár mindenkit szeretettel a Harry Potter Klub! Az elmúlt több, mint egy évben csak virtuálisan találkozhattunk, de 2023-ban ismét személyesen beszélgethetünk az egyik legjobb könyvsorozatról. Természetesen kézműves-foglalkozás is lesz! Várunk mindenkit szeretettel!
2023.01.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv az első világháború és napjaink közötti időszakot mutatja be, méghozzá valóságos emberek sorsán keresztül. Teszi ezt nem csak “másokon” keresztül, de a szerző saját tapasztalatait is életre hívva. A könyvet olvasva jobban megérthetjük Magyarország mai helyzetének, kettéosztottságának múltban gyökerező okait.
H. Bodó József: A hársfa virága
A Magyar Kultúra Napi programsorozat keretében (2023. január 16. és 21. között) a környező települések lakóinak a késedelmi díjat elengedjük és ingyenes beiratkozást biztosítunk.
Ezen a héten zsákbamacska kölcsönzéssel kedveskedünk olvasóink számára.
Programok, információk / Rendezvények
2023.01.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az év második könyvajánlójának választott könyvben a világ egyik legismertebb krimiírója nem mással, mint Bill Clintonnal, az Amerikai Egyesült Államok volt elnökével karöltve talált ki egy olyan helyzetet, ami talán a való életben lehetetlennek tűnne, de a fikció világában az egyik legérdekesebb kérdéssé válhat. Mi történne, ha az amerikai elnök egy nap eltűnne a Fehér Házban?
Bill Clinton – James Patterson: Az elnök eltűnt
Várunk mindenkit szeretettel 2023 első MESEDÉLELŐTTJÉRE, a Bábos kuckó előadására, melyet Major Zita tart majd a kicsiknek! A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2023.01.02.
NYITÁS:
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, a könyvtár ma délután 14 órától ismét vár mindenkit szeretettel!
KÖNYVAJÁNLÓ
Mivel is kezdhetnénk az új évet, ha nem annak az írónőnek a világ egyik talán legismertebb sorozatával, akivel az előző évet zártuk. Örömmel jelenthetjük, hogy a Harry Potter sorozat “házas kiadás” eddig megjelent kötetei, csak úgy, mint az illusztrált változatok, immár a könyvtárban is elérhetőek!
J.K. Rowling - Harry Potter
2022.12.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai, és egyben az év utolsó, könyvajánlójával megismerkedhetünk Duskáldia országával, mely egyszer a világ legboldogabb helyének számított. Minden szép és jó volt, kivéve az északi részt, Lápföldét, ahol állítólag a rettenetes Ickabog leselkedett az arrajárókra. Természetesen mindenki tudta, hogy az Ickabog nem létezik, csak gyerekeket ijesztgetnek vele, míg két bátor gyerek fel nem kerekedik, hogy kiderítse az igazságot, Vajon hogyan ér véget a kalandjuk, mi lesz az ország és a boldog élet sorsa?
J. K. Rowling: Az Ickabog
2022.12.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Emma Nash immár, mint végzős vág neki a giminek, arra számítva, hogy az élete sokkal könnyebb és szóraksztatóbb lesz. Természetesen az egész terv dugába dől, amikor a legjobb barátnője, Stephanie bepasizik és Emmának fogalma sincs mit kezdjen magával. Új barátokra számítva részt vesz az iskolai divatbemutatón, de minden rosszul sül el, így arra jut, hogy kitalál magának egy sikeresebb, új online perszónát. Hiszen ebből semmi gondja nem támadhat, igaz?
Chloe Seager: Haverok és bénázások (Emma Nash 2.)
2022.12.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az Arthur király mondakört dolgozta fel Meg Cabot ebben a sorozatban, melynek első részében megismerkedhetünk Ellie-vel, aki az Avalon gimi új diákja lesz. Az iskola elsőre olyannak tűnik, mint az összes gimnázium. De hiába van itt is hátvéd a focicsapatból (Lance), vagy pom-pom lány (Jennifer) és a legmenőbb srác (Will, aki persze csapatkapitány a focicsapatban), Ellie hamar rájön, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak.
Meg Cabot: Misztikus szerelem (Avalon High 1.)
2022.12.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünk főszereplője a tizenötéves Margherita, aki a város szélén lakik családjával. Amikor új szomszédok költöznek melléjük, a lány családja lassan a hatásuk alá kerül, ami nem lenne baj, ha a könyv nem a fogyasztói társadalom negatív, sötétebb oldaláról szólna. Természetesen teszi ezt szatirikus formában, így a szórakozás garantált!
Stefano Benni: Margherita Dolcevita
2022.12.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar írótól ajánlunk mára könyvet, méghozzá egy fiataloknak készült fantasy sorozatból. Ebben a részben Gyöngyvér már alig várja, hogy a nyári szünetet kiélvezze, jó messze Lidércvártól. De kellemes terveit keresztül húzzák szülei, akik külföldre akarnak menni nyaralni. Ennek tetejébe a bátyja kitaláta, hogy együttest alapít, aminek rajongói kissé furcsán viselkednek..
Ardati Lili: Gyöngyvér és a Vérlázítók (A suli rémei – a rémek sulija 2.)
2022.12.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mindjárt itt az ünnep, ilyenkor nincs is jobb, mint bebújni egy jó meleg takaró alá és egy igazi klasszikust elolvasni. Ha pedig nincs meg otthon Lewis Carroll csodálatos meséje, akkor az ünnepek után érdemes felkeresni a könyvtárat és kikölcsönözni ezt a gyönyörűen illusztrált verziót, amiben megismerkedhetünk Csodaországgal és lakóival.
Lewis Carroll – Ronne Randall: Alice Csodaországban
2022.12.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünkkel ismét visszatérhetünk a Garázsba és az ott élő autók világába. Ez alkalommal egy lusta kukásautóval, Szemétkedő Szemétszedővel gyűlik meg a garázsban lakók baja, akiknek valahogy rá kell venniük az új érkezőt, hogy tegye a dolgát.
M. Kácsor Zoltán: Szemétkedő Szemétszedő (Garázs bagázs 6.)
2022.12.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lucretia Cutter, a kegyetlen bogárkirálynő titokzatos laboratóriumából indítja útjára félelmetes bogárhadseregét, hogy uralma alá hajtsa a világot. Darkus, a bogaras fiú azonban ismét szembeszáll vele, hogy megmentse a világot és az édesapját is.
M. G. Leonard: Bogarak harca (A bogaras fiú 3.)
Bár az ünnepekre a könyvtár bezárt, természetesen könyvajánlóval a zárvatartás alatt is jelentkezünk majd minden hétköznap, így érdemes lesz figyelni a Facebook oldalunkat és a honlapunkat is.
NYITÁS: 2023. január 2-án, hétfőn 14 órakor.
2022.12.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Különös könyvet vehet kezébe az, aki ellátogat hozzánk. A történet kezdetekor eltűnik egy kisfiú (aki „A CSAPATMUNKA AZ, AMIKOR SOKAN CSINÁLJÁK, AMIT ÉN MONDOK” feliratú pólót visel), a rendőrségi közlemény szerint a 11 éves Turchányi Albert zömök testalkatú, szemüveges és barna hajú. Ez még nem lenne annyira meglepő, de ezzel egy időben új szereplő tűnik fel Petőfi Sándor János vitéz c. versében, aki kísértetiesen hasonlít a rendőrségi felhívásban szereplő kisfiúra. Az új verzió azonban hiába ígér sosem olvasott kalandokat, nem mindenki tetszését nyeri el, és a hatását sem tudja senki előre felmérni…
Szabó Borbála: A János vitéz-kód
Ha valaki esetleg lemaradt volna év közben valamelyik Virtuális Harry Potter Klubról, vagy csak elfoglaltságot keres fiatalabb gyerekeinek, annak itt a lehetőség, hogy megnézze milyen kalandokban vehettek részt a gyerekek az év alatt.
VHPK - Archívum
2022.12.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Izgalmas könyvet ajánlunk mára minden kedves fiatalabb Olvasónknak. Ebben a könyvben ugyanis az olvasó maga segíthet megoldani a feladatokat és megismerni az állatkertben élő állatokat Ottó az állatgondozó segítségével. Ki tudja, a könyv végére talán még azt is kiderül, hogy mi az a kék ajtó és, hogy hová vezet!
A könyv olvasásakor szükség lesz dobókockára, ceruzára, ollóra és ragasztóra.
Bojti Anna: A kék ajtó titka
Kedves Olvasóink!
Szeretnénk mindenkit emlékeztetni, hogy a könyvtár SZERDÁTÓL (21-től) zárva tart. Érdemes még gyorsan kikölcsönözni egy-két könyvet az ünnepekre!
2022.12.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem először ajánljuk a Harry Potter sorozatot és biztosan nem is utoljára. December és a téli szünet tökéletes alkalom arra, hogy megismerkedjünk Harryvel, a fiatal varázslóval, akinek a kalandjait felnőttként is élvezni fogjuk majd. Az első részben megismerkedhetünk magával Harryvel, barátaival Ronnal és Hermionéval (akivel nem indul zökkenőmentesen a barátság) és bepillanthatunk a Roxfort mágikus varázslóiskola csodálatos világába is.
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter 1.)
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Karácsony mindjárt itt van, de még van idő bagolypostával képeslapot küldeni a családnak és barátoknak! Az idei utolsó Virtuális Harry Potter Klubban képeslapot készíthetünk, amihez az ötletet maga Dobby, a házimanó adta.
Boldog Karácsonyt és Kellemes szünetet minden Potterheadnek!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.12.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben manó nagypapa mesél minden nap egy-egy mesét a rábízott unokáknak a karácsonyról és adventről.
A könyvet 4 éves kortól ajánljuk.
Brigitte Weninger: 24 karácsonyi mese
ÜNNEPI NYITVATARTÁS!
A könyvtár 2022. december 21. és 2023. január 1. között ZÁRVA TART.
Nyitás: 2023. január 2-án, hétfőn 14 órakor.
Természetesen még mindig él könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunk, amivel meggyorsíthatják a kölcsönzés folyamatát.
2022.12.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvet olvasgatva megtudhatjuk vajon sikerül-e elküldenie Pacsinak, a kis rókafinak a Télapónak írott levelét, de az is kiderül, hogy vajon Egérke eljut-e Télapóhoz. A meséket már egészen fiatal kis Olvasóink is élvezni fogják, miközben ismerkednek az ünnepi hangulattal.
Karácsonyi mesék a legkisebbeknek
Holnap lesz az utolsó adventi kézműves foglalkozás a könyvtárban. Várunk mindenkit szeretettel!
2022.12.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
A türelem ezúttal gyönyörű gyerekverseket terem mindenkinek, aki az ünnepi várakozást olvasással szeretné tölteni.
A könyvet már 3 éves kortól ajánljuk.
Szabó T. Anna: Adventi kalendárium
ADVENT A KÖNYVTÁRBAN
A kézműves foglalkozások következő tematikája:
December 13 & 15: Karácsonyi díszek
A RENDEZVÉNY INGYENES, REGISZTRÁCIÓT NEM IGÉNYEL!
2022.12.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az Agócs Írisz illusztrálta gyönyörű könyvben megismerkedhetünk Lizával, aki apukájával együtt karácsonyfa vásárlásra adja a fejét. A fa természetesen jó nagy lesz, majd csodálatos díszekkel ékesítik, de ennek ellenére a fából furcsa hangokat lehet hallani. Vajon miért? Liza karácsony estéjén megfejti a titkot!
Harcos Bálint: A medve, aki a karácsonyfában lakott
Természetesen a héten is folytatódik az adventi készülődés a könyvtárban, de gondoltunk azokra az Olvasóinkra is, akik inkább beszélgetni szeretnének hasonló érdeklődésű könyvtárlátogatókkal. Őket várjuk ma délután, az idei utolsó Olvasóklubba, ahol (olvasott és olvasandó) könyvekről lesz szó, sütemény és tea mellett.
2022.12.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben 24 részből álló megható karácsonyi történetet olvashatunk, a könyvtárban is népszerű “A méhek története” c. könyv szerzőjétől. Az írónő számára a karácsony a hagyományokról és az együtt töltött időről szól, ennek a könyvnek az elolvasásával pedig mi is új hagyományt teremthetünk saját családunk részére.
Maja Lunde: Hónővér (Évszakok tetralógia 1.)
Az adventi készülődés jövő héten is folytatódik a könyvtárban, de emellett az Olvasóklubba is várunk mindenkit szeretettel!
2022.12.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Klasszikus karácsonyi történetet olvashatnak el a gyerekek Geronimo Stilton tolmácsolásában. Ebenezer Scrooge találkozását a három szellemmel minden gyerek élvezni fogja miközben készülődik az ünnepi időszakra.
Geronimo Stilton: Karácsonyi ének (Geronimo Stilton – Klasszikus)
Jövő héten hétfőn várunk mindenkit szeretettel az év utolsó Olvasóklubjába!
2022.12.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Igazán különleges könyvet olvashatunk el Tolkientól. A könyv ugyanis azokat a leveleket és illusztrációkat tartalmazza, amelyek 20 éven keresztül érkeztek meg a legendás író gyermekeinek otthonába karácsonykor.
J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek
ADVENT A KÖNYVTÁRBAN
A kézműves foglalkozások következő tematikája:
December 8: Angyalka készítése
December 13: Karácsonyi díszek
A RENDEZVÉNY INGYENES, REGISZTRÁCIÓT NEM IGÉNYEL!
2022.12.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nemo immár sokkal okosabb és tapasztaltabb, ki se bontja a csomagot, bontatlanul visszaviszi a postára. Azonban akármi is lapul ebben a dobozban mégis kiutat talál, mert a nyári napot hirtelen sötétség árnyékolja be és a városban ismét furcsa dolgok kezdenek el történni.
A könyvet 8 éves kortól ajánljuk.
Charlotte Habersack: Szomjas! (Ne nyisd ki 3.)
ADVENT A KÖNYVTÁRBAN
A kézműves foglalkozások eheti tematikája:
December 6: Mikulás készítése
December 8: Angyalka készítése
A RENDEZVÉNY INGYENES, REGISZTRÁCIÓT NEM IGÉNYEL!
2022.12.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Gerald Durell két meséjét is elolvashatjuk ebben a kiadásban. Főszereplőink, a tizenöt éves Emma, két ikeröccse (Iván és Konrád) nem mindennapi kalandra indul Garry bácsival. A zoologus és feltaláló először a bátyja felkutatására indul a gyerekekkel, majd miután bejárták a világot léghajón, a téren és az időn keresztül látogatást tesznek a dinoszauruszok földjére is.
Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül / Léghajóval a dinoszauruszok földjén (Léghajóval a világ körül 1-2.)
MIKULÁS HETE A KÖNYVTÁRBAN
Ezen a héten elengedjük a késedelmi díjakat és a beiratkozás is ingyenes, nem csak biatorbágyi lakosoknak, de a környező település lakóinak is. Érdemes hozzánk ellátogatni december 5. és 10. között!
2022.12.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Corvin János felkészültség, műveltség, politikai érzék és tettrekészség tekintetében meg sem közelítette apját, Mátyás királyt. Ez volt az egyik oka annak, ahogyan a történelem megítélte őt, hamis képet festve a király törvénytelen fiáról. Későbbi tevékenysége és a török ellen folytatott eredményes délvidéki harcai hiába bizonyították ennek ellenkezőjét, egész életét a besúgók és politikai cselszövők határozták meg. A könyv nem csak a kort és az ottani életet mutatja be, hanem arra is keresi a választ, vajon hogyan alakult volna az ország sorsa, ha Jagelló Ulászló helyett ő kerül a trónra.
Benkő László: Árulók diadala (Mátyás fia, Corvin János 1.)
ADVENT A KÖNYVTÁRBAN
Jövő héten is várunk mindenkit szeretettel, amikor lehetőség lesz Mikulást és angyalkát készíteni!
A RENDEZVÉNY INGYENES DE ELŐZETES REGISZTRÁCIÓT IGÉNYEL!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2022.12.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bauer Barbara archív anyagokból, családtagok, ismerősök, egykori zenésztársak visszaemlékezéseiből és magukból a dalokból írt fikciós története Máté Péter rövid, de felejthetetlen életét és művészi pályáját ismerteti meg az olvasókkal.
Bauer Barbara: Most élsz
Megvan az idei Bertók László Költészeti Díj nyerteseit megtalálhatják a következő cikkben.
2022.11.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kleopátra nem mindennapi életbe vezeti be ez a sorozat az olvasót. Az első kötetből megismerhetjük a fiatal Kleopátrát, megtudhatjuk milyen események hatottak rá, miért különbözött annyira saját testvéreitől is. Az is kiderül, hogyan indult el azon az úton, mely kora egyik legerősebb kezű és legokosabb uralkodójává emelte.
Benkő László: Ízisz istennő leánya (Kleopátra 1.)
ADVENT A KÖNYVTÁRBAN
A kézműves foglalkozások tematikája:
December 1: karácsonyi üdvözlőlap
December 6: Mikulás készítése
A RENDEZVÉNY INGYENES DE ELŐZETES REGISZTRÁCIÓT IGÉNYEL!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.11.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv két főszereplője látszólag nem is különbözhetne jobban egymástól. Reneé öregedő, kövérkés, tyúkszemes házmester, aki egész napját szappanoperák nézésével tölti. Paloma 12 éves, tipikus tinédzsernek látszó lány. Azonban mindketten kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. Renée szereti a filozófiát, a zenét és a japán művészet. A lány lenézi a körülötte élőket és 13. születésnapjára azt tervezi, hogy felgyújtja a lakásukat és véget vet az életének. Azonban a házba beköltöző japán férfi felforgatja az állóvizet és mozgásba hozza az eseményeket, olyan módon, ami mindkettejük életére hatással lesz.
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
MESEDÉLELŐTT
Pénteken jön el hozzánk Major Zita az év utolsó bábelőadásával, amire kicsiket és óvodás korú gyerekeket várunk. A rendezvény ingyenes, de a férőhelyek korlátozottsága miatt előzetes regisztráció szükséges.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2022.11.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Margaret Atwood neve mára már szinte mindenki előtt ismert lett, köszönhetően a “Szolgálólány meséje” c. könyvnek és az abból készült sorozatnak. Mai könyvajánlónk azonban nem egy posztapokaliptikus társadalomba hívja kalandozásra az olvasót. Ebben a könyvben Nell-t ismerhetjük meg, akinek sorsát novellákba rendezve olvashatjuk el, az ötvenes évektől kezdve egészen napjainkig. A lány élete kezdetén is nehézségekkel szembesül, anyja veszélyeztetett terhes, megszülető húga pedig mentális problémákkal küszködik. Nellnek ebben a környezetben kell megtalálnia ki is ő és hol a helye a világban. A hétköznapi történetekből a könyv végére elénk tárul egy nő képe, aki a folyamatosan felbomló életében az egyensúly keresésére törekszik.
Margaret Atwood: Rendbomlás
ADVENT A KÖNYVTÁRBAN
A kézműves foglalkozások tematikája:
November 29: adventi koszorúk
December 1: karácsonyi üdvözlőlap
A RENDEZVÉNY INGYENES DE ELŐZETES REGISZTRÁCIÓT IGÉNYEL!
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2022.11.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kez gyönyörű és népszerű, mindenkin átgázolva tör előre a társadalmi ranglétrán. Nemcsak, hogy nem érdekli kinek árt a tetteivel, de még élvezetét is leli abban, hogy zsarnokoskodhat. Jess, a magányos, népszerűtlen és kövérkés lány tökéletes célpont Keznek. Egyetlen egy probléma, hogy Jess szövetségesre talál, méghozzá Kez barátja személyében. A könyv az iskolai bántalmazást mutatja be, őszintén és mindkét fél szempontjából. Megismerhetjük nem csak Jess, de Kez gondolatait és indítékait is.
Eve Ainsworth: 7 nap
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Készülődjünk együtt az ünnepekre egy jó kis karácsonyi hangulatú Harry Potter kvízzel! Bár még kicsivel több, mint egy hónap van hátra Harry egyik kedvenc ünnepéig (hiszen a december végét vagy a majdnem üres Roxfortban, vagy pedig a Weasley család tagjaival telezsúfolt Odúban tölthette), de soha nincs túl korán a karácsonyi vacsorákról álmodozni. Ezért ebben a hónapban a Roxforti lakomákkal kapcsolatban tesztelhetitek le a tudásotokat!
A kvízt nem ajánlott üres gyomorral kitölteni! ;)
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.11.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Denazen” c. sorozat első és második része között játszódik mai könyvajánlónk. Főszereplője Kale, akinek az élete halál és gyilkolás volt, mielőtt megismerte Dezt. A fiú az egyetlen akit Kale érintése nem öl meg. Segítségével a lány új életet ismerhet meg, de az öröm nem tarthat hosszú ideig, mert a cég, mely gyilkolásra használta Kale-t, nem engedi el a kivételes képességekkel rendelkező lányt olyan könnyen.
Jus Accardo: Untouched – Érintés nélkül (Denazen 1,5)
Janikovszky Éva minden idők egyik legismertebb magyar írónője, melynek újabb bizonyítéka, hogy ismét elneveztek róla valamit. Ez alkalommal egy park kapta a nevét a Kossuth-díjas és József Attila-díjas írónőről.
2022.11.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Abi és Luke egy korrupt város sötét utcáin próbál megküzdeni az ellenük konspirálókkal. A testvérpár helyzete nem könnyű, Luke-ot hamis vádak alapján bebörtönzik, Abi pedig menekülni kényszerül. A tudásnak és a szabadságnak ára van, néha sokkal nagyobb, mint azt valaha gondoltuk volna. Vajon képesek lesznek a testvérek megfizetni azt, amikor az egész eddigi életük megkérdőjeleződik?
Vic James: Tarnished City – Sötét város (Sötét képességek 2.)
Michael Goodman új digitális gyűjteményében egy mesterséges intelligencia illusztrálta Shakespeare darabjait.
2022.11.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy végzetes éjszakán egy Hatos megmenti Kale életét, aminek ára van. Hiába a figyelmeztetés, amikor eljön az idő, hogy megfizessék ezt az árat, Dez elrettenve veszi tudomásul, hogy pont azt kell feláldoznia, ami a számára legtöbbet ér. Jus Accardo magával ragadó sorozatának második része biztosan olvasásra csábítja fiatalabb olvasóinkat.
A könyvet 16 éves kortól ajánljuk.
Jus Accardo: Toxic – Mérgezés (Denazen 2.)
A könyvtár egyik legnépszerűbb gyerekprogramja a Mesedélelőtt. A nagy érdeklődésre való tekintettel erre a rendezvényre minden alkalommal regisztrálni kell, amit már meg lehet tenni a december 2-i alkalomra!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.11.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk megtörtént eseményeken alapszik. Amikor a bajor kisvárosba is eljut a hír, hogy végre közelednek az amerikai felszabadító csapatok, a város lakossága úgy dönt nem engedelmeskedik az utolsó náci utasításnak. Nem robbantják fel a város bányáját. Ez a döntés azonban végzetes következményekkel jár, mert a városban jelen van egy fanatikus szervezet, akik szerint ez a döntés árulóvá teszi a város lakóit. Vajon lehet-e esélye a szerelemnek ilyen körülmények között? A választ megtaláljuk a könyvet elolvasva!
Kirsten Boie: Telihold volt aznap
2022-nek nemsokára vége, így lassan el lehet kezdeni beszélgetni az év könyvéről, amire az egyik legjobb hely a könyvtár Olvasóklubja!
Várunk mindenkit szeretettel, teával és süteménnyel, erre az ingyenes rendezvényre!
Programok, információk / Rendezvények
2022.11.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a kötetben a könyvtár olvasói között is népszerű Jeffrey Archer szellemes és szórakoztató történeteibe olvashatunk bele. Megtudhatjuk, hogy vajon létezik-e a tökéletes gyilkosság, mit jelent, ha egy borkóstoló bizarr fordulatot vesz, vagy milyen is az, ha egy sakkjátszmát egy szexis idegennel játsszuk le.
Jeffrey Archer: Váratlan fordulat
Ne feledjék, jövő héten Olvasóklub!
2022.11.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mrs. Elizabeth Chester, egy jómódú földesúr felesége eltűnik, csak egy vérben úszó szoba marad utána. Senki nem tudja mi történhetett a két kisgyermek édesanyjával, de szerencsére a Brontë nővérek a tett helyszínétől nem messze laknak. Charlotte, Emily és Anne érdeklődését felkelti az eset, nyomozásuk pedig nem csak még több megválaszolatlan kérdéshez, de a környék rosszallásához is vezet. Természetesen ez nem gátolja meg a nővéreket abban, hogy megoldják az esetet, még akkor sem, amikor az ő életük is veszélybe kerül.
Bella Ellis: Az eltűnt hitves (A Brontë nővérek nyomoznak 1.)
Szakács Eszterrel az írónő legújabb regénye a “Füstmágus” kapcsán olvashatunk interjút.
2022.11.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Véletlen találkozásukat kapcsolat követi, amelynek három verzióját ismerhetjük meg a könyvet elolvasva. Életútjukon járva döntések meghozatalára kerül sor, melyek mind hatással vannak saját és közös sorsukra is.
Laura Barnett: Variációk egy párra
Ha valakinek eltörik a karja, általában alig várja, hogy visszatérjenek a dolgok a normális kerékvágásba. Vannak olyanok viszont, akik regényírásba kezdenek és az eredmény őket is meglepi.
2022.11.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Kisasszonyok” c. sorozat harmadik részét ajánljuk mára. Az előző részekből megismert Jo itt már házas, férjével együtt megörökölte a Plumfield birtokot a házsártos, de aranyszívű March nénitől. Férjével, Bhaer professzorral együtt nevelik a gondjaikba vett kisfiúkat, amivel Jo álma vált valóra, hiszen az írónő semmire nem vágyott jobban, mint hogy olyan házban éljen, amit gyereknevetés tölt meg.
Louisa May Alcott: Fiatalurak (Kisasszonyok 3.)
MESEDÉLELŐTT - A MIKULÁS LEVESE
Mesedélelőtt - A Mikulás levese
Már lehet regisztrálni a decemberi Mesedélelőttre! A Bábos mesekuckó előadása Major Zitával kicsiknek és óvodásoknak ez alkalommal a Mikulásról fog szólni.
A rendezvény 1-3 éveseknek ajánlott. A bábelőadást mesetorna követi.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2022.11.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Igazán személyes jellegű könyvet ajánlunk mára, mely az életről és annak jelentőségéről mesél. Mitch Albom életében egykor jelentős szerepet játszott volt tanára, aki sokszor eszébe jutott az eltelt évek alatt. Amikor hírt kap, hogy volt mestere halálos betegségben szenved, ismét felveszi vele a kapcsolatot, hogy annak utolsó hónapjaiban tanulhasson valami igazán fontosat az életről és a halálról.
Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról
Természetesen novemberben is lesz Olvasóklub! Könyvet olvasni jó, de beszélgetni róla még jobb!
Várunk mindenkit szeretettel!
A rendezvény ingyenes.
2022.11.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Núrt nagyapja neveli az otthonától távol, ő jelenti a kislány számára az egyetlen köteléket a családjához és szülőföldjéhez, Palesztínához. Amikor ez a szeretetteljes kötelék a nagypapa halálakor elszakad, a kislány nevelőszülők között csapódva próbálja feldolgozni a változásokat. Amikor azonban végre visszatérhet Palesztinába, az élete a helyére zökken és a kislány végre válaszokat kaphat az életében oly fontos események és történések okaira.
Susan Abulhawa: Az ég és a víz kékje
Ladik Katalin, Ureczky Eszter és Mezei Gábor kapta ebben az évben az Alföld-díjat, melyet az Alföld szerkesztősége ítél oda.
2022.11.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A döntés” c. sikerkönyv szerzőjének legújabb könyvét ajánljuk mára. Ebben a kötetben 12 olyan életmentő leckéről olvashatunk, melyet a korábban náci koncentrációs táborban fogva tartott szerző azért gyűjtött össze, hogy gyakorlatiasabb oldalról közelítse meg az átélt traumák feldolgozását.
Edith Eva Eger: Az ajándék
Brigitte Giraud regénye, a Vivre vite (Gyorsan élni) kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat.
2022.11.09.
Geronimo Stilton sorozata továbbra is nagy kedvencnek számít a könyvtár fiatalabb olvasói körében. “A Fantázia Birodalma” c. sorozatnak ebben a részben a Félelem és Gáncs Nélküli Lovag útra kel, hogy visszaszerezze az eltűnt varázslatos tárgyakat (Ezer varázslat könyve, a Kristálygömb és a Suttogó Pálca) és megkeresse Florianna de Rosa királynőt.
Geronimo Stilton: A káprázatos küldetés (A Fantázia Birodalma 9.)
Kemény Zsófival, “Az aranykor fénykora” c. regény szerzőjével beszélgetett a WMN.
2022.11.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
“A vadonjáró tanítványa” c. sorozat első kötetét ajánljuk mára. Will, annak ellenére, hogy kisebb a többieknél, mindig is arról álmodozott, hogy a Vöröshegy Hadiiskola tanítványa, majd híres lovag lesz. Alacsony termetét gyorsasága és találékonysága ellensúlyozza, de ez sem lesz elég, hogy álma valóra váljon, mert hiába minden igyekezete, nem veszik fel az iskolába. Helyette Halt, a titokzatos Erdőkerülő inasa lesz és annak ellenére, hogy nem az az élet várja, amire vágyott, kalandokban és izgalomban mindenképp része lesz.
John Flanagan: Gorlan romjai (A vadonjáró tanítványa 1.)
Az idei Déry Tibor-díjasokról olvashatunk a következő cikkben.
2022.11.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónkkal elérkeztünk a “Matched-trilógia” befejező kötetéhez, melyet a három főszereplő, Cassia, Ky és Xander, felváltva mesél el. Cassia és Ky végre elérték, hogy együtt lehessenek, de a sors ismét máshová irányítja őket. A lány a Társadalomban kap munkát (bár a Felkelésnek dolgozik), míg Ky annak határain kívül. Xander mindeközben orvosként igyekszik közreműködni abban, hogy a születendő csecsemőket immunissá tegyék a fertőzésekre és a Társadalom által beadott felejtést okozó pirulákra.
Ally Condie: Reached – Célhoz érve (Matched-trilógia 3.)
Korábban már mi is megosztottunk egy írást arról, hogy Amerikában a nagy könyvkiadók fúziója merült fel és az erre adott írói válaszokat. Ennek az ügynek az alakulásáról olvashatunk ebben a cikkben.
2022.11.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem kevesebb, mint 200 egészséges és egyszerűen elkészíthető étel elkészítésének módjával ismerkedhetünk meg, ha kikölcsönözzük ezt a könyvet. Akár válogatós kisgyerekkel, akár az időnk beosztásával akadnak nehézségeink, ez a könyv biztosan hasznos tanácsokkal szolgálhat.
Annabel Karmel: Babaétrend
Hosszú évek után végre új, spin-off kötettel bővült az Időfutár-sorozat. A “Boszorkánysziget 28 73” c. kötet kapcsán olvashatunk interjút az írónővel.
2022.11.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Halmos Monika régóta a könyvtár egyik legkedveltebb és legszívesebben látott vendégelőadója. Ebben a könyvében a legnemesebb ehető virágokkal ismerteti meg az olvasókat, kísérletezésre inspirálva mindenkit, aki kezébe veszi ezt a gyönyörű fotókkal illusztrált kötetet.
Halmos Monika: Levendula, rózsa, ibolya
Bán Zsófia írónővel a “Vagánybagoly és a negyedik Á” c. könyv kapcsán beszélgetett a Pagony a gyerekek látásmódjának fejlődéséről.
2022.11.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben nem csak elméleti tudásunkat bővíthetjük a tanulás lélektanáról, hanem gyakorlati módszerekről is olvashatunk, melyeket a kötet szerzői kísérleti úton is igazolnak. A könyv nem csak a tanulás területét ismerteti meg az olvasóval, a szomszédos tudományágak (neuropszichológia, a kogniciós tudományok, illetve még a mesterséges intelligenciára irányuló kutatások) is szóba kerülnek.
Peter Bednorz – Martin Schuster: Bevezetés a tanulás lélektanába
A könyv sokszor annak a tudásnak vagy gondolkodásmódnak a jelképe, amit egy adott rendszer nem tart értékesnek. A betiltott könyvek listája folyamatosan változott az évek alatt, íme néhány, ami ma már sokunk otthoni könyvtárának a része, de ez nem lehetett volna mindig így.
2022.11.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Zorka és Botond gyerekkorukban a legjobb barátok voltak, mára azonban ellenségekké váltak. Vajon sikerül rendezni a kapcsolatukat? Itt az ideje megpróbálni, mert ki tudja, lehet, hogy később már nem lesz rá lehetőségük.
Király Anikó: Csak barátok?
Rojik Tamással, “A generális talizmánja” szerzőjével készített interjút a Pagony az “Abszolút töri-sorozat” legújabb kötetének megjelenése alkalmából.
2022.10.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
Azután a furcsa este után Cassia elindult, hogy felkutassa Kyt, akire biztos halál vár, annak a társadalomnak a szélén, amiben a lány előtte olyan biztos volt. Cassia mindent megtesz, hogy együtt lehessen Kyal, de volt legjobb barátja, Xander, most is tud meglepetést okozni.
Ally Condie: Crossed – Összefonódva (Matched-trilógia 2.)
November 6-ig lehet elhelyezni a Foxpost erre kijelölt fiókjában azokat a jó állapotú mesekönyveket, amiket a gyerekeink már nem olvasnak szívesen, de más gyerekeknek még örömet okozhatnak.
2022.10.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sherlock még ki sem heverte az előző ügye következményeit, ami miatt egy sötét családi titokra kellett fényt derítenie, mikor megérkezik a következő eset. Tanára és annak lánya ugyanis nyomtalanul eltűnik az otthonukból. Sherlockot és társait a nyomozás, és egy nyúl, Skóciába vezetik, ahol a vérszomjas Paradol Kamara (önmagában, vagy egy hasonló kaliberű bűnözővel karöltve) igyekszik csapdát állítani az ifjú nyomozónak.
Andrew Lane: Tűzvihar (Ifjú Sherlock Holmes 4.)
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Ebben a hónapban madártollas könyvjelzőt készíthettek a VHPK-val! Ehhez nem kell más, mint egy madártoll, ha nincs otthon akkor a legközelebbi séta alatt tartsátok nyitva a szemeteket, és egy idézet a kedvenc Harry Potter könyvetekből.
Jó toll és idézet keresést!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.10.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Grace és Tippi ikrek. Egy test, egy lélek, szó szerint. Ugyanis a két lány sziámi iker, akik a csípőjüknél nőttek össze. De ez nem jelenti, hogy különböznének más, velük egykorú fiataltól. Nekik is vannak álmaik és vágyaik, ők is vágynak az elfogadásra, és nekik is kell olyan döntést meghozniuk, aminek súlyos következményei lehetnek. A könyv megjelenése óta számos rangos díjban részesült.
Sarah Crossan: Egy
Több generáció forgatta Frank Júlia szakácskönyveit lelkesen. Sajnálattal értesültünk haláláról.
2022.10.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nőként sokszor nehezebb valakinek magát előresorolni, belátni, hogy neki is joga van szabadon élni, olyanok között, akik támogatják. A könyv ennek a nehéz kérdésnek a lehetséges válaszait járja körbe, segítségével erőt önthetünk magunkba, hogy megléphessünk néha nagyon nehéz lépéseket a boldogság felé vezető úton.
Várkonyi Andrea: És ezt lehet?
Az irodalmi Nobel-díjas Steinbeck kétoldalas, kézzel írott levele került nemrégiben kalapács alá, melyben a világhírű szerző kamasz fiának adott tanácsokat a szerelemről.
2022.10.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy trilógia első kötetét ajánljuk mára. Történetünk a Globális Felmelegedés utáni világba invitálja az olvasót. Cassia élete előre elrendelt és tökéletes. A világban, ahol nincs bűnözés, nincs éhezés, a hivatalnokok döntenek arról, hogy ki mit csinál és kivel éli le az életét. Cassianak nincs oka arra, hogy ne higgye, az ő élete is tökéletes lesz. De amikor a Párosító Banketten a legjobb barátja képe után egy ismeretlen fiú képe is felvillan, a lány nehéz választás elé kerül. Kövesse az előre kitaposott ösvényt, vagy induljon el az ismeretlen felé?
Ally Condie: Matched – Egymáshoz rendelve (Matched-trilógia 1.)
Vannak akik szerint a szerelmes történetek nem érnek fel más műfajokkal, díjat pedig kifejezetten nehéz velük nyerni. Erre cáfolt rá most Luz Gabás, aki rangos spanyol irodalmi díjjal lett gazdagabb.
2022.10.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy tizenkét éves lány történetét olvashatjuk el ebben a könyvben. A kislány változásra vágyik, felnőtté szeretne válni, új barátokat találni. Már csak egy nyár választja el a gimitől, amitől azt reméli minden vágya valóra válik. Ahogy azonban Myka nekivág a várt átalakulással teli nyárnak, hamarosan rá kell jönnie, hogy csak úgy lehet valaki más, valaki jobb, ha a változás belülről jön.
Nina Chapman: Az első igazi nyár
Várunk mindenkit szeretettel holnap!
2022.10.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Callum Hunt negyedik éve a Magisztériumban egészen máshogy alakul, mint azt előtte gondolta. Az élete romokban hever, elvesztette a legjobb barátját és a kém is megszökött. Börtönbe kerül és kizárják a mágusok közösségéből. Egy nap azonban a remény egy megdöbbentő felfedezés képében visszatér az életébe. Vajon képes lesz Cal hűnek maradni mindenhez, ami eddig fontos volt neki?
Holly Black – Cassandra Clare: Az ezüstmaszk (Magisztérium 4.)
A könyvtárak sokat küzdenek azért, hogy a könyvek elérhetőek legyenek az Olvasók számára. Ahogy a kor halad, úgy változnak az elérhető formátumok is. Szerencsére vannak olyan nemzetközileg is elismert írók, akik szeretnék, hogy a könyvtárak egyik alapvető funkciója a jövőben is képes legyen biztosítani az olvasnivalót, formátumtól függetlenül.
2022.10.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Andersen-díjat nyert mai könyvajánlónk. David Almond regénye a felnőtté válás nehéz, de mégis csodálatos folyamatáról szól. Davie reggel bepakol a hátizsákjába és elindul otthonról. A nap folyamán találkozik több érdekes emberrel, alkalmazkodnia kell a folyamatosan változó körülményekhez, mely párhuzamul szolgál az élethez való viszonyához. Mire pedig a nap véget ér, a fiú tudja, hogy lassan hátra kell hagynia a gyerekkort és elindulni a felnőtté válás göröngyös talaján.
David Almond: A nap színe
Ingyenes családi program a Szépművészeti Múzeumban, minden hónap harmadik szombatján.
2022.10.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Julius Caesar a világtörténelem egyik legikonikusabb alakja, személye mai napig érdeklődésre tarthat számot a történelem órákon ülő diákok körében. Ebből a kötetből részletesen megismerhetjük az egykori római politikus és hadvezér életét és bukásának okát.
Mathieu Gabella: Caesar
A Zseblámpás könyvek-sorozat célja az, hogy kezdő olvasókból igazi könyvmolyokká nevelje a gyerekeket. Ki ne emlékezne arra, amikor gyerekkorában a takaró alatt, zseblámpa fényénél olvasott, csak még egy fejezetet!, hiába kellett volna régen aludnia. A következő cikkben a sorozat egyik írójával olvashatunk interjút.
2022.10.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szaladin maga is formálta a legendát, amely már életében megszületett. Az iszlám történelem egyik fontos alakját ismerhetjük meg ebből a kötetből. A kurd nemzetiségű és muzulmán vallású hadvezér két dolgot akart elérni az életében. Saját hatalma alatt egyesíteni az iszlám világot a Közel-Keleten és a frankot kiűzése Szíria-Palesztina területéről. A könyből kiderül miért, és ogyan látott neki terve megvalósításának.
Mathieu Mariolle: Szaladin
Vonnák Diána lett az idei év Margó-díjának nyertese. A díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének ítélték oda, immár nyolcadik alkalommal.
2022.10.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Malaccal és Libával kelhetnek útra a gyerekek, hogy a Balaton partján kalandozva megkeressék a könyv hőseihez legjobban illő sportágat. A nevetés garantált ezzel a gyönyörűen illusztrált kötettel.
Tóth Krisztina: Csavarogjunk együtt! (Malac és Liba 2.)
Annie Ernaux, francia írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat „azért a bátorságért és klinikai pontosságért, amellyel a személyes emlékezet gyökereit, idegenedéseit és kollektív korlátait felszínre hozza.”
A rangos díjat decemberben adják majd át.
2022.10.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tesz-vesz városban mindig zajlik az élet, az ott lakók folyton sürögnek-forognak, a dolguk után rohannak. Ezzel a kötettel kezdődött a város életét bemutató sorozat, amit mindig tudunk ajánlani, hiszen évtizedek óta kedvence a gyerekeknek és a felnőtteknek is.
Richard Scarry: Tesz-vesz város (Tesz-vesz város)
Sokan szeretünk olvasni és beszélgetnénk is arról, amit a könyv lapjain keresztül átélhettünk, de nincs kivel. Ebben segít a könyvtár havi rendszerességgel megrendezett ingyenes programja, az Olvasóklub. Várunk szeretettel mindenkit, kortól függetlenül, hiszen jó könyvekről beszélgetni mindig jó élmény!
2022.10.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Marci már óvodás nagyfiú és a szülei szeretnék, ha jó példát mutatna a kishúgának. De néha annyira nehéz jónak lenni, pláne ha kint nagy pelyhekben hull a fehér hó. Szerencsére Marci most is számíthat Kékmanóra, hogy átbeszélje a gondjait és a segítségével válaszokat kapjon a téllel kapcsolatos kérdéseire is.
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Hócsatától olvadásig (Kékmanó, a főnyeremény 5.)
A Gödöllői Arborétum, új nevén Gödöllői Arbo-park, vár mindenkit, aki szereti látni, hogyan is változik a táj az évszakokkal. Ha egy jó sétára és kellemes időtöltésre vágyunk a szabadban, érdemes ellátogatni Gödöllőre.
2022.10.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Babaróka” után ajánljuk olvasásra mai könyvajánlónkat, melynek főszereplője Kiki. Kiki nem szeret kirándulni, nem szereti a Nagyi házát (mert tele van pókokkal), és azt sem szereti, hogy az anyukája olyan sokat dolgozik. Szerencsére mindig számíthat Kerire, a varázslatos tündérkeresztanyára, aki mindig minden gondot meg tud oldani!
Kiss Judit Ágnes: A tündérkeresztanya
Boribonnal játszhatunk ebben a játékos parkban, amit Marék Veronika meséjére alapozva építettek a Szent István parkban.
2022.10.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Maxi kutya visszatér, ismét ő a legjobb, legügyesebb és legkirályabb kutya a környéken! Vagy mégsem? Ebből a kötetből ismét kiderül, hogy a túlzott önbizalomnak is megvannak a hátrányai.
Kőszeghy Csilla: Rosszcsont Maxi (Maxi)
Novemberig lehet pályázni a Pagony kiadó papírszínházas versenyére!
2022.10.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónkból megtudhatjuk, hogy lódít-e a ló, hogy pityeregnek-e a bárányfelhők, vagy kortyol-e a hűvös holdból a bárányfelhőcske. A gyerekversekkel megtöltött könyv lapjain felbukkanó történeteket olvasva a gyerekek a saját élményeiket is átélhetik miközben ismerkednek a szereplőkével.
Fellinger Károly: Mákom van
Clive Barker, akire Stephen King egyszer, mint a horror jövőjére utalt, múlt héten ünnepelte 70. születésnapját. Ebből a cikkből kicsit jobban megismerhetjük a “Vérmesék” c. regény íróját.
2022.10.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Interaktív mesekönyvvel könnyíthetjük meg az elalvást a kicsiknek. Cirmos, Tapsi, Röfi és Maci mind aludni készülődik, a gyerekek betakarhatják és jóéjt puszit is adhatnak a történet szereplőinek, miközben őket is álomba ringatja a mese.
Patrícia Geis: Jóéjtpuszi mindenkinek!
Kedves Olvasóink!
Köszönjük szépen a regisztrációkat, az október 14-i Mesedélelőttre a helyek beteltek!
Ha valaki ebben a hónapban nem tud jönni, annak sem kell elkeserednie, mert jövő hónapban is lesz Mesedélelőtt. 😊
2022.10.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Csukás István utolsó mesejátékát ajánljuk mára. A varázslatos téli mesében megelevenedik Diótörőcske, Marcsibaba, Bohóc, Ólomkatona és Kéményseprő, hogy megvédjék a karácsonyfát a Fekete király seregétől. A szeretet és összefogás erejéről szóló megható mesejátékhoz Bölecz Lilla készített színes illusztrációkat.
Csukás István: Diótörőcske
Nádas Péter 80. születésnapja alkalmából a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft., az általuk közösen megjelentetett válogatáskötetből 10 ezer darabot a magyar középiskolások és a felsőoktatásban tanuló diákok számára ajánl fel.
2022.10.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Dombontúli Lakópark ad helyszínt ennek a tizennégy részes sorozatnak, melynek a hetedik kötetét ajánljuk mára. A kötetekben a lakópark szép lassan épül, Csigalassú Biztibácsi vigyáz az építés alatt álló lakásokra, miközben sorra költöznek be az új állatgyerekek családjukkal, hogy megannyi kalandban legyen részük együtt.
Lackfi János: Öreganyák és Oli-olimpia (Dombontúli mesék 7.)
Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján újabb érmével bővült a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Magyar népmesék rajzfilmsorozatnak szentelt jegybanki érmesora.
2022.10.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
A gyerekek egyik kedvenc időtöltése lesz a könyv gyönyörűen illusztrált lapjain keresgélni a megadott állatokat, miközben több száz másik részletét is felfedezhetik a képeknek.
Kirsteen Robson: Hová bújt? Keresd meg! – Állatok a farmon
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, ezen a héten érdemes visszahozni a késedelmes könyveket, mert az Országos Könyvtári Napok keretében elengedjük a késedelmi díjakat!
2022.10.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kétnyelvű mesekönyvet ajánlunk mára. A vakond kalandjait most magyarul és angolul is élvezhetik a gyerekek. Ebben a könyvben elkísérhetjük őt tavasztól egészen télig, elolvashatjuk mivel is tölti napjait, kinek és hogyan segít. A nyelvgyakorlásnak is beillő olvasás pedig biztosan szórakoztató lesz a gyerekeknek ha ezzel a klasszikusnak számító szereplővel élik át az olvasás élményét.
Hana Doskočilová: A vakond és az évszakok
Várunk mindenkit szeretettel szerdán! Palotás Petra könyvei természetesen megtalálhatóak a könyvtárban is, az írónő magával ragadó, könnyed stílusban megírt művei biztosan érdeklődésre tarthatnak számot a romantikus krimik kedvelői között.
Programok, információk / Rendezvények
2022.09.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mindenki ismeri Tesz-Vesz város megannyi állati lakóját és azok különc életét. Mai mesénk ott kezdődik, hogy dr. Füleki megveszi a kedvenc napilaját, hiszen a hírek érdekesek és tudnia kell róluk, majd szép nyugodtan sétálni kezd. Tesz-Vesz városban azonban éppen javítják az utakat, így a jó doktor véletlenül belesétál a friss aszfaltba.
Richard Scarry: Balfogások, nyafogások Tesz-vesz városban (Tesz-vesz város)
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Ebben a hónapban mozgószemes baglyot készíthettek a VHPK-val! Harry mindig is nagyon kötődött Hedvighez, a hóbagolyhoz, aki nem csak gyönyörű volt, de hasznos is, hiszen mindig hozta-vitte a leveleket a Roxfortból és Dudley-éktől is. Ha nektek Hagrid nem vesz idén baglyot ajándékba, akkor sem kell elkeserednetek, mert könnyen csinálhattok magatoknak egyet tobozból!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.09.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Peter Wohlleben erdész, aki több mint 20 éve vezet családi és iskolai túrákat az erdőben. Ebben a könyvben megismerteti az érdeklődőket a fák és az erdő titokzatos világával. Megtudhatjuk, hogy vajon a fáknak van-e internete, melyik állat a legjobb a téli élelem elraktározásában, de azt is, hogy a fák vajon alszanak-e éjszaka.
Peter Wohlleben: Érted a fák beszédét?
A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 13-16. között elhozza a legfrissebb magyar könyvmegjelenéseket.
2022.09.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bosnyák Viktória és Dudás Győző verses meséjében a papírtapír és a papírsárkány összekapnak, hogy ki igya meg az összes tintát. Persze az üveg felborul és a tintából furcsábbnál furcsább lények kelnek életre, akiknek az élete veszélybe kerül, mikor feltűnik a tintát fellefetyelő Tapper.
Dr. Seuss rajongóinak kötelező!
Bosnyák Viktória: Pacák a pácban
Októberben is lesz Mesedélelőtt, a Bábos mesekuckó ez alkalommal a Három kiscica történetét meséli el a hozzánk ellátogató kicsiknek és szüleiknek. A bábelőadást mesetorna követi majd.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet megtehetnek a következő módokon:
Személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.09.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kilenc éves kortól ajánljuk mai könyvünket. Kertész Erzsi fiataloknak szóló sorozatában megvan minden, ami egy gyereket érdekelhet. Titokzatos párduc alakú hegy, hegymászó szakkör (melynek tagjai igazán talpraesett gyerekek), nyomozás, de még egy kezdetektől fogva gyanús hegymászó is. Az Átméretezőről, mely mindent és mindenkit képes tetszőleges méretűre átalakítani, már ne is beszéljünk!
A Rumini után és az Időfutár előtt olvasandó!
Kertész Erzsi: A hógömb fogságában (Panthera 1.)
Az Országos Könyvtári Napok keretében nem csak különleges vendégeink lesznek, de elengedjük a késedelmi díjakat is! A biatorbágyi lakosoknak egész évben ingyenes a beiratkozás, de ezen a hét a környékbeli lakosok is megtehetik ugyan ezt, így érdemes hozzánk ellátogatni.
Továbbá a héten játékos gyerekfoglalkozások óvodai csoportok számára és lesz zsákbamacska kölcsönzés is!
2022.09.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Liz Pichon méltán népszerű sorozatának első részét ajánljuk mára. Főszereplője Tom Gates, aki legszívesebben egész nap csak rajzolna, de a tanárai folyamatosan igyekeznek ebben megakadályozni őt. Van egy lánytestvére is, Delia, akivel nincsenek túl jóban, de ez ebben a korban megszokott. A könyv érdekessége, hogy gyerek fordította, így tényleg olyan, mintha egy ötödikes kalandjait olvasnánk.
Liz Pichon: Az én csúcsszuper világom (Tom Gates 1.)
Októberben az Országos Könyvtári Napok c. rendezvény keretében vendégünk lesz Palotás Petra írónő.
Várunk mindenkit szeretettel!
Programok, információk / Rendezvények
2022.09.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mesélve tanít meg minket rajzolni Agócs Írisz ebben a sorozatban. A könyv segítségével szinte minden állatot megtanulunk lerajzolni és a kezdéshez nem kell más, csak egy krumpli!
Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit! 2. (Rajzolj egy krumplit! 2.)
Várunk mindenkit szeretettel jövő héten! Beszélgethet kedvenc könyvéről és újakat is találhat a könyvtár havi rendszerességgel megrendezett Olvasóklubjában!
Programok, információk / Rendezvények
2022.09.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ez a mese azoknak a kis örökmozgóknak lesz tökéletes, akiknek nehezére esik egy helyben maradni mesehallgatás közben. Itt ugyanis tapsolni, ugrándozni, de még akár kiabálni is kell, miközben szól a mese. Persze mindezt csak a megadott részeknél!
Balázs Ágnes: A száguldó hóember és más történetek
Idén 10 éves a Mesemúzeum. A jeles alkalomból kétszer is mesék, családi koncertek és könyvvásár is várja az érdeklődőket.
2022.09.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünket Lackfi János is ajánlja: “„Lehet a tengerész fejében tenger ész? Bosnyák Viktória szereplői milyen világból jönnek? Nóóórmális? Szerencsére nem. Az ilyen hajósok terjesztette sztoriknak fele sem igaz. De attól még nagyon izgalmasak!”
Körtemájer-Sercli kapitány várja azokat, akik ismerik és szeretik Rejtő Jenőt, de azokat is, akik még nem!
Bosnyák Viktória: Fókuszban a kókusz
Családbarát kastélyokat és várakat találunk ebben a cikkben, amiket nem csak gyerekes családok kereshetnek fel, de ők is nagyon élvezhetik a látogatásokat.
2022.09.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismert népmesék ismeretlen változatait ígéri mai könyvajánlónk. Mindannyian ismerjük a mondást, miszerint: “Úgy szeretlek, édesapám, mint a sót!” de vajon mi történik azzal, aki mondja, ha az nem a király legkisebb lánya, hanem a török padisah legkisebb fia? Olvashatunk Hamupipőkéről is, aki néha fiú és kalandokról, amik nem a három kismalaccal, hanem erdei manókkal estek meg. A könyv lapjain keresztül felfedezhetjük mennyi hasonlóság van a világ más részein mesélt mesék és a mieink között.
Zalka Csenge Virág: A Varjúherceg
Petőfi-versek ihlette tematikus túrákra mehetünk Bács-Kis-Kun megyében.
2022.09.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben egy Tyúk anyuka mesél kiscsibéinek leghíresebb őseikről, a dinoszauruszokról. A csöppségek elképedve lapozgatják a dinókról szóló könyvet és természetesen rengeteg kérdésük van, amit anyukájuk igyekszik megválaszolni. Olvassunk együtt a kiscsibékkel a dinoszauruszokról!
Lila Prap: Dinók?!
Kifejező bronz szobrokat láthatunk ennek a cikknek a segítségével, ha mi magunk nem tudjuk meglátogatni a kiállítási helyszíneket.
2022.09.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Néha a túlzott önbizalom is okozhat gondokat, erre jó példa Maxi kutya, aki meg van győződve róla, hogy az olimpia összes versenyét ő nyeri majd meg. De lehet, hogy a kutyus nem is olyan jó versenyző, mint gondolta?
Kőszeghy Csilla: Maxi az olimpián
Várunk mindenkit szeretettel az Olvasóklubba!
2022.09.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Kicsikből nagyok” c. sorozat újabb kötetét hoztuk el mára. Ebben a részben a sokunk által szeretett és ismert David Attenborough-t, mint kisfiút ismerhetjük meg. David már gyerekként is szeretett a természetben lenni, gyűjteményében növények és fosszíliák is helyet kaptak. Most a kisebb olvasóknak is lehetőségük lesz felderíteni David mesés életét a könyv színes lapjain keresztül.
María Isabel Sánchez Vegara: David Attenborough
1953 óta díjazzák az arra érdemes könyveket Hugo-díjjal. Ebből a cikkből kiderül kik is kapták meg a rangos kitüntetést idén.
2022.09.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sokan úgy gondolnak erre a sorozatra, mint ennek a generációnak a Tesz-Vesz városára. A könyv tele van jó poénokkal, szivárványokkal, koboldokkal és egyszarvúakkal, ami már rögtön felkeltheti a kicsik érdeklődését. Sőt, állítólag még azok a gyerekek is szeretik lapozgatni a könyvet, akik csak számítógépes küldetésekben tudnak gondolkozni.
A könyvet 5 éves kortól ajánljuk.
Matty Long: Szuper boldog varázserdő
6+1 íróról olvashatunk a következő cikkben, akik nem hogy keresték a nyilvánosságot, de egyenesen menekültek a hírnév fényesebb oldala elől.
2022.09.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Három rövid és könnyed történetet találunk mai könyvünkben, ha kikölcsönözzük azt. A Rejtő Jenőtől megszokott humorral átszőtt kis “sztorik” biztosan kikapcsolódást jelentenek majd a hűvösebb őszi estékre.
Rejtő Jenő (P. Howard): Egy görbe éjszaka
Rebecca Makkai magyar származású, Amerikában élő, több rangos díjjal kitüntetett szerző, édesapja emlékének szeretne emléket állítani egy igazán különleges könyves kihívással.
2022.09.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Agatha és Meghan csak felszínesen ismerik egymást, Agatha egy boltban dolgozik eladóként ahová Meghan vásárolni jár. Agatha úgy gondolja Meghan éli azt a tökéletes életet, amit ő is szeretne. Jóképű, szerető férj, gyerekek, karrier. Meghan élete természetesen egyáltalán nem tökéletes, így hálásan fogadja a lány érdeklődését, ami azonban hamarosan több és ijesztőbb lesz, mint puszta kíváncsiság.
Michael Robotham: Dédelgetett titkok
Nádas Péter Budapestje címmel háromnapos rendezvény keretében ünnepli a Jelenkor Kiadó a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakját, születésnapja alkalmából.
2022.09.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az utolsó királynő nem szokványos életrajz. Clive Irving egy oknyomozó újságíró kritikus szemével mutatja be Erzsébet és a királyi család életét a fennmaradásért vívott küzdelemben, melynek során sosem látott változásokkal kellett szembesülniük.
Clive Irving: Az utolsó királynő
Az írói élet talán egyik legnehezebb része megkapni az elutasító leveleket. De íme néhány író, aki nem adta fel és végül olyan történetekkel járult hozzá a megjelenésre váró könyvek sorához, amiket azóta is világszerte népszerűség övez.
2022.09.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Igazi klasszikust ajánlunk mára. Robert Merle az emberiség jövőjén gondolkozott el ebben a mulatságos, szellemesen megírt, szórakoztató történetben, ami a mai napig releváns tudott maradni.
Robert Merle: Állati elmék
Bár a nyár lassan véget ér, érdemes végigböngészni a cikkben összegyűjtött könyvek listáját, ha kikapcsolódásra vágyunk!
2022.09.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Többszörös díjnyertes könyvet ajánlunk mára. 2019-ben a Los Angeles Times, a New York Times, a Time és több más rangos magazin is díjazta Ben Lerner művét. A történet több szemszögből mutatja be a kisvárosi életben látszólag sikeresen működni tudó család történetét. Adam Gordon, végzős gimnazista, aki a helyi vitakör elnöke lesz, a menő fiúk közé tartozik. Ha valaki a fizikai erejét meri kétségbe vonni, a fiú nem habozik visszavágni, bár ezt nem az ökleivel, hanem szavakkal teszi. Ennek is lehet azonban hosszú távú negatív hatása, amiről az apja tudna leginkább mesélni, ha nem kötné az orvosi titoktartás. Jonathan ugyanis pszichiáter és fiatal fiúkból áll elsősorban a klientúrája. Adam anyja sem mondhat könnyű életet magának, bántalmazó apjával való viszonyát kell feldolgoznia, de látszólag megy minden a maga útján a család életében. Aztán egy nap Adam és pár másik végzős rábeszélik a félénk Darren Eberheartot, hogy nyilvánuljon meg a többiek előtt, aminek súlyos következményei lesznek.
Ben Lerner: Az iskola Topekában
MESEDÉLELŐTT - KI NYÁVOG?
A megszokottal ellentétben PÉNTEKEN várunk mindenkit a legújabb Mesedélelőttre! A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.09.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sherlock Holmes, a népszerű nyomozó, rendületlenül tartja magát, mint az egyik legnépszerűbb kitalált karakter az olvasók között világszerte. Ebben a sorozatban nem a már kiforrott módszerekkel dolgozó nyomozót, hanem az ifjúkori, magát még csak próbálgató Sherlock oldalán nyomozhatunk. Ebben a részben pedig Sherlocknak egy olyan gyilkosságot kell felderítenie, aminek látszólag megvan az elkövetője, aki nem más, mint Sherlock bátyja, Mycroft.
Andrew Lane: Fekete jég (Ifjú Sherlock Holmes 3.)
Húsz éve nem volt példa arra, hogy megjelenésre váró könyvek száma ne érte volna el az előző évek számát. A cikkből kiderül ennek pontos oka is.
2022.09.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Valós eseményeken alapszik mai ajánlónak választott könyvünk. 1946-ban Grace Healey éppen munkába igyekszik Manhattan forgalmas pályaudvarán, amikor egy gazdátlan bőrönd kelti fel a figyelmét. A bőröndben ismeretlen nők fotóit találja és a képek annyira magával ragadják, hogy gondolkodás nélkül zsebre teszi őket, mielőtt tovább indul. Később kideríti, hogy a bőrönd egy volt ügynökhöz tartozik, aki az angol titkosszolgálatnál női ügynökök hálózatát szervezte a második világháború alatt. A képeken található nők kilétének kiderítése pedig izgalmas sorsok felfedezésére invitálja őt és az olvasót a könyv lapjain keresztül.
Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban
MESEDÉLELŐTT - KI NYÁVOG?
A megszokottal ellentétben PÉNTEKEN várunk mindenkit a legújabb Mesedélelőttre! A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.09.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mindenkinek tíz évig kell szolgálnia a világot irányító mágikus arisztokráciát, az Egyenlőeket. Abi és a testvére, Luke is éppen ezt teszi, de a lány lelke szabad tud maradni, így amikor beleszeret a család egyik fiatal, nemes ifjába, választás elé kerül. Ha feltárja a család titkát, szabadságot nyerhet, de ezzel elveszíti szerelmét. Az öccse eközben egy gyárban tölti saját szolgálati idejét, ahol a barátai az egyetlen dolog, ami segít a fiúnak átvészelni a kemény munkával eltöltött időt. De a barátai most olyan ötletekkel állnak elő, amelyek felrúgnák a kialakult rendszert, a fiú pedig nem tudja, hogy a forradalom mit hozna számára. Eközben pedig megjelenik egy arisztokrata is, akinek új, sötét erejét senki nem érti, mint ahogy azt sem, vajon mit fog vele kezdeni…
Vic James: Gilded Cage – Aranykalitka (Sötét képességek 1.)
Neil Simon az amerikai színház legsikeresebb, legtermékenyebb szerzője volt a 20. század második felében. Róla olvashatunk a következő cikkben.
2022.09.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Dickie Bow, az egyik legjobb kém volt a maga idejében. Talán ennek köszönhető, hogy most valaki feltette egy buszra, holtan. A kiszolgált kémek csapatát összefogó szervezet elnökéhez eljut a telefonja, amin utolsó elsuttogott üzenete elindítja Jackson Lambet az igazság felderítésének rögös útján, ami nem külföldi szervezetek, hanem a saját országának titkosszolgálata felé veszi az irányt.
Mick Herron: Fogatlan oroszlánok (Utolsó kör 2.)
NYITVATARTÁS:
HÉTFŐ: 14–19 óra
KEDD: 10-19 óra
SZERDA: ZÁRVA
CSÜTÖRTÖK: 10-19 óra
PÉNTEK: 10-19 óra
SZOMBAT: 9-13 óra
2022.08.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
Henri, a volt haditudósító balesetet szenved és kómába esik. Az eset nem egy háborús övezetben, hanem London nagyvárosában történik és nem csak a férfi életének alakulását befolyásolja. A fia, Sam, aki különleges képességekkel rendelkezik és a volt szeretője, Edwinna, aki csodálatos történeteket tud kitalálni, szintén a hatása alá kerül az eseményeknek. Vajon lesz-e elég erő Henriben, hogy visszataláljon a szeretteihez?
Nina George: Álmok könyve
Murakami Haruki sem kényelmes karosszékben vagy tömörfa íróasztalnál alkotta meg első regényét. Az író kezdeti éveiről olvashatunk a következő cikkben.
2022.08.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok, az ORFK volt szóvivője, a szerzője mai könyvajánlónknak. A krimi főszereplője egy sokat megélt alezredes, akinek ismét szüksége lesz a csapatára, ha meg akarja akadályozni azt a nagyszabású nemzetközi bűnügyet, aminek elkövetését már nagyban tervezik az elkövetők. Brezan alezredes, Kocsistibi, az alezredes jobbkeze és egyben legjobb barátja, Flambár, a bűnmegelőzési szakértő, Stallone, az informatikai zseni, Vera, a fiatal nyomozónő és Abszolút Májki, a TEK kommandósa mindent megtesznek, hogy megoldjanak egy ügyet, mielőtt az még egyáltalán megtörténne.
Garamvölgyi László: Bérgyilkos Budapesten
Új alkalmazás könyvmolyoknak! Ha nehezen találunk olyat, akivel beszélgethetünk a kedvenc könyveinkről, akkor a Klerb (vagy a könyvtár Olvasóklubja!), megoldás lehet.
2022.08.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Galgóczi Dóra kilencedik könyvét választottuk mára ajánlónak. Az író és újságíró szerző ebben a kötetben olyan kérdésekre keresi a választ, mint például az, hogy vajon honnan ered a születés, mi döntünk-e arról, hogy megszületünk? Az újszülöttek arcán megjelenő érzések és gondolatok vajon tényleg ott vannak, vagy csak mi látjuk bennük azt, ami közelebb hoz minket az élet misztikumának felfedezéséhez? Fedezzük fel a válaszokat együtt, a könyv lapjain keresztül!
Galgóczi Dóra: Messziről jött magzatok
Kedves Olvasóink!
A könyvtár már csak 31-ig (szerdáig) tart nyitva a NYÁRI NYITVATARTÁS szerint. Ezután a megszokott időben várjuk majd kedves Olvasóinkat a könyvtárban. A nyitvatartás változása megjelenik majd a Facebookon és a honlapunkon is.
2022.08.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlónknak választott könyvünk a pszichológiai dráma műfajába tartozik. Erin és Roisin barátságának egy halálos baleset vet véget. Amikor pedig Roisin megtudja Erin milyen titkot őriz azóta az éjszaka óta, mindent megtesz, hogy leleplezze egykori barátnőjét. Erin azonban időközben elköltözött és nem is állna szándékában hazatérni, ha apja nem szenved súlyos balesetet. Röviddel érkezése után azonban Roisin eltűnik, a gyanú pedig Erinre terelődik. Vajon meddig menne el a nő, hogy megvédje a családját?
Sue Fortin: A lány, aki hazudott
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Ebben a hónapban minden diák, legyen az varázsló vagy mugli, az iskolára gondol. Bár nem mindenki kapja majd kézhez bagolypostával azt a levelet, ami megváltoztatta Harry Potter életét, de az nem jelenti azt, hogy nem tesztelheti le a tudását vele kapcsolatban.
Ki tudja, mire végzel a kvíz kitöltésével, lehet, hogy egy bagoly landol az ablakod előtt egy sárgás-barna színű borítékkal.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.08.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az évtizedek óta sikeres “Halkirálynő” c. sorozat tizenharmadik részét hoztuk el mára a Karikó János Könyvtár Olvasói számára. Ebben a részben Denisa az idejét kómában tölti, de persze ez nem akadályozza meg a nyomozónőt abban, hogy belevesse magát az ügyek megoldásába.
Vavyan Fable: Fanyarédes (Halkirálynő 13.)
Hans Christian Andersen is olyan író volt, aki saját élményeiből kiindulva vetette papírra csodálatos történeteit. Természetesen ezek az élmények sokszor nem voltak csodálatosak. Erről olvashatunk a következő cikkben.
2022.08.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Denisa Elláért aggódik, Martint megtalálja egy egyéjszakásnak szánt kaland, aki nem akar egyéjszakás maradni, Belloq pedig egy neonáci bandát üldöz. A “Halkirálynő” c. sorozatból már jól ismert szereplők élete se nem unalmasabb, se nem szeretetnélkülibb, mint eddig, de izgalmasnak legalább olyan izgalmas, mint az előző könyvek.
Vavyan Fable: Tündérlovaglás (Halkirálynő 10.)
130 éve született Josikava Eidzsi, aki hiába született szamuráj családba, végül kard helyett a tollat forgatta gyakrabban.
2022.08.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Izgalmas sci-fi sorozat első részét ajánljuk mára. Orry Kent testvéreivel együtt a kvadráns leghíresebb szélhámosának, apjának dolgozik. A mesterien kiötlött csalások mindig sikerre vezetnek, egészen addig, míg Orry el nem emel egy nyakláncot a saját szakállára. A terv borul és a fiú élete veszélybe kerül, mert a nyaklánc meglovasítása után gyilkosság történik, amivel őt gyanúsítják, így menekülnie kell olyan hatalommal bíró emberek elől, amit el sem tud képzelni.
Dominic Dulley: Repesz Hold (A hosszú játszma 1.)
Hunyady Sándor a két világháború közti időszak egyik legkiemelkedőbb novellistája és színpadi szerzője volt. Róla olvashatunk most kicsit bővebben a következő cikkben.
2022.08.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tizenkilenc évesen találkozott először mai könyvajánlónk három főszereplője New Yorkban. Az akkor még fiatal lányok tele voltak energiával és vágyakkal, mindegyikük a maga szerencséjét igyekezett megcsinálni a nagyvárosban. Évekkel később újra összehozza őket a sors, együtt ünneplik negyvenedik születésnapjukat, ahol számot vetnek az életükkel és azzal, hogy nem mindent sikerült elérni a kitűzött célokból. A találkozó alatt viszont feltűnik a titokzatos Madame Zoya, aki lehetőséget kínál arra, hogy a hármas visszatérjen a múltba és újrakezdje az életét. Vajon élnek a lehetőséggel?
Jude Deveraux: Madame Zoya látogatói (Madame Zoya 1.)
Támadója mindössze két sort olvasott Salman Rushdie “Sátáni versek” c. művéből, mielőtt elszánta magát tettére. Szerencsére az indiai születésű világhírű brit író túlélte a támadást, mára már a lélegeztetőgépről is lekerült.
2022.08.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Pókfüttyfalván beköszöntött a tél, a két manógyerek, Borsó és Tóbiás, már nagyon várja a Karácsonyt. A várakozás hosszú napjait Mandulka, a manóanyó házában töltik, neki segédkezve készülődnek az ünnepre. Miközben kint elkezd hullani a hó, a manógyerekek mesékkel és játékkal múlatják az időt.
Bár a karácsony még messze van, de a könyv kedvességgel és humorral átszőtt történetét akár nyáron is olvashatjuk.
Rutkai Bori: Mandulka és a Karácsonyvár
Szabó Magda regénye nyomán építettek játszóteret Debrecenben, mely Sziget-kék névre hallgat.
2022.08.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Több, mint 50 rövid rejtvény megfejtésével mérhetjük fel, vajon vagyunk-e olyan ügyesek, mint a kötet nyomozói. Az illusztrált esetek megoldásait pedig megtalálhatjuk a könyv végén.
Jó szórakozást!
Tim Dedopulos: Nyomozás a fotelből
Hunyady Sándor a két világháború közti időszak egyik legkiemelkedőbb novellistája és színpadi szerzője volt. Róla olvashatunk most kicsit bővebben a következő cikkben.
2022.08.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Két szálon fut mai könyvajánlónk története. Az egyikben 2015-ben járunk, ahol a nyomozók éppen csak elkezdenek foglalkozni egy Budapesten történt gyilkossággal, amikor hasonló esetet történik. A másikban visszaugrunk az időben, 1948-ban a Keleti pályaudvarra érkező több száz menekült gyerek között ott találjuk a testvérpárt, Lenát és Mitret, akik ekkor még nem sejtik, hogy a sors örökre a városhoz köti őket. De vajon mi köze van a testvéreknek a gyilkosságokhoz? A választ csak a Sellő tudja.
Cserháti Éva: A Sellő titka (A K.É.Z. esetei 1.)
159 éve született Gárdonyi Géza. A következő cikkben érdekességeket és idézeteket olvashatunk az Egri csillagokból.
2022.08.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Fernando Pessoa, Leonardo da Vinci, Lewis Carroll – három korszakalkotó zseni. Az ő életükről számtalan könyv és film született már. Most azonban egy igazán különleges módon olvashatunk a nagyokról, a tanítványaik életén keresztül. A könyv főszereplői ugyanis a mesterek egy-egy tanítványai, akik amellett, hogy az alkotás folyamatát is ellesték tanítóiktól, az emberi oldalukat is megismerhették ezeknek a művészeti óriásoknak.
Mário Cláudio: A tanítvány
Kapolcson, a londoni mintára épült buszmegállóban bárki mondhat verset, vagy megoszthatja gondolatait a buszra várókkal és az interneten keresztül is.
2022.08.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az “Elsőszülöttek” az “Időodisszeia” c. sorozat harmadik regénye. Az emberiség lassan kezdi kiheverni az idegenek, vagyis az Elsőszülöttek érkezését követő nem éppen kellemes eseményeket, amikor kiderül, hogy a jelek arra mutatnak, hogy az emberiség megsemmisítését majdnem elérő lények még nem adták fel tervüket. A pusztulásunkért újabb terveket szőnek, amiknek megakadályozásában Bisesa Dutt, az egykori ENSZ-katona lehet a kulcs-szereplő, aki évtizedes krioálmából ébredve hirtelen ismét az események középpontjában találja magát.
Arthur C. Clarke – Stephen Baxter: Elsőszülöttek (Időodisszeia 3.)
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, a könyvtár nyári nyitvatartással működik egészen a hónap végéig. Természetesen továbbra is él könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunk, így ha tudja milyen könyvet szeretne kikölcsönözni, ezt jelezheti előre (telefonon vagy e-mailben) a könyvtár felé, ezzel meggyorsítva a kölcsönzési folyamatot.
Várunk mindenkit szeretettel!
2022.08.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
2037. június 9. Bisesa Dutt, az ENSZ békefenntartó erőinek hadnagya felbukkan Londonban, öt évvel azután, hogy átzuhant egy párhuzamos világba. Azonban erről csak ő tud, mert a Földön eközben összesen egy nap telt el. Ahogy arról sem tud senki, hogy a bolygó körül valami darabjaira törte a téridőt. Amikor pedig egy napkitörés a Föld megsemmisülésével fenyegeti az emberiséget, a veszély elhárításához nem csak a természettel kell megküzdenie az emberiségnek, mert kiderül, hogy egy idegen tudat alakítja az eseményeket a háttérből.
Arthur C. Clarke – Stephen Baxter: Napvihar (Időodisszeia 2.)
Augusztus 19-ig lehet jelentkezni! Pályakezdő költők figyelem!
2022.08.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Christine Bradley édesanyjának halálakor édesapja váratlan hírrel áll elő. A tizenéves lány megtudja, hogy a nő, akit egész életében édesanyjaként ismert valójában nem a szülőanyja. Az a nő, aki életet adott neki, születése után nem sokkal autóbalesetben életét vesztette. De ez még semmi, a vérszerinti nagymamája nem messze tőle lakik. A lány elhatározza, hogy felveszi a családjával a kapcsolatot, de a karácsonyi időszak alatt létrejövő találkozás nem csak boldog pillanattal lesz tele, a kérdés pedig az, hogy képes lesz-e a két család megtalálni a közös nevezőt.
Melody Carlson: Karácsonyi meglepetés
Sütő Andrásnak, az erdélyi irodalom korszakos alakjának sokrétű könyvhagyatékáról, annak különlegességeiről és hátteréről olvashatunk részletesebben a következő cikkben.
2022.08.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Amikor rábukkannak egy fiatal lány holttestére a havas erdőben, a rendőrök még nem tudják, hogy a lány terhes volt. Az üggyel foglalkozó nyomozók hamar kiderítik a lány személyazonosságát, ami elvezeti őket a helyi amish közösséghez. Az ügy megoldásához azonban szükség van arra, hogy valaki beépüljön az elzárkózó közösségbe. Ekkor lép színre Burkholder nyomozónő, aki saját múltját felhasználva igyekszik megoldani az esetet, miközben azzal is szembe kell néznie, hogy miért tagadta meg a hitét annak idején.
Linda Castillo: Bűnösök között (Kate Burkholder 8.)
Stephen King is ellenzi egy amerikai óriás könyvkiadó létrejöttét.
2022.08.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar írótól ajánlunk ma könyvet a természettudományos történetek kedvelői számára. A könyv főszereplője elhatározza, hogy bosszút áll azon az öt náci pribéken, akik édesapja haláléért felelősek. A negyvenes éveiben járó idegsebész-agykutató nem akárhogyan lát neki terve megvalósításának. Találmánya képes az öngyilkosság gondolatát elültetni bárki fejében, így a rendőrségnek nem lesz nehéz dolga megtalálni az elkövetőt, hiszen az áldozat maga lesz a tettes.
Peter Berczeller: Max – Bárcsak…
Antoine de Saint-Exupéry 1942-ben New Yorkban és Long Islanden írta meg világhírű könyvét, A kis herceget. Az eredeti kéziratot egy barátjánál hagyta eltűnése előtt, amit ma is Amerikában őriznek.
2022.08.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvben a háború hatásait élhetjük át gyerekszemmel. A több szereplőt is megszólaltató megrázó történet megmutatja milyen sokat veszít mindenki, amikor a háború mindent feldúló ereje végigsöpör az addig megszokott életén. A szinte mindent elveszítő gyerekek között azonban akad egy kisfiú, aki mégis képes lesz a boldogságra és sikerre. Vajon mi lehet a titka?
Bauer Barbara: A messziről jött fiú
Meghalt Miska János író, szerkesztő, irodalomtörténész és könyvtáros, az 1956 utáni kanadai magyar irodalmi élet kiemelkedő személyisége.
2022.08.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Kelly Group International (KGI) legújabb történetét olvashatjuk a sorozat hatodik részében. Az elit katonai csapat, mely a Kelly-fivérek családi vállalkozása, emberrablási és túszejtési ügyekkel foglalkozik. A mostani történet két központi alakja P.J. és Cole, akik egy csapatban dolgoznak, a viszonyuk csak bajtársias, míg egy éjszaka megadják magukat a köztük lévő vonzalomnak. Az egyéjszakás kalandot követően azonban a másnapi bevetés rosszul sül el, P.J. pedig otthagyja a KGI-t. Cole azonban nem adja fel, még fél évvel később is a nőt keresi, mert a KGI tagjai hisznek a csapatukban, a lojalitásban, így nem hagyhatják, hogy P.J. egyedül szálljon szembe azokkal, akiket felelősnek tart a korábbi akció kimeneteléért.
Maya Banks: Szürke árnyékok (KGI 6.)
Stieg Larsson, “A tetovált lány” c. regény szerzője hiába írta meg az egyik legolvasottabb krimi trilógiát (amit tíz kötetesre terveztek), a sikert már nem élvezhette ki.
2022.08.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Paul Auster, aki hosszú évek óta várományosa a Nobel-díjnak, Amerika egyik legismertebb ezredfordulós írója. Ebben a könyvben három olyan detektívregényt olvashatunk el, amelyeket akár külön-külön is, önálló történetként is élvezhetünk, vagy pedig a hármat összefüggéseiben olvasva választ kaphatunk arra a kérdésre, mit is jelent Paul Auster szerint emberi lénynek lenni.
Paul Auster: New York trilógia
Augusztus 5. és 14. között országszerte távcsöves bemutatókkal, hullócsillaglesekkel és egyéb csillagászati programokkal várják az érdeklődőket!
2022.08.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
1896-ban, Rómában járunk. Maria Montessori, fiatal nőként jár először a városa pszichiátriáján, ahol „gyengeelméjű” gyerekekkel találkozik. A kicsik szinte teljes csendben és mozdulatlanságban töltik napjaikat, egészen addig, amíg Maria játékot nem ad a kezükbe. A gyerekek viselkedésében bekövetkező változás szinte hihetetlen a lány számára, aki ekkor még nem tudja, de akinek pedagógusi pályája hihetetlen magasságokba emelkedik majd. Maria élete szinte tökéletes lesz rövid időn belül, de egy nap beleszeret az egyik kollégájába és az élet nehéz választás elé állítja.
Laura Baldini: A tanítónő
Idén augusztus 3-6. között számtalan izgalmas gyerekprogrammal várja a családokat az Ördögkatlan Fesztiválra kitelepülő Pécsi Pagony csapata.
2022.08.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk főszereplője a nyolcéves Amerigo Speranza, akit több hasonló korú társával együtt tesznek vonatra a második világháború utáni Olaszországban, hogy az északi részen kicsit magukra találjanak a traumatizált gyerekek. A kisfiút először megijeszti az idegen környezet, de aztán megszereti befogadóit, akiktől még egy hegedűt is kap ajándékba. Azonban, amikor letelik a pár hónap és vissza kell térnie a korábbi nyomorba, ahol édesanyja még legféltettebb kincsét is eladja élelemért, a kisfiú elhatározza, hogy minden félelme ellenére ismét vonatra száll.
Viola Ardone: Gyerekvonat
Minden évben megkeresik Hemingway hasonmását, idén egy floridai ügyvédé lett a cím.
2022.08.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Cesar Millan nevéhez fűződnek olyan sikeres kutyákkal foglalkozó könyvek, mint “A csodálatos kutyadoki” és a “Hogyan neveljünk tökéletes kutyát”. Ebből a könyvből megtudhatjuk, hogyan éljünk együtt négylábú barátainkkal a lehető legharmonikusabb módon. A könyv nem csak elméleti, de hasznos, gyakorlati tanácsokkal látja el nem csak a kezdő, de a már hosszú ideje kutyát nevelő gazdikat is.
Cesar Millan – Melissa Jo Peltier: A kutya mint családtag
- július 31-én halt meg Antoine de Saint-Exupéry, a “A kis herceg” írója, de halálának pontos körülményei a mai napig sem ismertek.
2022.07.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Meg Cabot, a könyvtárban is népszerű “A neveletlen hercegnő naplója” c. sorozat szerzőjének új fantasy sorozatát ajánljuk ebben a hónapban a Karikó János Könyvtár olvasói számára.
A sorozat első kötetében megismerkedhetünk a tizenhét éves Pierce-szel, aki két évvel korábban egy baleset következtében meghalt. Vagyis amikor beütötte a fejét és belezuhant egy majdnem fagypont közeli hőmérsékletű vízzel teli medencébe, mindenki szerint halálos baleset érte. De a lány ennek ellenére mégis visszatért az élők közé. Pierce-t természetesen megváltoztatták az átélt események, az élete többé-kevésbé fenekestül felfordult. Képtelen koncentrálni az órákon, furcsa álmok gyötrik, de a szülei, tanárai és az orvosai is, ezt az átélt trauma hatásának könyvelik el. Pierce azonban tudja, hogy amire emlékszik a történtekből, az nem álom volt. A lány ugyanis az Alvilágban járt és találkozott annak őrzőjével, egy furcsa fiatalemberrel, akit Johnnak hívnak és aki azóta nem hagyja őt nyugton. Amikor a szülei házassága tönkremegy, Pierce és az anyja elköltöznek egy floridai kisvárosba. A lány, készen arra, hogy új életet kezdjen, az új városba költözve sem igazán találja a helyét. Hiába határozza el, hogy az új hely új ént is jelent, próbálkozásai rendre kudarcot vallanak. A múltja makacsul ragaszkodik hozzá és ahogy a lány egyre jobban érzi, hogy valami megfoghatatlan veszély leskelődik nem csak rá, de szeretteire is, Pierce-nek muszáj megfejtetnie az összefüggést az események és John között, ha legalább egy kis esélyt szeretne arra, hogy a végzete nem érjen utol mindenkit. A legfurcsább az egészben pedig az, hogy a fiú mindig pont akkor bukkan fel, amikor Pierce a legkevésbé számít rá, de amikor a legnagyobb szüksége van rá…
Meg Cabot új sorozata Perszephoné és Hádész történetén alapszik, természetesen modern közegbe helyezve a mitológia történetet és annak szereplőit.
Meg Cabot: Elhagyatva (Elhagyatva 1.)
ONLINE HARRY POTTER KLUB
Ismét itt a nyár, a meleg és az unalmas órák, amiket szerencsére nekünk nem az ablak alatt, a földön fekve kell eltölteni, hogy elkerüljük Dudley ugratásait. Nekünk, nem úgy, mint szegény Harrynek, itt az internet, ahol izgalmas kvízeket tölthetünk ki miközben élvezzük a szoba hűvösét.
Ez alkalommal azt kell eldöntened, hogy vajon igaz vagy hamis az állítás, ami Harry nyári szüneteire vonatkozik.
Jó szórakozást!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.07.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Clay Jensen csak annyit tud Hannah Bakerről, hogy meghalt. A birtokába jutott 13 hangkazetta és Hannah üzenete, hogy valamiképpen ő is felelős a szeretett lány haláláért, arra kényszeríti a fiút, hogy meghallgassa Hannah 13 okát a halálra.
Jay Asher: Tizenhárom okom volt…
Manók és tündérek nyomába eredhetünk a következő cikkben felsorolt meseösvényeken.
2022.07.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Vászja immár fiatal nővé serdült, élete pedig egy olyan útelágazáshoz érkezik, ahonnan bármelyik utat is választja, csak rosszul járhat. Miután a faluja boszorkánynak kiáltotta ki, ha előlük menekülni akar, egy kolostorba vezeti útja. Ha azonban hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel, akkor egy másik toronyba találja magát bezárva. Vászja inkább egyik útra sem lép, helyette fiúnak álcázva magát elindul egy harmadik, kalandokkal teli ösvényen, mely végül a nagyherceg elismerését hozza magával, de azzal is fenyeget, hogy felfedezik Vászja titkát.
Katherine Arden: A lány a toronyban (Az Északi erdő legendája 2.)
Továbbra is várjuk azoknak a családoknak a jelentkezését, akik nem csak olyan időtöltést keresnek, ahol a család minden tagja együtt tud játszani, de még értékes könyvjutalmat is nyerhet!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.07.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Quentin Coldwater élete igencsak megváltozott mióta felfedezte a varázslók mágikus világát. A sorozat harmadik részében, miután száműzték Filloryból, kénytelen visszatérni oda, ahol minden kezdődött. A Varázskapu Egyetemre. A múlt és a veszteségek azonban nem hagyják nyugodni Quentint, aki hamarosan új kalandokba keveredik, ahol már nem csak a saját boldogsága lesz a tét.
Lev Grossman: A varázsló birodalma (A varázslók-trilógia 3.)
Nem mindenki kezdi az írói szakmát már gyerekkorában, de ez nem jelenti, hogy nem ez lesz végül a hivatása. A következő cikkben olyan nemzetközi sikereket is elért alkotókról olvashatunk, akik egészen másként keresték a kenyerüket, míg el nem jutottak oda, ahová igazán tartoztak.
2022.07.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Quentin és barátai immár királyokként és királynőként uralkodnak a mesebeli Filloryban. A hősöknek kijáró dicsőség és vagyon azonban nem sokáig lehet az övék, mert egy nap valami borzalmas történik a mágikus órafákkal és egy nyúl halált és pusztulást jósol a világra. Quentin elindul Juliával, hogy a rejtély megoldását megtalálja, de a veszély talán nagyobb, mint azt gondolták volna. Vajon sikerül megmenteni Filloryt és talán az egész világot is?
Lev Grossman: A varázslókirály (A varázslók-trilógia 2.)
Sokan szeretnek könyvet kölcsön adni, de néha előfordul, hogy vissza már nem kapják őket. A következő cikkből kiderül, hogy néhány neves író, hogyan jelölte meg a könyveit, hogy akiknek kölcsön adták őket, biztosan emlékezzenek arra, kihez is tatozik az adott mű.
2022.07.22.
A népszerű sorozat 6. részét ajánljuk mára. 1772-ben, az amerikai függetlenségi háború kitörése előtt járunk. A feszültség már nem csak a levegőben érezhető, a lázongások megkezdődtek. Ebben a helyzetben kéri a kormányzó Jamie Fraser segítségét, hogy egyesítse a távoli vidékeket és védje meg a gyarmatokat a király és a korona dicsőségére. Azonban Jamie Fraser, a felesége Claire, lánya és a veje, időutazók. Jamie tehát pontosan tudja, mi és hogyan fog megtörténni, sőt, birtokában van egy újságcikk is, mely a saját családja pusztulásáról ad hírt. Most az egyszer Jamie azonban azt reméli, hogy a tudása a jövőt illetően téves.
Diana Gabaldon: Hó és hamu lehelete 1-2. (Outlander 6.)
Már az is nagy dolog, ha egy családban egy világhírű író található, de íme néhány példa, ahol több is jut egy családra!
2022.07.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az “Akinek a lába hatos” és az “Akinek a foga kijött” c. könyvekből megismert mondókákat találjuk ebben a javított kiadásban. A több, mint 50 mondóka a kisbabák minden fontos élethelyzetét lefedi, legyen az öltöztetés, büfiztetés vagy akár egy taknyos kis pisze orr.
Varró Dániel: Akinek az orra pisze (Akinek a... 1-2.)
Krasznahorkai László “Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó” c. könyve is rajta van azon a rangos listán, ami olyan könyveket tartalmaz, melyeknek fordításait az angol nyelvű közönség már nagyon vár.
2022.07.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Boldizsár Ildikó a hazai mesekutatás legismertebb, legnagyobb tudású szakértője hozta el a gyerekek számára most a jól ismert Holle anyó meséjét. Ebben a változatban Holle anyó közelebb került az olvasóhoz, a mese személyesebb, könnyebben érthetőbb lett.
Boldizsár Ildikó: Holle anyó birodalma
Egy újabb kedves könyvtáros ötlet, most kutyáknak!
2022.07.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hároméves kortól ajánlott könyvsorozat első részét hoztuk el mára. Hétköznapi helyzetekről olvashatunk ebben a sorozatban, olyanokról, amik a kicsikkel is minden nap megeshetnek.
Kiss Judit Ágnes: Babaróka ajándéka (Babaróka 1.)
Ne feledjék, a könyvtár augusztus 31-ig rövidített, nyári nyitvatartással üzemel.
2022.07.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
A világ legszomorúbb boszorkányának első 100 évéről olvashatunk ebben a gyerekeknek és felnőtteknek is szóló mesekönyvben. Megtudhatjuk hogyan érdemes pöttyösbögre-gyűjteményt rendezgetni, az esővel játszani, de még azt is, hogy miről álmodott Amália a fűtakarója alatt.
Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Az érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt a könyvtár népszerű játékos vetélkedőjére egészen augusztus 15-ig! Várunk mindenkit szeretettel!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.07.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb történet a híres Zabaszauruszok világából. Leiszút Feliszút ismét bajba kerül, de szerencsére Rilex, Barmol és Kunyi azonnal a segítségére sietnek. A feladat nem kicsi, le kell csendesíteni a Csendetlen-óceánt!
M. Kácsor Zoltán: Acsargó-mocsarak (Zabaszauruszok 3.)
CSALÁDI VETÉLKEDŐ - CSALÁDOK VETÉLKEDŐJE 2022
Várjuk azon családok jelentkezését, akik szeretnek játékosan együtt versenyezni másokkal!
A jelentkezési lapok és az elolvasandó könyvek listája megtalálható a honlapunkon, Gyermekkönyvtár / Rendezvények.
2022.07.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Réges régen élt egyszer egy nagyon ügyes kezű varrókisasszony, Málika. Ruhaszalonjában szebbnél-szebb gombokkal, fényesebbnél-fényesebb tűkkel találkozott aki nála járt. Málika mellett dolgozott ott még egy segítő is, Cérnácska Szabócska, aki egyszer megkérte Málika kezét. Málika szeretett volna igent mondani, de megígérte apjának, hogy csak ahhoz megy feleségül, aki el tudja neki hozni a Mindentvarró Tűt. Vajon Cérnácska Szabócska képes lesz erre a lehetetlenek tűnő feladatra?
G. Szász Ilona: A Mindentvarró Tű
Kedvezményes jeggyel látogatható a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria a nyári szünidő alatt.
2022.07.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai mesénk főszereplője egy olyan mesebeli királylány, aki imád főzni és jókat enni. Az apját is nagyon szereti, de hiába kérleli a király, ő bizony nem akar férjhez menni. De aztán megjelenik a színen a titokzatos Kocsonyakirályfi, és a királylány már nem ellenkezik annyira az apai kérés ellen.
Szegedi Katalin: Kocsonyakirályfi
CSALÁDI VETÉLKEDŐ - CSALÁDOK VETÉLKEDŐJE 2022
Könyvlista:
1. LÁZÁR ERVIN: A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK
2. M. KÁCSOR ZOLTÁN: UTAZÁS DÍNÓMDÁNOMBA (ZABASZAURUSZOK 1.)
3. KORMOS ISTVÁN: MESE VACKORRÓL, EGY PISZE KÖLYÖKMACKÓRÓL
4. RICK RIORDAN: A VILLÁMTOLVAJ. (PERCY JACKSON ÉS AZ OLIMPOSZIAK 1.)
5. KERTÉSZ ERZSI: HELLÓ, FELSÉG! (GÖRÖNGYÖS ÚTI ISKOLA 1.)
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.07.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk is a költözéssel foglalkozik. A 3 és 4 éveseknek ajánlott történetben a család a városból falura költözik, így az új életforma felfedezéséről szól a könyv. A főszereplő Pintyő életében megjelennek a kisállatok és az új szomszédok is, akikkel megismerkedni igazán jó móka.
Gál Andrea: Hátamon a zsákom
2021-es Osztrák Állami Műfordítói Díjat kapott Adamik Lajos, aki első magyarként kapta meg a rangos díjat.
2022.07.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
2 és 5 év közötti gyerekeknek szól mai könyvajánlónk. Főszereplője, Dönci, nemrégen költözött új lakásba, ahol minden idegen számára. Még nincsenek új barátai és a régi megszokott környezete is hiányzik neki. Szerencsére a varázstakarója mindig nála van, ami alá elbújhat, ha valamitől megijed.
Jeli Viktória: Dönci és a varázstakaró (Dönci 1.)
CSALÁDI VETÉLKEDŐ - CSALÁDOK VETÉLKEDŐJE 2022
A Karikó János Könyvtár 2022-ben is meghirdeti "Családi vetélkedő - Családok vetélkedője" című programját.
Mint a program címe is elárulja, nem kell a gyerekeknek egyedül versenyezniük, hanem az egész család együtt játszhat.
Részletek: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.07.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
A norvég szerzőtől érkező könyvben a gyerekek sok-sok ember életét követhetik nyomon és akár meg is számolhatják őket, ha éppen erre támadna kedvük. A könyv lapjain megismerhetjük a Földön élő embereket és megláthatjuk mitől is lesz mindenki egy nagy család, az emberiség, tagja.
Kristin Roskifte: Mindenki számít
Az olvasás megszerettetése a gyerekekkel egyre nehezebb feladat, de nem lehetetlen. A következő cikkben néhány ötletet és praktikus, megvalósítható módszert is olvashatunk arról, hogyan ismertessük meg a kicsiket a könyvek birodalmával.
2022.07.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tóth Krisztina vidám verseivel, amiket Gryllus Vilmos előadásában meg is hallgathatnak a gyerekek, biztosan könnyebben megy majd a reggeli készülődés. A fogmosás, öltözködés és iskolába elindulás sokszor lehet unalmas, ezen segít ez a kis könyvecske.
Gryllus Vilmos – Tóth Krisztina: Dalok reggeltől estig
75 évvel ezelőtt adták ki először Anne Frank megrázó naplóját.
2022.07.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mare Barrow történetének folytatását ajánljuk mára. A közönséges vörös vérrel született Mare Ezüst képessége olyan fegyverré alakította a lányt, amit az udvar mindenáron meg akar szerezni magának. Miután csalónak kiállják ki ellenségei, Mare menekülni kényszerül, de megtudja, hogy nem ő az egyetlen, aki ilyen hatalommal rendelkezik. A lány elhatározza, hogy felkutatja a többieket és a segítségükkel szembeszáll az elnyomókkal.
Victoria Aveyard: Üvegkard (Vörös királynő 2.)
A Jelenkor c. folyóiratban olyan Weöres Sándor-vers került közlésre, amivel eddig a nagyközönség nagyobbik része biztosan nem találkozott.
2022.07.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb játékos útikalauzt ajánlunk azok számára, akik a család apraja-nagyjával az egyik legszebb magyar város, Eger felé veszik majd útjukat. Természetesen nem csak Egerrel ismerkedhetnek meg az olvasók, a környék összes fontosabb állomása, például Szilvásvárad is megismertetésre kerül a könyv lapjain keresztül.
Csapody Kinga: Irány Eger! (Utazik a család 2.)
135 éves lett volna múlt hónapban Karinthy Frigyes, író, költő és műfordító, akinek nem sikerült a legjobban az érettségije, de megmutatta mindenkinek, hogy a tehetség nem egy megszerzett papírhoz kötött.
2022.07.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hat kedves, humorral átszőtt mesét találunk ebben a könyvben, amit nem meglepő módon leginkább azoknak a gyerekeknek ajánlunk, akik hat évesek lettek.
Claire Renaud: 6 mese a 6. szülinapomra
Sajnos újabb remek magyar írót vesztettünk el nem régen. Böszörményi Gyula, a “Gergő és az álomfogók” c. regény ismert és szeretett szerzője június 29-én halt meg.
2022.07.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk kortárs magyar író tollából született. A főszereplője két tizennyolc éves lány, akiket ötven év választ el egymástól, életük és a tapasztalatuk a szerelemről mégis összeköti őket. A történet megrázó őszinteséggel beszél a szerelemért meghozandó áldozatokról és választásokról.
A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve.
Csendes Nóra: Zápor utca
Csokonai idejében sem éltek a tanárok bőségben, a költőnek ruhára kellett segélyt kérnie, mikor segédtanárként dolgozott.
2022.06.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy régóta íródó sorozat legújabb kötetét ajánljuk mára a krimi szerelmeseinek. Eastvale-ben, ahol főszereplőnk, Banks felügyelő képviseli a rendet és a törvényt, mindig történik valami. Több, látszólag különálló eset miatt kezd el a felügyelő nyomozni, de rövid időn belül kiderül, hogy a két fiatal férfi eltűnése, néhány véres folt egy régi hangárban és egy ellopott traktor ügye bizony nem csak, hogy összefügg, de hamarosan olyan irányt vesz az esetek kibogozása, ami a felügyelő egyik társának életébe is kerülhet..
Peter Robinson: Vágóhíd blues (Banks főfelügyelő 22.)
Talán hihetetlennek hangzik, de Weöres Sándor nem tartotta magát költőnek. A cikkből megtudhatjuk mit is gondolt magáról, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja.
2022.06.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tegnapi könyvajánlónk második részével jelentkezünk ma. Immár 1988-at mutat a naptár, amikor Izabel Goldbach rájön, hogy hiába készült artistának, inkább édesapja nyomdokaiba szeretne lépni és bohócként dolgozni az otthonát jelentő vándorcirkuszban. A terve azonban gondokat okozhat a monacói cirkuszfesztiválra vezető úton, ami miatt konfliktus alakul ki a cirkuszban dolgozó családok tagjai között, amit csak nehezít az Európában készülődő változás.
Palotás Petra: Szemfényvesztés (Circus Monte-Carlo 2.)
Újabb magyar hírességek kedvenc könyveit ismerhetjük meg a következő cikkben.
2022.06.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
1987-et írunk. Simone Goldbach, a valaha nagy népszerűségnek örvendő díva, hatvanadik születésnapjához közeledik. Egy nyári estén elárulja egyik lányának, hogy legnagyobb álma az volt, hogy egyszer eljusson vándorcirkuszával a cirkuszfesztiválra. Fiatal gyerekei nem ismervén lehetetlent, nekiállnak, hogy teljesítsék Simone vágyát, ami persze nem lesz olyan egyszerű, és talán az árat, amit fizetni kell érte, sem fogják tudni megadni.
Palotás Petra: Kötéltánc (Circus Monte-Carlo 1.)
A megunt könyveknek nem a kukában a helyük, van jobb megoldás!
2022.06.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlók a népszerű “Éjszakai cirkusz” c. könyv szerzőjétől érkezik. Ez a regényben egy titkos földalatti világban játszódik, szereplői között pedig kalózokat, festőket és szeretőket is találunk. Zachary Ezra Rawlins egy nap furcsa könyvre bukkan az egyetemi könyvtárban. A lapokon a saját gyermekkorát látja megelevenedni hihetetlen pontossággal. Miközben megpróbálja kideríteni ennek a lehetetlenségnek az okát, kutatásai egy föld alatti ősrégi könyvtárba viszik, ahol vannak, akik hihetetlen áldozatok révén igyekeznek megóvni az ott rejtőző történeteket, de olyanokkal is találkozik, akik el akarják pusztítani ezt a világot. Zachary összefog Miabellel, a hely védelmezőjével, és Doriannel, a mezítlábas jóképű férfival, hogy ezt megakadályozza, kalandjaik pedig a föld alatt futó folyosókon át elvezetik őket a fiú a saját életében felbukkanó problémák megoldásához is.
Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger
A könyvtár szeretettel vár mindenkit, most már felújított padlóval!
2022.06.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai regényünk a cyberpunk népszerű műfajába sorolható. Főszereplője, Takeshi Kovacs, visszatér arra az óceánbolygóra, melynek csak öt százalékát takarja szárazföld és ahol az Első családok és a jakuzák ismét kezdik visszanyerni a hatalmukat. Ebben a veszélyes környezetben nem könnyű életben maradni, pláne akkor, ha az embert ugyanúgy hívják, mint egy kétszáz évig tárolt vérszomjas Küldöttet, akit sokan szeretnének holtan látni.
Richard Morgan: Dühöngő fúriák (Takeshi Kovacs 3.)
ONLINE HARRY POTTER KLUB
Bár az iskolának vége, de ez nem jelenti, hogy ne lenne mit írni. A varázslóvilágban nem egyszerű golyóstollat használnak a gyerekek, hanem mágikus pennát. Ez alkalommal mi is elkészíthetjük a saját madártollas íróeszközünket, amivel sokkal érdekesebb lesz majd a jegyzetelés!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.06.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai romantikus könyvünk főszereplője Alba, egy megoldatlan bűntény hatására kezd el gyerekkorában elhunyt édesanyja múltja iránt érdeklődni. A számára oly fontos személy életéről több az, amit nem tud, mint amit tud, így útra kel a varázslatos Olaszországba, hogy kiderítse honnan is származik.
Santa Montefiore: A Valentina utolsó útja
Az Ünnepi Könyvhéten szintén átadták az Írók Boltja Üveggolyó-díját, melyet ebben az évben Kukorelly Endrének ítéltek a bolt munkatársai.
2022.06.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Közel nyolcvan mesét rejtettek el ebbe a könyve Benedek Elektől, amiket összekötnek a mesebeli kék liliom történetére jellemző elemek. Például az elérhetetlennek tűnő jutalom, amiért minden jó szereplő útra kél és amit minden gonosz szereplő szeretne magáénak mondani, nem értve, hogy az nem birtokolható.
Benedek Elek: A kék liliom
Az Ünnepi Könyvhéten hirdették ki az Év Gyerekkönyve díjazottjait és a HUBBY különdíjait ahol Takács Zsuzsa az év ifjúsági írója.
2022.06.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tíz évvel a második világháború után Amara Sironit, a fiatal olasz újságírónőt munkája a Kelet-Európába viszi. A nőt azonban nem csak a háború utáni életről szóló cikk megírása motiválja az út megtételére. Sikertelen házasságát követően Amara gyerekkori szerelmét igyekszik megtalálni, akiről az utolsó híre még egy 1944-ben keltezett levél. A keresésben segítségére lesz a félig magyar származású Hanz, akivel végigjárják a kelet-európai nagyvárosokat, annak reményében, hogy Amarának sikerül megtalálnia valakit, aki talán örökre elveszett.
Dacia Maraini: Végállomás Budapest
Nyáry Krisztián író és irodalomtörténész beszélgetett Kolosi Tamással, a Líra Könyv Zrt. elnökével a könyv kereskedelmi értékéről és az első könyváruházról.
2022.06.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
1930, Berlin. Amikor az ismert és ünnepelt színésznőt, Betty Wintert halálos baleset éri a színpadon, Rath felügyelő még nem is sejti, hogy sorozatgyilkossal van dolga. De ahogy a nyomozás során beleveti magát a kulisszák mögötti világba, az elkövetőhöz vezető útját olyan halott színésznők kísérik, akiknek a gyilkos kivágta még a hangszalagjait is..
Volker Kutscher: Csendes halál (Gereon Rath 2.)
Mától újra nyitva a könyvtár! Délután 2 órától várjuk újra szeretettel Olvasóinkat!
2022.06.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat negyedik részében Caroline ismét izgalmas megbízást kap főnökétől. A legújabb feladata, hogy buktassa le azt a gurut, aki Brazília fülledt erdeiben ígér mágikus, és drága, élményt, a hozzá ellátogatók számára. Caroline azonban arra nem számít, hogy a férfi érdeklődni kezd iránta, így a cikk írása hirtelen nehezebbnek bizonyul, mint gondolta volna.
A könyv méltán tarthat érdeklődést a romantikus történetek kedvelőinek körében!
R. Kelényi Angelika: Rejtélyes Rio (Caroline Wood 4.)
A lakók kedvenc könyveiket már nem csak a saját polcukon nézegethetik ebben a holland városban.
2022.06.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Klasszikusnak számító írótól ajánlunk ma könyvet. “Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni.” Ezzel a mondattal indul Gael García Márquez önéletrajza, mely az író első harminc évét öleli fel. A felcseperedő kisfiút, az idealista diákot és a kezdő újságírót is megismerhetjük a könyv lapjain keresztül, abból a különleges szemszögből, mely az író sajátja.
Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet
Irodalmi zarándokút elkészítését tervezik Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára.
2022.06.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Egy sorozat első kötetét ajánljuk mára. A kötet szerzője fenyegetésekben részesült korábbi közösségének tagjaitól, mégis fontosnak tartotta, hogy megismertesse a világot azzal, milyen is az élet, különösen a nőknek, egy elzárkózó, mereven vallásos csoport tagjaként. Deborah Feldman a fia szabadságáért vállalta fel, hogy szakít az ortodox zsidó vallású csoporttal és maga mögött hagyva mindent, amit valaha ismert, új életet kezd.
Deborah Feldman: Unortodox (Unortodox 1.)
A 17. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál nyertes műveiről olvashatunk a következő cikkben.
2022.06.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mercy Kilpatrick FBI-ügynök nem titkolja származását, de nem is vág fel vele. A kisvárosi múltja azonban fontos szerephez jut, amikor a helyi rendőrfőnök segítségével kell két látszólag különálló gyilkosság elkövetőjét megtalálnia. Vajon miként kérhet Mercy úgy segítséget a neheztelő családjától, hogy nem adja fel énjének egy részét?
Kendra Elliot: Kegyes titok (Mercy Kilpatrick 3.)
Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író. Ebben a cikkben rá emlékezünk.
2022.06.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Daniel és Laura nem éppen arra számított, hogy az éjszaka közepén leszállítják őket a vonatról és otthagyják őket a semmi közepén, amikor befizettek a vonatútra. Ellopott papírjaik nélkül kénytelenek gyalog nekivágni az erdőnek, hogy eljuthassanak a következő városba. Az út során azonban szemtanúi lesznek valaminek és hiába fogadják meg, hogy soha senkinek nem beszélnek a dologról, a titok követi őket egészen hazáig..
Mark Edwards: Nyomodban vagyok
Már csak egy hét és újra kinyit a könyvtár! De a könyvtárosok addig sem tétlenkednek, gőzerővel folyik a padló cseréje!
2022.06.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Adam Price élete tökéletes. Vonzó feleségével két tökéletes gyerekeket nevelnek egy festőien gyönyörű kertvárosban. Az állása is jól fizető, így semmi oka panaszkodni. Egy napon azonban egy idegen néhány szót suttog a fülébe, azt állítva, hogy a felesége nem az, akinek gondolta. Az összezavarodott férfi kérdőre vonja a feleségét, aki megnyugtatás helyett fenekestül felforgatja megszokott életüket. Adamnek azonban nincs ideje megpróbálni megjavítani azt, ami elromlott, mert az idegen nem csak a hétköznapjait, de az életét is fenyegeti…
Harlan Coben: Az idegen
Ha valaki gondolkozott már azon vajon tovább tart-e elolvasni “Az elfújta a szél” c. regényt vagy a “Gyűrűk urá”-t, annak itt a válasz!
2022.06.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
A trilógia utolsó kötetét ajánljuk mára, így aki még nem olvasta az előző két részt, de tervezi, inkább írjon gyorsan a könyvtárnak és kölcsönözze ki őket, ne olvassa tovább ezt az ajánlót!
Emma végre elhagyja korábbi életének helyszínét, hogy a Stanford egyetem hallgatójaként újra tudjon kezdeni mindent. De a lány hamar megtanulja, hogy az igazság és az, hogy szembenézzen vele, sokkal jobban tud fájni, mint az árulás, ami korábban kirántotta a talajt a lába alól. Emmának nem csak szembe kell néznie a múltjával, de meg is kell tudnia bocsátani mindenkinek, akinek része volt benne, így saját magának is. De ahogy a lány hamarosan megtapasztalja, sokszor ez a legnehezebb lépés, mielőtt tovább léphetne valaki.
Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet (Csak lélegezz! 3.)
Meghalt Berkes Péter író, “Az Utánam, srácok!” és az “Öreg bánya titka” című ifjúsági regények írója.
2022.06.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a részben Afrika egzotikus világába kalandozhatunk el Beck Grangerrel és barátjával Peterrel. A két férfi, hogy az életüket fenyegető csempészek elől meneküljön, kénytelen kiugrani a repülőgépből, amivel utaznak. Földet érve azonban nem csak a természettel kell megküzdeniük, hanem a nyomukba eredő csempészekkel is. Szerencsére Beck Granger kitűnő túlélő képességekkel rendelkezik, de vajon ez elég lesz-e ahhoz, hogy őt és barátját is biztonságba tudja juttatni?
Bear Grylls: A skorpió sivataga (Túlélés: teljesítve 3.)
A magyar könyvkiadás történetéről olvashatunk a következő cikkben.
2022.06.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat ötödik kötetében a briliáns elméjű házvezetőnő ismét Whiterspoon felügyelő segítségére siet. A felügyelő ugyanis részt vesz azon a bálon, ahol a mindenlében kanál Hannah Greenwoodot meggyilkolják, de fogalma sincs ki lehet az elkövető. Gyanúsítottakban nincs hiány, de az ügy felderítésében szerencsére nem kell egyedül helytállnia, Mrs. Jeffries mindig ott van, ha szüksége lenne rá.
Emily Brightwell: Mrs. Jeffries és a gyilkos bál
A Könyvhét alkalmából elérhetővé válik a Arcanum Digitális Tudománytár sajtóadatbázisa. Korabeli kézikönyveket, folyóiratokat, napi- és hetilapokat is böngészhetnek az olvasók.
2022.06.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk “A nő mosolya” c. könyv előzménye. Henri Bredin, a menthetetlenül romantikus irodalom szakos diák, beleszeret Valérie Castelbe, aki mindenben az elentéte és ezért elérhetetlennek tűnik a fiú számára. Egy napon azonban a Szajna partján egy használt könyveket árusító boltban ütött-kopott kis könyvecskére bukkan. A kötet szerzője szerelmi bájitalt ajánl, a fiú pedig utolsó esélyként megveszi a könyvet. Vajon hatásos lesz-e a bűbáj?
Nicolas Barreau: A szerelem receptjei
A nyár már megérkezett, de még nem késő nyári tábort keresni a gyerekeknek!
Várja a 7 és 12 év közötti gyerekeket a könyvtár tábora is!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.06.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Krimirajongók figyelem! A mai ajánlónak választott könyv főszereplője Max klein, a keményöklű detektív, akit George Chapman, az egykori sportolóból politikussá avanzsált híresség bíz meg, hogy kiderítse ki fenyegeti az életét. Bár Chapman állítása szerint nincsenek ellenségei, Klein túl régóta van a szakmában, hogy ezt elhiggye, a nyomozása pedig hamarosan lehetséges elkövetők hosszú listáját eredményezi.
Paul Auster: Trükkös játék
150 év után végre méltó épületbe költözött a Néprajzi Múzeum. A tárlatról és a kiállításra kerülő tárgyakról olvashatunk a következő cikkben.
2022.06.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Japán változó évszakaiban játszódik ez a kedves történet, melynek főszereplője Nana, a macska. Nana nagyon szeret terpeszkedni gazdája, Szatoru mellett annak ezüstszínű furgonjának anyósülésén. Ennél több neki nem is kell, bár az érdekelné, hogy a gazdája miért szeretne találkozni három, ifjúkori barátjával, a férfi azonban ezt nem akarja neki elmondani. Szelídséggel és humorral átszőtt történetet vehetünk kezünkbe, ha kikölcsönözzük ezt a könyvet.
Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája
Tehetsz méh többet! – Európa legnagyobb méhes tárlata a Természettudományi Múzeumban.
2022.06.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb könyvet ajánlunk a rejtvényfejtést kedvelő Olvasóinknak. Ebben a könyvben Leonardo da Vinci festményeihez, vázlataihoz és írásaihoz kapcsolódó százötven rejtvényt találunk. A fejtörőket, melyeket a mester munkái illusztrálnak, logikus gondolkodással és éles elmével tudjuk csak megfejteni.
A Leonardo da Vinci-rejtvénykódex
Újranyitott a Közlekedés Múzeumi időszaki kiállítása, ahol láthatunk vasúti járműveket, faros Ikarust, két világháború közötti teherautót, Ford T-modellt, illetve még egy szovjet luxusautót is.
2022.05.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Windsor-ház viharos kapcsolatairól szól mai könyvajánlónk. A nálunk is nagy sikernek örvendő “Korona” c. sorozat történész szakértője ír Vilmos és Harry herceg gyerekkori szoros kapcsolatáról, későbbi elhidegülésük okairól, valamint a nagyközönség elől eltitkolt viszályokról.
Robert Lacey: Testvérharc
ÉLMÉNYTÁBOR A KÖNYVTÁRBAN
Várunk szeretettel ezen a nyáron is!
Éld át kedvenc hőseid kalandjait a könyvtárban!
7-12 év közötti gyerekeket várunk!
Részvételi díj: 11.500.- Ft / fő
Max. 20 fő
Bővebb információ és jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy +36 70 507 5510
2022.05.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jonas Kaufmann neve ismert mindenki számára, aki szereti az operát. Elsősorban nekik ajánljuk a híres tenorról szóló könyvet, melyet a Kaufmann-nal folytatott beszélgetések, kollégák és szakértők írásai gazdagítanak. Az énekes őszintén mesél a kezdeti nehézségekről, a sikerekről, annak jó és rossz oldaláról és természetesen megosztja az olvasókkal a legkedvesebb zeneszerzőinek és operaszerepeinek listáját is.
Thomas Voigt: Jonas Kaufmann
Bár a könyvtár június 19-ig zárva tart, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne új könyvekről olvasni vagy listát készíteni a könyvekről, amiket ki szeretnének kölcsönözni nyitás után. Ebben segíthetnek a Facebookon és a honlapon is közzétett könyvajánlók!
2022.05.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Nooderella” néven ismert youtuber ezúttal saját nevén, mint regényíró debütál. A “Beépített hercegnő” c. regény történetének két főszereplője van. Lottie Pumpkin, az átlagos lány, akinek álma, hogy hercegnő lehessen; és Ellie Wolf, aki pont ezt a sorsot szeretné elkerülni. Amikor a két lány szobatárs lesz az előkelő Rosewood Hall nevű bentlakásos iskolában, élnek a lehetőséggel, hogy személyiséget cseréljenek. Valaki azonban tudja a titkukat, az életük a Rosewoodban pedig egy csapásra megváltozik..
Connie Glynn: Beépített hercegnő (Rosewoodi Krónikák 1.)
ONLINE HARRY POTTER KLUB
Ez alkalommal kirakósok várják a VHPK tagjait! A kirakók a varázs világgal kapcsolatos témában készültek, ha sikerült mindet megoldani, írjátok meg (kommentben vagy a könyvtár e-mail címére: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), hogy mik láthatóak a képeken!
Jó szórakozást!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.05.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Caraval” c. sorozat befejező részét ajánljuk mára, melynek előző részei is megtalálhatóak a könyvtárban! Két hónappal az előző könyv történései után vesszük fel a cselekmény fonalát újra, azután, hogy az utolsó Caraval befejeződött. A Fátumok kiszabadultak egy elvarázsolt kártyapakliból, Legend bejelentette az igényét a trónra és Tella rájött, hogy a fiú, akibe beleszeretett, nem is létezik. Most minden, életek, birodalmak és szívek sorsa, azon múlik, hogy Tella képes-e megbízni Legendben, vagy ismét ellenségként kezeli. Eközben Scarlettnek képessé kell válnia a lehetetlenre, egy titok felfedezése miatt, Legendnek pedig meg kell hoznia azt a döntést, ami örökre megváltoztathatja. Bár a Caraval véget ért, az igazi játék csak most kezdődik, játszani pedig kötelező..
Stephanie Garber: Finale (Caraval 3.)
Idén már 8. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál, az ország és a régió egyik legnagyobb természet- és környezetvédelmi tematikus rendezvénye.
2022.05.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat második részét ajánljuk mára, amiben Jess Mastriani, akit a sajtó csak “Villámlányak” nevez, ismét nagy változás előtt áll. Úgy tűnik elvesztette azt a korábbi különleges képességét, hogy képes elveszett gyerekeket megtalálni, miután belecsapott a villám. Vagy mégsem? Jess mindenesetre igyekszik erről meggyőzni a sajtót és a kormányzatot, hogy a barátjára koncentrálhasson és nyugodtan élhessen. Amikor azonban egy kétségbeesett apa megkéri, hogy segítsen neki megkeresni eltűnt gyermekét, Jess nem tudni nemet mondani és az élete újra fenekestül felfordul.
Jenny Carroll: Fedőneve: Kasszandra (Hívószám 1-800 2.)
Új könyvek kisiskolásoknak és 10 éven felülieknek a tavaszra!
2022.05.24.
Ma délután OLVASÓKLUB a könyvtárban! Várunk mindenkit, aki szeret könyvekről beszélgetni jó társaságban!
Programok, információk / Rendezvények
KÖNYVAJÁNLÓ
Eddy Kitsis és Adam Horowitz sikeres sorozata szolgált alapul ehhez a könyvhöz. A sorozat és a könyv főszereplője Emma Swan élete egyáltalán nem meseszerű, huszonnyolcadik születésnapjának estéjén megjelenik tízéves kisfia, akit születésekor örökbeadott. Emma hazaviszi Henry-t a Maine állambeli Storybrook-ba, ahol a kisfiú szerint minden lakos mesefigura, csak nem emlékeznek valódi kilétükre. Emma természetesen kétkedéssel fogadja a kisfiú állításait, de hamarosan furcsa dolgokat kezd el megtapasztalni, ami megváltoztatja a véleményét.
Odette Beane: Egyszer volt, hol nem volt – Ébredés
2022.05.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben az új sorozatban megismerhetjük Mare Barrow-t, a tizenhét éves Vörös lányt, aki az Ezüstök palotájába kerül, ahol kénytelen együtt dolgozni azokkal, akiket a legjobban gyűlöl. Az Ezüstök hatalma miatt nyomorgó Vörösök élete nehéz, hiszen elnyomóik isteni hatalommal bíró harcosok. Mare azonban hamarosan rájön, hogy ő is különleges erővel bír, ami veszélyes lehet az Ezüstök hatalmára…
Victoria Aveyard: Vörös királynő (Vörös királynő 1.)
ÉLMÉNYTÁBOR A KÖNYVTÁRBAN
Még várjuk a 7-12 év közötti gyerekek jelentkezését az idei táborba. Részletek a Facebook eseménynél és itt a honlapunkon!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.05.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
1200 és 1877 közötti időszakba kalandozhatunk el ezzel a könyvvel, melyből megismerhetjük a szamurájok fegyvereit és harci technikáit. Ezek a harcosok szigorúan követték a hagyományok által előírt viselkedési mintákat és kultúrát, de ennek ellenére folyamatosan fejlődésben voltak. Ezeket a változásokat tekinthetjük át ebben a könyvben.
Thomas D. Conlan: Szamurájok
Ne feledjék, a könyvtár május 30-án bezár 3 hétre, érdemes az olvasnivalóról minél hamarabb gondoskodni. Ebben segítségükre lehet a könyvtár könyvcsomag összeállítási szolgáltatása is!
2022.05.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
A természetes egyensúly titkának megismerését ígéri mai könyvajánlónk női Olvasóinak. A női testben a hormonok összetett egységet hoznak létre. Ha ez a rendszer felborul, akkor sok olyan probléma üti fel a fejét, amelyre nehezen találunk megoldást, hiszen sokszor nem is tudjuk merre keressük a rossz közérzet vagy a menstruációs problémák okát. A holland szerző érthetően és praktikus oldalról megközelítve ígéri az egyensúly eléréshez vezető út megismertetését.
Marjolein Dubbers: Hormonkontroll
Várunk mindenkit jövő héten szeretettel a májusi OLVASÓKLUBBA!
Aki szeret olvasni, beszélgetni a könyvekről és a jó társaságot sem veti meg, az biztosan jól fogja érezni magát!
Programok, információk / Rendezvények
2022.05.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvet Jo Frost, az Egyesült királyság egyik legmegbízhatóbb és legismertebb csecsemőgondozó és gyereknevelési szakértője írta, akit az Olvasók a “Szuperdada 1-2” c. könyvekből már jól ismerhetnek. Ez a kötet a kisbabák első évére koncentrál, segítség abban, hogy a legjobb szülője lehessünk a csöppségnek, megoldást ígérve minden felmerülhető problémára.
Jo Frost: A csecsemőkor nagy kérdései
Május 22-én, vasárnap, ismét vár mindenkit a Pagonyfeszt! Jegyeket elővételben is lehet kapni, a részletes program pedig ezen a linken érhető el.
2022.05.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Rejtő Jenő életének állít emléket mai könyvajánlónk. Az íróról hivatalos életrajz nincs, de helyette rengeteg anekdota terjed, ahogy a legenda növekszik. A könyvben számos eddig ismeretlen rövidebb Rejtő-szöveg, levéltári dokumentum, sajtómegjelenés és fotó mellett, még a hagyatékából előkerült és most elsőként publikált írásai is helyet kaptak.
Thuróczy Gergely (szerk.): A megtalált tragédia
Két év kihagyás után újra itt a Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban.
2022.05.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Richard Dargie, neves brit történész, ebben a könyvben kísérletet tett arra, hogy összegyűjtse az összes merényletet, amit valaha Hitler ellen terveztek vagy megkíséreltek. Ezeknek száma állítólag 42, amiből harmicant dokumentumok is igazolnak. Voltak, akik a közelébe próbáltak férkőzni, voltak, akik a távolból igyekeztek tenni azért, hogy a náci vezér többé ne okozhasson fájdalmat és szenvedést. A könyvből megismerhetjük az őt védő biztonsági intézkedéseket is, amelyek ezeket a kísérleteket meghiúsították.
Richard Dargie: Merényletek Hitler ellen
Várjuk szeretettel a gyerekeket az Élménytáborba:
Éld át kedvenc hőseid kalandjait a könyvtárban!
7-12 év közötti gyerekeket várunk!
Részvételi díj: 11.500.- Ft / fő
Max. 20 fő
Bővebb információ és jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy +36 70 507 5510
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.05.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai mesénkből a Pünkösdöt és az ünnephez kapcsolódó szokásokat ismerhetik meg a gyerekek. Biztos sokan ismerik a cucorkázást, tudják ki a pünkösdi király és királyné vagy, hogy mit is kell csinálni törökbasázáskor. De ha nem, akkor ebből a gyönyörűen illusztrált könyvből most megtudhatják!
Takács Viktória: Pünkösdi mese
Neil Gaimant, az “Amerikai istenek” legendás íróját ismerhetjük meg kicsit közelebbről az alábbi cikkben.
2022.05.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismert művészek életét mutatja be a “Kicsikből nagyok” c. sorozat, melynek mai része Frida Kahlo festőművészt ismerteti meg a kisebbekkel. Frida fiatal korában balesetet szenvedett, mely örök életre megváltoztatta az életét. Ágyban fekve kezdett el festeni és soha nem szűnt meg benne az élet utáni szenvedély. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglalót olvashatunk Frida életéről.
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo
Don Winslow, aki a “Lángoló város” c. regénnyel lett ismert leginkább, felhagyni készül az írói szerepkörrel. A cikkből megtudhatjuk mi késztette a váltásra és merre indul tovább a könyvek írása helyett.
2022.05.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Garázs bagázs” c. sorozat újabb részét ajánljuk mára. A Garázsba, ahol egy traktor, buldózer, teherautó, úthenger és egy bobcat is lakik már, újabb lakó szeretne beköltözni. Turbó Brúnó egy nagyon szép piros versenyautó, csakhogy kissé figyelmetlen, hangos és szeret száguldozni, amit a csendes garázs lakói nem annyira szeretnek.
M. Kácsor Zoltán: Turbó Brúnó, a versenyautó (Garázs bagázs 7.)
Először Shakespeare elfeledett fiának állított emléket Maggie O’Farrell a “Hamnet” c. regényében, most pedig sikerült elérnie, hogy a klasszikus művekre nagy hatással bíró ikerpár is emlékhelyet kapjon Shakespeare szülővárosában.
2022.05.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai mesekönyvünk nem csak szórakoztató, hanem ismeretterjesztő is. Főszereplője, Luca, iskolai előadásra készül az anyukájáról, de elakad a munkával. Anyukája rendőr, ami miatt sokan ok nélkül csúfolják a kislányt. Szerencsére Luca találkozik Mátéval, a szélfiúval, aki elrepíti őt a 19. századba, ahol megismerkednek olyan nőkkel, akik szintén úgynevezett férfias foglalkozásokat űztek. Szendrey Júlia, Bezerédj Amália és Kánya Emília munkásságát és családi életét is megismerhetjük a könyvből.
Wéber Anikó: Luca és Máté régi körhintája
Szerb Antal “A Pendragon-legenda” c. művének új, exkluzív kiadása jelent meg nem régen, ennek kapcsán beszélgetett az Ectopolis a szerkesztővel, Németh Lucával a kihívásokról, amit egy ilyen jellegű munka hoz.
2022.05.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hat éves kortól ajánlott mai könyvajánlónk. Balázs Ágnes, a Móra Könyvkiadó házi szerzője, ebben a könyvben ismét a sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekeknek mesél. A felolvasandó rövid és humoros mesék ugyanis egyszerű mozgásgyakorlatokkal együtt érkeznek, ami jól le tudja kötni a gyerekeket a mese hallgatása közben.
Balázs Ágnes: A csavargó kisautó és más történetek
A kortárs magyar költészetről olvashatunk a Závada Péterrel készült interjú kapcsán.
2022.05.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Valósághű beszámolót kaphatunk Anne Applebaum könyvéből, mely a Szovjetunió és Sztálin 1929-es mezőgazdaság kollektivizációjának tervét és annak hatását, elsősorban Ukrajnára, mutatja be. A könyv nem csak az egykori borzalmakat és azoknak lehetséges okait mutatja be, de kitér a folyamatok hosszú távú hatásaira is.
Anne Applebaum: Vörös éhínség
Jövő héten is vár mindenkit a MESEDÉLELŐTT!
Még lehet regisztrálni: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.05.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az 1918 és 2017 közötti Erdély irodalmával foglalkozik a mai könyvajánlónknak választott mű. A két irodalomtörténész által fémjelzett könyv szubjektív szempontok alapján került összeállításra. Fő szempontjuk az értékek felmutatása, de a szakértők kritikusak maradtak az általuk vizsgált korszakkal szemben.
Kántor Lajos – Láng Gusztáv: Száz év kaland
Minden hónapban várja a könyvtár Olvasóklubja azokat, akik szeretnek olvasni és akik szeretik a jó társaságot! Ha van olyan könyv, amiről szeretne beszélgetni, de nincs kivel, jöjjön el bátran, várjuk szeretettel!
A rendezvény ingyenes.
Programok, információk / Rendezvények
2022.05.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Dan Moore hivatásos feladványszerkesztő állította össze és ellenőrizte le (háromszor!) a könyvben található rejtvényeket. Minden oldalra jut egy feladvány, aminek megoldásához elő kell hívnunk a bennünk szunnyadó nyomozót.
Dan Moore: Sherlock Holmes – Rejtélyek könyve
Ebben a hónapban is lesz Rendhagyó Irodalomóra a könyvtárban. Ez alkalommal Víg Balázs író látogat majd el hozzánk, hogy különleges órát tartson az általános iskolások részére.Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.05.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Habsburg Vilmos főherceg életével foglalkozik Tymothy Snycer neves amerikai történész könyve. A könyvből megismerhetjük annak a férfinak a történetét, aki szinte bármit képes lett volna megtenni, hogy elérje álmait, személyes és a nemzet identitását is gyakorta megváltoztatva emiatt.
Timothy Snyder: A vörös herceg
A könyvtár minden korlátozás nélkül látogatható, így az olvasóterem és a gyermekkönyvtári részlegünk is!
Várunk mindenkit szeretettel nyitvatartási időben, amit megtalálnak itt: Nyitvatartás
2022.05.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Klasszikus romantikus regényt ajánlunk mára mindenkinek, hiszen Jane Austen regényeit nem csak a szerelmes történetek kedvelői olvashatják élvezettel. Austen hősnőinek élete tele van szerelemmel, csalódással, de ezen kívül még becsülettel, álnoksággal és reménnyel is. Ennek a regénynek két testvér a főszereplője, akik a címben megjelölt tulajdonságokat jelenítik meg. Elinor az értelmet képviseli, míg húga, Marianne, a romantikus szerelmet és érzelmeket testesíti meg. Az 1800-as évek Angliájában keresik mindketten a helyüket, ami nem olyan egyértelmű, mint ahogy talán elsőre tűnik.
Jane Austen: Értelem és érzelem
Újra MESEDÉLELŐTT a könyvtárban! Ez alkalommal A Három Kismalac kalandjait élhetjük át Major Zitával és a Bábos Mesekuckóval.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.04.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Quentin Coldwater nem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű, titkos egyetem hallgatója nem lesz New Yorkban. A fiatal fiú könnyedén veszi a mágia adta akadályokat, de a felnőtté válás már nem megy neki olyan egyszerűen. A varázslat felfedezésével nem jön a várva várt nagy kaland és a boldogság sem tűnik könnyebben elérhetőnek. Egy nap azonban a barátaival felfedez valamit, ami újra megváltoztatja az életét…
Lev Grossman: A varázslók (A varázslók-trilógia 1.)
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
A Harry Potter könyvek tele vannak beszélő nevekkel, amik tökéletesen illenek a karakterekhez vagy jól kifejezik a varázslatok hatását. Az áprilisi VHPK alkalmával olyan szókeresőt készítettünk, amiben összesen 10 darab nevet és varázslatot rejtettünk el.
Meg tudjátok találni mindent?
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.04.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
A három könyvre szétbontott “Taikó” c. regényt ajánljuk mára. A regény a 16. századi Japán lenyűgöző krónikája, főszereplője Hijosi, az alacsony sorból felemelkedő harcos, aki elszántan küzd nem csak az életben maradásért, de az emberség megőrzéséért és a dicsőségért is. A könyv lapjain találkozhatunk lángelméjű hadvezérekkel, kegyetlen és embert próbáló kalandokban vehetünk részt és még a szerelmet is megismerhetjük.
Josikava Eidzsi: Taiko II-III
Sokszor a legnehezebb része a könyvírásnak, hogy valaki ténylegesen leüljön és írjon. Erre talált ki szokatlan megoldást egy japán kávéház.
2022.04.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Gazdag emberként tér vissza szülőföldjére az egykor csak szegénységet ismerő Leandro Cardetta. Palazzojának felújításával egy angol építészt bíz meg, aki a munka idejére magával hozza fiát és második feleségét, Claret is. A Leandro házán kívüli világban azonban a kétségbeesés egyre növekszik, a napszámosok bármit megtennének, hogy élelemhez jussanak. Egyikük, Leandro unokaöccse, büszkeségből nem kéri a gazdag rokon segítségét, amíg egy nap súlyosan meg nem sérül. A nagybátyja házában pedig találkozik Clare-rel és az élete egy csapásra megváltozik.
Katherine Webb: Ha eljő az éj
Bram Stoker élete legalább olyan fordulatos és különös volt, mint legismertebb regénye a “Drakula”.
2022.04.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Több szereplő meséli el ami könyvajánlónk történetét. A regény a történelem egyik legsötétebb időszakában játszódik, megindítóan bemutatva a családi kötelékek és a szeretet erejét. 1953-ban Jean-Luc mindenáron igyekszik a múltja elől elmenekülni, az arcán húzódó sebhelyet pedig csekély árnak tartja azért, hogy túlélte a franciaországi náci megszállás borzadalmait. Új életet kezd Kaliforniában, de egy váratlan nap múltja kopogtat az ajtaján. Párizsban, 1944-ben egy fiatal zsidó nő élete összeomlik, amikor felterelik egy Auschwitzba tartó vonatra. Végső kétségbeesésében rábízza kisbabáját, legdrágább kincsét, egy idegenre, reménykedve, hogy legalább ő túléli. Ezen a peronon fonódik össze két ember sorsa, akik el sem tudják képzelni, hogy ezek a döntések mekkora hatással lesznek a jövőjükre.
Ruth Druart: Míg Párizs aludt
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni viharos szerelméről olvashatunk a következő cikkben.
2022.04.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Fabian Risk élete nem mondható egyszerűnek. Miközben feleségét igyekszik visszahódítani, ott van neki még a per is, amiben a fia érintett, a nyomozás a kollégája után, nem is beszélve a gyilkosságokról, melyeket meg kell oldania. Mikor újabb áldozat bukkan fel egy régóta tartó nyomozás során, a nyomozócsapat kénytelen rájönni, hogy még mindig rossz nyomon járnak. Fabian rájön, hogy ebben az esetben a különbségekre kell koncentrálni, de hogyan lehet megtalálni egy tettest, akinek nem kell indíték és több módon is gyilkol?
Stefan Ahnhem: A halálos X (Fabian Risk 5.)
Várunk mindenkit szeretettel holnap az áprilisi Olvasóklubba!
A rendezvény ingyenes.
Programok, információk / Rendezvények
2022.04.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar író tollából származik a mai könyvajánlónak választott krimi. Elhagyott gyereket találnak 1980-ban Dobogókőn, aki végül állami gondozásba kerül. Hamarosan furcsa dolgok kezdenek történni körülötte, éjszakánként lebeg az ágy felett és képes megjósolni a jövő bizonyos eseményeit. Egy nap három öltönyös férfi viszi el és többet nem hallanak felőle. 2015-ben azonban több nagy magyar városban is különös jelenségeket tapasztalnak, az eseteket összeköti egy férfi, aki a nagy meleg ellenére is fekete öltönyt, kalapot és esernyőt visel, az arcára azonban senki nem emlékszik. Az eseményeket öt különös alak tartja szemmel, akik Kristálygyerekeket keresnek, kutatásuk pedig elvezeti őket Szofihoz, a fiatal hobbifotós újságíróhoz, aki legjobb barátja segítségével kutatja a furcsa események okát, nem is sejtve, hogy az élete hamarosan veszélybe kerül…
John Cure: A fekete esernyős férfi
Természetesen ebben a hónapban is lesz Olvasóklub a könyvtárban, amire várunk mindenkit szeretettel!
2022.04.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bödőcs Tibor ma egyike a legnépszerűbb humoristáknak, most pedig első regényét vehetjük kézbe, ha ellátogatunk a könyvtárba. A könyv a magyar vidék szeretetét közvetíti humoros formában, főszereplője pedig nem más, mint Magyar Oszkár festő és mázoló, aki a kocsmapultnál ülve traktálja Gyöngyit az életről, a nagyfröccsökről és kocsonyákról.
Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak
Ne ítélj könyvet borítójáról, szól a mondás, de mennyire tartjuk magunkat ehhez? Sokszor egy szép borítóval ellátott könyv bizony nagyobb eséllyel kerül az olvasók kezébe, mint a csúnyácskább társaik. Ebből a cikkből megtudhatjuk, hogyan is tervezik a könyvek külső arcát.
2022.04.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bereményi Géza önéletrajzi regénye elsősorban a szerző gyermek- és ifjúkorát veszi közelebbről szemügyre. Megismerhetjük gyerekkora helyszínét, a nagyszülői házat és a Teleki piacot, a tízévesen átélt 1956-os forradalom hatását, majd ifjúkorát egészen huszonöt éves koráig. Anekdotákkal teletűzdelt krónikája ez a könyv a 20. századi magyar történelemnek egy művész tollából.
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Holnap!
2022.04.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk egy trilógia középső része. Promis Falls békés városkáját tragédia rázza meg, amikor a bezárás előtt álló autósmozi zárónapján leomlik a vetítőfal. Négy ember veszti életét az elsőre véletlennek tűnő eseményben, de a szakértők robbanószerkezet használatának nyomaira bukkannak a helyszín vizsgálatakor. Az egyik áldozat lánya megbízza Cal Weaver magánnyomozót a történtek kiderítésére, akit a nyomok egy betöréstől DVD tokokon át olyan megdöbbentő igazságokhoz felfedezéséhez vezetik, amire a város tisztes lakói nem voltak felkészülve.
Linwood Barclay: Tünékeny igazság (Promise Falls 2.)
Várunk szeretettel mindenkit csütörtökön!
Ne hagyják ki a lehetőséget, hogy találkozhassanak “Az Ég tartja a Földet” c. könyv írójával. A könyvből musical is készült, mely az Erkel Ferenc színházban kerül majd bemutatásra.
A rendezvény ingyenes!
Programok, információk / Rendezvények
2022.04.17.
Áldott húsvétot kívánunk minden kedves Olvasóknak!
2022.04.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az “Akcelerátus-trilógia” befejező részében Nick kénytelen engedni Edison zsarolásának, hogy segédkezzen az Akcelerátusnak, amihez viszont vissza kell szereznie a korábban eladott tárgyakat, köztük azt a teleportáló masinát, ami a Loch Ness-i szörny tavának mélyén lapul. Mitch és Caitlin eközben Mitch apját igyekszik tisztázni a vád alól, miszerint ellopott 750 millió dollárt. Petula pedig azon dolgozik, hogy előrébb jusson a ranglétrán, közelebb Nickhez, hogy beteljesíthesse a hárfa jóslatát, bármit is jelentsen az…
Eric Elfman – Neal Shusterman: Hawking folyosója (Akcelerátus-trilógia 3.)
Jövő héten is vár mindenkit a MESEDÉLELŐTT!
Még lehet regisztrálni: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.04.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
A mese úgy kezdődik, ahogyan sok másik. Meena, egy kislány olyan házban él, ahol a könyvek nem csak a polcokat foglalják el, de ott vannak az asztalokon, a konyhaszekrényben, de még a vécében is. A legtöbb főszereplőnek ez örömet okozna, de Meena nem szereti a könyveket, így őt kifejezetten idegesíti, hogy mindenhol beléjük botlik. Persze mire a könyv végére érünk a kislány máshogy tekint majd a könyvekre, de hogy hogyan jut el idáig, azt bizony csak a könyv elolvasásával tudhatjuk meg.
A könyvet 9 éves kortól ajánljuk.
Manjusha Pawagi: A lány, aki utálta a könyveket
Újfajta köntösben kerülnek elénk az egykori Budapest jellemző lakói. Simony Balázs “Alakok” címmel indított podcastot, melyben Kosztolányi írásait felhasználva, színészek és szakértők közreműködésével merülhetünk el a múltnak ebben a különleges szakaszában.
2022.04.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kamaszoknak szóló sorozat indul mai könyvajánlónkkal. A fiataloknak fontos, hogy “képben legyenek” a világ történéseivel és változásaival, hiszen az ő életüket is befolyásolni fogják a ma hozott döntések. Milyen lesz a jövő, mi is az a mesterséges intelligencia, lehetséges-e a halhatatlanság és még sok érdekes és fontos kérdés vár megválaszolásra, amiben ez a könyv segítséget nyújt majd.
Tom Jackson: A jövő embere
Alexandre Dumas a szakácskönyvével büszkélkedett a legtöbbet, de az olvasók azért szerették “A három testőr” c. regényét is. A világhírű író életével ismerkedhetünk meg jobban ebben a cikkben.
2022.04.12.
Várunk szeretettel mindenkit ma délután! Hozzák el kedvenc versüket is!
Programok, információk / Rendezvények
KÖNYVAJÁNLÓ
Medveszemmel nézhetjük a madarakat a Duna-parton, a várost, a sakktáblát, de még a focipályát is, ha kézbe vesszük ezt az aranyos könyvet. A versek a medvék és madarak mulatságos életéről és kalandjairól mesélnek.
Tandori Dezső: Medveálom madárszárnyon
2022.04.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Alsó tagozatosoknak állítottak össze ezt a könyvet a szerkesztők, hogy a gyerekeket megismertessék az olvasás örömével. Hiszen olvasni, a könyv lapjain kalandozni különféle hősökkel igazán jó dolog! A történetek könnyen érthetőek, rövid versek és néhány oldalas mesék töltik meg a könyvet, így az olvasás sikerélményt jelent majd a gyerekeknek.
Olvasó szuperhős 1. - Kalandra fel!
Április 11-én, vagyis ma, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. A Vígszínház tavaly is népszerű színészeinek segítségével ünnepelte a jeles napot. Az erről összeállított videó itt található.
Azoknak, akik pedig szeretnék letesztelni a tudásukat a versekről (nem csak magyar versek), azoknak itt egy játékos kvíz!
A könyvtár pedig vár mindenkit a héten a kültéri Vers-folyosóval és holnap délután a könyvtárban, ahová várunk mindenkit és kedvenc versét!
Programok, információk / Rendezvények
2022.04.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lázár Ervin könyveit mindenkinek lehet ajánlani, az öreg oroszlán meséi nem csak Petit fogják szórakoztatni, de az olvasót is. Bruckner Szigfrid, a valaha cirkuszban dolgozó, de mára “nagyon öreg oroszlán” különleges barátsága Petivel meglepő lehet, de rögtön érthetővé válik, ha belelapozunk a könyvbe. A vén oroszlán mesés történetei olyan tapasztalatot adnak át a kisfiúnak, ami biztosa a hasznára válik majd, még akkor is, ha nem biztos, hogy a mesék teljesen igazak.
Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
Író-olvasó találkozóra várunk mindenkit, ahol Zsuffa Tünde írónővel beszélgetünk majd “Az Ég tartja a Földet” c. könyvéről.
A rendezvény ingyenes!
Programok, információk / Rendezvények
2022.04.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
A “Garázs bagázs” c. sorozat újabb részében a lusta kukásautó járja a Garas utcát minden nap, de ahelyett, hogy összeszedné a szemetet, mindent otthagy. A garázs lakóinak hamar ki kell találniuk valamit, hogy a szemét ne lepje el az utcát.
M. Kácsor Zoltán: Szemétkedő Szemétszedő (Garázs bagázs 6.)
Gárdonyi 100 emlékév Egerben! A város az egyik legismertebb magyar író életének és munkásságának állít emléket az egész éves programsorozattal.
2022.04.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
A magyar és skót hagyományokat ötvözve mesél nekünk a könyv Jane Hainingről, aki kislányként ezeket a meséket hallgatva vált azzá a felnőtté, aki egy magyarországi leánynevelőben dolgozott a háború kitörésekor és zsidó származású gyerekeket és felnőtteket mentett meg a biztos haláltól. Jane élete egy koncentrációs táborban ért véget, de ezek a mesék emléket állítanak ennek a hihetetlenül bátor nőnek, úgy, hogy mosolyt csalnak az olvasó arcára.
Halász Margit: Hetvenhét vörös bárány
Ismét lesz MESEDÉLELŐTT a könyvtárban! Ebben a hónapban Katica elveszett pöttyeit kereshetjük meg Major Zitával és a Bábos Mesekuckóval.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2022.04.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Harkányt, Mohácsot és Siklóst ismerhetjük meg ezzel a színes könyvvel, amelyben egy három gyerekes családdal és állataikkal indulhatunk kalandozásra a magyar tájakon.
A könyv 5 éves kortól ajánlott.
Csapody Kinga: Irány Dél-Baranya! (Utazik a család 7.)
Május 10-ig lehet szavazni az idei Libri irodalmi díj jelöltjeire. A 10 döntős listáját és a szavazás módját megtalálhatják a következő cikkben.
2022.04.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
A válás és az azt követő időszak hosszú távon is befolyásolhatja a szülők és a gyerekek kapcsolatát. A helyzetet sokszor rontja, ha az egyik fél a gyerek segítségével akar törleszteni a másiknál, emiatt pedig a gyerek viszonya megromlik a másik szülőjével. A könyv segítséget ígér ennek a helyzetnek a kezelésére.
Amy J. L. Baker – Paul R. Fine: EXtelen döntések
KÖLTÉSZET HETE A KÖNYVTÁRBAN
Jövő héten kültéri irodalmi kiállítás vár mindenkit, aki ellátogat a Karikó János könyvtárba! Az egész hetes kiállításon kívül várunk mindenkit szeretettel kedden, délután 4 órakor közös versolvasásra is!
Programok, információk / Rendezvények
2022.04.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk sok vitát váltott ki, vannak, akik sorsfordítónk tartják a könyv elolvasását és vannak olyanok, akik szerint ki se szabadott volna adni „A viskót”. Az mindenesetre biztos, hogy a világban kevés olyan ember van, akire ne lenne hatással a könyv elolvasása, melynek főszereplője egy rozoga, a telepesek által elhagyott házikó, mely a titok tárházává válik. A könyv a megbocsátás erejéről szól, amit akár vallásos, akár „csak” spirituális oldalról közelítünk meg, egyetérthetünk, hogy szükséges és gyógyító.
Wm. Paul Young: A viskó
Hamvas Béla életéről és munkásságáról olvashatunk a következő cikkben.
2022.03.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jaya New Yorkban él, de élete minden, csak nem boldog. Házassága tönkre megy miután harmadik terhessége is vetéléssel végződik. A lány bánatában úgy dönt, a családja múltjában keres vigasztalást és elutazik Indiába. Jaya azonnal beleszeret az országba, nagymamájának egykori bizalmasa pedig megismerteti vele Amisá szívszorító történet a britek által megszállt országban.
Sejal Badani: A mesemondó titka
Fia szerkesztésében jelenik meg a két éve elhunyt világhírű kémregény író, John le Carré levelezése.
2022.03.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kirándulni jó! Kimenni a szabadba, állatokat látni, madárcsicsergést hallgatni igazán szórakoztató dolog lehet, de ha az időjárás nem engedi, akkor sem kell elkeseredni, hiszen Gryllus Vilmos új könyvében járhatjuk a természetet otthon is. A kötethez mellékelt CD hanganyaga megegyezik a „Dalok 2.” című CD hanganyagával.
Gryllus Vilmos: Kirándulós dalok
A bolognai könyvvásáron kerültek bemutatásra a tavalyi éve legnépszerűbb magyar gyerek- és ifjúsági irodalmi könyvei.
2022.03.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az 1900-as évekbeli, Amerikába irányuló, galíciai kivándorlás árnyoldaláról írt Martin Pollack. Az otthonukat elhagyni kényszerülők hasonló nehézségekkel szembesülnek, mint napjaink migránsai. Mindig vannak örök vesztesek, akik a jobb élet reményében kelnek útra, de nem találják meg azt, és örök nyertesek, akik mások kárán csinálják meg a szerencséjüket. A könyv a kelet-európai szegény emberek életét és viszontagságait mutatja be az 1880 és 1910 közötti időszakból.
Martin Pollack: Az amerikai császár
A svéd Eva Lindström lett 2022-ben a rangos Astrid Lindgren-emlékdíj nyertese. Az idei nyertes nem csak író, de illusztrátor is, sajátos képi világa és okos történetei miatt méltán foglal helyet a díjazottak sorában.
2022.03.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Három éves kortól ajánlott ez az aranyos kis könyv, amiben Peti, a macska mindig dalra fakad, ha nehézséggel kell szembenéznie! A történet optimista, vidám hangulatú, biztosan mosolyt fog csalni az olvasó felnőttek arcára is.
Eric Litwin: Peti, a macska és a négy szökevény gomb (Peti, a macska 2.)
Vár mindenkit holnap az OLVASÓKLUB!
Hozza el kedvenc könyvét vagy válogasson a könyvtár kínálatából a többiek ajánlására.
Beszélgetni szerető olvasóinkat teával és süteménnyel várjuk.
A rendezvény ingyenes!
2022.03.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a skandináv krimiben nem mással, mint Hans Christian Andersennel nyomozhatunk együtt. A hírnévre vágyó író 1834-ben hazatér Dániába, miután sem a kritikusok, sem a közönség nem fogadta tárt karokkal. Ez még hagyján, de azzal is meggyanúsítják, hogy meggyilkolt egy utcalányt. Hogy ártatlanságát bizonyítsa, nagy nehezen meggyőzi az áldozat húgát arról, hogy nem ő az elkövető és együtt erednek a gyilkos nyomába. A történet „előzménye” Andersen legismertebb, tragikus végű meséjének.
A. J. Kazinski – Thomas Rydahl: A hableány halála
Bár az INTERNET FIESTA véget ért, az ONLINE HARRY POTTER KLUB legújabb kvíze elérhető marad. Bár könyvjutalom nem jár majd a kitöltésért, de azért érdemes megnézni a legújabb legós kvízt, vagy akár a korábbiakat is, amik mind elérhetőek a könyvtár honlapján!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.03.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Neil Gaiman korunk egyik legnépszerűbb mesélője. Sokunkat varázsolt már el az amerikai istenekkel, most pedig egy zárt ajtó mögött rejtőző csodálatosan más életbe invitál minket. Coraline családjának új lakásában összesen huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. A tizennegyedik mögött eddig csak téglafalat talált a kislány, míg egy nap a fal fel nem fedte az átjárót, melyen keresztül Coraline egy szebb, jobb változatát találja az életének. Legalábbis elsőre így tűnik..
Neil Gaiman - Coraline
Ma érhető még el utoljára az idei játékos VÁROSISMERETI SÉTA – KALANDRA FEL BIATORBÁGYON!
Ha valaki képeket is készít a séta során és bejelöli rajta a könyvtárat, azt szívesen megosztjuk a többi Olvasóval!
A nyerteseket hamarosan értesítjük!
2022.03.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az „Álomhajsza” folytatásában ismét elvarázsolódhatunk Vavyan Fable egyedi módon megírt történetében. A valóság újra keveredik a megálmodottal, a táncban résztvevőket ismét a szeretet vezérli, de ez nem jelenti, hogy soha nem vétik el a lépéseket.
Vavyan Fable: Tündértánc 1-2. (Seym és Lilia 2.)
ONLINE HARRY POTTER KLUB – INTERNET FIESTA KIADÁS
Tudod milyen nyelven kellett Harrynek beszélnie ahhoz, hogy kinyissa a Titkok kamráját? Ha igen, akkor neked biztosan sikerül majd kitölteni az e havi Harry Potteres legós kvízt!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.03.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a novelláskötetben Agatha Christie legendás nyomozóinak egy-egy történetét olvashatjuk, miközben várjuk, hogy a jobb idő végleg beköszöntsön. Nyomozzunk együtt Miss Marple-al, Hercue Poirot-val és az ő legendás szürke kis sejtjeivel, Harley Quinnel, valamint Tommy-val és Tuppence-szel! A lapok között még James Bond is feltűnik majd, bár ez a Bond, nem az a Bond.
Agatha Christie: Szentivánéji krimik
Az INTERNET FIESTA mellet természetesen más programokat is szervez a könyvtár, melyek egyik legsikeresebbje a Bábos Mesekuckó előadása, melyre még lehet regisztrálni!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.03.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
A 12. században játszódó történetben a kínai Szung birodalommal ismerkedhetünk meg. A kínai „Gyűrűk uraként” számontartott történet főszereplője két fiú, akiket szüleik testvéreknek szántak, de a sors mást tartogatott számukra. Tomboló Menny Kuo és fogadott testvére Vasszívű Jang megesküsznek, hogy születendő fiaik együtt és biztonságban nőnek majd fel, védve az északi dzsürcsi behatolóktól. Azonban egy összecsapást követően Tomboló Menny Kuo meghal, Vasszívű Jang pedig eltűnik. Kuo fia Dzsingiszkán udvarába kerül, ahol kiváló íjász lesz belőle. A fiú megesküszik, hogy bosszút áll apjáért, de egyszer csak szemben találja magát Jang Kanggal, Vasszívű Jang fiával, aki időközben a Szung birodalom katonájává vált.
Csin Jung: Hős születik (A Sasíjász legendája 1.)
Még mindig tart a fieszta a könyvtárban! Persze nem valami zenés programra gondolunk, bár énekelni is lehet a városismereti séta alatt, ha valaki szeretne; hanem az ismét megrendezésre került INTERNET FIESTA elnevezésű programra.
A VÁROSISMERETI SÉTA és az ONLINE HARRY POTTER KLUB is vár mindenkit egészen 24-ig!
A kellemes időtöltés mellett pedig még könyvet is lehet nyerni!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.03.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nemzetközi sikereket hozott szerzője számára mai könyvajánlónk. A norvég író rajongói már megszokhatták, hogy Vigdis Hjorth közvetlen és humoros formában ír sokszor kínos témákról. Ebben a könyvben egy örökségi vita és annak hátterében meghúzódó családon belüli erőszak került megírásra. Olvashatunk annak hatásáról, hogy a tabuk, az elhallgatások hogyan tehetik tönkre sokszor még a leszármazottak életét is.
Vigdis Hjorth: Örökség
2022.03.17.
INTERNET FIESTA PROGRAMJAINK:
Mától elérhetőek legújabb interaktív programjaink! Március 17 és 24 között, akik részt vesznek városismereti vetélkedőnkön vagy megfejtik a legújabb Online Harry Potter Klub kérdéseit, azoknak esélye lesz értékes könyvjutalomban részesülni miközben kellemesen szórakoznak!
KALANDRA FEL BIATORBÁGYON!
Játékos városismereti vetélkedő gyerekeknek és felnőtteknek. Sétánkon kísérjük el Bia híres szülöttjét, Juhász Ferenc költőt gyermekkorának színhelyeire! A három legjobb eredményt elérő játékost ajándék könyvvel jutalmazzuk! Okostelefonnal útközben megoldható a kérdéssor, vagy otthon, a séta után. (Ebben az esetben érdemes előre megnézni és felírni a kérdéseket, hogy biztosan ne maradjon ki egy sem.)
Az út hossza 2,4 km, időtartama feladatokkal együtt kb. 40 perc.
A térkép a kérdéssor elején található.
https://forms.gle/XVwKmjCgo4VAsdZeA
ONLINE HARRY POTTER KLUB – INTERNET FIESTA
Értékes könyvjutalmat sorsolunk ki ebben a hónapban a kvízt helyesen kitöltők között!
Szereted a legót? Szereted Harry Pottert? Ha csak az egyik kérdésre igennel válaszoltál, ez a kvíz neked való! A kérdések megválaszolásához nem kell ismerned mindegyik könyvet, elég az is ha olvastad vagy láttad a Harry Potter és a Titkok Kamráját! A megoldásnál segíthetnek a képek is!
A megoldás értékes könyvjutalmat jelenthet, szóval ne habozz, játssz velünk!
A kvízt megtalálhatjátok itt:
https://forms.gle/2A2sA9FJAoKTdW4R7
KÖNYVAJÁNLÓ
A történet két szálon indul, de hamar összefonódik. Fabian Risket a felettese megbízza, hogy titokban folytasson nyomozást a karácsony előtt eltűnt svéd igazságügyi miniszter ügyében. Eközben Koppenhágában Dunja Hougaard megkapja a népszerű tévés személyiség feleségének esetét. A nőt holtan találták, a nyomok pedig egyenesen Svédországba vezetnek, ahol Fabian és partnere gyanúja egy sorozatgyilkosra terelődik…
Stefan Ahnhem: A kilencedik (Fabian Risk 2.)
2022.03.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünk a romantikus történetek kedvelői körében tart számot kiemelt érdeklődésre. A „Hürrem” c. sorozat harmadik részében a végzet összehozza a leendő szultán húgát, Hatidzse szultánát és a trónra áhítozó egykori rabszolgából Szulejmán egyik legbizalmasabb barátjává vált Ibrahimot. Kettejük románca nem az a rövid életű viszony lesz, aminek mindketten gondolták és hatása sem csak az ő életükre terjed majd ki, hanem az egész birodalom történetét megváltoztatja.
Demet Altınyeleklioğlu: Ibrahim és Hatidzse (Hürrem 3.)
Holnap indul a tavaly is nagy sikert aratott INTERNET FIESTA!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.03.15.
KÖNYVAJÁNLÓ - MÁRCIUS 15
Idén, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából, a témához kapcsolódó könyvek ajánlásával szeretnék hozzájárulni az ünnepi megemlékezéshez.
Egyed Ákos akadémikus könyve az 1948-as erdélyi történésekre koncentrál, a munka azt kutatja, hogyan reagáltak a kialakult helyzetre Erdély különböző nemzetei és milyen programokat fogalmaztak meg megújulásuk érdekében.
Katona Tamás és Ráday Mihály közös könyve a forradalom és szabadságharc eseményeire és helyszíneire koncentrált. A sorozat első részében, mely az egykori televíziós műsort követi, helyszínek sokaságát ismerhetjük meg, többek között Zágráb főterét, Branyiszkót vagy Nagyegyed sóbányáját.
Nyáry Krisztián könyve az 1948 és 49-es időszakban született levelek segítségével meséli el a forradalom és szabadságharc történetét. Ismert szereplők magánlevelei mellett az egyszerű, hétköznapi emberek leveleibe is beleolvashatunk, megtudhatjuk ki, mit és miért tartott fontosnak a két év alatt.
A „Nemzet születik” c. könyvben Magyarország történetét ismerhetjük meg 1815-1849-ig bezárólag. A kötetből megtudhatjuk milyen fontos események vezettek végül a forradalom kitöréséhez.
Benedek Elek könyvét a fiatalabb korosztálynak ajánljuk. Gyönyörű képekkel illusztrált kötet a nagy mesemondó tollából.
Egyed Ákos: Erdély 1848–1849
Katona Tamás · Ráday Mihály: Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei I.
Nyáry Krisztián: Fölébredett a föld
Závodszky Géza – Hermann Róbert: Nemzet születik
Benedek Elek: A szabadságharc kora
2022.03.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Műhelytitkokba olvashatunk bele mai könyvajánlókkal. Irvin D. Yalom negyvenöt éves praktizálás után döntött úgy, hogy összegyűjti a leghasznosabbnak bizonyult terápiás módszereit. Sok gyakorlati tanáccsal és őszinteséggel találkozhatunk a könyvet lapozgatva, mert az író nem próbálta elrejteni a hibákat és próbálkozási kísérleteket, amik végül az eredményekhez elvezették.
Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka
MESEDÉLELŐTT - SZÜLETÉSNAPI AJÁNDÉK
Maci születésnapja
A Bábos mesekuckó előadása Major Zitával kicsiknek és óvodásoknak. A bábelőadást mesetorna követi. Már 1,5 éves kortól egészen óvodás kor végéig!
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (+23/310-128) vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
2022.03.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár Greta Thunberg ennek a könyvnek a főszereplője, valójában minden fiatalabb olvasót arra invitál, hogy legyenek ők a történet, a Föld megmentésének hősei. Sok fiatal szeretne tenni a bolygóért, de nem tudja pontosan mire is van szükség, vagy egyáltalán, hogy hol kezdhetné el ezt a nemes harcot. A könyvből megismerhetik a gyerekek a környezetvédelem alapkérdéseit és az azokra adható esetleges válaszokat.
C. Hecking – C. Schönberger – I. Sokolowski: A jövőnk most kezdődik
Február 26-án új anyagok kerültek publikálásra Tolkiennel kapcsolatban. A dátum természetesen nem volt véletlenül kiválasztott.
2022.03.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az olvasók körében népszerű könyvet választottunk mai könyvajánlónknak. A karácsonyi könyvet még a tavasz közeledtével is érdemes kézbe venni, hiszen a 10 éves Noel meséje rögtön visszavarázsol minket ünnepi hangulatba. A 24 megható történetből álló kötetet szerzője nem más, mint „A méhek története” c. felnőtteknek szóló regény rója.
Maja Lunde: Hónővér
Öt érdekességet olvashatunk most a 220 éve született Victor Hugoról.
2022.03.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kisvakond sokunk gyerekkorának nagy kedvence volt. A mostani generációhoz a gyerekek egyik kedvenc költője, Lackfi János juttathatja el a Kisvakond és barátainak kalandjait ebben a verses képeskönyvben. Vakondunk mindig ott terem, ha az erdő valamelyik lakójának segítségre van szüksége, amikor pedig ő kerül bajba számíthat a barátaira. A nyuszi, a csiga, a béka, a bagoly, de még a bátor kisegér is azonnal a segítségére siet!
Lackfi János: Kisvakond és a nagy kalandok (Kisvakond)
Nem csak a zsebóráját, hanem még a koporsójának egy darabját is megkapta az a múzeum, aminek nemrég majdnem hatvan Edgar Allan Poe-hoz kapcsolódó tárgyat adományoztak.
2022.03.4.
KÖNYVAJÁNLÓ
Umberto Eco halála után került összeállításra ez a kötet. Az esszék között olyan írásokat találunk, amiket az író 2001 és 2015 között a Milánóban évente megrendezésre kerülő fesztiválokon olvasott fel. Ezek az úgynevezett Milanesiana fesztiválok mindig egy központi téma köré szerveződtek; mint a szépség, rútság vagy akár a tűz; melyek közül nem egyet maga a szerző javasolt. A könyvből megismerhetjük Eco sajátos szemléletmódját, természetesen sziporkázó és humoros stílusában.
Umberto Eco: Óriások vállán
Sorozat készül Móricz Zsigmond „Tündérkertjéből”.
2022.03.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb M.C Beaton könyv érkezett a könyvtárba! Az Agatha Raisin sorozatáról ismert írónőnek ebben a történetében megismerhetjük Fellworth Dolphint, aki udvarias, szorgalmas fiatalember. Mikor a drága mama (végre) elhalálozik, a megkönnyebbült Fellworth-öt meglepetés várja. Hatalmas vagyont örököl, melynek eredete ismeretlen. A kíváncsi Fellworth összeszövetkezik a talpraesett és gyönyörű Maggie-el, hogy kiderítsék az igazságot.
M. C. Beaton: Egy holttest és más semmi?
Nem könnyű írói sorssal „büszkélkedhet” Jack London, vagyis John Griffith Chaney. Most „A vadon szava” c. regény szerzőjéről olvashatunk.
2022.03.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
A történet központjában a Kelly-fivérek által alapított szupertitkos elit csapat áll. A KGI (Kelly Group International) tagjai mind magas szintű intelligenciával, jó fizikummal és katonai előképzettséggel rendelkeznek. A cég olyan esetekben kerül bevetésre, amikor az állami szervek már képtelenek megoldani a helyzetet. Ez az életmód persze nyomot hagy a családtagok házasságán is, ebben a részben megtudhatjuk mi lesz Rachel és Ethan kapcsolatával, vajon képes lesz-e Rachel újra biztonságban érezni magát, azok után, amiken korábban keresztülment.
A sorozat részei önállóan is olvashatóak.
Maya Banks: Napkeltekor, lágyan (KGI 5,5)
2022-ben több olyan új hely nyitja meg kapuit, ahová családokat várnak szeretettel. Ebben a cikkben ezekről olvashatunk.
2022.03.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat újabb részében megtudhatjuk vajon mi lesz Leiszút Feliszút sorsa, miután rajtaütnek a barlangon a dragoszaurszok, miközben a Zabaszauruszok és Szutykoska kalandozásaik során véletlenül a félelmetes Ródában kötnek ki.
M. Kácsor Zoltán: Dragalád visszavág (Zabaszauruszok 4.)
Leonard Cohen eddig kiadásra nem került regénye jelenik meg októberben. A művet a szerző a legjobbjának tartotta, de megírásakor nem talált rá kiadót.
2022.02.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
József Attila-díjas novellaíró első mesekönyvét ajánljuk mára nyolcéves kortól. A könyvben két világ él egymás mellett. Meditittimó herceg ugyanis autista. Az egyik világ teljes elfogadással és megértéssel fordul felé, míg a másik csak arra koncentrál, hogy „megjavítsa” a kisfiút. A történetben keveredik a népi hagyomány és a modern világ, a helyzet megoldását pedig egyik sem jelentheti egyedül.
Csender Levente: A különleges Meditittimó kalandjai
A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) közzétette a Hans Christian Andersen-díjra jelöltek rövidlistáját, melyen 20 könyv kapott helyet. A jelöltek között Dániel András „A nyúlformájú kutya” c. könyve is megtalálható.
2022.02.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlók is helyben olvasható, de ennek ellenére minden Harry Potter rajongónak kötelező! 2017-ben a Bloomsbury kiadó és a British Library különleges kiállítással ünnepelte a „Harry Potter és a bölcsek köve” c- könyv kiadásának huszadik évfordulóját. Sokan nem tudtunk eljutni erre a kiállításra, de most lehetőségünk van bepillantani a mágia történetébe. A könyvben érdekes kéziratok, népi legendák és még J.K. Rowling előtte publikálatlan rajzait és kéziratát is láthatjuk!
Harry Potter – A mágia története
ONLINE HARRY POTTER KLUB
Bizony nem mindig sikerült tökéletesen követnie az utasításokat a kedvenc mágikus iskolánk tanulóinak. Te vajon emlékszel mi is történt, amikor a varázslat rosszul sült el?
Nézzük meg!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.02.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mauthausen felszabadításának hetvenedik évfordulója apropóján született meg mai könyvünk. A könyvben három olyan gyermek rendkívüli történetét ismerhetjük meg, akiket összeköt édesanyjuk szerencsére sikeres harca a túlélésért. A három nő kegyetlen körülmények között igyekszik megtenni mindent, hogy túlélje Auschwitz borzalmait, miközben még a terhességüket is titokban kell tartaniuk a nácik elől. Az átélt veszteségek és a különleges körülmények összekötik a három nőt, akik nem gondolják, hogy valaha élve jutnak ki a haláltáborból, hiszen ők nem tudják, hogy a szövetségesek már közelednek.
Wendy Holden: Túlélőnek születtünk
Egykönyves írók közé sorolják Rideg Sándort, az „Indul a bakterház” szerzőjét, pedig a sajátságos stílussal rendelkező szerzőben több történet is lapult.
2022.02.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Soha nem volt könnyű tanácsot adni a tiniknek, kivéve, ha háromlábú macska képében érkezik a jótanács. A könyv főszereplője, Ziggy, egy francia kisvárosban ismerkedik meg tizennyolc kamasszal, akik mind megosztják a problémájukat a macskával, aki a bizalomért cserébe hasznos tanácsokkal látja el őket.
Stéphane Garnier: Macskabölcsesség tiniknek
Farsangra vár minden gyereket a könyvtár! Arcfestés is lesz, mindenképp érdemes eljönni hozzánk péntek délután!
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amiről bővebb információ itt:
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.02.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvtárban nem csak kölcsönözhető könyveket lehet találni, sok olyan érdekes szerzemény található meg nálunk, amit értékük vagy különlegességük miatt, helyben lehet csak olvasni. Mai ajánlatunk ebbe a kategóriába tartozik. A „Star Wars: Évről évre” c. könyv mérete miatt is könnyebben olvasható a gyerekkönyvtár részlegében található könyves kuckóban. A kötetben időrendi sorrendben haladva fedezhetjük fel a galaxis titkát, mely már négy évtizede tartja izgalomban a rajongókat.
Várunk minden Star Wars rajongót szeretettel!
Ryder Windham – Daniel Wallace – Pablo Hidalgo: Star Wars: Évről évre – Egy galaxis története
Dosztojevszkij élete nem volt tele örömmel, de ez nem is olyan meglepő, ha már olvastunk tőle valamit. Most kicsit jobban megismerhetjük a nehéz sorsú író életének egy részét az alábbi cikk segítségével.
2022.02.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Beth úgy dönt, hogy elköltözik nagynénjéhez, Napsugárhoz, Portlandbe, hogy kissé távolabb kerüljön anyjától, aki szereti, de rátelepedik az életére. Zenetanárként vállal munkát és megismerkedik egy olyan férfival, akitől szülei világéletében óvták. A tetovált autószerelővel nem is szimpatizálnak kezdetben, de egy baleset megmutatja, hogy a lány számíthat Sam segítségére. A kapcsolatuk azonban nem egyenes út a boldogság felé, tele van kerülőkkel és mellékutakkal, ami miatt a lány megkérdőjelezni, hogy két ennyire különböző embernek vajon lehet-e egyáltalán közös jövője?
Debbie Macomber: Ha te nem lennél (Végül hazatalálsz 3.)
Várunk mindenkit szeretettel holnap délután az OLVASÓKLUBBA!
A rendezvény ingyenes, a társaság remek és a süti is finom. Érdemes eljönni!
Programok, információk / Rendezvények
2022.02.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai történetünk egy olyan világban játszódik, ahol bármilyen számunkra nem kellemes tulajdonságunkat meg tudunk változtatni a ragyogó színű gömbök segítségével. Senki nem tudja honnan jönnek és miért, de ha két egyformát beégetünk, a változás megtörténik. Természetesen a gömbök hatalmat jelentenek, így piacuk is van, amit olyan nagyágyúk uralnak, mint Alex Holliday. De vannak kisebb szabadúszó kereskedők is, mint David Sullivan, aki egy nap összetalálkozik a magányos gömbvadász Hunterral. Ketten együtt indulnak a nagy fogás reményében a gömbök után, de nincs könnyű dolguk. A gömbök fogynak, a profi vadászok pedig mindenhol ott vannak. De ennek ellenére van remény új színű gömbök felbukkanására, mint például az az Éjkék, melyet Alex Holliday őriz, és aminek hatása még nem ismert, mert a párja eddig még nem került elő.
Will McIntosh: Éjégetők
Ebben a hónapban is várunk mindenkit szeretettel a havonta megrendezésre kerülő olvasóklubunkba!
A rendezvény ingyenes!
Programok, információk / Rendezvények
2022.02.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünk a „Balszerencsés tündérmese” c. fantasy sorozat harmadik része. Mina Grime, aki tizenhat éves kora ellenére rendületlenül igyekszik mindent megtenni a családját sújtó átok elhárításáért, lassan eléri tartalékai végét. Úgy dönt, hogy kiszáll a meséből és nem foglalkozik a küldetésekkel, amiket a Történet kitalál számára, de a sors nem engedi, hogy elsétáljon. Mina végül Jareddel, tündér segítőjével, ismét szembeszáll a végzetével, bár nem önszántából. Egy titokzatos alak megzsarolja és a lány kénytelen engedelmeskedni, hogy elkerülje a végzetét.
Chanda Hahn: Tündérkönyv (Balszerencsés tündérmese 3.)
Április 8-ig lesz elérhető a Várkert Bazárban nyílt kiállítás Nemes-Nagy Ágnes életművéről.
2022.02.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
A szerző „Titoktündér” c. sorozatát a könyvtár olvasói is ismerik és szeretik már. Mai könyvünk azonban másik korosztálynak szól. A tinédzsereknek írt történet nyíltan és őszintén beszél azokról a kérdésekről, amik ennek a korosztálynak az életét meghatározzák.
Beck Andrea: B+ Be positive!
Mesedélután - Farsang a könyvtárban
Részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.02.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Emerson imádja a sminkeket, de a jegyeit elhanyagolta, így sürgősen tennie kell valamit, ha továbbra is drága magániskolába szeretne járni. Sajnos azonban őt inkább a „Szexi Fiú” becenevű Vance Butcher köti le, így igencsak nehezére esik a tanulmányaira koncentrálni. Emerson szerencséjére titkos képességet örökölt édesanyjától. Valahányszor megcsókol egy fiút, annak gondolatai megjelennek előtte, a lányban pedig felmerül annak az ötlete, hogy a két dolgot, a jegyjavítást és „Szexi Fiú” érdeklődésének felkeltését akár össze is köthetné.
Katie D. Anderson: Csók és szájfény
160 éve volt megoldatlan rejtély Charles Dickens gyorsírása, amit most egy programozónak sikerült végre megoldania!
2022.02.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai történetünk visszafelé halad az időben. Robbie és Emily évtizedes boldogságát rombolja le a férfi egy reggel, mikor a megszokott reggeli tevékenységei végeztével levelet hagy felesége éjjeliszekrényén. A történet innentől kezdve elindul a múltba, hogy megismerhessük vajon mi is volt Robbie tettének az oka és megérthessük, vajon mi volt az a titok, amit a pár olyan nagyon rejtegetni igyekezett.
Julie Cohen: Együtt
Bálint-nap (vagy Valentin-nap) kapcsán olvashatunk egy kicsit arról, hogy mi a különbség a klasszikus értelemben vett romantikus és a szerelmes regények között.
2022.02.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Alice Wright nyomasztó életéből akar menekülni házassága révén, de apósa hamarosan legalább annyira rátelepedik, mint korábbi élete. Egy nap azonban a nő lehetőséget kap, hogy önkénteskedjen az elnök felesége, Eleanor Roosevelt által életre hívott könyvtári mozgalomban. Alice része lesz egy összetartó kis csapatnak, akik a körülmények és nehézségek ellenére mindent megtesznek, hogy mozgókönyvtáraikkal megismertessék az olvasás örömét az emberekkel.
A könyv igaz történeten alapszik.
Jojo Moyes: Áradó fény
Mai cikkajánlónkból kiderül milyen is az, ha valaki vezetékneve Tolkien.
2022.02.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hiába jelent meg a „Marsbéli krónikák” 1950-ben, ennek ellenére mai napig a tudományos fantasztikus műfaj egyik alapkövének számít. Ez a változat felújított, újra szerkesztett és a „Marsbéli krónikák” mellett több, a témához kapcsolódó írása is megtalálható Brandbury-nek, melyek közül van, ami most jelenik meg először magyarul.
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (teljes változat)
Február 17 és június 26 között először kerül kiállításra Európában „A kis herceg” kézirata. Akiknek lehetőségük van eljutni a francia fővárosba, azok 600 kiállítási tárgyat, rajzokat, akvarelleket és fotókat tekinthetnek meg a mű eredeti kézirata mellett.
2022.02.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Már 2 éves kortól ajánljuk mai könyvünket. Beni kénytelen a nyári szünetet a nagymamájánál tölteni, ahol csupa furcsaság és unalom várja. De a kisfiú hamar felfedezi, hogy annak ellenére, hogy a leves hínárból készül, a nagyi pohárban tartja a fogát, mégis csak izgalmas kalandok várnak rá, amikor komoly feladatot kap. Segítenie kell a nagyi madarainak!
Benji Davies: Beni és nagyi madarai (Beni)
Február 2-án lett volna 140 éves James Joyce, akinek világhírű regényét, az Ulyssest, sokan a huszadik század legjobb angolnyelvű regényének tartják. Életéről és munkásságáról olvashatunk a következő cikkben.
2022.02.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlatunkhoz CD melléklet is tartozik, amin a Sebő-együttes által megzenésített verseket hallgathatjuk meg Kovács András Ferenc tollából. Kürti Andrea meseszép illusztráció segítik a versek élvezetét, melyek a körülöttünk lévő világ neszeit és zajait mutatják be.
Kovács András Ferenc: Árdeli szép tánc
Január 1-től újabb szerzők művei szabadulnak fel a jogdíj kötelezettsége alól, megtudhatjuk milyen könyvek lesznek ennek következtében elérhetők, akár a könyvtárközi kölcsönzés révén is.
2022.02.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár nem esett annyira sok hó mostanában, de azért esett annyi, hogy a könyvet elolvasó kisgyerekek jobban ráhangolódjanak mai könyvajánlók történetére. A történet főszereplője Marci, aki bizony sokszor dühe gurul, pedig nem szeretne, de szerencsére ott van jó barátja Kékmanó, akivel mindig meg tudja beszélni a gondjait és aki bizony még havat is tud varázsolni!
A könyvet 5 éves kortól ajánljuk.
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Hócsatától olvadásig (Kékmanó, a főnyeremény 5.)
Még lehet jelentkezni a holnapi farsangi MESEDÉLELŐTTRE!
Részletek a itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.02.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismét magyar írótól ajánlunk könyvet, méghozzá verseskötetet. A gyönyörűen illusztrált könyv lapjain megtalálhatunk mindent, érzéseket és gondolatokat, bágyadt plüsskutyákat, habókos zebrapintyeket és tollakat, tüskéket, csillagokat. Egyszóval mindent, amiből a gyermeklélek összeáll.
László Noémi: Bodzabél
Várunk mindenkit szeretettel jövő héten a Bábos Mesekuckó farsangi előadására Major Zitával!
Részletek a plakáton, a Facebook eseménynél és itt, a honlapunkon!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.02.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai két könyvünk a tegnapi sorozat újabb kötetei, az elsőben, melynek címe „Első könyvem a fénysebességről” a gyerekek megtudhatják mitől világít a nap, és miért nem pukkan ki, mint egy léggömb, a másodikban pedig, az „Első könyvem a téridőről” c. kötetben, többet tudhatnak meg az időről.
Farkas Róbert: Első könyvem a fénysebességről (Eszes Róka meséi)
Farkas Róbert: Első könyvem a téridőről (Eszes Róka meséi)
A 10 éves kortól ajánlott könyvben a szerző olyan példaképeket gyűjtött össze, akikre szerinte a mai gyerekek is fel tudnak nézni.
2022.02.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Rókapapa mesél a kicsiknek arról, hogyan születnek a csillagok és hogyan született meg az univerzum. Farkas Róbert könyve először közösségi finanszírozással, angolul jelent meg, de immár magyarul is elérhető ez a csodálatos könyv, ami az első könyve lehet a gyerekeknek az univerzumról.
Farkas Róbert: Első könyvem az univerzumról (Eszes Róka meséi)
Repülős játszótér nyílt a Hármashatárhegyen. A cikkben megismerhetjük az új játszóteret, mely a Pilis Parkerdőhöz tartozó területen található.
2022.02.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Rengeteg felfedezni való vár a kicsikere, ha a könyv segítségével elmerülnek ebben a csodálatos víz alatti világban, ahol találkozhatnak békákkal, halakkal, de még szalamandrákkal és szitakötőkkel is, akik a part közelében élnek.
Daniela Drescher: Gyere velem a sellők birodalmába!
A „Mondj Te Is Egy Verset” elnevezésű mozgalom alapítójával, Takács Bencével, olvashatunk interjút, aki már fél éve dolgozik azon, hogy a versmondás ismét népszerű legyen.
2022.01.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
A kicsiket is érdekli, hogy mik azok a villogó-csillogó pöttyök az égen, ez a könyv pedig segít nekik az éjszakai égbolt felfedezésében.
Katie Daynes: Nézd meg, mik azok a csillagok!
A 30 éve elhunyt Isaac Asimovról és munkásságáról olvashatunk a következő cikkben.
2022.01.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Főszereplőnk, Lili, örökül csak egy fotóalbumot, egy emlékkönyvet és egy biedermeier komódot kap a családi hagyatékból. Az internetet böngészve egyszer csak ismerős képre bukkan, mely egy udvarházat ábrázol, aminek képével a századfordulós emlékkönyvben találkozott. A lány nekivág, hogy kiderítse a kapcsolatot egy 1914-bn élt miskolci polgárlány és egy északnémet kastély képe között, a nyomozás pedig nem csak távoli helyekre, de távoli időkbe is elrepíti.
Mörk Leonóra: A porcelánlány
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Januárban sem maradhatunk Harry Potteres kvíz nélkül, ez alkalommal pedig letesztelhetjük menyire ismerjük az első könyvet! A kérdések között szerepel könnyű és nehezebb is, jó szórakozást hozzá!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.01.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Izgalmas kalandregényt ajánlunk mára, melynek főszereplője Hemul, a kommandós kiképzőből lett stalker, aki pénzkereseti lehetőség gyanánt mond igent arra, hogy turistákat kísérgessen a Zónában, míg azok mutánsokra vadásznak. Rövid idő alatt kiderül azonban, hogy nem minden szörnyeteg visel mutálódott arcot és a turisták sem feltétlenül turisták. Vajon sikerül a tapasztalt stalkernek kijutnia a Zónából, vagy a pénz csábítása most az egyszer lehetetlen helyzetbe hozza?
Vaszilij Orehov: Katasztrófa sújtotta terület (S.T.A.L.K.E.R.)
Philip K. Dicket valaki vagy nagyon szereti, vagy egyáltalán nem. Az író által teremtett világok és szereplők mindenképpen reakciót váltanak ki az olvasóból, aki vagy rajongó lesz, vagy soha többet nem vesz kézbe könyvet Philip K. Dicktől. A negyven éve elhunyt szerzőtől ajánl most tíz könyvet a következő cikk.
2022.01.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
A korábban ajánlott „Rókalyuk” c. könyvből megismert Erlendur itt még csak egyszerű közlekedési rendőr, aki a reykjavíki éjszakák erőszakos történéseivel van elfoglalva, amikor egy hajléktalan, akit ő is ismer, eltűnik. Hiába történik még egy hasonló eset, az ügyeket gyorsan lezárják, de Erlandur ösztönei azt súgják itt többről van szó, mint amit a felszín takar.
Arnaldur Indriðason: Reykjavíki éjszakák (Erlendur felügyelő 2.)
Hosszú címmel és több, mint ezer oldallal rendelkezik a „Főleg szeress Albert Camus Maria Casarès levelezése 1944-1959” c. könyv, melyben Albert Camus legnagyobb szerelmével való levelezéséről olvashatunk. A könyv nem csak kutatóknak, de a nagyközönségnek is készült, a következő cikkből pedig megtudhatunk néhány érdekes részletet róla.
2022.01.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Romantikus napot tölthetünk együtt egy tengerparti villában Edittel, aki sebészként tökéletes ura az életének, egészen addig, míg egy baleset váratlanul mindent megváltoztat. Ekkor menekül a problémák elől egy régi barátja villájába, ahol a találkozás egy régi szerelemmel mindent megváltoztat.
Hidasi Judit: Egy nap a parton
Tom Clancy munkásságáról olvashatunk a következő cikkben. Az író, aki 75 éves lett volna idén, olyan könyvekért felelős, mint a „Vadászat a Vörös Októberre”, mely a könyvtár olvasói körében is igen népszerű.
2022.01.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Igazi könnyed, romantikus könyvet ajánlunk mára azoknak, akik szeretnének megfeledkezni a kinti hideg időről. A könyv segítséget nyújt azoknak, akik szeretnék kicsit a nyárban érezni magukat, hiszen annak ellenére, hogy könyvünk története Skóciában indul, két főszereplőnk, Caro és Alec hamarosan a napsütötte francia vidéken találja magát. Miközben igyekeznek Alec nagyapjának birtokát megmenteni, mindkettőjüknek csak az jár a fejében, hogy a másik vajon emlékszik-e a húsz évvel korábban együtt töltött csodálatos éjszakára.
Katie Fforde: Rózsaszirmú nyár
Várunk mindenkit szeretettel holnap délután az Olvasóklubba!
Programok, információk / Rendezvények
2022.01.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szokványos estének indul az öt gyerekkori barát nyári találkozója, de az este folyamán az érzelmek sötét dolgokat hoznak a felszínre, a reggel pedig már csak négyüket találja életben. A rendőrség gyorsan lezárja az ügyet a kétségek ellenére, a négyes pedig folytatja az életét, mintha mi sem történt volna, nem törődve a pletykákkal. Huszonhét év múlva azonban új rendőrfőnököt kap a város, Anna Vesper pedig még a karrierjét is kockára teszi, hogy kiderítse az igazságot.
Anders de la Motte: Halálos ősz (Scane-tetralógia 2.)
Eltelt újabb ötven év, így újabb névsor került napvilágra az irodalmi Nobel-díjra jelöltek listájával. A mostani listából pedig kiderült, hogy 1971-ben Weöres Sándor is a jelöltek között volt.
2022.01.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv ajánlónk középpontjában egy emberrablási ügy áll, de nem akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor a két hatéves kisfiú eltűnik, hanem amikor tíz évvel később egyikük váratlanul előkerül. A megtalált kisfiú, aki mára kamasszá cseperedett, természetesen az érdeklődés középpontjába kerül, hiszen a másik család kétségbeesetten szeretne válaszokhoz jutni, és ezzel nincsenek egyedül.
Harlan Coben: Hazatérsz (Myron Bolitar 11.)
OLVASÓKLUB
Várunk mindenkit, aki jó társaságra vágyik és szeret beszélgetni olyan könyvekről, amiket elolvasott, vagy amiket szeretne elolvasni!
2022.01.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai szerzőpárosunk politikai thrillernek álcázott vitaregényt írt, amiben a két szerző úgy ütközteti a különböző nézeteket, hogy a történet izgalmas tud maradni. Amikor robbanások rázzák meg egy új technológiával kísérletező laboratórium környékét, a tudósok terrortámadásra gyanakodnak. Amikor viszont kiderül, hogy saját találmányuk mellékhatásáról van szó, felmerül a kérdés, hogy vajon a hadsereget vagy a nyilvánosságot értesítsék erről a nem várt reakcióról?
Arthur C. Clarke – Michael Kube-McDowell: Ravasz (Tűzszünet 1.)
Arthur C. Clarke – Michael Kube-McDowell: Béklyó (Tűzszünet 2.)
Fazekas Mihály neve hallatán legtöbben a Lúdas Matyira gondolunk, de vajon a botanikus vagy katona eszünkbe jut-e? Ha nem, akkor ez a cikk az író életéről érdekes olvasmánynak ígérkezik!
2022.01.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sisi a könyvtárban is népszerű, nem meglepő módon, a mai könyv pedig biztosan érdekes olvasmány lesz, hiába nem tartják a történészek hiteles történetírási forrásnak. A könyv elfogult, hiszen a naplóbejegyzések a királyné közvetlen közelében élt személytől származnak, de olyan betekintést engednek Sisi életébe, amit máshogyan nem kaphatnánk meg.
Konstantinos Christomanos: Naplójegyzetek Erzsébet királyné görög felolvasójától
Az év elején, január 3-án, lett volna 100 éves Nemes-Nagy Ágnes. Ennek apropójából kortárs írók emlékeznek meg röviden a költőről és arról, hogy mit jelentett nekik Nemes-Nagy Ágnes.
2022.01.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Romantikus könyvet ajánlunk mára, melynek főszereplője egész életében arról álmodozott, hogy a király felesége lehessen, sok más lánnyal együtt, de amikor álmai úgy tűnik valóra vállnak, Hollis rádöbben, hogy egyálalán nem erre az életre vágyik.
Kiera Cass: Eljegyezve (Eljegyezve 1.)
Tolkien munkásságáról sokat tudhatunk, köszönhetően művei népszerűsége miatt, de vajon mennyire ismerjük magát az írót? Ebből a cikkből olyan érdekességekre derül fény, mint például, hogy Tolkien egyszer jegesmedvének öltözve ment el szórakozni.
2022.01.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Garázs Bagázs újabb kalandjaival ismerkedhetünk meg mai könyvünkben. Két új lakó költözik a garázsba, Kálmán a kombájn és szegény Taknyos Traktor, akit először mindenki örömmel fogad, de amikor nem tudnak miatta aludni, kitolják a szabad ég alá. Vajon mi lesz a kis taknyos traktor sorsa?
M. Kácsor Zoltán: Taknyos Traktor (Garázs bagázs 2.)
Várunk mindenkit szeretettel következő Olvasóklubunkba! Jó társaság, jó beszélgetések és finom sütemény vár mindenkit!
Programok, információk / Rendezvények
2022.01.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Három éves kortól ajánljuk mai könyvünket. Sokszor nehéz megmagyarázni egy kisgyereknek, hogy amikor nemet mondunk neki, az azért van, mert védeni szeretnék attól, amihez még túl kicsi. De az sem könnyű, hogyan vegyük rá, hogy valamit megcsináljon, mert már elég nagy hozzá. Ebben segít mai sorozatunk harmadik része, melynek főszereplője, Kismackó és szülei, ugyan ezekkel a problémákkal találkoznak, mint a könyvet olvasó családok.
Catherine Leblanc: Elég nagy vagyok már? (Kismackó 3.)
2016 óta ismeretlen csaló garázdálkodott a legnagyobb írók és kiadók körében. Az eddig ismeretlen elkövető ismert és éppen publikálásra váró szerzők kéziratait szerezte meg sikeresen. Most azonban végre kiderült ki az elkövető, a miért azonban még megválaszolásra vár!
2022.01.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lumpi Lumpi, a kis sárkány mindig készen áll, hogy felvidítsa barátját, Bartit. Mikor a kisfiú elhallgatja szülei elől, hogy rossz jegyet kapott matek órán, a kis sárkánnyal elmennek a képzeletbeli kedvencek vidámparkjába, ahol azonban Lumpi egy füllentés miatt szamárrá változik!
Silvia Roncaglia – Roberto Luciani: Szamárfüllentés és 1x1 (Lumpi Lumpi gyógyító meséi 5.)
Rendhagyó Irodalomórára várjuk az általános iskolásokat!
Részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2022.01.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk is a gyerekeknek szól, de a felnőttek is tanulhatnak belőle. Főszereplője Lola, aki egy olyan távoli szigeten született, amire nem emlékszik, az egyetlen az osztályában, aki nem várja izgatottan, hogy szülőhelyéről beszéljen az iskolában. Pedig a többi gyerek is máshonnan érkezett, így mindenki izgatottan várja az ő beszámolóját is. Szerencsére a család és a barátok segítenek Lolának megismerni a szülőhelyét, a kislány pedig hamarosan rájön, hogy attól még, hogy nem emlékszik valamire, az nem jelenti, hogy az nem az ő része többé.
Junot Díaz: Szigetlakó
Januári programok a Karikó János könyvtárban:
2022.01.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Kökény” c. sorozat második részével indítjuk az új év második hetét. Kökény, akit kalapjáról ismer mindenki, és barátja, Bozont, akinek bozontos-gubancos kobakja mindig felbukkan valahol Kökény közelében, immár együtt lakik az erdei manó házában. Bozont eddig azt sem tudta, hogy van olyan, hogy asztal meg szék, a kéményről hírből sem hallott, míg bele nem szorult, de nem kell félnie, mert barátja mindig ott van, hogy kihúzza a bajos helyzetekből vagy éppen a kéményből!
Otfried Preußler: Kökény és Bozont (Kökény 2.)
Holnap lesz a Bábos Mesekuckó következő előadása a könyvtárban! A regisztráció lehetőségéről kérjük érdeklődjenek személyesen vagy telefonon!
+23/310-128
2022.01.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
„Az ember, akit Ovénak hívnak” c. könyv szerzőjétől olvashatunk most egy olyan történetet, amely a gyermeknevelés buktatóit és örömeit veszi számba, természetesen személyes szemszögből és az írótól megszokott humorral fűszerezve.
„Amikor gyerekünk lesz, az olyan, mintha markológépet próbálnánk vezetni egy porcelánboltban. Begipszelt lábbal. Fordítva felvett símaszkban. Részegen.”
Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról
Az új év hetedik napján olvassuk el Arany János versét, hogy teljesen el tudjuk engedni a tavalyi évet, és kicsit jobb kedvel nézhessünk 2022-re.
2022.01.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünkben a fikció összekeveredik a valósággal, a cselekmény a képzelet határait feszegetve hömpölyög végig a lapokon. Főszereplőnk, Sydney Orr, súlyos balesetből felépülve próbálja újra megtalálni önmagát, ehhez pedig hivatását hívja segítségül. Az író azonban ahelyett, hogy megoldást és tisztánlátást kapna a szavakba öntött problémákkal teletűzdelt írástól, egyre jobban belegabalyodik a kitalált szereplőivel megtörténő és a valóságban is az élete részét képező alakok sorsába. Az összefonódott sorsokat azonban meg kell próbálnia kibogozni, de vajon sikerül-e?
Paul Auster: Az orákulum éjszakája
„A dzsungel könyve” írójának életéről nem sokszor olvashatunk, ebben a cikkben a szerző Kipling életét igyekszik bemutatni.
2022.01.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
A belső erőforrásaink megtalálásáról szól mai mesénk, melyben egy kiszáradásnak induló kút és a mellette élő tölgyfa próbál közös megoldást találni a kút problémájára, hogy aztán újra együtt segíthessenek az arra tévedő állatoknak és vándoroknak.
Boldizsár Ildikó: Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút
A természetről és a benne élő ember kapcsolatáról olvashatunk nem csak egy gyönyörű verset, de annak elemzését is, a következő cikkben. Téli reggelekre egy kávé vagy tea mellé ajánljuk!
2022.01.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
A kötet második részében a korzikai katonából vált hódító uralmának fénykorát ismerhetjük meg részletesebben, az Egyiptomból való hazatéréstől egészen a házasságkötéséig Mária Lujza osztrák főhercegnővel. A könyvet ajánljuk minden történelem iránt érdeklődő gyereknek.
Noël Simsolo: Napóleon – Második rész
Az elmúlt évben is sokszor osztottunk meg cikkeket az Ectopolis elnevezésű oldalról, itt most a szerkesztők 30 kedvenc könyvét ismerhetik meg akik a linkre kattintanak. (A link az első cikkhez vezet a háromból).
2022.01.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az új évet egy gyereknek való könyv ajánlásával kezdjük, akiknek talán nehezen indul újra az iskolába járás. A már nyolcéves kortól ajánlott könyvben megismerkedhetünk Szeretke királylánnyal, aki éppen esti fürdőzését élvezi, amikor váratlanul egy kalózhajó fedélzetén találja magát. A kislány hamar rájön, hogy nincs egyedül, nem csak őt rabolta el a titokzatos kalózkapitány, hanem Bújócskát és a kenguruját, Damilt is. A kislánynak és a kisfiúnak a kalózkapitány furcsa alkut ajánl, ha összegyűjtenek egy mázsa puszit, akkor elengedi őket. De vajon mennyi puszi tesz ki egy mázsát és hogyan lehet begyűjteni őket?
Vig Balázs: Puszirablók
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, ma délután 14:00 órától ismét várunk mindenkit szeretettel! A várakozás elkerülése érdekében pedig továbbra is üzemel könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunk!
2021.12.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az év utolsó könyvajánlója a legkisebb korosztályba tartozó Olvasóinknak szól. Mufurc Macseknak közeledik a születésnapja, az ünneplésre hivatalosak környékbeli cicák, Szószátyár Nyau, Különc Macskusz, Büdi Kandúr és még sokan mások is, de ha Mufurc nem kapja meg, amire vágyik, bizony abból baj lesz!
Nick Bruel: Rossz Cica – Boldog szülinapot! (Rossz Cica 2.)
NYITÁS
Várunk mindenkit szeretettel jövő héten, 2022. január 3-án, hétfőn 14 órakor!
2021.12.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
A nagy klasszikus, Isaac Asimov álnéven, Paul French-ként írta ezt az ifjabb korosztálynak szánt sorozatát. A már nem is olyan távoli jövőben játszódó történet főszereplője a Tudományos Tanács legfiatalabb tagja, David Starr, akit a Marson elkövetett gyilkosságok indítékának felderítése miatt küldenek a Vörös bolygóra, a fiú azonban egy sokkal nagyobb titokra bukkan.
Isaac Asimov: Az Űrvándor / Az aszteroidák kalózai (Űrvadász / Űrvándor 1-2.)
A kamaszokat sem hagyhattuk ki a sorból, hiszen nekik talán még nehezebb könyvet ajándékozni. Ez a cikk esetleg segítségül szolgálhat, amíg újra ki nem nyit a könyvtár!
2021.12.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Skandináv krimit sokszor ajánlottunk idén is, és valószínűleg jövőre sem fogjuk megszakítani a sort, a népszerű műfaj kedvelői miatt, mai ajánlatunk pedig egy sorozat első része. Fabian Risk, aki évekig dolgozott a stockholmi rendőrségen, családjával visszatér szülővárosába, ahol rögtön meg is bízzák egy különleges eset felderítésével. Valaki meggyilkolja a technikatanárt, méghozzá a saját tantermében, a holttest elé pedig egy 1980-as években készült osztályképet helyez. A képen szereplő diákok között pedig Fabian is megtalálható..
Stefan Ahnhem: A fantom (Fabian Risk 1.)
Bár az ajándékozásnak már hivatalosan vége, érdemes szétnézni ezek között a könyvek között, hiszen születésnapja is lesz a gyerekeknek!
2021.12.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sokan sokszor kérdezték mér, mi lett volna, ha? Ez a könyv különlegesen módon, egyetlen ember sorsán keresztül ad választ erre a kérdésre. Ursula Todd különleges életei és halálai megannyi lehetséges sorsot hoznak magukkal, de ezek vajon felvértezik-e a nőt arra, hogy megmentse a világot, ha úgy dönt, megmentené? A könyvből kiderül!
Kate Atkinson: Élet az élet után (A Todd-család 1.)
BEIRATKOZÁS JÖVŐ ÉVRE
Kedves Olvasóink! Ezúton szeretnénk emlékeztetni mindenkit, hogy január elején csak azoknak kell beiratkozniuk, akik 2021-ben is ebben az időszakban tették ezt meg, mivel a beiratkozás már nem naptári évre érvényes, hanem a beiratkozás dátumától számítva egy évre. Tehát ha valaki februárban iratkozott be, annak majd februárban kell megújítani a tagságát és a későbbi időpontok is hasonlóan alakulnak.
2021.12.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar faluban talál rá a háború borzalma arra a testvérpárra, akiknek a nácik 1944-ben egyetlen órát adnak arra, hogy felszálljanak az Auschwitzba tartó vonatra. A következő mintegy 6 évtizedre volt szüksége a testvéreknek, hogy megosszák a történetüket, melyet mindenkinek el kellene olvasnia, hogy megértse és emlékezzen arra, a háborúban semmi magasztos és szép nincsen, de akik túlélték azok képesek erőt, vigasztalást és reményt adni másoknak.
Malka Adler: Testvérek Auschwitzban
VIRTUÁLIS HARRY POTTER CLUB
A múlt heti szókeresőnk megoldás már megtalálható a honlapon! Köszönjük, hogy velünk játszottatok!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.12.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk a „Szólíts a neveden”, a „Találj rám!” és a „Nyolc fehér éjszaka” c. regények világhírű amerikai írójának könyve. A történet középpontjában egy egyiptomi zsidó fiú és egy szenvedélyes arab taxisofőr különleges kapcsolata áll, egy barátság, mely megváltoztatja a fiú életét. 1977-et írunk, a fiatal egyiptomi zsidó fiúnak minden álma, hogy igazi amerikai legyen. Azonban terveit megváltoztatja a Kalasnyikov becenévre hallgató taxisofőr, akinek szokatlan beceneve pattogó, szurkáló beszédstílusa miatt ragadt rá. A férfi mélyen megvet mindent, amit amerikai megszállottságként jellemez, nagy tévék, gyors ételek, egyik sem a szíve csücske. Útjaik során botrányos kijelentéseket tesz, szerelemről és az életről általában, a fiú pedig nem tud ellenállni ennek az új barátságnak, ami hamarosan választás elé állítja. Folytatja tanulmányait és asszimilálódik, vagy csatlakozik a Kalasnyikov által mutatott új világhoz.
André Aciman: Harvard tér
2021.12.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Holisztikus szemszögből közelíti meg a Pitcairn házaspár a házi kedvencek tartásának témáját. Könyvükben nem csak tanácsokkal szolgálnak, hanem megosztják az élelmiszerek összetételét vizsgáló jelentős kutatások eredményét is, valamint recepteket azoknak a gazdiknak, akik természetesebb módon szeretnék az állatok étkezését megoldani.
Richard H. Pitcairn – Susan Hubble Pitcairn: Kutyák és macskák természetes egészsége
VIRTUÁLIS HARRY POTTER CLUB
Nemsokára itt a karácsony és vele együtt a téli szünet, ami Harry Potter egyik kedvenc időszaka volt a Roxfortos évei alatt, hiszen ez a pár hét azt jelentette, hogy nem kellett hazamennie a Dursley családhoz és a tankönyveket is az utazóládájába zárhatta. Ma mi sem nézünk tanulnivaló után, de szókeresésre invitálunk titeket, hogy a karácsony szelleme hozzátok is ellátogathasson! (Reméljük inkább Félig Fej Nélküli Nick lesz a látogató és nem Hóborc!)
Az alábbi képen 7 varázslatos ünnepi kifejezést rejtettünk el, mert a 7 igazán mágikus szám, ki találja meg először őket?
(Megoldás jövő héten!)
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.12.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvtárban évente megrendezésre kerülő „Családi Vetélkedő – Családok Vetélkedője” c. rendezvényen is volt már kötelező olvasmány ez a könyv, aminek oka pontosan az volt, hogy a gyerekek szívesen veszik kézbe a kilencéves Benjamin és sziporkázóan okos hörcsögének, Jaspernek kalandjairól szóló könyvet. A sorozat első részében megismerkedhettük a párossal, megtudhatjuk miért is működik a két teljesen különböző személyiség barátsága.
Dave Lowe: A hörcsögöm egy zseni (Büdi és Ben 1.)
Téves információk terjesztésében a mostani generáció eddig a legjobb, érthető módon. Ebben a cikkben öt olyan tévhitet és ezek megcáfolását találjuk, amik bizony az egész világon elterjedtek. Nem meglepő, de a Harry Potter c. sorozatról is olvashatunk!
2021.12.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
A téli időszakban sokan igyekeznek megerősíteni az immunrendszerüket, hogy könnyebben felvehessék a harcot a betegségekkel. Sajnos mostanában ez a téma sokkal jobban középpontban van, de az ilyen típusú könyvek pontosan ezért találhatóak meg a könyvtárban. Szendi Gábor ebben a könyvben többek között beszél az influenzajárványok természetéről és kiemelt figyelmet fordít a koronavírus elleni komplex és hatékony védekezésre. Januárban, miután újra kinyitott a könyvtár, érdemes lesz ezt a könyvet is elolvasni!
Szendi Gábor: Immunerősítés belülről
Örkény István munkásságáról olvashatunk abban a cikkben, amit Magyar Miklós írt az Ectopolis számára, a szerző három éven keresztül tarott előadásokat a témában a párizsi Université Sorbonne Nouvelle-n.
2021.12.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kortárs költő verseskötetét ajánljuk mára, nem feltétlenül csak gyerekeknek. A kissé különc és különleges verseiről híres Kiss Judit Ágnes verseskötetében ezúttal megjelenik Karmocska Macska, aki szörnyen veszélyes, a Szörnyszomszéd és Mumus is, sőt vérpelék és vérnyulak, de még hüppögő fülű bilik is.
Kiss Judit Ágnes: Szörnyszomszéd
Bár a könyvtár zárva tart, de ez nem jelenti, hogy nem próbálunk meg minél több érdekes könyvet ajánlani. Ebben a cikkben 10 klasszikus hazai művet emeltek ki, ami sokak könyvespolcán ott lehet, érdemes elővenni őket a téli esték alatt. Ha pedig valamelyik nem lenne meg, akkor januárban már ismét kölcsönözhetőek lesznek a könyvtárból!
2021.12.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünk főszereplője a tízéves Miller, akinek karácsonyát beárnyékolja az, hogy édesapjának abba kell hagynia a halászatot, anyjának pedig többet kell dolgoznia, hogy el tudja tartani a családot. Egyetlen örömük Miller bátyának érkezése. Azonban az Afganisztánból hazatérő fiú lelki sebeire az ünnepi hangulat sem jelent gyógyírt, Miller pedig ráébred, hogy rajta múlik, hogy a karácsonyi igazi családi ünnep lehessen.
Mary Alice Monroe: Déli karácsony (Nyári emlékek 5.)
Kedves Olvasóink!
A könyvtár holnap lesz utoljára nyitva ebben az évben (december 18, szombat), de ez nem azt jelenti, hogy ne jelentkeznénk könyvajánlókkal a zárás alatt is. Érdemes követni Facebook oldalunkat és figyelni a honlapunkat a szünet alatt is, hogy jövőre gyorsabban és könnyebben menjen a kölcsönzés!
2021.12.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk két karácsonyi történetet is tartalmaz. Az elsőben dr. Jane Pattersont ismerhetjük meg, akinek a házasságát egy váratlanul felbukkanó vonzó nő teszi tönkre. Jane a külön költözést követően visszatér gyermekkorának helyszínére a gyerekekkel, férje pedig ott marad a családi otthonban, hogy szembenézzen kétségeivel. Jane-nek előbb utóbb döntenie kell, hogy megbocsát és megpróbálja rendbe hozni korábbi kapcsolatát, vagy tovább lép.
A második történetben Caroline összetört szívét, akit vőlegénye az oltárnál hagyott faképnél, a nagynénje érdekes módon igyekszik meggyógyítani. A lány ennek köszönhetően Alaszkában találja magát, ahol részt vesz egy furcsa szertartáson, melynek a végén megcsókol egy vonzó idegent. Másnap gyűrűvel az ujján ébred és kiderül, hogy újdonsült férje is áldozata lett a nagynénik cselszövésének. Vajon lehet esélye, egy ilyen furcsán indult házasságnak?
Debbie Macomber: Kisvárosi karácsony / Postán rendelt menyasszony
A legkisebbeknek való könyveket találjuk ebben a cikkben, aminek célja, hogy segítsen a karácsonyi ajándék keresésben, hiszen a könyvek szeretetére nevelést minél korábban el kell kezdeni!
2021.12.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Merry Knight életében mindenkinek elsőbbsége van, még állandóan feszült főnökének is, kivéve saját magát. Anyja és öccse azonban megelégeli a helyzetet és születésnapi ajándékként beregisztrálják egy társkereső oldalra. A lány először nem örül a dolognak, de végül beadja a derekát, még ha vonakodva is. Rövidesen lebilincselő beszélgetésbe bonyolódik egy elbűvölő idegennel, azonban amikor szemtől szemben állnak egymással, kiderül, hogy a férfi nem az, akire a lány számított. De Marynek rá kell jönnie, hogy a szív néha nem arra vágyik, amit a szem lát.
Debbie Macomber: Szerelem karácsonyra
ADVENT A KÖNYVTÁRBAN
Holnapi utolsó adventi kézműves foglalkozásunkon is vár még mindenkit Kiss-Baranyiné Szilágyi Dóra művésztanár, aki segíteni fog a hozzánk ellátogatóknak abban, hogy idén saját készítésű karácsonyi festménnyel lephessék meg szeretteiket!
2021.12.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
A munkájából kiábrándult Carrie fel akar mondani, de főnöke nem akarja elengedni a tehetséges újságírónőt, így különleges feladattal bízza meg. Keresse meg a nyilvánosságot kerülő Finn Daltont, aki vezeti a könyves listákat, de újságírókkal nem áll szóba. A lánynak sikerül is megtalálnia az elzárt alaszkai vidéken élő férfit, akivel hamar megtalálják a közös hangot. A lánynak azonban hamarosan el kell döntenie mi a számára a fontosabb, a karrierje vagy a szerelem.
Debbie Macomber: Csillagos éj
TÉLI ZÁRÁS
Már csak pár napig látogatható a könyvtár a téli zárás előtt, aki szeretne magának olvasnivalót az év utolsó heteire, azokat várjuk szeretettel egészen szombat (december 18) délelőttig!
2021.12.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jenny Colgan népszerű sorozatának harmadik része ismét Polly Waterford szeretett boltjába repíti az olvasókat. A karácsonyi idilli hangulatot azonban veszélybe sodorja Polly legjobb barátnőjének vallomása, ami fenyegeti Polly és barátja Huckle boldognak tűnő kapcsolatát. A helyzeten tovább ront, amikor az lány múltjából is felbukkan valaki és még a sütés sem segít Pollynak, hogy jobb kedvre derüljön. Vajon így ér véget a karácsonyi időszak, vagy lesz esélye a lánynak a boldog ünneplésre?
Jenny Colgan: Karácsony a Piciny Csodák Pékségében (Piciny Csodák Péksége 3.)
Karácsonyi témájú könyveink kiemelt helyen találhatóak, szemben a kölcsönzőpulttal, hogy könnyebben megtalálhatóak legyenek.
Várunk mindenkit szeretettel aki olvasnivalóra vágyik a téli estékre! ?
ADVENT A KÖNYVTÁRBAN
Holnap karácsonyi angyalkát és fadíszeket készíthetnek azok, akik ellátogatnak hozzák délután!
Mivel hó nem sok esett még, reméljük ezek a kézműves foglalkozások segítenek mindenkinek kicsit jobban ráhangolódni az ünnepekre!
Várunk mindenkit szeretettel!
2021.12.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk is a romantikus karácsonyi történetek kedvelőinek szól. Az egyetemista Ashely az utolsó pillanatban meggondolja magát, úgy dönt, hogy mégis hazautazik az ünnepekre egyedülálló édesanyjához. Vele egy időben kel útra az egykori katona, Dashiell Sutherland, aki állásinterjúra igyekszik Ashley szülővárosába. A két idegen kénytelen osztozkodni az utolsó bérelhető kocsin, ha el akarnak jutni a céljukhoz, az út pedig megváltoztatja a nem éppen fényesen kezdődő kapcsolatot.
Debbie Macomber: Első hó
Közeledik az ünnepi vásárlási időszak, a könyv pedig még mindig az egyik legjobb ajándék, de néha nem könnyű kiválasztani a tökéleteset. Ebben szeretnék segíteni a Facebookon és a honlapunkon rendezetten elérhető könyvajánlók segítségével. Ha valaki pedig bele is szeretne olvasni a könyvekbe, hogy meggyőződjön róla az ajándék megfelelő, az megteheti a könyvtárban, ahol várjuk szeretettel december 18-ig!
Gyermekkönyvtár / Könyvajánló
Programok, információk / Könyvajánló
2021.12.09.
Mai kézműves foglalkozásunkon, melyet Kiss-Baranyiné Szilágyi Dóra művésztanár vezet, karácsonyi képeslapot készíthet mindenki, aki ellátogat hozzánk.
Várunk mindenkit szeretettel ma délután is!
KÖNYVAJÁNLÓ
Meg gyerekkori álma a tökéletes karácsonyról szólt. Felnőttként nem úgy áll az élete, ahogy azt régen gondolta, de elhatározza, hogy megtesz mindent, hogy kisfiának megteremtse a tökéletes élményt. Egy váratlan találkozás azonban felborítja a terveit, de vajon ez azt jelenti, hogy az ő álmai is valóra válnak, vagy azt, hogy az ünnep csak a kisfiúnak hoz majd örömet?
Amanda Prowse: Egyszemélyes karácsony
2021.12.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk a hideg időben még nagyobb szerepet játszó D-vitamin megismerésében segítheti azokat, akik kikölcsönözik a könyvet. A szakirodalmi részlegen megtalálható könyvet ajánljuk mindenkinek, aki egyszerűen szeretne javítani általános egészségi állapotán.
Michael F. Holick: A nélkülözhetetlen D-vitamin
Kedves Olvasóink!
Ezúton szeretnénk mindenki figyelmét felhívni, hogy a könyvtár idén december 18-án, szombaton látogatható utoljára. Aki szeretné meggyorsítani a kölcsönzés folyamatát, annak továbbra is ajánljuk könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunkat!
2021.12.07.
Akik nem jártak mostanában felénk, azoknak itt van néhány kép a megújult Gyerekkönyvtárról! Igazi olvasó kuckó várja azokat a kicsiket és nagyobbakat, akik szeretnek nálunk olvasni!
Aki pedig szeretné megnézni mi is változott pontosan, azt várjuk szeretettel mai adventi kézműves foglalkozásunkon is, ahol asztali fenyőt készíthetnek könyvlapokból, akik ma ellátogatnak hozzánk délután 4 és 6 óra között!
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai klasszikusunkat An Leysen öltöztette új köntösbe. Az eredetileg Hans Christian Andersen írta mesében a gyerekek megismerkedhetnek azzal az asszonnyal, akinek kicsi lánya egy virágmagból született. A pöttöm, de bátor kislány varázslatos története magával fogja ragadni azokat az ötévesnél idősebb gyerekeket, akik nyitottak a különösebb mesékre.
An Leysen: Pöttöm Panna
2021.12.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szinte hihetetlen, de már megint az év utolsó hónapjára ajánlunk könyveket, a téli zárás előtt két héttel pedig nem is nyithatnák a hetet mással, mint egy karácsonyi történettel.
Mai könyvünk két olyan családfő története, akik veszteséget elszenvedve elzárkóztak az élet elől, de a körülmények rákényszerítik őket arra, hogy ismét nyissanak a boldogság és az elfogadás felé. Maddie McLendon férje elvesztése után egy kisvárosba költözik, itt remél új életet kezdeni fiával és unokájával. Szomszédjuk, a felesége halála miatt meglehetősen mogorva gazda sem örül a lánya és az új szomszéd fiatalember között kialakuló kapcsolatnak, de ellenségeskedésüket kénytelenek lesznek félretenni, amikor egy váratlan tragédia rákényszeríti őket, hogy együtt oldják meg a kialakult helyzetet.
Catherine Anderson: A karácsony fényei
MIKULÁS HETE A KÖNYVTÁRBAN
Késedelmi díj elengedése és ingyenes beiratkozás a környező települések lakóinak Mikulás hetében december 6. és 11. között (nyitvatartási időben) a könyvtárban.
Ezen kívül a héten apró ajándékokkal várjuk az óvodásokat és a kisiskolásokat, így érdemes a héten elintézni a téli szünetre szánt könyvek kölcsönzését!
2021.12.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a kalandos könyvben találkozhatunk a világ legbékésebb tirexével, akit Rilexnek hívnak, és akinek Kunyi, a pimasz keselyű lakik a szájában. Megtudhatod a páros hogyan ismerkedik meg Barmollal, a raptorral miközben a dínók földi paradicsomában kalandoznak!
M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba (Zabaszauruszok 1.)
Jövő héten is várnak mindenkit adventi kézműves foglalkozásaink, melynek pontos órarendjét megtalálják a Facebookos eseményeknél és a honlapunkon is!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
Ezen kívül jövő héten, a Mikulás hetében, elengedjük a késedelmi díjakat és ingyenes beiratkozási lehetőséget biztosítunk a környező települések lakóinak is!
Várunk mindenkit szeretettel!
2021.12.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kertész Erzsi sorozatával szeretnénk ma megismertetni kedves Olvasóinkat. A Göröngyös Úti iskola sok szempontból teljesen ugyan olyan, mint a többi iskola. Főszereplőnket Robit nem csak a nagyfiúk nem veszik be a csapatukba, az osztályába sem sikerül beilleszkednie úgy igazán, ráadásul még a bátyja is folyton bosszantja! Egyetlen jónak ígérkező program a nyári tábor, amit Robi már nagyon vár, két barátjával olyan csínytevésen törik a fejüket, ami végre segíthet neki kitűnni. Azonban nem számolnak a táborvezető bácsival, Elemérrel, aki mindig résen van!
A sorozat az úgynevezett problémaorientált könyvek sorába tartozik, központi témája egy-egy, a gyerekek életében is sokszor előforduló probléma.
Kertész Erzsi: Gáz van! (Göröngyös Úti Iskola 4.)
OLVASÓKLUB
Rendhagyó módon hétfőn (december 13-án) kerül sor az év utolsó Olvasóklubbjára, ahová várunk mindenkit szeretettel!
2021.12.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai meseregényünk izgalmas kalandokra hívja a kicsiket Márk oldalán, akinek űrutazásra kell indulnia a Szaturnuszra, hogy megmentse a világot. A kisfiú természetesen vállalja a feladatot, miszerint hatoljon be észrevétlenül a Spero űrbázisra, hiszen rajta nem múlhat a világ sorsa!
A könyvet ovisoknak és kisiskolásoknak ajánljuk.
Kerékgyártó István: Márk, aki hatévesen megmentette a világot
A holnapi adventi kézműves foglalkozáson Mikulást készíthetnek, akik ellátogatnak hozzánk délután, Kiss-Baranyiné Szilágyi Dóra művésztanár segítségével.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.11.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az ötéves Viktor naplóját vehetjük kézbe, ha ellátogatunk a Karikó János könyvtárba. A kisfiú családjával együtt Brüsszelben él már születése óta. Az ő kalandjain keresztül ismerkedhetnek meg a kicsik a magyar és a belga kultúra találkozásával és a külföldön élő magyarok életének nehézségeiről.
Inotai G. András: Kakukli
ÜNNEPI NYITVATARTÁS!
A könyvtár 2021. december 19. és 2022. január 2. között ZÁRVA TART.
Nyitás: 2022. január 3-án, hétfőn 14 órakor.
Decemberben jótékonysági rajzos akciót szervez a Pagony Kiadó! Hét, ismert és népszerű pagonyos illusztrátor várja majd az előzetesen regisztráltakat december 12-én. Részletek a cikkben.
2021.11.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Mateknyomozók” c. sorozat második kötetét ajánljunk ma mindenkinek, aki úgy szeretne matematikáról olvasni, hogy nem is tudja, hogy ezt teszi! A két részes sorozat szerzői érdekes és kalandos módon támaszkodnak logikai fejtörőkre a nyomozás közben, így a gyerekeknek szórakozás lesz a matek! Ebben a részben Mr. Jekyll kilétét igyekeznek szereplőink kideríteni, pedig ez még a rendőrségnek sem sikerült!
Daniel Kenney – Emily Boever: A rejtélyes Mr. Jekyll esete (Mateknyomozók 2.)
Holnap lesz az első adventi foglalkozás, várunk mindenkit szeretettel! Elsőként üvegmécsest készíthetnek a hozzánk ellátogató gyerekek.
Részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
Szeretnék felhívni kedves Olvasóink figyelmét, hogy most szombaton (december 4-én) a könyvtár rendezvény miatt zárva tart.
Nyitás: december 6-án, hétfőn, 14:00 órától.
Megértésüket köszönjük!
2021.11.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Folytatódik a „Sherlock és Lupin” c. sorozat könyveinek ajánlója. Első kötetünk ismét az 1870-es évekbeli Londonba kalauzolja el olvasóit, ahol az apja miatt gondterhelt Irene segítségül hívja Sherlockot és Lupint, hogy együtt nyomozzák ki hová tűnt az a falubeli férfi, akinek senki nem indul keresésére. A nyomozás hamar komorabb hangulatúvá változik, amikor kegyetlen gyilkosság történik a közelben.
Második ajánlatunk „A skarlátvörös rózsa rejtélye” a sorozat egyik korábbi kötete, a nyomozócsapat korábbi kalandjait mutatja be. A kis csapat egy nap érdekes sakkfeladványra bukkan a Times hasábjain. A rejtvény feladója egy bizonyos „Fekete Barát”, akinek a neve ismerősen cseng Sherlock számára. Másnap meggyilkolnak egy gazdag kereskedőt, az ifjú nyomozók pedig munkához látnak, hogy kiderítsék, hogyan kötődik a két eset egymáshoz.
Irene Adler: Rókavadászat gyilkossággal (Sherlock, Lupin és én 9.)
Irene Adler: A skarlátvörös rózsa rejtélye (Sherlock, Lupin és én 3.)
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Az ünnepi hangulatra készülődve mi sem lehetne szórakoztatóbb, mint egy kvíz a varázsvilág legérdekesebb utcájáról, ahol bármit megvehetünk, ami szívünk vagy szánk ingere!
Vajon mennyire ismered az Abszol utat? Ideje megtudni!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.11.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
A gyerekek között igen népszerű „Sherlock és Lupin” c. sorozat két kötetét ajánljuk mára. A 12 éves kortól ajánlott sorozat újfajta, gyerekek számára érthető módon dolgozza fel a híres nyomozó és barátai kalandjait. Az első könyvben, mely „A búcsú hajója” címet viseli, Irene egy biztonságos, de a világtól és híreitől elzárt helyen rejtőzködik édesanyjával. A lány hetek óta nem kapott hírt a többiekről, ami csak tovább ront a kedvén. A villában hamarosan rejtélyes dolgok kezdenek el történni, lehet, hogy a rejtekhely nem is olyan biztonságos, mint gondolták?
A második könyvben, „A cilinderes férfi rejtélyé”-ben Irene ismét barátaival nyomoz azután a titkos kód után, amit Anasztázia, a cár lánya, még halála előtt adott át testvérének, Milának. A csapat együtt vág neki a kód és a mögötte meghúzódó rejtély kibogozásának!
Irene Adler: A búcsú hajója (Sherlock, Lupin és én 12.)
Irene M. Adler: A cilinderes férfi rejtélye (Sherlock, Lupin és én 15.)
Jövő héten indul az ADVENT A KÖNYVTÁRBAN!
Az advent időszakában minden kedden és csütörtökön 16 és 18 óra között apró ajándékokkal várjuk az óvodásokat és a kisiskolásokat a könyvtárban.
Minden alkalommal lesz kézműves foglalkozás is, amelyen a gyerekek karácsonyi ajándékokat készíthetnek szeretteiknek.
A foglalkozásokat Kiss-Baranyiné Szilágyi Dóra művésztanár vezeti.
Az adventi kézműves foglalkozások időpontjai:
november 30., december 2., december 7., december 9., december 14., december 16.
December 6-11., hétfő-szombat: MIKULÁS A KÖNYVTÁRBAN!
Késedelmi díj elengedése és ingyenes beiratkozás a környező települések lakóinak Mikulás hetében december 6. és 11. között.
2021.11.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Emily éppen születésnapi hajókirándulásán vesz részt, amikor váratlanul 1913-ban találja magát. Összeismerkedik két másik gyerekkel, Lorenzóval és Malikkal, akikkel pontosan ugyan ez történt. Együtt fognak neki, hogy megkeressék az utat a jelenbe, amiben nem más lesz segítségükre, mint Einstein!
Cornelia Franz: Hogyan mentettem meg Einstein életét?
A mai gyerekek kezében már ott az okostelefon és vele a fényképezőgép. De ez nem jelenti, hogy rögtön tudják is, hogyan lehetnének jó fényképészek. Most itt egy könyv, ami segít a fotózást komolyabban vevő kiskamaszoknak elindulni ezen a csodaszép pályán!
2021.11.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk a méltán népszerű Dr. Seuss leghíresebb láncmeséje. Zöld sonkás tojást mindenhol lehet enni, nem kell hozzá különleges alkalom sem. Vagy mégsem? A történetben furábbnál furább javaslatok kerülnek elő, amiknek hősünk sikeresen ellenáll, egészen a történet végéig!
Dr. Seuss: Zöld sonkás tojás
A modern kori Mikulás nem mindig érkezik rénszarvassal, néha leparkolja a szánját, hogy vonattal érje el a rá váró gyerekeket. Íme néhány alkalom, amikor a gyerekek megleshetik a Mikulást az útja során!
2021.11.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
A nagy Gerbera-nyomozás esetével ismerkedhetünk meg ebben a könyvben. Gerbera Erzsébet és Fűrész úr a Nagyvarázs cirkusz előadói, akiknek szerelme még azt is kibírja, hogy Fűrész úr minden előadás alatt kettévágja társát. De egy este furcsa dolog történik, valaki ellopja a mutatvány közben Gerbera Erzsébet virágszirmait. Ki vetemedhetett ilyesmire? Induljunk el Pálcikával kinyomozni az esetet!
Darvasi László: Pálcika, a detektív
Holnapi programok a könyvtárban! A Bábos Mesekuckó előadása Major Zitával délelőtt és az Olvasóklub felnőtt Olvasóinknak délután!
2021.11.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismét kalandozni indulhatnak a gyerekek az öt hercegnő oldalán, akiknek ezúttal a hullámok között kell legyőzniük az ellenséget, miközben Acquaria, a tenger haragos boszorkányának gonosz tervét is meg kell akadályozniuk.
Tea Stilton: A tenger boszorkánya (A Fantázia Birodalmának hercegnői 7.)
November végétől ismét téli programokkal várja majd a családokat a MÜPA. Bár idén nálunk is lesz jégpálya, azért érdemes körülnézni a programok között!
2021.11.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Michael Rafferty megbízást kap a Koronától, hogy az 1881-ben meggyilkolt washingtoni nagykövet gyilkosát kézre kerítse. A politikailag zűrzavaros időben diplomatának álcázva magát vág neki a feladatnak, de hamar kiderül, hogy bizony szüksége van segítő kezekre. Úgy dönt keres egy nőt, aki hajlandó segíteni neki a megfelelő illemszabályok elsajátításában, miközben a feleségét is eljátssza. Kiszemeltje azonban nem lelkesedik a feladatért, de a férfinak sikerül végül meggyőznie, hogy legalább a szabályok elsajátításában legyen segítségére, Ariannne Chambers azonban hamarosan rájön, hogy Michael durva külseje mögött érző szív lakozik.
Donna MacMeans: Csiszolatlan gyémánt (Chambers testvérek 3.)
„Veszíts el egy könyvet!" Játékra hív a könyvtárak.hu!
2021.11.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünk újabb része Leslie L. Lawrence egyik legújabb sorozatának, mely a „Báthory Orsi történetei” címet kapta. Ebben a könyvben Debby már jól ismeri az álmait kísértő Báthory Orsit, aki egyre gyakrabban jelenik meg előtte, közeledő veszélyről beszélve. A lány frissen vásárolt birtokával sincs minden rendben, új szereplők bukkannak fel a könyv lapjai között segítség pedig nem sok ígérkezik, így a lány kénytelen egyedül szembenézni a leselkedő veszéllyel.
Leslie L. Lawrence: Az asszony, akit megszúrt a skorpió (Báthory Orsi történetei 6.)
Az egyik legszebb könyvtárról jelenik meg hamarosan egy kiadvány, amibe most bele is lapozhatunk a megjegyzésben elhelyezett linkre kattintva.
2021.11.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
A tegnap ajánlott sorozat második része kerül ma terítékre. Az első könyv történései után Debby O’Hara végre lassan talpra állni látszik, már egyetemista, de az új környezet is az életének felfordulásával kecsegtet, mert a fiatal lány ismét gyilkossági ügybe keveredik. Egy rejtélyes nő rákényszeríti, hogy eredjen a gyilkos nyomába, az álmait kísértő furcsa, idegen nyelven beszélő nő pedig ismét felbukkan, hogy kihúzza a lányt a bajból.
Leslie L. Lawrence: Mogyoróallergia (Báthory Orsi történetei 2.)
Ebben a cikkben egy újabb magyar alkotót ismerhetünk meg, aki annak ellenére, hogy több, mint harminc éve munkálkodik költőként, csak most jelentkezik első verseskötettel.
2021.11.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb Báthory Orsi történettel jelentkezünk mára. A könyvsorozat főszereplője Debby O’Hara hazatérte után ijesztő felfedezést tesz. Távollétében valaki széfet épített a pincéjébe, melyben egy koponyát és egy levelet helyezett el. A nyomok a család egykori házvezetőnőjéhez és fiához vezetnek, a nyomozást közben Debby pedig közelebb kerül az álmait látogató túlvilági őrangyalának kilétének kiderítéséhez.
Leslie L. Lawrence: A múlt árnyai (Báthory Orsi történetei 4.)
OLVASÓKLUB
Nemrégen újraindult a könyvtár havi rendszerességgel megtartott Olvasóklubja ahová várunk mindenkit szeretettel, ha szeretne beszélgetni kedvenc könyveiről. Vagy éppen olyanokról, amik valamilyen okból nem nyerték el a tetszését, hiszen ki tudja, lehet, hogy valakinek éppen az a kedvence és a beszélgetés új köntösbe öltöztetheti az elolvasottakat!
November 23-án várunk mindenkit teával és süteménnyel!
Programok, információk / Rendezvények
2021.11.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
A mongol hódításnak esett áldozatául az a birodalom mely mai könyvajánlónk központi helyszíne. Bukása előtt azonban még akaratlanul vendégül látta Dzsingisz-kán unokáját, Kubilájt. A fiatal herceg kilétét fel nem fedve kerül a területre, ahol kalandozásai során megsebesül és emlékezetkieséssel is meg kell küzdenie mielőtt hazatérhetne. Lábadozása alatt azonban a helyiek emberségesen bánnak vele, sőt még a szerelem is megtalálja az ifjú kánt.
Lőrincz L. László: Az utolsó hvárezmi nyár
Novemberi programok gyerekes családoknak! A hidegebb idő beköszöntével sem kell feltétlenül a négy fal között maradni, a következő cikkben ötleteket találhatunk a szabadidő hasznos eltöltésére.
2021.11.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szintén a háború utáni Németországban játszódik mai könyvajánlónk története. 1963-at írunk, Frankfurtban az egész sajtó az Auschwitz-i pertől hangos, főszereplőnket pedig egy lengyel tanú kihallgatásához hívják segítségül. Eva Bruhnst fordítani kezdi a tanú szavait, de nem tudja értelmezni azokat, hiszen családja nem beszélt ezekről a dolgokról eddig neki. A lány a perben részt véve megdöbbentő és ismeretlen világba tesz utazást, ahonnan nem térhet vissza anélkül, hogy megváltozna.
Annette Hess: A Német Ház
A Petőfi Kulturális Ügynökség KMI 12 elnevezésű programjának záróestjeit rendezik meg november 8-tól a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Kárpát-medencei Programigazgatóságának küldetése a kortárs magyar szépirodalom és az olvasás népszerűsítése határon innen és túl.
2021.11.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv az 1945 és 47 közötti események hatására született, középpontjában pedig két megszálló tiszt élményei állnak. A két férfit emberiességük és közös elveik barátokká tesznek, a háborúban átéltek hatására pedig végül felismerik, hogy pont oda vetette őket a sors, ahol a legtöbbet tehetnek másokért.
Hans Habe 1911-ben Budapesten született, harcolt a második világháborúban a szövetségesek oldalán, utána pedig az egyik legsikeresebb, ám legvitatottabb német nyelven író szerző lett.
Hans Habe: Ahová tartozunk
Akkor sem kell elkeseredni, ha csak nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre olvasni. Ebben a cikkben kifejezetten olyan novellásköteteket ajánlanak, amikben egy-egy történet elolvasása akár negyedóra alatt is megtehető!
2021.11.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kiüresedett házasságából és életéből is menekülni akar a minden reményét elvesztett hatvanéves német származású Marianne, aki egy párizsi út során a Szajnába veti magát. A sors azonban közbeszól, a nőt megmentik, a kórházban felébredve pedig egy kis bretagne-i halászfalú festménye fogadja a lábadozó nőt a kórteremben. Hirtelen elhatározással odaköltözik és találkozik egy festővel, aki ráébreszti, hogy az életének még sok boldog pillanata lehet hátra.
Nina George: Kis francia bisztró
Bár november 23 még messze van, de érdemes már most regisztrálni a következő Bábos Mesekuckó előadásra, hogy mindenképpen legyen hely a kicsiknek!
Részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.11.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
A kortól megszokott fondorlatokkal és árulással teletűzdelt könyv a befolyásos Medici család fejének Cosimonak halála után kezdődik. A családfő szerepét korán átvenni kényszerülő Lorenzonak minden ügyességére és ravaszságára szüksége van, hogy a család befolyását fent tudja tartani. A Medici család emelkedésével azonban az ellenségek ügyessége is növekszik, a fiatal férfinak pedig a szerelem is csak bosszúságot hoz az életébe. Vagy mégsem? A két kötetes könyvből kiderül!
Michele Gazo: Lorenzo Il Magnifico 1. (A Mediciek hatalma 1.)
Michele Gazo: Lorenzo Il Magnifico 2. (A Mediciek hatalma 2.)
ÚJ KÖNYVEK LISTÁJA
Ismét felkerült a könyvtár honlapjára a legújabb könyveiket tartalmazó lista, mely pdf formátumban le is tölthető.
Jó böngészést kívánunk!
Könyvújdonságok
2021.11.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
A nyolcvanas évektől kezdve vezeti végig a könyv a zeneszerető olvasókat különböző sorsokon keresztül egészen a mai napig. A fel-felbukkanó, majd eltűnő szereplők más élethelyzetből érkeznek elénk, de mindannyiukban közös a zene és a siker iránti vágy. Vannak, akik felnőve már nem erednek nyomába az amerikai álomnak, de vannak, akiket életük végéig markában tart a csillogás ígérete. Az ő sorsukon keresztül kaphatunk betekintést a zeneipar és a benne, vele együtt élő emberek mindennapjaiba.
Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
Sajnos a világban kialakult papírhiány hatással lehet a nemsokára megjelenő vagy éppen utánnyomásra váró könyvek megjelenési idejére.
2021.11.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ismét olvashatunk a híres nyomozókutya Nózi kalandjairól! Nyomozónk, Huszár őrmesterrel együtt a környéken felbukkanó tolvajbanda nyomába ered, a szálak egészen a városba érkező cirkuszig vezetnek el, a párosnak pedig segítségre lesz szüksége, hogy a tolvajokat lefüleljék, így tovább bővül a kutyacsapat akik most sem okoznak csalódást a környékbelieknek!
Kántor Kata: Tolvajtempó (Nózi nyomoz 2.)
87 éves korában hunyt el az egyik legnépszerűbb könyv a „Flow” szerzője. Róla olvashatunk a következő cikkben.
2021.11.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Teremtéssel kezdődik mai könyvajánlónk, melynek története korokon és helyszíneken suhan keresztül, többször szétágazva, majd újra egy pontba összeérve meséli el nekünk a címben megemlített abbé, szarajevói merénylők, híres magyar írók, törpék és lángossütők történetét, hogy aztán a végén eljuttasson minket az Apokalipszisig.
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Ha csak annyi tartja vissza a könyvkölcsönzéstől, hogy nem tudja lenne-e elég ideje kiválogatni a könyveket, akkor Önnek ajánljuk könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunkat!
2021.11.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünk sokáig csak az író fiókjában vesztegelt, a kéziratot majdnem harminc évvel annak megírása után adták végül ki. Az egykönyves szerző 1986-ban álmodta meg az indiánok harcokkal, szertartásokkal és véres leszámolásokkal teli világát, melyről végre mindenki olvashat.
Cseh Tamás: Hadiösvény
Még lehet regisztrálni erre a különleges író-olvasó találkozóra! Várunk mindenkit szeretettel!
2021.11.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk szerelmi történet, de nem a könnyed stílusból. Rushdie könyvének főszereplője, aki eszmetörténészként és babakészítőként élte az életét, egy nap csapot-papot otthagyva New Yorkba menekül a benne gyűlő düh elől. Reménye azonban, hogy a város majd magába olvasztja és enyhíti a benne feszülő mérget hamar csalódásba fordul. A nyüzsgő városban pedig volt felesége mellé két másik nő is betársul, hogy együttesen gyötörjék főszereplőnket, aki mindenhol a benne megjelenő érzelemmel találkozik. A könyv látlelet az egykori városról, hiszen ugyan azon a napon jelent meg, mint amikor a terroristatámadás bekövetkezett, mely örökre megváltoztatta New York-ot és az ott élőket.
Salman Rushdie: Fúriadüh
Íme egy kis ízelítő novemberi programjainkból! Részletek a Facebook oldalon az eseményeknél vagy pedig a honlapunkon a Rendezvények (külön a felnőtt és külön a gyerek) oldalakon.
2021.10.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Cervantes klasszikus regénye ihlette a meg a könyv főszereplőjét, Sam DuChampot, a középszerű kémtörténetek íróját Quichotte megteremtésére. A nem túl sikeres író modern köntösbe öltöztette a lovagot és a többi szereplőt is. Quichotte ábrándozó gyógyszerészügynök, Dulcinea elragadó tévésztár lesz, akinek szerelmét az ügynök, képzelt fiával, Sanchóval együtt, egy olyan lovagi úton igyekszik kiérdemelni, ahol új veszélyek leselkednek rájuk lépten nyomon, ahol minden lehetséges, de az idő és anyag mintha foszladozni kezdene. A könyvben természetesen nem csak Quichotte kerül megmérettetésre, Sam DuChampnak is feladja a leckét az élet, de mindezt a Rushdie-tól megszokott szórakoztató formában teszi.
Salman Rushdie: Quichotte
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.10.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár a könyv egy régóta íródó sorozat része, önállóan is olvasható. Az FBI New York-i irodájának élére új vezető kerül, aki karrierjének nagy lehetősége előtt áll, amit csak egy „belső ellenség” tehet tönkre. Így a többiek által furcsának titulál különleges ügynök, A. X. L. Pendergast, új társat kap maga mellé, egyfajta bébiszitternek. Az új páros rögtön munkába is áll, a Miami Beachen elkövetett brutális gyilkossági sorozat elkövetőjét kell megtalálniuk, Pendergast pedig a maga furcsa módszereivel hamar összefüggést talál az áldozatok között, de a kérdés, hogy az új párosnak sikerül-e megállítania a gyilkost, még megválaszolásra vár.
Douglas Preston – Lincoln Child: Halotti versek (Pendergast 18.)
Nehéz lenne úgy szót ejteni sci-fi kategóriába sorolt könyvekről, hogy William Gibson Neurománc c. könyve ne kerüljön elő, de ez nem is baj, hiszen az egyik legjobb tudományos-fantasztikus íróról és sikerlistás könyvéről van szó.
2021.10.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
1960-ban az addig elválaszthatatlan ikerpár arra ébred, hogy sikoltozó anyjukat, apjuk kérésére, elmegyógyintézetbe viszik. Apjuk állítja, hogy a nő érdekében történik a dolog, de hamarosan őket is eltávolítják a londoni házból. Lekerülnek vidékre a nagyanyjukhoz, aki nem mutat túl sok érdeklődést vagy szeretetet a tizenöt éves ikerpár iránt. A fiatalok élete rendesen felfordul, de legalább ezen az új helyen végre kicsit szabadabban élhetik az életüket. Egy nap azonban egyikük nem tér vissza az erdőből, a környéken több hasonló korú fiú tűnik el, a gyerekek nagymamája pedig nem sok érdeklődést mutat az iránt, hogy kiderítse mi is történt Duncannel, így testvérére, Maisy-re vár, hogy kiderítse az igazságot.
Lesley Pearse: Az erdei remetenő
Több programmal is várja a gyerekeket a Szépművészeti Múzeum október 29-én. A gyerekeknek a programok ingyenesek, ehhez csak előzetesen regisztrálni kell!
2021.10.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
1982-ben játszódik mai könyvünk cselekménye, méghozzá a varsói repülőtéren. Magyar író tollából került annak a lengyel kiskatonának és a Malév gép utasainak a története a könyv lapjaira, aki annak ellenére, hogy a pontos eseményeket nem ismerhette, hiszen azok a mapi napig titkosak, igyekezett megtalálni arra a kérdésre a választ, hogy megelőzhető lett volna-e a repülőgépen elkövetett túszejtés tragédiája.
Odze György: Túszdráma a fedélzeten
Várunk mindenkit szeretettel ma délután az OLVASÓKLUBBAN! Programok, információk / Rendezvények
2021.10.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Német krimit nem sokszor ajánlottunk eddig, de ma rögtön egy sorozat negyedik részével fogjuk kezdeni a sort. A könyv főszereplőjét elítélik két lány gyilkosságáért, annak ellenére, hogy a holttestek sosem kerülnek elő, Tobias pedig váltig állítja, hogy nem emlékszik az estéből semmire. Mikor kiszabadul, visszatér szülőfalujába, hogy megpróbálja tisztára mosni a nevét és új életet kezdjen, de ezt sem a falu lakosai, sem az, aki tíz éve próbálja titokban tartani, hogy mi is történt valójában, nem hagyja.
Nele Neuhaus: Hófehérkének meg kell halnia (Kirchhoff és Bodenstein 4.)
Még lehet regisztrálni a BRÚNÓ ÉS A FOCILABDÁRA és az OLVASÓKLUB is szeretettel vár mindenkit holnap!
2021.10.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nemere István sorozatának első részében Budapesten, a Nemzeti Bank előtt elkövetett különleges gyilkosság indítja el a történet cselekményét. Egy belga bankárt éri utol a végzete, nem is akárhogyan, fúvócsőből lőnek mérgezett tűt a nyakába. Lakos Donát, az EUROPOL-lal együttműködő budapesti iroda nyomozója kezd el foglalkozni az üggyel, de még el sem kezdi a szemtanúk kihallgatását mikor több másik, európai városban is hasonló eset történik, előrevetítve az ügy megoldásának bonyolultságát.
Nemere István: Nincs idő meghalni (Nincs idő meghalni 1.)
Ahogy beköszönt az esősebb, hidegebb időszak, sokunk a könyvek lapjai között keres kikapcsolódást. Ebben a cikkben olyan fantáziahelyeket szedtek nekünk csokorba, amiket meglátogatva tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha egy más világba kerültünk volna.
2021.10.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
A görög mitológiából ismert varázslónő, Kirké életét mutatja be mai könyvajánlónk, izgalmasan, érdekesen, azok számára is, akiknek a mitológiai történetek csak kötelező olvasmányokat juttattnak eszébe. Kirké a Napisten, Héliosz, lánya, a leghatalmasabb titáné, de nem rendelkezik hasonló hatalommal, mint apja vagy anyja. Különleges tehetségére, a varázslásra, akkor derül fény, amikor a lány az emberek társaságát kezdi el keresni. Zeusz azonban fenyegetésnek veszi Kirké újdonsült erejét így száműzi őt egy lakatlan szigetre, ahol Kirké tökéletesíti titkos tudományát, miközben több híres mitológiai alakkal is találkozik.
Madeline Miller: Kirké
Pulitzer-díjas regényekről olvashatunk a következő cikkben. Ezt a rangos díjat csak amerikai írók kaphatják meg, de ennek köszönhetően árnyaltabb képet tud adni az ott élő és alkotó szerzők munkásságáról.
2021.10.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem mindennapi könyvet írt meg Donald Trump unokahúga, Mary L. Trump, aki nem csak a bennfentesek szemszögéből tárja elénk az egyik legvitatottabb amerikai elnök megválasztása előtti időszakot. Klinikai pszichológusként képes objektívebben bemutatni, hogyan befolyásolják a traumák, pusztító kapcsolatok és az elhanyagolás egy ember személyiségét.
Mary L. Trump: Túl sok és sosem elég
OLVASÓKLUB
Jövő héten vár mindenkit az Olvasóklub! Az ismét havi rendszerességgel megrendezett klubban kötetlen beszélgetésre várunk mindenkit, aki szereti megosztani a gondolatait a könyvekről, amiket olvasott.
Várunk mindenkit szeretettel és süteménnyel!
2021.10.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben nem a fák titkos életével ismerkedhetünk meg, de ha tanulmányozzuk, akkor megtanulhatjuk a minket körülvevő fák konyhai, gyógyászati és kozmetikai felhasználásnak módjait és végre nevükön fogjuk tudni nevezni ezeket az élőlényeket, amik bizony sokszor sokkal tovább élnek, mint mi.
Noel Kingsbury: Fák
BRÚNÓ ÉS A FOCILABDA
A Bábos mesekuckó előadása Major Zitával kicsiknek és óvodásoknak. A bábelőadást mesetorna követi.
A RENDEZVÉNY INGYENES, DE ELŐZETES REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!
Regisztrálni lehet: személyesen, telefonon vagy e-mailben. Elérhetőségeinket megtalálják itt: Elérhetőségek
2021.10.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lakatos Péter nem kisebb dolgot ígér ebben a könyvben, mint azt, hogy megállíthatjuk, vagy legalább lelassíthatjuk az öregedést, megfelelő étkezéssel, edzéssel és életmóddal. Természetesen a cél nem csak az, hogy tovább éljünk, hanem hogy minőségi életet élhessünk.
Lakatos Péter: Kortalanul!
RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA – SISI ÉS KORA
Kordásné Szász Melinda októberben egy rendhagyó történelemóra során idézte meg a bécsi udvar fényűző hangulatát a Karikó János Könyvtárban összegyűlt hatodikos diákok számára. Az előadó káprázatos ruhában mutatta be Sisi életét egy interaktív diasor segítségével.
Kisebb kiállítás is kerekedett a gyermekkönyvtári részen, ahol különféle legyezőket, emléktárgyakat lehetett szemügyre venni.
A diákok rendkívül tájékozottnak bizonyultak Sisi életét és halálát illetően, számos nagyszerű kérdést fogalmaztak meg, melyekre mind választ is kaptak ezen a rendkívüli történelemórán. Búcsúzás előtt minden résztvevő kézbe vett egy legyezőt, hogy az előadó segítségével megismerje a legyezőhasználat alapjait – így gyakorlati tudással is gazdagodtak a program végére.
2021.10.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv nem csak nyugtató szavakat ígér, hanem használható szorongásoldó technikákat is a mindennapok feszültségét nehezebben viselők számára, miközben a háttérben meghúzódó okokra is igyekszik fényt deríteni.
Jill P. Weber: Nyugi
KÉZMOSÁS VILÁGNAPJA
Október 15-e már egészen 2008 óta hivatalosan is a kézmosás napja az UNICEF felhívására. A kézhigiénia hiányának problémájára hívja fel a figyelmet a nap, ami a tavalyi év után még mindig kiemelt figyelmet érdemel.
2021.10.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az autizmus nagyon is komoly témájával foglalkozik mai könyvajánlónk. Senki nem vág bele a családalapításba úgy, hogy arra készül valami nem lesz teljesen rendben. De az élet néha bizony ezt a lapot osztja ki nekünk és a könyv szerzője a saját személyes történetén keresztül igyekszik megosztani azokat a tapasztalatait, amit egy autista kisfiú nevelése közben szerzett.
Pápai Ildikó: Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel
Már javában tart a Budapest Design Week, ahol nem csak a legrangosabb díjakat osztják ki, de több, mint 150 programmal (kiállítások, városi séták, kézműves workshopok és nyitott stúdiók) várják az érdeklődőket. Részletek és programlista a honlapon.
2021.10.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk olyan nőknek íródott, akik szeretnék kicsit elmélyíteni a tudásukat a borokkal kapcsolatban, hogy mindig megtalálják az alkalomhoz illőt, legyen szó barátnős beszélgetésről vagy randiról.
Francesca Negri: Bordivat
Októberben minden hétvégén felszállhatunk a BKK nosztalgiavillamosára, ha Budapesten járunk. Az N2-es jelzéssel ellátott jármű biztosan sok gyermek fantáziáját megmozgatja majd, akik az utazásról hazatérve természetesen találnak vonatokról és villamosokról szóló könyveket is a könyvtárban!
2021.10.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ki ne hallotta volna már Steve Jobs nevét? Sokan tudják róla, hogy ő állt az egyik legnagyobb hatású cég alapítása és fejlesztése mögött, de az életével részletesebben nem ismerkedtek még eddig meg. Most lehetőségük lesz, hogy megtudják miért és hogyan kezdődött az újításairól híres almás cég története!
Kevin Lynch: Steve Jobs
20 éves lesz a Pagony Könyvkiadó idén és ennek apropóján október 16-án, szombaton, rengeteg programmal várják a gyerekeket.
2021.10.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
1938-ban, a világháború előtt, az amerikai sajtó érdeklődésének középpontjában egy görbe lábú versenyló, Seasbiscuit állt, akinek a trénere egy hallgatag musztánglovas, zsokéja pedig egy fél szemére vak bokszoló volt. Az amerikai álmot megtestesítő szokatlan csapat történetével ismerkedhetünk meg, ha belelapozunk a „Vágtá”-ba.
Laura Hillenbrand: Vágta
Ingyenes családi sétákra indulhatunk októberben a III. kerületi Kiscelli parkerdőben, ahol az erdő növényeiről és állatairól is tanulhatnak a gyerekek miközben teljesítik a titkos küldetést!
2021.10.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Eric Arthur Blair, írói álnevén George Orwell, mára már legendás alakká nőtte ki magát, melyhez hozzájárult műveinek („Állatfarm”, „1984”) nemzetközi sikere és a körülötte kialakult viták is. John Riddell ebben a könyvben igyekszik valósabb képet adni az általa az egyik legnagyobb hatású írónak titulált Orwellről. Nem csak irodalmi munkásságáról olvashatunk, de az életpályáját is részletesen megismerhetjük.
John Rodden: George Orwell
Ha H.P. Lovecraftről nem is tud sokat valaki, a nevét biztosan hallotta már. Rajongóknak természetesen nem kell bemutatni a horror műfajának koronázatlan királyát, de ők is élvezhetik a következő cikket.
2021.10.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
23 történelmi személyiség fiatalkorába pillanthatunk bele, ha kézbe vesszük ezt a könyvet. Sokszor felmerül a kérdés, hogy a történelem jelentős alakjai vajon mutattak-e bármit is későbbi tetteikből életük korai szakaszában, erre keresi a válaszokat a könyv. Ha Napóleon nevét halljuk, első gondolatunk nem az, hogy vajon hánykor kelt fel iskoláskorában a francia hadvezér, pedig bizony ezt is feljegyezték róla. Azt is megtudhatjuk hány babája volt Viktória hercegnőnek vagy mit csinált Hitler a bizonyítványával, miután három tárgyból megbukott.
Hahner Péter: Hatalmasok gyermekkora
A viktoriánus korabeli nyomozótörténetek nálunk is nagy népszerűségnek örvendenek, most azonban nem a már híres férfi nyomozók által elmesélt történeteket vesszük kicsit jobban szemügyre, hanem olyan könyveket találhatunk ebben az Ectopolis cikkben, ahol bizony nők nyomoztak fűzővel és kalappal felszerelkezve.
2021.10.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
I. Szulejmán csak azóta tűnik fel jobb színben az emberek egy részének szemében, mióta romantikus sorozat készült róla az egyik tv csatornán. Az Oszmán Birodalom uralkodója érthető módon nem pozitívan számontartott alak a magyar történelemben, de ennek ellenére Angelika nem a sorozat rajongóit szerette volna kioktatni, hanem inkább érdekes formában tisztázni az esetleges félreértéseket, melyeket a sorozat készítői követtek el, hogy pontosabb képet kaphassanak a sorozat rajongói is a valós történelmi eseményekről.
R. Kelényi Angelika: Szulejmán
Ha valaki még nem unta meg, hogy világjárványokkal kapcsolatos könyveket olvasson, vagy még bele sem kezdett a témába, annak itt egy cikk, melyben tíz könyvet talál, ami a témával foglalkozik.
2021.10.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Folytatva a természettel kapcsolatos könyvek ajánlását, mai könyvünk a vadonban élő lényeket ismerteti meg jobban az olvasókkal. De mit is tanulhatunk a farkasoktól? Talán nem egyértelmű a válasz, sőt, biztos lesznek, akiket meglep, de íme néhány tanács a farkasoktól: szeresd a családodat, gondoskodj azokról, akiket rád bíztak, soha ne add fel, és soha ne hagyd abba a játékot. Mert az általunk vadnak titulált állatok bizony néha együttérzőbben törődnek öreg és sérült társaikkal, mint mi magunk.
A könyvet Peter Wohlleben, a tegnap ajánlott könyvünk szerzője is ajánlja.
Elli H. Radinger: A farkasok bölcsessége
Szeptember és október nem csak az iskolakezdést jelenti a gyerekeknek, hanem új könyveket is. Ebbe a cikkbe kifejezetten iskolásoknak szóló könyveket gyűjtöttek össze. Jó böngészést!
2021.10.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sokak számára ismerősen csenghet a „A fák titkos élete” könyvcím. Ennek a nagysikerű könyvnek a szerzőjétől ajánlunk ma egy történetet, mely az állatok éltének egy olyan szegmensével foglalkozik, amelyről nem sokat tudunk. Olvashatunk olyan mókusról, mely feláldozta magát kicsinyeiért, olyan varjúról, aki élvezettel csúszdázik a háztetőkön vagy akár a tehénről, aki bizony szomorkodik. Az író, Peter Wohlleben, neves német erdész, aki nem csak személyes tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal, hanem a legfrissebb tudományos felismeréseket is beleszőte ennek a nem mindennapi történetnek a szálai közé.
Peter Wohlleben: Az állatok érzelmi élete
AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA
Ma van az állatok világnapja, melynek ötlete 1931-ben, a Firenzében tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először. A dátum az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtti tisztelgés, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. A nap alapgondolata, hogy felhívja a figyelmet az ember és állat közötti kapcsolat fontosságára, hiszen az állatok boldogabbá teszik mindennapjainkat, és arra, hogy tudatosan tennünk kell azért, hogy a nálunk esetleg gyengébb és védtelenebb állatokra is jobban odafigyeljünk.
2021.10.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
„Híres magyarok szenvedélyei” alcímmel jelent meg a könyv, melyben 69 híres magyar művész, tudós és történelmi személyiség eddig nem annyira ismert oldalát ismerhetjük meg. Biztosan van közöttünk, akinek meglepetést jelent, hogy Beatrix királyné remek sakkozó volt, hogy Arany János zenét szerzett, vagy hogy Rákóczi bútorokat is készített, ha ideje engedte. A fejezetekben az érdekességeken kívül életrajzi jegyzetek, idézetek és levéltári dokumentumok is megtalálhatóak, a könyvet pedig eddig javarészt ismeretlen képek illusztrálják.
Csiffáry Gabriella: A tábornok kertje
Nem mindenki tudja személyesen is végigjárni a meseösvényeket, de jó hír, hogy most a Digitális Vándor alkalmazásán keresztül (melyet ingyenesen szerezhetünk be) most végigjárhatjuk a Sóstói Természetvédelmi Területén található ösvényt is.
2021.09.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Grecsó Krisztián kislánya, Hanna ihlette a kötetben szereplő verseket, melyeket természetesen mindenki szerethet. A könyv béli versek hétköznapokról és ünnepnapokról is mesélnek, mindezt egy olyan pici gyermek szemszögéből, aki még csak most kezd el rácsodálkozni az őt körülvevő világra.
Grecsó Krisztián: Belefér egy pici szívbe
Benedek Elek születésnapján, a mai napon ünnepeljük a népmese napját már 2005 óta. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé. Az OSZK oldalán a témával kapcsolatos cikkeket és meséket is olvashatunk.
2021.09.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kedves kis verseket találunk ebben a kisebb gyerekeknek szóló verseskötetben a családról és az állatokról. Rajtuk kívül még úgynevezett csalamádé-versekre is bukkanhatunk, ha kézbe vesszük a könyvet. A kötetet Esztojka Mónika illusztrációi varázsolják még szebbé.
Kiss Judit Ágnes: Szörnyszomszéd
Sokan talán nem is tudják milyen sokat számít a szerkesztő egy-egy könyv megszületésénél. Most öt olyan jelentős szerkesztőről olvashatunk, akik nélkül a világirodalom remekei nem lennének ugyan olyanok.
2021.09.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
A kis tengeri szörny, Locspocs kalandjainak kezdetével indul ez a sorozat. Locspocs az egyetlen kis szörnyecske, aki nem csak nem szeretne fürdeni, de még víziszonya is van! A többi tengeri szörnnyel együtt él egy elvarázsolt szigeten, mely csak kedden és pénteken látható, de társaival ellentétben ő nem a vízben tölti az egész napját. Vajon meg tud majd tanulni úszni a kicsi szörnyecske? A könyvből kiderül!
Tor Åge Bringsværd: Locspocs, a kis tengeri szörny úszni tanul (Locspocs 1.)
OLVASÓKLUB
Jöjjön el hozzánk és hozza el kedvenc könyvét! Ma délután 4 órától!
2021.09.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ezzel a könyvvel tényleg kipróbálhatják a kisebbek, hogy milyen lenne egy lovag bőrébe bújni. A könyv történetét mi magunk írjuk, a feladványokra adott válaszainkkal, döntéseinkkel haladunk előre ebben a különleges kalandregényben.
Shuky – Waltch – Novy: Lovagok
Ki ne szeretné a dinoszauruszokat? Ha nem is élőben, de a könyvek lapjain mindenképp! Most a róluk íródott egyik legismertebb könyvről tudhatunk meg többet.
Várunk mindenkit szeretettel holnap!
2021.09.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mi történhet, ha valaki elbóbiskol magyarórán? Lehet, hogy semmi, de az is lehet, hogy Magyarórafalvára kerül, ahol körbevezeti őt egy zöld óramanó, Fodor Menta, a település polgármestere. Idejutva kipróbálhatja a csukló csuklósbuszt, találkozhat a konyhatündérrel, az emberkerülő gazemberrel, a karperecet sütő pékkel, de vigyáznia is kell, nehogy összetalálkozzon a szófaló falóval, aki mindent bekebelez, ami többértelmű! Ha szerencséje van, még az is megláthatja, amikor kivirágzik a fánkfánk. Szeretettel várják a Fő téren, ahol a főszakács a saját levében fő!
Bosnyák Viktória: Amikor kivirágzott a fánkfánk
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
A kígyók mindig is fontos, ha nem is pozitív szerepet kaptak a Harry Potter könyvekben és filmekben. Ez alkalommal próbára teheted tudásodat ezekkel a sziszegő varázslatos állatokkal kapcsolatban!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.09.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kántor Kata kutyás-nyomozós sorozata igazi kedvenc a kicsik körében. Ez alkalommal Nózi egyik barátja is eltűnik az Illaberek tisztásról, így a kutyus nem várhat a gazdájára, neki kell felderítenie mi történt, mielőtt a nyomok még eltűnnének. Barátaiból és a tisztáson megismert kutyákból nyomozócsapatot szervezve elindul, hogy megtalálja a kis csivavát, de minden sokkal nehezebb, mint azt gondolta volna. Vajon sikerül megtalálni Jessicát a gazdája segítsége nélkül is?
Kántor Kata: Forró nyomon (Nózi nyomoz 4.)
II. Amenhoteppel foglalkozó kiállítást tekinthetünk meg a Szépművészeti Múzeumban egész jövő év januárjáig. A fáraóval és korával foglalkozó kiállítás középpontjában a fáraó sírkamrájának méretarányos rekonstrukciója áll, ezért mindenképpen érdemes elmenni és megtekinteni!
2021.09.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv mesélője az az öreg északi vörös tölgy, akit a barátai csak Vörösnek hívnak. Az ágai között rengeteg állat talál otthonra és biztonságra, az emberek pedig május elsején a kívánságaikat bízzák a fára. Az a szabály, hogy a fák nem beszélnek az emberekkel, de Vörös ez egyszer kivételt tesz, hogy megosszon velünk egy történetet a szeretetről és barátságról.
A könyvet 8 éves kortól ajánljuk.
Katherine Applegate: Kívánságfa
A könyvtárban is népszerűek a rendhagyó tanórák, de ez alkalommal nem ezek egyikén, hanem egy virtuális történelemórán vehetünk részt a következő cikket elolvasva.
2021.09.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
A mai fiatalok élete el sem képzelhető szelfik nélkül, de vajon milyen lett volna, ha már az Árpád-házi őseink is élhettek volna ezzel a technológia újítással? Ebben a könyvben Árpád vezér, István király, Gizella királyné, de még Szent Margit is modern nyelven szólal meg, olyan beszélgetésekben részt véve, amiről biztosan tudjuk, hogy nem történtek meg, de ennek ellenére igen szórakoztatóak. Természetesen a könyv nem szeretne téves tudást átadni a gyerekeknek, így minden fejezet végén található egy összefoglaló a valós tényekről is, így a tanulás tényleg szórakoztató lesz!
Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból
A MAGYAR DRÁMA NAPJA
1984-ben kezdeményezte a Magyar Írók Szövetsége, hogy Madách Imre „Az ember tragédiája” c. előadásának 1883. szeptember 21-ei ősbemutatójának évfordulóján legyen ez a jeles nap. Az emléknap célja a magyar színházművészet értékeinek jobb megismertetése, és az írók ösztönzése újabb alkotások létrehozására. A mai napon a magyar színházak különleges programokkal készülnek, hogy népszerűsítsék a magyar drámát. Ezen kívül pedig ilyenkor kerül átadásra a Szép Ernő-jutalom, valamint a Színházi Dramaturgok Céhe által alapított „Az évad legjobb magyar drámája” díj is.
Nálunk pedig természetesen minden jelentős magyar dráma megtalálható, ha valaki kedvet kapna az olvasásukhoz!
2021.09.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
A logikus gondolkodás és ennek fejlesztése nagyon fontos. Leonardo da Vinci, aki nem csak festő, de anatómus, geológus, mérnök és még sok minden más is volt egy személyben, hihetetlen méretű és hatású örökséget hagyott maga után. Az ő alkotásai és találmányai ihlették azt a 150 fejtörőt és rejtvényt mely éles elmét igényel megoldáskor. A könyvet a mester illusztrációi és egyéb alkotásai teszik nem csak érdekessé, hanem színessé is.
A Leonardo da Vinci-rejtvénykódex
A könyvtárban szinte soha nem lehet túl sok könyvet megtalálni Lee Childtól. Nem azért, mert a könyvek nem jók, pont ellenkezőleg. Jack Reacher mai napig az egyik legkedveltebb karaktere a krimi szekciót böngésző Olvasóinknak. Most az ő univerzumáról tudhatunk meg kicsit többet.
2021.09.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlók a Bori könyvek rajongóinak szól elsősorban, de azokat is érdekelheti, akik még nem olvastak a kislányról és családjáról. Hetven nagyszerű és egyszerű receptet találunk a könyvben, aminek elkészítésében már a legkisebbek is segíteni tudnak, hiszen a közös olvasás után az egyik legjobb együtt végezhető tevékenység a főzés. A receptek között vicces játékötleteket is találunk, így garantált a jókedv!
Karin Kerber: Bori szakácskönyve
Ki ne olvasta volna Jonh Updike regényeit (melyek megtalálhatóak nálunk is természetesen)? Akik élvezték az amerikai kispolgárság egyszerű, de nem nehézségektől mentes életét bemutató történeteit, azoknak itt egy cikk, amelyből kicsit jobban megismerhetik magát az írót is. Akik pedig még nem vettek kézbe Updike könyvet, jó bevezető lehet a cikk ahhoz, amit a könyvektől várhatnak.
2021.09.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hetvenhét kalandos mesét tartalmaz mai könyvajánlónk. Az esti elalvás rituáléjához sokszor tartozik meseolvasás, ebben lesz segítségünkre ez a könyv, melyből megtudhatjuk mit is tegyünk, ha véletlenül a Déli-sarkon kötünk ki, pedig egy trópusi szigetre igyekeztünk és hirtelen ott terem egy kékszemű medve előttünk. Kell vajon félni tőle? Az is megtudhatjuk, hogyan segítsünk a náthás vaddisznón, hiszen, ha világgá megyünk, előfordulhat, hogy találkozunk eggyel!
Erwin Moser: Csodálatos jóéjtmesék
12 olyan hangoskönyvet gyűjtöttek össze ebbe a cikkbe, amelyek garantáltan kedvencei a gyerekeknek!
2021.09.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mi itt a könyvtárban természetesen elfogultak vagyunk, de szerencsére sokan értenek velünk egyet abban, hogy a könyv az egyik legjobb ajándék. Mai könyvajánlónkat az egy éves születésnapjukat ünneplő kicsiknek alkották meg. A benne lévő mese főszereplője Kokola, a kis koala, aki pont annyi idős, mint akinek a könyv szól. A könyv keményfedeles, de párnázott, a mesében pedig mindenhez kapcsolódik az egyes szám.
Claire Renaud: 1 mese az 1. szülinapomra
A kalandregények a Biatorbágyi Karikó János Könyvtárban is népszerűek, ebben a cikkben pedig olyan könyveket találunk, amik Dél-Amerika izgalmas vidékére kalauzolnak el minket, még ha csak gondolatban is.
2021.09.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Petya vörös haja rögtön jelzi nekünk, hogy nem akármilyen kisfiúval fogunk megismerkedni ebben a könyvben. Rátermett főszereplőnk, egy rozoga bérház legfelső emeletén lakik, közvetlenül a padlás alatt. Természetesen Petya nem lakik itt egyedül, itt él még Cili, a kishúga, Aurél a nagybajszú cincér; Berci, a mókus; Ficam, a balerinának készülő flamingó és Mezítláb Jaguár, aki bárhol, bármilyen helyzetben el tud aludni. Egy nap váratlanul csatlakozik hozzájuk, a padlásról leesve, Tulipán, a bumfordi de szerethető medve. Vajon mit keresett ott? És mi köze van a rejtélyes Sundabunda Cirkuszhoz? De a legfőbb kérdés, hol van Apu? A válaszokat még ma meg kell találni, úgyhogy induljunk együtt a nyomok felderítésére!
A könyvet 5 éves kortól ajánljuk.
Harcos Bálint: Petya és Tulipán
Diktátorokról és elnyomásról olvashatunk ebben a cikkben, amibe 10 olyan regényt gyűjtöttek össze, melyek fiktív vagy valós zsarnoki rendszerekről mesélnek.
2021.09.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
A legszebb magyar népmeséket gyűjtötték össze ebbe az igazán gyönyörű borítóval rendelkező könyvbe. A népmesei klasszikusokat tartalmazó könyvet Horváth Ildi meseszép illusztrációi keltik életre. A könyvben megtalálhatóak többek között: A kismalac és a farkasok, Kacor király, Erős János, Mátyás király, Fehérlófia és még sok más legendás mesealak, tündérek, ördögök, királykisasszonyok és vitézek is, hogy a sárkányokról ne is beszéljünk.
Illés Andrea (szerk.): Rubintos mesekönyv
KÖNYV-OÁZIS
Új helyszínen, kicsit beljebb, de még mindig szeretettel várjuk azokat, akik szeretnének egy kicsit olvasni a szabadban is, amíg az idő engedni.
2021.09.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
A klímaváltozásról nem lehet elég korán elkezdeni beszélni, hiszen bolygónk sorsa mindenkit érint. De ezt természetesen olyan formában kell megtenni, amit a kicsik meg is tudnak érteni. A történet főszereplői, mely tudományos alapokon nyugszik, két jóbarát, akik egy nap megunják, hogy a szüleik mindig kitérő válaszokat adnak, ha a furcsán viselkedő időjárásról van szó. Lotti és Gáspár tehát nekiáll, hogy maguk derítsék ki, mi is ez az egész klímaváltozás dolog.
A felsőbb osztályokba járó gyerekeknek ajánljunk elsősorban a könyvet, bár bizonyos részeit már a kisebbek is meg fogják tudni érteni.
Laura Ertimo – Mari Ahokoivu: Micsoda idő!
A krimi műfajába tartozó könyvek az egyik legnépszerűbbek a könyvtár Olvasói között is, ebben a cikkben a bűnügyi tudósítóból krimiíróvá avanzsált Michael Connelly-ről olvashatunk.
2021.09.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk egy új sorozat első része. Botswana egyetlen női nyomozóirodájának korai napjaiba és eseteibe olvashatunk bele a könyv lapjain. Bár a történetek kitalált, modern esetek, mégis segítenek megismerni az afrikai élet botrányosabb oldalát is. Főszereplőnk, Precious Ramotswe, apai örökségen túladva nyitja meg az irodát, ahol nemsokára a főváros leggyorsabban gépelő titkárnője és barátja, az autószerelő-műhely tulajdonosa lesz segítségére az esetek megoldásában.
Alexander McCall Smith: No. 1. Női Nyomozóiroda (No. 1. Női Nyomozóiroda 1.)
Ha valaha is elgondolkodtunk már azon, hogy mit is lennénk hajlandóak feláldozni egy olyan megállapodásért, ami az életünket gyökeresen változtatná meg, még akkor is, ha az ördöggel kellene lepaktálnunk, most olvashatunk olyan irodalmi alakokról, akik ezt megtették. Vajon jó döntést hoztak?
2021.09.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Eredetileg 1980-ban látott napvilágot Márai Sándor műve, mely az író „Az igazi” c. regényének folytatása. Az elbeszélés ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. A második világháború utáni Budapest és New York ad otthont a történetnek, mely a házasság, a benne megélt kudarcok és a válás fájdalmairól szól, a szerető, Judit történetén keresztül.
A történet teljesebb megismeréséhez és megértéséhez érdemes elolvasni az előző részt.
Márai Sándor: Judit… és az utóhang
Ma van az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja. Az UNESCO 1965. szeptember 8-án, Teheránban tartott világkongresszusa rendelkezett arról, hogy ez a nap az analfabetizmus elleni küzdelem napjának legyen nyilvánítva. Bár az írástudók száma fokozatosan emelkedik, még mindig nem mindenkinek van lehetősége szabadon hozzáférni az oktatáshoz a világban.
Ennek a napnak a kapcsán szeretné a Karikó János Könyvtár megköszönni az összes kedves Olvasójának, hogy időt szán az olvasásra és arra is, hogy a könyvek szeretetét továbbadja a következő generációnak.
2021.09.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár még jóval több, mint tizenkét nap van hátra karácsonyig, de ez nem jelenti, hogy ne olvashatnánk róla! Mai könyvünk főszereplője eddig mindenkivel könnyedén megtalálta a közös hangot, a jóindulatú lányt mindenki kedveli, kivéve új, magába zárkózott szomszédját. Julie azonban nem adja fel, elhatározza, hogy lebontja a férfi köré épített falakat. Próbálkozásait először kudarcok jellemzik, melyeket meg is örökít a blogján, de hamarosan sikerül megismernie a férfit, aki sokkal szerethetőbb, mint valaha gondolta volna. Azonban Julie-nak ekkor újabb problémája akad, mit szól majd a férfi, amikor rájön, hogy a kapcsolatukról ország-világ értesült?
Debbie Macomber: Tizenkét nap karácsonyig
30 olyan ovi- és sulikezdéssel foglalkozó könyvet és diafilmet találhatunk ebben a cikkben, amivel könnyebb lehet az átállás a szünidőről a tanulásra.
A mai napon sajnos bútorokat loptak el a Könyv-Oázisunkból, ezért beljebb költöztettük a leülős sarkot egy védettebb helyre.
Továbbra is lesznek kitéve ingyen elvihető könyvek, amíg a szép idő kitart, színező és nyugalom várja olvasóinkat az udvarban.
2021.09.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
A mai romantikus történetünk központjában egy panzió és annak tulajdonosa, Jo Marie áll, akinél egy fiatal lány és egy házaspár foglal szállást egy nyári hévégén. A fiatal lány az interneten megismert fiúval szeretne találkozni így meglehetősen idegesen érkezik és a házaspár sem éppen a legjobb hangulatban lépi át a küszöböt, így Jo Marie rövidesen ezeknek a kapcsolatok és a saját érzéseinek közepén találja magát.
Debbie Macomber: Szerelmes sorok (Rózsakikötő 3.)
Szeptemberi családi programokat találunk ebben a cikkben, ami talán felvidíthatja azokat a gyerekeket, akik nem nagy lelkesedéssel várták ezt a hónapot.
2021.09.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat második részében egy meny és anyós, akik mindketten éppen kiléptek fájdalmas házasságukból, meglepő módon igyekeznek előrelépni az életben, miközben támogatják is egymást. Összeállítanak egy útmutatót, melynek segítségével leküzdhetik a gyógyuláshoz vezető úton felmerülő akadályokat. Az első könyvben megismert szereplők felemelő és inspiráló története ez, mely megmutatja a barátság, a szeretet és az újrakezdésbe vetett hit erejét.
Debbie Macomber: Megtört szívek kézikönyve (Végül hazatalálsz 2.)
Bár Kim Stanley Robinson The Ministry for the Future (A Jövőminisztérium) című könyve még nem jelent meg magyarul, de ez ugyan olyan elkerülhetetlen, mint a tény, hogy az emberiség még mindig nem veszi elég komolyan a klímaváltozást. Műfaja szerint tudományosan-fantasztikus könyv, ami nem a nagyon távoli jövőben játszódik, de legalább nem csak kétségbe-ejteni akar, megoldást is igyekszik mutatni a már kialakult helyzet enyhítésére, mert az elkerülésre már nincs lehetőség.
2021.09.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Romantikus könyveket kedvelő Olvasóinknak szól mai ajánlatunk. Történetünk két főszereplője tizenévesen lesz jóban, barátságuk pedig tíz év elteltével is ugyan olyan közeli és erős, mint a kezdetekor volt. Vagyis majdnem, hiszen Emmie időközben beleszeret Lucasba, de nem meri megvallani az érzéseit, amikor pedig a fiú fontos hírt akar vele megosztani, a lány úgy érzi végre viszonzásra találnak az érzései. Lucas azonban készülő esküvőjén szeretné tanúként látni a lányt, Emmie-nek pedig át kell értékelnie mindent, amiről azt hitte, hogy tudja, hogyan is működik az életében.
Lia Louis: Kedves Emmie Blue
Megújult a Móra kiadó „Már tudok olvasni” c. sorozata!
2021.09.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
John le Carré újabb angol titkosügynökkel ismerteti meg a mai könyvajánlónkat kézbe vevőkkel. Nat, 47 évesen úgy érzi itt az ideje otthagyni a terepet és több időt töltenie a feleségével. Tervének azonban útjába állnak a Moszkvából érkező fenyegetések, kénytelen még egy utolsó munkát elvállalni, mielőtt hazatérne. A fenyegetések elhárításához megkapja az egyik nem túl jól működő londoni alállomás vezetői posztját, ahol nem csak a felszerelés, de az ott dolgozó emberek is hagynak kívánnivalót maguk után.
John le Carré: Ügynök a terepen
Babits Mihály 1941. augusztus 4-ei halálának nyolcvanadik évfordulója alkalmából indult el a nemzeti könyvtár kézirattári gyűjtőoldala, a Copia, ahol a Babits-hagyaték teljeskörű feldolgozására kerül majd sor, digitálisan, mindenki számára elérhető formában.
2021.08.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv alcíme „Egy fiú Schindler listáján” már előrevetíti miről is szól mai könyvajánlónk. Leon Leyson, lengyel származású író saját történetét mesél el ebben a könyvben. Leon egyike volt azoknak, akik Oskar Schindler listájának köszönhetően élték túl a holokausztot. Az akkor tíz éves fiúnak családjával együtt kellett beköltöznie a krakkói gettóba. A fiú szerencsével, kitartással és ügyességgel élte túl a rá váró borzalmakat, de ennek ellenére a beszámoló nem gyűlölettel és bosszúvággyal telített, hanem annak a fiúnak az ártatlanságával, akinek ezeket a sokunk számára elképzelhetetlen szörnyűségeket kellett átélnie.
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált
A Pagony Kiadó által megjelentetett könyvek nagy népszerűségnek örvendenek a Karikó János Könyvtárban is, most pedig lehetősége lesz az egész családnak együtt játszani az ezekhez a könyvekhez kapcsolódó társasjátékokkal!
2021.08.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Különleges naplóregényt ajánlunk mára, méghozzá többesszámban! Konrád György regény és munkanaplójának három főszereplője van. Kobra, akinek regénye a „Kerti mulatság”, Dragomán, akihez a „Kőóra” tartozik és Tombor, akiről a „Hagyaték” szól. A három regényalak jelentősen eltérő, de mégis mindannyiukban ott van jelen a szerző is, aki honvágyról, veszélyről, játékról és kíváncsiságról, és nem utolsó sorban szerelemről is mesél az eredetileg 1987-ben megjelent regénysorozat lapjain.
Konrád György: Kerti mulatság (Agenda 1.)
Konrád György: Kőóra / Hagyaték (Agenda 2-3.)
Kedves Olvasóink!
A nyár lassan közeledik a végéhez, mi pedig mától a megszokott nyitvatartással várunk mindenkit újra.
Könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunkkal pedig azok is biztosan kölcsönözni tudnak, akiknek csak rövid ideje áll rendelkezésre a könyvek böngészésére személyesen, hiszen internetes felületeinken erre bármikor lehetőségük van!
2021.08.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar szerző, magyar helyszínek, magyar karakterek. Ezeket ajánljuk mára. Fema eladó egy budapesti éjjel-nappali közértben. A harmincas nő egy kis lakásban él anyjával és férjével együtt. Anyja beteg, ápolásra szorul, házasságát pedig már senki nem nevezné boldognak. Az unalmas, ismétlődő hétköznapokba azonban változás áll be, amikor megjelenik a színen a Fotós. A titokzatos figura a telefonjával készít felvételeket az emberekről, Fema körül pedig egyre furcsább dolgok kezdenek el történni emiatt. A Fotós elől senki nem tud eltűnni, Femának pedig el kell gondolkoznia azon, hogy mennyit ér az élet, ha nem az elvárásoknak megfelelően élik?
Kalapos Éva Veronika: F mint
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Hamarosan itt van szeptember és vele az iskolakezdés. Azoknak, akik nem kapták meg a levelüket és nem a kilenc és háromnegyedik vágányról várják majd a Roxforti Expressz indulását, azoknak sem kell nagyon elszomorodniuk, hiszen nekik is lehet üzenethordó baglyuk! Ezt a papírbaglyot még könnyebb is tartani, hiszen nem kell megetetni! Mai alkalommal fehér baglyot készítettünk, de lehet barnát vagy szürkét is készíteni, a tollak színének csak a fantáziátok szabhat határt!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.08.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Skandináv krimi rajongók figyelem! Mai könyvajánlók a havas Keleti Fjordvidékről érkezik, ahol Erlendur felügyelő tesz éppen látogatást. Egyetlen célja van a szülőházának romjai között tanyát verő felügyelőnek, mégpedig, hogy kiderítse mi történt öccsével, aki nyolcéves korában eltűnt. Azonban rövidesen egy másik ügy is felkelti az érdeklődését, egy 1942-ben eltűnt fiatalasszonyé, akinek egy hóviharban veszett nyoma. A felügyelő nekiáll felderíteni a két esetet összekötő szálakat, de a nyomozást nehezítik azok az erők, akik jobban szeretnék, ha a múlt ott maradna, ahová tartozik.
Arnaldur Indriðason: Rókalyuk (Erlendur felügyelő 11.)
Minden idők legjobb 100 ifjúsági könyvét szedte listába az amerikai TIME magazin. A listán megtalálható többek között Meg Cabot, aki „A Neveletlen hercegnő naplója” c. sorozatért felelős, vagy éppen John Green is, aki az elmúlt tíz évben lopta be magát az olvasók szívébe olyan történetekkel, mint a „Csillagainkban a hiba.’ Természetesen nem csak friss könyvek találhatóak a listán, amiről itt lehet olvasni.
2021.08.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk az ugyan ezzel a címmel futó sorozat első része. A disztópikus fantasy történet főszereplője Cale, aki talán tizennégy-tizenöt éves lehet, igazi nevét régen elfelejtette, ahogy mindenki más is, aki ezen a pokoli helyen kénytelen élni. A Megváltó Menedék ugyanis neve ellenére minden, csak nem megváltás vagy menedék. Az itt élő Megváltó Lordok egyetlen célja a Felakasztott Megváltó kiengesztelése, ennek rendelnek alá vallási fanatizmussal mindent és mindenkit, aki a hely végtelen és kanyargós folyósóin tengeti az életét. De Cale, aki nem emlékszik semmire a múltjából és semmit nem tud a jövőéről, változást hoz a helyre. Változást, amire még ő sincs igazán felkészülve.
Paul Hoffman: Isten Balkeze (Isten Balkeze 1.)
Ebben a cikkben olyan könyveket találhatunk, amiket kifejezetten leendő óvodásoknak és iskolásoknak ajánlanak.
2021.08.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
1940-ben már csak Anglia állt szemben a náci hadigépezettel. Az invázióra készülő szigetországban Susan Sheperdre fontos feladat hárul. A szüleit korábban elvesztő lány a nagyapja mellett dolgozik, postagalambokkal, amik nagy szerepet játszanak a francia ellenállással kiépített kapcsolat fenntartásában. Ollie Evans önkéntesként érkezik a lány szülőfalujába, ahol résztvevője lesz a Nemzeti Galambszolgálat titkos műveletének, majd Susan életének is. Amikor pedig Ollie ellenséges területen zuhan le a galambokat szállító repülőgépével, egyetlen reménye a hazaút megtalálásához a lány legkedvesebb, legokosabb galambja, Hercegnő, akinek bátorságát sok ember is megirigyelhetné.
Alan Hlad: Szárnyra kelt remény
Különleges kiállítás született a XVII. Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztiválra, melyet augusztus 27. és 29. között rendeznek meg. Liszt Ferenc és Dukay Barnabás zeneszerzők műveit hallgathatjuk meg, miközben Pilinszky János költészetével is megismerkedhetünk egy kicsit közelebbről.
2021.08.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
A thrillerek világába vezet el minket mai könyvajánlónk. A gazdag emberek erőszakos fantáziáinak valóra váltásából élő Hans-Peter Schneider és bandája megindul, hogy megkaparintsa egy Miami Beach-i tengerparton álló villa alatt rejlő fél tonna aranyat. Azonban a villát őrző Cari Mora, aki az erőszak elől menekült el szülőhazájából és menekültstátuszának köszönhetően folyamatos bizonytalanságban él, komolyabb ellenfélnek bizonyul a férfi számára, mint azt előzetesen gondolta volna.
Thomas Harris: Cari Mora
Madárgyűrűzés a Naplás tónál a Magyar Madártani Egyesület Budapesti Helyi Csoportja szervezésében. A program egész augusztus 29-ig tart majd, részletekről itt.
2021.08.20.
AUGUSZTUS 20
Szent István-napi program a Juhász Ferenc Művelődési Központban, ma este 8 órától!
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar szerző tollából érkezeik mai könyvajánlók. Ebben a múltbeli sorsok között kutakodó családregényben anyáink, nagyanyáink de még akár dédanyáink sorsának lapjai közé is beleolvashatunk, amit a szerző saját felmenői történeteiből és traumáiból gyúrt egésszé, de mondanivalója mindenki számára szól.
Gurubi Ágnes: Szív utca
2021.08.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szintén a viktoriánus romantikus történetek kedvelőinek szól mai ajánlatunk. Bathsheba Everdene, a megszokottól eltérően egyedül vág bele megörökölt gazdaságának irányításába. A nőre rövidesen három férfi is felfigyel, a birkapásztor Gabriel Oak, a szomszéd birtok tulajdonosa William Boldwood és Francis Troy őrmester. A nőnek egyikükre sincs szüksége, de ez nem jelenti, hogy nem is akarja, hogy a három férfi közül az egyik az élete részese legyen. A kérdés már csak az, hogy vajon kire esik a választás?
Thomas Hardy: Távol a világ zajától
Stephen King horrorjait lehet szeretni, lehet nem szeretni, de azt semmiképpen nem lehet elmondani, hogy ne lennének hatással korunk más íróira.
2021.08.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
A tizenötödik századbeli Angliába kalauzolja el olvasóit Philippa Gregory új sorozatának első részében. Alinor, a helyi füvesasszony leszármazottja eltűnt férjének szellemével szeretne kapcsolatot felvenni, hiszen, ha a kapcsolat létrejönne, Alinor végre biztosan tudná, hogy férje halott és özvegyként végre újra szabadon élhetné az életét. De szellem helyett egy hús-vér férfiba botlik éjfélkor a templomkertben, akinek segítséget ajánl, pedig pontosan tudja milyen veszélyes felvállalnia azt, hogy ismeri a gyógynövények titkait.
Philippa Gregory: A füvesasszony (A füvesasszony szerelme 1.)
Három napig ingyenesen látogatható a budapesti Mesemúzeum! Kalandra fel!
2021.08.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szintén a bajor ételek és gyilkosságok világába vezet minket el, persze humorosan, ahogy azt egy falusi rendőr ügyeivel foglalkozó sorozattól elvárhatjuk, mai könyvajánlónk. A Franz Eberhofer” c. sorozata ötödik kötetében elhagyjuk Eberhofer korábbi lakhelyét, hogy Münchenben folytassuk a nyomozást, egy olyan holtest kapcsán, amit a Papa lopott el, a kocsija csomagtartójában hagyott, a környéken pedig egyik helyi szerv sem akar vele foglalkozni, mivel senki nem illetékes az ügyben.
Rita Falk: Savanyúkáposzta-kóma (Franz Eberhofer 5.)
„A Gyűrűk Ura” c. regénysorozatot talán nem kell bemutatnunk senkinek, de mivel mindig vannak, akik először tervezgetik kalandjaikat Középföldén, íme egy cikk a mára már klasszikusnak számító történetről.
2021.08.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv címe alapján talán nem rögtön krimire gondolnák, pedig Rita Falk „Franz Eberhofer” c. sorozatának azonos nevű főszereplője nem más, mint egy bajor falusi rendőr. A kis településen a legnagyobb bűnténynek eddig az számított, amikor valaki megrongálta a helyi iskola igazgatójának a házát. Azonban az igazgató nyomtalanul eltűnik, falusi rendőrünknek pedig a gőzgombócokból kell erőt merítenie a nyomozáshoz, mert gyanúsítottakból hamar akad jó pár.
Rita Falk: Gőzgombóc blues (Franz Eberhofer 2.)
A Brúnó sorozat a könyvtárban is nagy kedvenc, de ha esetleg van olyan kedves Olvasónk, akinek kisgyermeke még nem kalandozott Bartos Erika mesés könyveinek segítségével, íme egy kis ízelítő a könyvekből.
2021.08.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
A többszerzős kötetben magyar szerzők próbálják tovább gondolni mesehőseink életét, hiszen talán mindannyian elgondolkoztunk már azon, mi is történt Pöttyös Pannival miután kijárta az iskolát, vagy Hófehérke, Holle anyó és Csipkerózsika vajon hogyan töltik mindennapjaikat, miután elhíresült kalandjaik véget értek. Ebben a könyvben 15+1 neves, kortárs írónő folytatja gyermekkorunk meseszálainak szövését.
Szederkényi Olga (szerk.): És boldogan éltek?
Bábszínház rajongók figyelem! Idén ősszel 6 új előadással készül a Budapest Bábszínház!
2021.08.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az 1870-es években játszódó történet egy megoldatlan gyilkossággal indul, majd átvált a himlőjárvány idejére. Blanche Beunon, francia bártáncosnő egy napon összefut a szintén bevándorló Jenny Bonnet-val San Francisco poros utcáin. A két nő együtt próbálja navigálni az élet adta nehézségeket, míg egy este valaki végez Jenny-vel, Blanche pedig kétségbeesésében maga indul a gyilkos nyomára, hiszen bevándorlóként a rendőrségtől nem számíthat sok segítségre.
Emma Donoghue: Érzékek tánca
A Karikó János Könyvtárba a beiratkozást meggyorsíthatják azok, akik magukkal hozzák a kitöltött beiratkozási lapot és a szükséges okmányokat! A beiratkozás menetéről bővebben itt olvashatnak: A könyvtárról
A letölthető beiratkozási lapokat pedig itt találják: Címlap
Várunk mindenkit szeretettel!
2021.08.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Philip K. Dick nem biztos, hogy mindenki kedvenc sci-fi írója lesz, de az biztos, hogy ha valaki rákap a szerző stílusára, annak garantáltan kedvére való lesz a szerző összes története. Az „Űrlottó”-ban egy olyan jövőbe nyerhetünk bepillantást, ahol bárki elnyerheti a legbefolyásosabb pozíciót, a Kvízmesterét, csak azon múlik minden, hogy mennyire lesz szerencsés a lottón! Természetesen mindig vannak, akik ki akarják játszani a rendszert, és az éppen hatalomra kerülő Kvízmesternek az elődje által jogosan ráküldött orgyilkosokkal is számolnia kell, mielőtt belekezdhet élete játszmájának irányításába!
Philip K. Dick: Űrlottó
Csillaglesre indulni nem kis kaland, de olyan, amit az egész család élvezhet együtt. Augusztusban több lehetőség is lesz az égbolt kémlelésére, a következő cikkben ezeket találhatjuk meg.
2021.08.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem mindennapi lehetőség betekinteni egy olyan kaliberű festő gondolataiba, mint Salvador Dali. Erre kapunk most módot az eredetileg 1964-ben megjelentetett könyv lapjain keresztül, ahol a festő zsenialitásának teljes tudatában, pimaszul, tömören, de barokkos és reneszánsz gazdagsággal szól arról, milyen is volt az élete.
Salvador Dalí: Egy zseni naplója
Kurt Vonnegut, a szatíra kiemelkedő alakjának könyveibe kóstolhatunk bele ebben a cikkben.
2021.08.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb magyar írótól ajánlunk könyvet mára. Ebben a novelláskötetben az író életének utolsó tíz, morfiummámorban töltött éveinek írásait találhatjuk. Az 1919-ben elhunyt Csáth Géza leginkább szerelemről, a házasságban előforduló konfliktusokról vetette papírra a gondolatait, a történetekben megforduló nőtípusok pedig a mai napig felbukkannak az életben, örökérvényűvé téve a róluk való gondolkodást.
Csáth Géza: A vörös Eszti
Legújabb könyveinket nem csak a könyvtár újdonságokat kiemelő ablakában, vagy a könyvtár könyvújdonságait tartalmazó könyvespolcain tekinthetik meg, hanem honlapunkon is, az újdonságoknak szentelt oldalon.
Jó böngészést kívánunk!
Könyvújdonságok
2021.08.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az átélt traumák hatásáról és feldolgozásukról ír Sienna Cole mai könyvajánlókban. Főszereplőnk, Molly O’Hara Londonba költözésétől várja a szociális fóbiájának enyhülését, azonban hiába a környezetváltozás, a félelmek nem tűnnek el varázsütésre. Új szomszédja, Norman, nem emlékszik a múltjára, egyetlen kapaszkodóját a jelenbe haldokló barátja, Daisy jelenti. Molly költözése pozitív hatással lesz a férfi zűrzavaros életére, de a történetben nem csak kettejükkel ismerkedhetünk meg, hiszen színre lép még Mason Reid, aki szerelmet és boldogságot ígér Molly-nak, de akinek valós szándékait nem ismerhetjük meg rögtön. Ebből a hármas találkozóból indulnak el azok a folyamatok, amik miatt Mollynak szembe kell néznie azokkal a titkokkal is, amiket még saját maga elől is rejteget.
Sienna Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak
Mára már talán hihetetlennek tűnik, hogy ezek a világsikereket elért könyvek áldozatául estek a cenzúrának, de bizony volt olyan időszak, amikor George Orwell „1984” c. kötetét nem lehetett szabadon megtalálni egyetlen szovjet könyvtárban sem.
2021.08.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
A tudományos-fantasztikus történetek kedvelőinek ajánljuk mai könyvünket. Arthur C. Clarke és Gentry Lee közösen megírt története az első kapcsolatfelvételt írja le, néhány olyan emberen keresztül, akinek sorsa hihetetlen tempóban alakul át, mikor hirtelen az egész civilizációjuk képviselőjeként kell odaállniuk a világ elé. A könyv eredetileg forgatókönyv formájában látott napvilágot, de a film végül különböző okok miatt nem készült el, de szerencsére a történet kiadásra került.
Arthur C. Clarke – Gentry Lee: Bölcső
Augusztus is bővelkedik szabadtéri programokban, ebben a cikkben olyan fesztiválokat találunk, amiket a kicsik is élvezni fognak.
2021.08.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai történetünkben egy, a 16. században élő fiatal velencei nemeslány történetét ismerhetjük meg, az oszmán birodalomban. A lányt kalózok rabolják el egy tengeri út folyamán, majd eladják a szultán háremébe. A történelmi elemekkel megfűszerezett romantikus történetben megismerhetjük Gorgiot is, aki beleszeret a lányba még annak elrablása előtt, majd a tragédiát követően olvashatunk a viszontagságokról, amiken keresztül kell mennie, hogy megpróbálhasson segíteni a lánynak, aki nem is biztos, hogy kér ebből a segítségből. A kötet a „Szulejmán” c. sorozat 3. kötete is egyben.
Ann Chamberlin: Szafije, a Szultán háremhölgye (Szafije, a Szultán háremhölgye 1.)
A „mi lett volna, ha?” olyan kérdés, amire rengeteg könyv született meg már válaszul, kifejezetten nagy történelmi jelentőségű események újragondolásával. Ebben a cikkben ezekből a könyvekből válogattak az Ectopolis szerkesztői.
2021.08.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Folytatva tegnapi ajánlatunkat, mai két könyvünk a „Káosz és rend” c. sorozat 2. és 3. kötete. „A tűztollú sólyom” István király halála után négy évvel indul. Orseolo Péter foglalta el a trónt, de a magyar nemesség nem elégedett a választással, ezért miután elűzik István választott örökösét, Aba Sámuelt ültetik a helyébe. Kezdeti sikerek után azonban az új királlyal is gondjai támadnak a főuraknak, Orseolo Péter pedig ezt kihasználva megpróbál visszatérni. A zavaros helyzetet követően a harmadik kötet már I. András uralkodásával folytatódik, aki hiába állítja vissza István törvényeit a korábban életbe léptetett német törvényekkel szemben, ennek ellenére sok nehézségbe ütközik az országban uralkodó helyzet megoldásakor. A történetben visszatérnek a korábban megismert szereplők, Vata vezér, Rásdi és családtagjai, de természetesen újabb nagy jelentőséggel bíró alakok is felbukkannak a 11. századi trilógia befejező kötetében.
Benkő László: A tűztollú sólyom (Káosz és rend 2.)
Benkő László: Hajnali sugár (Káosz és rend 3.)
Tompa Andrea Márai-, és Libri-díjas író a magyar vallomásos széppróza-irodalom képviselője, róla tudhatunk meg kicsit többet a következő cikkből.
2021.08.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk egy háromkötetes sorozat első része. Benkő László újabb történelmi regénye a „Vér és kereszt” c. sorozatból megismert család történetének folytatása. A 11. századi Magyarországon játszódó regény az Árpád-házi királyok viszontagságos, politikai fondorlatokkal teli világába kalauzolja el olvasóját. István király hatalma történetünk kezdetekor biztos alapokon nyugszik, de Imre herceg elvesztésével az ország egysége gyorsan bomlásnak indul, a sötétben pedig ott ólálkodik az Ármány, a magyarok ősi hitvilágának legsötétebb alakja, beleavatkozva mindenbe, felfordulást és ellenségeskedést hagyva maga után.
Benkő László: Ármány hálójában (Káosz és rend 1.)
Kufli rajongók figyelem! A Minimatiné játékra hívja a közös szórakozásra vágyó családokat az új Kuflik könyv és film kapcsán!
2021.07.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk nem a skandináv krimik közül kerül ki, hiába sugallaná ezt a borító. Az amerikai Ohioban élő amish közösség nem kívánt figyelem középpontjába kerül, amikor holtan találnak egy fiatal lányt. A tizenöt éves lány megfagyott a hóban, a boncoláskor pedig kiderül, hogy terhes volt. Vajon véletlen szerencsétlenségről van szó vagy a lány menekült valaki elől? A nyomozással az amish családból származó nyomozónőt, Kate Burkholdert bízzák meg, akit múltja tökéletessé tesz arra, hogy beépüljön az elzárkózó közösségbe. Az ügy megoldása közben a nyomozónak nem csak a közösség titkolózásával és gyanakvásával kell megbirkóznia, hanem a saját múltjával is.
Linda Castillo: Bűnösök között
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.07.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ma könyvajánlók főszereplője egy a Harvard egyetemére frissen beiratkozott török származású lány, Selin, aki orosz nyelvleckék és szöveg fordításokkal töltött idő alatt hamar beleszeret egy magyar származású matematikushallgatóba. Kapcsolatuk limitált, csak e-maileken keresztül kommunikálnak a fiúnak pedig barátnője is van. De Selin egyre jobban elmerül a fordításokkal létrehozott világban, olyannyira, hogy a nyári szünetben még Ivan után is utazik Magyarországra, hogy angolt tanítson egy Heves megyei faluban élő kisgyerekeknek. A könyv a felnőtté válásról, a nyelvi és kulturális kihívásokról szól egy kapcsolaton belül, humorosan.
Elif Batuman: A félkegyelmű
Sokan gondolkoznak azon, hogy regényírásra adják a fejüket, de van, aki nem biztos benne, hogyan is kellene hozzáfognia egy ilyen nagymértékű dologhoz. Ha másban nem is, de abban segíthet ez a cikk, hogy lássuk milyen módon dolgoztak mára világhírűvé vált írók.
2021.07.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lídia, Ruth, Naómi, Ráhel és Lea – öt legendás nőalak a Bibliában, akinek életútjából ma is erőt és bátorságot meríthetünk. Elizabeth Mittelstaedt saját tapasztalatait is megosztja a biblia asszonyainak történetén keresztül, humorral átszőve a szórakoztató módon leírt eseményeket, melyek tükröt tartanak a modern kor embereinek is.
Elizabeth Mittelstaedt: Csodálatos vezetés
A „Gyűrűk Ura” c. regény sorozat mai napig rendszeresen kikölcsönzésre kerül a könyvtárban, nem meglepő módon, hiszen a könyvek klasszikusnak számítanak nem csak a fantasy szerelmesei között. A következő podcastban a könyvről, Tolkienról és sok más érdekességről hallhatunk.
2021.07.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk ismét Karen Kingsbury-től érkezik. Az „Angyaljárás” c. sorozat második kötetében az Isteni beavatkozásról, az élet megpróbáltatásairól és győzelmeiről olvashatunk, Mary Catherine történetén keresztül, aki egy váratlan esemény hatására kénytelen átgondolni az elvárásait az élet felé. A második könyvben pedig a modernkori Magdalai Mária történetét ismerhetjük meg. Főhősünk, Mary Madison, saját sötétséggel teli múltja ellenére is mások életének a szolgálatára teszi fel az életét, kiáll a bántalmazott nők, az igazság és tisztesség mellett.
Karen Kingsbury: Délibáb-kergetők (Angyaljárás 2.)
Karen Kingsbury: Istenember
Különleges időket élünk meg könyvkiadás és könyvek ismertté válása terén is, ebben a cikkben olyan népszerű alkotásokról olvashatunk, melyek hírnevüket a világhálón szerezték először.
2021.07.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mindkét könyvnek ugyan az a házaspár a főszereplője. Abby és John az első kötetben a házasságukban jelentkező problémákat igyekeznek megoldani, ami természetesen nem olyan tökéletes, mint amilyennek elsőre tűnik, de a problémák megoldásában segítségükre van az őket összekötő szeretet és a hitük is. A második kötetben pedig újabb kihívással szembesülnek, amikor John egy balesetet követően deréktól lefelé megbénul, de a házaspárt összekötő szeretet és Istenbe vetett hitük elégnek bizonyul, hogy leküzdjék ezt a nehézséget is.
Karen Kingsbury: Ideje a táncnak (Örök érvényű szerelmi történetek 1.)
Karen Kingsbury: Ideje az ölelésnek (Örök érvényű szerelmi történetek 2.)
Jane Austen klasszikusa, a „Büszkeség és balítélet” c. regény sokakat megihletett már a történet különböző újfajta módon való feldolgozására. Mi is ajánlottunk már modern szemszögből újragondolt könyveket (A „Jane Eyre-eset”-et és az „Egy regény rabjai”-t). Ebben a cikkben annak jár utána a szerző, hogy vajon mi történik, ha zombikat is beleveszünk a történetbe.
2021.07.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ahogy az írónő is írja a könyv előszavában, ez a könyv inkább érdekességgyűjtemény, nem pedig tudományos munka. A könyv útikalauzként szolgálhat az 1494-ben született I. Szulejmán életének legfontosabb állomásaihoz, aki 1520-tól egészen 1566-ban bekövetkezett haláláig az Oszmán Birodalom uralkodója volt. A könyv izgalmas, fordulatos és cseppet sem száraz stílusú, amit már megszokhattunk R. Kelényi Angelikától.
R. Kelényi Angelika: Szulejmán
Könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunk továbbra is elérhető!
2021.07.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Leslie L. Lawrence-től megszokott stílusban folytatódik Debby O’Hara története, akit igazi tragédia súlyt, mikor szülei meghalnak Kanadában egy medvetámadás után. Debby azonban rövidesen gyanakodni kezd, hogy a szüleit meggyilkolták, ezért nyomozni kezd, ami olyan felfedezésekkel jár, amire a fiatal nő nem volt felkészülve, első igaz szerelmével és saját magával kapcsolatban is. Az éjszaka leple alatt pedig meglátogatja egy titokzatos, túlvilági asszonyi is, a kísérteties találkozó után pedig az események felgyorsulnak..
Leslie L. Lawrence: Nyomasztó örökség (Báthory Orsi történetei 3.)
A modern technika sokszor képes más megvilágításba helyezni az írók életét, vagy ebben az esetben a módot, ahogy élték az életüket. Henry David Thoreau vadregényes életébe nyerhetünk bepillantást a cikkben linkelt videó segítségével.
2021.07.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Külön szálakon indul a „Hiperkocka” c. könyv szereplőinket története (melynek nincs köze az azonos címmel megjelent filmhez), hogy a végén fordulatos történések után összeérjen. Sean, a helyi gengszterrel, Don Pepével kell, hogy találkozzon egy elhagyatott Manilai városrészben. Miközben várakozik, észreveszi, hogy a szállodai szoba ágyán vérfoltok vannak, a telefonja nem működik, a kémlelőnyílást pedig valaki egy fémlappal fedte be. Eközben Rosa, a doktornő, a férjét várja haza, gyermekei lefektetéséhez készülődve, miközben eszébe jut az a fiú, aki mindig megvárta iskolába menet. Újabb váltás, és megismerkedhetünk Vincentével, a tizenéves koldussal, aki némi pénz reményében keresi fel azt a különös férfit, aki a város legdrágább toronyházában lakik, és utcagyerekek álmait vásárolja meg.
Alex Garland: Hiperkocka
Jean-Paul Sartre életéről és munkásságáról olvashatunk részletesen a következő Ectopolis cikkben.
2021.07.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ma három könyvet hoztunk fiatalabb Olvasóinknak. Az első kötet szerzőjét nem kell bemutatnunk senkinek, aki akár csak egyszer is végigböngészte a Gyerekkönyvtár részlegén elhelyezett könyveket. Tea Stilton „Varázslatok földje” c. sorozatának ebben az ötödik kötetében veszélybe kerül az Öt Védelmezőt összefűző kötelék, amikor Diamante eltűnik miután egy gyönyörű ruhát kap egy titkos hódolótól. Testvérei kétségbeesetten erednek a nyomába, hogy megakadályozzák a Varázslatok Földjének elvesztését.
A „Dolgos építők” olyan könyv, ami nem csak képekkel, de hangokkal is be tudja mutatni milyen is egy igazi építkezés. A kicsik élvezni fogják, ahogy a lapokon megtalálható gombok lenyomása után, meghallgathatják milyen hangja van a munkagépeknek. A „Nyüzsgő tanya” c. könyvben pedig hasonló módon ismerkedhetnek meg a tanyán élő állatokkal.
Tea Stilton: Fondorlatok kastélya (Varázslatok földje 5.)
Dolgos építők – Dörr! Brumm!
Nyüzsgő tanya – Beee! Múúú!
Ha valaki nem csak az olvasás öröméért venne kézbe könyvet, de olvasás adta kihívásra is vágyik, annak érdemes elolvasnia az Ectopolis cikkét, amiben hét, magas irodalmi mű került bemutatásra.
2021.07.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Első könyvünk szokatlan címe humoros módon mutatja be azt az életmódot, amivel a filozófiát elsajátítók élik az életüket. A lajhárok ugyanis nyugodt, szemlélődő lények, akiket nem érdekel a versengés, a rohanás, a folyamatos produktivitás. A könyv a mai modern világban, a produktivitással kapcsolatban kialakult mítoszokat igyekszik eloszlatni, megerősítve az olvasót abban, hogy minden rendben van azzal, ha ő is „lajhár”.
Gyöngyőrű virágos borítóval érkezik mai második könyvajánlónk. Palotás Petra könyve olyan novellákat tartalmaz, melyek az előző könyv mintájára, segítenek nekünk lelassulni, és élvezni egy kicsit a pillanatot, mielőtt újra belevetjük magunkat a napi rohanásba.
Jennifer McCartney: Lajhár-filozófia avagy a lajhár-hygge
Palotás Petra: Lélekszirmok
Költészetről sokszor szoktunk írásokat megjelentetni, de általában inkább a klasszikus művek felé visszük el az irányt. Mai cikk ajánlónkban azonban a modern, magyar versekről olvashatunk egy díjátadó kapcsán.
2021.07.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Kun László, a kétszívű” c. sorozat második kötetében Benkő László ismét IV. László életével és uralkodásával foglalkozik. Magyarország történelmének ezt a részét sokan inkább negatívan ítélik meg, az író azonban igyekszik árnyaltabb képet mutatni a történtekről, arról, hogy mi és hogyan vezetett Kun László uralkodásának a végén az ország meggyengüléséhez, melyért az író nem csak IV. Lászlót teszi felelőssé.
Benkő László: A végzet ösvénye (Kun László, a kétszívű 2.)
60 évvel ezelőtt hunyt el Ernest Hemingway, legendás novella- és regényíró. Róla emlékezik meg ez a cikk.
2021.07.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Varázslámpával kereshetjük meg maci barátait a beköszöntő este fényében, mielőtt útra kelünk vele, hogy jó éjszakát kívánjunk minden kedves barátjának! A gyönyörűen illusztrált kötethez mozgatható „lámpa” tartozik, melyet a lapok közé dugva tudjuk „megvilágítani” az elsötétített részeket, ami a kis gyerekeknek és a nekik olvasó felnőtteknek is jó szórakozás lehet.
Joshua George: Jó éjt, maci!
Holnap lehet utoljára jelentkezni az idei CSALÁDI VETÉLKEDŐ – CSALÁDOK VETÉLKEDŐJE elnevezésű programunkra!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.07.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szűts Zoltán könyve az online kommunikáció és a média kérdéseit pedagógia szempontból vizsgálja, célja, hogy gyakorlattal szerves egészet alkotó elméleti keretrendszert hozzon létre, melyet azok a pedagógusok is használni tudnak, akik csak most kényszerültek rá, hogy a távoktatás keretein belül az oktatást digitálisabb formába helyezzék át.
A „Hívnak a csillagok” c. könyv a 20. századi Írországban játszódik, ahol tombol a spanyolnátha abban a kórházban is, ahol Julia Power nővérnek nincs elég embere ellátni a várandós anyákat, akik elkapták a halálos kórt. Segítségére siet két kívülálló, egy doktornő és egy önkéntes, a három nő rövid időn belül megváltoztatja egymás életét, miközben kifogyhatatlan elszántsággal és gyengédséggel küzdenek a rájuk bízott beteg anyákért és újszülöttekért.
Szűts Zoltán: A digitális pedagógia elmélete
Emma Donoghue: Hívnak a csillagok
Jó hír, hogy az idén is megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepe c. programsorozat ez alkalommal ingyenesen lesz látogatható!
2021.07.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
„Az öt csúfság” c. könyvben öt olyan állatról mesél viccesen Julia Donaldson, akiket senki nem szeret. Vagy lehet, hogy a gnú, a foltos hiéna, a füles keselyű, a varacskos disznó és a marabu nem is olyan csúf, hogy ne lehetne szeretni őket?
„A bandita patkány”-ban pedig megismerkedhetünk a bandita patkánnyal, aki mindenkit kirabol az erdőben, egy süti vagy keksz sincs biztonságban tőle! Szerencsére az erdőben lakik a kacsa is, akinek egy nap támad egy remek ötlete.
Julia Donaldson: Az öt csúfság
Julia Donaldson: A bandita patkány
Ha nyár, akkor közös kikapcsolódás a családdal! Ebben a cikkben tíz olyan fesztiválról olvashatnak, ami kifejezetten a több generációs családoknak igyekszik kellemes és tartalmas időtöltést biztosítani.
2021.07.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai első könyvünk főszereplője, Almássy Anna, véletlenül 1763-ban találja magát a jól megszokott 21. század helyett. Igyekszik beilleszkedni a számára teljesen idegen környezetbe, ami a modern lánynak igencsak sok gondot okoz. Anna hozzászokott, hogy dolgozik, rendelkezik a saját élete felett, de a 18. században teljesen más szabályokhoz kell alkalmazkodnia. Miközben igyekszik kitalálni hogyan is juthatna haza, váratlanul beköszönt a szerelem az életébe a jóképű fiatal földesúr, Oroszy Mihály személyében. Vajon legyőzheti a két szerelmes a világukat elválasztó különbségeket?
Mai második könyvünk az első része, a korábban már ajánlott „Thursday Next” c. sorozatnak. A szintén időutazással dolgozó történet azonban merőben más, mint első ajánlatunk. Thursday Next ugyanis rettenthetetlen irodalmi mesterdetektívnő, aki ebben a történetben Acheron Hades után nyomoz. Hades elrabolja Charlotte Brontë regényének főszereplőjét, Jane Eyre-t, busás váltságdíj reményében. Thursday nyomába ered a zseniális bűnözőnek ebben a bizarr, de kalandos alternatív 20. százai Angliában, ahol mindennapos az időutazás, a kihalt állatok házi klónozása és a feketepiacon sem a számunkra megszokott áruk találnak gazdára, hanem olyan különlegességek, mint a hamísított versek.
Karády Anna: A füredi lány
Jasper Fforde: A Jane Eyre eset (Thursday Next 1.)
NYÁRI NYITVATARTÁS
Mától egészen augusztus 28-ig a könyvtár az alábbiak szerint tart nyitva. Kérünk minden kedves Olvasónkat, hogy figyeljen oda a páros és páratlan hetekre a szombatok miatt, mert ezt jelölni a Facebookon keresztül nem lehet.
Ha valaki pedig most iratkozna be, a beiratkozást meggyorsíthatja, ha elhozza a kinyomtatott és kitöltött beiratkozási lapot (ami elérhető a honlapunkon) az érvényes személyi igazolványával és lakcím kártyájával együtt. A beiratkozás részleteiről is olvashatnak honlapunkon, de keressenek minket e-mailben és telefonon is nyugodtan, ha segítségre lenne szükségük.
Várunk mindenkit szertettel nyáron is!
2021.07.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az influenszer anyukák élete csupa móka és derű. Legalábbis ezt hiteti el Emmy Jackson instagrammos követőinek millióival nap, mint nap. Azonban a kis képkockákba tömörített élet nem egyenlő a valósággal, amit férje is pontosan tud de nem tehet szóvá, hiszen Emmy ezzel az élettel keresi meg a családi betevőt. Amit azonban a több gyerekes anyuka nem tud, hogy van valaki, aki szerint Emmay nem érdemli meg ezt a tökéletesnek tűnő életet és kész gondoskodni róla, hogy a helyzet megváltozzon..
Ellery Lloyd: Képkockák
Kedves Olvasóink!
Ne feledjék, jövő héttől a könyvtár már a nyári nyitvatartásnak megfelelően vár mindenkit szeretettel!
2021.07.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai két könyvajánlók a kisgyermekes Olvasóinkat érdekelheti elsősorban. Az „Irány a kiságy!” c. könyvben hasznos tanácsokat kaphatunk az altatással küzdő szülők számára, különösképpen, ha gyermekük az ő ágyukban szeretné esténként álomra hajtani a fejét. A „4 éves lettem!” c. könyvbe pedig a Pagony szerzői válogatták össze kedvenc meséiket, kifejezetten a négyéves gyerekek számára, akik már szeretik a kicsit hosszabb meséket.
Alberto Pellai – Barbara Tamborini: Irány a kiságy!
4 éves lettem!
Öt kalandos, esti kirándulást gyűjtött össze a Minimatiné, kifejezetten gyerekes családokra gondolva.
2021.07.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
A 18. századi háborús korszakban játszódik következő könyvünk, melynek főhőse, Wilibo, csempészéssel foglalkozik a Fülöp-szigetek egzotikus világában. A szőke fiúnak és társainak fogalma sincs a világban zajló folyamatokról, így amikor a „hétéves háború” az ő szigetüket is eléri, addigi békés életük hirtelen felfordul, kalandokkal és fordulatokkal lesz teli, amire Wilibo nem volt felkészülve. A kalandregény a háború legfőbb történéseit izgalmasan, fordulatosan mutatja be, miközben korhűen ad beszámolót a konfliktus mozgatórugóiról is.
Tyll J. Pollman: Az armada könnyei
Eddigi könyvajánlóinkat megtalálhatják itt, a honlapunkon is! Ha véletlenül nem lett volna idejük Facebook oldalunkat böngészni az elmúlt időben, akkor sem kell aggódni, hiszen minden eddigi könyvajánló folyamatosan feltöltésre kerül a honlapunkra is. A könnyebb kereshetőség kedvéért a könyvtár honlapján két külön helyen találhatóak meg a fiatalabbaknak és az idősebbeknek szóló könyvek ajánlatai. Mindkét oldal elérhető a honlap menüjén keresztül is, de a címlapról is elérhetőek az ajánlók.
2021.07.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Telkes Margit novelláit tartalmazza a „Hozzászólások” c. kötet. Az 1937-ben született írónő gyermekorvosként dolgozott mielőtt nyugdíjasként régi szenvedélye, az írás felé fordult volna, amire idő hiányában nem volt korábban lehetősége. Első próbálkozásait sikerek követték, különdíjat nyert a Hegyvidék pályázatán, így most már főállású íróként foglalkozik a számára oly kedves pályával. Több regénye és novellás kötete is megjelent a Szépírók Táraságának tagjai közé tartozó írónőnek, melyek közül mai ajánlatunk a legújabb.
Nora Roberstől ez alkalommal egy romantikát és krimit ötvöző történetet hoztunk, mely Hollywoodban játszódik. Caitlyn Sullivan egész családja hollywoodi hírességek közé tartozott, ő maga is sztárnak számított már 9 éves korában. Hiába tartja a világ elkényeztetett színésznőnek Cate-et, ő is ugyan olyan gyerek volt, mint a korabeli többi fiatal, kivéve, hogy őt egyszer játék közben megpróbálták elrabolni. Szerencséjére egy olyan család találja meg a kimerült és sebesült lányt, akik hisznek neki és menedéket biztosítanak Cate-nek, míg visszatérhet a családjához. De nem elég, hogy a lánynak meg kell birkóznia azzal, hogy olyan áll a háttérben, akiben eddig megbízott, de a miután immár felnőttként, visszatér Los Angelesbe, hogy megint kamerák elé álljon, a múltja ismét beleírja magát élete történetébe, rákényszerítve a lányt, hogy mélyebbre ásson azzal kapcsolatban, ami az alatt a végzetes bújócska alatt történt.
Telkes Margit: Hozzászólások
Nora Roberts: A pihenőlak
Várjuk a jelentkezéseket az idei „Családi vetélkedő – Családok Vetélkedője” c. programunkra! A jelentkezési lapot és az elolvasandó könyvek listáját megtalálhatják itt, a honlapunkon, a Rendezvények menü pont alatt.
2021.07.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Igazi klasszikusnak számít mai könyvajánlók, a krimi kevésbé véres műfaját kedvelő Olvasóink között. Agatha Christie könyveiben az elkövetők trükkös módszerekkel szabadulnak meg áldozataiktól, de az utánuk nyomozó szereplőket sem kell félteni. Hercule Poirot, az Angliában élő belga detektív nem csak látványos bajusszal büszkélkedhet, de a kis szürke sejteket is kiválóan tudja használni. Ebben a könyvben Poirot egy gyilkosságot igyekszik megakadályozni, amire Hastings kapitánnyal eltöltött nyaralása alatt kerül sor. Miután a fiatal lány, akivel Poirot összeismerkedik a dél-angol tengerparti sétái alatt, holtan kerül elő, nyomozónk megtesz mindent, hogy megfejtse ki állhat a szörnyűség elkövetése mögött.
A könyv több címmel is megjelent más kiadóknál, a „Ház a világ végén” és „A vörös sál” is ugyan ezt a történetet takarja.
Agatha Christie: Ház a sziklán (Hercule Poirot 8.)
Dániel András, a kuflik megalkotója, lett az Év Gyerekkönyv Írója a HUBBY, a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsának magyar szekciója által odaítélt díjak között, a 6 év alatti kategóriában. Minden kufli rajongó nevében gratulálunk neki!
2021.07.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hansági Ágnes, elsősorban fiataloknak szánt könyve Jókai Mór életével foglalkozik. A rövid, gazdagon illusztrált kötet jó belépő lehet a magyar klasszikusokkal ismerkedő gyerekeknek.
Mai második könyvünk szintén a fiatalabb olvasókat célozza meg, méghozzá egy olyan kérdést tesz fel nekik Tóbin keresztül, amin sok fiatal gondolkodik el manapság. Mit tegyenek, ha úgy érzik nincs számukra jövő ott, ahol születtek? Maradni nehéz, de menni még nehezebb. Tóbinak a bátyja tanácsolja, hogy lépjen le, de nem olyan könnyű mindent hátrahagyni, még akkor sem, ha kilátástalannak érzi a helyzetet valaki. Egy napon azonban lezárják a határokat, és a fiatal fiúnak el kell dönteni, megy, vagy marad.
Hansági Ágnes: Móric, Mór, Maurus: Jókai
Franco Supino: Lépj le innen, öcsi!
Hűsítő programot ajánlunk azok számára, akik az olvasás mellett, szeretnének egy kis időt a víz közelében is tölteni. Megújították a mogyoródi Aquaparkot, ahol most már több medence, csúszda és egy úgynevezett Lusta Folyó is várja a kikapcsolódásra vágyókat.
2021.07.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mindenki ismeri Hófehérke és a gonosz mostoha történetét, de azon nem sokan gondolkoznak el, vajon miért is lett ilyen gonosz a királynő? Talán már így született, talán történt vele valami tragédia, talán csak végtelenül hiú volt. Ez a történet a valódi okot próbálja megtalálni, a találgatást pedig megfűszerezi egy kis szerelem, amihez hozzáadtak egy nagy adag veszteséget és egy csipetnyi mágiát is. Vajon mi lesz ebből a bájitalból?
Serena Valentino: Ki a legszebb?
Újabb tanösvény ajánlóját hoztunk mára! A tanösvények nem csak a szabad levegőn eltöltött időt jelentik gyerekeknek és a tanulást még mindig élvezni tudó felnőtteknek, de játékos formáját a tanulásnak is. A Szép-völgyben létrehozott 11 állomással rendelkező ösvény a nagyfejű csajkó nyomába eredve mutatja be a környék élővilágát.
2021.06.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár sokaknak hihetetlennek tűnhet, hogy egy több, mint húsz kötetes sorozat még szolgálhat érdekességekkel az olvasójának, de Lee Child kivételes „Jack Reacher” c. sorozata bizony pontosan ilyen. Ebben, a sorozat huszonötödik részét képező kötetben, Jack szokásához híven csak egy gyors kávéra áll meg egy névtelen, álmos kisvárosban, de tovább indulását egy váratlan kíbertámadás akadályozza, ami megbénítja a várost. Jack nem tehet mást, mint megpróbálja kideríteni ki áll a támadás mögött, hiszen addig ő sem térhet vissza a saját életéhez, amíg a várost virtuálisan fogságban tartja egy átlagos informatikus, aki viszont sokkal többet tud, mint Jack gondolta volna.
Lee Child – Andrew Child: Az őrszem
Interaktív táblákkal és a természetvédelmi őrök munkáját bemutató kiállítással várja a családokat a megújult Jági tanösvény és a most megnyílt Pilisi Len Látógatóközpont.
Délutáni programnak tökéletes lehet!
2021.06.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
„A király beszéde” c. nagysikerű könyv folytatásában ismét IV. György és a szokatlan módszerekkel dolgozó logopédus, Lionel Louge közös történetének újabb epizódjába pillanthatunk bele. Ebben a könyvben a két teljesen különböző körből származó férfi kapcsolatának, barátságának elmélyüléséről olvashatunk, hiszen az uralkodó beszédtanára nem csak bejáratos maradt a Buckingham-palotába a király életének későbbi szakaszában is, de támogatta az uralkodót a normandiai partraszállást követő időszakban is. Archív anyagokból is bőven merített Lionel Logue unokája, Mark Logue, a könyv megírásakor.
Mark Logue – Peter Conradi: A király háborúja
„CSALÁDI VETÉLKEDŐ – CSALÁDOK VETÉLKEDŐJE” 2020 – KÖNYVLISTA
1. CZERNÁK ESZTER : SÁRKÁNYOVI : ZOÉ KÖZÉPSŐS LESZ
2. BÁLINT ÁGNES. SZELEBURDI CSALÁD
3. ANDREAS SCHLÜTER: SURVIVAL: AZ AMAZONAS SŰRŰJÉBEN
4. DANIEL KENNEY-EMILY BOEVER: MATEKNYOMOZÓK I. : A CLAYMORE-GYÉMÁNT ESETE
5. CSUKÁS ISTVÁN: ORIZA-TRIZNYÁK : MIRR-MURR KALANDJAI
6. KERTÉSZ ERZSI - A HÓGÖMB FOGSÁGÁBAN (PANTHERA 1.)
Bővebben a programról itt: Programok, információk / Rendezvények
NYÁRI NYITVATARTÁS
A Karikó János Könyvtár nyári nyitvatartása:
Érvényes: 2021. július 12- től – augusztus 28-ig.
Hétfő 14.00-17.00
Kedd 10.00-19.00
Szerda Szünnap
Csütörtök 10.00-19.00
Péntek 10.00-17.00
Páros héten szombaton 10.00-13.00
Kellemes, olvasmányélményekkel teli nyarat kívánunk!
2021.06.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünk a hatodik a krimi olvasók között népszerű „Dexter” c. sorozatból. Ebben a részben főhősünknek újabb szokatlan problémával kell megküzdenie, amikor rájön, hogy valaki az ő módszereit utánozva teszi el láb alól áldozatait. Dexter hamar rájön, hogy az illető nem követi ugyan azokat a szabályokat, amiket ő, és nekilát, hogy csapdát állítson az imposztornak.
Jeff Lindsay: Dupla Dexter
„CSALÁDI VETÉLKEDŐ – CSALÁDOK VETÉLKEDŐJE” 2021
A Karikó János Könyvtár 2021-ben is meghirdeti „Családi vetélkedő - Családok vetélkedője” című programját.
Mint a program címe is elárulja, nem kell a gyerekeknek egyedül versenyezniük, hanem az egész család együtt játszhat. A szülők és nagyszülők is a csapatok tagjai lehetnek! A vetélkedőben 3-6 fős csapatok mérhetik össze tudásukat.
Együtt minden könnyebb!
A jelentkezéskor a csapatok kapnak néhány népszerű gyermekkönyvből álló könyvlistát, amit október végéig kell elolvasniuk.
Az ajánlott olvasmányok listája holnap, június 29-én kerül fel ide, ITT pedig (Programok, információk / Rendezvények) megtalálhatják a letölthető jelentkezési lapot.
A vetélkedő döntője 2021 novemberében lesz, a jelentkezési határidő: 2021. július 16.
Aki mer, az nyer!
Mit is?
I. helyezett jutalma: 30 000 Ft értékű könyvutalvány
II. helyezett jutalma: 20 000 Ft értékű könyvutalvány
III. helyezett jutalma: 10 000 Ft értékű könyvutalvány
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
2021.06.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
A legkisebbeknek és szüleiknek szól mai könyvajánlónk. Az űrbéli Rómeó és Júlia történet két idegen fajról szól, a piros kvirtek és a kék kvartok ősi ellenségek, de ahogy az lenni szokott, ha egy fiú és egy lány egymásba szeret, az ősi ellenségeskedés nem sokat számít. A fiatalok pedig úgy döntenek inkább elszöknek, de persze a családok igyekeznek megakadályozni a szerelem beteljesedését. Vajon sikerül-e nekik, vagy a szerelem tényleg le tud győzni mindent?
Julia Donaldson: Kvirtek és kvartok
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Ebben a hónapban elkísérhetitek Harry-t a labirintusba! Amikor Harry, Ron és Professzor Lockhart lejutnak a csöveken keresztül a Roxfort alá, Harrynek muszáj megtalálnia az utat a Titkok Kamrájához. Segíts neki odatalálni!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.06.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlók olyan élményt ígér, mintha egy hollywoody film noirt vennénk a kezünk közé. Főszereplője, Lady Daniels, egy időre elköltözik férjétől, mert úgy érzi a kapcsolatuknak időre van szüksége. De egyedül nem tud gondoskodni gyermekeiről, különösen úgy, hogy igyekszik önéletrajzi könyvét is befejezni végre, ezért felveszi maga mellé a titokzatos művésznőt, aki csak S. névre hallgat. Kettejük barátsága szépen alakul, mígnem S. és a Lady tinédzser korú fiának kapcsolata baljós fordulatot vesz, a két nő barátsága pedig hirtelen óvatos játszmákkal teletűzdelt harctérré változik.
Edan Lepucki: A 17-es számú nő
Mai cikkajánlók Budapesthez kapcsolódik, de különleges témája miatt érdemes lehet elolvasni olyanoknak is, akik nem járnak rendszeresen a fővárosba.
2021.06.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Camilla Läckberg az egyik legolvasottabb skandináv krimi szerző, tőle érkezik mai könyvajánlónk. A sorozat címe, Fjällbacka a történet helyszíne is egyben. Patrik Hedström nyomozót bízzák meg azzal az esettel, ahol egy játszadozó kisfiú egy nő ruhátlan holttestére bukkan. Ha ennyi még nem lenne elég, kiderül, hogy ebben a városban tűnt el nyomtalanul húsz éve egy fiatal lány, a nyomozót a szálak pedig hamarosan egy különös család otthonába vezetik. Vajon mi köze a családnak a két esethez?
Camilla Läckberg: A prédikátor (Fjällbacka 2.)
Megvannak az Év Gyerekkönyve-Díjasai! Hét kategóriában választották ki a nyertesekeit a szakmai zsűri tagjai. Nem csak az írók, de az illusztrátorok is elismerésben részesültek, ami külön öröm, hiszen egy-egy mese nem kellhetne életre nélkülük sem a mesekönyvek lapjain.
A díjazottak listája itt található.
2021.06.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvtárba járó gyerekek között nagy népszerűségnek örvend Lackfi János, nem véletlen, hogy egyik versét még a könyvtár egyik könyves szekrényének oldalán is megtalálhatjuk. Ebből a könyvből megtudhatjuk milyen is lett volna egy Facebookos bejegyzés a Honfoglalás vagy akár Jézus idejében. Nyári kikapcsolódásnak tökéletes!
Lackfi János: Száll a kakukk a fészre
Mostanában gyakran került szóba a Nobel-díj, vagy a díjazott művek, vagy a díjazott alkotók miatt. Most ismét egy olyan alkotót bemutató írást szeretnénk elolvasásra javasolni, akit majdnem harmincszor jelöltek a díjra, és annak ellenére, hogy a Nobel-díjas Gabriel Garcia Márquez és Mario Vargas Llosa is mesterének tekintette, mégsem részesült soha az elismerésben.
2021.06.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az „Alagutak” c. sorozat, melynek negyedik részét ajánljuk ma, azoknak szól, akik szeretnek kalandokra indulni mesés és elképzelhetetlen tájakra. Will, Elliot és dr. Burrows a Belső Földben, a Föld belsejében abban a boldog tudatban fedez fel éppen egy régen kihalt állatfajokkal teli világot, hogy sikerült elhárítaniuk az emberiséget fenyegető veszélyt. De mialatt hőseink a föld alatt kalandoznak, a Felvilágban újabb gonosz erő indul útjára, hogy elpusztítson mindent, ami útjában áll.
Roderick Gordon – Brian Williams: Vissza a felszínre (Alagutak 4.)
Hétvégén volt Apák napja, ennek apropójából gyűjtött össze a Minimatiné 10 olyan könyvet, ami az Apukákkal foglalkozik.
2021.06.20.
2021.06.19.
2021.06.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Thursday Next” c. humoros sorozat főszereplője, a rettenthetetlen irodalmi mesterdetektívnő, a krími háború veteránja, Thursday Next, egy igazi bizarr, alternatív, 20. század végi Angliában él. Az ő világában az időutazás mindennapos, házilag is lehet klónozni kihalt állatokat és a feketepiacokon hamisított verseket adnak-vesznek.
Ebben a részben, amely a második a sorozatban, 1985-öt írunk, főhősnőnk pedig ismét változatos kalandokba keveredik, azzal indítva, hogy élete szerelmét, Tedet, nemlétezővé teszi a korrupt Góliát Konszern, emiatt pedig Thursday kénytelen a Juriszfikció berkein belül új szakmát elsajátítani, hogy visszaszerezze új férjét. A könyveken belül működő rendőrségnél kiképzőre, és egyben új társa is szert tesz, a férfigyűlölő Miss Havisham személyében, akit Dickens „Szép remények” c. regényéből ismerhetünk. A kiképzést letudva Thursday beleveti magát a dolgok sűrűjébe, Poe „A holló” c. versével kezdi, majd fejest ugrik Kafka és Austen műveibe, de még a könyvtárban is népszerű Beatrix Potter egyik mesekönyvében is megfordul. Természetesen a művekbe nem nyer hivatalos belépést, a Góliát Konszern ezt igyekszik ott megakadályozni, ahol csak tudja, de Thursday az évek során elsajátított trükkök segítségével megtalálja az utat a remekművekbe, és a kalandok közepette még azt is megpróbálja megakadályozni, hogy a föld összes élőlénye egyik napról a másikra ragacsos, rózsaszínű zselévé alakuljon, mialatt azon is főhet a feje, hogy hitelesítenie kell egy újonnan felbukkant Shakespeare-darabot.
A sorozat első része, „A Jane Eyre eset”, melyben Thursday Next, Charlotte Brontë világhírű regényének hősnőjét próbálja meg kiszabadítani Acheron Hades karmai közül, szintén megtalálható a könyvtárban. Terry Pratchett rajongóknak kötelező!
Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Népszerű íróktól sokan tudnak olyan műveket felsorolni, amiket mindenki ismer, legalább említés szintjén. De néha ezeknek az irodalmi óriásoknak is vannak olyan könyvei, amit a népszerűség nem ragadott annyira magával, mint a többi szerzeményeket. Ezekből a talán kevésbé ismert érdekességekből szemezgetett a következő cikk.
2021.06.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb skandináv krimi, bár ebben, a mi forró nyarainkat idézve, a tűznek is fontos szerepe van. Laura fél a tűztől és erre jó oka van. Tizenöt éves korában majdnem bennégett nagynénje üdülőtelepének tánctermében, legjobb barátnője pedig nem volt olyan szerencsés, mint ő, neki nem sikerült időben kijutnia. Amikor harminc évvel később megörökli a telepet, nem mindenki örül a sikeres nő visszatérésnek, a környéken pedig hamarosan gyanús tűzesetek történnek, megkérdőjelezve a harminc évvel ezelőtt történtek valódi okát.
Anders de la Motte: Pokoli tél (Scane-tetralógia 3.)
Már látogatható egy igazán különleges kilátó, a Naplás-tavi kilátó. Igazi modern és szokatlan formával rendelkezik az építmény melynek segítségével olyan módon tekinthetünk a minket körülvevő világra, mint előtte még nem. Az ingyenesen látogatható kilátót tanösvény veszi körbe, így mindenképp érdemes ellátogatni ide!
2021.06.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Kortárs ifjúsági regény, de nem a franciaországi Párizsból, hanem a magyarországiból. Mert ilyen is van. Egy gettó választott neve ez, ahol az Eiffel-torony egy villanyoszlop, és a telepi fiúk egész élete ide van bezárva. Ebből az életből szeretne kiszabadulni Carlo, vagyis Farkas Károly, és barátja Franky, akik mind ketten remek focisták. A fiúk tisztában vannak vele, hogy a foci az egyetlen esélyük a szabadulásra, de mielőtt világhíres futballisták lehetnének, Carlonak meg kell küzdenie a mindennapi élettel is, ami nem engedi el őt olyan könnyen.
Bódis Kriszta: Carlo Párizsban
Egy jó regény képe megmutatni olvasójáról valami olyat, aminek az esetleg nem volt előtte tudatában, vagy olyat, amiről nem tudta, hogy fontos számára. De vajon mit mutat meg ugyan az a történet annak írójáról? Régi kérdés, hogy melyik író mennyire írja bele magát a történeteibe, ezen gondolkozott el az Ectopolis magazin szerzője a következő cikkben.
2021.06.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem kell várniuk tovább azon kedves Olvasóinknak, akik már elolvasták a könyvtár gyorsan bővülő skandináv krimiket tartalmazó polcok összes kötetét. Mai könyvajánlónk ismét a hideg északi térségből érkezik, ami a mostani meleg nyári időben kifejezetten kellemes lehet. Persze csak annak, aki olvassa a történetet, hiszen Fabian Risknek, akit kislánya betegágya mellől riasztanak egy kisfiú meggyilkolása miatt, az időjárás a legutolsó, ami az eszében jár. Az első halálesetet hamarosan követi a következő a nyomozó pedig kénytelen visszatérni a munkába, hogy megpróbálja kideríteni vajon ki is állhat a látszólag összefüggéstelen esetek elkövetése mögött.
Stefan Ahnhem: A kockavető (Fabian Risk 4.)
Új könyveinket nem csak az netes felületeken tekinthetik meg, hanem a könyvtár erre a célra kialakított ablakában is és a bejárat melletti hirdetőtáblán. Utóbbin olyan könyvek borítóit láthatják, amik nemrégen érkeztek hozzánk. ?
2021.06.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar írótól ajánljuk mai könyvünket, mely külsejét tekintve is bűbájosnak mondható. 21. századi boszorkányoknak és olyanoknak íródott a könyv, akik szeretnék tudni mit is jelent a mai világban ennek az évezredes tudásnak az átörökítése, megélése és használata. A könyv a nőkről, nőknek szól, a kötődésről, kapcsolatról, amit egymással tudunk létrehozni, ha nem ellenségként, hanem szövetségesként tekintünk egymásra. Természetesen receptekkel, mert nem igazi bűbájoskönyv a könyv, ha nincs benne praktikus tudás is!
Kiss Judit Ágnes: Bűbájoskönyv
Nyolc nyárindító fesztivált találunk a következő cikkben, amit nem csak a kicsik, de szüleik is élvezhetnek.
2021.06.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a családregényben egy hétköznapi svéd család életébe nyerhetünk bepillantást. Amikor a nagypapa hazatér Svédországba felnőtt gyerekeit meglátogatni, nem éppen azt találja, amire számított. A fia szabadságon van otthon két gyermekével, a lánya újra terhes, de elvált és az új gyermek apja nem a nagypapa szája íze szerint való. A nagypapa úgy gondolja mindenkivel probléma van, kivéve vele, de az együtt töltött tíz nap bőven elég arra, hogy szembesüljön a múltban elkövetett hibákkal és azok következményeivel, de vajon arra is elég, hogy megoldást találjanak a család egészét érintő problémákra?
Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék
Érdekes ötlettel rukkolt elő a Budapest Bábszínház és a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Új bábos sorozatukban, a BÁBesetekben, a bábszínház népszerűsítésével szeretnék bemutatni a gyerekeknek a rendőrség munkáját.
2021.06.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a történelmi kalandregényben a rettenetes világhódító, Kubiláj kán Japán megszállására tett kísérletével ismerkedhetünk meg először. 1274-ben hatalmas flottával támadja meg Kjúsú szigetét, ahol az újszerű stratégiának köszönhetően, a mongol nyilak hamar visszavonulásra kényszerítik a védekező japánokat. Ismeretlen okból azonban a támadó csapat a hajóikon tölti az éjszakát, ahol lecsap rájuk a Kamikaze, vagyis az Istenek szele. 1281-ben újabb támadási kísérletre kerül sor, ekkor egy mongol-koreai-kínai hadsereg indul útnak Japán felé, minden idők legnagyobb hajóhadával. Vajon sikerül-e megint visszaverni a támadókat, ha közben egy cselszövő rókatündérrel is meg kell birkózni? Vajon az istenek ismét Japán segítségére sietnek? A könyvből kiderül!
Jamagucsi Szango: Kamikaze
Érdekességként szolgálhat ez a cikk a balladák szerelmeseinek. Villon „Nagy Testamentumá”-ban olyan híres valós és képzeletbeli hölgyekről ír, akik sok híres író képzeletét ragadták meg. A cikk azonban inkább a szöveg szerkezeti elemzésére helyezte a hangsúlyt, nem ezen hölgyek kilétére.
2021.06.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ez a kötet a rendszerváltásról szól, de nem komolyan, tényszerűen, hanem Jolsvaitól megszokott derűvel és humorral. A regény a kilencvenes évek elején egy frissen szabaddá vált sajtó szerkesztőségében játszódik, ahol szerelmek és barátságok szövődnek vagy esnek szét, csoportok rendeződnek át, mert ahogy az országot, úgy ezt a kis közösséget is átjárja a remény és a csalódás, ami az élet átalakulásával jár.
Jolsvai András: A napok színe
Az irodalmi Nobel-díj odaítélése vagy akár elfogadása sem olyan egyszerű dolog, mint azt sokan gondolhatnánk. A politika bele tud szólni ebbe is, ahogy szinte mindenbe, ez történt majdnem 1970-ben is, amikor „ A GULAG-szigetvilág” írója részesült az elismerésben.
2021.06.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
A hatvanas években Sally McGowan még gyerekként leszúrja játszópartnerét. Hiába üli le a büntetését, kap új személyazonosságot, Joanna, az egyedülálló anya mégis elterjeszti azt a pletykát, hogy az egykori gyerekgyilkos az ő álmos kis városukban él. Bár Joanna nem szándékosan indítja útjára a rémhírt, az élete gyorsan megtelik gyanúval és amikor kiderül, hogy igaza volt, szembe kell néznie azzal, hogy egy ilyen pletyka igen veszélyesnek bizonyulhat.
Lesley Kara: A pletyka
84 évesen hunyt el Gál Sándor József, Attila-díjas író, költő és szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója. Róla emlékezik meg a Könyves magazin ebben az írásában.
2021.06.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sebastian Bergman, kriminálpszichológus juttatta rács mögé azt a kíméletlen sorozatgyilkost, akinek több nő halála száradt a lelkén a kilencvenes években. Amikor a korábbi gyilkosságok elkövetésével megegyező újabb esetek kerülnek a svéd királyi nyomozóhatóság asztalára, Bergman eléri, hogy a nyomozók megosszák vele az új esetek adatait. Annak ellenére, hogy a megkeseredett Bergman úgy gondolja az ügy gyorsan megoldódik majd, a régi gyilkosságok olyan módon függenek össze az újakkal, amit legvadabb álmaiban sem gondolt volna.
Michael Hjorth – Hans Rosenfeldt: A tanítvány (Sebastian Bergman 2.)
Jankovics Marcellre emlékezik ez a cikk, amiben Gyárfás Dorka búcsúztatja a nemrégiben elhunyt rajzfilmrendezőt.
2021.06.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlók a krimi szerelmeseinek szól. Adrian Wall éppen kiszabadult a börtönből, ahol hosszú éveket töltött egy nő meggyilkolása miatt. Rövidesen azonban újabb holtestre bukkannak, aki csak úgy, mint első alkalommal, az erdő közepén álló, mára elhagyatott templom oltárán fekszik. A környéken szinte mindenki a férfit gyanúsítja az új gyilkosság elkövetésével is, kivéve Elizabeth Black nyomozót, aki soha nem hitt a férfi bűnösségében. De a nyomozónőnek nem csak a város lakosságával kell felvennie a harcot, ott is ellenállásba ütközik, ahol nem gondolta volna, kollégái, sőt a kapitány is ellene van a próbálkozásának, amivel tisztázni akarja a férfit. Míg egy napon váratlanul új felfedezést tesznek egy újabb holtest előkerülése kapcsán, és minden addigi teória értelmét veszti. Megkezdődik az igazság kiderítése, de természetesen semmi nem az, aminek látszik, így a szálak olyan ismeretlen helyre vezetik el a Blacket, ahonnan nem biztos, hogy könnyű lesz visszatérni.
John Hart: A megváltás útján
POZITÍV PÉNTEK
Csikós Zsuzsa küldött nekünk egy rövid kis írást, amit mindenképpen szerettünk volna megosztani, annak ellenére, hogy a Pozitív Péntekes írásaink már nem jelennek meg rendszeresen. (De ha valaki úgy érzi szeretné megosztani velünk azt, amitől jobb kedvre derült a hét folyamán, kérjük tegye meg, szeretettel várjuk az írásokat!)
„Ma reggel úgy döntöttem, hogy biciklivel megyek a pékségbe. Tanulságos volt. Először is, nagyon hasznos a szájmaszk. A repülő bogarak nem a számban kötnek ki. Jó, tudom be is csukhatnám, de mikor három méter tekerés után már lihegek és még a fülemen is légcserélek, akkor nehéz csukott szájjal hasítani. Másodszor a bringázás, mint tevékenység ráébresztett, hogy olyan izmokat is megmozgat, amiről már régen lemondtam. Úgy is mint hasizom, combizom és ülepizom. Megérkezvén a célállomásra leszálltam és nagyon kellett koncentrálni, hogy állva maradjak. Csak pár lépést kellett megtennem, de remegő lábakkal igen nehéz volt a kivitelezés. Valahogy azért megcsináltam, rendben haza is értem. Konklúzió: hiába, elmúltam már húsz éves.”
120 esztendeje hunyt el Wohl Janka írónő, róla és munkásságáról emlékezett meg az Országos Széchenyi Könyvtár ebben az írásban.
2021.06.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv az erdélyi magyarok kultúrájáról, irodalmáról és történelméről igyekszik átadni valamit az olvasónak, mert az író meggyőződése, hogy a történelmi Magyarország feldarabolásakor külföldre került majdnem másfél millió magyar történelme a magyar történelem része, meggyőződése szerint, aki ezt nem ismerik, azoknak a magyarságtudata és emiatt a saját identitástudata csak hiányos lehet.
Hajdú Farkas-Zoltán: Csonkamagyar 1919
A minimatiné rendszeresen állít össze olyan könyvválogatásokat, melyek egy-egy korosztály céloznak meg az újonnan megjelenő könyvek listájával. Most az iskolásoknak szóló kötetekből csemegézhetünk ebben a cikkben.
Interaktív vándorkiállítás a könyvtárban Dosztojevszkij születésének 200. évfordulója alkalmából!
A kiállításról bővebben itt olvashatnak!
2021.06.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az 1920-as évek Amerikájában játszódik mai könyvajánlónk. Két ártatlanul megvádolt férfi, Boyd, akit volt feleségének meggyilkolásával vádolnak, és George, akit fekete lévén egy fehér nő megerőszakolása miatt majdnem meglincselnek, megszökik a poros kisvárosból, Vermilionból, ahol egész addigi életüket töltötték. Boyd, háborús veteránként nem bírja elviselni az új, törvénybe ütköző életét Chicagóban, ezért úgy dönt vállalja a kockázatot és visszatér Vermilionba, hogy tisztázza magát. Bár a körülmények ellene szólnak, de akadnak, akik hisznek az ártatlanságában, de még így sem lehetünk biztosak abban, hogyan is ér majd véget a történet, kinek és mekkora árat kell majd megfizetnie azért, hogy az igazság végül kiderüljön. Ha kiderülhet egyáltalán…
Gene Hackman – Daniel Lenihan: Az igazság ára
Krimi rajongók figyelem! Ebben a cikkben tizenöt világhírű detektív került felsorolásra, van, aki mindegyik nyomozótól olvasott már valamit? Ha még hiányzik valaki a listáról, irány a könyvtár!
2021.06.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
A jövőben játszódó történetek nagy részénél az emberiség már elhagyta szülőbolygóját, hogy új helyen kezdjen életet. Így van ez mai könyvajánlókban is, mely 2338-ban játszódik. Az emberiség ekkora már a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjain és környékén él, hősként ünnepelve Melvin Kadeket, aki az Exodus űrprogrammal járult hozzá ahhoz, hogy az emberiség nagy része időben elhagyhassa a Földet, mielőtt azt lakhatatlanná tette egy szupernapkitörés. Vireni Orlando ügyésznő azonban úgy gondolja, hogy a férfinak köze van a tragédiához, amely hátramaradott milliók életét követelte, de mialatt arra készül, hogy letartóztassa Kadeket, el kezd terjedni a férfi által kifejlesztett új technológia, melynek segítségével az áldozatok egy része digitalizált, újhumán formában visszatér, tovább bonyolítva a helyzetet, hiszen ki ne szeretne megszabadulni a halál fogságából, akkor is, ha az ár nagyobb, mint gondolta.
Brandon Hackett: Eldobható testek
155 éves lesz idén a Fővárosi Állat- és Növénykert. Ebben a cikkben azokat a programokat találhatjuk meg, amivel az intézmény egész nyáron várja nem csak a kicsiket, de a nagyokat is!
2021.05.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
A II. világháborúban kémkedéssel megbízott nők történeteiből született mai könyvajánlónk. Sarah Rose, a brit titkosszolgálat különleges egységének hosszú időre titkosított dokumentumait dolgozta fel, ezekből állított össze egy olyan izgalmas kémtörténetet, amely tele van romantikával, küzdelemmel és bátorsággal, hiszen a fiatal lányokat a frontvonal mögé dobva, szó szerint belevetették a mélyvízbe. Az életüket nap mint nap kockára tevő lányok fiatalok voltak, és annak ellenére, hogy pontosan tudták milyen szörnyűségek várnak rájuk, ha lebuknak, hazájuk érdekében készek voltak akár az életüket is kockára tenni.
Sarah Rose: Legendás lányok
Daniel Keys pszichológus-író regényei az elme titkait igyekeznek feltárni, világhírű történetei a „Virágot Algernonnak” és az „Ötödik Sally” a könyvtárban is megtalálhatóak. Ebben a cikkben az íróról és a műveiről is megtudhatunk egy keveset.
2021.05.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár gyermeknap csak vasárnap lesz, mai könyvajánlónk a kicsiknek szól! Kísérjük el ifjabb Tom kapitányt, Stellát és Spéci legújabb kalandjaikra! Bejárhatjuk a Marsot, ahol veszélyes homokviharba kerülnek főhőseink, majd miután innen sikerült megmenekülnünk, kísérjük el őket a Földre, ahol a landolással akadnak gondjai a csapatnak, amit természetesen meg fognak tudni oldani, bár ki tudja, lehet, hogy nem fognak tudni többet űrrepüli?
Bernd Flessner – Peter Schilling: Kaland a vörös bolygón (Ifjabb Tom kapitány 6.)
Bernd Flessner – Peter Schilling: Üzemzavar (Ifjabb Tom kapitány 7.)
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Újabb hónap telt, ami nem mást jelent, mint újabb játékos feladatot minden Harry Potter rajongó számára! Ez alkalommal, a közelgő gyereknap alkalmából, olyan időtöltést kerestünk, amit minden gyerek élvezhet, nem csak kifejezetten azok, akik olvasták már a könyveket és tagjai a klubnak. Ez pedig nem más, mint a színezés! A következő képeket bárki kiszínezheti, de csak egy igazi rajongó fogja tudni, milyen színű is pontosan Hermione haja!
Azoknak pedig, akik nem szeretnek színezni, készítettünk egy feladatlapot, amin a könyvekkel vagy a filmekkel kapcsolatos képek egy-egy részlete alapján kell kitalálni ki vagy mi van a képen!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.05.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Pablo Escobarról ki is tudná a legtöbbet, ha nem az a nő, aki a legközelebb állt hozzá. Victoria Eugenia Henao tizenhárom évesen ismerte meg a nála több mint tíz évvel idősebb Pablo Escobart, az egyik leggazdagabb drogbárót. Miután tizenöt évesen hozzáment feleségül, egész életét neki szentelte, férje hűtlensége, kegyetlensége és a halálos fenyegetések, amiben neki és gyermekeinek is része volt, sem volt elég ahhoz, hogy asszony feladja a reményt, hogy Pablo jobbá teheti saját és az ő életüket is.
Victoria Eugenia Henao: Mrs. Escobar
Nobel-díjas műveket gyűjtött össze az Ectopolis ebben a cikkben. Ezek az írások nem csak az olvasóközönségre, de magára a szakmára is hatással voltak. A mai napig a legrangosabb elismerésnek számító díjat évente egyszer osztják ki és a világ minden országából kerülnek ki díjazottak, akik között Kertész Imre is megtalálható.
2021.05.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk igazi klasszikus. Dickens története az árván maradt kisfiúról folytatásokban jelent meg eredetileg 1837 és 1839 között, akkoriban nagy felháborodást és meglepetést okozva az olvasóknak, akik számára a dologházban élő gyermekek nyomorral, erőszakkal és reménytelenséggel megtűzdelt világa hihetetlennek tűnt. Bár több, mint száz év eltelt a regény születése óta, a mondanivalója a mai napig fontos tanulságokkal szolgálhat az olvasók számára, így aki nem olvasta még, most elindulhat Oliverrel, hogy meglássa, a kisfiú jósága és tisztessége végül elnyeri-e a jutalmát a könyv végére!
Charles Dickens: Oliver Twist
Hétvégenként ingyenes szabadtéri előadásokkal várják a gyerekeket a Margitszigeten a nyár folyamán. Az előadásokat 10 óra 30 perces kezdettel lehet majd megtekinteni, június 5-től. A részletes programot itt és itt lehet megtekinteni.
2021.05.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónk személyes és nehéz témával foglalkozik. Holländer Margitot tizennyolc éves korában, 1944-ben hurcolták el zsidó származása miatt, de a rengeteg zsidó származású áldozattal ellentétben ő csodálatos módon túlélte a deportálást. Ebben a könyvben az átélt borzalmakat igyekszik kiadni magából, a napló formájában megírt történet elmesélésével. Az eredeti változat még 1945 és 46 között született, Margit ceruzával vetette papírra az eseményeket, amiket kénytelen volt átélni. 1962-ben egészült ki a történet, amikor gépelt formába öntötte a történetét, mely segíthet jobban megérteni a holokauszt átélését és a felszabadulás utáni átmeneti időszak megélését, annak komplexitását valaki olyan szemszögéből, akinek az élete nem lehetett biztonságban azonnal.
Holländer Margit: Lágerutazás
A gyógynövények ismeretét nem csak felnőttek szeretnék egyre nagyobb számban elsajátítani, de egyre több szülő vágyik arra, hogy ezt a tudást a gyerekei már kiskorukban elkezdhessék elsajátítani. Ebben lesz nagy segítség Gyuri bácsiék új, gyógynövényes látogatóközpontja.
Nagycsaládosoknak, iskolai csoportoknak tanári felügyelettel ingyenes a belépés, gyereknapon (május 30-án) pedig a kertlátogatás minden 14 év alatti gyereknek díjmentes lesz.
2021.05.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Donald Trump Amerika egyik legtöbbet emlegetett elnökévé nőtte ki magát rövid időn belül. Ez a könyv a bennfentesek tudásával íródott, méghozzá olyan szerző tollából, aki már több, éppen hivatalban lévő elnökről írt könyvet. Woodward, Trump első hivatalbeli éve alatt megírt könyve beszámol arról, hogyan hozta az elnök a döntéseit és miért, hogy a viták eldöntésénél milyen szempontok vezérelték a világ egyik legbefolyásosabb országának vezetőjét. Több órányi interjú, belső források és feljegyzések, személyes és hivatalos iratok szolgáltak az aprólékos részletességgel megírt beszámoló létrejöttéhez.
Bob Woodward: Félelem
Nálunk is nagy sikert aratott a Leonardo da Vinci életével és munkásságával foglalkozó előadás, ami nem meglepő, a reneszánsz ember a mai napig inspirálja és rabul ejti az embereket megannyi festményével és találmányával. Ebben a cikkben néhány oldalt közvetlenül is megtekinthetünk a vázlatfüzetéből, a megadott linkeken pedig elérhetünk jópárat, a mintegy 13 000 oldalnyi fennmaradt vázlatból és jegyzetből.
2021.05.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Heti utolsó könyvajánlónk a kicsiknek szól. Elsőként Málnát és Misit ismerhetjük meg, akik ikrek, és mindig mindent együtt csinálnak. Nem csak játszanak egész nap, de együtt mennek óvodába is, ahol viszont sok-sok gyerek van rajtuk kívül. Az ikrek új, saját, barátokat is találnak, de persze tudják, hogy egymásra azért mindig számíthatnak.
A „Malac és Liba” c. sorozat negyedik kötetében Liba beleszeret egy verébbe, miután Malaccal megoldják a húsvétitojás-problémát. Az, hogy az a szerelem kiteljesedhet-e, a humoros, kedves stílusban megírt meséből kiderül!
Vadadi Adrienn: Málna és Misi, az ikrek
Tóth Krisztina: Fogjunk verebet! (Malac és Liba 4.)
Fiatalabb Olvasóink figyelmébe!
Érdemes követni minket Instagramon is, az itt megjelent könyvajánlókon kívül további olvasnivalóért!
2021.05.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Folytatódik a magyarországi szabadkőművesség történetével foglalkozó könyvsorozat. Ebben a részben, szintén levéltári kutatásokra támaszkodva, a szerző a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Martinovics páholy létrejöttét és tevékenységét mutatja be, melynek állítása szerint szerepe volt az 1919. március 21-én létrejött Tanácsköztársaság megszületésében is.
Raffay Ernő: Politizáló szabadkőművesség (Szabadkőművesek)
Ma ismét azt a kérdéskört boncolgatjuk, hogy a kritika és fogyasztók, vagyis az olvasók, vajon miért is éreznek máshogyan bizonyos könyvekkel kapcsolatban.
2021.05.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv három különböző típusú tapasztalatra építve igyekszik választ keresni arra a kérdésre, hogy vajon milyen hatása van egy-egy válsághelyzetnek az életünkre, akár egyéni, akár társadalmi szinten. Nem csak interjúalanyok személyes tapasztalatait, de a különböző tudományágak képviselőiét és az emberi adaptációmódoknak, a történelem különböző dokumentációiban ismertetett anyagait is felhasználva született meg a könyv. Megtudhatjuk, hogy vajon miképpen éljük túl ezeket a nehéz helyzeteket és hogy van-e egyáltalán valami, amire támaszkodhatunk, hiszen egyik helyzet sem egyenlő a másikkal.
Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Túlélési stratégiák
A könyvtár névadója, Karikó János ma, május 19-én látta meg a napvilágot Bián, pontosan 170 évvel ezelőtt. Az 1851-ben született földműves, író és költő szegény sorsú családból származott, apja süketnéma volt, de ezek a nehézségek sem álltak az útjába a kisfiú falusi iskolai eredményeinek. 1910-ben bekövetkezett haláláig nem csak írói ambíciókkal rendelkezett, bár 19 éves korára a költeményeinek száma már meghaladta a 200-at, de szorgalmas munka árán földbirtokra is szert tett, ezen kívül pedig a biai olvasókör jegyzője, majd 1882-ben a község elöljárója, végül pedig 1890-ben bírája lett.
Műveit az 1880-as években jelentették meg előszőr, elsőként a „Népszerű vöfélyi beszédek, tréfás versekkel bővítve. Az ifjúság számára.” c. válogatást, ami természetesen, a többi kiadott kötettel együtt, megtalálható a könyvtár Helytörténeti gyűjteményében!
Karikó János életéről bővebben olvashatnak a honlapunkon közzétett életrajzi leírásban is, amit Karikó Erzsébet, a kötő unokája, írt 1992-ben, a könyvtári névadó ünnepség alkalmából: Karikó János élete
2021.05.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Elöljáróban annyit, hogy ez a könyv biztosan nem lesz könnyű olvasmány, de a figyelemfelkeltő cím ellenére, nem a botrány okozása a célja az írónak, hanem az, hogy bemutassa a Vatikán sokszor kétszínű hozzáállását a homoszexualitáshoz. A francia szerző komoly terepmunkát végzett a könyv elkészítéséhez, négy évig belülről követte szemmel a rendszert, kutatásai nem csak a Vatikánra, de majdnem harminc másik országra is kiterjedtek. Beszélt több tucat kardinálissal, több száz püspökkel és pappal is, hogy be tudja mutatni az ellentétet, aközött, amit az egyház kifelé kommunikál a hívők felé és ahogyan azt belülről megéli.
Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai
Nemrégiben hírt adtunk a Pagony Kiadó kalandos túrjáról a fővárosban. Ha valaki kedvet kapott volna hozzá, de nem biztos benne, hogy a gyerekek, akiket elvinne, élveznék a túrát, annak itt egy cikk, amiből megtudhatja milyen kalandok is várhatnak rájuk pontosan!
2021.05.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben bölcsességeket találhatunk az év minden napjára, Francesco Forgione, azaz Pietrelcinai Szent Pio atyától. Pio atya stigmatizált szent volt, s mint ilyen, Krisztus sebeit viselte testén. Személyéhez több csodálatos jelenség is fűződik, azt tartották róla, hogy egyszerre két helyen is jelent tudott lenni, rendelkezett a lélekbelátás képességével és gyógyítani is tudott. Élete szüntelen szenvedés és szolgálat volt, szavai pedig mai napig inspirálóan hatnak, nemcsak hívőknek, de azok számára is, akik szükségét érzik, hogy néha-néha szünetet tartsanak rohanó világunk felpörgetett tempójú életében.
Francesco Forgione: Pio atya gondolatai
Az elmúlt időszak nem csak új könyvek megszületését inspirálta, de előtérbe hozta azokat a klasszikusokat is, melyek saját koruk hasonló helyzetével foglalkoztak. Ebben a cikkben nem másról, mint Boccaccio fő művéről, a „Decameron”-ról olvashatunk.
Ha valakinek pedig kedve támadna elolvasni a művet, a könyvtárban megtalálja!
2021.05.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
A gyerekek körében nagy népszerűségnek örvend a „Barátnőm, Bori” c. sorozat, amiből több részt is hoztunk mára ajánlónak. A sorozat főszereplője, Bori, hétköznapi kislány, aki mindennek tud örülni és akinek kalandjain keresztül a gyerekek is megismerkedhetnek olyan dolgokkal, amiket nem ismernek, így esetleges félelmüket is le tudják küzdeni. Ilyen témák például a síelés, a hegyek, a kirándulás vagy akár az első ottalvós este. A vékony kis könyvecskéket már 3 éves kortól ajánljuk!
Liane Schneider: Bori beteg
Liane Schneider: Bori a hegyekben
Liane Schneider: Bori síel
Liane Schneider: Bori Julcsiéknál alszik
Liane Schneider: Bori zenél
Liane Schneider: Bori és a hóesés
Nyolc olyan társasjáték került a „Lovagi ujjtorna” c. könyvbe, amivel játszva fejleszthetjük gyermekünket. Négy kis lovaggal kellhetünk útra, a kalandok között memória, kooperatív és ügyességi játékok is vannak.
2021.05.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
12 éves kortól ajánljuk a „Rajkó” c. könyvet, mely egy tizenkét éves kisfiú szemszögéből ismerti meg velünk a múlt század húszas éveiben játszódó történetet. A nemesi származású fiú családján haramiák ütnek rajta valahol a havasokban és a támadásból csak ő egyedül kerül ki élve. Vándorzenész cigányok fogadják be a traumától megnémult fiút, akiket a rendőrök üldözni kezdenek, mert őket tartják felelősnek a fiú családjával történtekért. Legtöbbjük szeretettel fordul Rajkó felé, habár nem mindenki örül még egy éhes szájnak, de a fiú a zene segítségével megtanul szavak nélkül is kommunikálni és hamar beilleszkedik új családja varázslatos hangulatú világába.
Erdős István: Rajkó
Vámos Miklós, a könyvtár olvasóinak körében is népszerű, József Attila-díjas író munkásságát ismerhetjük meg ebből a portréból.
2021.05.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvajánlónkat ismét a szakkönyvek közül választottuk ki. A több szerző által közösen megírt könyv, a mindenki életét meghatározó, szülő-gyermek kapcsolatban előforduló nehézségekhez igyekszik segítséget nyújtani. A könyv azoknak a szülőknek szól, akik úgy érzik hiába tesznek meg minden tőlük telhetőt, gyermekük, különösen mikor kamaszkorba lép, mégis eltávolodik tőlük, sokszor olyan érzést keltve bennük, mintha nem is ugyan azt a nyelvet beszélnék. Bagdy Emőke, F. Várkonyi Zsuzsa, Ranschburg Jenő és még sokan mások, hosszú életpályájuk alatt összegyűjtött tapasztalataikat átadva igyekeznek segíteni abban, hogy a szülők és gyerekek közötti kommunikáció zökkenőmentesebb legyen.
Visszatalálunk egymáshoz?
Felkerült a honlapra a legújabb könyveinket tartalmazó lista! Természetesen a könyvajánlókat és a SZIRÉN könyvkeresőt is érdemes használni, de aki a listákat szereti jobban, annak érdemes ezt az oldalt elmentenie a kedvencek közé!
Könyvújdonságok
2021.05.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Dr. Belső Nóra pszichológusként olyan magányos, és néha elkeseredett férfiakkal és nőkkel dolgozik együtt, akik életük második felében igyekeznek a boldogságot megtalálni. Ebben az életszakaszban már nem lehet csak a szerelmet keresni, hiszen sokuk életében ott a karrier és esetleg egy gyerek is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nekik már nincs esélyük megtalálni a boldogságot, sőt, az életben megszerzett tapasztalatokra építve képesek lehetnek valami újat, valami jobbat megtalálni.
Belső Nóra: Sosem késő
2021 április 30-ával, 174 év után szűnt meg a távirat, amely 1847 óta volt részese mindennapjainknak. Itt elolvasható az utolsó távirat, amit a Magyar Posta küldött az Országos Széchenyi Könyvtárnak.
2021.05.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben Bérces László és Törőcsik Mari beszélgetésbe merülnek egészen hétköznapi és néha filozofikus kérdéseket is körül járva. Az alcím ugyanis ebben az esetben pontos, a két beszélgetőtárs a napon üldögélve, sört iszogatva osztja meg gondolatait egymással régi mozis élményekről, a Nagykert rózsafáiról, a velemi diófáról és a cannes-i életműdíjról, de akár a szomszéd Margitkáról és az angolkisasszonyokról is. Szóba kerülnek pályatársak és mesterek is, ugyan olyan őszinteséggel szólnak Zsótér Sándorról és Alföldi Robertről, mint Grigorij Konszkijról és Anatolij Vasziljevről. Céljuk nem az események tökéletes felidézése, hiszen ők is tudják, emberek vagyunk, az emlékezet pedig csalóka dolog. Inkább csak az élmények okozta érzéseiket szeretnék megosztani egymással, a tapasztalatokat, és a könyvet elolvasva, a beszélgetésbe belehallgatva mi is többet tudhatunk meg Törőcsik Mariról, az emberről, a nőről, arról, hogyan teltek a mindennapjai, miben lelte örömét a színházban és a színpadon kívül.
Bérczes László – Törőcsik Mari: Törőcsik Mari
Fontos információk a könyvtár látogatásának szabályairól! Az alábbi plakátokon, ami természetesen megtalálható a honlapunkon is, olvashatnak a mától érvényben lévő szabályokról.
Köszönjük a megértésüket és az együttműködésüket!
2021.05.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Clarissa közeledik a negyven felé és úgy érzi valami nem stimmel vele. Férjével, Peterrel jól megvannak, de ő mégis tanácstalan, vajon miért is törnek rá viharos vágyak az éjszaka közepén. Lehet, hogy ilyen a kapuzárási pánik? Vagy már fel kell készülnie a menopauzára? Fogalma sincs a megoldásról egészen addig, míg barátnője Rose el nem viszi egy berlini zártkörű buliba, ahol Clarissa hirtelen rájön a dolog nyitjára. Peter sokáig nem veszi észre, hogy valami nem stimmel a feleségével, de aztán Clarissa beavatja a titokba és a páros együtt áll neki a fenekestől felfordult életük új vágányra tereléséhez. A humoros történetet a romantikus regények kedvelőinek ajánljuk.
Fodor Zsana: Elhúztam, anyátok (Elhúztam, anyátok 1.)
2021.05.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ma rögtön három könyvet is hoztunk Fejős Éva rajongóknak, mert senkit ne tévesszen meg az írónő neve, bizony a „Szélhámos” c. sorozat is a sokak által kedvelt magyar írónő tollából született. A történet főszereplője Bora, a sminkeslány, aki munkája révén belekerül a valóságshow-k világába, mert elvállalja, hogy eljátssza a népszerű teniszező, Ariel, barátnőjének a szerepét a kamerák előtt. A lány csak annyit remél a dologtól, hogy a szerepért kapott pénzből ki tudja fizetni az adósságait, de ahogy az lenni szokott, néha nem azt kapjuk, amit kérünk, de ebben az esetben ez csak jót jelent. A sorozatot a romantikus regények kedvelőinek ajánljuk!
Sydney Scott: Szélhámos szerelem (Szélhámos 1.)
Sydney Scott: Szélhámos játszma (Szélhámos 2.)
Sydney Scott: Szélhámos eskü (Szélhámos 3.)
Régi vita tárgya az, hogy vajon a könyv vagy a belőle készült film-e a jobb. Mi természetesen a könyvekre szavazunk és ebből a cikkből megismerhetünk 10 olyan világhírű írót, akik szintén ezt a tábort gyarapítják. Természetesen nem szeretnénk senkit megsérteni, mi is tudjuk, hogy vannak nagyon jó film adaptációk, de azért a könyv, az könyv. ?
2021.05.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyar szerzőpárostól érkezik mai ajánlatunk. A Dívány.hu „Kettős látás” c. sorozatában több olyan kérdésre is igyekeztek megtalálni a választ, ami sok párkapcsolati gonddal küzdőt érdekelhet. Felmerült például, hogy vajon egyetlen társban található-e meg a boldogság, vagy miért lesz hűtlen, aki hűtlen, mit is jelent egy egyéjszakás kaland egy nőnek, és mit, egy férfinak. Természetesen nem csak a kérdéseket, hanem a válaszokat is megtalálhatjuk ebben a különleges párkapcsolati könyvben.
Tari Annamária – Horváth Gergely: Rád találni
Nem régen született meg az új kiselefánt a Fővárosi Állat- és Növénykertben! A kis elefánt és családja élőben is megtekinthető az intézmény YouTube csatornáján, az élő közvetítés segítségével (természetesen csak, ha kint vannak a kifutóban, ezért érdemes többször visszanézni a közvetítésre!)
Akik pedig tehetik és szeretnék, most segíthetnek a baba mérleg árának összegyűjtésében, ami nagy segítségére lesz a kiselefánt súlygyarapodásának pontos követésében!
2021.05.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyv olyan titkokba igyekszik beavatni az olvasót, amit csak az ősnépek ismertek. A nevek és számok mágiája bárki által ismerhető és használható lesz, ha megfelelő módon áll a témához. Szepes Mária szerint minden természeti jelenség alapja a szám, így az emberé is, ha pedig ismerjük a hozzánk kapcsolódó számokat, segítséget kaphatunk az életutunkhoz és a bennünk rejlő erő megismeréséhez és használatához is.
Szepes Mária: A nevek mágiája
Olyan gyerekbarát helyeket gyűjtöttek össze ebbe a cikkbe, amelyek május 1-től már nyitva tartanak és gyerekekkel is látogathatóak.
2021.05.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk egy Nobel-díj várományos írótól érkezik, akinek könyveit harminc nyelvre fordították már le. Ez a regény az 1920-as évekbeli Amerikában játszódik. Walt, az árva csodagyerek, országos hírnévre tesz szer, miután csatlakozik Yehudi cirkuszi társulatához. A titokzatos, magyar zsidó származású különc megtanítja a fiút levegőben járni, a Kansas állambeli társulat pedig együtt bejárja az egész országot. Útjuk során különféle alakokkal keverednek ismeretségbe, tolvajokkal, gonosztevőkkel és még Klu-Klux-klán tagokkal is, a fiú növekvő hírneve pedig Amerika sorsának szimbóluma lesz. Igazi fejlődéstörténeti regényként nem csak Walt életéről, hanem egy egész nemzet életének változásáról szól a könyv.
Paul Auster: Mr. Vertigo
A Könyvtár Költészet Hetére meghirdetett pályázatára beérkezett pályaműveket is meg lehet tekinteni, ha felénk sétálnak! ?
2021.05.02.
2021.04.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a sorozatban egy előkelő bentlakásos iskola életébe pillanthatunk bele. Cara nem régen érkezett Németországból, a szerény és csendes lány igyekszik beilleszkedni a csupa nagyképű herceg, tini szupersztár és hasonló befolyásos családi háttérrel rendelkező tanuló közé, de úgy tűnik nem fog sikerrel járni, hiszen Carának van egy titka..
A második kötetben Cara már sok barátra lelt a suliban, de még mindig nem tudja igazán kiben is bízhat meg közülük. Már abban sem lehet biztos, hogy a rokonai tényleg az ő sorsáért aggódnak, így sok mindennek kell utána járnia ebben a részben!
A sorozatot 11 éves kortól ajánljuk.
Annika Harper: Mit titkol Cara Winter? (Cornwall College 1.)
Annika Harper: Kiben bízhat Cara? (Cornwall College 2.)
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Ebben a hónapban igazán remek kis kvízzel készültünk minden Harry Potter rajongó számára! A kérdés pedig, mennyire ismeritek a Roxfort könyvtárát? Azt biztosan mind tudjátok, hogy Hermione szerette ott tölteni még az órák közötti szüneteket is, de azt tudjátok vajon, hogy milyen könyvek között töltötte az idejét? Ha kitöltitek a kvízt, kiderül!
2021.04.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Azok a gyerekek, akik szeretik az indiánokról szóló történeteket, biztosan új kedvencre találnak majd ebben a könyvben, amely Cooper híres regénysorozatát tartalmazza. Natty Bumppo neve talán nem cseng ismerősen elsőre, de ha meghalljuk, hogyan szólították őt barátai, akkor már biztos tudni fogjuk kiről is van szó, hiszen ki ne ismerné Vadölő, Sólyomszem vagy Bőrharisnya történetét?
A vadregényes tájakon játszódó romantikus történetekben könyörtelen skalpvadászok és harcedzett telepesek állnak szemben egymással, miközben az először fiatal és tapasztalatlan, majd idősebb és bölcsebb vadász, Natty Bumppo példamutató emberséggel, igazságosztóként áll ki indián és fehér barátaiért. „A Vadölő” a Nagy indiánkönyv első része, amelyet „Az utolsó mohikán”, a „Nyomkereső”, a „Bőrharisnya” és „A préri” követ soron, melyek mind megtalálhatóak ebben a kiadásban.
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv (Bőrharisnya 1-5.)
Thomas Wolfe neve nem cseng nagyon ismerősen sokunk számára, pedig az 1920-as és 30-as években nagy népszerűségre szert tevő írók, köztük Hemingway és Faulkner is, nagy rajongója volt a prózaírónak. Az ő életéről és munkásságáról olvashatunk ebben a cikkben.
2021.04.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a könyvben a görög filozófus Anaximandrosz „tudományos” értekezéseivel foglalkozik az író. Az i. e. 6. század első felében az általános vélekedés még az volt, hogy a világot fent az égbolt, lent pedig maga a Föld alkotja. A görögök azonban már ekkor másképp gondolkodtak, Anaximandrosz pedig megnyitotta az utat olyan tudósok számára, mint Kopernikusz, Galilei, Newton vagy akár Einstein. Ha gondolkodtunk már azon a kérdésen, hogy mi a tudomány, akkor mindenképpen érdemes ezt a könyvet elolvasni!
Carlo Rovelli: A tudomány születése
Új ötlettel rukkolt elő a Pagony Kiadó. Ezúttal egy olyan, a népszerű mesékre épülő játékos, nyomozós városi sétát állítottak össze, ahol a résztvevők különféle feladatokat megoldva fedezhetik fel Budapestet.
2021.04.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ebben a válogatott írásokat tartalmazó könyvben Csányi Vilmos több kérdésre is keresi a választ. Miben hasonlít a kutya az ősemberhez? Mi az egyén szerepe, és mik a lehetőségei a társadalomban? Merre tart az evolúció? Ezek csupán példák, a kötetet lapozgatva olvashatunk művészetről, természettudományokról, oktatásról, háborúról és békéről, madarakról és kutyákról. Emellett pedig az író megosztja gondolatait Esterházy Péterről, Juhász Ferencről és Göncz Árpádról is.
Csányi Vilmos: A globális elme
Április 23-án lett volna 95 éves Janikovszky Éva. Ebből az apropóból kért fel három kortás írót és költőt a kultúra.hu, hogy születésnapi történeteikkel köszöntsék fel gyerekkorunk egyik legkedvesebb íróját.
2021.04.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Azonos címmel érkezik mai két könyvajánlónk, hasonló műfajban, de teljesen más történettel.
A tévéműsor, amiben tizenkét szereplőnek kell megküzdenie egymással, lehet Zoo utolsó nagy kalandja, mielőtt végleg megállapodna. A vállalkozó kedvű résztvevők a jól ismert területeken mérik össze tudásukat, vadászat, tűzgyújtás és kunyhó építés; valamint teljesíteni próbálják a Próbát is. Zoo, a nézők kedvence, okos, határozott és örök optimista, de amikor a magányosan töltött hetek miatt a valóság és a fikció határai összemosódnak, úgy tűnik a túlélésért folytatott küzdelem valóságosabb, mint bárki gondolta volna…
A második „túlélő” könyv főszereplője Mitch Rapp, CIA ügynök, akinek az életét még a síron túlról is megnehezíti Joe Rickman, egykori afganisztáni titkosügynök. Rickman bosszúja következtében rendszeres időközönként bizalmas információkat szivárogtatnak ki megbízottjai, veszélybe sodorva ezzel az egész CIA kémhálózatot. A nyomok a Közel-Keletre vezetnek, ahol a helyi hatalmi játszmák is beleszólnak az ügy megoldásán fáradozó Rapp ügynök munkájába, pedig igyekeznie kell, hiszen az óra ketyeg, kit tudja mi kerül legközelebb nyilvánosságra?
Alexandra Oliva: A túlélő
Vince Flynn – Kyle Mills: A túlélő (Mitch Rapp 14.)
Krétavirágok nyíltak a Könyvtár épülete előtt a múlt héten! ?? A verseket olvasgatva, a virágok között sétálva élvezheti a tavaszt, aki felénk jár!
2021.04.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Bár a kötet komoly témákat elemez ki, ezt nem száraz, tudományos módon teszi, hanem humoros, szórakoztató formában mutatja be az eseményeket, amik meghatározzák mindenki életét, aki olyan gyereket nevel, akinek problémái vannak a beilleszkedéssel. Don Tillmanre és Rosie Jarman tíz éves fia, Hudson, gondokba ütközik az iskolában, Don pedig úgy gondolja, hogy ő lehet a legjobb segítség ebben a témában, hiszen ő is egész életében próbálkozott a beilleszkedéssel, több kevesebb sikerrel. Persze nem csak gyereknevelési problémái vannak a férfinak, Rosie munkahelyén is gondok jelentkeznek, legjobb barátjával pedig már nem olyan közeli a viszonya, hogy az segítségére tudna lenni ezekben a helyzetekben. Természetesen ez nem gátolja meg Dant, hogy próbálkozzon a dolgok megoldásával, aminek az eredménye ez a szívet melengető történet.
Graeme Simsion: A Rosie-következmény (Don Tillman 3.)
Titokzatos láperdőben barangolhatunk a Tatai Fényes Tanösvényen! A körülbelül másfél órás programot akár kisebb gyerekekkel együtt is élvezni lehet, a 18 állomásból álló ösvényen fapallón vezet az út, amit mini kilátó, kötélhíd és akár csónakos átkelés is gazdagíthat!
Részletek itt!
2021.04.22.
Megvannak a nyertesek a Költészet Hetére hirdetett pályázatunkra! Gratulálunk mindenkinek és köszönjük a részvételt!
A nyertes pályaműveket hamarosan megtekinthetik a könyvtár épülete előtt.
KÖNYVAJÁNLÓ
John le Carré neve nem ismeretlen a kémregény rajongók előtt, de az elmúlt években megjelenésre kerülő sorozatok is hozzáadtak a szerző növekvő népszerűségéhez. „A panamai szabó” a diktatúra bukása utáni zűrzavaros időszakban játszódik. A változó struktúra a benne élők életének felfordulását hozza, vannak, akik igyekeznek a lehető leggyorsabban oldalt váltani, most, hogy az általuk támogatott rezsimet eltörölték, vannak, akiknek az új nem a jobbat jelenti, a változásokban pedig erőteljesen szerepet kapnak az amerikaiak is, de hogy ez mit jelent az ország számára, az csak a könyvből derül ki! A második regény, a berlini fal leomlását követő, hidegháborús időszakban játszódik. Az éppen visszavonulására készülő Ned, aki a sarratti Óvodát vezeti, ahol a jövő kémeit képezik ki, búcsúvacsorát ad az esemény tiszteletére, amire meghívja egykori mentorát, George Smiley-t is. Az est enigmatikus díszvendége pedig mesél hol komikus, hol tragikus pályájának epizódjairól, amiről mi is olvashatunk, ha kézbe vesszük ezt a lebilincselő könyvet!
John le Carré: A panamai szabó
John le Carré: A titkos zarándok (George Smiley 8.)
Ha az időjárás engedi, érdemes elsétálni a könyvtár felé és olvasgatni az épület előtti fákra kirakott verseket!
2021.04.21.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ma R. Kelényi Angelika egy másik sorozatának harmadik részét ajánljuk. „Az ártatlan” c. sorozat a már korábban ajánlásra került „Riva nővérek” c. sorozathoz hasonlóan a romantika és a krimi elemeit keveri mesterien. Főszereplőnk, Fabricius Flóra és jóképű szerelmese, a kétes múlttal rendelkező Lorenzo Mariani Párizsba menekülnek a biztos halál elől. Azonban hiába segítik őket a befolyásos Tuileriák, Flóra hamarosan rájön, hogy a gyilkosság, vágy és gyűlölet még a párizsi palotába is utána tud nyúlni.
R. Kelényi Angelika: A párizsi nő (Az ártatlan 3.)
Sok tudományos-fantasztikus történetnek az emberiség borús jövője áll a középpontjában, ami miatt talán arra gondolhatnak a műfajjal még csak ismerkedők, hogy a sci-fi könyvek írói nem túlságosan optimista emberek. Erre cáfol rá a legendás Arthur C. Clarke életével és munkáságával foglalkozó cikk.
2021.04.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Riva nővérek” c. sorozat újabb része ötven évvel az előző könyvben történtek után játszódik. Az eltelt időben Marco Fiore magánnyomozó irodát nyitott és több, sikeresen megoldott ügyet tudhat maga mögött. Blanca Riva, vagyis Christina Rivera a húgaival együtt, és jelentős támogatással, lányiskolát hozott létre, mely céljául azt tűzte ki, hogy az ő sorsához hasonló lányok menedéke legyen. Amikor Fiore nyomozót egy nap egy kétségbeesett nő keresi meg eltűnt férjének ügyében, miközben az egyik, Blanca által megmentett gyerek apját meggyilkolják, a páros ismét nyomozni kezd, mert a két eset szálai hamar összefonódnak.
R. Kelényi Angelika: A lánynevelde 1. (Riva nővérek)
R. Kelényi Angelika: A lánynevelde 2. (Riva nővérek)
Egy kis segítség a QR kódok használatához:
2021.04.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Jóbarátok mai napig az egyik legnépszerűbb televíziós sorozatnak számít, pedig az első részt 1994-ben forgatták, így sok minden talán elvesztette már az aktualitását. De a népszerűségnek bizony oka van, ez a könyv pedig ezt igyekszik bemutatni, amellett, hogy idézetekkel teletűzdelve végigvezeti az olvasót a sorozat tíz szezonjának legérdekesebb eseményein. A könyv nem csak olyan érdekességeket tartogat, mint például, hogy hány féle ruhában láthattuk Rachelt az évek során (a válasz hétszázhárom), hanem olvashatunk arról is, milyen nehéz volt megtalálni a tökéletes színészeket a szerepekre, hogyan zajlott a forgatás és hogyan tudtak az írók, a tv csatornával vívott folyamatos küzdelmek ellenére is, korszakalkotó sorozatot létrehozni. Exkluzív interjúk a rendezőkkel, írókkal, producerekkel és a stáb tagjaival, a színészek sikeres és sikertelen próbálkozásai arra, hogy kitörjenek ezekből a kultikus szerepekből, mind-mind megtalálhatóak a könyvben, amit biztosan nehéz lesz letenni!
Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció
Hosszú betegség után múlt héten elhuny Törőcsik Mari, az ország egyik legjobban szeretett színésznője. Törőcsik Marinak a színház jelentette az életet, egyik legjelentősebb szerepe pedig nem más volt, mint Juhász Ferenc „A szarvassá változott fiú’ színpadi, majd később filmes változatában az anya szerepe. Életéről és munkásságáról emlékezett meg a Nemzeti Színház a következő írásban.
2021.04.16.
VIRTUÁLIS VERSFOLYOSÓ a Költészet Hetére!
Ma van az utolsó napja a könyvtár Költészet Hete alkalmából szervezett pályázatának, ma még várjuk a pályaműveket a korábbi plakátokon és az itt megadott módon: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlónk kisebbeknek és Jégvarázs rajongó nagyobbaknak szól. Anna és Elza fontos vendégeket várnak a birodalomba. Szeretnék lenyűgözni őket a jégpalotával, de a vendégek és a házigazdák meglepetésére a varázslatos épületben furcsa dolgok kezdenek el történni, de a felelősek nem lehetnek szellemek, hiszen azok nem léteznek, ugye?
Erica David: A jégpalota rejtélye (Anna és Elza 8.)
2021.04.15.
VIRTUÁLIS VERS-FOLYOSÓ a Költészet Hetére!
Ma egy, a kisebbeknek szóló vers kerül virtuális terítékünkre, hátha ötleteket ad a gyerekeknek a Költészet Hetére meghirdetett rajzpályázatunkhoz!
Továbbra is várjuk a pályaműveket, részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
Ötletek pályázóknak! Ezt a verset talán könnyebb illusztrálni és elmondani is, a lovakat pedig a gyerek szeretik, hátha kedvük lesz pályázni!
KÖNYVAJÁNLÓ
Amikor egy könyvajánló úgy indul, hogy a főszereplőnek megvan mindene, amire valaha is vágyott, rögtön tudni lehet, hogy a dolgok gyorsan változni fognak. Nincs ez másként ebben a könyvben sem, ahol a két-gyerekes Maddine-nek az ikrek tízedik születésnapjának reggelén omlik össze a tökéletesnek hitt élete. A becsöngető símaszkos, fegyveres férfi ugyanis lehetetlen választás elé állítja, el kellene döntenie, hogy melyik gyermeke éljen tovább és melyiknek legyen ez az utolsó születésnapja. Az elképzelhetetlen tragédia után viszont a traumatizált nő nekilát, hogy kiderítse ki és miért tette ezt a szörnyűséget vele..
Magyar írónő tollából született, öt részes sorozat első kötetét ajánljuk most azoknak, akik inkább romantikusabb vizekre szeretnének evezni, ha olvasnivalóról van szó. A tizenhetedik századi környezetben játszódó történet főszereplője Fabricius Flóra, egy pozsonyi orvos lánya, Báthory Erzsébet udvarába utazik, hogy megkeresse eltűnt nővérét. A nyomozás természetesen nem megy egyszerűen, hiszen van, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy eltüntesse a nyomokat, de Flóra segítségére siet a rendkívül vonzó, de kétes jellemű olasz férfi, akiről a lány még azt sem tudja biztosan, hogy kicsoda, vagy miért segít neki, de a kettejük közt kialakuló vonzalmat nem lehet letagadni.
Samantha King: A döntés
R. Kelényi Angelika: A grófnő árnyékában (Az ártatlan 1.)
2021.04.14.
VIRTUÁLIS VERS-FOLYOSÓ a Költészet Hetére!
Ma egy, a kisebbeknek szóló vers kerül virtuális terítékünkre, hátha ötleteket ad a gyerekeknek a Költészet Hetére meghirdetett rajzpályázatunkhoz!
Továbbra is várjuk a pályaműveket, részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvtárban is nagy népszerűségnek örvendő Percy Jackson sorozat negyedik kötetében már küszöbön áll a háború az olimposziak és a Titán istenek között. Percynek ennek ellenére iskolai nyílt napra kell mennie, ahol nem csak egy titokzatos halandó ismerősbe fut bele, de megismerkedik két pomponlánydémonnal is, amikor pedig a Félvér Tábor sebezhetőbbnek bizonyul, mint eddig valaha, Percy és barátai útra kelnek, hogy elejét vegyék a támadásnak.
A „Helena-trilógia” második kötetében ismét csatlakozhatunk Helenához az útkeresésben, amiről a lány élete szól. Alig egy év telt el az előző rész óta, de Helenát újra rohamok kínozzák és a vele együtt élő Gyógyítók sem tudnak segíteni rajta. Hiába részese az életének Jeremy, a barátja, amikor egy nap összefut a látó Gregoryval, a dolgok gyorsan megváltoznak és a megoldás keresése ismeretlen utakra viszik a lányt.
Rick Riordan: Csata a labirintusban (Percy Jackson és az olimposziak 4.)
Papp Dóra: Szabadesés (Helena-trilógia 2.)
2021.04.13.
VIRTUÁLIS VERS-FOLYOSÓ a Költészet Hetére!
Ma egy, a kisebbeknek szóló vers kerül virtuális terítékünkre, hátha ötleteket ad a gyerekeknek a Költészet Hetére meghirdetett rajzpályázatunkhoz!
Továbbra is várjuk a pályaműveket, részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
KÖNYVAJÁNLÓ
Két kötetben jelent meg a hatodik John C. Lendvay történet, amiben ismét Leslie L. Lawrence egykori kriminalisztika tanárának kalandjairól olvashatunk. Lendvay szívességből elvállalja, hogy egyik barátja helyett megjelenik annak rokonának temetésén, hogy az hozzájuthasson az őt megillető örökséghez. Azonban a lenyűgöző skót táj nem csak egy gyönyörű nőt, Rebekát, tartogatja a magánnyomozóvá avanzsált professzornak, hanem mozgolódó koporsókat és egy éjszakát, amikor arra ébred, hogy a mellette fekvő nő nyakán két apró fog szúrásának a nyomát fedezi fel..
Leslie L. Lawrence: Miranda koporsója (John C. Lendvay 6.)
2021.04.12.
Ha valaki esetleg nem látta volna, mától ismét lehetőség van könyvek visszahozatalára és kölcsönzésére!
Részletek itt: Címlap
VIRTUÁLIS VERS-FOLYOSÓ a Költészet Hetére!
Ma egy, a kisebbeknek szóló vers kerül virtuális terítékünkre, hátha ötleteket ad a gyerekeknek a Költészet Hetére meghirdetett rajzpályázatunkhoz!
Továbbra is várjuk a pályaműveket, részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.04.11.
Minden évben április 11-én ünnepeljük a Magyar Költészet Napját. A dátum természetesen nem véletlen, egyik legnagyobb költőnk születésnapjára emlékezünk ezzel a nappal. József Attila élete tragikusan rövid volt, mégis jelentős hatással van a magyar költészetre.
Az első cikkből megismerhetjük részletesen az életét, a második link pedig a verseihez vezeti el az érdeklődőt.
Nem csak virtuális VERS-FOLYOSÓNK van, a Költészet Napját így (is) ünnepeljük Biatorbágyon.
Érdemes elsétálni felénk, és elolvasni a verseket! ?
VIRTUÁLIS VERS-FOLYOSÓ a Költészet Hetére!
Ma egy, a kisebbeknek szóló vers kerül virtuális terítékünkre, hátha ötleteket ad a gyerekeknek a Költészet Hetére meghirdetett rajzpályázatunkhoz!
Továbbra is várjuk a pályaműveket, részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.04.10.
VIRTUÁLIS VERS-FOLYOSÓ a Költészet Hetére!
Ma egy, a kisebbeknek szóló vers kerül virtuális terítékünkre, hátha ötleteket ad a gyerekeknek a Költészet Hetére meghirdetett rajzpályázatunkhoz!
Továbbra is várjuk a pályaműveket, részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.04.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
R. Kelényi Angelika könyvét megtörtént események ihlették. Az 1858-ban játszódó történetben Katharina, a német hercegnő igyekszik lerántani a leplet arról a mocskos titokról, amiről mindenki tud, de senki nem akarja, hogy kiderüljön. Ahol a bűnösök magasrangú egyházi személyek, akik még a gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy megvédjék magukat, ott csak ármánnyal és fondorlattal lehet bármit is elérni. Marco Fiore, az ópiumfüggő egyházi nyomozó igencsak nagy gondban lenne, ha egy véletlen folytán nem találkozik össze Blancával, aki szorult helyzete miatt beleegyezik abba, hogy jelentkezzen abba a zárdába, melynek vezetője áll az események középpontjában. A nyomozó és gyönyörű társa tehát nekilátnak, hogy leleplezzék a bűnösöket, de közben az érzéseikkel is meg kell bírkózniuk.
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök (Riva nővérek)
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2 (Riva nővérek)
ÚJRA LEHETŐSÉG VAN KÖNYVEK KÖLCSÖNZÉSÉRE ÉS VISSZAHOZATALÁRA!
VIRTUÁLIS VERS-FOLYOSÓ a Költészet Hetére!
2021.04.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Romantikus sorozat első könyvét ajánljuk a mai napra. Az „egy nap talán” főszereplője Sydney a húszas évei elején jár és az élete pont olyan, amire mindig is vágyott. Egyetemre jár, ami mellett jó állása is van, remek barátja van, Hunter és a legjobb barátnőjével, Torival, közösen bére lakást. Ám egy napon mindez összeomlik, amikor Sydney rájön, hogy Hunter megcsalja. A lánynak hirtelen kell átgondolnia mit is akar az életével kezdeni, hamarosan pedig feltűnik neki a szomszéd srác, Ridge, aki talán ennek az új jövőnek lehet a részese.
Colleen Hoover: Maybe Someday – Egy nap talán (Egy nap talán 1.)
Csukás István életéről és munkásságáról emlékezik meg ez a cikk, ami születésének évfordulójának apropójából született, és amiben olvashatunk még Süsü megálmodójának fordulatos fiatalkoráról is.
2021.04.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hiába házasodott be Marcie a londoni elit vagyonos tagjai közé, mivel nem születésétől kezdve tartozik közéjük soha nem fogadták el igazán. A nő igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy beilleszkedjen az csillogó életbe, amit hamar megtanul élvezni. De egy nap férjének főnöke új barátnővel tér vissza egy útról, akiről senki nem tudja levenni a szemét, még Marcie férje, Jason sem. Vajon mire képes Marcie, hogy megtarthassa ezt az új pozíciót? Képes lenne ölni is érte? A könyvből kiderül!
Mai második könyvajánlónk nem a fordulatos és izgalmas könyvek sorából kerül ki, de ez nem azt jelenti, hogy unalmas lenne, sőt. A könyv főszereplője arra keresi a választ, hogy vajon a legjobb barátja, aki egy sokak által szeretett író volt, miért kísérelt meg robbantásos merényletet Amerika egyik legnagyobb szimbóluma ellen. A választ megtalálni nem olyan egyszerű, mert a férfi véletlenül saját magát robbantotta fel tervezgetés közben. Természetesen vannak hasonlóságok a főszereplő és az író között, de ennek ellenére a történet kiszámíthatatlan és meglepő utakon halad, a végeredményt pedig senki nem fogja tudni előre kitalálni.
Sarah Pinborough: Halott vagy
Paul Auster: Leviatán
ONLINE SZAVALÓVERSENY gyerekek részére
Neked is van egy kedvenc versed? Mondd el nekünk videón!
Beküldési határidő: április 16.
Nevezni tizennyolc éves korig lehet, a pályamunkákat videó formájában várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre (írd a tárgy mezőbe, hogy "költészet hete"), a legjobb három videót megosztjuk Facebook oldalunkon!
Kérjük a jelentkezőket, hogy feltétlenül küldjék el a kitöltött szülői beleegyező nyilatkozatot is, amit INNEN tudnak letölteni!
2021.04.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szántó Dániel harmadik regényének helyszíne nem más, mint az ország fővárosa, Budapest. A történet nem a múltba vezeti vissza az olvasókat és nem is a jövőbe kalandozik el. A mostani, általunk is ismert városrészekben indul nyomozásra Budai Viktor, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Ügyosztály vezetője, miután egy pap besétál az irodájába. Persze ez nem egy vicc kezdete, ugyanis a vallási vezető olyan információkat oszt meg Viktorral, ami hihetetlennek hangzik, de a rutinos nyomozó rögtön érzi rajta, hogy minden egyes szó igaz. A hátborzongató történetnek viszont technikai okokból nincs más szem- és fültanúja csak ő, így kénytelen elengedni az elkövetőt, pedig még a lehetséges áldozatokról sem tud szinte semmit. Viktornak nem csak a bürokráciával, a politikai nyomással, a többi, törtető bűnüldözővel kell megbirkóznia, de saját múltja és a közösségi média sztárja, Novák Kristóf is lépten nyomon belefolyik az egyre bonyolódó nyomozásba. Budai Viktor tehát kénytelen minden kétségét sutba vágva, az összes lehetséges segítséget elfogadva eredni az áldozatok nyomába, hiszen a pap állítása szerint azoknak nem csak az ideje, de a levegője is fogytán van. Vajon igaza lesz a papnak, Isten létezik és az arra érdemest menti meg? Vagy egy mindenek felett álló hatalom csak az emberi képzelet szüleménye? Az „Egy pap vallomása” c. könyvből kiderül!
Szántó Dániel: Egy pap vallomása
ONLINE RAJZPÁLYÁZAT gyerekek részére
Neked is van egy kedvenc versed? Készíts hozzá illusztrációt!
Beküldési határidő: április 16.
Nevezni tizennyolc éves korig lehet, a pályamunkákat JPG, PNG vagy PDF formátumban várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre (írd a tárgy mezőbe, hogy "költészet hete"), a beérkezett rajzokból kiállítást rendezünk a rákövetkező héten!
Kérjük a jelentkezőket, hogy feltétlenül küldjék el a kitöltött szülői beleegyező nyilatkozatot is, amit INNEN tudnak letölteni!
2021.04.02.
2021.04.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ha valaki még nem ismeri ezt a sorozatot, annak ajánljuk az első részt is („Az elveszett hős”), de Percy Jackson rajongóknak mai ajánlatunk kötelező olvasmány! „Hádész háza” nem csak „Az Olimposz hősei” c. sorozat 4. része, hanem egyúttal az író másik, „Félvér Tábor Krónikák” c. sorozatának 9. része is egyben. Persze ez Percynek nem fontos, hiszen az ő élete a könyvek lapjai között telik, kalandjaira pedig mi is elkísérhetjük őt. Azokban pedig bőven lesz része hőseinknek, hiszen az Argó II. tovább szeli az eget, Leo életében megjelenik a szerelem, méghozzá egy lakatlan szigeten, Nico pedig kedve szerint irányíthatja Diocletianus jogarával a holtak légióját. A Labirintus viszont újra várja hőseinket, pedig ők azt hitték már teljesen elpusztult. Vagy az egész csak szemfényvesztés? A könyvből kiderül!
Rick Riordan: Hádész Háza (Az Olimposz hősei 4.)
Lázár Ervin életébe és a „Csillagmajor” c. novelláskötet születésébe pillanthatunk bele, ha a következő linkre kattintunk.
ONLINE SZAVALÓVERSENY és RAJZPÁLYÁZAT gyerekek részére! részletek itt: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.03.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
Einsteint mindenki ismeri. Vagy mégsem? Sokat tudunk tudományos munkájáról, de magánéletéről, arról, hogy ki is volt ő igazán, talán nem annyira sokat. Isaacson a tudós saját feljegyzéseiből és a kortársak visszaemlékezéseiből rajzolja elénk azt az összetett képet, ami Albert Einsteint ábrázolja, hogy megismerhessük nem csak a 20. század tudományának egyik legmeghatározóbb alakját, de a férfit és családapát is.
Walter Isaacson: Einstein
Sci-fi rajongók figyelem! William Gibsonnal foglalkozik a következő Ectopolis írás, amiből kicsit jobban megismerhetjük a cyberpunk egyik legnépszerűbb alkotóját. Ha valaki eddig még esetleg nem vett volna kézbe William Gibson könyvet, annak ajánljuk a Neurománcot (és folytatásait) hiszen az író már 1984-ben előre látta milyen is lesz a 2010-es évek technikai fejlettsége.
2021.03.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
A thrillerek kedvelőinek ajánljuk Kylie Brant könyvét, aki a balett-táncosok világába kalauzolja el az olvasókat. Kelsey Willard eltűnését a családja a mai napig nem heverte ki, a halottnak hitt lány anyja gyógyszerek szedésével remél felejtést, apja sem képes szembenézni saját démonjaival, a húga pedig csak szeretné végre maga mögött hagyni a tragédiát. Amikor azonban egy újabb lány tűnik el a környékről a régi sebek felszakadnak, Mark Foster különleges ügynöknek pedig úgy tűnik egy sorozatgyilkost kell megpróbálnia elkapni, úgy, hogy a Willard-család együttműködését is elnyerje. A család féltékenyen őrzi sötét titkait, pedig az újonnan elrabolt lány megtalálásához a múltban kell keresni a nyomokat…
Könnyedebb hangvételű mai második ajánlatunk. A romantikus vígjátékokat idéző hangulat végig kíséri az olvasót, ha belevág ebbe a fordulatos, feszült, tüzes és megható történetbe, melynek főhősei a világot járva megannyi lehetetlen helyzetbe kerülnek, nevetést és melegséget hozva a lapok közé. A kérdés, amire a választ keresik pedig roppant egyszerűnek hangzik, de mégsem az. Vajon tényleg a kényelmes élet, ami igazán boldoggá tesz bennünket?
Kylie Brant: Csinos kis táncoslányok
Holly Martin: Egy nyár az álmok nyomában
20 könyvújdonságot szedett össze a Minimatiné ebben a cikkben, kifejezetten a kisebbeknek ajánlva őket a tavaszi időszakban megjelenő könyvek közül. Jó böngészést!
2021.03.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ezen a különleges akadémián nem gyerekek tanulnak, hanem bátor kutyák, akik munkakutyák lesznek egyszer. Bár a könyv a „Blökiakadémia” c. sorozat része, de a kötetek önállóan is olvashatóak. Ebből a részből Csillagot ismerhetjük meg, aki juhászkutya szeretne lenni, mint az anyukája, azonban nem sikerül letennie a pásztorvizsgát, így teljesen elbizonytalanodik, hogy vajon tényleg jó terelőkutya lenne-e. Amikor azonban egy hóviharos éjszakán nyomavész egy hegymászónak és egy báránykának, Csillag nem tétovázik és az eltűntek nyomába ered. Vajon sikerül segítenie? A könyvből kiderül!
Gill Lewis: Csillag a Viharhegyen (Blökiakadémia 2.)
„A képek története gyereknek” c. könyv izgalmas célt tűzött ki maga elé, nem mást, mint magát a művészettörténetet szerették volna olyan köntösben a gyereke elé tárni, hogy azok ne vesszenek el a különféle kifejezések között, hanem megtanulják saját maguk értelmezni a képeket, amiket látnak és ki is tudják fejezni a véleményüket velük kapcsolatban. A könyv utolsó oldalai időrendi sorrendben a fontosabb „találmányokat” is számba veszi, egészen napjainkig, a jegyzékekkel pedig a szakkifejezések megtanulását is segítik.
2021.03.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
A nagysikerű első rész után itt a várva-várt folytatás! 1610-et írunk, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni az elmúlt év borzalmai miatt. Megérkezve kiderül, hogy szállásadónője nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének anyja. A lány ártatlanságának híre hamarosan felkelti a környékbeli urak érdeklődését, a lány azonban nem figyel oda ezekre a próbálkozásokra, őt csak Lorenzo Mariani érdekli, aki viszont nem viszonozza olyan könnyen a lány érdeklődését, mint Flóra szeretné. A lány mindent megtesz, hogy a helyzet változzon, még egy gyilkosság leleplezésében is segédkezik neki, de ahogy egyre feljebb és feljebb jutnak Velence leggazdagabb és legbefolyásosabbainak köreibe, a lánynak egyre nehezebb ellenállnia a gazdagság és a hírnév csábításának…
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa (Az ártatlan 2.)
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Folytatva az előző hónapban elkezdett szettet, ez alkalommal varázspálcát fogunk készíteni ceruzából. Bár a pálcát könnyű elkészíteni, de mindenképpen felnőtt vagy megbízható, nagyobb gyerek segítségét igényli a ragasztópisztoly használata miatt! A pálcák kinézetének tényleg csak a képzelet (és a rendelkezésre álló festékek színe) szabhat határt, a bemutatott darab egyszerűbb, de ha akarjuk akár a ragasztóba beleragasztott kövekkel, csillámporral még varázslatosabbá tehetjük saját varázspálcánkat! Az elkészültpálcákról várjuk a képeket a könyvtár elérhetőségein, hogy jövő hónapban megmutassuk a többieknek is!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.03.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Amanda és legjobb barátja, nem állnak szóba egymással. Már megint. De ez alkalommal nem csak róluk szól a kibékülés története, mert barátjuk kishúga a tizedik születésnapján furcsa, megdermedt állapotba kerül. A páros gyorsan kideríti, hogy a különleges, varázslatos dolog hátterében valószínűleg Angelina D’Angelo, a rejtélyes idős hölgy áll. Amanda most nem egyedül utazik a múltba, hogy megmentse a jelent, szüksége lesz Rory és Tara segítségére is. A 11 szülinap, a 12. Végre! és a 13 ajándék folytatása.
Másfajta kalandba kezd mai második könyvajánlónk főszereplője. A felnőtteknek ajánlott családregény egy hatvanéves, rákbetegségből lábadozó, nyugdíjas életbiztosítás-ügynök történetét meséli el. Nathan Glass-t elhagyta felesége és az életkedve is, ezért visszaköltözik gyermekkora helyszínére, Brooklynba, hogy amíg az elkerülhetetlenre vár, papírra vesse az összes balgaságot, amit valaha elkövetett. Azonban az élet nem hagyja, hogy nyugodtan dolgozzon az emlékiratain, újabb és újabb váratlan látogató állít be hozzá, az eredmény pedig egy fordulatos regény, amit Olvasóink biztosan nem fognak tudni letenni!
Wendy Mass: Az utolsó ajándék (Fűzlak 4.)
Paul Auster: Brooklyni balgaságok
A Scolar Kiadó Hagyományaik sorozatának legújabb része a húsvéti ünnepet és a hozzákapcsolódó szokásokat mutatja be a gyerekeknek Takács Viktória „Húsvéti Mese” c. könyvében.
2021.03.24.
Házak, fák és sorok között - interjút készített a Völgyhíd TV Szerencsésné Sziács Viola könyvtárossal az INTERNET FIESTA programunk kapcsán! ?
KÖNYVAJÁNLÓ
Kémregények terén az elmúlt időszakban biztosan meg kell említeni John le Carré nevét, ha könyvet szeretnénk a témában ajánlani. Ebben a regényben is megtalálható minden, amit a műfajtól elvárunk: kémek (van, aki új hűségesküt tett éppen, van, akit a régi köt a céghez évek óta), becsületes emberek, akik szeretnének becsületesen viselkedni, de ez valakinek nem áll érdekében, vagy éppen ők nem cselekednek végül úgy, ahogy eltökélték az történet elején.
Hamburgban, az éjszaka közepén egy orosz fiatalember éhségtől tántorogva, nagymennyiségű készpénzt cipel. Elvileg muszlim, a neve Íszá. Vagy még sem? Annabel, a fiatal, idealista polgárjogi ügyvéd harcba száll, hogy megakadályozza a fiú kitoloncolását, de egyre jobban belebonyolódik annak életének kibogozásába, amikor pedig nyomozásai során eljut egy angol magánbank tulajdonosáig, Tommy Brue-ig, szokatlan szövetségkötésre kerül sor hármójuk között a túlélés érdekében.
John le Carré: Az üldözött
Ösztöndíjjal igyekszik segíteni a fiatal műfordítókat a Petőfi Irodalmi Múzeum (az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából). A Babits Mihály műfordítói ösztöndíjra 1981. január 1-jét követően született, műfordítói tevékenységet végzők jelentkezhetnek. A pályázat feltételeiről és határidejéről a PIM honlapján olvashatnak.
2021.03.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sorozat második kötetében folytatódnak Seraphina kalandjai Goredd városában. Miután egy sárkány landol a háztetőn, a lány fejében élő titkos kert pedig lassan valóságossá válik, a közelgő háborút csak úgy lehet elkerülni, ha Seraphina felkutatja a többi félsárkányt. Szövetséget azonban nem könnyű csak arra alapozni, hogy azonos származással rendelkeznek, arról nem is beszélve, hogy nem mindenkinek olyan tiszták az indítékai, mint neki. Árulás, a háttérben megbúvó titokzatos kéz, mely a történet szálait irányítja, és persze sárkányok várják Seraphinát a kalandok során.
Rachel Hartman: Árnypikkely (Seraphina 2.)
Még lehet jelentkezni ingyenes internet igénylésre az online oktatás idejére! Középiskolások, általános iskolások és az őket tanító tanárok is igényelhetik az ingyenességet bizonyos szolgáltatóknál. A szoros határidő miatt érdemes gyorsan megnézni a feltételeket és benyújtani az igénylést!
2021.03.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Eheti első könyvünket romantikus történeteket kedvelő Olvasóinknak ajánljuk. Jojo Moyes könyvei a könyvtárban is népszerűnek számítanak, ami nem csoda, hiszen a jelenleg essexi tanyáján élő írónő kétszer is elnyerte a rangos „Az év romantikus regénye” elnevezésű brit díjat. Ennek a történetnek a főszereplője London egyik eldugott részén igyekszik eltanulni a lovaglás művészetét a nagyapjától. Sarah, a tinédzser lány, lelkesen gyakorol, hogy örömet okozzon Henri Lachapelle-nek, akinek régi álma volt, hogy unokája felvételt nyerjen ugyan arra a neves francia lovasakadémiára, melynek ő is tagja volt. De a tervek elé váratlan akadály görget az élet, Henri kórházba kerül, Sarah-nak pedig egyedül kell megbirkóznia a hirtelen felnőtté válás minden nehézségével. Anyagi gondok és számító emberek között igyekszik lavírozni a lány, míg egy nap megismerkedik a harmincas évei közepén járó sikeres jogtanácsossal, Natashával, és élete újabb fordulatot vesz.
Jojo Moyes: Álmok nyomában
Csütörtökig lehet részt venni a könyvtár INTERNET FIESTA elnevezésű programján, ahol különböző utakat bejárva zenét hallgathatunk, verset olvashatunk. A „Kalandra fel Biatorbágyon!” elnevezésű séta alatt (vagy után) kitölthető feladatlappal még könyvet is lehet nyerni!
2021.03.19.
Internet Fiesta a könyvtárral!
Induljunk interaktív tavaszi sétára március 18 és 25 között Biatorbágyon! Részletes információk: Programok, információk / Rendezvények
Jó szórakozást!
KÖNYVAJÁNLÓ
A nagy sikerű számítógépes játék sorozathoz készült képregényről szól mai ajánlónk. Az Assassin’s Creed Origins, vagyis Kezdetek, főszereplője Aya, aki Egyiptomban indított bosszúhadjáratot férjével együtt, azok ellen, akik megölték a fiúkat. Azonban nem csak a bűnösök kilétére derült fény, Aya felfedezett egy titkos szervezetet, az Ősök rendjét, mely nem csak Egyiptomot, de az egész világot az uralma alá akarja hajtani. Aya és Siwai Bayek útja ekkor elválik egymástól, életüket egy olyan Testvériség létrehozásának szentelik, mely felveheti a harcot a szervezettel. Aya Rómába kerül, ahol hasonló gondolkodású emberekkel veszi körbe magát, célpontjuk ezúttal pedig nem más, mint Julius Caesar…
Anthony Del Col: Assassin’s Creed Origins – Kezdetek
2021.03.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyveink is a fantasy kedvelőinek szólnak, vagy azoknak, akik szeretnének egy kicsit elmerülni a sárkányok varázslatos, de kegyetlen világában. Három hős indul neki, hogy megtaláljon egy mitikus sárkányt, melynek vére megmentheti a véráldottak birodalmát a fenyegető veszélytől. A véráldottak a sárkányok véréből nyerik legendás erejüket, de ez az erő gyengülni látszik. Egyik hősünk sem önként indul el, de egy lajstromozatlan véráldott kistílű tolvaj, egy, a Szindikátusnak dolgozó elit kém és egy kalózvadász hajó parancsnoka talán képes arra, hogy megtalálja a csodálatos sárkányt. Már ha létezik egyáltalán…
Anthony Ryan: Az ébredő tűz (Draconis Memoria 1.)
Anthony Ryan: A láng légiója (Draconis Memoria 2.)
Jó hír a történelmi regények kedvelői számára! Végre magyarra is lefordították a kínai irodalom egyik legfontosabb alkotását, a „Három Királyság” regényes történetét. A könyv, mely alapos szómutatóval, szószedettel, sőt, még térképpel is ki lett egészítve a könnyebb érthetőség kedvéért, a Han-dinasztia bukását megelőző időszakkal kezdődik.
2021.03.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Folytatódik a nagysikerű „Üvegtrón” c. sorozat a könyvtárban is! Megérkezett hozzánk a sorozat három új része, amiben folytatódik a gyönyörű és halálos orgyilkos, Celaena Sardothien története.
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője (Üvegtrón 4.)
Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma (Üvegtrón 5.)
Sarah J. Maas: Tower of Dawn – A hajnal tornya (Üvegtrón 6.)
A könyvtárban a krimik között előkelő helyen szerepelnek az úgy nevezett Skandináv krimik, hiszen Olvasóink nagy része már kölcsönzött a fagyos északi vidéken játszódó történetek közül. Ebben a cikkben hét olyan könyvet ismerhetünk meg, amiről talán csak a legszemfülesebbek hallottak, vagy talán még ők sem, így van esélye annak, hogy találhatnak új könyvet a soha el nem fogyó „el szeretném” olvasni listájukra.
Jó böngészést!
2021.03.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
John Green regényének két főszereplője van, de csak egy neve. Vagyis ugyan az a neve a Chicago két különböző kertvárosi részében élő fiúnak. A két Will Grayson nem is lehetne különbözőbb, de egy váratlan este folyamán keresztezik egymás útját és sorsuk mindörökre összefonódik. Miközben igyekeznek kibogozni a szálakat, megjelenik a képben egy lány és még egy gimis musical is megrendezésre kerül!
Bear Grylls legújabb könyvében Beck egy hajótörést követően versenyfutásba kezd az idővel azért, hogy megmentse a hajó néhány utasát, kiderítse ki próbált az életére törni és hogy közben ne falják fel a cápák…
John Green – David Levithan: Will & Will (Will & Will)
Bear Grylls: A cápa birodalma (Túlélés: teljesítve 6.)
Ismét Bábos Mesekuckó előadást tudunk ajánlani, a minek nagyon örülünk! Természetesen a legjobb az lenne, ha ezt a könyvtár falai között tehetnék meg, de addig is élvezzük a virtuális, ingyenes Húsvéti Bábos Mesekuckót! A részvétel regisztráláshoz kötött, amihez egy Google űrlapot kell csak kitölteni. További részletek az esemény oldalán.
2021.03.15.
MÁRCIUS 15
Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseménye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, ami a modern nemzeti identitás egyik alapkövévé vált.
Erre emlékezünk a mai napon Petőfi Sándor „Magyar vagyok” c. versének részletével.
KÖNYVAJÁNLÓ
Már 16 éves kortól ajánlható ez a trilógia, amely nem egy könnyű olvasmány. A sorozat főszereplője, Emma Thomas olyan tipikus amerikai kisvárosban él, ahol mindenkinek mindene a látszat. De a gondosan kialakított felszín sokszor nagyon is tragikus életet takar. A lány mindent megtesz, hogy az otthon elszenvedett fizikai bántalmazás nyomait eltakarja, de a lelki sérüléskét már nem ilyen egyszerű, és amikor a szerelem megérkezik az életébe, szembe kell néznie a titokkal, amit olyan gondosan igyekszik takargatni.
Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet (Csak lélegezz! 1.)
Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet (Csak lélegezz! 2.)
Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet (Csak lélegezz! 3.)
2021.03.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
Fiatalabb olvasóinknak ajánljuk az „Érintés” c. első Denazen könyvet. Főszereplőnk Deznee, még nem tudja mibe csöppen, amikor apja bosszantásának céljából hazaviszi Kale-t, akivel épp csak találkozott. Gyorsan kiderül azonban, hogy a fiú furcsaságainak okát az apja ismeri, és a lány egyszerűnek tűnő élete meredek fordulatot vesz, mikor rájön, hogy Kale különleges képességekkel rendelkezik, egész életében fogvatartották és most menekülni kényszerül azok elől, akik csak a fegyvert látják benne. Hiszen Kale érintése halálos…
A „Törékeny barátság” c. könyv nem meglepő módon a barátságról szól. Arról, hogy mit is jelent az igazi barátság, mennyire képes átformálni nem csak az életünket, különösen, ha még fiatalabbak vagyunk, de a már meglévő kapcsolatainkat is. Hiszen a legtöbb, amit bárkinek is adhatunk, ha igazán a barátai tudunk lenni.
Jus Accardo: Touch – Érintés (Denazen 1.)
Sara Barnard: Törékeny barátság
Szintén online lesz megtekinthető, természetesen ingyen, a Meseerdő Bábszinház zenés „Süni és a csodabogyó – vidám bábmese” c. előadása. Az előadást a társulat YouTube csatornáján lehet majd élőben megtekinteni március 27-én!
2021.03.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
A minket elöntő vak gyűlölet sokszor teljesen váratlanul ragadja magához az irányítást, és ekkor elkövetett tetteinknek súlyos következményei lehetnek. A könyv arra tesz kísérletet, hogy ennek az érzésnek az eredetét találja meg, hiszen az észérvekkel megmagyarázhatatlan gyűlölet hosszú ideje mérgezi az emberiség egészét.
Az introvertált személyiség típus nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy valaki ne tudna helyt állni akár a szakmai, akár a magánéletében. Az ilyen emberek általában türelmesebbek, jobb megfigyelők, jobb a koncentráció képességük, van tehát bőven olyan tulajdonságuk, amit ki tudnak aknázni, hogy sikeres életet éljenek. A könyv kézzelfogható ötleteket és stratégiákat kínál ennek eléréséhez.
Aaron T. Beck: A gyűlölet fogságában
Sylvia Löhken: A csend ereje
Idén online formátumban kerül megrendezésre A Bartók Tavasz. Április 2-ától világsztárokkal és ősbemutatókkal várják a nagyközönséget a honlapon megadott ingyenes programokkal!
2021.03.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az evolúcióról szívesen olvasóknak ajánljuk Csányi Vilmos könyvét, aki nem kevesebbet igyekszik az olvasó elé tárni, mint azt, hogy mi teszi az embert emberré. Szemléletes példákon keresztül mutatja be, hogy melyik tulajdonságunkat tartja különlegesnek és meghatározónak, melyek azok, amik elválasztanak minket az állatok világától. A könyv nem csupán biológiai, de pszichológiai, társadalmi és kulturális szemszögből is megközelíti a témát.
Brit történész tollából született következő ajánlatunk, ami a világ és a történelem menetét befolyásoló globális hálózatok lényegét mutatja be. Ezek a hálózatok, legyen szó akár a tizennyolcadik századi illuminátusok titkos szövetségéről, a huszadik századi szovjet kémhálózatról, ami Cambridge Egyetemén működött, vagy a Facebookról, mind társadalomformáló erővel rendelkeznek, ezért érdemes legalább egy kicsit ismerni őket.
Csányi Vilmos: Íme, az ember
Niall Ferguson: A tér és a torony
Robert Merle könyvekből csemegézett az Ectopolis.
2021.03.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Harminckilenc históriát tartalmaz a könyv a huszadik századból, a Habsburgokról, Hitlerrről, Hortyról és másokról. A történeteket leginkább a művészet, a műalkotások és az általuk megérintett sorsok kötik össze, tagadhatatlanul emberien.
A müncheni tanácsköztársaságról szól mai második regényük, ahol rövid időre, szinte hihetetlen módon, költők vették kézbe a hatalmat. A cselekmény az 1918 novembere és 1919 áprilisa közötti időszakot tárja elénk, amikor minden lehetségesnek tűnt egy röpke pillanatra. Radikális pacifizmus, közvetlen demokrácia, szociális igazságosság lebegett a levegőben, és az ezt kikiáltó köztásaság élén olyan írók álltak, mint Ernst Toller, Gustav Landauer és Erich Mühsam.
Fiziker Róbert: Leleplezett történelem
Volker Weidermann: Álmodozók forradalma
Fotópályázatra hív a Pest Megyei Önkormányzat! A pályázat célja, hogy a Pest Megyei Értéktár Bizottság nyilvántartásában szereplő értékeket bemutassa. Részletek a Biatorbágyi Fotóklub bejegyzésében.
2021.03.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Leveleken keresztül próbálja meg elérni egy balesetet követő kómából felépült kedvesét a „Tizenkilenc levél” c. regény főszereplője. A férfi gyerekkori szerelmét vette feleségül, de az esküvő utáni tragédia örökre kitörölte őt a lány emlékezetéből. A férfi azonban nem adja fel, szerelmük, kapcsolatuk túlságosan szép volt ahhoz, hogy örökre feledésbe merüljön, ezért elkezd róla leveleket írni a lánynak, hogy újra meghódítsa őt.
A „Svábok – Honnan indultunk?” c. könyv a hozzánk is betelepült sváb családok hétköznapjait, boldogulásukat igyekszik bemutatni még az áttelepülés előtti időszakból kezdve, regényes stílusban.
J. L. Perry: Tizenkilenc levél
Pichler Anita: Svábok
A Bábos Mesekuckó előadásai mindig nagy népszerűségnek örvendtek a könyvtár kisgyermekes Olvasói körében. Jó hír, hogy most újra részt vehetnek egy ingyenes, online előadáson, amihez csak regisztrálni kell! Az előadás Zoomon keresztül lesz elérhető, ami szintén ingyenesen beszerezhető.
Jó szórakozást mindenkinek!
2021.03.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
A hét utolsó könyvajánlója igaz történeten alapszik. A II. világháború alatt sokan próbáltak véget vetni a borzalmaknak Hitler életével együtt. A háború végén, majdnem három éven át irányította a Harmadik Birodalmat a náci vezér a Farkasodúból, ahol minden nap tíz nő tette kockára az életét azzal, hogy megkóstolta a Führer asztalára kerülő ételeket. A könyv főszereplője Rosa Sauer egyike volt ennek a tíznek. Huszonhat évesen egyedül kell megbirkóznia a mindennapi halálfélelemmel, szülei meghaltak, férjéről két éve nem hallott, mígnem felkelti az egyik SS tiszt érdeklődését, ami csak tovább tetőzi a nő problémáit. Szégyen, bűn, félelem vetekedik szerelemmel és lojalitással Rosella Posterino könyvében, a „Farkas asztalánál”-ban.
Rosella Postorino: A Farkas asztalánál
ÚJ KÖNYVEK AZ ABLAKBAN!
2021.03.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Több Rejtő Jenő történetet is kézbe vehet az, aki kikölcsönzi ezt a könyvet. „Az elsikkasztott pénztáros” négy rövidke írást tartalmaz, mindegyik klasszikus P. Howard-i jellemkomikum, tele nyelvi humorral. Az „Egy bolond száz bajt csinál” nem az ismert P. Howard művek sorát gazdagítja, de ugyan olyan hiteles és humoros figurákkal van tele, mint az előző elbeszélések. Főszereplője pedig nem más, mint Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegy feltalálója!
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elsikkasztott pénztáros / Egy bolond száz bajt csinál
Tíz olyan könyvet gyűjtött össze a Minimatiné, ami apákról szól apáknak. Nem csak hétköznapi, de pszichológus apák is megfordulnak a könyvek lapjain. Jó olvasgatást!
2021.03.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nyugodt kisvárosi életet senki ne keressen Peter Robinson regényének lapjai között, Alan Banks főfelügyelő városkájában ugyanis mindig történik valami. Ezúttal a helyi gazdák elhullott állataival indulnak a furcsaságok, ezt követi egy eltűnt fiatal leégett lakókocsija, a megfejthetetlennek tűnő nyomozást pedig egy szakadékba zuhanó teherautó rakománya között megtalált emberi maradványok terelik teljesen új vágányra.
Újabb skandináv krimi a könyvtárban! A Pókerjátszam alcímmel rendelkező könyvben Stockholm belvárosát furcsa bankrablás rázza fel. Az elkövetők ugyanis egy hétéves kislányt használnak a bűntett elkövetésére, aki óriási összeggel távozik a bankból. Senki nem tudja hová megy, kinek viszi a pénzt, de Leona Lindberg nyomozó nem csak elismert és nagy munkabírású szakember, hanem elég különc is ahhoz, hogy a rablók észjárásával tudjon gondolkodni.
Peter Robinson: Vágóhíd blues (Banks főfelügyelő 22.)
Jenny Rogneby: Leona
Ki ne szeretett volna cowboy-ként vagy indiánként nyargalászni a Vadnyugaton, miután elolvasott egy Karl May könyvet gyerekkorában? Talán az író maga is ezért ragadott tollat és helyezte a történeteit ebbe a vad környezetbe, hiszen ő sem járt ott soha, csak képzeletben.
2021.03.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
J. D. Robb könyvei népszerűek a könyvtárban is, így a sorozat rajongóinak nem kell bemutatni a könyvet, nekik csak annyit, hogy érdemes minél előbb előjegyzést kérni rá! ? Azoknak, akik nem olvastak még ebből a krimisorozatból, csak annyit, hogy aki szereti az okos és fordulatos bűnügyi nyomozásokat, az nem fog csalódni! Eve Dallas és férje ezúttal az Igazság Űrnője után nyomoz, akinek kilétére a szokásosnál nehezebben derít a páros fényt, a késlekedés pedig férfiak életébe kerül…
Ötven éve fordították J.D. Salinger regényét először magyarra. Az 1951-ben megjelent regény most új, modernebb szókinccsel, de ugyan azzal a mély tartalommal várja nem csak kamasz olvasóit, hanem azokat is, akik nem csak, hogy értik, mit is jelent a fiatalkori bizonytalanság, de azonosulni is tudnak az érzéssel.
J. D. Robb: Halálos vendetta (Eve Dallas 49.)
J. D. Salinger: Rozsban a fogó
Dashiell Hamett neve minden krimikedvelő szótárában alapfogalom kell, hogy legyen. Aki nem ismerné még Hamett koránt sem könnyű sorsát, azoknak itt a remek alkalom, hogy elmélyedjenek a hatvan éve elhunyt író életének meghatározó történéseiben.
2021.03.01.
INSTAGRAM
Tudtátok, hogy a könyvtárnak van Instagramja is? Ha nem, akkor itt az ideje követni minket ott is! A Facebookos oldaltól eltérően ott inkább a fiatalabbakat várjuk, ennek megfelelő tartalommal.
Kövessetek minket és szóljatok mindenkinek!
KÖNYVAJÁNLÓ
Krimi rajongók figyelem! Nem is kezdhetnénk a heti könyvajánlók sorát mással, mint egy jó kis gyilkossági üggyel! Lucas Davenport új munkahelyre kerül (így akik nem olvasták a sorozat előző részeit, azoknak sem kell aggódni, ez a regény tökéletes bekapcsolódási pont Davenport életébe), immár amerikai szövetségi marshallként igyekszik elkapni a bűnösöket. A pozícióval járó szabadság azonban gyorsan elveszti varázsát, amikor egy gyilkossági ügy miatt Davenportnak a drogkartellel versengve kell az elkövetőket megtalálnia.
Sára Júlia harmadik regényének címe egy olasz szó, mely ciklikus zenei művek lezárását is jelenti. De minden lezárás előtt ott van maga a történet is. A kérdés pedig, hogy a befejezés tényleg befejezés-e. Egy valaha híres, de már idősödő zongoraművész emlékei elevenednek meg a könyv lapjain, tele titkokkal, hazugságokkal, szexszel, szerelemmel, bűnnel és kísértéssel.
John Sandford: Arany préda (Lucas Davenport 27.)
Sára Júlia: Coda
2021.02.26.
Áramszünet!
Sajnos a mai áramszünet miatt a kölcsönzés szünetel és a beérkező üzenetekre sem tudunk azonnal válaszolni, de itt a Facebookon (és a honlapon is) várunk továbbra is mindenkit szeretettel, még pedig ma délután a legújabb VHPK-val!
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Mai alkalommal varázslatos ceruza- (vagy toll-) tartót készítünk! A megfestett üvegek nem csak a ceruzákat tartják meg, de meg is mutatják melyik Roxfortos házhoz tartozunk! A képen a Griffendél színeivel feldíszített üveg látható, de természetesen a letölthető anyagok között megtalálható a többi ház címere is! Szívesen megosztjuk az elkészült ceruzatartókat a könyvtár honlapján és itt, a Facebookon is! :D
Előre járóban pedig annyit, hogy jövő hónapban a ceruzáinkat fogjuk varázspálcákká változtatni! ?
Az elkészítés képei a Gyerekprogramok menüben találhatóak!
2021.02.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Immár a tizennyolcadik kötete érkezett meg Scarrow népszerű római-kori regényfolyamának. A „Róma árulói” c. regényben a Párthia ellen tervezett hadjárat kerül veszélybe, mert úgy tűnik valaki folyamatosan tájékoztatja az ellenséget a római csapatok gyengeségeiről, akik a tél beállta előtt nem vonulhatnak hadba. Catót tehát elküldik Párthiába, hogy időt nyerjenek a felkészülésre, azonban az őt kísérő emberek nem túl megbízhatóak, így az út veszélyesebbnek ígérkezik, mint az eddigiek valaha.
Egy európai család történetét meséli el mai második könyvünk, a második világháborútól egészen napjainkig. Gérladine Schwarz kutatása néhány irattal kezdődött, amit a pincében talált. Nagyapja az árjásítás időszakában megvett egy zsidó tulajdonú céget, majd a háború után nem volt hajlandó jóvátételt fizetni az egykori tulajdonosok egyetlen túlélő tagjának. Geraldine emiatt kezdi el kutatni a családja történetét, évtizedeken és országhatárokon keresztül átívelő igyekezettel. Nem csak saját családtagjaival beszélgetett, vagy iratokat böngészett, hanem készített interjúkat túlélőkkel is, és végig egy dolog foglalkoztatta. Hogyan nézünk szembe a történeteinkkel, hiszen a múltunk tanító erejű, és a mai világban, amikor a jobboldali populista áramlatok újra előretörnek, mindennél fontosabb, hogy emlékezzünk.
Simon Scarrow: Róma árulói (Egy vakmerő római kalandjai a hadseregben 18.)
Géraldine Schwarz: Emlékezet nélkül
A kortárs spanyol irodalom öt kiemelkedő alakját hozza kicsit közelebb hozzánk ez a cikk, melyben szó van többeket között Carlos Ruiz Zafónról is, akinek regényei nálunk is nagy népszerűségnek örvendenek.
2021.02.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szabó Magdát talán nem kell sok mindenkinek bemutatni, de mindig akadnak olyanok, akik csak most ismerkednek meg ezzel a költő legendával. Ezért őszinte örömmel ajánljuk minden Szabó Magda rajongónak és jövőbeni rajongónak is a „Szüret” c. válogatást, amivel könnyű lesz az ismerkedés!
A mi lett volna ha, olyan kérdés, amit inkább jobb nem feltenni, hiszen választ soha nem kaphatunk rá, de a találgatások megkeseríthetik a napjainkat. Kivéve, ha egy romantikus történet főszereplői vagyunk, akinek nem csak, hogy megadatik, hogy feltegye a kérdést, de az is, hogy választ kapjon rá. Lydia váratlan veszteséggel kell, hogy szembenézzen, amikor Freddie, akivel tíz éve elválaszthatatlanok, autóbalesetben meghal. Az életében viszont röviddel ezután felbukkan valaki, aki szeretne maradni is, de Lydia úgy érzi nem tudja Freddie-t elengedni. Aztán váratlanul, valami megmagyarázhatatlan miatt, lehetőséget kap arra, hogy megnézze, mi lett volna ha..
Szabó Magda: Szüret
Josie Silver: Lydia Bird két élete
A könyvtár legjobb helyen egy kényelmes, új épületben van, de azért meg van annak a varázsa is, ha egy 110 éves fa odvában talál otthonra!
2021.02.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Önéletrajzi regény mai első ajánlatunk, méghozzá magyar szerző tollából. Teply Tamás 11 svájci frankkal vágott neki a nagyvilágnak, mindennemű nyelvtudás nélkül, ami még a mai technológiailag támogatott világban is bátor dolognak számítana. Svájc után járt Haitin, a Fülöp-szigeteken, Izraelben de még Azerbajdzsánban is, ahol belekóstolt a kapitalista befektetők világába. Az élete nem volt könnyű, de annál kalandosabb, ami olvasnivalónak tökéletes kombináció!
Colm Tóibín neve ismerős lehet a könyvtár Olvasóinak, hiszen az író tollából született meg a nagy sikereket elért Brooklyn c. regény is. Ez alkalommal Írországban játszódik a történet, méghozzá az 1990-es évek elején. Három nő történetével ismerkedhetünk meg, akik hosszas viszálykodás után végre békét kötnek. A törékeny békeszünet a haldokló Declan miatt jön létre, aki Helen imádott öccse. Az anyjuk és nagyanyjuk a saját problémáit félretéve csatlakozik a fiúhoz, és annak két barátjához, hogy együtt jelentsenek vigaszt Declannek, ez azonban nem megy olyan egyszerűen, mint szeretnék.
Teply Tamás: Egy majdnem tökéletes férfi meséi
Colm Tóibín: A blackwateri világítóhajó
Versmondó kisgyerekes családok figyelem! A magyar költészet napjára szervezi a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtára azt az online versmondó versenyt, amire minden iskolás korú gyermek nevezhet, április 1-ig. Részletek a honlapon!
2021.02.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Eljött a szuperhősök ideje! Legalábbis azé, akit egyszer egy radioaktív pók megcsípett és emiatt háztetőkön ugrálva segíthet a bajbajutottakon. A csodálatos Pókember sok kisgyerek fantáziáját ragadja meg, nem csak a ragadós pókháló miatt, hanem azért is, mert szinte minden gyerek szeretne hős lenni. Pókember rövid kalandjait megtaláljátok a könyvtárban!
5 perces Pókember történetek (Marvel - 5 perces történetek)
Szeretnénk felhívni minden kedves Olvasónk figyelmét, hogy a február 26-i áramszünet a könyvtárat is érinti, tehát aznap (most pénteken) zárva tartunk. A beérkezett e-maileket így kis késéssel fogjuk tudni, hétfőn, megválaszolni. Köszönjük a türelmet és a megértést!
2021.02.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvből megismerhetjük a magyar történelem elmúlt ezer évének 11 lázadó csoportját, az utolsó pogányokkal kezdve és a rendszerváltókkal befejezve. Minden csoportot három szempontból vizsgált meg Romsics Ignác, milyen szociális háttérrel rendelkeztek a rebellis csoportok, honnan jöttek és miért lázadtak fel.
Mai második könyvünk írója nem kisebb téma elemzésének vágott neki, mint a fasizmus születésének, kialakulásának és elterjedésének okai. Ezekre próbált magyarázatot keresni, mert hiába volt Mussolini karizmatikus vezető, de ez önmagában még nem lett volna elég arra, hogy az akkori olaszok nagy része felsorakozzon a mozgalom mögé. Korabeli levelek, naplók, újságcikkek és titkosrendőrségi akták is segítették Romsics munkáját, aki látleletet ad a fasizmus befolyásáról az akkori és a mai olasz átlagember életében.
Romsics Ignác: Magyar rebellisek
Christopher Duggan: A bódult nemzet
Sokan nem tudják mit is jelent könyvtárosnak lenni, a sztereotípiákról és a szakmáról úgy általánosságban beszélgettek a Halis Podcast legutóbbi számában, ami ingyenesen elérhető a Youtubeon. Aki szeretné tudni mi is zajlik pontosan a könyvtár falai között, annak érdemes belehallgatnia az adásba. Pályaválasztóknak kifejezetten ajánlott! ?
2021.02.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
A huszonéves Katy Speed gyakran nézegeti a szemközti házat, no nem azért, mert maga az épület kötné le. Annak lakója, a gyönyörű és jómódú Gloria az, aki a lány érdeklődésének középpontjában áll. A nő ugyanis tökéletesnek tűnő életét rejtélyes események fűszerezik. Szombatonként egy fekete kocsis nő látogatja, aki néha nőket és azok gyerekeit hozza magával. Katy anyja meg van győződve róla, hogy a nőnek alvilági kapcsolatai vannak és csak rossz hatással lehet a közösség életére. Amikor azonban egy váratlan tűzeset miatt a leégett ház romjai között megtalálják Gloria és lánya holtestét, az apját pedig letartóztatják gyilkosság vádjával, Katy már nem biztos benne, hogy a titokzatos látogatók az elkövetők, de azért nyomába ered a tragédia valódi felelősének.
Lesley Pearse: Ház az utca túloldalán
Március 8-a lesz a határideje annak a rajzpályázatnak, amit Gábor Áron emlékére hirdetett meg „Harang voltál, légy a szabadság hirdetője!” címmel a Kecskeméti Katona József Múzeum és az Alapítvány a ’48-as Hősökért. 5-18 éves korosztályba tartozó gyerekek és fiatalok rajzait várják a cikkben megadott módon és címre. Jó rajzolást mindenkinek!
2021.02.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Hókuszpókusz” nem varázslatokról szól, bár rejtélyes kérdések válaszainak nyomába ered. Vonnegut egyedi stílusban, fekete humort vegyítve emberiességgel írta meg annak a kitalált börtönlázadásnak a történetét, amit fehér ember szervezett egy amerikai börtönben, ahol csak feketéket őriznek, méghozzá Japán működtetéssel. Az ismeretlen fehér ember korábban a börtönnel szemben tanított gazdag fehér diákokat. Vajon ki is ez a titokzatos nevelőtiszt és miért tör ki a váratlan lázadás? A választ megtaláljuk a könyv lapjain raboskodó szavak segítségével!
Az 1950-es évekbeli Erdélyben játszódik Tompa Andrea regénye. Négy főszereplője, három nő és egy férfi, nem csak a kor történelmi eseményeivel, hanem egy kibontakozó szerelmi háromszög zavaros hatásaival is kénytelen szembenézni a négy egyedi hangon, négy külön szemszögből megírt történetben.
Kurt Vonnegut: Hókuszpókusz
Tompa Andrea: Omerta
József Attila rajongók figyelem! Múlt héten egy eddig ismeretlen vers került elő, még pedig állítólag az első Edit vers, az költő kézírásával teleírt notesztöredéknek köszönhetően.
2021.02.16.
KÖNYVAJÁNLÓ
Első könyvünket 10 éves kortól ajánljuk. Az igazi gyermeki humorral fűszerezett történet főszereplőivel mesés kalandokat élhetnek át az olvasó gyerekek. Együtt építhetnek sárkánycsapdát, lehetnek majdnem nindzsák és rohangálhatnak, nevethetnek a barátság fontosságáról szóló könyv lapjai között Zsével, Artúrral, Borisszal és Juliannával.
CD melléklettel érkezett könyvtárunkba Tarbay Ede legújabb könyve. Az olykor nagyotmondó Háry János egykor versbe szedett története nem csak a könyv lapjain elevenedik meg betűk segítségével, de a CD-t hallgatva dallamok szárnyán is.
Varga Bálint: Zsé meg a haverok
Tarbay Ede: Háry János
Hamarosan magunk mögött hagyjuk a Farsang időszakát, de ez nem jelenti, hogy ne tudhatnánk meg érdekességeket a karneváli időszakról. Kezdve azzal, hogy vajon honnan is származik maga a karnevál szó? Biztosan lesz, akinek meglepetést okoz a magyarázat!
2021.02.15.
Február 14-e nem csak a Szerelmesek napja, hanem a Nemzetközi Könyvajándékozás Napja is egyben. Az országban nem csak könyvtárak csatlakoztak a kezdeményezéshez, hanem akár magánszemélyek is, melynek célja, hogy minél több gyerek kezébe kerüljön könyv, aminek mi nagyon örülünk. Idén a Biatorbágyi Általános Iskola is sok-sok könyvel készült a tegnapi napra.
Aki mostanában elsétált a könyvtár mellett, már vethetett egy pillantást az „Új könyvek” ablakunkra. A célunk ezzel a különleges ablakkal az, hogy annak ellenére, hogy nem látogatható a könyvtár a megszokott módon, mégis csak legyen az Olvasóknak lehetősége egy kicsit window shoppingolni (ami szó szerint ablak vásárlást jelent), vagyis nézegetni a könyveket, hogy megtalálják azt, ami őket hívja! Az ablakba kitett könyvek rendszeresen cserélődnek, így érdemes elnézni felénk! ?
2021.02.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
A tizenegy éves Lénának nincs testvére, de van igazi legjobb barátnője, fél a hápogó kacsáktól, de szereti a kiskutyákat, szeret focizni is, de amit a legjobban szeret, az a lista írás. Szerinte a listák segítenek könnyebben átgondolni a dolgokat és dönteni. Léna ugyanis nagyon fél attól, hogy rossz döntéseket hozzon. A listák segítségével igyekszik kibékíteni az egyre többet veszekedő szüleit is, amikor pedig ez nem sikerül, a következmények feldolgozásában is rájuk támaszkodik. A második könyv szól a válás utáni helyzetről, amikor a kislány világa feje tetejére áll, és a formálódó új családokban saját helyét keresgéli. Léna életében egyre több a titok, a szülei pedig azt veszik észre, hogy az addig aranyos kislányuk hirtelen szörnyű dolgokat kezd el művelni, ami miatt rájönnek, hogy bizony Lénára is oda kell figyelniük és végre megkezdődhet a lassú megbékélés.
Francine Oomen: Léna listái (Léna 1.)
Francine Oomen: Léna titkai (Léna 2.)
Magyarországon 3 Kis Szabad Könyvtár létezik, de most már az Antarktiszon sem kell könyv nélkül maradniuk az olvasásra vágyóknak!
2021.02.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Új könyvsorozat a könyvtárban! „A varázslatos virágbolt” c. sorozatban minden virág mögött varázslat rejlik. A virágbolt tulajdonosa, Abigél néni, virágvarázsló. Viola is rendelkezik varázslatos képeséggel, de még nem használhatja a virágoskönyvet, ami egy ősrégi varázskönyv, mert túl kicsi hozzá. Az első könyvben eltűnik Nelson úr, Abigél néni macskája, és hamar kiderül, hogy nem csak ez a cica hiányzik. Viola elindul, hogy felkutassa nyávogó barátját, ehhez pedig csak a megfelelő virágot kell megtalálnia. A második könyvben pedig Viola nekilát kideríteni, hogy igaz-e, hogy Emma minden gyerekre balszerencsét hoz.
Gina Mayer: Az eltűnt macskák (A varázslatos virágbolt 1.)
Gina Mayer: A titokzatos kislány (A varázslatos virágbolt 2.)
Az Országos Széchenyi Könyvtár Facebook oldalán naponta találhatunk bejegyzéseket #napom címkével ellátva, mely az adott napra vonatkozó érdekességet tartogat. Múlt hétre esett Széchenyi Lajos halálának évfordulója, aki 1827. május 5-én 10 ezer ezüstforinttal járult hozzá a könyvtár könyvásárlásához.
2021.02.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Lindbergh történetét Ifjabb Charles Augustus Lindbergh, amerikai pilóta élete ihlette, aki 25 évesen átrepülte az Atlanti-óceánt, leszállás nélkül. A gyerekeknek szóló könyv főszereplője egy kisegér, aki hasonló hőstettre készül, mint emberi megfelelője, Spirit of St. Louis nevet viselő egymotoros repülőgépén.
Torben Kuhlmann: Lindbergh (Lindbergh 1.)
Több mint 2600 digitalizált hangfelvétel vált szabadon hozzáférhetővé a nagyközönség és a kutatók számára az Országos Széchényi Könyvtár legújabb, Hangtár elnevezésű digitális adatbázisában. Nem csak szórakoztató zenét (katonazenét, operettet, filmdalokat, tánczenét vagy korai dzsesszt), de magyar nótát és népzenei vonatkozású felvételeket is találunk az adatbázisban.
2021.02.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Ropi naplója” c. sorozat rajongóinak nem kell bemutatni Jeff Kinney-t. Ebben a sorozatban Rolanddal és legjobb barátjával, Gargoval, a Barbárral kelhetünk útra, hogy megmentsük Roland anyukáját a Havas Haramia karmaiból!
Mai második könyvünk biztosan jó mulatság lesz, ha este együtt olvassuk a gyerekekkel. A könyv, több rövid történettel adja meg az esti mesélések hangulatát, melyekben szerepelnek orrszarvúvá vált díványok, külföldi nyaralásra induló káposztaférgek és maga a Mumus is, akitől mára már senki nem fél, ezért belemászik a Facebookba, hogy onnan rémítse halálra a család minden tagját.
Jeff Kinney: Rowley Jefferson bitang király kalandja (Egy Bitang Jó Fej Srác Naplója 2.)
Andrus Kivirähk: A mumus és a Facebook
Extrém olvasási fotópályázatot hirdetett a Békés Megyei Könyvtár, amire bárki jelentkezhet. Vicces vagy különleges helyen vagy pozícióban is lehet olvasni, és most még nyerhettek is vele! Beküldési határidő március 1. További részletek az esemény oldalán.
2021.02.08.
Megérkezett a tavasz a könyvtárba! A hóvirágok nem csak a jobb idő közeledtét jelzik, de négy fajtájukból egy természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj is, emiatt pedig védett. Ha kikeleti hóvirágot nem is láttunk gyakran, de a saját kertünkben virágzónak is ugyan úgy tudunk örülni.
Ha valakinek van szép hóvirága a kertben, ossza meg velünk a képet! Ha esetleg van olyan könyve, ami ezekhez a szép virágokhoz kapcsolódik, és azt (is) megosztja velünk, annak még jobban örülünk!
KÖNYVAJÁNLÓ
Öt éves kortól ajánljuk Pingvin történetét a gyerekeknek. Levelezéssel alakul ki barátság a szavannán élő Zsiráf és a Bálna-tengeren élő Pingvin között, amiben Pelikánnak is nagy része van, hiszen ő az, aki unalmában postát nyit és ezzel elindítja a barátsághoz vezető üzenetek áradatát.
Kisgyerekként sokunk nézett fel a csillagokkal megszórt égbolt, arról álmodozva, hogy ha felnő, ő is az égbolt titkait fogja fürkészni. Sokunk elfelejtette ezt az álmot mire felnőtt, de Balázs Júlia sosem adta fel a csillagokról szőtt álmait. Sőt, nem csak, hogy nem adta fel, de a Sváb-hegyen valaha álló csillagvizsgálóban olyan munkát végzett és olyan felfedezéseket tett, amiket egy nőtől akkoriban nem vártak el. A könyvet hatéves kortól ajánljuk.
Megumi Iwasa: Szeretettel üdvözöl: Pingvin
Kertész Edina: A lány, aki csillagász lett
2021.02.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az első „Klikk” könyv a New York-i Octavian nevű gimnázium világába kalauzolja el az olvasókat. Az itteni gazdag szülők mind ide szeretnék járatni gyerekeiket, bár azt nem tudják, hogy a felvételi nem a legnehezebb része lesz az idejárók életének. Az iskolát ugyanis a KLIKK elnevezésű csoport uralja, ők mondják meg ki menő és ki nem, egy szóval elintézhetik, hogy valaki élete felfelé íveljen vagy mélyrepülést vegyen. Azonban mikor Claire megérkezik a suliba, a KLIKK-nek alaposan meggyűlik a baja a floridai trónkövetelővel.
Max Lucado szívet melengető történetének főszereplője Pancsinelló, a foltmanó, akiről már bizony lepattogzott a festék, csak szürke pontra számíthat a mindennapi jutalom osztáskor. A foltmanók, apró, fából készült emberek, ugyanis nap mint nap ugyan azt csinálják. Arany csillaggal jutalmazzák azt, aki csinos és jóvágású vagy különleges képessége van, és szürke ponttal azokat, akiket az idő foga már megrágott egy kicsit. De Éli, a fafaragómester segít felismerni Pancsinellónak, hogy attól függetlenül, hogy a többi foltmanó mit gondol róla, ő is értékes.
Lisi Harrison: Klikk (Klikk 1.)
Max Lucado: Értékes vagy
A farsanghoz kapcsolódó dalokat, verseket és meséket gyűjtött össze a Minimatiné a következő cikkben.
2021.02.04.
KÖNYVAJÁNLÓ
Simon Sebag Montefiore, az újkori orosz történelem egyik legismertebb szakértője. Könyvében lenyűgöző hitelességgel és pontossággal tárja elénk az orosz hétköznapokat a huszadik századon átívelve. Szásenyka dicsőséges, de tragikus történetén keresztül megismerhetjük a cári Oroszország végnapjait és a sztálini terror legsötétebb óráit is.
Az Eragon történetek írója újabb világot tár elénk legújabb könyvének első részében, mely a sárkányokkal teli regény után, most a csillagok közé varázsolja az olvasókat. Kira Navárez xenobiológus, gyerekkori álmát váltja valóra, mikor egy kolonizálatlan bolygón vállal kutatómunkát. A rutinszerű felmérés azonban rövidesen rémálommá változik, mikor idegen életforma nyomaira bukkannak. A misszió tagjai halálos veszélybe kerülnek, Kirának pedig az életéért kell futnia, miközben kitör a galaktikus háború a Földért és gyarmataiért, az egyetlen reményt az emberiség sorsáért folytatott küzdelemben pedig a lány jelentheti.
Simon Sebag Montefiore: Szásenyka
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt (1. rész)
A krimiket tartalmazó polcok előtt, mikor nyitva van a könyvtár, mindig találni olvasót. A műfaj úttörő, meghatározó könyveiből állított össze egy hetes listát a következő cikk.
2021.02.03.
KÖNYVAJÁNLÓ
A normális gyerekkor ismeretlen szó Buster és Annie Fang szótárában. Szüleik, Caleb és Camille Fang egész életüket az emberek meghökkentésének szentelték, mint performanszművészek. A gyerekek, nem meglepő módon, első alkalommal otthagyták az őrültebbnél-őrültebb alkotásokat, melyeknek ők is gyakran részesei voltak, mígnem egy váratlan esemény következtében kénytelenek lesznek hazatérni. Szembe kell nézniük nem csak saját abszurd gyerekkorukkal, hanem szüleik abszurd öregedésével is. Az Életképtelenekből 2015-ben Nicole Kidman, Christopher Walken és Jason Bateman főszereplésével mozifilm készült.
Az „Elrabolt életek” c. történet valós eseményeken alapul. A két idősíkon futó történet egyik szálának főszereplője a tizenkét éves Rill, akit a kistestvéreivel együtt egy nap idegenek visznek el a tennessee-i árvaházba, mikor szüleik távol vannak otthonról. A kislány hisz az ígéretnek, miszerint hamarosan hazatérhetnek, de rövidesen rá kell jönnie, hogy az egész csak hazugság. A másik szál napjainkban játszódik, főszereplője a szövetségi ügyészként dolgozó, felfelé ívelő karrierrel rendelkező Avery. A nő kénytelen hazatérni, hogy beteg édesapját ápolja, egy véletlen találkozás pedig olyan kérdéseket vet fel benne családja történetével kapcsolatban, amiket nem sokáig tud figyelmen kívül hagyni…
Irvin D. Yalom könyve egy jó nevű pszichiáter utolsó évéről szól, akinél egy rutinvizsgálat gyógyíthatatlan és agresszív bőrrákot állapít meg. A férfit a váratlan helyzet rákényszeríti arra, hogy megpróbálja elvarrni az elvarratlan szálakat, hogy segítsen azokon, akiken karrierje kezdetén még képtelen volt. Felkeresi tehát egykori páciensét Philip Slate-et, aki szexfüggősége miatt fordult hozzá húsz évvel korábban. A férfi azonban azt állítja sikerült meggyógyulnia, még pedig Arthur Schopenhauer pesszimista tanításainak köszönhetően. Ennek ellenére Julius meghívja egykori páciensét a terápiás csoportjába, ahol a vészesen fogyó idővel versenyt futva próbálnak közösen segíteni az érzelmeit kifejezni képtelen, kapcsolatfóbiás Philipnek.
Kevin Wilson: Életképtelenek
Lisa Wingate: Elrabolt életek
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Napra-forgó farsangi mulatság lesz virtuálisan, február 6-án, szombaton 10 órától. Az otthoni farsang is lehet szórakoztató, csak jó társaság, finomságok és zene kell hozzá! Az ingyenes előadás az Újpalotai Közösségi Ház youtube csatornáján lesz megtekinthető és később visszanézhető.
2021.02.02.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tormay Cécile nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a magyar sors nagyregényének megírását. Ebben a könyvben, mely három írást tartalmaz („A csallóközi hattyú”, „A túlsó parton” és „A fehér barát”), a középkori Magyarország történetébe pillanthatunk bele Ung, a fiatal magyar vitéz szemén keresztül. A fiatal férfi, szerelmének elvesztése és a tatárjárás rémségeinek átélése miatt, kétségbeesetten fordul az egyetlen megmaradt érzéshez, amivel a helyzetét kezelni tudja, a hazaszeretethez. Mindent megpróbál megtenni azért, hogy visszavezesse az elcsüggedt magyar népet a magyar ősvalláshoz. Azonban a kísérlet kudarcba fullad, ő pedig szerzetes lesz, megértvén, hogy Istennek mindig céljai vannak a szenvedéssel.
„Rózsa Sándor nálunk” c. könyv is a múltba tesz kirándulást, de ez alkalommal nem megyünk olyan messzire. A XIX. század második felében a Szeged környéki pusztákon élő, a természettel közeli viszonyt ápoló, saját törvényekkel rendelkező betyárok életébe pillanthatunk be a könyv lapjain keresztül.
Tormay Cécile: Az ősi küldött (Az ősi küldött 1-3.)
Tömörkény István: Rózsa Sándor nálunk
Idén lett negyven éves a Vuk c. könyvből készült rajzfilm. Maga a történet bizony már elmúlt nyolcvan éves, de mai napig ugyan úgy magával ragadja a fiatalabb és az idősebb olvasókat.
2021.02.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyvünk 2014-ben irodalmi Pulitzer-díjat kapott a legjobb regényért. Stephen King is nagy rajongója a könyvnek melynek főszereplője egy tizenhárom éves fiú, Theo, aki csodálatos módon túléli azt a katasztrófát, amely örökre megváltoztatja az életét. Miután elveszti édesanyját, egyedül marad New Yorkban, ahol végül egy jómódú barát családja fogadja be. Azonban a fiú számára ez a világ idegen, az édesanyja utáni sóvárgását pedig csak egy kicsi, varázslatos festmény enyhíti, ami viszont az alvilágot hozza túlságosan is közel. A díjnyertes történet a veszteségről, a megszálltságról, ezek túlélésérő és az önmagunk megtalálásának örökös vágyáról szól.
Donna Tartt: Az Aranypinty
100 éve született Mészöly Miklós. Ennek kapcsán vette alaposabban szemügyre az Ectopolis „Az atléta halála” c. regényt, melyet a Magvető Könyvkiadó és a Szépirodalmi kiadó is visszautasított az 1960-as évek elején. Az író azonban nem volt hajlandó átdolgozni a regény, melyet végül 1965-ban a francia Seuil Kiadó jelentet meg először. A regény kalandos útjáról és jelentőségéről olvashatunk a cikkben.
2021.01.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
A tavaszra készülve ajánljuk ezt a két szakkönyvet. Még nem mehetünk ki a szabadba, hogy kertészkedjünk, de ha valaki szeretné zöldebbé varázsolni az otthonát, annak segítség lehet Rácz Zoltánné könyve, amiben 150 különleges dísznövényt és gondozásukat mutatja be.
Marie Kondo neve szinte mindenkinek a rendet és tisztaságot jelenti. A japán származású szerző sokak életébe hozta meg a rendszerezettséget és rendet, most pedig a könyvtár Olvasóinak is lehetőségük van arra, hogy kipróbálják a módszert, amivel könnyen teremthetünk rendet a káoszból.
Rácz Zoltánné: Különleges dísznövények otthonunkban
Marie Kondo: Rend a lelke mindennek
Szabados Ágnes, az RTL Klub híradósa is egyetért azzal az állítással, hogy teljesen mindegy mit olvasunk, csak olvassunk! Az általa indított kihívás a „Nincs Időm Olvasni Kihívás” a cikk írásakor már 25 ezer embert ért el, növelve azok számát, akik rendszeresen könyvet ragadnak. Az interjúban olvashatunk arról, hogyan és miért született meg a kihívás ötlete, valamint, hogy a végzett irodalomterapeuta mit és miért szeret olvasni.
2021.01.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem kevesebb, mint 365 mesét rejt ez a könyv a Disney-től, méghozzá kifejezetten fiúknak válogatva. Természetesen ez nem jelenti, hogy lányok ne olvashatnák a meséket, de néha jó érzés lehet, ha egy könyv kifejezetten a kisfiúkat szólítja meg. A rövid mesék között régi klasszikusokat és új történeteket is találhatunk az év minden napjára.
A könyvet 5 éves kortól ajánljuk.
Disney – 365 mese fiúknak
Január 30-tól egészen február 2-ig tart a Mackófarsang, sok medvés történettel, letölthető tartalmakkal és élő bejelentkezésekkel a Fővárosi Állatkerttől. Nézzétek meg ti is, hogy a medve vajon meglátja-e majd az árnyékát február 2-án!
2021.01.27.
KÖNYVAJÁNLÓ
A gyerekek nagy kedvence lehet ez a sorozat, hiszen ki ne vágyna arra, hogy egyszer csak titokzatos csomagot kapjon, amiből egy élő, havat magával hozó, plüssfigura ugorjon ki, aki Icy (azaz Jeges) névre hallgat. Bizony ez történik Nemoval az első könyvben, a következő kötetek pedig újabb csomagokat, és újabb kalandokat rejtenek magukban!
Charlotte Habersack: Harap! (Ne nyisd ki 1.)
Charlotte Habersack: Taknyos! (Ne nyisd ki 2.)
Charlotte Habersack: Szomjas! (Ne nyisd ki 3.)
Szántó Dániel könyvei nálunk is megtalálhatóak a könyvtárban. A sikeres krimiíróval az Ectopolis készített interjút legújabb könyvének, az „Egy pap vallomása” megjelenésének kapcsán. Az író harmadik könyvének megszületéséről, írói szokásairól és kedvenc könyveiről is olvashatunk az interjúban.
2021.01.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Első könyvajánlónk ma a költészetet kedvelőknek szól. Reményik Sándor kiadatlan verseit és kisprózaiírásait tartalmazza a „Rianás”. A rendszerváltás után vált elérhetővé a költő munkásságának nagy része, amit 1945-ig leginkább a házsongárdi temető öreg fái és az erdélyi magyarok őriztek, ebben a kötetben azonban több, mint harminc új verset és lírai hangvételű prózaverseket ismerhetünk meg.
A „Védtelenül” a pszichológiai thrillerek kedvelőinek szól. Főszereplőnk, Katie, sosem volt egy nyugodt típus, de a trauma, hogy a barátja majdnem végez vele, csak tovább ront a dolgokon. Édesanyja javaslatára beleegyezik, hogy lakást cseréljen egy időre a másod-unokatestvérével, aki Londonban él. A bostoni lány azonban nem a nyugalmat találja meg az új környezetben, mert érkezése után fedezi fel a tényt, hogy a szomszédságában megölnek egy lányt, a gyanú pedig hamar a másod-unokatestvére terelődik...
Reményik Sándor: Rianás
Peter Swanson: Védtelenül
145 éve született a világhírű Jack London. Sokszor haljuk, hogy „írj arról, amit ismersz”, de ennek ellenére sok író tölti mindennapjait a szobája kényelmében. Nem így tett azonban a „Fehér Agyar” szerzője, az ő élete legalább olyan kalandos volt, mint képzeletének szüleményei.
2021.01.25.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jó hír a Daborah Harkness rajongóknak! A könyvtárban is nagy népszerűségnek örvendő írónő (korábbi trilógiája, a „Mindenszentek trilógia” könyvei nálunk is megtalálhatóak) újabb történettel örvendezteti meg a vonzó vámpír, Matthew de Clermont rajongóit. Ebből a könyvből megtudhatjuk részletesebben, hogyan ismerkedett meg Matthew Marcus McNeillel, az akkor fiatal sebésszel, akit a korábbi könyvekből már ismerhetünk.
Deborah Harkness: Az idő rabjai
Bár a könyvtárban tavaly változott a beiratkozás ideje (már nem naptári évre szól, hanem a beiratkozás napjától számítva egy évre), de sokan tavaly ilyenkor iratkoztak be az aktuális évre, ami azt jelenti a következő kölcsönzéskor megint szükség lesz a beiratkozási lap kitöltésére. Hogy meggyorsítsuk a folyamatot, már elérhető a beiratkozási lap a honlapon, pdf formátumban (keressék a Címlapon!). Sajnos word formátumban nem áll módunkban feltenni a dokumentumot, de remélhetőleg azok, akik ki tudják otthon nyomtatni, gyorsabban tudnak végezni, amikor szükség lesz a beiratkozás megújítására. A beiratkozás érvényesítéséhez továbbra is szükség van érvényes lakcím és személyi igazolvány bemutatásához, ezért az iratokat is kérjük mindenképpen hozzák magukkal. Ha kiskorút iratnak be, akkor az ő irataira is szükség lesz.
Köszönjük szépen a megértést és a segítséget!
2021.01.22.
Ma ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ha máshogy nem is, de virtuálisan mindenképpen! Jó szórakozást kívánunk mindenkinek az este 5 órakor kezdődő Irodalmi Teaház műsorához, a Juhász Ferenc Művelődési Központ Facebook oldalán!
Ma este, szintén a Magyar Kultúra Napja alkalmából, Csuja Imre verses előadását tekinthetjük meg a Facebookon.
Szintén online módon lesz elérhető a MÜPA műsora, amit a honlapjukon és a Youtube csatornájukon közvetítenek élőben. A magyar kultúra napja ünnepének hivatalos hangversenyét a Pannon Filharmonikusok adja a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, közönség nélkül. Jó szórakozást hozzá!
Végezetül pedig a Magyar Állami Népi Együttes műsorát szeretnék mára ajánlani, különleges, erre az alkalomra válogatott felvételeket tekinthetünk meg a népi együttes Youtube csatornáján este. Részletek a Facebookos esemény oldalán!
KÖNYVAJÁNLÓ
A világhírű, irodalmi Nobel-díjas Maeterlinck történeteit öntötte új formába Gimesi Dóra, megőrizve az eredeti szöveg díjnyertes elemeit, a szöveg költőiségét és az erős képiséget. A kötetet Rofusz Kinga illusztrációi keltik életre.
Gimesi Dóra · Maurice Maeterlinck - A kék madár
2021.01.21.
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Ez alkalommal kicsit kézműveskedni fogunk a VHPK új foglalkozása alkalmából. Mivel a klub alapja az olvasás, a Harry Potter könyvek szeretetének továbbadása, mi sem lehetne jobb, mint készíteni egy Harry Potteres könyvjelzőt!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Sherlock és Lupin” c. sorozat nagy népszerűségnek örvend a könyvtár fiatalabb olvasói körében. Örömmel értesítjük őket, hogy újabb három kötettel bővült a Sherlock Holmes és Arséne Lupin képzeletbeli gyerekkori barátságán alapuló sorozat.
Irene Adler – Rókavadászat gyilkossággal (Sherlock, Lupin és én 9.)
Irene Adler – Az ármány kikötője (Sherlock, Lupin és én 11.)
Irene Adler – A búcsú hajója (Sherlock, Lupin és én 12.)
2021.01.20.
KÖNYVAJÁNLÓ
Amanda Prowse könyve egy olyan nő, anya történetét mutatja be, akinek az élete mindenki által irigyelt, tökéletesnek tűnő. A valóság azonban ennél sokkal sötétebb, zárt ajtók mögött csak szenvedés vár az asszonyra. A könyv azt a folyamatot mutatja be, amíg Kathryn végre eljut odáig, hogy felvegye a harcot és megváltoztassa a sorsát, mellyel nem csak a gyerekeinek, de saját magának is tartozik.
„A Sárga Nyíl” c. kis könyvecskében két novellát találunk. Az első, a címadó novella a szovjet mindennapokat mutatja be, a honnan jöttünk, hová megyünk kérdéskört itt egy örökké zakatolva haladó vonat testesíti meg, ahol a rajta élő emberek nem is mindig tudják, hogy egy vonaton utazva töltik az életüket. A második, a „Remete és a Hatujjú” pedig egy a társadalomból kitaszított torzszülött és egy megvilágosodott elme beszélgetésébe enged bepillantást, melyből talán kiderül kik is ők és hová tűnnek a társaik, nekik pedig mit kéne tenniük, hogy életben maradhassanak.
Ha valakinek be kell mutatni Piszkos Fredet vagy Fülig Jimmy-t, akkor itt az ideje, hogy kézbe vegye mai harmadiknak ajánlott könyvünket! ?
Amanda Prowse – Mit vétettem?
Viktor Pelevin – A Sárga Nyíl
Rejtő Jenő – Piszkos Fred, a kapitány (Piszkos Fred 2.)
Jó hír leendő drámaíróknak! Kihirdette a 2021-es évre tervezett Örkény István drámaírói ösztöndíj pályázatát a Petőfi Irodalmi Múzeum. A feltételekről és a jelentkezés módjáról bővebben itt.
2021.01.19.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az érdekesen szokatlan keresztnévvel rendelkező írónő könyve romantikus regény, de nem a könnyen fogyasztható kategóriából (bár azzal sem lenne semmi baj). Főszereplője a vegyes családból származó Tamira, váratlanul megörököl egy szállodát Nairobiban. A lány, élve a lehetőséggel, hátrahagyja mindazt, ami nem működik az életében, hogy kipróbája magát szállodaigazgatóként. A varázslatos környezet, a kibontakozó szerelem mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy Tamira végre megtalálja önmagát.
Jessica Park könyve a „Szeretni bolondulásig” c. sorozat középső kötete, a történet a két fő könyv közé ékelődik be. Mostanában sok sorozatnál találkozhatunk olyan könyvvel, ami a történetet egy másik szereplő szemszögéből mutatja be. Ez a kötet is ilyen, itt a mindenféle zavaros eseménybe belekeveredő Matt szemszögéből látjuk a Julie-val kibontakozó kapcsolatot.
Papp-Szabó Vanília – Örökség
Jessica Park – Flat-Out Matt - Titkolni bolondulásig (Szeretni bolondulásig 1,5)
Az életrajzi könyvek szinte mindenki képzeletét megragadják, hiszen mindannyiunknak vannak olyan hírességek az életében, még ha csak képletesen is, akiket szeretnénk jobban megismerni. Ezekből a nagy sikerű életrajzi kötetekből válogat az Ectopolis legújabb cikke.
2021.01.18.
A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria a hétvégén ingyenes, majdnem egy órás programmal készült a gyerekeknek, amiben Japánt és a japán szokásokat ismerhetjük meg kicsit jobban. Az előadás végén pedig origami foglalkozáson is részt vehetnek, akik megnézik a felvételt.
ÚJ KÖNYVEK LISTÁJA
Felkerült a könyvtár honlapjára a legújabb könyveket tartalmazó lista, ami letölthető pdf formátumban is elérhető. A lista könyvcímek szerint rendezett, a nagysága miatt esetleg könnyebb lehet a keresgélés a könyvek között, ha használjuk a ctrl+F kereső opciót (amennyiben tudjuk pontosan mit is keresünk).
Jó böngészést!
Könyvújdonságok
2021.01.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Dirty English” a modern romantikus könyvek kedvelőinek ajánlott elsősorban. Főszereplőnk Elizabeth Bennett, egy rosszul elsült egyetemi buli után, megszegve a saját maga által felállított összes korábbi szabályt, szenvedélyes éjszakát tölt együtt a tetovált, brit illegális bunyóssal, az egyetem fenegyerekével, Declannel, akit messze el kellene kerülnie. Az éjszaka után azonban a fiú többet akar, Elizabethnek pedig el kell döntenie, bele mer-e vágni egy újabb kapcsolatba, a múltban történtek ellenére.
Nádasdy Ádám versei talán másokról szólnak, de ha odafigyelünk rájuk olvasás közben, bizony magunkról is megtudhatunk valamit. A vágy, hogy megmutassuk kik is vagyunk igazából vetekszik a félelemmel, hogy nem lesz, aki elfogadjon minket, ha ezt megtesszük. Ennek a kettősségnek az érzése lengi át a sorokat, ami a mai korban talán még jobban érthető.
„A Chesil-parton” c. kortárs regény az utolsó könyv a mai ajánlóban. A történet egy fiatal házaspár első közös éjszakájához vezető néhány órát mutatja be részletgazdagon. Mivel 1962-őt írunk, nem néhány kellemesen eltelt romantikus órácskáról olvashatunk, hanem arról, miként befolyásolja az egyes emberek életét a konzervativizmus és a társadalmi ítélet. A könyvből film is készült „Az a nap a tengerparton” címmel, melynek főszereplője Saoirse Ronan
Ilsa Madden-Mills - Dirty English – Balhés brit (Azok a csodálatos angolok 1.)
Nádasdy Ádám - Jól láthatóan lógok itt
Ian McEwan - A Chesil-parton
2021.01.14.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könnyebb érthetőség kedvéért lerövidített és átdolgozott verzió azért született meg, hogy már gyermekkorban is kézbe vehessék (és élvezhessék is), ezeket a klasszikus történeteket a gyerekek. „A három testőr” e változata is bővelkedik azokban a fordulatokban és izgalmakban, amik az eredetit teszik kedveltté.
Fehér Klára jó pár kiadást megélt könyve a jövőbe repíti az Olvasókat, oda, ahol a tudománynak köszönhetően az emberiség már boldogan éli az életét. Egyetlen dolog fenyegeti már csak ezt az idilli állapotot, mégpedig a földrengések pusztító ereje. Bencze András, tudós geológus és csapata expedícióra indul, hogy kiderítse hogyan lehetne előrejelezni a rengéseket, nem is sejtve milyen kalandokba bonyolódik a három utánuk szökött gyerekkel együtt.
Alexandre Dumas · Oliver Ho - A három testőr (Klasszikusok könnyedén)
Fehér Klára - A földrengések szigete
A kalandozások, expedíciók nem csak a gyerekek fantáziáját izgatják, de nem mindenki tért vissza az útról, amibe nagy reménnyel belevágott. Ebben a cikkben öt olyan világhírű felfedezési kísérletről olvashatunk, melynek részvevői sohasem voltak képesek megosztani az átélt kalandokat az otthon maradottakkal. De talán pont ez az, ami miatt azóta is emlékszünk rájuk. Hiszen ki ne szeretné tudni, merre van El Dorado?
Különleges és ingyenesen megtekinthető gálaműsor a Cirkusz Facebook oldalán, ma este 7 órától!
2021.01.13.
KÖNYVAJÁNLÓ
A romantikus történet főszereplői mind a születésnapjukra készülnek, Ginger a 30., Sam a 40. és Callie az 50-re. A három nő életének egy-egy meghatározó napjával indul az „Idén minden más lesz” c. könyv, ami könnyed kikapcsolódást ígér a műfaj kedvelőinek.
A meglehetősen sokat sejtető címmel rendelkező thriller, a „Babák városa” a viktoriánus Angliában élő testvérpár életét felborító eseményeket jeleníti meg lapjain. Iris és Rose tehetséges babakészítők, de kettejük közül Iris az, aki nem elégszik meg a szerény, de biztos megélhetésben, mert úgy érzi a tehetsége többet adhatna neki. Elindul hát, hogy szerencsét próbáljon, nem is sejtve, hogy hamarosan egy olyan férfi útjába botlik, aki mindent kész tönkre tenni, csak azért, hogy magáénak tudhassa a lányt..
Cathy Kelly – Idén minden más lesz
Elizabeth Macneal – Babák városa
Több hónapja vagyunk kénytelenek virtuálisan megrendezni a könyvtár egyik legsikeresebb gyerekprogramját, a Harry Potter Klubot. Bár ez a bejegyzés sajnos nem arról szól, hogy újraindulna a könyvtáras házak közötti versengés, de mielőtt jövő héten jönne az újabb VHPK, addig is itt vannak az eddigi alkalmakra létrehozott játékok, kvízek.
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2021.01.12.
KÖNYVAJÁNLÓ
A könyvtárba járó gyerekeknek, és szüleiknek, nem is kell bemutatnunk Tea Stilton, hiszen a kiemelt helyen tartott könyveket tartalmazó kis polc előtt szinte mindig látni egy-egy keresgélő gyereket. (Természetesen akkor, amikor a könyvtár nyitva van). A „Lángok gyűrűje” a sorozat negyedik kötete, melyben az öt védelmezőnek a Királyi akadémiát kell megvédenie az épületet fenyegető lángoktól.
A nagy Gerbera-nyomozás esetét felgöngyölítő mesét pedig már hét éves kortól ajánljuk a gyerekeknek. A Nagyvarázs vándorcirkuszban történt rablást csak egy valaki oldhatja meg, a nézőtéren mindenre figyelő Pálcika, aki a barátaival nekivág, hogy kiderítse, ki rabolta el Gerbera Erzsébet virágszirmait, méghozzá az előadás közben!
Tea Stilton - Lángok gyűrűje (Varázslatok földje 4.)
Darvasi László - Pálcika, a detektív
Idén 85 éves Nemes-Nagy Ágnes első verseskötete. Talán szokatlan, hogy könyvek születésnapját is számontartjuk, de a költő, író, műfordító, esszéista, gyerekíró és tanár olyan hagyatékkal rendelkezik, mely talán örök életére befolyásolja majd a magyar irodalmat.
Az ő munkásságáról mesél a következő cikk.
2021.01.11.
KÖNYVCSOMAG ÖSSZEÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS
A jelenlegi helyzetben a legegyszerűbb és leggyorsabb módja a könyvek kölcsönzésének, ha igénybe veszik könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunkat. Részletek a plakáton és a honlap címlapján!
KÖNYVAJÁNLÓ
Skandináv krimi rajongók figyelem! Három új Camilla Läckberg könyvet ajánlunk ma délután az északi bűnügyi történetek kedvelőinek. A nem kevesebb, mint öt névvel rendelkező írónő (Jean Edith Camilla Läckberg Eriksson) Fjällbacka sorozatának kötetei nagy sikert aratnak nemzetközi és hazai Olvasók között is. A történetek főszereplője egy nyomozó és felesége páros, akik együtt fedezik fel a férfi ügyei mögött húzódó valódi indítékokat. A történeteket a szereplők magánélete köti össze, a bűnügyek önállóak, így, ha valakit nem zavar, hogy ebből a szempontból esetleg nem sorban halad, a könyveket lehet sorrenden kívül is olvasni. A könyvtárban természetesen megtalálható a sorozat több része is!
Camilla Läckberg – A hableány (Fjällbacka 6.)
Camilla Läckberg - A kőfejtő (Fjällbacka 3.)
Camilla Läckberg - Eltitkolt életek (Fjällbacka 5.)
2021.01.08.
Régen nem ajánlottuk a Virtuális Szabadulószobáinkat, de talán van, aki nem tud róluk, vagy van, aki szívesen megoldaná a feladatokat újra.
A tavaly kezdődött helyzet sem szabhatott gátat annak az igyekezetünknek, hogy tartalmas szórakozást nyújtsunk a fiatalabb Olvasóinknak, erre jó példák a szabadulószobáink.
Jó szórakozást a kitöltéshez!
KÖNYVAJÁNLÓ
Az igazi boszorkányokat nagyon nehéz felismerni, hiszen teljesen úgy néznek ki, mint az igazi nők, úgyis öltöznek, sőt olyan munkájuk is van. De ők úgy tudják utálni a felségterületükre betörő gyerekeket, amilyen utálkozó utálatot el se tudunk képzelni! Ebből a könyvből megtudhatjuk, mit is kell tenni, hogy nyakon csípjük valamelyiküket.
Geronimo Stilton rajongók figyelem! Megérkezett a „Fantázia Birodalma” c. sorozat legújabb kötete! A Florianna de Rosa királynő keresésére induló lovagunknak nem csak magát az uralkodót, de a vele együtt elveszett varázslatos tárgyakat is meg kell keresnie, mielőtt rossz kezekbe kerülnek.
Roald Dahl – Boszorkányok
Geronimo Stilton - A káprázatos küldetés (A Fantázia Birodalma 9.)
2021.01.07.
KÖNYVAJÁNLÓ
Újabb rövid meséket tartalmazó könyvet hoztunk mára kisgyermekes Olvasóinknak. Az elalvás előtti mesekéréseket segíti a könyv, hiszen a gyerekek előszeretettel kérnek még egy rövid mesét, mielőtt elaludnának. Ebben a kötetben a tündérekkel és hercegnőkkel kapcsolatos mesék kaptak helyet.
Második könyvünk életrajzi mű, de a gyerek számára is érthető és érdekes módon megírva. Kós Károly, országépítő építész, grafikusművész, művészettörténész és még sok minden más, élete remek példa arra, hogy a gyerekek megtanulják, ha valaki mer álmodni és tesz is az álmaiért, azok megvalósulhatnak.
Julia Breitenöder - 3-5-8 perces mesék tündérekről és hercegnőkről
Boldizsár Ildikó - A fiú, aki Varjúvárról álmodott
Mai cikkünk a 2020-ban 245. születésnapi évfordulóját ünneplő Jane Austen regényeiről szól. Természetesen az írónő már régen nem él, de műveivel bekerült a klasszikusok közé, ami talán az irodalmi halhatatlanságot jelenti.
2021.01.06.
KÖNYVAJÁNLÓ
A „Karinthy megmondja” c. kötet humorosan, de szeretettel figurázza ki az abszurd helyzeteket átélő egyszerű embert, olyan nyelvi fordulatokkal zsonglőrködve, amire ma már nem sokan képesek, Karinthy pedig egyenesen kiváló volt ebben a műfajban. Ha egy kis nevetésre vágyunk, ez a kötet mindenképpen jó választás lesz!
Szintén magyar írótól érkezik mai második könyvünk. Caroline Wood, vagyis Caro, sikeres rovatvezetőként mindig az izgalmas sztorikat keresi. Egy nap tudomást szerez egy római házról, amit a helyiek csak Szerelemházként emlegetnek, mert ha hinni lehet nekik, aki oda beköltözik, arra rátalál a szerelem. Caro rögvest nyomozásba kezd, annak ellenére, hogy otthon maradó kedvese ennek bizony nem örül..
Karinthy Frigyes - Karinthy megmondja
R. Kelényi Angelika - Róma, Róma (Caroline Wood 2.)
Márai Sándor művei a mi könyvtárunkban is a rendszeresen forgatott művek közé tartoznak, azt viszont talán nem olyan sokan tudják, hogy Márai egyik írói példaképe Krúdy Gyula volt, akinek a Szinbád megtérése c. kötetét is ajánlotta.
2021.01.05.
KÖNYVAJÁNLÓ
Jó hír azon Agatha Christie rajongó Olvasóinknak, akik élvezik az írónő hagyatékának felhasználásával készülő Sophie Hannah regényeket. A Hercule Poirot újabb eseteit feldolgozó sorozat negyedik kötete megtalálható már a könyvtárban!
Grace felügyelő újabb esete egy szerencsejáték miatt anyagi gondokkal küzdő apa útjába tereli a férfit. Az apa nem csak a tartozásai miatt van gondban, tizenéves fiát elrabolták, neki viszont nincs elég pénze a követelt váltságdíj kifizetésére, így csak a rutinos nyomozó segíthet rajta.
Sophie Hannah - A Kingfisher Hill-i gyilkosságok (Hercule Poirot új esetei 4.)
Peter James - Váltságdíj (Roy Grace 14.)
Az emberiség egyik kedvenc témája irodalom terén is, a jövőbe tekintés. De nem csak az utópisztikus ábrándok jelennek meg a lapokon, hanem sok olyan remekmű született az elmúlt években, amelyekben az emberiséget kipusztulás fenyegeti.
Ezekből válogatott a következő cikk.
2021.01.04.
Kedves Olvasóink!
Még egyszer Boldog Új Évet mindenkinek! Mától ismét nyitva a könyvtár, de továbbra is időpont-foglalásos rendszerrel. Időpontot lehet foglalni az oldalon is megadott elérhetőségeken és időpontban (ma délelőtt 10 és 12 óra között, valamint délután 13-15 óra között).
Természetesen könyvcsomag összeállítási szolgáltatásunk is működik, az elérhető könyveket a SZIRÉN könyvkereső és a folyamatosan közzétett könyvajánlók alapján lehet kiválasztani.
KÖNYVAJÁNLÓ
Emma Donoghue könyve nem más, mint Stephen King ajánlásával érkezik. A 19. századi Írországban játszódó történet központi témája a katolikus vallást képviselő Lib Wright azon törekvése, hogy leleplezze az aprócska faluban csodaszámba menő Annát, aki szülei állítása szerint már négy hónapja nem vett magához táplálékot. A könyvben a gonoszság a szeretettel csap össze, pszichológiai thriller álruhájába bújva.
A „Vörös Özvegy” c. könyv a horror kedvelőinek lesz érdekes olvasmány. A családi tragédiát, melyben Julia elveszti férjét és lányát, kiheverni sosem képes asszony menedékházat nyit íróknak. Egyikük, aki szintén megszállottan kutat az események hátterében megbúvó titkok után, érkezésével felkavarja az állóvizet, a borzongásokkal teli folyó pedig olyan nyomokat sodor partjára, melyek talán végre választ adnak Julia kérdéseire..
Emma Donoghue - A csoda
Mark Edwards – A Vörös Özvegy
2021.01.01.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mivel is indulhatna 2021, mint egy furcsán vicces, viccesen furcsa történettel, ahol egy tudós belenézett a tükörbe, de a görbe tükör nem őt, hanem egy kentaurt mutatott, aki szintén meglepődve (és nyihorászva) tapasztalta a furcsa esetet. No de, nem kell megijedni, hősünk rögtön nyomozásba kezdett és a vicces felszínes gondolatok mögött megbújú komoly filozófia és tudományos gondolatok nyomába eredt.
A „Végzetes nyár” komolyabb témával, egy kisfiú eltűnésével és az ezt követő trauma feldolgozásával, valamint az eset megoldásával foglalkozik. A család regény és krimi keverékéből született történet lassan halad előre, de nem fogjuk tudni letenni!
Csányi Vilmos - A kentaur kultúra
Anders de la Motte - Végzetes nyár (Scane-tetralógia 1.)
2020.12.31.
KÖNYVAJÁNLÓ
Az első könyvet fiatalabb Olvasóinknak, de nem a legkisebbeknek ajánljuk. Főszereplőink nem akartak hősök lenni, nekik bőven elég volt, hogy népszerűek lehetnek. Azonban egy számítógépes program kiválasztotta őket arra, hogy megmentsék a világot, aztán tett arról is, hogy a hármas mindenképpen részt vegyen a játékban. A történet a barátságról, és arról szól, milyen fontos, hogy önmagunk legyünk.
A második már a kicsiknek szól, szórakoztató formában ismerhetik meg az ábécé betűit és az első tíz számot rövid versekkel.
Beck Andrea - A gémer, a vlogger és a sztár
Bernáth Mária - Képes ABC gyerekeknek vidám versekkel
2020.12.30.
KÖNYVAJÁNLÓ
A sci-fi nagymesterének és a NASA rakétamérnökének közös alkotása az első kapcsolatfelvétel lehetséges izgalmait és veszélyeit tárja elénk, az Arthur C. Clarke-tól már megszokott fordulatos stílusban.
„A bábuk tánca” a borzongást kedvelő felnőtteknek szóló mese. Hiába a briliáns nyomozó Washington Poe, ha a gyilkos zseniális. Az ügy megoldásához a rendőrség legjobb kódfejtőjének a segítségére is szükség lesz és az esélyek még így sem egyenlőek…
Arthur C. Clarke · Gentry Lee – Bölcső
M. W. Craven - A bábuk tánca
Új tanösvényt alakítottak ki Fekete István tiszteletére a Pilisi Parkerdőben. Az író 120 éve született és 50 éve halt meg, ez a dupla évforduló ihlette az ösvény létrehozását.
2020.12.29.
KÖNYVAJÁNLÓ
A méltán népszerű, a gyerekek által sokat forgatott Brúnó sorozat kötetét szeretnénk mára ajánlani. Brúnó ez alkalommal a Városligetet, Újlipótvárost és Pest külső kerületeinek nevezetességeit mutatja be a gyerekeknek.
Bartos Erika - Pest fényei (Brúnó Budapesten 4.)
December 21 és január 3. között mindennap nagyszerű mesefilmek várnak a gyerekekre a köztévé csatornáján. Nem csak régi klasszikusokat, de újdonságokat is megnézhetnek kicsik és nagyok is!
2020.12.28.
KÖNYVAJÁNLÓ
Reméljük mindenkinek kellemesen telt a hétvége és az ünnepek!
Mai könyvajánlókban találhatunk bűnügyi könyvet és megtörtént eseményeken alapuló történetet is. A „Szégyen” c. regény az írónő 11. könyve a sorozatban, tehát akinek megtetszik Burkholder nyomozó világa, lesz még mit olvasnia később! Az eset középpontjában egy eltűnt gyerek áll, de az időn kívül Kate-nek a család hallgatásával is meg kell birkóznia.
Második könyvük az „Elrabolt életek” c. könyvben megírt kitalált történet alapjául szolgáló eseményeket mutatja be.
Linda Castillo - Szégyen (Kate Burkholder 11.)
Judie Christie · Lisa Wingate - Megtalált életek
A Libri könyvkiadó az olvasók segítségével elkészítette „Magyarország Könyvtérképét”, aminek segítségével nyomon lehet követni mennyit változott a magyar olvasók ízlése az elmúlt években. A dobogós helyezés nem is olyan meglepő! ?
2020.12.25.
Idén sem maradnak „Diótörő” nélkül azok, akiknek a mesebalett elengedhetetlen részét képezi az ünnepnek. Az Operaház idén ingyenesen elérhetővé tette az előadást, amit még ma éjfélig lehet megtekinteni az Operaház Facebook oldalán, link hozzá a következő cikkben.
2020.12.24.
KÖNYVAJÁNLÓ
Hercegnő rajongók figyelem! Mai két könyvünk a modern hercegnők kalandos világába kalauzolja el fiatalabb Olvasóinkat! A hercegnők élete nem csak unalmas kötelességteljesítésből áll, Lotti és Mia például arra használják bűbájos hercegnői varázserejüket, hogy másokon segítsenek. Hol egy kislányon, aki elvesztette a szerencsét hozó medálját és emiatt nem mer elindulni a tornászversenyen, hol pedig egy, az anyukája művészellátójának a sorsa miatt aggódó lányon.
Rosie Banks - Tündéri tornászok (Bűbájos hercegnők 11.)
Rosie Banks - Modern művészek (Bűbájos hercegnők 12.)
Rengeteg programot találhatunk az interneten a gyerekeknek, de néha nehéz rájuk bukkanni. Ebben a cikkben a téli szünet idején megtekinthető előadások listáját találjuk.
Jó szórakozást!
2020.12.23.
Tegnap felnőtt Olvasóinknak örömet okozható könyveket ajánló cikkel jelentkeztünk, ma pedig ugyancsak a karácsonyfa alá való könyvek listáját összegyűjtő cikket hoztunk, ez alkalommal viszont a kisebbeknek megfelelő témából. A három részes cikksorozatból biztosan találunk megfelelő ajándékot a kicsiknek!
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyveink nem tartoznak hasonló műfajba, de ezzel nincs is semmi baj, hiszen a változatosság csak érdekes olvasmányokhoz vezethet! „A világ végén megtalálsz” c. könyv szerelemes levelek titkait fedi fel előttünk, míg „Az árnyak mestere” c. könyv pedig Marcus kalandjaival folytatódik, aki különleges képességének segítségével igyekszik kinyomozni a sötétségbe borult Róma lakói között terjedő titokzatos kór eredetét.
Nicolas Barreau - A világ végén megtalálsz
Donato Carrisi - Az árnyak mestere (Marcus 3.)
2020.12.22.
KÖNYVAJÁNLÓ
Fiatalabb Olvasóiknak szól mai első bejegyzésünk. Madeleine L'Engle sorozatának rögtön három kötetét is szeretnénk a tudományos-fantasztikus könyvek rajongóinak figyelmébe ajánlani. Történetünk kezdetekor főszereplőink, a testvérpár Meg és Charles éppen édesanyjukkal készítenek szendvicset az éjszaka közepén (mert nem tudnak aludni), amikor váratlan látogatójuk érkezik, aki állítólag eltűnt apjukról és a hiperkockáról is információkkal rendelkezik. A testvérek útra kelnek, hogy megfejtsék a titkokat, de a viharos kezdetű út természetesen nem csak kalandokkal várja hőseinket!
Madeleine L'Engle – Időcsavar
Madeleine L'Engle – Szélvarázs
Madeleine L'Engle – Csillagvágta
Még van idő karácsonyi ajándékokat vásárolni, a könyv pedig időtállóan az egyik legjobb választás! Ha nem tudjuk melyik könyvet érdemes megvenni, ebből a cikkből ötleteket meríthetünk!
2020.12.21.
Kedves Olvasóink!
Emlékeztetőül, a könyvtár a mai naptól egészen január 4-éig zárva tart. Jövőre is várunk mindenkit és a zárvatartás alatt is folytatjuk könyvajánlóinkat, így biztosan nem okoz majd gondot, hogy melyik könyvvel kezdődjön az új év!
KÖNYVAJÁNLÓ
Nem csak a könyvtár, de Margaret Atwood is ajánlja mai első könyvünket. Ebben a thrillerben a nők egyik napról a másikra felfedezik, hogy egyetlen érintéssel akár ölni is képesek, a férfiak pedig, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás..
Következő könyvünk, mely egyszerűen a huszonhárom címet viseli, egy álmos kisváros életében bekövetkezett katasztrófa napján indul. A krimi főszereplője, Barry Duckworth nyomozó, nem csak a halálos fertőzés áldozataival és a titokzatos mérgezővel, hanem egy újabb gyilkossággal is kénytelen foglalkozni.
Naomi Alderman – A hatalom
Linwood Barclay - Huszonhárom (Promise Falls 3.)
2020.12.18.
KÖNYVAJÁNLÓ
Sajnos sok gyerek küzd azzal a problémával, hogy társai valamiért piszkálják az iskolában. A gyereknek és a szülőknek sem könnyű a helyzettel megbirkózni, de mai első könyvünk a „Hogyan győztem le a szekálómat?” segíthet a helyzet megoldásában. Másik könyvünk viszont a hazai szokások, jeles napok, különleges hagyományok gyerekekkel való megismertetését tűzte ki célul! Jó olvasást!
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Karácsonyra készülve mi is lehetne jobb, mint egy karácsonyi Harry Potter kvíz! Sajnos az idén nem tölthetjük együtt ezt az időszakot, de reméljük jövőre megint olyan jó kis bulit csaphatunk majd, mint tavaly! De addig is, jó szórakozást a kvízhez!
2020.12.17.
KÖNYVAJÁNLÓ
Ifjúkor szerelem a témája Jennifer Niven könyvének, aki az ebben a korban megélt érzések komolyságát mutatja be a főszereplő pár kapcsolatán keresztül. A két fiatal öngyilkosságra készülve találkozik az iskola épületének tetején, de a találkozás végül nem torkollik tragédiába. Az viszont, hogy ki és milyen hatással volt a másikra, hogy újra értelmet nyerjen az élete, már nem is olyan könnyen megválaszolható kérdés.
Adrian Mole naplójának újabb kötete kicsit könnyedebb témával, az önmagát kereső, most már huszonéves fiatal történeteivel várja a sorozat rajongóit!
A mágikus realizmus talán nem mindenkinek ismert fogalom, ha így lenne, akkor ebből a cikkből nem csak azt tudhatja meg, hogy mit is takar pontosan a fogalom, de azt is, hogy milyen regények tartoznak bele!
2020.12.16.
A diafilm vetítésesek sokunk gyermekkorának kedvenc emlékei közé tartoznak. Szerencsére a mai napig lehet diafilmeket vásárolni, a karácsonyi mesékből ajánl most ez a cikk. Jó szórakozást hozzá!
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk két különböző témából érkezik. „A függőségtől az intimitásig” c. könyv nem csak száraz szakanyagot tartalmaz, hanem a szerző saját kutatómunkáját is beleépíti ennek az igazán fontos témának a körüljárásába. Pál Ferenc, felszentelt pap, a SOTE Mentálhigiéné Intézetének tanára széleskörű látásmóddal igyekszik segíteni a hozzá fordulóknak, és a könyv olvasóinak. Másik regényünk pedig a romantikus kémtörténetek kedvelőinek lesz biztosan fent a listáján, amikor legközelebb kölcsönözni jön hozzánk!
2020.12.15.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai könyveink közül az első, „A kettézárt falu” komolyabb témával foglalkozik. A dokumentumregény helyszíne a két névvel rendelkező falu, Szelmenc (Nagyszelmenc és Kisszelmenc), a Szlovákia és Ukrajna határán fekvő település. Az itt élők életét hosszú időn keresztül befolyásolták a Nagyhatalmak döntései. Ezeknek hatását mutatja be a könyv, az emberi sorsok szintjén. Másik könyvünk szintén magyar történelmi témával foglalkozik, eddig nem publikált levéltári forrásokból merítve az információt a Szabadkőművesség magyar szervezetének történetéről a 19. és a 20. században.
Négy teljes Rumini történetet hallgathatunk meg az MTVA Archívumának köszönhetően! A könyvtárban is népszerű sorozat köteteihez a linkeket itt találják.
Kedves Olvasóink!
Ebben az évben már csak ez a hét áll rendelkezésre, hogy könyvet kölcsönözzenek. Ebben az évben pénteken, december 18-án van lehetőség utoljára könyvcsomagok átvételére. Aki szeretne magának olvasnivalót az ünnepekre, azokat kérjük, hogy az alábbi nyitvatartás figyelembevételével tervezzen!
Csütörtökön 15-18 óráig, pénteken 10-12 és 13-15 óra között lehet átvenni a könyvcsomagokat.
2020.12.14.
Álláskeresők figyelmébe! A könyvtár várja könyvtárosi munkakörben dolgozni vágyók jelentkezését! A pályázati feltételekről, határidőkről és az elbírálás módjáról olvashatnak a honlapunkon: Álláshirdetés
KÖNYVAJÁNLÓ
Ezen a héten is rengeteg új könyvvel várjuk minden kedves Olvasónkat!
Első könyvünk segítségül szolgálhat azoknak, akik az érzelmi intelligenciáját szeretnék fejleszteni a gyerekeknek. Pintér Krisztina könyve gyönyörű illusztrációkkal segít elmerülni az érzések világában. „A jövő most kezdődik” c. könyv pedig a klímaváltozás hatásaira és a helyzet javítására hívja fel a gyerekek figyelmét, hiszen nem csak a mi, de az ő jövőjük is a tét.
2020.12.11.
KÖNYVAJÁNLÓ
Danny bá, ahogy azt a nevéből is sejthetjük már, a diákok kedvence. Az ő óráiról soha senki nem akar hiányozni, ami nem is csoda, nála még egy egyszerű múzeumlátogatás is valóságos kalanddal ér fel! A humoros történetek az iskolások mindennapjairól, egy olyan tanárbácsival a középpontban, akinek mindenki örülne!
Mirjam Oldenhave - Danny bá' és a matekrap
Mirjam Oldenhave - Danny bá' kézen áll
Kedves Olvasóink!
Idén sajnos sok minden nem a megszokott formában üzemel, de ez nem jelenti azt, hogy nem is kerül rá sor. Erre jó példa a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ által létrehozott nyilvános csoport, az "Angyalfia vásár - Biatorbágy" mely az évente megrendezésre kerülő karácsonyi vásárt igyekszik legalább virtuális felületen megvalósítani!
Jó nézelődést kívánunk!
2020.12.10.
KÖNYVAJÁNLÓ
Már kilenc éves kortól ajánljuk a tíz éves Stuart kalandjait papírlapra vető Lissa Evans könyveit. A könyvek főszereplője váratlanul új környezetben találja magát, amitől elsőre kicsit megszeppen, de hamarosan lehetetlen és mágikus kalandok sora veszi kezdetét, hősünk pedig beleveti magát a mulatságosnak tűnő feladatok megoldásába, hogy aztán hamarosan rájöjjön itt bizony sokkal több forog kockán, mint az, hogy összebarátkozik-e a szomszédban élő nagyképű testvérpárral..
Lissa Evans - Stuart Horten mágikus masinái (1.)
Lissa Evans - Stuart Horten talányos trükkjei (2.)
A természetes játékok kedvelőinek szól a következő cikk. Aki szeretne hazai készítőket támogatni és egyben érdekes és a környezetet is kímélő játékokat tenni idén a fa alá a gyerekeknek, annak érdemes körbenéznie a következő oldalon összegyűjtött linkek között.
2020.12.09.
KÖNYVAJÁNLÓ
Csak merészebb szülőknek ajánljuk mai könyveinket, mert lehet, hogy a gyerkőcök a könyvek elolvasása után nagyobb méretű pókokat és egyéb állatokat szeretnének örökbefogadni! Akik úgy érzik ezzel a veszéllyel meg tudnak birkózni, vagyis lesznek olyan belevalóak, mint a gyerekek, akik elolvassák a könyveket, azokat várja szeretettel Danny a könyvtárban!
D. Tooty - Danny Tooty kalandjai - Meglógott a pókom!
D. Tooty - Danny Tooty, az ártatlanság bajnoka - Mankó általi halál
Rumini rajongók figyelem! Értékes ajándékokat lehet nyerni a Pagony Kiadó által szervezett nyereményjátékon, ahol Lego és Pagony nyereménycsomagok várják gazdáikat!
A játék egészen jövő január 13-ig tart, részletek a kiadó honlapján!
2020.12.08.
KÖNYVAJÁNLÓ
Varázslatos kalandokban vehetünk részt a kicsikkel együtt „Kifli, a viking” vagy „Bibi és Kifli” társaságában! A közös név ne tévesszen meg senkit, két teljesen különböző kifliről van szó, de a pontos különbségek felfedezéséhez bizony el kell olvasni a könyveket! ?
Tommaso Levente Tani – Kifli, a viking
Balla Margit – Bibi és Kifli
Ingyenes bábelőadással várja a kicsiket (és nagyokat) a Bóbita Bábszínház decemberben! Az előadásokat Youtube-on tekinthetjük meg, a részletes programot pedig itt találjuk.
2020.12.07.
KÖNYVAJÁNLÓ:
Ismét új könyvek érkeztek a könyvtárba! Mai ajánlatunk a New York Times bestseller listás Anthony Ryan-től érkezik. A Draconis trilógia első két kötete várja a fantasy rajongókat a könyvtárban!
Anthony Ryan – Az ébredő tűz (1.)
Anthony Ryan – A láng légiója (2.)
Az „Édes Anna” 1926. július 1-én indult útjára a Nyugat hasábjain. Az akkor folytatásokban megjelent regény alapötletéről és keletkezéséről tudhatunk meg többet ebből a cikkből. Kosztolányi rajongóknak kötelező!
2020.12.06.
Kedves Olvasóink!
Reméljük a Télapó idén is sok-sok könyvet hozott a gyerekeknek (vagy könyvtári tagságot ?) és a mai nap békésen telik majd mindenkinek!
Íme egy kis vers, amivel együtt köszönthetjük a Mikulást! ?
Gazdag Erzsi: Megjött a Télapó
Szánon jött. A hegyeken
fenyők búcsúztatták.
Zsákját tükrös hegyi tón
vízilányok varrták.
Medvék mézet gyűjtöttek
nyár derekán néki.
S egy kosárban áfonyát
küldött az ősz néni.
Pirosszemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a kicsi szán
csengője a csöndben.
Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
dúskálhatsz a jóban.
2020.12.04.
Az általunk is említett Négy Fal Között Online Olvasókör első megbeszélésre került könyvét ajánlja újraolvasásra az Ectopolis cikke. Kafka „Az átváltozás” c. regényével mindvégig bizonytalanságban akarta tartani az olvasókat azt illetően, hogy a történet főszereplője vajon mivé is alakul át a könyv végére. Ennek érdekében még levélben meg is tiltotta kiadójának a teremtmény ábrázolását, ami miatt sokunk fantáziája szabadon szárnyalhat, ami ebben az esetben nem biztos, hogy a legmegnyugtatóbb dolog..
Kuflis ajándékötletek Mikulásra vagy akár karácsonyra is! Legyen szó plüss figurákról vagy diafilmekről, a listában minden megtalálható!
2020.12.03.
Emlékeztetőül! Még holnap van lehetőség a környező települések lakóinak az ingyenes beiratkozásra, és a meglévő büntetések megfizetésének elkerülésére, ha gyorsan időpontot foglal valaki! ?
Időpontot lehet telefonon vagy e-mailben kérni, az elérhetőségeinket megtalálják a Facebook „Névjegy” oldalánál vagy a honlapunkon: Elérhetőségek!
2020.12.02.
A Független Színház Magyarország október 21 – december 9. között, negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját – ezúttal az online térben.
A fesztivál előadásai szerdánként 19:00 órától online tekinthetőek meg, majd az „előadások” után közönségtalálkozókra is sor kerül a virtuális térben.
Szerencsére még jó pár előadás hátra van, a darabok leírását megtalálják a társulat honlapján!
Virtuális adventi készülődés a deák17 galériával! A december 5-én induló gyerekprogramok leírását megtalálhatják a következő linken.
2020.12.01.
„Utazás a víz alatt” munkacímre hallgatott egyszer a mára nemzetközi sikereket elért Nemo kapitánya c. Verne regény. A klasszikus születéséről és magáról az íróról is megtudhatunk néhány érdekességet a következő cikkből.
2020.11.30.
Kedves Olvasóink!
Ha valaki véletlenül nem látta volna múlt hét pénteken a bejegyzést, annak szól ez a hír. Mikulás hetében (2020. december 1. kedd és 4. péntek között) ELENGEDJÜK A KÉSEDELMI DÍJAT!
A környező települések lakóinak ezen a héten ingyenes a beiratkozás!
Az Ectopolis ez alkalommal olyan regényeket vett nagyító alá, amiket a 20. század irodalomkritikusai ponyvának, vagyis értéktelennek tituláltak. Bár ez a kategória ma is létezik még sokak fejében, a cikk szerzője úgy érzi fontosabb, hogy egy regény jó vagy rossz, mint, az, hogy a kritikusok mit gondolnak róla.
Kinek mi a véleménye? Erről is, és bármilyen eddig olvasott könyvről is lehet beszélgetni a könyvtár virtuális Olvasóklubbjában!
2020.11.29.
Kellemes adventi készülődést kívánunk minden kedves Olvasónknak!
2020.11.27.
E heti utolsó új könyves listánkban a család minden tagja találhat magának érdekességet! Fiatalabbaknak ajánlhatjuk a „Túlélőkönyv lányoknak” és az „Ibrahimovic” c. könyveket, idősebbeknek pedig Lori Gottlieb „Akarsz beszélni róla?” c. könyvét vagy dr. Michael Greger és Gene Stone „Hogy ne halj meg” c. kötetét, amiből megtudhatjuk, hogy mit együnk, hogy meghosszabbítsuk az életünket.
Kellemes böngészést és jó olvasást kívánunk a hétvégére!
2020.11.26.
KÖNYVAJÁNLÓ
Mai ajánlatunk a könyvtár kisebb olvasóit (vagyis a szüleiket) fogja elsősorban érdekelni, de ezt ne vegye senki korlátozásnak, hiszen bárki olvashat bármit, a lényeg, hogy olvasson!
Hohol Ancsa & Boris Juli – Terka és a világgá ment ajándék
Hohol Ancsa & Boris Juli – Terka és Gyurmuki a városban
Tamás Zsuzsa – Mimi az iskolában
Louise Spilsbury & Hanane Kai – Rasszizmus és intolerancia (Beszélgessünk róla!)
A VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB eddigi játékos feladatai továbbra is elérhetőek a könyvtár honlapján (vagy a Facebookon is természetesen, csak a honlapon talán könnyebb megtalálni a bejegyzéseket).
Sikerült már minden szót megtalálni a múlt heti szókeresőben? Ha igen, akkor ott vannak a korábbi feladatok, amik között akár kirakósra is bukkanhatnak a keresgélők!
Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2020.11.25.
Mai ajánlatunk a fiatalabb korosztálynak szól, az első két könyvek tini olvasóiknak, míg a második képen látható könyveket gyermekolvasóinknak ajánljuk szeretettel:
Chloe Seager – Randikatasztrófák
Chloe Seager – Haverok és Bénázások
3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz
Dániel András – A kuflik és a máshogyoszkóp
3-5-8 perces mesék elalváshoz és összebújáshoz
Az ismételt bezárás alatt sem maradunk állatok nélkül, ha ellátogatunk a Budapesti Állatkert honlapjára vagy Youtube csatornájára. A kialakult helyzetre való tekintettel a Fővárosi Állat- és Növénykert rendszeresebben tesz közzé érdekes híreket és videókat az állatkertben élő állatokról. Akár éjszakai vombatlesre szeretnénk menni, akár mentett denevérek neveléséhez keresünk segítséget, az állatkertben a helyünk, még ha virtuálisan is!
2020.11.24.
Mai új könyveink között izgalmas és fordulatos krimik találhatóak:
Melanie Golding – Életeim
Arnaldur Indridason – Reykjavíki éjszakák
J.D. Robb – Halálos vendetta
Peter James – Meg kell halnod
Thomas Harris – Cari Mora (A Hannibal Lecter megalkotójától!)
Kendra Elliot – Kegyes Titok
Idén új formában, online került megrendezésre a mára szép hagyománnyal rendelkező „Családi vetélkedő – Családok vetélkedője” elnevezésű programunk. A játékos vetélkedő nyertese (akik értékes könyvutalvánnyal is gazdagabbak lettek) a Vasi család lett, akiknek ezúton is gratulálunk még egyszer és várunk mindenkit szeretettel jövőre is!
2020.11.23.
KÖNYVAJÁNLÓ
Új könyvek a könyvtárban!
A romantikus könyvek rajongóinak ajánljuk Sabrina Jeffries 3 új könyvét:
Csalfa csábító
Mire vágyik egy herceg?
Botrányos bajkeverők
A családi regények, családi történetek kedvelőinek pedig 5 vadonatúj könyvvel kedveskedhetünk ezen a hétfői reggelen.
Keressék bátran a következő köteteteket:
Julien Sandrel – A csodák könyve
Nicky Pellegrino – Az élet receptje
Debbie Macomber – Ha te nem lennél
Eithne Shortall – Az élet Henry után
Ha nem tudja mit is kölcsönözzön, használja a SZIRÉN könyvkeresőnket, vagy böngéssze végig a felnőtteknek és a fiatalabbaknak, gyerekeknek szóló könyvajánlóinkat. Ha viszont már tudja mit szeretne kölcsönözni, használhatja az egyik legnépszerűbb szolgáltatásunkat, a könyvcsomag összeállítás kérését!
2020.11.20.
Itt az új VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB játék! A szókeresgetős feladatot megtaláljátok a Gyermekkönyvtár / Rendezvények oldalon! Jó keresgélést!
Újra megnyílt a Müpa virtuális hangversenyterme. A tavaszi nagysikerű kezdeményezés után ismét világhírű előadók érkezhetnek a nézők otthonába, még ha csak virtuálisan is.
2020.11.19.
Hemingway műveivel foglakozó olvasókör indult a Négy Fal Között c. Youtube csatornán. Az első részben, melyben az alapító, Keresztes Balázs, az ELTE BTK egykori doktorjelöltje és alkalmi előadója, az Élet és Irodalom rendszeres könyvkritikusa, valamint az 1749 online világirodalmi portál Classic Shorts rovatának szerzője „Az öreg halász és a tengert” elemzi.
Az 1990-as évek nem voltak még olyan régen, de már most lehet tudni több irodalmi alkotásról is, hogy az eltelt évek számán túlmutatva hosszú ideig megtalálhatóak lesznek majd nem csak a könyvtárakban, de az otthonok polcain is. Ezekből csemegézett az Ectopolis ez alkalommal.
2020.11.18.
Horrort nem csak azért olvas az ember, mert szeret félni. Sőt, ha az író a borzongás élményét olyan eszközökkel próbálja elérni, amin az olvasó könnyen átlát, hamar csalódottságba fordul az élmény.
A cikk H. G. Wells: Dr. Moreau szigete c. nagysikerű horrorját veszi nagyító alá, bemutatva miért is lett akkora sikere a kötetnek, amekkora.
2020.11.17.
Nem könnyű megbirkózni, főleg nem ilyen hosszú ideig, a bezártság érzésével, de ebben segíthet, ha olyan könyveket olvasunk, amik ezt a témát élvezetessé varázsolják.
Ebben a cikkben 7 olyan regényt találhatnak Olvasóink, aminek a központi motívuma a bezártság.
Csernus Imre a járvány és a válság utáni lélektani újjáéledésről írta új könyvét, mely már megrendelhető a kiadónál, de ha igény van rá természetesen a könyvtár is be fogja szerezni a könyvet, ezért érdemes e-mailben megkeresni minket és jelezni az érdeklődést! ?
2020.11.16.
A megnövekedett érdeklődésre tekintettel 400-ra emelte az Örkény színház az eladásra kerülő jegyei számát. A november 21-én bemutatásra kerülő új előadásra, az Anyám tyúkja 2-re, már kaphatók a stream-jegyek!
Bővebb információ és online jegyvásárlás.
Frissült az újdonságokat tartalmazó listánk. Jó böngészést!
A könyvtár népszerű szolgáltatása most ismét nagyon fontos szerepet kap, hiszen a bezárás alatt ezzel tesszük lehetővé Olvasóinknak a kölcsönzést.
2020.11.13.
Ha valaki valaha is különleges grafikai műveket szeretett volna magáénak tudni, annak most itt lesz a lehetőség, hogy kipróbálja magát licitálásban a holnapi aukción, ami a Jászi Galéria első önálló árverése lesz.
Fődíjas lett Horváth Lili filmje a Philadelphia Nemzetközi Filmfesztiválon. Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre címet viselő alkotása a velencei és a torontói filmfesztiválon is sikert aratott.
2020.11.12.
A KÖNYVTÁR JELENLEG NEM LÁTOGATHATÓ DE KÖLCSÖNZÉSRE TOVÁBBRA IS VAN LEHETŐSÉG. RÉSZLETEK A CÍMOLDALON!
Idén sem marad el a Pagonyfeszt! Már múlt hét szombattól elindult és egész novemberen át tartó eseménysorozatnak különleges karácsonyi játéka is lesz majd. Részletek a minimatine oldalán!
2020.11.11.
Rutinos krimiolvasóinknak talán nem tartogat újdonságot a cikkben felsorolt könyvek listája, de azért érdemes átböngészni az Ectopolis szerint mérföldköveknek kikiáltott könyvek címeit nekik is!
November 13 és 15 között online rendezik meg a z Országos Rajzfilmünnepet. A részletes programot és segítséget a részvételhez ebben a cikkben találhatnak kedves Olvasóink!
2020.11.10.
Szintén színházkedvelőknek szól a következő cikk, melyben a vadonatúj SzínházTV elindulásáról van szó.
Daniel Keyes pszichológus-író könyveinek főszereplői mind rendelkeznek egy-egy pszichológiai vagy pszichiátriai betegséggel, állapottal. Ezeken az embereken keresztül igyekezett, sikerrel, Keyes felhívni a figyelmet a tolerancia és megértés fontosságára, de tette ezt úgy, hogy a regényei izgalmasak és érdekesek tudtak maradni. A cikkben említett Ötödik Sally és Virágot Algernonnak a könyvtárban is megtalálható!
2020.11.09.
Sajnos a járványhelyzet továbbra is komoly hatással van nem csak a mindennapi életünkre, de a kulturálisra is. Az Örkény Színház csütörtökön hozott döntést arról, hogy nézőket nem fogadnak a színházban, de nem kell elkeseredni, a jegyeket visszaváltják és helyette online lehet majd az előadásokat megtekinteni. A színházi élmény akkor igazi, ha a néző a nézőtéren ülhet, de talán most azoknak is lehetősége lesz egy-egy előadást megnézni, akik különböző okok miatt nem tudnának egyébként eljutni a színházig.
2020.11.06.
A kultúra.hu Könyves Séták első állomása nem mást, mint a Duna, vagyis a folyót összekötő hidak és a parton tett séták. A négy európai fővároson áthaladó folyó rengeteg irodalmi alaknak, irodalmi alkotásnak volt ihletője, ezekről olvashatunk részletesen ebben a cikkben.
Edgar Allan Poe több, mint 150 éve nem jár már közöttünk, de töretlen népszerűségét jelzi, hogy nem csak a könyvtárak és a könyvesboltok polcait gazdagítják az írásait rejtő könyvek, de nem régen még egy pakli Tarot (vagy magyarosabban tarokk) is napvilágot látott, amely a kártyák illusztrációjához az író műveiből és személyiségéből merített ihletetett.
Ha nem csak a hollókra szeretnénk gondolni, amikor meghalljuk Poe nevét, akkor érdemes elolvasni ezt a cikket, azután pedig eljönni a könyvtárba és kikölcsönözni egy művét!
2020.11.05.
Michael Crichton neve sokunknak csenghet ismerősen, de nem biztos, hogy rögtön tudni fogjuk miért. Pedig a Stephen King által „gyalázatosan okosnak” titulát író számos könyvét adaptálták sikerrel filmvászonra.
Ebből az írásból most megismerkedhetünk a 12 éve elhunyt popkultúra polihisztorával.
Bár az ősz és a jelenlegi helyzet sokakat bátortalanít el a szabadban töltendő időtől, de talán az egyik legbiztonságosabb módja annak, hogy hasznos időt tölthessünk el a gyerekekkel együtt a friss levegőn, ha tanösvényeket látogatunk meg. A biztonsági előírás betartása mellett is élvezetes lehet egy-egy ilyen séta, ahol a gyerekek (és az őket kísérő felnőttek is) megismerkedhetnek egy-egy természeti tájegységgel vagy akár irodalmi kapcsolódású ösvénnyel is.
2020.11.04.
Itt az új Rumini! A könyvtárban biztosan nagy népszerűségnek örvendő könyvre már most érdemes lehet előjegyzést kérni, hogy minél hamarabb hozzájussanak a gyerekek a „Rumini és az elsüllyedt világhoz”! Előjegyzést akár telefonon, személyesen vagy e-mailben is lehet kérni, elérhetőségeinket megtalálják a Facebook Névjegy oldalán, vagy a honlapunkon, az Elérhetőségek oldalon.
(kép forrása: minimatine.hu)
2020.11.03.
„Ha kedd, akkor klasszikusok!” is lehetne a mai nap mottója, mert most egy olyan könyv bemutatását szeretnénk az Olvasóink figyelmébe ajánlani, amit egyszer mindenkinek érdemes elolvasnia. Gabriel García Márquez „Száz év magány” c. regénye korszakalkotó, és a mai napig hatással van azok életére, akik elolvassák. De vajon mi volt hatással a mű megszületésére? A cikkből kiderül!
A MANK (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.) legújabb kiadványa hazánk vizuális művészetét szeretné elhozni és kicsit könnyebben emészthetővé tenni a gyermekek számára. Pemzli kalandjait Magyarországon azonban nem csak a gyerekek élvezhetik, hiszen a közgyűjteményekben megtalálható alkotások mellett magángyűjteményekbe is belekukkanthatunk a cserfes ecsettel.
2020.11.02.
Ha könyv, nem biztos, hogy szépirodalom! Sokan úgy gondolhatják, hogy a valóságon, valódi tényeken alapuló könyvek története túl száraz ahhoz, hogy kikapcsolódásképpen olvassuk. Erre igyekszik rácáfolni az Ectopolis cikke, ami hét olyan könyvet hozott el nekünk, ami felkeltheti az érdeklődésünket a tényirodalom felé.
2020.10.30.
Sokan gondolkoztunk már el azon vajon milyen lenne a világ, ha egy-egy olyan regény, ami nagy hatással volt az éppen akkor felnövő generációra elveszett volna. Természetesen csak találgatni lehet a lehetséges hatásokról, de ebből a cikkből megismerhetünk olyan kéziratokat, akik hiába származtak nagyszerű írók tollából mégis arra a sorsa voltak ítélve, hogy soha ne lássanak napvilágot.
Budapest nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint elnyerni a Világ Könyvfővárosa címet 2023-ban. Az UNESCO által odaítélt cím nem csak a világ figyelmét irányítaná a gazdag kulturális múlttal rendelkező fővárosunkra, de sok olvasást elősegítő program támogatását is jelentené.
2020.10.29.
A kalandregényeket rejtő polcok a könyvtár egyik gyorsan bővülő részét képezik, sok idősebb olvasó adja tovább a kalandos történetek szeretetét a fiatalabb családtagjainak. Ebben a cikkben megismerkedhetünk Tarzannal, aki talán az egyik legismertebb kalandregény sorozat főszereplője.
2020.10.28.
Múlt héten lehetősége volt az Opera rajongónak élőben meghallgatni Kovácsházi István áriaestjét, a jó hír viszont, hogy akik lemaradtak róla, azoknak még mindig lehetősége van meghallgatni a Liszt Ferenc-díjas tenor előadását a következő linken.
Jack Kerouac „Úton” c. regényének címe még akkor is ismerősen cseng majdnem mindenki számára, ha magát a könyvet nem olvasta. Ebből a cikkből most kicsit többet tudhatunk meg a világhírűvé vált író életéről, a nehézségekről, amiken keresztülment és a regény mai napig érezhető hatásának okairól.
2020.10.27.
Borzongató Halloweenra hív a Budakeszi Vadaspark! A BOR-ZOO-NGO HALLOWEEN elnevezésű programon, október 31-én, este megismerhetjük az éjszaki állatok életét, hideglelős bátorságpróbán vagy akár misztikus csillagtúrán is részt vehetünk!
Részletek a program esemény oldalán.
Folytatódik a virtuális barangolás a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériával, ez alkalommal Lengyelország meséit és zenéjét ismerhetik meg a gyerekek ezen a videón keresztül.
Jó szórakozást hozzá!
2020.10.26.
Sokan szeretünk elvonulni egy jó könyvel élvezni a lapokon elénk táruló világot, de az olvasás nem csak magányos tevékenység, hiszen sokszor egymásnak olvasunk vagy ajánlunk könyveket. Arról, hogy mit jelent a közösségi tér kifejezés Juhász Annának, az Irodalmi Szalon alapítójának, a következő cikkben olvashatnak.
2020.10.23.
Ma van az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja.
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.
Erre a meghatározó eseményre emlékezünk ma.
2020.10.22.
Ki mennyit hajlandó vagy képes kifizetni egy könyvért az bizony sokon múlhat. Ezért is jó, hogy a könyvtárban az érvényes lakcímkártyával rendelkező biatorbágyi lakosok ingyenesen kölcsönözhetnek. De néha hallani lehet egy-egy árverés kapcsán, hogy milyen összegeket fizetnek ki gyűjtők könyvritkaságokért. Ebből a cikkből megtudhatjuk melyik könyv ért meg 10 millió dollárt a jelenlegi büszke tulajdonosának!
Meglepő kapcsolatokat hozhat létre a könyvkiadás. Erről tesz tanúbizonyságot az a tény, hogy Hollandia és Magyarország, bár sem földrajzilag sem nyelvileg nincs egymáshoz közel, évek óta előnyben részesíti a partnerországból érkező új könyveket.
Jó hír jövő hétre!
Az őszi szünet nem csak a tanulóknak jelent egy kis kikapcsolódást, de a könyvtár Olvasóinak is, mert ezen a héten (október 26-tól október 31-ig) elengedjük a késedelmi díjakat, ezért érdemes lesz ellátogatni hozzánk azoknak, akik régen jártak nálunk és esetleges tartozásuk van!
A jelenlegi helyzetre való tekintettel továbbra is kérünk mindenkit, hogy a várakozás elkerülése érdekében foglaljon előre időpontot. Ezt megteheti akár e-mailben, akár telefonon is, az elérhetőségek megtalálhatóak az Elérhetőségek oldalon.
2020.10.21.
A könyvtár olvasói között is népszerű Lackfi János és Szabó T. Anna „Az angyal érkezése” címet viselő estjéről olvashatunk beszámolót a kultúra.hu oldalán. Az estet Szeptemberben tartották a Párbeszéd Házban.
Sokunk életét meghatározza egy-egy könyv elolvasása, de csak ritkán gondolunk arra, vajon a könyv írójának milyen lehetett az élete. Manapság könnyen nyomára lehet bukkanni egy-egy sikerkönyv szerzőjének, de a közösségi média és az internet megjelenése előtt számtalan író őrizte meg sikeresen személyazonosságának titkát. Ebben a cikkben most egy ilyen alakot, B. Traven-t „ismerhetünk meg”.
2020.10.20.
Jövő hét kedden kerül sor arra a Gálaműsorra, amit az Újszínház ad a pandémia hőseinek tiszteletére. Az estre egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozókat és pedagógusokat várnak. Az estről bővebben itt.
2020.10.19.
Olvasni mindenki szeret, csak meg kell találnia azt a stílust, azt az írót, akinek a könyveit szívesen venné kézbe. Vannak, akiknek könnyen megy a választás, de ha esetleg nehezebben találunk kedvünkre valót, akkor nagy segítség lehet az Ectopolis cikke, amelyben olyan kalandregényeket emeltek ki, amik sokunk gyerekkorának meghatározó olvasmányaként jó beugró könyvek lehetnek olyanoknak, akik még esetleg nem ismerik a műfajt.
Jó kalandozást kívánunk!
A mai második ajánlónkban kifejezetten a kisgyerekes szülőknek szeretnénk felhívni a figyelmét erre a cikkre, amiben olyan könyveket találunk, amik a könyvtárban is megtalálható új gyerekkönyveket ajánlja kezdő olvasóknak és kiskamaszoknak.
A lista itt található.
2020.10.15.
Új könyvek érkeztek a könyvtárba, amiket hamarosan már kölcsönözhetnek is!
Jó böngészést! (A képekre kattintva megtekinthetik őket nagyobb méretben)
2020.10.13.
Az idei irodalmi Nobel díjast rokoni szálak fűzik Magyarországhoz, hiszen nagyszülei magyar származásúak voltak.
Bővebb leírást Louise Glück munkásságáról és az interneten elérhető verseire mutató linket itt találhatnak.
2020.10.05.
Ez a hét igazán különleges, ismét megrendezésre kerül az ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK elnevezésű rendezvény, ha csak virtuálisan is. A hét majdnem minden napjára készítettünk játékos feladatokat, amik a kikapcsolódáson kívül az ismeretek szerzését is segítik.
A hét programjai elérhetőek itt:
2020.09.30.
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.
„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”
(Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)
A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Emlékezzünk meg mi is ezzel a vidám mesével.
Péter és Pál
Volt egyszer egy szegény ember. Péternek hívták, s annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több, de aztán egész gazdasága egy árva kakas volt. A szomszédja, Pál meg erős gazda volt, s mégis mindig jajgatott. Azt mondja egyszer Pál Péternek:
– Szomszéd! A kend kakasa sokat kaparász az én kertemben, én tovább nem tűrhetem. Isten istenem ne legyen, hogyha megfoghatom, kitekerintem a nyakát!
Péter nem szólt semmit, de erősen gondolkodóba esett, hogy mitévő legyen azzal a szerencsétlen kakassal.
– Én bizony – gondolja magában – nem veszkődöm sokáig vele, hanem az uraságnak ajándékozom, hátha még meg is jutalmaz valamivel. Azzal megfogta a kakast, s elvitte az urasághoz.
– Talán bizony keresztelés vagy lakodalom van a házadnál, Péter, hogy kakast ajándékozgatsz? – kérdezi az uraság.
– Dehogy, uram, nem lesz nálam semmiféle, csak költse el az úr a családjával, ne gondoljon vele! – mondá Péter.
– Hm, nem értem a dolgot. Hát nem elkélne nálatok, hisz annyian vagytok, hogy Jákob is megirigyelhetné.
– Igaz, uram, igaz, de minek adjak én húst a gyermekeimnek, mikor kenyérre is alig jut. Jobb, ha meg sem kóstolják.
– Ó, te oktondi! Hát add el, s végy kenyeret az árán.
– Dehogy adom, uram! Ha én a városba viszem, két nap járom az utat, s míg hazaérek, megeszem a kakas árának a felét.
Mit tehetett az uraság, nem lehetett Pétert megtéríteni, kiadta hát a rendeletet a szakácsnénak, hogy ebédre süsse meg a kakast. Mikor az ebéd kész volt, Pétert is az asztalhoz ültette. Éppen heten ültek vele együtt az asztalnál. Azt mondja az uraság, mikor a sült kakast behozták:
– No, Péter, a kakast te osztod el, de úgy vigyázz, hogy mindenki megkapja a maga részét. Ha jól osztod, megajándékozlak, ha nem jól osztod, lehúzatlak, s tizenkettőt veretek rád.
Erre Péter maga elé vette a kakast, levágta a fejét, s azt a gazda tányérjára tette ezekkel a szavakkal:
– A fej az úré, mert ő a ház feje.
Azután a nyakát vágta le, s ezt a gazdasszony tányérjára tette.
– A fej és nyak eggyek – mondá Péter -, a szentírás szerint is a férj és feleség eggyek, tehát a nyak az asszonyt illeti.
Most a kakas két szárnyát vágta le, s odaadta a fiúknak, hogy jobban tudjanak írni, a két lábát pedig a leányoknak, hogy jobban tudjanak táncolni.
Azt mondá most Péter:
– Mindenki megkapta a magáét, én is elveszem a magamét – s azzal a “maradékot” bekebelezte.
Nagyot kacagott az uraság és családja a Péter furfangján, s jókedviben gazdagon megajándékozta. Adott neki tehenet, borjút és birkákat is.
Hazamegy Péter nagy örvendezéssel, s beszéli Pálnak a szerencséjét.
“Megállj, Péter – gondolá Pál -, adok én öt kakast az uraságnak, s akkor ötször annyi ajándékot kell, hogy kapjak!”
Mindjárt megfogott öt kakast, s elvitte az uraságnak.
Az uraság jól tudta, hogy honnét fúj a szél, nem akarta elfogadni az ajándékot, de Pál addig istenkedett, hogy mégis elvette, hanem kikötötte, hogy a sült kakasokból neki is enni kell, éppen, mint Péternek. Megsüttette mind az öt kakast, s mikor asztalhoz ültek, ezt mondotta Pálnak:
– Hallod-e, Pál! Az én házamnál az a szokás, hogy aki hozta az ajándékot, az is ossza el, de úgy oszd, hogy hetünk közül mindenki megkapja a magáét. Ha jól osztod, hasznát veszed, ha nem: huszonnégy botot veretek reád.
Eleget törte a fejét Pál, de nem vala annyi istenes esze, hogy az öt kakast fel tudja osztani hét ember között.
Az uraság, mikor látta, hogy Pál semmire sem tud menni, elhívatta Pétert.
– Nem tudom, uram – mondá Péter -, hogy el tudom-e osztani, de én mindig, jóban-rosszban, a Szentháromságban bíztam, talán most is segít rajtam.
Azzal nekilátott az osztásnak.
– Én azt találom – mondá Péter -, hogy a nagyságos úr, a nagyságos asszony és egy kakas egy háromságot tesz ki, a két úrfi s egy kakas nemkülönben, a két kisasszony s egy kakas is csak egy háromság, s végezetre én szegény ördög s két kakas ismét csak egy háromság, s most már, mind közönségesen, jó appetitust kívánok.
Az egész ház népe kacagott a Péter furfangján, s az uraság Pált huszonnégyig verette, Pétert pedig megajándékozta házzal és telekkel.
Máig is él, ha meg nem halt.
2020.09.29.
Figyelem, figyelem! ?
Jövő héten pénteken kerül sor az IDŐKAPSZULA elásására a könyvtárban! Sajnos az eseményt nem tudjuk nyilvánossá tenni a jelenlegi helyzet miatt, de még nem késő behozni a korábban kitöltött lapokat a könyvtárba!
Ha valaki lemaradt volna az információról, annak itt egy kis emlékeztető:
Bár lehet, hogy sokan szeretnének majd minél gyorsabban elfeledkezni ezekről a napokról, mégis hasznos lehet az emlékezés. Játékos formában, kifejezetten a gyerekek részére összeállított feladatlapot szeretnénk most megosztani. A kitöltött lapokat (amikhez rajzolni, írni, fényképeket keresgetni és az egész családdal beszélgetni kell), időkapszulába rejtve, a könyvtár udvarán szeretnénk majd elásni, hogy aztán évekkel később kinyitva megnézhessük hogyan élték át ezt a pár hónapot a most még az egészből talán nem sokat értő gyerekek. Az eredmény biztosan érdekes lesz majd nekik és nekünk is!
A lapot innen lehet letölteni és nyitvatartási időben leadni a könyvtárban.
2020.09.25.
Szerdán nálunk járt a KVÍZKEDD nyertese, Kordásné Szász Melinda. Természetesen nem csak a könyvcsomag átvétele miatt öltözött ki ennyire szépen, tartott nekünk egy nagyon érdekes előadást is Erzsébet magyar királynéról.
Még egyszer köszönjük a lelkes részvételt a játékban és az előadást is!
Természetesen ebben a hónapban sem maradhat el a Virtuális Harry Potter Klub, a mostani kvíznek a főszereplője pedig nem más, mint Piton professzor! ??♂️✏️
2020.09.18.
Munkát keresők figyelem!
A Biatorbágyi Karikó János Könyvtár takarító munkatársat keres részmunkaidőben (megbízási szerződéssel).
A munkakör azonnal betölthető.
Érdeklődni személyesen vagy telefonon lehet Uzonyi Edit könyvtárvezetőnél
Tel: +36-23-310-028.
2020.09.16.
Ízelítőül a könyvtárba nem régen beérkezett új könyvekből! Az újdonságokat nem csak a polcon lehet böngészni, hanem az oldal felső menüjéből elérhető SZIRÉN könyvkereső és az újdonságokat tartalmazó listánk segítségével is.
Mai ajánlatunk:
Baráth Viktória: Egy év Rómában
David Baldacci: Az irgalom útja
Daisy Goodwin: Sissy angol szerelme
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
2020.09.15.
Kedves Olvasóink!
A Harry Potter Klub jelenleg virtuális formában működik, de amint a körülmények engedik, természetesen ismét várjuk majd szeretettel a klubtagokat (jelenlegieket és jövőbelieket is!), viszont most segítséget szeretnénk kérni. A jelenleg is zajló figuragyűjtésben a könyvtár dolgozói is igyekeznek részt venni, de szeretnénk megkérni mindenkit, akinek esetleg van felesleges figurája (vagy tervez még Auchanos vásárlást 23-áig), hogy amennyiben teheti, kérjük adja a könyvtárnak, vagyis a HP klubot látogató gyerekeknek a felesleget. A terv az lenne, hogy összegyűjtünk egy teljes készletet, amit egy jövőbeli alkalommal megnyerhet majd valaki a klubtagok közül, a többit pedig kisebb-nagyobb adagokban odaadnánk a többieknek. Cserére is nyitottak vagyunk, ha esetleg valaki csak így tudna segíteni. ?
Várjuk szeretettel a figurákat a könyvtár nyitvatartási ideje alatt! (Ehhez nem szükséges időpontot kérni, elég csak szólni az éppen bent lévő könyvtárosoknak, hogy figurákat hoztak a gyerekeknek.)
Előre is köszönjük szépen mindenki segítségét!
2020.09.11.
A könyvtárban is töretlen népszerűségnek örvendő "Gyilkosság az Orient Expresszen" c. Agatha Christie regényről tudhatunk meg tizenkettő, nem sokak által ismert érdekességet a következő cikkben.
2020.09.08.
Ma van az Olvasás, vagyis az Írni-olvasni tudás nemzetközi napja.
Az 1967 óta megünnepelt nap célja az írás-olvasás fontossága az emberi jogok ügyében. A könyvtárak világszerte a könyvekből megszerezhető tudás terjesztésének éllovasai, de természetesen ennek nem kell unalmasnak lennie!
Az Eduline 5 olyan könyvet ajánl, amit mindenki élvezettel olvashat, nem csak a mai napon! ?
2020.09.07.
Kedves Olvasóink!
Közeleg a regisztrációs határidő! Az előadást az egészségügyi szabályok legszigorúbb betartásával rendezzük meg, hogy biztosítani tudjuk mindenki biztonságát, ezért a férőhelyek száma a megszokottnál kevesebb. Érdemes hamar regisztrálni, nehogy beteljenek a helyek! ?
Várjuk szeretettel a regisztrációkat! E-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), telefonon (23/310-028) vagy személyesen.
A rendezvény ingyenes.
2020.08.31.
Erzsébet királyné kultusza és utazásai a gyűjtő szemével.
A RÉSZVÉTELHEZ KÖTELEZŐ A REGISZTRÁCIÓ!
Jelentkezési határidő: szeptember 18.
Kordásné Szász Melinda környezetkutató-ökológus és pedagógus előadása Sissiről vagyis Erzsébet magyar királynéról.
2020.08.26.
Karikó János: Biai háztulajdonosok című versének sorai tűntek fel a Biatorbágyi ÉrtékTárnak köszönhetően a Nagy utcai járdán a Szentháromság tér és a Kálvin tér közötti szakaszon. A verset 1892-ben írta a költő, az egyes házak előtt olvasható sorok tehát a 128 évvel ezelőtti Biát s az itt lakókat idézik fel. A verset az ÉrtékTár honlapján olvashatják!
2020.08.25.
Tíz felejthetetlen regényt ajánl az Ectopolis az 1980-as évekből a következő cikkben.
Nem csak a mindennapi életre volt hatása ennek az évtizednek, de többek között olyan művek is napvilágot láttak, mint Umberto Eco "A rózsa neve" c. regénye. Talán sokaknak meglepő lehet, de Margaret Atwood "A szolgálólány meséje" is ebből az időszakból származik, a könyv a mostani népszerűségét nem a sorozatnak köszönheti.
2020.08.18.
Kedves Olvasóink!
Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy az augusztusi ünnepi nyitvatartás miatt, a könyvtár augusztus 22. helyett, 29-én tart nyitva szombaton, délelőtt 10 órától délután 1 óráig.
A várakozás elkerülése miatt kérjük továbbra is foglaljanak időpontot.
Megértésüket köszönjük!
KVÍZKEDD:
Kedves versenyzőink!
Nagyon szépen köszönjük az elmúlt hetek, hónapok folyamatos részvételét, a mai nappal a játék lezárult. A legtöbb helyes megoldást beküldők között sorsoltuk ki a győztest, akinek a jutalma értékes könyvcsomag lett. A nyertessel e-mailben vesszük fel a kapcsolatot a többieknek pedig nagyon szépen köszönjük még egyszer a kitartó részvételt és reméljük, ha hasonló játékra kerül sor, akkor lesz kedvük újra velünk játszani!
2020.08.11.
KVÍZKEDD:
Elérkeztünk az utolsó fordulóhoz. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki velünk játszott! ?
Bár már nem sok nap van a nyárból, de azért a mai kvíz egy kicsit körbejárja a témát. Utolsónak a nyári vakációval kapcsolatos könyveket vesszük szemügyre!
Eredményhirdetés jövő kedden!
A feladatlap elérhető itt.
2020.08.07.
POZITÍV PÉNTEK:
Ezen a héten kicsit más fajta történetet szeretnénk megosztani. Bár a mai modern világban nem sokan írnak már levelet, de nem nehéz elképzelni milyen érzés volt, amikor a postás egy, a szerettünktől érkezett borítékkal várt minket a kapunál. Most Nemes Nagy Ágnes levelezéséből szeretnénk megosztani egyet, ami talán másokat is levélírásra sarkallhat. A levelet, más levelekkel együtt, a PIM oldalán olvashatjuk. (link a bejegyzés végén).
"Nemes Nagy Ágnes
[Budapest], 1944. február 1.
Balázska!
Szép neved megünnepelendő*29 írom ezt a levelet. Oly szomorú, hogy most, rögtön nem tudok Neked valamit adni, annak örömére, hogy ilyen gyönyörű nevet kaptál, és hogy egyáltalán megszülettél. Nem mintha ezt meg lehetne hálálni. Jó, hogy vagy. Jó, hogy szép, hosszú a kezed, mint Veit Stoss*30 fametszetein, ujjaid símák, hosszúak, ami költői lélek jele, néha egy-egy izület hullámot vet rajtuk (a mutató-ujjában), ami viszont az elmélkedést és filozófiára való hajlamot jelenti a chiromantia*31 szerint. Bőröd puha és barna, fahéjszínű. Csípőd egzotikusan karcsú, lábad hosszú, inas, mint a jó lovaké, vállad kerek (irígylem!); és néha puklisan tartod magad. S hajadba bújt az éjjel, azért olyan sötét (Végh Gyurka-mondás), és talán holmi rejtett csillagoktól olyan fényes. Arcodat ha szembe rajzolnám, voltaképpen csak egy renaissance-homlokot és két sötét kiváncsi szemet rajzolnék. Ha profilban, akkor homlokot, lefelé keskenyedő fiú-nyakat és középre azt az intellektuálisan ívelt, nemes vércse-orrodat. Az én orrom egy kis, vacak gomba, amin még a szemüveg sem áll meg. Megjelenésed Greco:*32 hosszú, keskeny, udvarias, előkelő, melankolikus és gőgös. Tetszel nekem. If I can be a Rubens, or a Rembrandt…*33 Ha beszélsz, hátraveted a fejedet és minden mondatot ritmikus bólintással kísérsz. Ez rejtett verbális gyönyör. Kiszívod a szavak és gondolatok zenéjét. (Ilyenkor nem lehet belédfojtani a szót.) – Bocsáss meg, hogy tested himnusza közben beléd-belédcsípek, muszáj, mert elolvadok. Igy jelzem, hogy ébren vagyunk. Ébren és alva nagyon szeretlek. – Mit küldjek? Három kis reprodukciót, mindet nagyon szeretem. S szeretem, ha szépek szépet néznek. Michelangelohoz*34 nem kell kommentár. Ez Jeremiás, szenved, de ne hasonlíts! A másik Dürer:*35 légies üvegzöld város, milyen gót, milyen távoli és égi. A tornyok mint a tűk szúrnak a felhőkbe,*36 hogy közelebb legyünk a mennyekhez. És az a sok zöld víz, hűvös és tündéri, minden születés és halál szimbóluma, mondják az ábrafestők. – De a harmadikat*37 nézd legtovább, ezt az édes, naív fasort, cukorkék éggel, de tenyerestalpas kis kertekkel, sok jó veteménnyel oldalt. Ez Németalföld, az idill. Itt fogunk élni. Ugy-e? – Mit mondjak még névnapodon? Nagyon vágyom utánad. Maradj ilyen és maradj az enyém.
Csókollak:
Ágnes."
[Címzés:] Nagyságos dr. Lengyel Balázs karp. szkv. úrnak.*38 Ófutak, 103. nf. szakasz. Megjelent kihagyásokkal: Nemes Nagy Ágnes levelesládája. (Szerk.: Lengyel Balázs, Kerek Vera.) Bp., 1995, Magyar Írószövetség–Belvárosi Kiadó. 39. p. ?
Lengyel Balázs. (2010). Újholdak és régi mesterek - Lengyel Balázs leveleskönyve. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum. Elérés forrás http://resolver.pim.hu/dia/PIMDIA72
2020.08.04.
KVÍZKEDD:
Jövő héten kerül fel az utolsó Kvízkeddes feladatlap, ami után nem sokkal eredményt is hirdetünk. De előtte még itt a mai forduló Csukás István műveihez kapcsolódóan!
Jó játékot!
A feladatlap elérhető itt.
Dürer kiállítás a Szépművészeti Múzeumban! Dürer kora – Német rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből rendezett kiállításra online lehet jegyet venni a múzeum honlapján.
2020.08.03.
ÜNNEPI NYITVATARTÁS!
A könyvtár augusztus 20. és 23. között ZÁRVA TART.
Nyitás: 2020. augusztus 24-én, hétfőn 14 órakor.
Megértésüket köszönjük!
A Gyűrűk Ura trilógiája nem véletlenül lett ismert és sokak által szeretett. Tolkien vadregényes fantázia világa a mai napig meghatározó erővel bír az újonnan születő művekre. Ebben a cikkben 7 olyan regény (vagy sorozat) kerül bemutatásra, ami a Tolkien munkájának alapjain nyugszik, de teszi ezt úgy, hogy újat is teremt.
Sokszor ajánlunk könyveket itt a Facebookon és amikor lehet, igyekszünk a hazai szerzők műveiből is ízelítőt adni. Ebben nagy segítség ez a cikk, amiben tíz hazai írótól ajánl a szerző olvasnivalót.
A könyvek nagy része megtalálható a könyvtárban is, ha pedig pont olyat nézne ki magának valaki, ami nem szerepel az állományban, azt kérjük jelezze nekünk, mert minél több kérés érkezik az adott könyvvel kapcsolatban, annál nagyobb az esélye, hogy nemsokára az újdonságok polcán várja majd a hozzánk betérőket. ?
2020.07.31.
POZITÍV PÉNTEK:
Újra itt a péntek és ezzel együtt egy kis történet, ami megmutatja, hogy érdemes keresni és várni arra, ami nekünk az igazán megfelelő.
Csikós Zsuzsa osztotta meg velünk a legújabb történéseket a ház eladásának történetében. Nagyon szépen köszönjük!
Reméljük mindenkinek szép lesz a hétvégéje és ha esetleg történik bármi (nem kell, hogy óriási dolog legyen, akár egy gyönyörű naplemente leírása is mosolyt csalhat az arcokra!), amit szeretnének megosztani velünk és egymással, akkor csak írjanak itt vagy keressenek minket e-mailben!
"Igazán sikeres nap. Már meséltem arról, hogy a házam eladásába vágtam. Most arról mesélek, hogy hogy találtam meg az új otthonomat. Elérkezett az idő, amikor már ténylegesen nézegethetek házakat és nem csak virtuálisan. Végig gondoltam, hogy milyen házat szeretnék, hol érezném magam igazán jól és természetesen az anyagiak mit engednek. Kiválasztottam a tájegységeket és a megtekintendő házakat. Elkészült az útvonal terv. Miután nagy távolságot kellet megtenni, ezért a pontos tervezésre volt szükségem. Én terveztem, a valóság pedig mindent gondosan átírt. Újra tervezés, mondaná a GPS. Én is ezt mondtam. Négy napom telt így, de minden felmerülő problémát leküzdöttem. Csak mentem mint egy buldózer. A tét nagy, az új otthonom. Első nap két ingatlan megtekintése. Mindkettő felejtős. Irány haza. Második nap öt ingatlan, két külön településen. Itt már akadt kettő is, amit nem utasítottam el azonnal. Harmadik nap három ház következett, ebből csak egyre mondtam, hogy talán. Kezdett eluralkodni rajtam a kudarc érzése, és egy kicsit leeresztettem. Negyedik nap újabb négy házat látogattam meg és hogy őszinte legyek kezdtem elfáradni. Na ilyenkor kell elővennem a pozitív gondolatokat, és tovább haladnom. Ez sikerült és teljesen feltöltődve vágtam neki az új kalandnak. Első ház, szerelem az első látásra. Ott volt a szikra. Azt mondtam nekem ez kell. Még tisztességből megnéztem a másik hármat is, de már tudtam, hogy melyik mellet teszem le a voksom. Találkoztam a közvetítővel, a tulajdonossal, volt egy kis alkudozás, de MEGVETTEM. Pontosan el tudom magam képzelni az új otthonomban. Tudom, hogy jól választottam. Boldog és elégedett vagyok."
020.07.28.
KVÍZKEDD:
Ez alkalommal kicsit nagyobbaknak és kicsit nehezebb feladatlapot állítottunk össze, de bízunk benne, hogy a nyári szünet miatt megnövekedett időt olvasással kihasználóknak nem okoz gondot a kérdések megválaszolása! ?✏️
A feladatlap elérhető itt.
A járványhelyzet hívta életre a New York Times "The Decameron Project" elnevezésű kezdeményezését, aminek keretén belül 29 szerző írt novellákat a jelenlegi helyzetből inspirációt merítve. A neves alkotók között szerepel többek között Margaret Atwood is, aki "A szolgálólány meséje" c. könyvével nálunk is nagy sikert ért el.
A történetek elolvasásához csak egy ingyenesen regisztrálható NYT felhasználói fiók szükséges.
"CSALÁDI VETÉLKEDŐ - CSALÁDOK VETÉLKEDŐJE" 2020
A Karikó János Könyvtár idén is meghirdeti a „Családi vetélkedő - Családok vetélkedője” című programját.
Mint a program címe is elárulja, az egész család együtt játszhat. A szülők és nagyszülők is a csapatok tagjai lehetnek! 3-6 fős csapatok mérhetik össze tudásukat.
Együtt minden könnyebb!
A jelentkezéskor a csapatok kapnak néhány népszerű gyermekkönyvből álló könyvlistát, amit október közepéig kell elolvasniuk. A döntő rendhagyó módon, a szabadulószobák szabályait követi játékos formában. A feladatok megoldásában a könyvek segítenek.
A vetélkedő döntője 2020 novemberében lesz.
Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 31.
A jelentkezéshez csak ezt a jelentkezési lapot kell kitölteni (amit innen tudnak pdf formátumban letölteni) és leadni a könyvtárban.
I. helyezett jutalma: 30 000 Ft értékű könyvutalvány
II. helyezett jutalma: 20 000 Ft értékű könyvutalvány
III.helyezett jutalma: 10 000 Ft értékű könyvutalvány
Könyvlista:
1. J.K. Rowling – Harry Potter és a Bölcsek köve
2. Emma Carroll – Égi tolvaj
3. Mándy Iván – Robin Hood
Elérhető a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján:
http://resolver.pim.hu/dia/PIMDIA7510
4. Csukás István – Süsü, a sárkány
Elérhető a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján:
http://resolver.pim.hu/dia/PIMDIA1027
5. Nyulász Péter és Ritter Ottó – Az időgladiátorok (Berger Szimat Szolgálat 4.)
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
2020.07.25.
A borús idő ellenére, egy könnyű kis nyári kvízzel jelentkezik ebben a hónapban a VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB!
Harry élete nem csak a Roxfort falai között jelent kalandokat, neki még a nyarai sem olyan unalmasak, mint nekünk, mugliknak.
Ha kitöltöttétek a kvízt, gyertek vissza és írjátok ide hány pontot sikerült szereznetek! ?
2020.07.21.
A macskák nem csak házi kedvencek, de sok kultúrában jelentős szereppel bíró entitások, gondoljunk akár csak Egyiptomra. A Capa Központ ingyenesen megtekinthető kiállítása keretében kilenc kortárs művész mutatja be sajátos szemszögéből ezeket a könyvtárakban is gyakori kedvenc állatokat.
KVÍZKEDD:
Itt a legújabb feladvány, mely most Andersen mesés világába tesz rövid látogatást a feladatok segítségével. Ha valaki esetleg nem lenne ismerős ezek között a mára már klasszikusnak számító mesék között, annak jó lehetőség, hogy a kvíz megfejtése után, ellátogasson a könyvtárba néhány könyvért! ?
Jó megfejtést!
A feladatlap elérhető itt.
Már nem sokáig kell azon gondolkoznunk, vajon milyen lenne Rejtő Jenő "A tizennégy karátos autó" c. regénye, ha valaki koncertszínházat szeretne belőle csinálni. Augusztus 13-án és 14-én kerül ugyanis bemutatásra Keresztes Tamás adaptációja a Városmajorban.
2020.07.20.
Még ma délutánig érhető el a múlt heti KVÍZKEDD feladatlap! ?✏️
Kifejezetten érdekesnek ígérkezik az a válogatás, amely "Egy galaxissal odébb" címmel jelenik majd meg Szeptemberben. A kötetben magyar tudósok elemzik a tudományos-fantasztikus könyveket, filmeket, természetesen a saját szakterületük szempontjából.
A Vedd a hazait! kampány reklámarca lett a biatorbágyi termelői piac.
Továbbra is várjuk a rövid történeteket az eheti POZITÍV PÉNTEKRE! ?
Akár Facebook-on üzenetben, akár a könyvtár e-mail címére! (konyvtar[@]biatv.hu)
Az oldalunkon, itt a Hírek résznél megtalálhatóak az eddig közölt írások, csak úgy, mint a Facebook-os bejegyzések között is.
Kellemes olvasgatást!
2020.07.17.
POZITÍV PÉNTEK:
Továbbra is várjuk a hétvégéket, heteket szebbé varázsoló történeteket (akár itt üzenetben, vagy a könyvtár e-mail címén: konyvtar[@]biatv.hu)
Rövid kihagyás után, itt egy újabb vidám kis történet Csikós Zsuzsától.
Köszönjük! ??
„Legyen csók vagy ne legyen?
Tegnap este 10 óra körül a csendes, nyugalmas, nem túl érdekfeszítő TV-zés közben nagy csörömpölés hallatszott kintről. Dermedten fülelek, mi ez? Hol történt? Feltápászkodok, zseblámpát keresek, és közben azon töprengek, hogy a kutya miért nem ugat? A lárma biztosan a szomszédból jött, gondolom. Kióvakodtam, és mint egy vérbeli nyomozó keresem a tetthelyet. Meg is van. Egy üveg leesett és összetört. Na jó, de mitől esett le? Vagy inkább kitől? És akkor megláttam a tettest. Akkorát ugrottam, mint egy béka. Mert, hogy pontosan béka volt. A drága aranyos „kiskutyám” pedig édesdeden aludt. Tán még horkolt is. Kesztyűt húztam és megfogtam a békát, hogy átvigyem egy biztonságosabb helyre. Míg a tenyeremen tartottam az jutott az eszembe, hogy a mesékben ilyenkor jön a csók jelenet. Kapjon a béka puszit, vagy ne kapjon? Nagy dilemma. Végül csók nélkül útjára engedtem. Mit lehet tudni. És ha nem úgy végződik, mint a mesékben?
Inkább nekiláttam összesöpörni az üvegcserepet.”
2020.07.14.
KVÍZKEDD:
Ezen a héten Walt Disney két talán legismertebb mesefilmjének főszereplői kerültek be a feladatlap kérdései közé.Ha már láttátok az Oroszlánkirályt és ismeritek Aladdin történetét bátran vágjatok bele a megoldásba! Ha még nem láttátok a két mesefilmet, akkor itt az idő megnézni őket! ??
Jó szórakozást!
Thornton Wilder "Szent Lajos király hídja" c. világhírű műve ismét az eredetei, Kosztolányi fordításban kerül a boltok polcaira!
Ebben a listában olyan szépirodalmi könyvek szerepelnek, amik kriminek sem utolsóak. A bemutatott könyvek nagy része megtalálható a könyvtárban is! ☺️?
Az udvari bolondok mindig is fontos kellékei a meséknek, nem volt ez máshogy a Mátyás királyról szóló történeteknél sem. Az OSZK munkatársa az ő alakjának nyomába ered ebben a cikkben.
2020.07.13.
Jön "a nagy Gatsby" hivatalos előzménytörténete! A kiadó F. Scott Fitzgerald születésének 125. évfordulója alkalmából jelenteti meg a "Nick" címet viselő, díjnyertes Michael Farris Smith tollából született regényt.
Nagy sikere volt a 2011-ben megjelent Ready Player One c. könyvnek, aminek jön a folytatása Ready Player Two címmel. A novemberben megjelenő könyv jövőre kerül majd a magyar könyvesboltok kínálatába.
2020.07.08.
Sherlock Holmes talán az egyik legismertebb nyomozó az irodalomban, megalkotójáról Sir Arthur Conan Doyle-ról olvashatunk az alábbi cikkben.
2020.07.07.
Ha kedd, akkor itt az újabb KVÍZKEDD!
Ezúttal a Grimm testvérek meséinek világába kalandozunk, meglátjuk ki mennyire ismeri ezeket a klasszikus meséket a legújabb olvasni szerető generáció tagjai közül! ☺️?
A litera.hu oldal minden hónapban kiválaszt egy írót vagy költőt, aki abban a hónapban kiemelt fókuszban áll az oldalon. Ebben a hónapban Tolnai Ottó lett a "megválasztott", akinek több verses kötete is megtalálható a könyvtárban.
Ingyenes utazási lehetőség az alsó tagozatos diákoknak. Kiránduláskor, múzeumlátogatáskor érdemes kihasználni a lehetőséget!
Most lehetőség van virtuális sétát tenni az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár épületében!
2015 óta újították fel az épületet, amiben múzeumi tér is létesült, ahol állandó és időszaki kiállítások is megtekinthetőek.
A honlapon a különböző gyűjtemények darabjaiba is bepillantást kaphatunk.
2020.07.06.
Egy cikk arról, hogy miért nem ártalmas ha maszkot visel valaki.
Már a Szépművészeti Múzeumba is el lehet újra látogatni, a nyitvatartásért és a tudnivalók részletes leírásáért csak a honlapot kell felkeresni, amit ebben a beírásban is megtalálhat mindenki.
Jó szórakozást a kiállításokhoz!
Augusztus 16-ig lehet megtekinteni a Petőfi Irodalmi Múzeum "Egy írónő modellt áll" című kiállítását. A nem sokak által ismert Kádár Erzsébet festőnek indult, de az ecsetet végül tollra cserélte és írói pályafutással is büszkélkedhet.
A nyár nem csak a meleget, a fagylaltot és a könyvolvasást jelenti a vízparton, hanem bizony ekkor találkozhatunk legtöbbet vándorcirkuszokkal is. A következő oldalon összegyűjtötték melyik társulat hol lesz majd megtalálható ezen a nyáron.
2020.06.30.
KVÍZKEDD:
A múlt heti feladatlap technikai okok miatt nem került megosztásra, ezért elnézést kérünk, de a jó hír, hogy a játék még mindig tart! Ebben a feladatlapban kis kedvenceket kell megkeresni a mesékben. Jó szórakozást és sikeres kitöltést kívánunk! Emlékeztetőül, a játék végén a legtöbb jó választ beküldők között értékes könyvajándékot sorsolunk ki! Ha valaki eddig nem játszott, annak is érdemes megpróbálnia, hiszen ki tudja, lehet, hogy ha mostantól beküldi a válaszokat, esélyes lesz!
A feladatlap elérhető itt.
2020.06.29.
Rendhagyó módon hétfőn jelentkezik a VHPK. Ez alkalommal olyan játékos feladatokat hoztam nektek, amiket akár csapatokban, akár egyedül is tudtok játszani. Ha vannak Harry Potteres barátaitok, akkor töltsétek le a Harry Potter Bingót (1 hívó lap és 6 kártya áll rendelkezésre) és játszatok együtt! A játékot nagyon könnyű játszani, csak válasszatok egy játékmestert (akinél a hívó kártya lesz) a többiek pedig fogjanak egy-egy bingó lapot és egy-egy tollat. A játékmester egyesével fogja mondani a lapján látható neveket (a sorrend nem fontos), a többiek pedig bejelölik a lapjukon a kis rajzot, ha rajta van. Az nyer, akinek először gyűlik össze 5 egymás mellett vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan. Fontos, hogy akinek összegyűlt valamelyik, annak hangosan Bingót kell kiáltania! (A letölthető lapokat megtaláljátok itt)
De ne keseredjetek el, ha most nincs senki a közeletekben, aki játszani szeretne. A Mágikus Én-t egyedül is ki tudjátok tölteni, csak el kell képzelnetek milyen is lesz, ha megérkezik a levél a Roxfortból, milyen is lesz a mágikus énetek! Ha pedig a tudásotokat szeretnétek letesztelni, a könyvtárban is megtalálható „Harry Potter Tesztkönyv: kezdőknek és haladók” jó barátotok lesz a megmérettetésben. De vigyázat, a feladatok néha RBF és RAVASZ szintűek is lehetnek!
Felkerült a honlapra az új könyvek listája, amit pdf formátumban le is lehet tölteni.
Július végéig várjuk a kitöltött IDŐKAPSZULÁS lapokat! Reméljük minél több gyermek ragadott már tollat, és vetette papírra az elmúlt időszakkal kapcsolatos élményeit, érzéseit. De ha valaki esetleg nem tudott volna még erről, annak sem késő! Az alábbi linken (ami megtalálható a könyvtár honlapján is, több helyen) elérhető a pdf formátumú lap, amit lehetőség szerint A/4-es vagy A/5-ös borítékban kérünk behozni és a könyvtár bejáratánál található postaládába bedobni, vagy előzetes telefonos időpont egyeztetés alapján személyesen leadni.Köszönjük szépen és várjuk a lapokat szeretettel!
2020.06.15.
Kedves Olvasóink!
Örömmel értesítjük Önöket, hogy könyvtárunk újra megnyitott. Bár még csak rövidített nyitvatartással és az időpont-foglalásos rendszer megtartásával (hogy a biztonságos kölcsönzés betartását maximálisan teljesíteni tudjuk), de várunk szeretettel mindenkit! Lehetőség van foglalás nélkül is kölcsönözni, de csak akkor, ha éppen akkor nincsen foglalt időpont, ezért kérünk mindenkit, hogy ha teheti, foglaljon előre időpontot, amivel elkerülheti az esetleges várakozást.
A kölcsönözni kívánt könyvek listáját kérjük a foglalt időpontot megelőző napig elküldeni. A választásban segíthet a SZIRÉN könyvtári kereső és a honlapon és a Facebookon megjelentetett könyvajánlók.
Helyben olvasásra továbbra sincs lehetőség!
RÖVIDÍTETT NYITVATARTÁS
2020. június 15- től
HÉTFŐ ÉS SZERDA: 14-17 ÓRA
KEDD, CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK: 10-17 ÓRA
SZOMBAT: ZÁRVA
A nyitvatartási idő változtatásának jogát fenntartjuk!
IDŐPONT FOGLALÁSA (a rövidített nyitvatartási idő alatt):
Telefon:+36 23 310 028
(mobil) +36 70 507 5510
email: konyvtar[@]biatv.hu
konyvtar[@]biatorbagy.hu
CSALÁDI VETÉLKEDŐ
Idén sem marad el a Családi Vetélkedő (legalábbis reméljük), de későbbi időpontban kerül majd megrendezésre.
A jelentkezéseket AUGUSZTUS 31-ig várjuk, a döntőre pedig majd Novemberben kerül sor.
Jelentkezni e-mailben lehet a konyvtar[@]biatv.hu, konyvtar[@]biatorbagy.hu címen.
Az ajánlott könyvlistával jövő héten jelentkezünk, addig viszont itt egy rövid összefoglaló a tavalyi versenyről, kedvcsinálónak!
2020.06.11.
Játékra hív az Országos Széchenyi Könyvtár! A Corvina 3D kiállítást nem csak megnézni lehet, de különböző feladatokat is megoldhatunk, ha vagyunk olyan ügyesek.
Jó játékot! ☺️
SZABADULÓSZOBA
Itt az ideje egy újabb kalandnak! Merüljetek el Percy Jackson varázslatos világában, ahol görög istenekkel is megismerkedhettek. Ebben a szabadulószobában, amivel együtt már öt különböző szoba áll a rendelkezésetekre, ha unatkoztok, Rick Riordan a világhírű sorozatának első részét vettük nagyító alá.
Kerekedjetek fel a villámtolvajjal!
IDŐKAPSZULA
Még mindig elérhető az a lap, ami segít majd a gyerekeknek, hogy felidézzék, hogyan is töltötték a karantén ideje alatt az időt. Még nem tudjuk mikor fogjuk elásni a kapszulát, de azért reméljük mindenki töltött már ki belőle vagy most fog tollat/ceruzát/fényképet ragadni, hogy emlékeket hozzon létre!
A lap elérhető a honlapunkon, az Időkapszula leírását tartalmazó résznél, itt fent, az oldal tetején.
A nagy irodalmi alkotások hátterében sokszor áll szerelem. Az írók, költők múzsái legtöbbször maguk is érdekes életet éltek, de a ezeknek a kapcsolatoknak a nagy része nem volt sikerességre ítélve. Bár a megszületett műveket mindenki saját magáénak tekintheti a megismerésük után, azért érdekes lehet olvasni azokról a, jelen esetben nőkről, akiknek a versek, költemények eredetileg szóltak.
Felkerült a legújabb ONLINE KÉZMŰVES a Gyermekkönyvtár / Rendezvények oldalra. Ez alkalommal ötödölőt, vagyis amőbát készíthetünk otthon! Jó játékot!
2020.06.10.
Kedves Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az országban és a fővárosban a koronavírus kapcsán elrendelt enyhítő intézkedések könyvtárainkat még nem érintik.
A Karikó János Könyvtár megkezdte a felkészülést az újranyitásra. Reméljük, erre mielőbb sor kerül és személyesen is köszönthetjük Önöket a könyvtárban.
Kérjük, kísérjék figyelemmel tájékoztatásainkat!
Most, hogy egy kicsit többet lehet kint lenni, érdekes lehet ez a cikk, amiben összegyűjtötték azokat a helyeket, túrákat, ahol megfigyelhetjük a szentjánosbogarak rajzását, ha a kertben nem találkoznánk ezekkel az érdekes élőlényekkel.
A könyvtárban is megtalálható történelmi regényeket ajánl a következő cikk, melynek célja, hogy olyan köteteket és írókat ajánljon, amiket az otthoni történelem órákat unó fiatalok is szívesen kézbe vesznek, nem csak a stílus kedvelői.
Még cirkuszba is elmehetünk a technika segítségével! Sokak egyik kedvenc gyermekkori emléke a bohócok, állatszelídítők és zsonglőrök trükkjeivel tarkított előadás, amelynek színfalai mögé tekinthetünk be holnap délután 3 órától.
Margaret Atwood nálunk is a Szolgálólány meséi c. könyvével (és az ebből készült sorozat miatt) lett ismert, de népszerűsége hosszú évek óta töretlen. Ismerjük meg egy kicsit jobban a munkásságát!
2020.06.09.
Idén ünnepelné 115. születésnapját Rejtő Jenő. Ebben a cikkben rövid ajánlókat olvashatunk az író legnépszerűbb regényeiről. Ha valaki még nem ismeri Piszkos Fred kalandjait, annak itt az ideje, hogy kézbe vegye a könyvet!
Ismét egy helyi virtuális kiállítás! A Biatorbágyi Általános iskola tanulóinak alkotásait tekinthetjük meg ebben a videóban.
KVÍZKEDD:
Itt a legújabb feladatlap, ami tovább követi az előző hét medvés témáját, de most a talán leghíresebbikről kérdezi a játékosokat. A gyerekek nagy kedvence Micimackó és barátai állnak a kérdések középpontjában ezen a héten, a többfordulós játékunk legújabb fordulójában, aminek a végén a legtöbb helyes választ beküldők között értékes könyvcsomagot sorsolunk majd ki.
Jó játékot!
Az eheti feladat megtalálható ide kattintva.
Emlékeztetőül ?
A könyvtár online programjairól egy kis összefoglaló.
IDŐKAPSZULA: ki hogyan éli meg a karantén nehezítette időszakot? A később elásásra váró kapszulában elhelyezendő lapok kitöltésében az egész család részt vehet!
KVÍZKEDD: több fordulós, internetes feladatlapok kitöltéséből álló játék, melynek legújabb fordulója keddenként kerül megosztása.
POZITÍV PÉNTEK: felemelő történetek, amik segítenek szebbé tenni a hétvégét és a következő hetet, Olvasóktól az Olvasóknak. Várjuk a történeteket ezen a héten is!
SZABADULÓSZOBA: már négy virtuális szabadulószobánk is elérhető, a Varázslatos könyvtár, a Kalandozás a 18. században, az Irány a Grund! és
Ezenkívül van Olvasóklubunk és Virtuális Harry Potter Klubunk is, valamint online kézműves-foglalkozásokkal is jelentkezünk!
A linkek az anyagokhoz megtalálhatóak a honlapunkon és a Facebook bejegyzések között is.
Kreatív könyvbemutatóra kerül majd sor most csütörtökön (június 11-én) Kertész Erzsivel. A kreativkonyvbemutato Facebookos oldal szervezésében Berg Judit és Kertész Erzsi közösen írt, "A négy madár titka" c. könyvet ismerhetjük majd meg. A bemutató este 5 órakor kezdődik.
Mi a közös a "Harry Potter és a Bölcsek kövében", az "Éhezők viadalában" és "A Da Vinci-kódban"? Bizony nem más, mint hogy a kiadók és a kritikusok úgy gondolták egyik könyv sem tarthat érdeklődésre az olvasók körében. Ma már tudjuk mekkorát tévedtek akkor azok, akik elé kerültek ezek a kéziratok vagy könyvek, de ebből is látszik, hogy az Olvasó az, aki végül dönt arról, hogy egy könyvnek sikere lesz-e vagy sem. A cikkben további hasonló utat megjárt könyvet találunk.
2020.06.08.
Kezdődik az új hét, ami azt is jelenti, hogy újra lehet nekünk rövidebb vagy hosszabb történeteket küldeni a POZITÍV PÉNTEKRE! Kivel mi jó történt a hétvégén? Osszuk meg egymással, hogy a következő szombat és vasárnap is kicsit jobban induljon majd. ☺️ Szeretettel várjuk az e-maileket (konyvtar[@]biatorbagy.hu) vagy az üzeneteket messengerben a Facebookon!
Presser Gábor hangjátéka "A bűnös" már elérhető online és ingyenesen. A szerzemény Esterházy Péter és Szüts Miklós azonos nevű kötetéből született.
Rona Žulj "Nevet a Nap" c. előadását tekinthetjük meg, egészen június 9-én éjfélig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásában.
A darabról és a színházról bővebben itt.
Június 11-től kezdve minden héten egy európai roma színházi előadást mutat be a Független Színház.
2020.06.05.
Stephen King nálunk is az egyik legkeresettebb író, akinek horror történetei mellett, "A Setét Torony" c. dark fantasy sorozata is igen népszerű.
Az ő tíz kedvenc könyvének listáját tekinthetjük meg az alábbi linkre kattintva. A listán nem csak George Orwell 1984-e, de J.R.R. Tolkien Gyűrűk Urája is helyett kapott. Ki melyiket olvasta? ☺️
Jó hír az H. P. Lovecraft rajongóknak! Hamarosan zsebkönyv formában is megjelenik a második válogatás az író legnépszerűbb műveiből.
POZITÍV PÉNTEK:
Ezen a héten Csikós Zsuzsa nagyon jó hírt szeretett volna megosztani velünk, köszönjük szépen neki és sok sikert majd az új kalandokhoz!
"Péntek van és hosszú idő után végre eljutottam a fodrászhoz. Mámorító érzés. Már belenézhetek a tükörbe, és plusz emberek között jöttem-mentem.
Jól indul a napom. Két hónap után rácsodálkozom a világra. Úgy érzem magam, mint kisgyerek, akit hosszú-hosszú idő után újra kivisznek a játszótérre.
No, szóval, új frizura, napsütés, még egy kis bevásárlás. Szép az élet. Apróságok, de boldogítanak.
Bekóválygok a boltba fél tizenkettőkor. 9 és 12 óra közötti idősáv az enyém. Aranyos pénztáros hölgy megállít, hogy „el tetszett már múlni 65 éves”?
Automatikusan válaszolok, hogy még nem. (Bár már csak 2 hét választ el)
Akkor csak 12 után tetszik tudni vásárolni.
Majdnem a nyakába ugrottam, hogy ilyen fiatalnak lát.
Nézelődök, mint a tanyasi kutya, mikor betonútra téved. Megcsörren a telefonom. Ingatlanosom hív, aki segédkezik a házam piacra dobásában. Jelentkezett egy vevő.
Zsuzsa, jelentkezett egy vevő, de csak … ennyit ad érte.
Szó sem lehet róla, ennyiért nem adom.
10 perc múlva.
Zsuzsa az új ajánlat... ennyi.
Ez már megfontolandó, de menjünk még feljebb.
Jött is az újabb ajánlat, amit elfogadtam. A hölgy (aki egyébként Spanyolországból nézte ki a házat egy hirdetésben), látatlanban vételi ajánlatot adott, amit azóta meg is erősített egy szándéknyilatkozattal is. Átutalt egy kis biztosítékot és kifizette az ügyvédet. Én még most is csak ámulok-bámulok és hitetlenkedek. Van ilyen? Van! Közben azért intézem az intéznivalókat. A hazautat már táncolva, énekelve és széles mosollyal az arcomon tettem meg. Nem kicsit keltettem feltűnést. Számomra ez egy igazán pozitív nap volt."
Ha valaki szeretne velünk és az Olvasókkal megosztani hasonló örömhíreket, az megteheti akár a Facebookon, üzenetben elküldve, akár e-mailen keresztül a konyvtar[@]biatorbagy.hu-t használva.
Tegyük szebbé együtt a péntekeket! ☺️
Gryllus Vilmos Gyermeknapi koncertje elérhető a Facebookon. Jó szórakozást hozzá! ☺️
Több mint tízezer első világháborús és régi erdélyi fotót tett közzé tegnap az Országos Széchenyi Könyvtár. A képeket böngészve képet kaphatunk arról, milyen is lehetett az élet akár száz évvel ezelőtt.
"Dunapest" lesz a címe Vámos Miklós szeptemberben érkező új regényének. A kötet már előrendelhető a kiadó honlapjáról, de természetesen a megjelenést követően elérhető lesz nálunk a könyvtárban is.
2020.06.04.
A Zafféry Károly Szalézii Középiskola készítette azt a szabadulószobát, aminek segítségével szeretnének nem csak megemlékezni Trianon 100. évfordulójáról, de segíteni a gyerekeknek, hogy jobban megismerjék mi is történt akkoriban.
Bővebben a békediktátumról és az aláírásról itt.
Virtuális kiállítás Trianon emlékére a Szépművészeti Múzeumtól.
KVÍZKEDD
Eheti feladványunk gyermekkorunk kedves medvéit helyezte középpontba. A feladatok segítenek eszünkbe juttatni, miért is szeretjük azokat a meséket, amik medvékről, macikról szólnak. Most még plusz pont is jár azoknak, akik beküldenek egy rajzot, a feladatlap végén leírtak szerint. Amik eddig beérkeztek igen aranyosra sikerültek, köszönjük szépen!
Eheti kérdőívünk:
Medvék
A nálunk is gyakori és népszerű vendég, a Bábos Mesekuckó ajánlásával érkezik ez a mese, a kukac és alma kalandjairól. ☺️
2020.06.03.
Biztosan sokan próbáltuk már elképzelni vajon milyen lehetett az élet az ókori Rómában vagy akár Egyiptomban. Vagy szerettük volna megmutatni ezt a gyerekeknek, akik kérdeznek arról, hogyan éltek az emberek több ezer évvel ezelőtt. Ebben nyújtanak segítséget ezek a videók, amiket a New History Youtube csatornáján tekinthetünk meg.
Élő akusztikus koncert a Facebookon. A következő koncerten is meghallgathatjuk majd Halász Judit Micimackóját, Weöres Sándor Bóbita, bóbitáját és még sok, a gyerekek által nagyon szeretett dalt.
Biatorbágyról is sokan utazunk rendszeresen Kelenföldre, így jó hír nekünk is, hogy lehetséges, hogy a régi vasút épületéből végre valami új születhet.
Március óta zajlanak a kísérletek a Csopa Ovi- és Sulikaland keretében. A kísérleteket Kémcső Jenő és Spatula Sára végzi.
A webepizódokat itt megtalálhatjátok. Jó kísérletezést!
Trianoni megemlékezés holnap a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ szervezésében. A hangszóróval kezdődő ünnepség délután fél ötkor kezdődik.
2020.06.02.
VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRI SZABADULÓSZOBÁK:
Indul a hét, de akik inkább játékos kihívásra vágynak, azokat várják online elérhető szabadulószobáink, amik nem olyan könnyen megoldhatóak, mint elsőre tűnik. ??
Vár mindenkit szeretettel a Varázslatos Könyvtár és a Kalandok a 18. században és az Irány a Grund és a Meseországba és a Kalandozások a történelemben!
KVÍZKEDD:
Eheti fejtörőnkben híres medvékkel kapcsolatos feladványokat kell megfejteni a többfordulós kvízjátékunkban. Mindenki ismeri Micimackót, de vajon rajta kívül hány ismert medve rejtőzik a világban, könyvek lapjai közé bújva?
A feladatlap elérhető itt.
Bár az idei Budapesti Wagner-napok elmarad, de helyette ingyenesen elérhetővé válik egy teljes fesztiválnyi előadás a MÜPA oldalán. A fesztivált június 18. és 27. között tekinthetjük majd meg.
Most ingyenesen olvasható Szabó Magda Pilátusa a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán.
2020.05.31.
A különleges gyermeknapi programokat megtaláljátok itt:
Gyermeknap 2020
2020.05.29.
Az első, nagy sikerű Pompeii-t bemutató tárlatvezetés után tegnaptól elérhető az újabb, a vikinget életét bemutató kiállítás a British Museum Youtube csatornáján.
IDŐKAPSZULA
Kinek mi kerül majd az időkapszulába? Csak a könyvtár oldaláról letölthető lapok vagy esetleg valami más is? ☺️
POZITÍV PÉNTEK:
Bár péntekenként olyan történeteket szoktunk megosztani, amik Olvasóinktól érkeznek és Olvasóiknak szólnak elsősorban, de most az egyszer szerettünk volna mi, a könyvtárban dolgozók köszönetet mondani így is mindenkinek, aki az elmúlt időszakban nem csak a Facebook oldalunkat és a honlapunkat kereste fel rendszeresen, de tudtunkra adta más módon is, hogy hiányzik neki az olvasás, a könyvtárba járás.
Reméljük mindenki tudja, hogy sokat jelentenek az olvasói visszajelzések és interakció, még ha nagy részt virtuálisan is, ezekben az időkben. ☺️
Köszönjük szépen és előre is szép hétvégét mindenkinek!
Jövő héten pedig ismét egy olvasónk által megosztott történettel jelentkezünk, amit el lehet nekünk küldeni itt is, vagy a e-mailben is! (konyvtar[@]biatorbagy.hu)
2020.05.28.
Néhány napja indult az élő felolvasásokat megosztó sorozat a Francia Intézet Facebook oldalán, ahol Boris Vian műveit olvassák fel magyarul és franciául is. Nagy segítség lehet franciául tanulók számára!
Még elérhető "a dzsungel könyve" c. előadás a Harag György Társulat előadásában, de már csak pár óráig, ezért érdemes gyorsan megnézni!
Kifejezetten a művészfilmek rajongóinak hozták létre a Cinego-t, az előfizetéssel használható magyar streamingoldalt.
POZITÍV PÉNTEK:
felemelő történetek, amik segítenek szebbé tenni a hétvégét és a következő hetet, Olvasóktól az Olvasóknak.
Várjuk szeretettel az írásokat még erre a hétre is! ☺️
2020.05.27.
Új könyvet találni néha nagyon könnyű, néha nagyon nehéz, mert a választási lehetőségek száma folyamatosan növekszik. Ebben segíthet az idei az "Év Gyerekkönyve Díj" jelöltjeit bemutató lista.
Jó böngészést!
Ma este az űrutazás szempontjából rendkívül fontos kísérletet tesz a SpaceX, amit élőben is végigkísérhetünk majd a cég Youtube csatornájának segítségével. ?
Nagyon jó hír a Harry Potter rajongóknak! Egy új, a Harry Potter-sorozattól teljesen független mesesorozattal jelentkezett kedden J.K. Rowling brit írónő, a The Ickabog című könyv első részlete máris elérhető az interneten, ahol ingyenesen lesz hozzáférhető az egész történet.
Szekeres Adrien jótékonysági koncertje az korlátozások miatt nehéz helyzetbe került művészek javára holnap este 8 órától.
2020.05.26.
Lista olyan Youtube csatornákról, amik nem csak lekötik a gyerekeket, de tanítanak is nekik valamit. ?
Színház otthonról!
A Madách Színház élőben az ön otthonában című sorozatának első darabjaként június 4-én mutatják be Carol Rocamora amerikai írónő Örökké fogd a kezem című művét. Az előadás helyszíne Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lakása, ahonnan élőben sugározzák a bemutatót június 4-én 20 órakor.
Az előadásokat a Madách Színház honlapjáról lehet majd elérni, és jegyvásárlásra is ott lesz lehetőség május 26-tól (azaz mától). Az előadássorozat különlegessége, hogy valós időben sugározzák, csak akkor tekinthető meg, később nem visszanézhető!
KVÍZKEDD
Eheti játékunk a magyar népmesék világába repíti el a kvíz kitöltőit. Benedek Elek meséi után a népszerű rajzfilm változattal kapcsolatban tettünk fel kérdéseket.
A válaszok megtalálásában segít a MEK és a Youtube-on megosztott mesefilmek is.
Jó megfejtést! ?✏️
A SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) készített néhány felirattal ellátott, jelnyelvi videót az ELTE Egyetemi Könyvtárával együttműködve, a bezárt könyvtárak működéséről.
2020.05.25.
Lassan mindenhol megérik a cseresznye, ez is alapjául szolgálhat egy POZITÍV PÉNTEKRE beküldött történetnek! ? Várjuk szeretettel az írásokat akár Facebookon, akár e-mailben! (konyvtar[@]biatorbagy.hu)
Virtuális séták az ókor birodalmában! Vár Hellász, Róma és Egyiptom is!
Ingyenes lehetőség Wagner világhírű "A Nibelung gyűrűje" opera-ciklusának megtekintésére.
Bővebben a műről.
Itt pedig a link magukhoz, a videókhoz.
Ludwig van Beethoven: Prométeusz teremtményei – nyitány op. 43 előadása virtuálisan a Kalamazoo Symphony Orchestra előadásában.
Prométheuszt a tűz elhozatala, a mesterségek ismeretének tanítása és az áldozatbemutatás gyakorlatának bevezetése miatt a civilizáció atyjának tekintették. Hallgassuk szeretettel ezt a nyitányt, ami jó belépő lehet a komolyzenével még csak ismerkedők számára is! Bővebben Prométeuszról.
2020.05.22.
Másfél órás, angol nyelvű, tárlatvezetésen vehetünk részt a BBC tudósítóinak segítségével a British Museumban. A Pompeii-t bemutató 90 perces filmben nem csak a tárlattal ismerkedhetünk meg, de világhírű szakértők is mesélnek majd a kiállított tárgyakról.
Jó szórakozást!
Letölthető matematika, magyar és környezetismeret tantárgyakhoz kapcsolódó felmérők, szöveges és rajzos feladatok, készségfejlesztő játékok, kézműves ötletek és mesék elsőtől negyedik osztályosoknak a Szülővilág oldalán!
"Könyvmolyképző - Magyar szerzők könyvmaraton" az Alexandra Könyvkiadónál. Itt az alkalom, hogy támogassuk a magyar írókat, miközben kedvezményesen vásárolhatunk könyveket! ☺️
Ebben a hónapban az Virtuális Harry Potter Klub újfajta formában jelentkezik. Ez alkalommal kirakósok segítségével kapjátok meg az idézetet, amit a "Legendás állatok és megfigyelésük" c. filmben (és annak hivatalos szövegkönyvében) találhattok. A hét varázslatos, Harry Potter világával kapcsolatos kirakót és a feladatok megoldását azok is megpróbálhatják, akik nem lépték még át a Roxfort képzeletbeli küszöbét. De vigyázzanak, aki egyszer belép ebbe a világba, nem biztos, hogy valaha is elhagyja! ;) Az előző hónap két kvíze is megtalálható természetesen a honlapunkon!
Link a feladatlaphoz.
Albert Camus "Pestis" c. regénye az elmúlt hónapokban a sikerlisták élére ugrott, ahogy erről mi is írtunk korábban. Most exkluzív Camus-szöveg olvasható a Nyugati tér blogon, ami csak 30 napig érhető el ezen a felületen (május 20-tól számítva).
POZITÍV PÉNTEK:
Ezen a héten is érkezett be olyan történet, ami mosolyt csalhat az arcokra. Köszönjük szépen Csikós Zsuzsának, hogy folyamatosan megosztja velünk a vidéki élet szépségeit humorosan bemutató rövidke írásait!
Ha valaki szeretne csatlakozni hozzá, csak annyit kell tennie, hogy beküld nekünk akár a Facebookon, akár a honlapunkon megadott e-mail címen, egy rövidke (vagy akár hosszabb!) történetet, ami jobbá, szebbé teheti mindenki hetét.
Kellemes hétvégét!
„Ma elütött egy madár. És ezt szó szerint értem. Ki sem teszem a lábam a portámról, és mégis történik velem valami. Ez úgy történt, hogy a kertben mentem a hatalmas, nagy lombozatú cseresznyefa mellett, és hallom ám, hogy valaki motoszkál a sövényben. Ez tőlem olyan 4 méterre lehet. Lépek kettőt, megzörren a bokor és felszállásra készül a madár. Nem tudom a biológiai besorolását, de akkora volt, mint egy fekete rigó. Szóval felszálláshoz készülődik, de a start egy kicsit nehézkes. Rövid a kifutópálya, kevés a felhajtó erő. Piszkosul csapkodott a szárnyával. Hiába, mire elért hozzám még csak fejmagasságban (az én fejem) volt. Jók a reflexeim, konstatáltam. Hú, ezt megúsztam. Egy lépés előre, és a jelenet megismétlődik. Ez egy másik madár volt, Ő is onnan jött. Lehet, hogy a párja volt? Lehet, hogy az ott a bokor tövében egy szerelmi fészek? A vérnyomásom biztosan magasabb volt, mint a madarak röppályája. El is döntöttem, énekelve fogom megközelíteni a cseresznyefát.”
2020.05.21.
90 magyar filmklasszikus nézhető ingyen most már YouTube-on is. A filmek listáját a cikkben találhatják.
Folyamatosan növekszik azon hírességek listája, akik részt vesznek az első Harry Potter könyv felolvasásában. Stephen Fry, Simon Callow, Bonnie Wright (Ginny Weasley), Evanna Lynch (Luna Lovegood) után most Jamie Parker és a "Harry Potter és az elátkozott gyermek" Broadway adaptációjának szereplői olvassák fel a hatodik fejezetet. A videók megtekintéséhez csak regisztráció szükséges.
Itt az újabb Virtuális Szabadulószoba! Ez alkalommal a Pál utcai fiúkkal együtt játszva kell megoldani a könyvhöz, filmhez és a musicalhez kapcsolódó feladatokat. Senkit se riasszon el az, hogy a könyv kötelező olvasmány, a feladatok játékosak lesznek! Ha valaki nem látta még a filmet, az most megnézheti a Youtube-on a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívumnak köszönhetően.
Jó szórakozást és irány a Grund!
Erdei iskola igazi erdészekkel! Otthonról az erdőbe: online erdei iskolai foglalkozásokat indítanak az erdészeti erdei iskolák a környezeti nevelés jegyében.
Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzőjének új regényének első fejezetét olvashatjuk a Pagony oldalán. Főszereplője Berci, aki először nagyon örül, hogy nem kell iskolába járnia, de aztán kiderül, hogy ez nem jelenti azt, hogy nincs tanulás, viszont a nagymamáját nem láthatja olyan gyakran, mint szeretné.
2020.05.20.
Jövő héttől (május 25-től) bővül a könyvcsomagok átvételének ideje! Már nem csak délelőtt 11 órától 12 óráig lehet jönni (időpont alapján) hanem délután 14:30 és 15:30 között is, természetesen az óvintézkedések teljes körű betartásával dolgozik a könyvtár!
A BonBon Matiné Youtube csatornáján különböző hangszereket ismerhetünk meg Győző bácsival. Az első videóban a hegedűről volt szó, azóta pedig felkerült már 20 hasonló témájú videó is.
Óbudai Danubia Zenekar Online énekóráinak első részéből megtudhatjuk mire jó, ha jó egyáltalán valamire, a karmester. ?
2020.05.19.
Gyereknap alkalmával egy nap alatt körbeutazhatjátok Magyarország bábszínházait a fotelben ülve!
Gyereknapi könyvakciók az Alexandra Könyvkiadónál.
KVÍZKEDD
Itt az újabb forduló! Eheti két részes feladatlapunk első felében népszerű mesehősöket kell beazonosítani, a második részben pedig a Dzsungel könyve szereplőinek neveire vagyunk kíváncsiak. ?
Jó szórakozást!
Ki vagyok én? és A dzsungel könyve
Agócs Írisz Facebook oldalán megtanulhatunk állatokat rajzolni! A legújabb oktató képen nem mást, mint a hangyászt láthatjuk. ☺️✏️
Jó rajzolást!
Hoffer Károly meséli el Lázár Ervin "A hétfejű tündér" c. meséjét a Budapest Bábszinház youtube csatornáján megosztott videóban. Esti mesének tökéletes!
2020.05.18.
Virtuálisan bejárható a Vajdahunyad vára is!
(baloldalt alul lehet választani: lejátszani, amit az oldal ajánl, és lehet "sétálni", szintet választani)
- Mi leszel ha nagy leszel?
- Űrhajós!
Sokunk válasza volt hasonló gyerekként, de nem sokan jutottunk el az álom valóra váltásáig. Egészen idáig, mert a SpaceX-nek köszönhetően, most kipróbálhatjuk magunkat ha másként nem is, de virtuális űrhajósként!
A DM és a Vasúttörténeti Park idén igazán különleges programmal készül gyereknapra. A Vasúttörténeti Park Facebook oldalán és Youtube csatornáján követhetik a gyerekek és szüleik az egymás utáni izgalmas programokat, melyek házigazdája Horváth Szilárd lesz.
2020.05.15.
Egy kis fejtörő reggelre! Melyik híres magyar költemény első versszakát rejtik az alábbi képen látható emojik? (Megoldás a kép alatt)
(Radnóti Miklós - Bájoló)
Bogyó és Babóca rajongók figyelem! Bartos Erika: Bogyó és Babóca - Mese az elveszett nyusziról című meséjét hallgathatjátok meg a József Attila Könyvtár Dunaújváros videójában.
Könyvtérért rajongók bingója ?
(A bingó szabályai azoknak, akik esetleg nem ismerik.)
Már két online kézműves-foglalkozásunk is van, a játékokat és az elkészítésüket tartalmazó képeket megtalálhatjátok a Facebookon és itt, a honlapunkon is. ?
Ha péntek, akkor POZITÍV PÉNTEK!
Csikós Zsuzsa kedves történetével szeretnénk szép hétvégét kívánni mindenkinek!
„Már két hónapja, hogy a karantén szorításában élek. Ki sem dugom az orrom a kapun kívülre. Hozzáteszem, nagy szerencsémre nem lakásban, hanem házban élek, aminek kertje is van. Tehát a jó levegő, a természet adott. Pár lépcső és már kirándulhatok. Szóval én egy társaságkedvelő ember vagyok, de ez az utóbbi hetekben nem volt megvalósítható. Beszélgetni csak a kutyámmal tudok. Megjegyzem jó társaság. Ahogy ő lesi a szavaimat, azt ember utánozni nem tudja. Kutyámon kívül van még egy zöld gyík is a kertben. A napi rutin úgy zajlik, hogy kócosan, kávéval a kezemben lesétálok a kertbe, és az áldott napsütésben melegszem, de ezt a gyík is így gondolja. Mikor már közeledek felé (egészen eddig a számomra láthatatlan) a napozásból egy pillanat alatt fénysebességre vált, és elillan. Én frászt kapok, a kávé kilötyög, és próbálkozom a normál légcserével.
Egyik délelőtt a szobából tartottam kifelé a konyhába és a nyitott bejárati ajtóba, a küszöbön belül egy aranyos kicsi fekete rigó nézelődött kifelé. Alaposan szemügyre vette a tőle másfél méterre alvó Mangót (kutya). Én a szobaajtóban, a madár a bejárati ajtóban, Mangó pedig édesdeden durmol. Idilli kép volt. Pár nap múlva pedig a házammal szemben lévő szőlőskertben legelészett egy édes kis őzike. Őt nézhettem vagy három percig. Megkoronázta a napomat.”
2020.05.14.
A héten minden este új előadást tesz megtekinthetővé a MET vagyis Metropolitan Opera. Az ingyenes előadásokat 24 óráig lehet megtekinteni, az angol nyelvű lista itt található meg.
Rövid kis videókat találhatunk Alma és Véda Youtube csatornáján, amik segíthetnek a gyerekeknek rajzolni tanulni. A kicsiknek készült videók között például szerepel olyan, amiben 1-9-ig a számokat állatokká alakíthatjuk át.
Jó rajzolást kívánunk! ☺️
Nem csak gyerekeknek tudunk rajzleckét ajánlani! Felnőtt fejjel sem késő elkezdeni a ceruzahasználat próbálgatását, amihez ez a videó nyújthat egy kis segítséget.
Könyvgyűjtés gyereknapra! Igaz, hogy a gyűjtés helye budapesti, de azért reméljük sok gyereknek tudunk majd közösen örömet okozni. ☺️
2020.05.13.
Harry Potter rajongók figyelmébe! Már a harmadik fejezetnél tart a hírességek előadásában ingyenesen (csak regisztrációhoz kötött) meghallgatható Harry Potter és a Bölcsek Köve felolvasása. A legújabb fejezetet pedig nem más, mint Eddie Redmayne vagyis Göthe Salmander olvassa fel, akit a Legendás állatok és megfigyelésük c. filmből ismerünk.
Irány a Wizarding World!
Kovács Margit Kossuth-díjas magyar kerámiaművész, érdemes és kiváló művész alkotásaiból tekinthetünk meg egy kiállítást, virtuálisan a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum oldalán.
Újabb beszélgetés Dr. Konta Ildikó Mária szakpszichológussal, most az időseket érintő kérdésről.
Már két virtuális könyvtáros szabadulószobánk is van!
Vár mindenkit szeretettel a Varázslatos Könyvtár és a Kalandok a 18. században!
A feladatokat elsősorban nagyobb gyerekeknek állítottuk össze, de a felnőttek is élvezhetik a feladatok megfejtését.
2020.05.12.
Május 10-én ünnepeltük a Madarak és Fák napját, erről olvashatunk a National Geographic oldalán egy rövid cikket. Az OSZK oldalán pedig a témához kapcsolódó vers- és regényrészleteket olvashatunk.
Játékos matematikai feladat a művészet bevonásával A Szépművészeti Múzeum Facebook oldalán. Sok sikert a feladat megoldásához!
KVÍZKEDD:
Itt az új két részes feladatlap! Az első részben a kirakós megoldása után ismert mesehősöket kell beazonosítani, a második részben pedig közkedvelt mesékből vett idézetekből kell kitalálni melyik meséről is van szó. Jó szórakozást kívánunk!
Kirakó és Idézetek
Még tíz napig lehet jelentkezni a PMAMI képzéseire! A kultúra fontos része az életünknek és az olvasás mellett talán a zene a második legnépszerűbb formája annak, hogy hozzáadjuk azt a mindennapjainkhoz.☺️
A könyvtár online programjairól egy kis összefoglaló, ha valaki lemaradt volna esetleg valamiről. ☺️
IDŐKAPSZULA: ki hogyan éli meg a karantén nehezítette időszakot? A később elásásra váró kapszulában elhelyezendő lapok kitöltésében az egész család részt vehet!
KVÍZKEDD: több fordulós, internetes feladatlapok kitöltéséből álló játék, melynek legújabb fordulója keddenként (vagyis ma) kerül megosztása. A legutóbbi feladatlap kirakósokat és idézeteket tartalmaz és a kisebbek biztosan nagyon fogják élvezni!
POZITÍV PÉNTEK: felemelő történetek, amik segítenek szebbé tenni a hétvégét és a következő hetet, Olvasóktól az Olvasóknak. Várjuk szeretettel a történeteket!
SZABADULÓSZOBA: már két virtuális szabadulószobánk is elérhető, a Varázslatos könyvtár és a Kalandozás a 18. században.
Ezenkívül van Olvasóklubunk és Virtuális Harry Potter Klubunk is, valamint online kézműves-foglalkozásokkal is rendszeresen jelentkezünk!
Az anyagokhoz megtalálhatóak itt a honlapunkon és a Facebook bejegyzések között is.
2020.05.11.
Ma is lehet időpontot foglalni 9 órától egész délután 2-ig! Bővebb információ a múlt heti, pénteki hírekben!
Nem csak világsztárok adnak otthonról koncertet, a mi, igencsak nagy népszerűségnek örvendő, "helyi sztárjaink" (és ezt a legnagyobb elismeréssel írjuk!) sem maradnak ki a sorból. Éles Gábor otthoni koncertje, hogy jól induljon a hét! ?
Ki milyen kincset rejt majd el az IDŐKAPSZULÁBA? A letölthető feladatlap megtalálható itt, a könyvtár honlapján! Kíváncsian várjuk, ki mit szeretne megőrizni ebből az időszakból. ?
Hétvégén Kendőlengetős varázskoncert volt, még ha "csak" felvételről is! Ha valaki esetleg lemaradt volna, az most is megnézheti a felvételt! ☺️
Holnap érkezik a KVÍZKEDD újabb fordulója, de addig még bőven van idő kitölteni a múltheti feladványt! ☺️?
A görög istenekkel kapcsolatos kérdések itt találhatóak: Gyermekkönyvtár / Rendezvények
2020.05.08.
Kedves Olvasóink!
Jó hírünk van a kölcsönözni vágyóknak!
MEGKEZDTÜK A KÖNYVCSOMAGOK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT! LEHETŐSÉG VAN A KÖNYVEK VISSZAHOZATALÁRA ÉS KÖLCSÖNZÉSÉRE!
A koronavírus-járvány miatt könyvtárunk 2020. március 17-től személyesen nem látogatható.
Késedelmi díjat továbbra sem számolunk fel, de lehetőséget nyújtunk a könyvek VISSZAHOZATALÁRA és KÖLCSÖNZÉSÉRE.
2020. május 11- 22. között hétköznap 11-12 óráig.
Az udvaron, a belső ajtónál vehető át a könyvcsomag.
A SZOLGÁLTATÁSRA CSAK IDŐPONT FOGLALÁSÁVAL VAN LEHETŐSÉG!
IDŐPONT FOGLALÁSA:
9-14 óráig:
Telefon: +36 23 310 028 (mobil)+36 70 507 5510
email: konyvtar[@]biatv.hu ; konyvtar[@]biatorbagy.hu
Személyesen a kapun lévő postaládába bedobott cédulával.
Csak az tud kölcsönözni, aki az eddigi kölcsönzéseket visszahozza.
3 db könyvet lehet előjegyzéssel kérni.
A szolgáltatást kísérleti jelleggel működtetjük, így a változtatás jogát fenntartjuk!
Köszönjük megértésüket.
Két élő bemutatóval is készül a Madách színház júniusban!
POZITÍV PÉNTEK
Eheti történtünket Puskás Nórától kaptuk, nagyon szépen köszönjük! ☺️
"Mákos tészta
Gyerekkoromban nagymamám gyakran készített tésztát ebédre. Ámulva figyeltem, ahogy Busi dolgos kezei liszt, tojás, só és víz elegyéből pillanatok alatt hatalmas aranyló tésztakorongokat varázsolnak. Villámgyors metélés után belezuttyintotta a lobogó vízbe, s lett belőle krumplis tészta, túrós csusza vagy káposztás cvekedli. És persze szilvalekváros derelye, mert ettől nő a legénynek az ereje. Vagy a megunhatatlan mákos tészta.
Mi legyen az ebéd? Kezdtem kifogyni az ötletekből. Legyen túrós derelye! Legyen, de nem volt a fagyasztóban. Nem is szeretem annyira a boltit, mert túl vastag a tésztája. Nekiálltam tésztát gyúrni. Lassan ráállt a kezem, felidéztem nagyanyám gyakorlott mozdulatait. Ráeszméltem, hogy nekem ez megy! A szilvalekváros és túrós barátfülék hamar elfogytak.
Meséltem anyunak, mekkora sikert aratott életem első derelyéje. Nem is olyan macerás elkészíteni, mint gondoltam. Hát, igen. Busi képes volt arra, hogy iskolából hazajövet, ha egyikünknek nem volt ínyére az aznapi ebéd, amíg ledobtuk a táskát, átöltöztünk és kezet mostunk, összedobott egy mákos tésztát.
Vasárnapról csak leves maradt hétfőre. Mi legyen hozzá? Gondoltam egyet, begyúrtam egy adag tésztát. Mákos tészta lett belőle."
Online Kézműves!
Eheti, az interneten elérhető kézműves-foglalkozásunk során, kézzel készített építőkockák elkészítését mutatjuk be. Részletek a Gyermekkönyvtár / Rendezvények oldalon!
2020.05.07.
Nem csak külföldi híres múzeumoknak vannak virtuális gyűjteményei, a Szépművészeti Múzeum Régi Magyar Gyűjteménye is megtekinthető a virtuális kiállítóterem segítségével!
Elérhetővé vált a második virtuális szabadulószobánk, amiből a kiszabaduláshoz az Időfutár c. nagy sikerű könyvsorozat adhat segítséget, de nem szükséges az ismerete a játék élvezetéhez! Kellemes kalandozást kívánunk a 18. században!
Holnap péntek, ami nem jelent mást, mint POZITÍV PÉNTEKET! ☺️ Még van idő beküldeni ami a héten történt és másokkal megosztva szebbé tehetné a hétvégét! Írhatnak nekünk a Facebookon is, vagy küldhetnek e-mailt a konyvtar[@]biatorbagy.hu-ra. Azoknak, akik már küldtek be, köszönjük szépen!
2020.05.06.
Jó reggelt és szép napot mindenkinek! ☺️
Tegnap felkerült a KVÍZKEDD legújabb feladatlapja, de ezen kívül van még online SZABADULÓSZOBÁNK is (amiből a következő érkezik csütörtökön!), kézműves-foglalkozásunk is és a Harry Potter rajongókról sem feledkeztünk meg. ?
Nagyon jó hírünk van a Harry Potter rajongóknak! A hivatalos HP rajongói oldalon (Wizarding World) tegnaptól kezdve elérhető az első könyv Harry Potter és a Bölcsek köve eredeti változatának (Harry Potter and the Sorcerer's Stone) első fejezete, amit nem más, mint a filmekben a kis túlélő megformálásért felelős Daniel Radcliff olvas fel. Ez az első videó regisztráció nélkül érhető el, sőt annak, aki inkább csak hallgatni szeretné Daniel a Spotify-on keresztül ezt is megteheti. A következő fejezetek, amiket hírességek olvasnak majd fel (David Beckham, Stephen Fry) már regisztráció után lesznek elérhetőek, de a regisztráció ingyenes és mindenki számára elérhető, így reméljük nem lesz senkinek gondja vele. ☺️
Jó szórakozást kívánunk az első fejezethez és aki még nem tette meg, az részt vehet az első Virtuális Harry Potter Klubunkon is! ???♂
A nálunk is népszerű előadás-sorozatot tartó Ujvári Gabriella tanácsait hallgathatják meg a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ videósorozatának keretén belül. ☺️
Letölthető (pdf formátumban) a Karikó János Könyvtárban megtalálható új könyvek listája. Új könyvek alatt az idén beszerzett könyveket értjük, tehát minden olyat, ami 2020. januárja óta került az állományba. Természetesen ezen felül is renget könyv várja majd az Olvasóinkat, de talán kicsit könnyebb lesz így tájékozódni a legújabbakról.
Andy Warhol kiállításra is elmehetünk, ha csak virtuálisan is. A bezártságot nem könnyű kezelni, de a még mindig növekvő számú virtuális kiállítások sorába a londoni Tate múzeum színes gyűjteménye is belépett márciusban, erre szeretnénk most felhívni a figyelmet.
2020.05.05.
Közlekedésbiztonság témával indít meseíró- és rajzpályázatot a Magyar Autó Klub!
KVÍZKEDD:
Itt az újabb forduló! Ezen a héten a kicsit idősebb gyerekeknek szerettünk volna kedvezni, ezért a görög istenekkel kapcsolatosak a kérdések. Köszönjük szépen mindenkinek, aki velünk játszik és sok sikert erre a hétre is!
Görög istenek.
A Biatorbágyon is mindig telt házas koncerteket adó Halász Judit is várja a pályázni kívánók műveit! 6 és 19 éves kor közöttiek küldhetnek be egészen június közepéig mesét, verset vagy prózát. Részletek itt.
POZITÍV PÉNTEK
Bár még a hét elején vagyunk, de azért várjuk szeretettel az olyan történeteket, akár rövid, akár hosszú formában, amivel kicsit szebbé tehetjük majd a pénteket! ☺️
2020.05.04.
Bujtás Zoltán gömbpanorámás felvételeivel szeretnénk kellemes hetet kívánni előre is minden kedves Olvasónknak!
A múlt heti sikerre való tekintettel megismételjük a régi folyóiratok elvitelének lehetőségét! Holnap (május 5) és holnap után (május 6) reggel 9 órától délután 1 óráig várunk mindenkit a könyvtár bejárata elé, aki szeretne hazavinni folyóiratok régi számaiból vagy régi olvasói ajándékkönyvekből. A könyvek jó állapotúak, de a könyvtárnak nincs rájuk szüksége, ezért szeretnénk elérhetővé tenni őket azoknak, akiket esetleg érdekelnek.
Várunk mindenkit szeretettel holnap!
De ne feledjék, a könyvtár továbbra sincs nyitva!
KVÍZKEDD
Ma még kitölthető az eheti feladatlap! Holnap érkezik a következő, amiben görög istenekkel kapcsolatos feladványokat kell majd megfejteni.
Bogyó és barátai és az Ebugatta ABC.
Május negyedike érthető módon sokak számára a Csillagok Háborúját juttatja eszébe. Idén sem maradnak programok nélkül a rajongók, sőt most az egy napos ünneplés helyett kettő áll rendelkezésre!
Az erő legyen mindenkivel! ?
2020.05.01.
POZITÍV PÉNTEK:
Ezen a héten többen is meg szerették volna osztani a gondolataikat és képeiket velünk, ezért úgy döntöttünk minden beküldött anyagok felteszünk ide és a honlapra is.
Az első írás a tavaly a könyvtárban Sissiről előadást tartó Kordásné Szász Melindától érkezett.
Köszönjük szépen!
"Pozitív péntek egy háromgyerekes édesanya szemszögéből
Amikor kihirdették a vészhelyzetet, rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogyan is fog menni a 2 iskolás gyermekem és egy ovis gyermek home school-ja. Hála a Jó Istennek jól alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, rugalmasan, és szépen tudnak, tudunk tanulni együtt. Nálunk a szoros napirend vált be, vagyis tudjuk, hogy a két sulisnak milyen feladatai vannak, kiírjuk és kipipáljuk a megoldott feladatokat. Nyilván vannak nehezebb helyzetek, de megoldódik szépen minden az összefogással.
Ebben a koronavírusos helyzetben nagyon nagy szükség van egy bátorító szóra, az emberek összekapcsolódására. Ezt tapasztalom városomban, hogy ez sikerült is.
Jómagam olyan ember vagyok, aki mindig, mindenben igyekszik meglátni a jót, és alapvetően optimista, pozitív embernek vallom magamat. Hiszem, hogy a szülők magatartása, akár egy ilyen nehéz helyzetben is, példamutató lehet. Ha mi, szorongunk, stresszelünk, ezeket az érzéseket azonnal átveszik a gyermekek is. Ez saját tapasztalatom.
Mi segíthet? közhely, de tényleg: minden napban meglátni a jót, (buddhista tanítás egyébként), örülni apróságoknak, pl: jó az idő, egy illatos virág, egy állatka stb. A rendszeres testmozgás bizonyítottan endorfin hormont termel, amely a boldogság érzetünkért felelős. Ha nem tudtok kimenni, akkor online videók segítségével a lakásban is el lehet végezni egy napi 20-30 perces mozgást, amely egészségvédő hatású. A gyerekeket is be lehet vonni, és máris egy tesióra letudva?
Sok vitamint lehet enni már tavasszal, ezek is segítenek, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben. Nagyon igaz a mondás: Az vagy, amit megeszel?
Ha már digitális világba csöppentünk a bezárt színházak helyett, esténként házhoz jön a kultúra, hiszen egyre több színház kínál online előadást. Egyik ismerősöm ki is öltözött, sminkelt, mintha valóban színházba menne. Ezek a kis készülődések megint csak pozitivitással tölthetnek el bennünket.
Összefoglalva: ameddig kénytelenek vagyunk karanténban lenni családjainkkal, próbáljuk meg a hasznunkra fordítani ezt az időt: lehet pl. tanfolyamra is járni, zenét hallgatni, tornázni, kézműveskedni.
Mindenkinek kitartást kívánok és sok mosolygós arcocskát?"
POZITÍV PÉNTEK
A mai második rövidebb történetet Talpa Hajni küldte el nekünk a Heresznyei Könyvtárból.
Nagyon szépen köszönjük!
"Vasárnap, miközben egy nehéz hét után kihajtottam a kecskéket a legelőre, leültem egy öreg fa tuskójára, arra gondoltam, becsukom a szemem, mint régen, mikor Pesten éltem, és egy szebb világra gondolok. Aztán jött a felismerés, hogy most nem is tudok szebbet elképzelni, mint a valóság, és nem akarom becsukni a szemem, mert ezt akarom látni ami most van, ott akarok lenni, ahol most vagyok, azokkal akikkel vagyok. Mindenkinek azt kívánom, hogy élje át az elégedettséget. ?"
POZITÍV PÉNTEK
Mai harmadik PP bejegyzésünk Szinnai Krisztina gyönyörű képeit tartalmazza, amiket egy pénteki séta alkalmával készített.
Nagyon szépen köszönjük!
POZITÍV PÉNTEK
Utolsó történetünket Csikós Zsuzsa küldte be, akinek nagyon szépen köszönjük ezt az írást is!
Várjuk jövő hétre is a jelentkezéseket a Pozitív Péntekre akár itt üzenetben, vagy a honlapon (a Hírek oldalon) megosztott e-mail címre.
"Karanténban, esténként sok-sok filmet nézek a TV-ben. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem szeretnék olyan géppel repülni, amin Tom Hanks a pilóta.
Filmjei: Sully, csoda Hudson folyón (felszállás után madárütközés, kényszerleszállás a Hudsonon), Számkivetett (a FEDEX gépe lezuhan és egyedüli túlélő), Apolló 13 (ezt mindenki ismeri, meghiúsul a holdraszállás). Mind nagyon jó film. Nekem tetszett. Többször is láttam ezeket a filmeket, de még mindig érdeklődéssel nézem. Szóval nem életbiztosítás azon a gépen utazni, amit Ő vezet. Ezzel együtt imádom a repülést, és még a filmek megnézése után sem lankad a lelkesedésem."
2020.04.30.
Ma 9 órától vihetőek el az újságok! A tegnap már megjelentetett hírt csak újra kiírjuk, hátha szeretne valaki elvinni a folyóiratok régi számaiból, amiket a könyvtár bejáratánál találhatnak meg egészen délután 1 óráig.
Április 30. a magyar film ünnepe 2018 óta, ennek örömére (egészen május 10-ig) a Nemzeti Filmintézet 20 magyar vígjátékot tesz ingyenesen megnézhetővé! A filmek itt érhetőek el.
KVÍZKEDD
Egy kis segítség a feladatlapokhoz! Az első oldalon elhelyezett képekhez a Bogyó és Babóca könyvekben szereplő karakterek nevei jelentik a megoldást, a második "Ebugatta ABC" elnevezésű lapon viszont népszerű regények címeit kell megtalálni az ABC sorrendbe állított betűkből. Jó megfejtést kívánunk!
Itt van Országgyűlési Múzeum oktatóvideó-sorozatának újabb része, melyben a rendi országgyűlések kialakulásáról tanulhatunk.
2020.04.29.
Kedves Olvasóink! Bár a könyvtár továbbra is zárva tart, de jó hírünk van azok számára, akik régi folyóiratokat szeretnének! Most csütörtökön, azaz április 30-án délelőtt 9 óra és délután 1 óra között ingyenesen elvihető lesz több folyóirat régebbi száma a könyvtárból (vagyis a könyvtár bejáratától). Várunk mindenkit szeretettel, de kérjük az egészségügyi előírásokat továbbra is tartsuk be, hogy tudjunk egymásra vigyázni! Könyv kölcsönzésre vagy visszavételre nincs lehetőség, ezért kérjük ne jöjjenek!
Köszönjük szépen a megértést!
Az otthon töltött többlet időt sokféleképpen el lehet tölteni, az egyik mód a társasjáték. Ha valaki újdonságokra vágyik, amik ráadásul magyar nyelven érhetőek el, azoknak lesz ez a cikk hasznos. Az összegyűjtött játékok egy részét meg lehet rendelni, de vannak olyanok is, amiket ha van otthon nyomtatónk magunknak is el tudunk készíteni. Jó szórakozást!
Felkerült a húszezredik kötet is a Magyar Elektronikus Könyvtárba, amit teljesen ingyen, regisztráció nélkül lehet használni.
Három ingyenes tanfolyamot ajánl az Eduline, melyek egyike abban segíthet, hogyan készüljenek fel a vizsgáikra az érettségizők (vagy bárki más, akinek vizsgái jönnek), ha kevés idő áll rendelkezésre a felkészüléshez.
2020.04.28.
Nem csak az írópalántáknak vannak lehetőségei pályázni a héten, rajzpályázatot indít az Office Depot is!
Újra itt a KVÍZKEDD!
Eheti feladatlapunk a kicsik körében népszerű Bogyó és Babóca c. sorozat szereplőihez és könyv címeihez kapcsolódik. Nagyon szépen köszönjük a folyamatos részvételt és jó megfejtést kívánunk erre a hétre is!
Bogyó és barátai és az Ebugatta ABC.
A Néprajzi Múzeum különleges házi videó sorozatot indít. Az epizódokban a múzeum munkatársai azt mutatják be, hogy mennyire más szemmel néznek most az egykori járványok emlékét őrző tárgyakra.
Ha valaki esetleg lemaradt volna a könyvtár online programjairól, annak itt egy kis összefoglaló. Tegnap indítottuk az IDŐKAPSZULÁT, ezen kívül heti rendszerességgel osztunk meg lélekemelő történeteket a POZITÍV PÉNTEK keretén belül, és a többfordulós kvízjátékunk, a KVÍZKEDD legújabb fordulójának feladatlapja is elérhető mától.
A linkeket az anyagokhoz megtalálhatóak a honlapunkon és a Facebook bejegyzések között is.
2020.04.27.
Öt könyvajánló Szentesi Évától szeretettel.
Kinek milyen volt a hétvégéje? Reméljük sok jó dolog történt mindenkivel, ami esetleg szeretnének megosztani másokkal is. ☺️ A POZITÍV PÉNTEK a könyvtárnak az a kezdeményezése, amivel szeretnénk kicsit jobbá tenni a hétvégéket, de ez nem valósulhat meg a ti, az önök segítsége nélkül! Várjuk a rövid vagy akár hosszú beszámolókat, történeteket, mert biztosak vagyunk benne, hogy most is sok jó dolog történik a városunkban. E-mailben (konyvtar[@]biatorbagy.hu) vagy facebookos üzenetben.
"Van hangunk" országos szépirodalmi novella pályázat! Az értékes pénzdíjak mellett, a nyertes művek könyv és e-könyv formában is megjelennek majd. A pályázat részletei és a nevezési feltételek megtalálhatóak a következő honlapon.
Bár lehet, hogy sokan szeretnének majd minél gyorsabban elfeledkezni ezekről a napokról, mégis hasznos lehet az emlékezés. Játékos formában, kifejezetten a gyerekek részére összeállított feladatlapot szeretnénk most megosztani. A kitöltött lapokat (amikhez rajzolni, írni, fényképeket keresgetni és az egész családdal beszélgetni kell), időkapszulába rejtve, a könyvtár udvarán szeretnénk majd elásni, hogy aztán évekkel később kinyitva megnézhessük hogyan élték át ezt a pár hónapot a most még az egészből talán nem sokat értő gyerekek. Az eredmény biztosan érdekes lesz majd nekik és nekünk is!
A lapot innen lehet letölteni (a Gyerek programok és a Hírek részről), behozni a könyvtárba viszont majd csak akkor lehet, ha újra kinyitottunk. Addig kérünk mindenkit, hogy segítsen a gyerekeknek a kitöltéssel és vigyázzon a kitöltött lapokra helyettünk is!
2020.04.24.
POZITÍV PÉNTEK:
Ismét Csikós Zsuzsa tisztel meg minket azzal, hogy megosztott velünk egy, a héten történt humoros kis történetet. Nagyon szépen köszönjük és reméljük, ezzel kedvet csinálunk másoknak is, hogy megosszák velünk hasonló történeteiket!
"Kalandtúra
A ma reggeli utam egy kalandtúra volt. Bringával mentem. A tegnap esti vihar egy kicsit aggasztott. Reggel siettem (volna) az állatokhoz. Az út amúgy sem egy sztráda, de amit az eső művelt vele az megrázó. Szóval vannak gödrök tele vízzel, tehát szlalomoznom kellett. Azután belefutottam olyan részekbe ahol a víz által lehordott sár összegyűlt, de a tetején ez nem látszott. Nem estem el, de érdekes mutatványokat csináltam. Beértem az erdőbe, ahol itt-ott volt út a tócsák között. Átúsztam a túlpartra. Eddig sem volt egy fáklyásmenet, de ezután jön az érdekes rész. Szandra háza felé az út nagyon keskeny. Csak egy autó fér el rajta, ezért ott már nyomvályú van, középen dombocskával. Két oldalon víz, vagy sár, tehát marad középen a dombocska. Egyensúlyozásból 5-ös. Ahol meg le tudtam menni a vályúba ott vártak a méretes csalánok, amik az esőtől kihajlottak. Mámoros volt. Végre megérkeztem. A kutyák nagyon örültek, de én a lovakért aggódtam. Látom Bessy-t, de Tódit nem. Hívom, hívogatom, semmi. Már kiabálok. Kérdezem Bessy-t, hogy hol van a barátja. Válaszolt, csak nem értettem. Szénát beadtam, vizes vödröt feltöltöttem, Tódi még sehol. Gondoltam most már biztos, hogy le kell mennem a kert végébe megkeresni. Közben az járt az agyamban, hogy megijedt a vihartól és megszökött, vagy ellopták, vagy bele csapott a villám. Most mit csináljak? Hívjam Szandrát, vagy a rendőrséget, vagy keressek egy magas fát, amire felkötöm magam? Már ideges voltam. Nincs mese indulni kell megkeresni. Igen ám, de az egyetlen hely, ami száraz volt és lócitrom mentes, az a rész ahová a szénát tettem. Tehát át kell gázolnom a trágyán, ami önmagában sem kellemes (papucsban), de így eső után kifejezetten csúszós és szagos. Sikeresen vettem az akadályt, és közben hívogattam Tódit. Már leértem a kert végébe, mikor is tőlem balra a bokrok közül kiszáguldott a mén. A frász jött rám. De közben megkönnyebbültem, hogy megvan. Na, akkor most kapaszkodjunk vissza a kapun kívülre. Tutira fogok lottózni! 4-5 méteren keresztül bokáig a lovak ajándékában gázoltam. És a legjobb, hogy még nevetni is tudtam. Ennyi volt a ma reggeli kalandom. A hazaút már sétagalopp volt. Ez történt velem, nem volt unalmas a reggelem."
Mi újság a könyvtárban? Megtudhatják az Uzonyi Edit könyvtárvezetővel készített telefonos interjúból!
VIRTUÁLIS HARRY POTTER KLUB
Bár személyesen nem találkozhatunk, azért a Harry Potter Klubot legalább ebben a formában meg tudjuk tartani. A Házak közötti versenyzés szünetel, így most inkább olyan feladatokat állítottunk össze, amit minden HP rajongó meg tud csinálni, ha olvasta az első könyvet (A Bölcsek kövét), vagy látta a belőle készült filmet. Két kérdőívünk van és egy kézműves feladat. A könyves kvíz kérdéseit könnyen meg lehet válaszolni ha valaki olvasta a könyvet, de azoknak is szórakoztató lehet, akik épp most utaznak a Roxfortba Harry-vel először. A filmes kvízben is vannak olyan kérdések, amiket a veterán HP rajongók simán meg tudnak válaszolni, de abban van pár olyan is, amihez újra végig kell nézni a filmet! ?
Könyves kvíz
Filmes kvíz
Asztronómia órára sajnos nem tudunk elmenni, ezért készíthetünk magunknak egy kis Üvegbe zárt galaxist, hogy unalmas estéinken azt böngészve próbáljuk meglátni a sok apró ezüstösen csillogó csillag közé zárt titkot, még ha Firenze tanár úr nem is tartaná hasznosnak a tevékenységet. Trelawney professzor viszont biztosan meg tudná jósolni micsoda szörnyűségek várnak ránk, még ebből a vidám kis galaxisból is! ?
Az elkészítést bemutató képeket megtaláljátok itt.
2020.04.23.
"Mese habbal, szülinappal" c. hangoskönyv elsősorban 8-12 éveseknek készült, egy születésnapi torta elkészítésén keresztül szeretné felhívni a figyelmet az élelmiszerbiztonságra, de úgy, hogy a figyelem a szivárványszínű tortán marad.
Itt a Virtuális könyvtáros szabadulószoba!
Vár mindenkit szeretettel a Varázslatos Könyvtár, reméljük a kiszabadulás nem lesz olyan nehéz! ? A szabadulószoba elsősorban nagyobb gyerekeknek készült, de a felnőttek is élvezhetik a feladatok megfejtését.
Sir David Attemborough-tól is lehet tanulni április 20 óta a BBC új oldalán, a Bitesize-on! Az oldal természetesen angolul, de ingyenesen érhető el.
Albert Camus "A pestis" c. könyve ismét nagyon népszerű lett, nem véletlenül. A jelenlegi helyzetben sokan keresnek világjárványokkal kapcsolatos irodalmi műveket, így nem meglepő, hogy ez a könyv is világsiker lett 73 évvel a megjelenése után.
2020.04.22.
Jó hír a Bogyó és Babóca rajongóknak! Bartos Erika is csatlakozott azokhoz az írókhoz, akik ingyenesen elérhetővé teszik könyveiket a kialakult helyzetre való nekitettel, sőt, ő még Youtube csatornáján fel is olvas a könyvekből!
Az erről szóló cikk itt érhető el.
Föld Napjával kapcsolatos fotópályázat, amire este 10 óráig lehet elküldeni a képeket.
Ma van a Föld napja, amikor világszerte programokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására.
Idén sajnos nem tudunk a könyvtár falai között teret engedni ennek az igazán fontos alkalomnak, de nem feledkeztünk el róla!
A Föld Napja Alapítvány oldalán hasznos információkat kaphattok a napról, egy második oldalon pedig letölthető játékokat és színezőket találtok, egy kis otthoni kézműves-foglalkozáshoz!
Azoknak, akik szeretnek verset mondani! József Atilla versmondó verseny a József Atilla Emlékhely virtuális versmondó színpadán!
2020.04.21.
Itt a lehetőség, hogy megtanuljunk Disney karaktereket rajzolni, nem mástól, mint magától a Disney-től!
Egy kis segítség az interneten ingyenesen megtalálható könyvek kereséséhez!
KVÍZKEDD
Második forduló!
Nagyon szépen köszönjük a sok beküldött választ, akik kitöltötték az előző heti feladatlapot, hamarosan megkapják a jó válaszokat tartalmazó e-mailt. A versengésbe azonban még most is be lehet csatlakozni, mert a többfordulós játék legvégén, a legtöbb jó választ beküldő Olvasóink közül sorsoljuk majd ki az értékes könyvcsomag nyertesét!
A mai alkalommal két feladatlapot is ki kell tölteni, jó szórakozást hozzájuk! ?
Ki a párja?
https://forms.gle/TnJhso5dVkeT12qz9
Összekeveredett szólások
https://forms.gle/LzcySZC5ZeK2NPGd8
2020.04.20.
A Szemfüles egy olyan alkalmazás, amivel megvédhetjük az otthon tanuló, a számítógépek kijelzője előtt most többet ülő gyerekek (és felnőttek) szemét.
Hétfő esténként jelentkezik a Magyar Állami Népi Együttes az utóbbi tíz év legsikeresebb előadásainak felvételével.
A tavasz a tulipánok ideje, itt a lehetőség, hogy ne csak a nálunk elterjedt fajtákat lássuk! Hollandia leghíresebb tulipán fajtáit itt találhatjuk.
Kifejezetten nehéz gyerekeknek elmagyarázni, hogy miért is más ez az újfajta vírus, egy influenzás megbetegedéshez képest. Ebben szeretne segítséget nyújtani a Pagony Kiadó, akik ingyenesen elérhetővé és megoszthatóvá tettek egy, a korona vírussal foglalkozó mesekönyvet.
2020.04.17.
POZITÍV PÉNTEK
Ezen a héten egy kicsit hosszabb írását osztotta meg velünk Mogyorós Mariann, aki az olasz nyárba repít minket el ezzel a történettel. Nagyon szépen köszönjük!
Jó olvasást kívánunk és várjuk a rövidebb vagy hosszabb történeteket jövő hétre is! ☺️
"Egy éjszakás álom
- Délben találkozunk a reptéren. – mondta Dóri legjobb barátnőjének a telefonban.
- Rendben, ott leszek. A szállást biztos lefoglaltad? – kérdezte Norina.
- Persze. Két főre, három napra Polignano a Mare-ba.
- Sosem gondoltam, hogy mégiscsak lesz lánybúcsúd, pár éve még hallani sem akartál a házasságról.
- Így van, de az emberek változnak.
- Ez igaz. Legalább most vissza tudom majd adni mindazt az időt, energiát, amit te szántál rám, amikor menyasszony voltam.
- Aranyos vagy nagyon. Puszi.
- Szia!
A budapesti reptérre szinte egyszerre érkeztek a csajok. Az utazás nagyon gyorsan eltelt, amikor odaértek Bariba kikölcsönöztek egy autót és már mentek is a szállásra Polignano a Maréba. Egy modern apartmant béreltek közel a tengerparthoz. Bulizás előtt úgy döntöttek, hogy kimennek még csobbanni a tengerben. Amikor odaértek a Lama Monachile Cala Porto nevezetű parthoz egyszerűen nem hittek a szemüknek. A kis öblöt mindenhonnan hatalmas sziklafalak vették körül, amire fehér és sziklaszínű házakat húztak. A tenger olyan átlátszó volt, akár egy hegyi forrás. Norina egyből a habok közé vetette magát, hosszú szőke hajával, kreol bőrével és szikrázó smaragdzöld szemével olyan volt a vízben, mint egy sellő. Felkapaszkodott az egyik sziklára, ahol sokan ugrásra készen álltak. Amikor felnézett a legmagasabbik szikla tetejére meglátott egy igazán jó képű, barna hajú, napbarnított férfit, aki épp ugrott egy tökéletes fejest. Norina is beleugrott a vízbe a középső sziklák egyikéről. Ahogy jött fel a víz mélyéről összeütközött a férfival. Annyira megijedt, hogy belekapaszkodott az illetőbe, aki viszont túl jó úszó volt ahhoz, hogy megilletődjön.
- Scusi! – kért elnézést az olasz férfi.
- Sorry, it was my fault. – szabadkozott Norina.
Sikerült stabilizálnia magát a vízben és futó pillantást váltottak a férfival, aki nagy mosollyal elköszönt:
- Take care! – búcsúzott el tőle a jóképű idegen.
Amikor Norina visszaúszott a partra arra gondolt, hogy ezt a sötétbarna szempárt már látta valahol, megmagyarázhatatlan izgalom fogta el ezzel kapcsolatban.
Este a barátnők kisminkelték magukat és felvették a legcsinosabb ruhájukat. Kezdetét vette a lánybúcsú első éjszakája. Domenico Modugno (ő énekelte a Volare című dalt) szobránál van egy tér, aznap este egy hatalmas buli színhelyévé alakult. A csajok belevetették magukat a tömegbe és önfeledten táncoltak. Egy idő után Norina egy férfi kezének érintését érezte a karján.
- Örülök, hogy vigyáztál magadra. – mondta a sziklaugró, jóképű srác tökéletes angolsággal.
Ismerős érzés volt, ahogy a férfi hozzá ért és bevillant neki valami. Kézen fogta a férfit és elindultak a sziklák felé.
- Hogy hívnak?- kérdezte tőle Norina.
- Davide Landini.
- Ez nem lehet igaz. – válaszolta hitetlenkedve.
- Mutassak egy személyit rendőrnő? – kérdezte a férfi.
- Nincs rá szükség, szerintem ismerlek téged.
- Én is téged Norina.
- Ez hihetetlen. Milyen jóképű férfi lett belőled.
- Te sem panaszkodhatsz.
- Köszönöm. Várj, szólok a barátnőmnek, hogy kicsit elmegyek veled sétálni.
A lány közölte Dórival a fejleményeket, aki nem örült túlságosan, de csak annyit mondott sose felejtse el, hogy már házas.
- Arra gondoltam, hogy elvinnélek hajókázni a jachtommal. –ajánlotta fel Davide.
- Neked van saját jachtod?
- Igen.
- Rendben menjünk, de nem maradhatok sokáig.
Norina gondolatai a múltba tévedtek. Szardínia szigetén nyaralt a családjával, ott ismerkedtek meg Davidéval. Egyik este a sziklákon ültek és a fiú megfogta a lány kezét, onnantól kezdve együtt töltötték a nyaralás utolsó napjait. Majd az utolsó éjszakán a lány kiszökött, mert a szülei nem akarták elengedni. A parton találkoztak, nézték a csillagokat és beszélgettek. A lány szülei viszont észrevették, hogy nincs az ágyában így a keresésére indultak. Amikor a part felé vették az irányt a gerlepár abba hagyta a csókolózást és Davide elrohant, hogy ne legyen még nagyobb balhé a dologból. Azóta nem látták egymást. A lánynak csak néhány fényképe maradt a fiúról, a fiúnak pedig az emlékek.
A jacht a part közelében lehorgonyzott. Sötét volt és csak a Hold világított, kellemesen meleg, nyári szellő fújt. Davide pezsgővel kínálta régen látott szerelmét és így szólt:
- Mi történt veled az elmúlt tizenöt évben?
- Középiskola után a fővárosba költöztem és elvégeztem a főiskolát. Jelenleg egész okés állásom van az egyik multinál. Veled mi történt?
- Én is lediplomáztam és pár éve átvettem a szüleim cégét. Mindenem megvan, viszont üres az életem, hiányzik belőle a nő. Sosem gondoltam, hogy újra foglak látni és érezhetem bőröd érintését. Még a teljes nevedet sem tudtam így lehetetlen volt, hogy megtaláljalak.
- Zavarba hozol. Én is sokat gondoltam rád akkor, de tudnod kell valamit. Egy éve boldog házasságban élek.
- Szomorúan hallom. Szeretnélek holnap este elhívni vacsorázni. Nem randi, csak egy baráti beszélgetés.
Norina nem válaszolt, láthatóan elgondolkozott. A hajó partot ért.
A lány felébredt szeretett férje mellett és rájött, hogy még be sem pakolt a bőröndjébe."
Itt megtalálható az összes eddig megosztott adás az Első Magyar Karantén-színháztól!
2020.04.16.
A könyvtár egyik legnépszerűbb programja a havi rendszerességgel megrendezésre kerülő Mesedélután, ahol nem csak papírszínházas meseelőadással szoktuk várni a gyerekeket, hanem kézműves-foglalkozással is. Ezt szeretnénk most pótolni, a lehetőségekhez képest. Elsőként egy egyszerű papírkukacos játékot választottunk, amihez kevés hozzávaló kell és minden gyerek tud vele játszani, ha esetleg az elkészítésnél segítségre is lenne szükségük.
Jó versenyzést kívánunk!
A képek itt érhetőek el.
Mai lista az elérhető kulturális programokról.
A Budapest Táncszínház "Kislányom, Anne Frank" c. előadása is elérhető youtube-on.
2020.04.15.
Április 18-án világsztárok közreműködésével szervez jótékonysági koncertet a WHO, természetesen online. A fellépők között lesz például Billie Eilish, Shawn Mendez, Paul McCartney és Lady Gaga. Az est házigazdái pedig az amerikai éjszakai beszélgetős műsorok nézői számára jól ismert Jimmy Fallon, Jimmy Kimmel és Stephen Colbert lesznek.
Minden évben József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a Költészet Napját. Sajnos idén nem tudtuk a költőhöz illő módon megünnepelni ezt a jeles napot, de természetesen nem feledkeztünk meg róla! Álljon itt most egyik verse emlékeztetőül, hogy a magyar kultúrának a vers milyen fontos alkotóeleme.
(Annak aki pedig szeretné olvasgatni József Attila verseit egy link, ahol megteheti: https://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/index.htm)
AJÁNDÉK (1921)
"A szívem hoztam el, csinálj vele
Amit akarsz. És nem tudok mást tenni
És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábad biggyedt vonalára szabták.
De ruganyos, mint fürge gummilabdák
És mint a spongya, mely tengerbe nő.
Két fájó karral nyújtom mostan néked
És fáradt, barna szóval arra kérlek
- Ha eltiporsz is füvet, harmatost -
Ha elszakadt a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly Mester:
Az uccasárba akkor se taposd."
2020.04.14.
KVÍZKEDD
A jelenlegi helyzetre való tekintettel a könyvtárban tartott programok helyett igyekszünk virtuálisan szórakozást nyújtani, aminek fő forrása a könyvtár Facebook oldala, de a honlapon is megtalálhatóak lesznek a KVÍZKEDD elnevezésű új, többfordulós játékunk kérdéseit tartalmazó feladatlapok linkjei. A játéknak még nem tudjuk pontosan mikor lesz vége, de a legtöbb jó választ beküldő olvasóink közül a játék végén értékes könyvcsomagot sorsolunk majd ki, így érdemes hetente velünk játszani!
A kérdések között szerepelnek majd könyvekkel kapcsolatosak, fejtörők és más izgalmas feladatok is, amelyeket igyekszünk úgy összeállítani, hogy az egész család részt vehessen a játékban! A válaszokat minden héten hétfő éjfélig várjuk!
Elsőként a gyerekek segítségét lehet kérni, ha valaki nem annyira járatos a mesék világában.
Jó szórakozást és jó versenyzést kívánunk!
https://forms.gle/u4jfQ9B34g4WD6Wh9
Csak ki kell tölteni a kérdésekre a választ és a beküldés gombbal elküldeni.
2020.03.31.
Néhány kép, hogy kicsit jobb kedvre derítsük azokat, akik az oldalt böngészik!
A mostani helyzetben is tudjuk pótolni a könyvtári élményt, akár otthon is, ahogy a Maci könyvtár példája is mutatja! Jelszavunk mára is: "Játssz és olvass!"
2020.03.17.
A zárvatartás alatt lejáró kölcsönzési határidők a kormányrendelet visszavonásáig meghosszabbodnak.
Megértésüket köszönjük!
2020.03.13.
A csoportos rendezvények magasabb kockázatot jelentenek, ezért a könyvtár márciusi programjai elmaradnak.
Jelenleg az elsődleges cél a megelőzés, ezért kérünk mindenkit, hogy ha módjában áll, a kölcsönzött könyveket ne hozza vissza! Természetesen a lejárt kölcsönzési határidejű könyvekre április 15-ig késedelmi díjat nem számolunk fel.
Köszönjük a megértést!
2020.03.04.
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy elindult a Könyvtári Intézet új, a könyvtárakat és az olvasást népszerűsítő honlapja. A könyvtárak.hu oldalon nem csak arra lehet rákeresni, hogy hol található könyvtár a közelben, hanem arra is, hogy éppen milyen programmal várják az olvasókat, a megszokott könyvtári szolgáltatásokon kívül.
Jó böngészést kívánunk!
--------------------------------
Megújult, bővült, szépült a könyvtár!
A bővítés a Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából jött létre.
A Völgyhíd TV beszámolóját fogadják szeretettel.
http://volgyhidtv.hu/2017/10/26/kulturido-2017-10-26/