Egy népköltő élete

Karikó Jánosra emlékezve

Karikó János életéről a költő unokája, Karikó Erzsébet – az 1992-es könyvtári névadó ünnepségre állított össze életrajzot.

„Ma, amikor Karikó János életével és munkájával ismerkedünk, talán jobban megértjük az elhangzottakat, ha visszatekintünk a régi, 140–150 évvel ezelőtti Bia községre. A könyvtár, akkor a római katolikus egyház iskolája volt. Ezen a házsoron továbbmenve a Lakatos utca (ma Deák Ferenc utca) a szemben lévő oldalon pedig a Luczky-ház (ma Borosék háza) volt a falu vége. Ezeken túl a Metternich uradalom gabonatáblái terültek el. A mai Szabadság út országút volt, mely Bécstől Budáig itt vezetett keresztül. Ezen az úton jártak Biáról is Pestre, és vitték az eladni valót, ki kocsin, ki gyalog. A községháza az uradalmi kastéllyal (ma Mezőgazdasági Szakiskola) szemben volt. A községházától a harmadik ház – a mai Kálvin téren – volt Karikó János szülőháza. A téren, a mostani autóbuszmegálló mellett volt egy gémeskút, a »falu kútja« (ott van most is befedve). Az ivókút a falun kívül volt, az etyeki elágazás mellett balra. Az ivóvizet onnan hordták kocsin, vállon vagy kézben. Akkor még egy házban több nemzedék élt együtt. Így volt ez Karikóéknál is. A nagyapa, Karikó János – aki 1777-ben kovácsmesterséget tanult és folytatott – vette meg ezt a házat az 1811-i tzvész után 1/4 telek földdel együtt. Az édesapa, Karikó Dániel – aki ötéves kora óta siketnéma volt – az apjától itt tanulta a kovácsmesterséget. Ebben a házban született a kis János 1851. május 19-én.

A nagyapa vezetgette és tanítgatta az eszes kisgyermeket. Négyéves korában megtanította a betűk ismeretére. Csinált egy fatáblát, papírt ragasztott rá, és piros betűkkel ráírta az abc-t. Hamar megtanulta a kis János, és később ő tanítgatta a szomszédék kisfiát, Hegedűs Andrást. A nagyszülők meghalnak. Az édesanya a csintalan gyermeket ötéves korában beadja az iskolába, Szászvári Károly rektor úr keze alá, mondván: Vesződjön veled a rektor! Nagyon szépen ír és rajzol. Szeret olvasni. Az iskola elvégzése után Boczor József rektor fiával, Károllyal készül a továbbtanulásra. Szorgalmasan tanulják a »deák nyelvet«, de Károly édesanyjának halála, és János szüleinek szegénysége miatt ez az út lezáródik.

A 13 éves gyermek szüleinek segít az aratásban, napszámba jár. Hogy valamit mégis tanuljon, könyvkötő inasnak szegődik Budára. De a honvágy oly erős, hogy csak 11 napig bírja. Anyja érte megy, hazahozza. Itthon csúfolják emiatt. Visszamegy, de így is csak két hétig bírja. Beteg lesz. Hazajön, napszámba jár. A következő év, az 1866. ínséges esztendő országszerte. Még napszám sem akad. Egy vakhoz áll inasnak Budán, de ez is csak öt hétig tart.

Akkor így gondolkozik: van házunk, szőlőnk és földünk, inkább itthon dolgozom, még napszámba is szívesen megyek, csakhogy itt, a falumban élhessek. Verseket ír. Ekkor már ismert zsoltárdallamokra 120 éneket írt. Ha más munka nem akad, esős időkben könyveket köt be krajcárokért. Egyszer a könyvkötésért egy hamis papírpénzt kapott. Megpróbálja elkölteni. Volt, ahol visszaadták, és volt, ahol elvették. Nem hagyta nyugodni a gondolat. Mi lenne, ha megpróbálná ő is? Megpróbálta! És már az első nap rajtavesztett. Nem nézik el ezt egy gyermeknek sem.

Amikor a szolgabíró azt mondta, hogy inkább négy ökröt loptál volna el, akkor döbben rá arra, hogy ez mennyivel nagyobb bűn. Azt gondolta, ha nem fogadják el a hamis pénzt, visszaadják, és csak ennyi az egész dolog. Büntetése hat hónapi fogház. Sokat gyötrődik tette miatt. Naplójában írta le azt a nagy lelki gyötrelmet, amelyen átment.

A következő évben elszegődik Etyekre szolgálatba egy nagy gazdához. Elhatározza, hogy földjüket – ami eddig ki volt adva – maguk művelik ezután. Kitölti ezt a nehéz évet is. Itthon a következő évben napszámra is jár, hogy a felszerelést megvehessék a gazdálkodáshoz. A biai kőbányába jár, ahol szépen keres. Kocsit, lovat szeretne venni. Édesapja is eljárogat vele, mert szerszámjai már kopottak.

1870 áprilisában egy lezúduló szikla apját elüti, lábát összezúzza, és egyheti szenvedés után meghal. (Nem hallotta, nem hallhatta a figyelmeztető jelzést, mert siket volt szegény.) Itt marad a 19 éves fiú özvegy édesanyjával és a 12 és 9 éves kistestvéreivel, mint családfenntartó. A jövőre nézve számot vet minden lehetőséggel.

1873. március 4-én feleségül veszi Kuldóról Lázár Erzsébetet, aki hozzáillő, szorgalmas, kedves feleség és anya lesz. Ez év december 25-én születik első gyermekük, János. Most már kocsija, lova van. Gazdálkodik és fuvaroz. Könyvkötéssel foglalkozik, verseket ír. 1877-ben születik Lídia lánya, akit nagyon szeret, aki 11 évig él csak, és akit egész életében gyászol.

Ebben az évben alakul meg az Olvasókör, melynek haláláig aktív tagja és jegyzője volt. 1881-ben a községi választáson ő is bekerül a képviselő-testületbe, és esküdtnek is megválasztják. Nagy tisztesség volt ez egy 30 éves embernek. Részt vesz a követválasztásokon is. Választói az ő indulóit éneklik a kerületben. Ekkor már két lóval gazdálkodik saját és bérelt földön.

Az édesanyja kisebb fiát választja, aki a házban akar maradni. Így János a kertjük végén, a másik utcában, a Kis utcán kezd házépítéshez (ma Rákóczi utca). Télen már keríti a telket, követ bányász és hazahordja. Saját kezével, segítséggel építi házát. A vasút is ebben az évben épült. Közben minden vállalt feladatának eleget tesz, és sok verset ír. 1884-ben kiadják Vőfélyi beszédeit. 1886-ban dalárdát szervez. 1887-ben kiadják a Vadon virágai című verseskötetét. 1888-ban nagy veszteség és fájdalom éri: meghal Lidi leánya. 1889-ben következik a Násznagyi beszédek kiadása. 1890-ben nagy szavazati többséggel bíróvá választják. Bár fiatal és szegény, pár évvel ezelőtt még napszámos volt, mégis: a nép óhaja érvényesült, az irigy gazdagok ellenében. Bírói naplójában feljegyzi a három év minden napjának munkáját. A következő három évre törvénybírói tisztet tölt be. 1896-ban a megalakuló Hitelszövetkezet könyvelőjének választják, és ezt a munkát élete végéig ellátja. Ez évben lejegyzi többek között, hogyan tartották meg Bián az ezredéves emlékünnepélyt. Nappal ünnepi istentisztelet volt a templomokban, este pedig
az olvasó népkör tagjai zeneszóval, hazafias dalokat énekelve fáklyás felvonulást rendeztek a Szentháromság téren, ahol ő elszavalta az Ezredév emléke című történelmi versét.

1897-ben a lemondott bíró helyébe megválasztják. 1898-ban a szabadságharc 50 éves évfordulójáról, 1899-ben pedig az aradi vértanúkról való megemlékezésről ír. Bírósága lejár. Ellenfelei sokan vannak, de csak 7 szavazattal jut több a másik jelöltnek az új választáson. Ezt nem tekinti vereségnek, irigyei állították félre. A viszálykodás, pártoskodás miatt a régi egység felbomlik. Nemcsak a községi választások, a református egyháznál a papválasztás is megosztja a népet.

1904-ben kiadja Válogatott verseit. Neve ismert lesz, sokfelé hívják. Alkalmi verseket ír és szaval ünnepélyeken. Jár Nagyigmándon, Nagydorogon, Szigetszentmiklóson, Apostagon, Kiskunlacházán, Ráckevén, Kunszentmiklóson, Pátyon, Tökön stb. Elégtétel számára, hogy sokfelé ismerik, de bántja az, ami itthon van. 1906-ban mint küldöttségi tag részt vesz II. Rákóczi Ferenc fejedelem porainak hazahozatala alkalmával rendezett ünnepségen. Erre is ír egy szép alkalmi verset. Időközben vagyoni helyzete eléri azt a szintet, hogy a megyei választáson megyebizottsági tagnak jelölik, és a három jelölt közül ő kapta a legtöbb szavazatot. A másik két jelölt a törökbálinti jegyző és az uradalmi intéző volt. Nem merül ki a politizálásban, nem ül a babérokon, hanem végzi munkáját tovább és írja verseit. Az 1908-ban a község terjeszkedése érdekében megteszi az első lépéseket Bián. Darányi Béla miniszteri tanácsoshoz levelet ír, majd személyes kihallgatásra megy. Kérvényt ír, majd a főszolgabíróval kihallgatásra megy Metternich hercegnőhöz, és egyezkedik. A bevezetésben említve volt falunk kicsiny területe. Ezért és a házhelyekért volt a nagy igyekezet. Az már nem adatott meg neki, hogy lássa az eredményt.

Az 1908–1909-es évekre jellemző, hogy verseit rendezi, átdolgozza, válogatja, és témánként 5 kötetben írja össze. Emellett végzi gazdasági és egyéb munkáit is. Arra is van ideje, ha felkérik temetésen búcsúztatásra vagy esküvőhöz násznagynak, vállalja ezeket a szolgálatokat.

Az 1908. év végi zárásoknál már panaszkodik fejfájásról, de ezt az erőltetett munkának tulajdonítja. Az 1909-es év első hónapjában végig tart ez az állapot, de dolgozik, mint addig. Április 19-én a Hitelszövetkezetben, könyvelés közben rosszul lesz, de folytatja a munkát. Erős a roham, amely érte, hazavezetik, orvost hívnak hozzá. Kissé enyhül a baj, 30-án már újra ott könyvel a szövetkezetben. Április 21-én megírja a Sírkövemre című versét, mely a biai református
temetőben lévő síremlékén olvasható.

Májusban küldöttséget vezet Darányi Bélához. 1910 januárjában lemond a 9 éve viselt gondnoki tisztéről az egyháznál. A versek írását tovább folytatja. Januárban és februárban még vezeti naplóját, de a márciusi hónap már nincs bejegyzés, pedig vezette feljegyzéseit, és elkészítette az első negyedévi mérleget. Április 2-án a Hitelszövetkezetben könyvelés közben érte egy újabb roham, és még ezen a napon megtért Teremtőjéhez.

Egy munkás, harcos élet befejeződött. Kialudt egy láng, mely addig világított, és mi, akik visszanézünk most, hálát adunk Istennek életéért.”

Karikó Erzsébet