ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK 2020

"Könyvtárak az emberekért – Ünnepeljünk együtt!"

 

Idén sem marad el az Országos Könyvtári Napok címet viselő programsorozat, bár a mostani eseményt virtuális formában hívtuk életre, de a cél most is ugyan az. Megünnepelni az Olvasókat és a könyvtárakat összekötő kapcsot, az olvasás szeretetére biztatni az újabb felnövő generációt. A könyvtár mára többé vált, mint egy egyszerű épület, ahonnan könyveket lehet hazavinni. Igazi közösségi tér, ahol sok érdekes és tanulságos előadásnak, programnak tudunk helyt adni. A programsorozathoz hozzákapcsoltuk a Magyar Népmese Napját is (szeptember 30.), hiszen talán még mindig ezek a mesék azok, amiket a gyerekek először hallanak a szüleiktől, nagyszüleiktől és sokuk a könyvtárból viszi haza a mesélnivalót.

OKTÓBER 05: A MAGYAR NÉPMESE NAPJA (ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT!)
2005. óta ünnepeljük szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket.
A mai Kovászna megyéhez tartozó Erdővidék talán legkisebb falujában, Dél-Hargita hegyvonulatának tündérországot idéző völgyében fekvő Kisbaconban született a székelyek legnagyobb mesélője 1859. szeptember 30-án. Földijeitől hallott elsőként meséket és ősrégi magyar mondákat, hiszen munka közben vagy esténként ezzel szórakoztatták egymást akkoriban az emberek.
Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé. Tartsatok velünk, ismerkedjünk meg néhány népmesével!

 

OKTÓBER 06: TANÖSVÉNYEK (IRÁNY A TERMÉSZET!)
Ez alkalommal a tanösvényeket szeretnénk bemutatni azoknak, akik eddig esetleg nem hallottak volna róluk. A Magyar Nemzeti Parkok oldala szerint a tanösvény definíciója a következő:
"A tanösvény kijelölt, jelzéssel ellátott tematikus túraútvonal, amelyen állomáshelyekhez kötődően, tájékoztató táblák és/vagy kiadványok segítségével ismerhetők meg az érintett terület természeti értékei és kulturális öröksége."
Az alábbiakban néhány, hozzánk közel megtalálható ösvényt mutatunk be, érdekességképpen pedig egy-egy kirakót is hozzátettünk a leírásokhoz:

Strázsa-hegyi tanösvény

A Strázsa-hegy a Pilis és az egész nemzeti park nyugati peremén áll. A terület több mint száz évig katonai lőtérként funkcionált, ennek köszönhetően szinte érintetlenül megőrizte természeti értékeit.
A túra iránt érdeklődőknek javasoljuk, hogy először a Kökörcsin Erdei Iskola emeletén berendezett kiállítást tekintsék meg, mely bemutatja a terület élővilágát.
Ezután érdemes végigjárni a 1200 m hosszú, 1 óra alatt bejárható kör vonalvezetésű tanösvényt és személyes élményeket gyűjteni a terepen.
Ehhez nyújt segítséget a tanösvényhez készült vezető füzet, amely a hegy csúcsától a hegylábi tavakig bemutatja a terület legjellegzetesebb élőhelyeit.
Szakavatott vezetéssel bejárva a környéket, felfedezhetjük a fokozottan védett terület évszakonként változó védett növényeit, mint a gyönyörű erdei szellőrózsát, a sömörös kosbort, a tavaszi héricset, a fekete és a leánykökörcsint, vagy az apró nőszirmot. Utunk során láthatunk számos szebbnél szebb nappali lepkefajt. A Kis-Strázsa hegy tetején álló kilátóból egyedülálló panorámában gyönyörködhetünk. A tanösvény utolsó állomásánál a “Gyilkos-tónál” a vízpartok rejtett élővilágával ismerkedhetünk meg.

preview35pieceStrázsa-hegy

Jági tanösvény

Pilisszentiván mellett, a térképeken ma Vadász-rétként feltüntetett terület hagyományos neve Jági-rét volt, melyet a településen élő német lakosság használt.
Az útvonal teljes kört alkot, tehát a kezdő és egyben a végállomás a pilisszentiváni sportpálya és a Villa Negra vendéglő parkolójában van. A tanösvény teljes hossza 3,5 km, mely mintegy 2 óra alatt bejárható. Az útvonalon 6 állomás található, melyek a tanösvény füzet segítségével részletesen bemutatják a terület geológiai, állattani, növénytani értékeit, de megtudhatjuk azt is, miért nem lett sikeres a helybéliek pisztráng tenyésztési terve, vagy hogy miért mérgesek a természetvédők az akácra.
A tanösvény vezető füzet a faluban azokban az üzletekben kapható, ahol erre külön tábla hívja fel a figyelmet.

 

preview32pieceJági tanösvény

Nagy-Szénás tanösvény

Hazánk flórájának talán leghíresebb tagja a pilisi len, e kicsinyke de gyönyörű sárga virág, mely az egész világon egyedül a Szénások fokozottan védett lejtőin él. A Pilisi len élőhelye – mutatva e növény európai fontosságát – elnyerte az Európa Tanács által adományozott Európa Diplomát is. E fokozottan védett ritkaság azonban csak egy a számtalan védett növény- és állatfaj közül, mely megtalálható e területen.
Programunk állomásait végigjárva többféle orchideafajban gyönyörködhetünk (fehér madársisak, vitézkosbor), láthatjuk a kizárólag a Kárpát-medence dolomitlejtőit díszítő Szent István király szegfűjét és szélben hullámzó árvalányhaj-mezőket, hallhatjuk a területen újra megjelent holló károgását, megismerkedhetünk a Budai-hegység legfontosabb természetvédelmi problémáival, s a hegyormokról egyedülálló kilátásban gyönyörködhetünk. Világviszonylatban is ritkaság, hogy egy nyüzsgő kétmilliós város közvetlen szomszédságában ilyen változatos, értékes ritkaságokban bővelkedő természeti területet találjunk, melynek megismerése mindenki számára egyedülálló élményt jelent. A 2 km hosszú tanösvény másfél óra alatt bejárható.
 

preview35pieceNagy-szénási tanösvény

Selyem-réti tanösvény

Az Ócsai Tájvédelmi Körzetben található Selyem-réti tanösvény 6 állomása a védett természeti terület erdei élővilágát mutatja be. A terület a jellegzetes Duna-Tisza közi lápmedencék egyike, homokterületek közötti vizenyős mélyedés, ahol láperdők és láprétek váltakoznak egymással.
A tanösvényhez készült vezető füzet állomásról állomásra mutatja be a terület természeti értékeit: gazdag növény- és állatvilágát, vizes élőhelyeit. Megtudhatjuk, hogyan végzik a Nagy-erdő fáinak sarjaztatását, hogy miért fontos sok növény- és állatfaj számára az elpusztult, elkorhadt fatörzsek, gallyak jelenléte, vagy hogy milyen káros következménnyel járt az akác betelepítése. Utunk során olyan, a láperdőkre jellemző fajokat láthatunk, mint a nyári tőzike vagy a mocsári teknős és az is kiderül honnan kapták nevüket a “lábasfák”.
A tanösvény hossza 1500 m, amely 2 óra alatt bejárható. Az állomások helyét számmal jelzett oszlopok mutatják.
 

preview35pieceÓcsai Selyem-réti

 

OKTÓBER 08: HARRY POTTER "A TRIÓ BARÁTSÁGA" KVÍZ (OLVAS AZ ORSZÁG)
Nem csak Magyarországon, hanem a világ minden tájékán olvasták már a fekete hajú, zöldszemű kisfiú történetét a szülők a gyermekeiknek, mielőtt azok egyedül is csatlakoztak volna Harryhez, a kis túlélőhöz a kalandokban. Azóta ez a generáció felnőtt és már ők olvassák a Harry Potter könyveket saját gyermekeiknek. Természetesen nem csak ez a sorozat tölt be ilyen jelentős szerepet a családok életében, de ennek kapcsán állítottunk össze egy kis kvízt, ami a híres trió (Harry, Ron és Hermione) barátságának kezdetével kapcsolatban tesz fel kérdéseket.
A kvíz elérhető itt.

 

OKTÓBER 09: SZABADULÓSZOBA ÉS IDŐKAPSZULA (TÖRTÉNELMI IDŐUTAZÁS)
A Tasnádi István, Gimesi Dóra, Jeli Viktória és Vészits Andrea tollából kipattant Időfutár c. regényfolyam adja az alapját ennek az interneten megoldható szabadulószobának, ami a 18. századba viszi el az olvasókat. Ha valóságos időutazásra nincs lehetőségünk, akkor sincs baj, hiszen a kalandok várnak ránk a következő linken!

Ezen a napon kerül sor az Időkapszula elásására is, amibe a vírushelyzet miatt átélt élményeket, tapasztalatokat felidéző emlékeket rejtettünk. Az eseményről képeket is teszünk majd fel természetesen!